"Ne hozzák hátrányos helyzetbe a katonákat!"
A kormány megszorító intézkedései ellen tartott figyelmeztető demonstrációt a Honvédszakszervezet (HOSZ) és a hozzá csatlakozó érdekképviseletek hétfőn a budapesti Kossuth Lajos téren; a tárca szerint időarányosan teljesítette a szakszervezetekkel kötött megállapodásban rögzített vállalásait.
A szakszervezet elnöke szerint méltánytalan például a 13. havi illetmény felfüggesztése vagy az eddig kedvezményes juttatások megadóztatása, mert például a lakástámogatás, az egyenruha-térítés és az étkezési utalvány jelentős része nem illetményen kívüli juttatás, hanem a szolgálat teljesítésének feltétele.
Mészáros Géza megemlítette, hogy a Honvédelmi Minisztériummal folytatott tárgyalásokon többek között azt is kérték: a jövő évtől folyamatos keresetfelzárkóztatás legyen a honvédségen belül.
Kónya Péter, a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének (FRDÉSZ) beszédében elmondta, hogy a kormánnyal folytatott tárgyalásokon a leghatározottabban képviselik majd a katonák érdekeit, "reméljük, hogy sikert fogunk elérni, ha nem, akkor nyilván ez csak egy figyelmeztető demonstráció volt, a figyelmeztetést más is követheti."
A FRDÉSZ elnöke annyit tett hozzá, hogy bízik benne, a kormány megérti: a katonáknak szolgálniuk kell, s nem demonstrálniuk.
A rendezvény végén felolvasták a HOSZ petícióját, amely többek között azt tartalmazza, hogy "a katonák jelentős része helyzetét kilátástalannak, reménytelennek ítéli meg, ami magában hordozza a morális válság lehetőségét. A közel 3000 fős létszámhiány - amin a honvédség évek óta nem tud úrrá lenni - kézzelfoghatóvá teszi a vonzó- és megtartó erő hiányát".
A petíciót Szollár Domokos kormányszóvivő és Bocskai István, a honvédelmi tárca szóvivője vette át.
A demonstrációhoz csatlakozott és szolidaritásáról biztosította a szervezőket a Liga Szakszervezetek - a demonstráción jelen volt Gaskó István, a Liga elnöke -, továbbá a Rendészeti Védegylet, a Polgári Védelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetsége, a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezete és a Független Rendőr Szakszervezet. A rendezvényen megjelent katonák - az előzetes tervektől eltérően - nem egyenruhában, hanem civil ruhában demonstráltak.
A Honvédelmi Minisztérium MTI-hez hétfőn eljuttatott közleménye szerint a tárca tudomásul veszi a Honvédszakszervezet - demonstrációjával is kifejezett - tiltakozását a béreket és juttatásokat érintő tervezett kormányzati intézkedések ellen, ugyanakkor hangsúlyozni kívánja, hogy tárca szinten ez évben - mint ahogyan az előző két évben is - időarányosan teljesítette a szakszervezetekkel kötött megállapodásban rögzített vállalásait.
A minisztérium fontosnak tartja a szakszervezettel megkezdett egyeztetés folytatását, hiszen a honvédség - amellett, hogy itthon garantálja az ország biztonságát, és részt vállal a katasztrófahelyzetek elhárításában - nemzetközi békefenntartásban végzett tevékenységével jelentős mértékben hozzájárul a magyar külpolitika sikeréhez is.
A közlemény emlékeztet: a szakszervezet és a tárca legutóbbi egyeztetésére június 19-én került sor. Ezen áttekintették a február 5-én aláírt, ez évre szóló megállapodást, és mindkét részről egyetértettek abban, hogy a minisztérium által 2009. első félévére vállaltak időarányosan teljesültek.
"Idén is biztosítottuk - és biztosítjuk - többek között az egészségpénztári és magánnyugdíj-pénztári munkáltatói hozzájárulást, az étkezési hozzájárulást, a ruházati költségtérítést, az iskolakezdési támogatást. Tíz százalékkal felemeltük a missziókban szolgálatot teljesítő katonák devizaellátmányát, emeltük a tűzszerészpótlékot, kompenzáltuk az Állami Egészségügyi Központban dolgozók kieső egészségkockázati pótlékát" - áll a közleményben.
Hozzáteszik: a Honvédelmi Minisztérium kész folytatni az egyeztetést mind a Honvédszakszervezettel, mind pedig a többi reprezentatív érdekképviselettel.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Dr. Farkas András szerint a választások után egy új nyugdíjemelési eljárás bevezetése jelenthet megoldást a nyugdíjasok helyzetére. Teljes cikk
Az adóellenőrök több helyszínen is vizsgálják majd az alkalmazottak bejelentését. Teljes cikk
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon, Magyarországon az érettségizettek... Teljes cikk
- 120 ezer forint értékű SZÉP kártyát kapnak a katonák 5 hónapja
- Tényleg éhezők viadala lett a futármunka? Újabb tüntetés jön 7 hónapja
- Vezetőváltás a Magyar Fejlesztési Bank élén 7 hónapja
- Befagyasztanák a nyugdíjakat, eltörlik az ünnepnapokat – szavazás dönt a megszorításokról 8 hónapja
- "Tanévnyitó az utcán": tüntetések és sztrájkfenyegetés a kormány megszorításai miatt 10 hónapja
- Hathavi fegyverpénzt kapnak a katonák és a rendőrök, ekkor érkezik az összeg 1 éve
- 2 millió 250 ezer forintra emelkedik a bírák átlagjövedelme 1 éve
- Rendőrök tüntetnek Romániában 1 éve
- Új vezető a Magyar Fejlesztési Bank élén 1 éve
- Egy szakértő szerint elmarad a nyugdíjemelés és a nyugdíjprémium is 2 éve
- Ingyenesen szerezhetnek jogosítványt szeptembertől a diákok - kik lesznek az oktatók? 2 éve

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?