kapubanner for mobile

Munkaügyi kapcsolatok: mediátorra lenne szüksége a Hankooknak

A kormány társadalompolitikai kabinetje napirendre tűzi a munkaügyi kapcsolatok rendezettségének kérdését; Kiss Péter társadalompolitikai miniszter ehhez gyűjtött tapasztalatokat pénteken Dunaújvárosban, ahol a Dunaferr, a papírgyár és a Hankook szakszervezeti képviselőivel folytatott megbeszélést.

images

Az eszmecserét követően Kiss Péter újságíróknak elmondta: azért kérte a találkozót a térség három legnagyobb foglalkoztatójának érdekvédelmi képviselőitől, hogy a munkaügyi kapcsolatok rendezettségéről tájékozódjon a magas ipari kultúrával és erős szakszervezetekkel rendelkező cégeknél. "Látható módon, az eltérő kultúrák jelentős hatással vannak a munkaügyi kapcsolatok mibenlétére" - fogalmazott.

Mint mondta, a papírgyárban a szakszervezeti képviselők véleménye szerint is mintaszerű együttműködés alakult ki az osztrák cégtulajdonos és az érdekvédelem képviselői között.

A Dunaferrnél - bár az acélgyártás piaci viszonyai óriási feszültséget jelentenek - a menedzsment és a szakszervezet belső vitái a hazai törvényes keretek között és korrekt módon folynak.

A Hankooknál viszont a koreai tulajdonos és a menedzsment képviselői folyamatos vitában vannak. A szakszervezetek rendelkezésére áll minden eszköz annak kifogásolására, " ha a menedzsment egy része nem a rendezett munkaügyi kapcsolatokra törekszik, hanem azokat frontvonalnak tekinti" - mondta Kiss Péter.

Hozzátette: nagy szükség van azokra a munkahelyekre, amelyeket a Hankook teremtett és fejlesztési elképzeléseinek megvalósításával teremt, de a cég sikere a rendezett munkaügyi kapcsolatokon is múlik. Ezért e téren változásra van szükség.

A társadalompolitikai miniszter elmondta, hogy még korábban ajánlotta a cég menedzsmentjének és szakszervezetének, hogy kérjenek fel mediátort - közvetítőt - a köztük levő vita lefolytatására és rendezésére.

Úgy vélte, hogy ez - bár a törvények nem kötelezik rá egyik felet sem - mintegy jószolgálati előfeltétele volna a megállapodásnak, a rendezett munkaügyi kapcsolatok megteremtésének. A szakszervezet elküldte az erre vonatkozó nyilatkozatát, a cégtől viszont nem kapott választ.

Mint mondta, még mindig van lehetőség lépéseket tenni azért, hogy a gumiipari szakszervezet és annak képviselői törvény adta joguknál fogva megfelelően kampányolhassanak az üzemi tanács választása előtt.

Roy Katalin a Hankook PR menedzsere az MTI érdeklődésére elmondta: a cégnél zavartalan az üzemi tanácsi választásokra való készülődés, a kampányolás miatt senkit nem ér retorzió. Ő úgy tudja, hogy a mediátort nem a cégnek és a szakszervezetnek, hanem az arra illetékesnek kell kijelölnie.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek