kapubanner for mobile

Nem alkalmazkodnak az Y-generáció tagjai

A huszas éveiket élő Y-generáció tagjai úgy vélik, nagyobb az erkölcsi tartásuk és jobb kommunikációs képességeik vannak, mint az őket megelőző X-generációnak (40-50-es korosztály), illetve a baby boom nemzedék (60 fölöttiek) tagjainak, állítja a Talent Q felmérése.

A kutatás során a fenti három generáció mintegy négyezer tagját kérdezték meg, hogy mi a véleményük egymásról. A fiatalabb nemzedék szerint ők magasabb morális korlátok szerint élnek, mint elődeik, arról nem is beszélve, hogy jobban figyelnek a részletekre, s a szociális interakciók terén is gyakorlottabbak. A jelentés kimutatta azonban, hogy mindezek ellenére kevésbé hatékonyak, a munkát nem tudják olyan jól megszervezni, mint a szüleik vagy a nagyszüleik korosztálya. "Elmúltak már azok az idők, amikor egy életen át egy vállalatnál dolgozott az ember, a fiatalok éppen ezért már kevésbé mutatnak hajlandóságot az alkalmazkodásra, a szabályok betartására" - mutatott rá Roger Holdsworth, a Talent Q elnöke.

A felmérés szerint a baby boom nemzedék tagjai sem tökéletesek: bár szívesen elsajátítják az új technikákat, a radikális ötletektől sem zárkóznak el, ami valószínűleg annak köszönhető, hogy azokban az 1960-as években nőttek fel, amikor a radikális eszmék jelentősen meghatározták az emberi viselkedést. Aggódni azonban nem kell, mivel mindez kisebb ambícióval és magabiztossággal párosul. "Mindazonáltal leszögezhetjük, hogy az idősebb generáció alkalmazkodóképessége nagyobb, mint a fiataloké, meghazudtolva ezzel a mondást, miszerint öreg kutyának nem lehet új trükköt tanítani" - teszi hozzá Holdsworth.

Personnel Today
  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Kamu állás, valódi fizetés: lebukott a fideszes polgármester

Halásztelek fideszes polgármesterét, Nagy Barnabást őrizetbe vették, miután a gyanú szerint közreműködött egy hozzátartozója fiktív... Teljes cikk

Halálos munkabaleset a mohácsi híd építkezésén

Meghalt egy férfi a mohácsi híd építkezésén kedden délelőtt – számolt be róla az ATV Híradó. Teljes cikk

Véletlenül brutális fizetést kapott – nem adta vissza, letartóztatták

Tévedésből közel 20 ezer dollárnyi fizetést utalt egy amerikai cég az egyik alkalmazottjának, aki azonban nem adta vissza a pénzt. A nő ellen végül... Teljes cikk