kapubanner for mobile

Nem készült hatástanulmány a vasárnapról?

A Portfolio.hu közérdekű adatigénylést nyújtott be a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz a vasárnapi zárva tartás kapcsán. A lap arra lett volna kíváncsi, hogy milyen számok támogatták meg a döntést a március 15-én hatályba lépett zárva tartásról.

A Portfolio a kormány intézkedésének hatásait szerette volna boncolgatni az előzetes számok alapján, hogy milyen gazdasági, foglalkoztatási hatásokkal számolt a kormány az intézkedéseknek nyomán.

A Nemzetgazdasági Minisztérium képviselte az Országgyűlés Gazdasági Bizottságában is a kormányzatot a törvényjavaslat elfogadása előtt. A minisztérium azonban nem rendelkezik ilyen hatástanulmánnyal, mert mint a lapnak jelezte. "A törvényjavaslat önálló képviselői indítványként került benyújtásra az Országgyűlés elé. Tekintettel arra, hogy a törvényjavaslatot nem a Nemzetgazdasági Minisztérium készítette elő és nyújtotta be az Országgyűlés elé, így azzal kapcsolatosan nem rendelkezik hatástanulmánnyal."

A gazdasági hatásokat pedig átmenetinek tartják, amelyek elsősorban a vásárlási szokások változásában fog megmutatkozni, így nem ettől függ majd elsődlegesen, például a kereskedelemben a foglalkoztatás.

Pedig az intézkedés közvetlenül érint 870 ezer családot, aki általában vasárnap vásárolt, 60 ezer kiskereskedelemmel foglalkozó vállalkozást és
260 ezer munkavállalót.

Portfolio.hu
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek