kapubanner for mobile

Nem engedik elmenni a fiatal orvosokat

Felfüggesztette a rezidenseket sújtó röghöz kötést a kormány - tudta meg a Magyar Hírlap. A szakorvosjelölteknek így nem kell többé képzésüket követően évekig a gyakorlati helyet biztosító kórházban dolgozniuk.

A rendelkezés célja egyebek mellett a kivándorlás megakadályozása volt, ugyanis a hallgatók több ízben kifejezték, hogy ha megmarad a korlátozás, az orvosi egyetem után nem lépnek be a szakképzési rendszerbe, inkább külföldön próbálnak szerencsét.

A Magyar Hírlap értesülései szerint eltörölte a kabinet azt a jogszabályt is, amely az idén júliustól szigorúbb feltételekhez kötötte volna az egészségügyi szolgáltatóknál folyó munkát.

A kormányzat augusztustól megszüntette az Egészségbiztosítási Felügyeletet is. Ősszel újraszabályozzák a patikaliberalizációt is - olvasható a lapban.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek