Munkaügyi ellenőrzés: mire számíthat, ha jönnek az ellenőrök?
Akár több millió forintos munkaügyi bírsághoz, a vállalkozást elmarasztaló határozathoz is vezethet a jogszerűtlen foglalkoztatás. A legutóbbi adatok szerint azonban sokan reszkíroznak, hiszen nemzetgazdasági szinten minden nyolcadik munkavállalót feketén foglalkoztatnak. A jogszerűen foglalkoztató munkáltatókat nem fenyegeti veszély a foglalkoztatás-felügyeleti ellenőrzés során.
A foglalkoztatás-felügyeleti ellenőrzés általában munkavállalói panaszra, vagy közérdekű bejelentésre indul. A munkakörülményeket a kormányhivatalok felügyelik, innen indulnak a hatósági ellenőrzések. A hatóság az eljárás során helyszíni ellenőrzést, iratvizsgálatot, és tanú meghallgatást is tart.
Mit vizsgál a foglalkoztatás-felügyeleti hatóság?
A szakemberek első sorban azt vizsgálják, be vannak-e jelentve a munkavállalók, rendelkeznek-e munkaszerződéssel, annak tartalmi és formai kritériumai megfelelők-e. Az ellenőrzés azonban minden más foglalkoztatásra irányuló jogviszonyt is feltár, tehát például a megbízási szerződéseket is átnézik a szakemberek.
Külön ellenőrzik, hogy a dolgozók megfelelnek-e az életkori követelményeknek és elégséges mértékben tájékoztatták-e őket. További figyelmet fordítanak a nőkkel, fiatalokkal és megváltozott munkaképességű dolgozókkal, a kölcsönzött munkaerővel kapcsolatos speciális szabályok betartására. Vizsgálják a pihenőidővel kapcsolatos gyakorlatot, és azt is, hogy a munkabért rendesen megkapja-e a munkavállaló. Adott esetben a foglalkoztatás megszűnésével kapcsolatos papírmunkát, adminisztrációt is megvizsgálják. Szintén ellenőrzik a szabályoknak való megfelelést azoknál a vállalkozásoknál, amelyek korábban foglalkoztatást elősegítő támogatásban részesültek. Fontos tudnivaló, hogy a foglalkoztatás-felügyelet nem csak a cégeket, de az egyéni vállalkozásokat is ellenőrizheti.
Az idei első negyedéves ellenőrzések adatai alapján az építőiparban és a vagyonvédelemben foglalkoztatottak negyede, míg a vendéglátásban dolgozók hetede, a mezőgazdasági munkások tizede dolgozott feketén. A teljes nemzetgazdaságot tekintve közel 13% az arány. A legrosszabb az építőiparban a helyzet, az összes ellenőrzésen fennakadt fekete-munkavállalók majdnem felét ebben a szektorban találták. A Technológiai és Ipari Minisztérium jelenleg is kampányt folytat „Legyen oké a munka” címmel annak érdekében, hogy felhívja mind a munkavállalók, mind a munkáltatók figyelmét a munkajoggal és a munkabiztonsággal kapcsolatos szabályokra és előírásokra.
Következményekkel jár
Amennyiben a hatóság jogsértést tár fel, munkaügyi bírságot szabhat ki a vállalkozásra – aminek mértéke a több millió forintot is elérheti –, illetve a helyzet rendezésére irányuló határozatot hozhat. Ebben akár meg is tilthatja a további foglalkoztatást, vagy kötelezheti a munkáltatót a szabálytalanság megszüntetésére. A munkáltatói igazolások valóságtartalmának, és az elszámolás számszaki megfelelőségének ellenőrzése azonban nem közigazgatási eljárást, hanem bírósági eljárást igényel.
fotó: unsplash
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
Egy nagy presztízsű amerikai HR-szervezet, az SHRM ellen indul per, miután egy volt dolgozó szerint faji megkülönböztetés és retorzió érte a... Teljes cikk
Az év végéhez közeledve érdemes a szabályokat áttekinteni, hiszen a szabályosan jövőre át nem vihető, még fel nem használt idei szabadságok... Teljes cikk
Az EU-ban a nemek közötti bérszakadék átlagosan 13%. Magyarországon a női bérek hátránya 18%. Az egyenlő díjazás alkalmazásának egyik gátja a... Teljes cikk
- Ezt tervezi a Tisza Párt munkaügyben 2 hete
- Több napot dolgozhatnak az idénymunkások 2026-tól – változnak az EFO-szabályok 2 hete
- "Ez nem gazdasági siker, hanem zsákutca" – Kapitány István nekiment a vendégmunkás-rendszernek 2 hete
- Tűzoltás vagy stratégia? Így lehet kockázat a munkaerő-kölcsönzésből 1 hónapja
- Fogy a dolgozó Magyarország: újabb tízezrekkel kevesebben a munkaerőpiacon 1 hónapja
- Itt a NAV friss feketelistája - Ők nem jelentették be dolgozóikat 1 hónapja
- Egyszerűsített foglalkoztatás: itt az új Efo kalkulátor 2026-ra 1 hónapja
- Czomba Sándor elárulta, hol nőtt a foglalkoztatás 2 hónapja
- Így változnak az egyszerűsített foglalkoztatás szabályai 2026-tól 2 hónapja
- Zsebbe fizetett a dolgozóinak a cégvezető, 750 milliós kárt okozott 2 hónapja
- Ezeken a helyszíneken ellenőriz a NAV az év végén 2 hónapja
Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben