kapubanner for mobile

Nem a feladatoktól, hanem a főnöktől stresszelünk

A terhelés csökkentése nem mérsékli a munkahelyi depresszió kockázatát, ugyanis azért a rossz főnök a felelős – derítették ki dán kutatók.

A túlterheltség helyett az igazságtalan főnököt teszik felelőssé dán kutatók a munkahelyi depresszióért. A kutatásban a legnagyobb stresszfaktornak nem a feladatok nyomása, hanem a főnök személye bizonyult – írja az Index.

Az Aarhus Egyetem pszichológus kutatói kérdőívek és interjúk alapján térképezték fel, hogy mekkora igazságtalanságnak vannak kitéve a munkavállalók, az eredmények pedig összefüggtek a depresszió szintjével.

A munkatársak nyálából megállapították kortizol nevű stresszhormon szintjét is. Ezt a hormont korábban a munkahelyi nyomáson keresztül a depresszió kialakulásával hozták összefüggésbe, most azonban azt látták, hogy akiknél magasabb volt, azoknál kisebb a klinikai depresszió kockázata.

A tartósan magas kortizolszinttel kapcsolatban azonban bántalmazott gyerekek esetében már megállapították, hogy roncsolja a memóriát és a tanulási nehézséget okoz, tehát a dolgozók szélsőséges stressz alatt tartását továbbra sem javasolnánk senkinek.

Index.hu
  • 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Százból három maradt: hamarosan eldől, kié lesz a babóti tanári állás és a Maldív-utazás

A babóti általános iskolában meghirdetett tanári állásra közel százan jelentkeztek a Maldív-szigeteki álomutazás ígéretével. Már a második... Teljes cikk

Mit kívánnának az apák a lányaik munkahelyének? – nőnapi párbeszédet indított a Dreher

Milyen munkahelyet kívánnának a lányaiknak az apák? Ezzel a kérdéssel indította idei nőnapi kezdeményezését a Dreher Sörgyárak. A vállalat... Teljes cikk

Munkaidő után, zárt ajtók mögött műtöttek – így játszotta ki a szabályokat két orvos

Vádat emeltek két orvos, valamint két társuk ügyében, akik két éven át törvénybe ütközően, közfinanszírozásra végeztek műtéteket a... Teljes cikk