Nem ismerik dolgozóik képességeit a vezetők
Munkapszichológusok szerint a vezetőség nincs tisztában dolgozói tudásával és motivációival - olvasható a HR Magazine-ban.
Az OPP munkapszichológiával foglalkozó szervezet által végzett kutatás szerint a döntéshozók 98 százaléka gondolja magáról, hogy "ismeri dolgozóit". Ennek ellenére ezzel csak az egészségügyi dolgozók 28 százaléka ért egyet, és még ennél is alacsonyabb az IT-sek (19 százalék), merketingesek (18 százalék) és a szakszolgáltatók (17 százalék) aránya.
"Elkeserítő, hogy a vezetőség egyáltalán nem foglalkozik ezzel. Hatalmasat tévednek, ha úgy gondolják, amit érdemes azt tudni vélik alkalmazottaikról" - mondta Robert McHenry, az OPP ügyvezető igazgatója.
A kutatás a menedzserek hibás döntéseire is kitér. Kétharmaduk állítja, hogy ha tehetné, változtatna múltbéli döntésein, míg 42 százalékuk bevallottan hasraütésszerűen dönt.
MediaAge-HR Press
"Elkeserítő, hogy a vezetőség egyáltalán nem foglalkozik ezzel. Hatalmasat tévednek, ha úgy gondolják, amit érdemes azt tudni vélik alkalmazottaikról" - mondta Robert McHenry, az OPP ügyvezető igazgatója.
A kutatás a menedzserek hibás döntéseire is kitér. Kétharmaduk állítja, hogy ha tehetné, változtatna múltbéli döntésein, míg 42 százalékuk bevallottan hasraütésszerűen dönt.
MediaAge-HR Press
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?