A szakszervezet szerint körülbelül ezer sofőr hiányzik a Volánbusznál
A szakszervezet érdekképviseleti elnöke szerint 20-25 százalékos bérfejlesztésre lenne szükség a vállalatnál.
A Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet szerint nagyjából ezer sofőr hiányzik a Volánbusznál - számolt be róla az RTL Híradó. A helyzetet nehezíti, hogy a bezárt vasútvonalakon is buszoknak kell közlekednie. Vitézy Dávid volt közlekedési államtitkár rámutatott: a budakeszi agglomerációs vonalon a reggeli csúcsforgalomban minden tíz buszból négy járat kimaradt. A Volánbusz közölte, hogy hétvégén, illetve hétfő reggel hét buszvezetőjük betegedett meg, de átcsoportosításokkal kezelni tudták a problémát.
Dobi István érdekképviseleti elnök a csatornának azt mondta, a probléma országos méretű. "A társaságtól való elvándorlás nem állt meg. Jelentős, 20-25 százalékos bérfejlesztést kéne kiosztani a dolgozóknak a jövő évben" - jelentette ki.
A Volánbusz Zrt. reagált az értesülésre. A vállalat közölte, hogy Dobi István, a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet elnöke valótlanul állította, hogy „Nagyjából ezer sofőr hiányzik a Volánbusznál”, és a jelenség szerinte országos jellegű. Ezzel szemben az igazság az, hogy a több mint 10.000 fős autóbusz-vezetői létszámhoz viszonyítva országosan 238 főt keresnek ebbe a munkakörbe, és a létszámhiány mértéke területenként jelentősen eltér.
"Az autóbusz-vezetők esetében – ahogyan a teljes logisztika-szállítás ágazatban – létszámhiány tapasztalható, de ennek mértéke területenként jelentősen eltér. A Volánbusz Pest, Komárom-Esztergom, Győr-Moson-Sopron és Csongrád-Csanád vármegyében keresi a legtöbb leendő kollégát. A vonatpótlások ellátására – az egyes területek foglalkoztatási helyzetét is figyelembe véve – az ország több vármegyéjéből irányítottunk át autóbusz-vezetőket. A közszolgáltatás folyamatos ellátását minden területen a jogszabályoknak és a kollektív szerződésnek megfelelő keretek között biztosítjuk. Társaságunk nagy hangsúlyt fektet a munkaerő megtartására, ezt szolgálják a nálunk elérhető, széles körű, alapbéren felüli juttatások is. Ilyen egyebek mellett az alanyi jogú SZÉP-kártya-juttatás (2023-ban nettó 120.000 Ft került kifizetésre), a lojalitás juttatás (2023-ban a bérmegállapodásban rögzítettek szerint bruttó 350.000 Ft), az üzemanyag-megtakarítás térítése és a vállalati elismerési rendszerünk. Kiemelkedő juttatásunk, hogy munkavállalóink és családtagjaik díjmentesen utazhatnak a Volánbusz járatain, továbbá munkatársaink ingyenesen utazhatnak a MÁV-START és a GYSEV járatain is. Ezeken felül társaságunk – alapítványán keresztül – az egyedi élethelyzetekben is igyekszik támogatni munkavállalóit. A Volánbusz idén júniusban – a januári bérfejlesztésen felül – további bérintézkedéseket hajtott végre a kiemelt területeken (a kollektív szerződés módosításának köszönhetően), ennek keretében 2023. június 1-jével jelentősen megemelte az éjszakai pótlékot is. Folyamatos az utánpótlásképzés, ezt a célt szolgálják azok a – jelenleg is zajló – tanfolyamok is, melyek a D kategóriás autóbusz-vezetői jogosítvány megszerzését teszik lehetővé a B kategóriás jogosítvánnyal rendelkezők számára. A B kategóriás oktatáson felül C kategóriával rendelkezők számára is indítunk tanfolyamot" - olvasható a cég nyilatkozatában.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Magyar Orvosi Kamara felmérése szerint egyre több magyar orvos vállal munkát külföldön, és a kivándorlás mögött már nemcsak anyagi okok... Teljes cikk
A Magyar Orvosi Kamara szerint a kialakult káosz a túlterheltség, a vitatott munkafeltételek és a rendszerszintű hiányosságok következménye. Teljes cikk
Egy friss kutatás szerint a vezetők többsége a továbbképzést és az átképzést tartja prioritásnak a mesterséges intelligenciával kapcsolatban. Teljes cikk
- Mától ismét sztrájkolnak a buszsofőrök 2 éve
- Több mint ezren szerezhetnek ingyen jogosítványt a sofőrhiány miatt 2 éve
- A Volánbusz arra kéri az autóbuszos két szakszervezetet, hogy még szerdán írja alá a bérmegállapodást 2 éve
- Volánbusz-sztrájk: új bérajánlatot tesz Lázár János a szakszervezeteknek 2 éve
- Volánbusz: a hétfőre beosztott buszvezetők több mint fele nem vette fel a munkát 2 éve
- Volánbusz: sztrájkot szervez a szakszervezet január 28-ára és 29-ére 2 éve
- Vizsgálatot indított a Volánbusz a száguldás közben telefonozó sofőr ügyében 2 éve
- Újabb Volán-sztrájk jöhet 2 éve
- A Fővárosi Ítélőtábla szerint jogszerű volt a Volánbusz sztrájk 2 éve
- Kitüntetett autóbusz-vezetők: 9 ezerszer kerülték meg a Földet baleset nélkül 2 éve
- Mennyi az annyi, avagy vágyálom, vagy valóság a kétszámjegyű béremelés? 2 éve

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?