kapubanner for mobile

Vizsgálatot indított a Volánbusz a száguldás közben telefonozó sofőr ügyében

A kollektív szerződésben foglaltak szerint a munkáltató különböző szankciókat alkalmazhat, ha a mobiltelefon-használat bizonyítható.

Az RTL tette közzé azt az olvasói videót, amin az látható, hogy egy Pécsről Budapestre tartó busz vezetője a telefonját nyomkodja, miközben körülbelül 100 km/órás sebességgel halad az úton.

A csatorna ennek kapcsán megkereste a Volánbuszt. A társaság azt válaszolta, hogy mélyen elítélik az esetet és belső vizsgálatot indítottak azt eset kapcsán. Mint írták, a cég autóbusz-vezetőire is vonatkozik a KRESZ vezetés közbeni mobilozást tiltó szabálya, sőt, az autóbusz-vezetők semmi olyan egyéb tevékenységet nem folytathatnak, ami elvonná figyelmüket a vezetéstől. A Volánbusz szabályzata szerint a mobiltelefon vezetés közbeni használata a kihangosító vagy a headset alkalmazásával csak szolgálati ügyben és csak rövid ideig engedélyezett. Álló jármű esetében, forgalmi okok miatt álló járműben (vasúti átjáró előtt, piros lámpánál, torlódás esetén) az elindulásig használható kézben tartott mobiltelefon.

A cég válasza szerint amennyiben bizonyítható az eset, a munkáltató különböző szankciókat alkalmazhat, súlyosabb esetben vagy a kötelezettségszegés ismétlődő jellege esetén akár a munkaviszony megszüntetésére is sor kerülhet.

  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
6,1 millió vezető felkészületlen: ki gondoskodik a mentális jólétről?

Egy friss kutatás szerint az Egyesült Királyságban 6,1 millió olyan vezetői pozícióban lévő munkavállaló van, akik nincsenek felkészülve a... Teljes cikk

Körömlakkos trükkel szimulálta a munkát a dolgozó – fegyelmi eljárás alá került

Egy korábbi rendőrségi dolgozó súlyos fegyelmi eljárás alá került, miután kiderült, hogy furfangos módszerrel szimulálta a folyamatos online... Teljes cikk

Rendkívüli bejelentés: Magyar Péter a NAV-nak adna új, erős jogköröket

Magyar Péter felszólította a leköszönő Orbán-kormányt, hogy szerdai ülésén döntsön arról: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a jövőben akár... Teljes cikk