Munkanélküliség alakulása az uniós régiókban a válság előtt
Hatalmas különbségek vannak a munkanélküliségben az egyes európai térségek között, az EU hétfőn közzétett, habár 2007-ről szóló statisztikája szerint. Magyarországon az állástalanok aránya kissé meghaladta az uniós átlagot.
Eszerint tavalyelőtt, vagyis a legújabb nemzetközi pénzügyi és gazdasági válságot megelőző "utolsó békeévben" a dél-hollandiai Zeeland régióban 2,1 százalékkal mérték a legkisebb, a francia tengerentúli Réunion szigetén pedig 25,2 százalékkal a legnagyobb munkanélküliséget az EU-ban.
Azon 263 uniós régió közül, ahonnan adatok állnak rendelkezésre, 28-ban volt kisebb a munkanélküliség 3,5 százalékosnál, 14 régióban pedig nagyobb 14,2 százalékosnál.
A 3,5 százalékos határ az uniós átlag felénél kisebb munkanélküliséget jelenti. Nyolc holland, hét olasz, öt brit, három cseh, három osztrák és két belga régió tartozott ebbe a csoportba.
Magyarországról ezek a statisztikai adatok azt mutatják, hogy a 7,4 százalékos országos átlag valamivel magasabb volt az unió 7,1 százalékos átlagánál. Ezen belül Közép-Magyarországon volt a legjobb a helyzet, 4,7 százalékos munkanélküliséggel, a legrosszabb pedig Észak-Magyarországon, 12,3 százalékos aránnyal.
Az uniós átlag kétszeresét meghaladó, vagyis 14,2 százalék fölötti volt a munkanélküliek aránya 14 EU-régióban. Ezek közt öt német, négy francia (mindegyik tengerentúli megye), két spanyol, két szlovák és egy belga régió volt.
A női munkanélküliség aránya szintén Zeeland régióban volt a legalacsonyabb (2,4 százalék), de szorosan utána következett Prága régió (2,8 százalék). A legmagasabb női munkanélküliségi arányt két, az Ibériai-félszigeten kívül eső spanyol területen, Ceutában (28,7) és Melillában (28,1) mérték.
Kiderül a statisztikai adatokból, hogy a 15 és 24 év közötti fiatalok körében nem csupán magasabb volt a munkanélküliek aránya az átlagosnál, hanem a régiók több mint 70 százalékában ez a mutató több mint kétszerese volt az átlagnak.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?