kapubanner for mobile

Nem kaptak fizetést az olimpia vendégmunkásai

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A szocsi téli olimpia helyszínein dolgozó mintegy 96 ezer munkás közül becslések szerint 15-20 ezer volt migráns. A javarészt a szovjet utódállamokból származó emberek jobb megélhetésben reménykedve utaztak a krasznodari régióba, de az ügyeikkel foglalkozó emberi jogi szervezetek szerint hozzávetőlegesen 90 százalékuktól tagadtak meg valamilyen juttatást, írja az Átlátszó. Ezek vendégmunkások az építkezéseken dolgoztak - majd pénz nélkül ki lettek utasítva az országból.

A nehéz lakókörülmények között elhelyezett munkások közül ezres nagyságrendben tudnak olyan esetekről a Memorial-nál és Human Rights Watch-nál, akiket fizetés nélkül deportáltak. A rendőri és idegenrendészeti szervekkel is összejátszó építőipari vállalatok jellemzően visszatartották a munkások dokumentumait, majd amikor elkészült egy-egy építkezés, akkor rájuk hívták a hatóságokat. Többeket napokig tartottak élelem és fekvőhely nélküli rendőri fogságban, sokakat bántalmaztak is, ha reklamálni mertek.

Átlátszó
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek