Nagy lehetőség a biztosítóknak a társadalom elöregedése
Új növekedési lehetőséget láthatnak a biztosítók abban, hogy 2017-ig mintegy 10 százalékkal emelkedhet a 65 év felettiek aránya az eurózónában. A társaságoknak azonban olyan új kihívásokra is fel kell készülniük, mint a növekvő banki alapkamat, valamint a Solvency II elnevezésű uniós direktíva.
Az előrejelzések szerint 8 százalékkal emelkedhet a 65 év felettiek aránya 2017-ig, az időskorúak számának növekedése egyértelműen új lehetőségeket kínál a biztosítók számára. Az új, innovatív megtakarítási és nyugdíjtermékek között éppúgy szerepelhetnek egyszeri befektetési lehetőségek limitált kifizetési időszakkal, mint a társaságok saját egészségügyi és idősotthoni hálózata.
A következő évek kockázatai között szerepel, hogy az előrejelzések szerint 2017-től az jegybanki alapkamat emelésébe kezdhet az Európai Központi Bank, ez pedig főként az életbiztosítások piacát érintheti érzékenyen. A másik komoly kihívás a Solvency II nevű uniós direktíva bevezetése lehet az eurózóna biztosítói számára, hiszen a társaságoknak megfelelő mennyiségű tőkét kell felhalmozniuk, amely csökkentheti a növekedésre szánt kiadások nagyságát.
„Az előrejelzésből jól látszik, hogy ettől az évtől kezdve növekedésnek indul a biztosítási szektor az eurózónában. A bővülés az életbiztosítási és a nem életbiztosítási piacon egyaránt megfigyelhető. A társaságok sikeressége azonban nagyban függ attól, hogy sikerül-e kiaknázni az olyan új lehetőségeket, mint például a lakosság korszerkezetének megváltozása, vagy az új mobil és elektronikus csatornák, valamint szolgáltatások alkalmazása. Az eurózónában működő biztosítóknak emellett a banki alapkamat növekedésével és a Solvency II bevezetésével is számolniuk kell, mint lehetséges kihívás a következő években” – mondta Seregdy Tamás, az EY Üzleti Tanácsadási Szolgáltatások Üzletágának igazgatója.
A valutaunióban az életbiztosítási és a nem-életbiztosítási piacon is 1,3 százalékos lehet a növekedés 2013-ban. Ezzel párhuzamosan a társaságok profitja összességében megközelítheti a 41 milliárd eurót. 2014-2017 között a bővülés átlagos éves mértéke 2,7 százalék lehet, az időszak végére meghaladhatja az 55 milliárd eurót az eurózóna biztosítóinak profitja. A növekedés mértéke és üteme azonban továbbra is jelentősen eltérhet az egyes tagállamokban.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?