Négy járulékfajta olvad egybe
Négy járulékfajta olvad a társadalombiztosítási járulékba jövő július 1-jétől a Pénzügyminisztérium által benyújtott törvényjavaslat szerint; ugyancsak július 1-től minden dolgozó nyugdíjast megillet a járulékmentesség; továbbá a gyermekes családok számára még kedvezőbbé válik a gyermekek után járó családi kedvezmény - közölte a Pénzügyminisztérium.
Az adórendszer jelentős egyszerűsítésén túl az egységes járulék bevezetése biztosítja például azt, hogy az őstermelők, illetve a megbízási jogviszonyban dolgozók munkaerőpiaci ellátásokra való jogosultságot is szereznek július 1. után.
A jelentős bürokratikus tehercsökkentés mellett több adócsökkentést is hoz az új, egységes járuléktörvény. A vállalkozók évi 7,5 milliárd forintot spórolnak azzal, hogy enyhülnek a minimum-járulékalap szabályok. Míg jelenleg az egészségbiztosítási és munkaerőpiaci járulékot legalább a minimálbér másfélszerese után fizetik meg, addig 2020. július 1-től a minimálbér után.
Július 1. után már minden dolgozó nyugdíjast megillet a járulékmentesség. Jelenleg csak a munkajogviszonyban állókra érvényes az kedvező a szabály, hogy bérüket csak a 15 százalékos szja terheli. A kormány számításai szerint a szabály kiterjesztése évente összességében mintegy 20 milliárd forintot hagy az érintetteknél.
Még kedvezőbbé válik 2020-tól a gyermekek után járó családi kedvezmény. Jelenleg a 1,5 százalékos munkaerőpiaci járulékból nem lehet levonni a kedvezményt, de július 1. után már a teljes, 18,5 százalékos mértékű társadalombiztosítási járulék terhére érvényesíthető lesz a családi kedvezmény.
A tárca közleménye szerint 2020-ban minden idők legmagasabb összegét, 380 milliárd forintot hagy a kormány adókedvezmény révén a gyermekes családoknál. Ezt az összeget évente további egymilliárd forinttal növeli a jövőre hatályba lépő - az egységes járuléktörvény biztosította - kedvező szabály.
Az Országgyűlés a családvédelmi akcióterv keretében már tavasszal elfogadta azt is, hogy 2020. január 1-től szja-mentességet kapnak a legalább négygyermekes édesanyák.
Jövőre gyakorlatilag minden számláról online adatot kell majd szolgáltatni, amely a gazdaságfehérítésén túl biztosítja azt is, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) akár már 2021 tavaszától elkészítse a vállalkozások áfabevallási tervezetét. Az adóhivatal jelenleg csak a 100 ezer forintos áfaösszeget elérő számlák adatait látja online, 2020. július 1-től viszont már a belföldi áfaalanyok részére kiállított számlákat is, vagyis lényegében minden vállalkozói számlát, 2021. január 1-től pedig a magánszemélyek részére kiállítottakat is.
A PM hangsúlyozta, hogy az online számlarendszer a piaci elemzők értékelése szerint is bevált, számításaik szerint egy év alatt 200-250 milliárd forint plusz bevételt termelt az államkasszának. Az online számlázás bevezetésének jelentős szerepe volt abban is, hogy 2018-ra 10 százalék alá csökkent az áfa-elkerülés mértéke Magyarországon.
Ha az Országgyűlés elfogadja a törvényjavaslatot, az adóhivatal kockázatelemzői a jövőben gyakorlatilag minden számlát látnak majd, így a költségvetés további bevétel-növekedéssel, a tisztességes adófizetők pedig tiszta piaci versennyel számolhatnak.
Két további intézkedés is segíti jövőre a gazdaság fehérítését. 2020. július 1-től számlát, illetve nyugtát kell kiállítani az áfamentes ügyletek nagy részéről is, így például a magán-egészségügyi, fogorvosi, oktatási szolgáltatásról, illetve az ingatlanértékesítésről is. Emellett tizenöt napról nyolc napra csökken a számlakibocsátásra nyitva álló határidő.
A jogkövetésre ösztönzésen túl a munkavállalót védi, hogy az adóhivatal a munkáltató foglalkoztatással kapcsolatos adóelkerüléséről tájékoztatja az alkalmazottat is.
Fotó: Pixabay
MTI
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
Keddig jelenthetik be munkáltatójuknál az igényüket azok, akik már meglévő hitelükhöz kapcsolódóan használnák fel a januártól elérhető... Teljes cikk
Könnyítést hoz az új év az egyéni vállalkozóknak, még az esztendő elején megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete -... Teljes cikk
A vállalat szerint a helyszínen senki nem jelezte, hogy azonnali orvosi ellátásra lenne szüksége. Teljes cikk
- Ilyen kedvező adóügyi változások léptek életbe január 1-től 2 hete
- Így változik az alanyi adómentesség határa 2026-tól 2 hete
- Így változnak az egyszerűsített foglalkoztatás szabályai 2026-tól 3 hete
- Ezek a leggyakoribb adózási és jogi hibák az év végén 3 hete
- Figyelmeztet a NAV: több fontos adóügyi határidő jár le két nap múlva! 3 hete
- NAV: a jövő év számos adózási könnyítést hoz a kkv-knak 4 hete
- NAV: minden harminc év alatti édesanya szja-mentes januártól 4 hete
- Hogyan kell adózni a karácsonyi ajándékok után? - Itt vannak a részletek 1 hónapja
- Ezeken a helyszíneken ellenőriz a NAV az év végén 1 hónapja
- Sok ezer vállalkozó eshet el a kedvezőbb adózástól - Hamarosan figyelmeztet a NAV 2 hónapja
- Elindult a NAV karácsonyi ellenőrzéssorozata - ezt figyelik majd a revizorok 2 hónapja
A tudás törvényei: a megértés kulcsa