kapubanner for mobile

Napi 30 ezerért is nehezen találnak szakácsot a Balatonra

Van olyan vendéglátóhely, ahova évek óta visszajárnak dolgozni a fiatalok, szakképzett szakácsot azonban nehéz találni.

Az első nyári hétvégén szinte minden balatoni étterem és büfé kinyitott, sok helyre már a teljes nyári személyzetet felették, de vannak olyan helyek, ahol napi 30 ezer forintért sem találnak szakácsot - írja a Soline. Egy balatonlellei vállalkozó arról számolt be, hogy könnyen talált munkaerőt, több egyetemista és főiskolás fiatal is visszajár hozzájuk dolgozni, és a családot is bevonják a feladatokba.

Egy balatonboglári vendéglátós azt mondta, rengeteg pultos jelentkezik hozzá, de kevés olyan jelölt van, aki egy-két nyelvet beszélne. Szakképzett szakácsra lenne a legnagyobb szükségük, napi 10-12 órás munkáért nettó 30 ezer forintot kínálnak, de így sincs megfelelő jelentkező. "Az is probléma, hogy nem igazán akad környékbeli jelentkező, ezért szállást is muszáj biztosítanunk. Próbálunk mindent megadni a dolgozóknak, hogy nekik csak a munkával kelljen foglalkozniuk" - nyilatkozta a portálnak. 

Fekete Tamás a Balatoni Turizmus Szövetség alelnöke a lapnak elmondta, hogy folyamatosan fejlődik a balatoni szolgáltatások színvonala, a vállalkozások pedig tisztában vannak vele, hogy ha vonzóak akarnak lenni, akkor vissza kell forgatniuk a pénzt a bevételből, és fejleszteniük kell. 

  • 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A rendőrségről lopott a vagyonőr

A férfit lopás vétségével vádolták meg, indítványozták a vagyonőri foglalkozástól való eltiltását. Teljes cikk

450 új munkahely jön létre Jászfényszarun

Az Evoring Precision Manufacturing kínai autóipari beszállító 39 milliárd forintos új beruházása nyomán 450 munkahely jön létre Jászfényszarun -... Teljes cikk

Miért az AI-hoz fordulsz a főnök helyett? Készséghiány és bizalmatlanság az AI korában

Egy friss jelentés szerint éles szakadék látszik a munkáltatók és a dolgozók percepciói között a karrierutak, a készségfejlesztés, a... Teljes cikk