kapubanner for mobile

Négyezer dolgozó távozhat a német vasúttól

A gazdasági visszaesés és a piaci szerkezetváltozás hatására négyezer alkalmazott vált feleslegessé a német vasúttársaság teherszállítási ágazatában, mondta a vállalat logisztikai és szállítmányozási igazgatója.

Karl-Friedrich Rausch elmondta: "A rendelésállomány zsugorodása miatt 2400 embernek egyszerűen nem tudunk állandóan munkát adni." További 1500 állás megszüntetése az aktuális krízisen túlmutató, hosszabb távú piaci szerkezetváltozás miatt elkerülhetetlen - tette hozzá.

A DB teherszállítással foglalkozó leányvállalata, a DB Schenker Rail munkahelyeire "ráadásul hatalmas veszélyt jelent a szektorban elindult drámai árverseny" - mondta Rausch a DB Welt című vállalati lapban megjelent interjúban.

A 24 ezer főt foglalkoztató vasúti teherszállító cégnél működő szakszervezet attól tart, hogy a sokasodó gondok miatt akár 7 ezer ember munkahelye végveszélybe kerülhet.

A DB konszern bevétele az év első nyolc hónapjában 14,5 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, 3,2 milliárd euróval 19 milliárd euróra csökkent, elsősorban az áruszállítás visszaesése miatt. Az adó utáni veszteség 500 millió euró lehet a január-augusztusi időszakot tekintve, az előzetes számítások szerint - áll a dpa német hírügynökség beszámolójában.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek