kapubanner for mobile

1951 cikk a(z) foglalkoztatás címkével - 1. oldal

Czomba Sándor: évente 30-40 ezer ember fog hiányozni a magyar munkaerőpiacról

3 napja Több mint 4 millió 600 ezren dolgoznak ma Magyarországon, így gyakorlatilag teljes a foglalkoztatottság a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára szerint. Czomba Sándor az M1 aktuális csatorna Ma reggel című műsorának keddi adásában elmondta, a kormány minden társadalmi rétegben próbálja megszólítani az inaktívakat, hogy munkába állhassanak. Hozzátette, az elmúlt két hétben meglátogatott több, elsősorban járműipari céget, akik főként a mérnökök, a technikusok és "a kékgallérosok" területén számoltak be munkaerőhiányról. Teljes cikk...


Ki hozza be a fülöp-szigeteki vendégmunkásokat és hogy áll a 150 új gyár program?

3 napja A vendégmunkásokról és a 150 új gyár programról is kaptak kérdést a kormány képviselői hétfő délután az Országgyűlésben. Teljes cikk...



Íme a legfrissebb adatok az álláskeresők számának változásáról - grafikon

2 hónapja A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai szerint márciusban 232 504 álláskeresőt regisztráltak, ami az előző év azonos időszakához képest közel 4 ezer főnyi csökkenést jelent - hívta fel a figyelmet szerdán a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM). A rendszerváltozás óta nem volt ilyen alacsony a regisztrált álláskeresők száma március hónapban, de 2024 év végéhez képest viszont több mint 10 ezer főnyi növekedés figyelhető meg. Teljes cikk...


Erre van szüksége a cégeknek az SNI-tanulók foglalkoztatásához

2 hónapja A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) 2024-ben folyamatosan hangsúlyt fektetett a szakképzésben résztvevő SNI-tanulók duális képzésben való foglalkoztatásra. A közel 100 SNI-tanulót foglalkoztató cég részvételével végzett kérdőíves kutatás célja, hogy az SNI-tanulók foglalkoztatását vizsgálja és választ kapjon arra kérdésre, hogy a duális képzőhelyek milyen segítséget fogadnának örömmel az SNI-tanulók foglalkoztatásának támogatása szempontjából. A kutatás rámutat arra, hogy a cégeknek elsősorban módszertani segítségre van szüksége - írják sajtóközleményükben. Teljes cikk...


Így változott a foglalkoztatás az uniós országokban

3 hónapja 2024 negyedik negyedévében a 20–64 évesek foglalkoztatási rátája az EU-ban 75,9% volt, ami nem jelent jelentős változást 2024 harmadik negyedévéhez képest. A munkaerőpiaci tartalék (mindenki, aki dolgozni szeretne, de nincs megfelelő munkalehetősége) a 20–64 év közötti népesség 10,8%-át tette ki 2024 negyedik negyedévében. Ez 0,1 százalékpontos csökkenést jelent 2024 harmadik negyedévéhez képest - olvasható az Eurostat oldalán. Teljes cikk...


Megjöttek a KSH adatai: 32 ezerrel emelkedett a dolgozók száma

3 hónapja A munkakeresés átlagos időtartama 12,1 hónap volt. Teljes cikk...


NAV: egymillióan töltötték le a mobilappot

4 hónapja Egymillióan töltötték le a NAV mobilappját, amellyel bárhol és bármikor, pillanatok alatt ellenőrizhető többek között az adószámla, de lekérdezhetők a foglalkoztatási adatok, egyszerűen és gyorsan befizethető a gépjárműadó, és ellenőrizhetők az üzleti partnerek adatai is - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az MTI-vel. Teljes cikk...


Nem kapnak állami támogatást a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatására Csepelen

4 hónapja Évi százmillió forintos nagyságrendben, összesen egymilliárd forintot meghaladó értékben foglalkoztatott a csepeli önkormányzat többnyire fogyatékkal élő, megváltozott munkaképességű embereket. Eddig soha nem volt gond az állami támogatással, tavaly év végén azonban a Fővárosi Kormányhivatal arról tájékoztatta Csepel Önkormányzatát, hogy 2025-re nem tudnak számukra forrást biztosítani a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatására. Teljes cikk...


Ezért van szükség Magyarországon a vendégmunkásokra

5 hónapja A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) szerint a magyar gazdaság fejlődésének jelenlegi szakaszában szükség van a vendégmunkások alkalmazására, mert így több beruházás valósul meg és több munkahely jön létre a magyar munkavállalók számára; a szervezet ezért fontosnak tartja, hogy adminisztratív korlátozó intézkedésekkel ne szűkítsék tovább a vendégmunkások alkalmazásának lehetőségét. Teljes cikk...


Hol lesznek nagyberuházások és hol a legnagyobb az országban a munkanélküliség?

5 hónapja A magyar kormány az ország újraiparosításának részeként az elmúlt években több nagy beruházást is bejelentett. Ilyen a debreceni CATL és BMW, a szegedi BYD, az ácsi, nyíregyházi, iváncsai vagy gödi akkumulátor gyárak. Mivel alacsonyan képzett munkaerő is be tudja tölteni az ezekben a gyárakban létrejövő pozíciókat, így térbeli elhelyezkedés szempontjából a magas munkanélküliséggel rendelkező régiókba lenne célszerű telepíteni őket. A GKI Gazdaságkutató Zrt. megvizsgálta, vajon ez történik-e. Teljes cikk...


EFO-változtatás: ellehetetlenülhet a zöldség-gyümölcs szektor munkaerő-ellátása

5 hónapja Nagyon érzékenyen érinti a zöldség-gyümölcs termelést és feldolgozóipart az EFO közterheinek ilyen hirtelen, nagy mértékű emelése. A FruitVeB a magyar zöldség-gyümölcs ágazat szakmaközi szervezete kifejtette álláspontját az egyszerűsített foglalkoztatás (EFO) "szigorításának" hatásairól. Teljes cikk...


"Már nem nevetek, mert tudom, hogy igaz" - így reagáltak a cégek a vendégmunkás-korlátozásra

6 hónapja Kedden számolt be arról a 444, hogy a szerdai kormányülésen a miniszterek elé kerülhetett egy javaslat, ami január 1-től szinte teljesen betiltaná a nem EU-tagállamokból érkező vendégmunkások magyarországi foglalkoztatását. A Telex hazai vállalatvezetők véleményét gyűjtötte egybe a tervezetről. Teljes cikk...


Ezüst minősítés bizonyítja a Viapan Dologidő elkötelezettségét a felelős foglalkoztatás iránt

6 hónapja A munkaerő-kölcsönzés és -közvetítés piacán meghatározó szerepet betöltő Viapan Dologidő Kft. az idei évben újabb mérföldkőhöz érkezett, amikor elnyerte a Felelős Foglalkoztató Ezüst minősítést. A rangos elismerés tükrözi a Viapan elkötelezettségét a fejlődés és innováció mellett, egyúttal garantálja a magas színvonalú szolgáltatást mind a munkavállalók, mind a partnerek számára. Teljes cikk...


Szijjártó Péter: csak akkor kaphat egy cég állami támogatást, ha többségében magyar embereket foglalkoztat

8 hónapja A kormány álláspontja egyértelmű: a hazai munkahelyeket vendégmunkások csak akkor tölhetik be, ha azokra nincs magyar ember - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten. Teljes cikk...


Újabb kirúgási hullám a Bumchunnál - a vendégmunkások maradhatnak?

8 hónapja A tavalyi 60 fős leépítés után most ismét magyar munkavállalókat bocsátott el a Bumchun Precision Hungary Kft. (új nevén: BC Gen Hungary Kft.), ugyanakkor vendégmunkások továbbra is dolgozhatnak a gyárban - írja közleményében a A Párbeszéd – A Zöldek Pártja, melyet az Országos Sajtószolgálat közvetít. Teljes cikk...


Tavaly közel 79 ezer megváltozott munkaképességű munkavállaló foglalkoztatása helyett fizették be a cégek a rehabilitációs hozzájárulást - interjú az euChance Programról

8 hónapja Hogyan válhat egy munkahely sokszínűbbé és befogadóbbá? Az euJobs HR-Group euChance programja nemcsak esélyt ad a megváltozott munkaképességű munkavállalóknak, hanem olyan vállalti kultúra építésében is segít, ahol mindenki megtalálhatja a helyét. Kóródi Edit, senior HR business partner és sokszínűségi tanácsadó, mesél arról, hogyan segítik a cégeket abban, hogy ne csak foglalkoztassanak, hanem sikerrel is integráljanak megváltozott munkaképességű dolgozókat. Az interjúból kiderül, hogy miért érdemes ezen az úton elindulni, és milyen üzleti előnyöket hozhat a befogadó szemlélet. Teljes cikk...


Czomba Sándor: beruházásokkal még mindig növelhető a foglalkoztatási ráta

8 hónapja A magyar foglalkoztatási ráta ma már az EU élmezőnyével van versenyben, de újabb beruházásokkal még mindig növelhető a munkát vállalók száma - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten, az EU-tagállamok foglalkoztatási és szociálpolitikai ügyekért felelős minisztereinek informális találkozóján. Teljes cikk...


Ki fog majd dolgozni? A magyar munkaerőpiac következő évei

9 hónapja A romló demográfiai helyzet mind itthon, mind külföldön foglalkoztatja a közbeszédet. A nyugdíjrendszer jelenlegi működési elve (felosztó-kirovó rendszer, azaz a foglalkoztatottak tartják el a nyugdíjasokat) a mostani formában nehezen fenntartható és kérdéses a működésének jövője is, mivel az átlagnyugdíj egyre jobban távolodik az átlagkeresettől. Szintén kérdéses, hogy hányan fognak dolgozni a jövőben, szükséges-e markáns vendégmunkás tömeg a GDP növekedés fenntartásához? Ezekre a kérdésekre kereste a választ a GKI Gazdaságkutató Zrt. legfrissebb, a magyar munkaerőpiac jövőjéről szóló elemzése. Teljes cikk...


Foglalkoztatási ráta az EU-tagországokban - grafika

9 hónapja A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája az EU-tagországokban, 2024. második negyedév. Teljes cikk...


A magyar munkavállalók 20 százaléka már a digitális ágazatban dolgozik

9 hónapja A digitális gazdaság a magyar bruttó hozzáadott érték (GVA) 18 százalékát adja – derül ki abból a kutatásból, amely az IVSZ és a Századvég együttműködésében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) megbízásából készült 2024 nyarán. A kormány jó úton jár, amikor kiemelt ágazatként tekint a digitalizációra – mondta Szabados Richárd kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkár a tárca közleménye szerint csütörtökön. Teljes cikk...


Lesznek-e új munkahelyek? Ezt várják a kölcsönzők

9 hónapja A tavalyi esztendő hasonló időszakához képest volt olyan nyári hét, amikor ötödével is több embert foglalkoztattak az agráriumban munkaerő-kölcsönzőkön keresztül, de alapvetően a stagnálás jellemzi a munkaerő-piacot. A gépgyártás, fémipar, az energia, közmű területén érzékelhető növekedés, de a legpozitívabb eredmény az úgynevezett egyéb kategóriában jelentkezik - derül ki a Magyar Munkaerő-kölcsönzők Országos Szövetsége által a koronavírus-járvány kitörése óta folyamatosan monitorozott reprezentatív 25 ezer főt vizsgáló adatokól. Teljes cikk...


Nyári diákmunka program - ezekben a munkakörökben dolgoztak a legtöbben

10 hónapja A kormány idén tizenkettedik alkalommal hirdette meg a Nyári diákmunka programot, amelyben a tervezett 20 ezer fő helyett összesen közel 29 ezren vettek részt. Az eredeti, 3,8 milliárd forintos keretösszeg a többszöri vármegyei ráemeléseknek köszönhetően több mint 4,3 milliárd forintra nőtt, ami lehetővé tette még több diák nyári foglalkoztatását - írta kedden publikált összefoglalójában Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára. Teljes cikk...


Ezzel jár a lanyha gazdasági teljesítmény a munkaerő szempontjából Németországban

10 hónapja Németországban csökkent a vállalatok foglalkoztatási hajlandósága augusztusban a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézetének felmérése szerint. Teljes cikk...


Munkáltatók figyelem, idén is lehet pályázni az Érték vagy! díjra

11 hónapja Idén is lehet pályázni az Érték vagy! díjra, az elismeréssel azokat a munkáltatókat és civil szervezeteket ismerik el, amelyek nagyban hozzájárulnak a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatásához - jelentette be a Belügyminisztérium szociális ügyekért felelős helyettes államtitkára hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón. Teljes cikk...


Itt vannak a legnagyobb diákmunkaadók

11 hónapja Szinte minden iskolaszövetkezet árbevétele nőtt tavaly. Vezet a Meló-Diák 17,6 milliárd forintos árbevétellel, második a Prohuman Csoporthoz tartozó Prodiák, harmadik a Fürge Diák. A top 10-ben csak egy helycsere. Növekedési ütemben - alacsonyabb szintről indulva - a WHC emelkedik ki. Körülnéztünk az iskolaszövetkezetek piacán a 2023-as pénzügyi jelentések alapján. Teljes cikk...


Segítség fiatal munkavállalóknak: Budapesten elindult az Ifjúsági Garancia Plusz program

11 hónapja Budapesten elindult az Ifjúsági Garancia Plusz program, amelynek célja, hogy a fiatalok minél rövidebb időt töltsenek munkanélküliségben, inaktivitásban vagy tanulás nélkül, illetve, hogy személyre szabott segítséget kapjanak a munkaerőpiaci helyzetük javításához - közölte Budapest Főváros Kormányhivatala csütörtökön az MTI-vel. Teljes cikk...


Rétvári Bence: százszázalékos a foglalkoztatottság a börtönökben

11 hónapja Ma már elmondható, hogy százszázalékos a foglalkoztatottság a börtönökben, hiszen minden fogvatartott tanul vagy dolgozik, és senki sem ül tétlenül - fogalmazott a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken Pálhalmán, a büntetés-végrehajtás helyi vetőmagüzemének átadóján. Teljes cikk...


Több mint 11 éves mélypontra csökkent a munkanélküliség Törökországban

11 hónapja Törökországban az előző hónapban jegyzett 8,5 százalék után májusban 8,4 százalékra, 2012 novembere óta a legalacsonyabb szintre csökkent a munkanélküliségi ráta a török statisztikai hivatal (Türkiye Istatistik Kurumu - TÜIK) által közzétett adatok szerint. Teljes cikk...


Stagnált a munkanélküliség az eurózónában és az EU-ban májusban

12 hónapja Az eurózónában 6,4 százalékon, az Európai Unióban pedig 6 százalékon stagnált a munkanélküliségi ráta májusban - jelentette az EU statisztikai hivatala, az Eurostat honlapján kedden. Teljes cikk...


Németországban emelkedett a munkanélküliség júniusban

12 hónapja Németországban az elemzők által várt stagnálással szemben emelkedett a szezonálisan kiigazított munkanélküliségi ráta júniusban - derült ki a német szövetségi munkaügyi hivatal, a Bundesagentur für Arbeit (BA) pénteken ismertetett adataiból. Az előző hat hónapban stagnált a munkanélküliség. Teljes cikk...


Drasztikusak a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásáról szóló számadatok

12 hónapja Évente közel 200 milliárd forintot fizetnek be a hazai vállalkozások rehabilitációs hozzájárulásként az államkasszába, mivel a foglalkoztatottak között a megváltozott munkaképességű alkalmazottak aránya nem éri el az öt százalékot. Becslések szerint ez a csoport akár 100 ezres tartalékot is jelenthet a magyar munkaerőpiacnak. Az ezen munkavállalók munkába állításához szükséges jól átgondolt stratégia kidolgozásához és megvalósításához a legtöbb vállalat jelenleg nem tud megfelelő szakembert allokálni, ezért érdemes külsős szakértő vagy HR szolgáltató támogatását bevonni - írja a portálunkhoz eljuttatott sajtóközlemény. Teljes cikk...


Az MGYOSZ elnökével egyeztetett Varga Mihály

12 hónapja A magyar EU-elnökség elsődleges célja, hogy erősítse Európa versenyképességét és iparát, amely a magyar vállalatok teljesítményét is növelheti - jelentette ki a Pénzügyminisztérium (PM) hétfői közleménye szerint Varga Mihály, miután hivatalában fogadta Lakatos Pétert, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) elnökét. Teljes cikk...


Muzsikáló Magyarország: cigányzenészek foglalkoztatását segíti a kormány

13 hónapja Egymilliárd forintos keretösszegből segíti a kormány országszerte mintegy 100 együttes 456 muzsikusának négy havi vendéglátóhelyi foglalkoztatását a Muzsikáló Magyarország 2024 programon keresztül, amely a Dankó Pista-emléknapon, június 15-én nagyszabású nyitórendezvénnyel veszi kezdetét Budapesten. Teljes cikk...


Nagy Márton: foglalkoztatási kérdéskörben csakis uniós forrásokat használ a kormány

13 hónapja A kormány a mostani 80 százalék körüli szintről 85 százalékra kívánja növelni a foglalkoztatási rátát 2030-ra, a cél elérése érdekében az inaktívak számát kell csökkenteni - mondta a nemzetgazdasági miniszter szerdán Budapesten. Teljes cikk...


NAV-Mobil: üzenet érkezik, ha változik a munkaviszony

1 éve A foglalkoztatási adatok bármikor ellenőrizhetők a NAV-Mobilban, májustól pedig már push üzenetet is küld az alkalmazás a biztosítotti jogviszony változásairól - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden az MTI-vel. Teljes cikk...


A foglalkoztatási ráta megyénként

1 éve Ekkora volt a foglalkoztatási ráta az ország vármegyéiben 2023. IV. negyedévében. Teljes cikk...


Ezért sérül a siket és nagyothalló emberek esélyegyenlősége a munka világában

1 éve Május 5. az esélyegyenlőség napja, mely ráirányítja a figyelmet a társadalmi egyenlőtlenségekre is. A Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége (SINOSZ) felhívja a figyelmet arra, hogy a siket és nagyothalló emberek esélyegyenlősége a munka világában számos aspektusból sérül, melynek fő okai az oktatási rendszer hiányosságaiban keresendők. Teljes cikk...


A kormány mindent megtesz a bérek növekedéséért, de nem becsülik a dolgozókat?

1 éve A kormány ezután is mindent meg fog tenni azért, hogy Magyarország gazdasága újra erős legyen, a magyar embereknek legyen munkája, és a bérek tovább növekedjenek - mondta Vitályos Eszter kormányszóvivő a munka ünnepén a kormány közösségi oldalán közzétett videóban. Nem becsüli meg az állam a dolgozóit - mondta ezzel egyidőben Bakos Bernadett ellenzéki politikus, a Lehet Más a Politika (LMP) országgyűlési képviselője szerdán Budapesten. Teljes cikk...


Minden ötödik magyarországi német vállalat leépítést fontolgat idén

1 éve A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) tagvállalatai javulásra számítanak üzleti helyzetük tekintetében, és nem számítanak a foglalkoztatás és a beruházások bővülésére. Ez derül ki a Kamara legfrissebb Konjunktúrajelentéséből, amelyet április 24-én mutattak be. Teljes cikk...


NAV: a mobilappban bárki ellenőrizheti adószámláját

1 éve Az alkalmazásban a foglalkoztatási adatok is lekérdezhetőek. Teljes cikk...


Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

1 éve Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter szerdán Debrecenben, a Velünk a vállalkozásodért - Minden, amit a jövőről tudni érdemes című országos vállalkozásfejlesztési rendezvénysorozat első állomásán. Teljes cikk...


Fülöp Attila: Magyarországon csaknem 50 százalékos a megváltozott munkaképességű emberek foglakoztatási rátája

1 éve A Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára elmondta, jelenleg 150 ezer megváltozott munkaképességű embernek van munkahelye. Teljes cikk...


A gyenge fejlődés a munkaerőpiacot is visszafejlődéssel fenyegeti Németországban

1 éve A német vállalatok 2024-ben sem számítanak a gazdaság fellendülésére az IW (Institut der deutschen Wirtschaft) gazdaságkutató intézet legfrissebb, szombaton publikált felmérése szerint. Teljes cikk...


Miért van ennyivel több magyar embernek munkája, mióta az EU-hoz csatlakoztunk?

1 éve A KSH szerint 2004 és 2023 közt közel 824 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma, ami 21%-os bővülést jelent. A növekmény nagy részét a diplomások és az érettségizettek teszik ki, míg a szakmunkások, a segéd- és betanított munkások száma csökkent. A GKI "Magyarország 20 éve az EU-ban" című cikksorozatának legfrissebb részéből az is kiderül, mi az oka a nagyarányú növekedésnek. Teljes cikk...


Az Egyesült Államokban a vártnál nagyobb mértékben nőtt a foglalkoztatottak száma

1 éve Az Egyesült Államokban a várakozások felett, nyolc hónapja a legnagyobb mértékben nőtt a nem mezőgazdasági ágazatokban foglalkoztatottak száma márciusban a humánerőforrás-menedzsment szoftvereket és szolgáltatásokat nyújtó ADP (Automatic Data Processing, Inc.) szerdán publikált legfrissebb havi jelentése alapján. Januárhoz képest stagnált a munkanélküliség februárban az euróövezetben és az Európai Unióban. Teljes cikk...


Czomba Sándor: Még soha nem volt ilyen alacsony a regisztrált álláskeresők létszáma

1 éve A rendszerváltás óta idén márciusban mérte a legalacsonyabb regisztrált álláskeresői létszámot a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat, ami így több mint három évtizedes rekordot jelent - közölte kedden a Nemzetgazdasági Minisztérium. Teljes cikk...


A foglalkoztatottak és munkanélküliek száma is nőtt februárban

1 éve 2024 februárjában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 32 ezerrel, 4 millió 723 ezerre nőtt. A munkanélküliek száma 227 ezer főt tett ki, a munkanélküliségi ráta 4,6 százalék volt - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). 2024 januárjában a munkanélküliek száma 222 ezer fő, a munkanélküliségi ráta pedig 4,5 százalék volt. Teljes cikk...


Egy lassú előre, két gyors hátra: foglalkoztatási pávatánc

1 éve Rövidített munkaidő és home office, nem csak hálás konferenciatéma vagy hatásos márkaépítési üzenet kellene, hogy legyen, hanem valódi people management válasz. Tényleg csak engem zavar ennyire a szakmabeliek közül – hogy klaviatúrát ragadva hangot is igyekszek adni ennek – hogy megkukulva hallgatunk, ahogy a munkáltatói és a munkavállalói oldal oly’ látványos módon eltáncol egymás mellett – legalábbis a szak- (és némiképp a gazdasági bulvár-) sajtó nyilvánossága előtt? Teszi fel a kérdést Papp Tamás István HR szakember. Teljes cikk...


Tíz, gyermekvédelmi szakellátásban nevelkedett fiatal állhat munkába a rendőrségnél

1 éve Tíz, gyermekvédelmi szakellátásban nevelkedett fiatal állhat munkába a rendőrségnél az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) és a Belügyminisztérium által indított Apponyi Franciska Jövőműhely Program együttműködése keretében - jelentették be csütörtökön Budapesten. Teljes cikk...


Extra támogatással segítik a megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató cégeket

1 éve Azok az akkreditált munkáltatók, amelyek megváltozott munkaképességű, fogyatékos embereket foglalkoztatnak többlettámogatásban részesülnek, ezzel segíti a kormány a megváltozott munkaképességű munkavállalók munkahelyeinek megőrzését - jelentette be szerdai budapesti sajtótájékoztatóján a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára. Teljes cikk...


Orbán Viktor: Minden erőt arra kell összpontosítani, hogy az embereket meggyőzzék, van értelme dolgozni

1 éve A miniszterelnök optimista a következő két év gazdaságpolitikáját illetően; Orbán Viktor hétfőn Budapesten, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett gazdasági évnyitó rendezvényen azt mondta: adottak a stabil gazdaságpolitika feltételei. Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke beszédében elhangzott, véleménye szerint a külföldi munkaerő megjelenése a magyar gazdaságban munkahelyet is teremt. Teljes cikk...


Czomba Sándor: a cél az aktivitás növelése

1 éve A kormány szeretné elérni, hogy a 15-64 éves korosztály aktivitási rátája a jelenlegi 78 százalékról 85 százalékra emelkedjen. Teljes cikk...


Így változott a feketén foglalkoztatottak aránya Magyarországon

1 éve 2011 és 2023 között 2022-ben volt a legmagasabb a feketén foglalkoztatottak aránya Magyarországon. Érdemes figyelmet szentelni az MTI infógrafikáján nemcsak a feketén foglalkoztatott munkavállalók számának, hanem az ellenőrzött munkavállalók számának is. 2011-ben 160 ezer felett volt ez a szám, az elmúlt években pedig átlagban csupán 40 ezer munkavállalót monitoroztak. Teljes cikk...


Márciusban 70, áprilisban 200 milliárd forintos kerettel indul foglalkoztatási program

1 éve A munkaerőpiaci aktivitás növelése érdekében a kormány márciusban 70, áprilisban 200 milliárd forintos kerettel indít programot a GINOP Plusz programon keresztül, 2030-ig pedig több mint 460 milliárd forint uniós forrás segítheti a foglalkoztatás és az aktivitás növelését, a munkaerő-tartalékok mozgósítását, a munkában állók képzését, valamint a munkakörülmények javítását - tájékoztatta az MTI-t a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kedden. Teljes cikk...


Hogy lehet bevonni még 300 ezer embert a munka világába?

1 éve A 2023-as extra nehéz évből sikerült "ép bőrrel kikecmeregni" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a budapesti Várkert Bazárban tartott évértékelő beszédében. A kormányfő megjegyezte: becslésük szerint Magyarországon még legalább 300 ezer ember bevonható a munka világába. Lehetséges ez? Az economix.hu által megkérdezett Molnár László, a GKI Gazdaságkutató Zrt. vezérigazgatója segít a számok mögé látni. Teljes cikk...


A foglalkoztatottak aránya Magyarországon

1 éve Így változott a foglalkoztatási ráta a 15-64 éves népesség körében 2009 és 2022 között. Teljes cikk...


Czomba Sándor: Az érintettek közül lesz, aki több lépcsőben jut el olyan állapotba, hogy munkát tudjon vállalni

1 éve Magyarországon nagyságrendileg 300 ezer ember, részben a regisztrált álláskeresők, részben az inaktívak tekinthetők munkaerőtartaléknak - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára szerdán az M1 aktuális csatornán. Teljes cikk...


Több mint 460 milliárd forintos foglalkoztatási programot indít a kormány

1 éve 2030-ig több mint 460 milliárd forint uniós forrás segítheti a munkaerőpiaci aktivitás növelését, a munkaerő-tartalékok mozgósítását, a munkában állók képzését és a munkakörülmények javítását - jelentette be szerdai közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM). Teljes cikk...


Egyszerűsödött a megváltozott munkaképességű dolgozók ellátásainak igénylése

1 éve Egyszerűsödött idén a már foglalkoztatási jogviszonyban álló, megváltozott munkaképességű emberek ellátásainak igénylése - mondta a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára a Facebook-oldalán hétfőn közzétett videóban. Teljes cikk...


Az Egyesült Államokban a vártnál jóval több új munkahely jött létre januárban

1 éve Az Egyesült Államokban az elemzők által vártnál jelentősen több új munkahely jött létre januárban a nem mezőgazdasági ágazatokban, miközben a munkanélküliségi ráta a várt emelkedés helyett nem változott az előző havihoz képest. Teljes cikk...


Így spórolhat milliókat a megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásával

1 éve A rehabilitációs hozzájárulás 15 százalékos emelkedése nemcsak a megváltozott munkaképességű munkavállalók (MMK) foglalkoztatását ösztönzi tovább 2024-ben, hanem a vállalatok számára jelentős megtakarítást és versenyelőnyt is eredményezhet. Gécsek Marcell, a Pannon-Work cégcsoport rehabilitációs üzletágának vezetője szerint az MMK munkavállalók teljesítménye kiemelkedő mértékű és megfelelő integrációval megoldást jelenthetnek a munkaerőhiány okozta problémák leküzdésére. Teljes cikk...


A kormány nem hagyja, hogy a munkaadó lecserélje a magyar munkaerőt külföldire

1 éve A kormány a mintegy 300 ezerre tehető magyar munkaerőtartaléknak minden segítséget meg fog adni a munkaerőpiacon való elhelyezkedéshez. Nem igaz az az állítás, hogy a vendégmunkások foglalkoztatása letöri a magyar béreket - fejtette ki Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára. Kijelentette: a harmadik országbeli munkások a magyar munkahelyeket nem veszélyeztetik. Teljes cikk...


Így változik a munkavállalási engedélyek kiadása Magyarországon 2024-ben

1 éve A 2024-es év fordulópontot jelent a magyar munkaerőpiac történetében. A munkavállalási engedélyezési rendszer átalakulása nem csak új kihívásokat hozott, hanem egyben új lehetőségeket is kínál a kis- és középvállalkozásoknak a harmadik országbeli munkaerő bevonására. A HÍD Consulting szakértőjének segítségével összefoglaljuk a vendégmunkások foglalkoztatásának 6 kulcsfontosságú lépését, az engedélytípusokat, amelyekkel a kis-és középvállalkozások sikeresen navigálhatnak ebben az új környezetben. Teljes cikk...


2023-as trendek a munkaerő-kölcsönzés és -közvetítés területén

1 éve Várhatóan 2024 is mozgalmas év lesz a munkaerő-kölcsönzés és -közvetítés területén, de még mielőtt igazán beindulnának az új év folyamatai, változásai, érdemes még egyszer visszatekinteni, milyen trendek uralták 2023-at a munkaerőpiacnak ezekben a szegmenseiben. A Man at Work összefoglalót készített. Teljes cikk...


Van értelme a nagy beruházásoknak, ha a munkaerő-igény nem biztosítható?

1 éve A GKI vezérigazgatója szerint a gőzerővel épülő akkumulátorgyárak csak papíron javítják majd a magyar gazdaság helyzetét. Molnár László a szeretlekmagyarorszag.hu-nak elmondta, ha azt az 1000 milliárdot, amit jellemzően az autóipar kapott mondjuk a felsőoktatásra, a közoktatásra fordította volna az állam, javította volna a humánerőforrás minőségét, plusz továbbképzésekre, tehát a meglévő munkaerő állomány minőségének javítására fordította volna, és mellette támogatta volna a szolgáltató szektorban lévő vállalkozások megtelepedését, akkor nagyságrendileg jobb állapotba került volna a költségvetés. Teljes cikk...


Átírhatja a munkaerőpiaci viszonyokat a januárban életbe lépett új szabályozás

1 éve 2024. január 1-én lépett hatályba a kormányrendelet, mely több pontban is módosítja a külföldi munkavállalók kölcsönzésének jogszabályi környezetét. Szigorodtak a minősített munkaerő-kölcsönző és -közvetítő státusz elnyerésének feltételei, ezzel párhuzamosan pedig a státusz megszerzéséhez szükséges feltételrendszert, így a magyar munkavállalók foglalkoztatásának arányát is szabályozták. A Work Force HR szolgáltató szerint a jövőben megváltozhat az is, hogy milyen állásokat töltenek be nemzetközi munkaerővel, ugyanis a fizikai munkakörök mellett a magasabb képzettséget igénylő szellemi pozíciókba is egyre több külföldi dolgozóra lesz szükség. Teljes cikk...


"Út a munkaerőpiacra" - ezzel az eredménnyel zárul a program Zalában

1 éve Év végén zárul a 2015 végén indított "Út a munkaerőpiacra" program Zala vármegyében, amelynek köszönhetően közel 9 ezer ember jutott vissza az elsődleges munkaerőpiacra - tájékoztatta az MTI-t a Zala vármegyei kormányhivatal. Teljes cikk...


Vegyen fel hallássérült dolgozót - segítséget kap, aki segít!

1 éve Nemcsak adományokkal tehetnek a hallássérültek társadalmi befogadásáért, hanem azzal is, ha szívesen dolgoznak együtt velük és nyitottak egy-egy hallássérült munkavállaló alkalmazására - hívja fel a figyelmet a Munka-kör Alapítvány a Hallássérültekért sajtóközleménye, melyet az Országos Sajtószolgálat is publikált. Teljes cikk...


Jobb vagy rosszabb helyzetbe került 2023-ban egy nyugdíjas ápoló vagy egy gyári munkás?

1 éve A foglalkoztatási helyzetről és az embereket sújtó terhekről is szó volt kedden napirend előtt az Országgyűlésben az MTI tudósítása szerint. Teljes cikk...


Így változott a közfoglalkoztatás az elmúlt tizenkét évben

1 éve A közfoglalkoztatás az elmúlt tizenkét évben átalakult, megnőtt az idősek és az alacsony végzettségűek aránya. Mára csak jelentős hátránnyal terhelt emberek vesznek részt benne, akiknek munkaerőpiaci elhelyezkedése nehezített, ehhez komplex programokra van szükség - mondta a Belügyminisztérium közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkára a tárca budapesti díjátadó ünnepségén csütörtökön. Teljes cikk...


Majdnem minden második megváltozott munkaképességű ember bérből tartja el magát

1 éve Tizenöt évvel ezelőtt 18 százalékos volt a megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatása Magyarországon, ma már közel 50 százalékos - mondta Fülöp Attila, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Teljes cikk...


10 milliárd forintból csaknem 10 ezer ember lépett a "munka útjára"

1 éve Lezárult az Út a munkaerőpiacra elnevezésű 8 éves projekt. A programnak köszönhetően 9385 ember munkaerőpiaci foglalkoztatásához kaptak segítséget, így csaknem 10 ezer budapesti és családja élete valamilyen formában "jobbá vált" - hangsúlyozta Csete László projektmenedzser. Teljes cikk...


Ezernél is többen jutottak álláshoz Csongrád-Csanád vármegyében

1 éve Több mint ezren jutottak álláshoz a Csongrád-Csanád vármegyében 2,087 milliárd forintos európai uniós és hazai támogatás segítségével megvalósított hétéves foglalkoztatási program keretében - tájékoztatta a vármegyei önkormányzat az MTI-t. Teljes cikk...


Eredményesen zárulnak munkához jutást segítő programok Tolnában

2 éve A program résztvevőinek 60,9 százaléka fél évvel később támogatás igénybevétele nélkül foglalkoztatott volt. Teljes cikk...


Tizenhat OECD-országban nőtt a munkanélküliség

2 éve A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban átlagosan 4,8 százalék volt a munkanélküliség szeptemberben, nem változott augusztushoz képest, és ezzel a ráta már több mint egy éve 5 százalék alatt mozog. Teljes cikk...


Benyújtották az új vendégmunkástörvényt: szigorodnak az itt tartózkodás feltételei

2 éve A parlamentnek benyújtott törvényjavaslata kimondja: A szezonális munkavállalás céljából kiadott tartózkodási engedély érvényességi ideje legfeljebb hat hónap, amely tizenkét hónapon belül hat hónapot meg nem haladó időtartamig meghosszabbítható. Beruházáson dolgozó vendégmunkások tartózkodási engedélye legfeljebb 3 évre szólhat és nem hosszabbítható meg. Teljes cikk...


Felkészült a kormány a külföldi vendégmunkások érkezésére?

2 éve A külföldi munkavállalókról is kérdezték ellenzéki képviselők Orbán Viktort az azonnali kérdések órájában az Országgyűlés hétfői ülésén a parlamentben. A miniszterelnök elmondta, a kormány áttekintette a világban létező, néhány tucatnyi vendégmunkás-szabályozással foglalkozó törvényt és megalkotta a legszigorúbb idegenrendészeti törvényt, amelyet be fognak terjeszteni a Ház elé. Teljes cikk...


Közel 10 ezerrel csökkent egy év alatt az álláskeresők száma

2 éve A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai szerint októberben a háború és az elhibázott, káros szankciók okozta nehéz gazdasági helyzet ellenére is csupán 226 233 álláskereső szerepelt a nyilvántartásban - közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) pénteken az MTI-vel. Teljes cikk...


Ekkora munkaerőhiány várható Magyarországon

2 éve A Brüsszelben tartott Európai Szociális Csúcson (Tripartite Social Summit) az uniós vezetők és partnereik gyűltek össze, hogy megvitassák az Európai Unió legfontosabb gazdasági kérdéseit. A találkozó fő témája: „A sikeres európai gazdaság alapjai munkavállalók és a vállalatok számára” – tájékoztatott erről a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége. Teljes cikk...


500 ezer vendégmunkás is dolgozhat a közeljövőben Magyarországon

2 éve Egyre több a vendégmunkás, pedig nem is munkaerőhiány, hanem bérhiány van Magyarországon. Azon vállalatok, akik már foglalkoztatnak harmadik országbeli munkavállalókat úgy vélik, hogy könnyen és gyorsan beilleszkednek, lojálisak, motiváltak és elkötelezettek, mindez pedig pozitív hatással van a régebbi kollégákra. Teljes cikk...


A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája vármegyénként

2 éve Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom vármegyében és Budapesten volt a legmagasabb a foglalkoztatási ráta 2023 második negyedévében - derül ki a KSH kimutatásából. Teljes cikk...


A foglalkoztatott nélküli háztartásokban élő 0-17 és 18-59 évesek aránya

2 éve Így változott 2009 és 2022 között a foglalkoztatott nélküli háztartásokban élő 0-17 és 18-59 évesek aránya. Teljes cikk...


Így jött létre többezer munkahely a kkv-szektorban

2 éve Csaknem 800 vidéki kis- és középvállalkozásnál (kkv) 5400 álláshely jött létre a kkv kapacitásbővítő támogatásnak köszönhetően, 21,5 milliárd forintból - közölte az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. (OFA Nkft.). Teljes cikk...


Kiknek jó választás a fakitermelő képzés?

2 éve Az elmúlt években egyre nő a különféle mezőgazdasági képzések népszerűsége: ezek a tanfolyamok kiválóak azok számára, akik szeretnek a természetben dolgozni, és olyan új, piacképes szakmára vágynak, amely értékteremtő és fenntartható is egyben. Ezen kurzusok közé tartoznak a fakitermelő és a lakott területi fakitermelő képzések is - olvasható a portálunkhoz érkezett sajtóközleményben. Teljes cikk...


22 ezerrel többen dolgoznak külföldön, mint egy éve

2 éve 8 ezerrel csökkent a közfoglalkoztatottak létszáma. A fiatalok foglalkoztatási rátája 27,7 százalék volt. Teljes cikk...


Csökkent a német vállalatok foglalkoztatási hajlandósága

2 éve Már a szolgáltatóipari szektor is kisebb keresletet támaszt a munkaerőpiacon - derül ki a felmérésből. Teljes cikk...


Megérkeztek a népszámlálás eredményei: ebben az ágazatban dolgoznak a legtöbben

2 éve A foglalkoztatottak aránya a fővárosban és a megyei jogú városokban a legmagasabb. Folytatódott a mezőgazdaságban dolgozók arányának csökkenése. Teljes cikk...


Van-e igazi HR-menedzsment Magyarországon?

2 éve Papp Tamás István HR szakember szerint nincs, tisztelet a kivételnek. Különösen rossz a helyzet a munkavállalók kétharmadát foglalkoztató kkv szektorban és a közszférában. Pedig a jelenleg igen munkaerő-ínséges piac stratégiai szintű HR-ért, perszonalizált humánpolitikáért üvölt a szakember szerint. De hol akadtunk el, mik a hiányosságok, és mi a párhuzam a Rubik-kockával? Teljes cikk...


Így változott a foglalkoztatás augusztusban az Egyesült Államokban

2 éve Az oktatás és egészségügy 52 ezer új munkahelyet teremtett az országban. Teljes cikk...


Mi történt a magyar álláspiacon az első negyedévben? Fizetések, állások számokban

2 éve A foglalkoztatottak átlagos létszáma a 15–74 éves népességen belül 4 millió 696 ezer fő volt, 21 ezerrel több, mint 2022 I. negyedévében. A munkanélküliek száma 18 ezer fővel, 199 ezer főre nőtt. A potenciálisan rendelkezésre álló munkaerő nagysága nem, de az összetétele változott. Csökkent a pótlólagos munkaerő iránti kereslet. A keresetek vásárlóereje a magas infláció miatt visszaesett - derül ki a KSH negyedéves elemzéséből. Teljes cikk...


Soha ennyien nem dolgoztak még Magyarországon

2 éve Júniusban a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 766 ezer volt, 51 ezerrel több, mint egy éve - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Teljes cikk...


A munkanélküliségi ráta alakulása Magyarországon 2023 májusáig

2 éve Így változott a munkanélküliség hazánkban 2020 és 2023 májusa között. Teljes cikk...


Indul a nyári diákmunka program!

2 éve Június 15-én indul a regisztráció a nyári diákmunkára. A program keretében bértámogatást kaphatnak a kiírt feltételeknek megfelelő munkáltatók 16-25 éves nappali tagozaton tanuló diákok és egyetemi hallgatók nyári foglalkoztatásához. A legkeresettebb diákmunka idén az irodai és az asszisztensi munka lesz. Teljes cikk...


OECD: Rekordalacsony a fiatalok munkanélküliségi rátája

2 éve A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban áprilisban átlagosan 4,8 százalék volt a munkanélküliség, harmadik egymást követő hónapban állt ezen a szinten, miközben a fiatalok körében a ráta rekordalacsonyra csökkent. Teljes cikk...


Elindult Az Év Felelős Foglalkoztatója pályázat

2 éve Idén is különdíjban részesítik a képzés, szakképzés területén leginkább kiemelkedő pályázatot Teljes cikk...


Foglalkoztatás 3.0 - minden a harmadik országból történő foglalkoztatásról

2 éve Május 10-én rendezte a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) és a HR Portál Foglalkoztatás 3.0 címmel konferenciáját a harmadik országbeli foglalkoztatásról. Összefoglalónk arról, mennyien jöttek eddig, miért kellenek, hogyan adóznak a vendégmunkások, és miként lehet őket a vállalkozásba felvenni. Teljes cikk...


Milliós kedvezményeket kaphatnak a megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató cégek

2 éve Milliós kedvezményeket kaphatnak a cégek megváltozott munkaképességűek alkalmazásáért, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) speciális tanácsadással segíti a rehabilitációs foglalkoztatást tervező munkáltatókat - hívja fel a figyelmet a budapesti köztestület közleménye. Teljes cikk...


Czomba Sándor: Beruházások nem maradhatnak el a munkaerő hiánya miatt!

2 éve A vendégmunkások alkalmazása a magyar munkaerő foglalkoztatását is elősegíti, hiszen munkaerőhiány esetén csak így lehetséges, hogy ne maradjanak el munkahelyteremtő beruházások - mondta a HR Portalnak Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár, aki előadást tart majd a Foglalkoztatás 3.0 konferencián, május 10-én. Ugyanakkor hangsúlyozta a belső munkaerő-tartalékok jelentőségét, mely társadalmi csoportok képzését és mobilitását is támogatja a kormányzat. Teljes cikk...


Több mint kétmilliárd forintos foglalkoztatási program indult Csongrád-Csanádban

2 éve A támogatások ősztől lesznek elérhetők a munkáltatók és a foglalkoztatottak számára. Teljes cikk...


Több mint 1000 fős bővülés az Aldinál, a Postánál közel 2000 fős csökkenés: létszámtrendek

2 éve A Magyar Postánál kétezer fővel csökkent egy év alatt a létszám, míg az Aldi kiskereskedelmi multinál 1208-cal nőtt. A Bosch Csoport cégei és a munkaerő-kölcsönzők is dinamikusan növekedtek. A HR Portál és az OPTEN “Létszámtrendek” összeállításában ezúttal a legutóbbi publikus - 2023. januári - adatokat vetettük össze 2022. januárjával a legnagyobb hazai foglalkoztatóknál. Teljes cikk...


Jóval több nő dolgozik részmunkaidőben

2 éve Minden foglalkoztatási csoportban magasabb volt a részmunkaidőben dolgozó nők aránya a férfiakhoz képest az Eurostat adatai szerint. 2022 harmadik negyedévében a 15-64 éves korosztályban a nők 28%-a, míg a férfiaknak 8%-a dolgozott részmunkaidőben. Teljes cikk...


3,9 százalék volt januárban a munkanélküliségi ráta

2 éve 2023 januárjában a 15–74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 699 ezer fő volt, 46 ezerrel több, mint egy éve. A munkanélküliségi ráta 3,9%-ot tett ki, 192 ezer főnek nem volt munkája. November-január között pedig 4,0 százalékos rátát mért a KSH. Teljes cikk...


Munkaerőpiaci kitekintés

2 éve Nézzük, hogy alakul a magyar mukaerőpiac állapota az európai folyamatok tükrében? Cikkünkben a közkedvelt EU célországok adatait vesszük górcső alá, hogy kontextusba helyezzük a hazai adatokat. Teljes cikk...


Így változnak a foglalkoztatással kapcsolatos szabályok 2023-tól

2 éve A teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállalók alapbérének kötelező legkisebb havi összege 2023-tól 232 000 forint. Teljes cikk...


Négymilliárd forintos foglalkoztatási program indul Zala megyében

3 éve A programban közel 2300 munkanélküli és 300 inaktív személy vehet részt. Teljes cikk...


KATA nem könnyű préda

3 éve Gyorsan tisztázzunk valamit: a katások 450 ezres tömege nem „szabad” munkaerő-potenciál. Nem hagyták ott az állásaikat, és a foglalkoztatóik sem szabadultak meg tőlük, nem kerültek ki a placcra. Pedig sok foglalkoztató (és törvényalkotó…) ezt gondolja róluk, sőt a magyarországi krónikus, ráadásul egyre erősödő munkaerő-nélküliség akut megoldását látják bennünk, akikkel csak az a teendő, hogy a deviáns/atipikus munkaerő-piaci elhajlásaikat vissza kell terelgetni a normális/tipikus keretek közé. Teljes cikk...


Rokkantsági ellátás mellett lehetek-e közfoglalkoztatott?

3 éve Szeretném megkérdezni, hogy rokkantsági ellátás mellett lehetek-e közfoglakoztatott. Teljes cikk...


Nyári diákmunka program 2022: több mint 26 ezer fiatalt foglalkoztatott 4500 munkaadó

3 éve Az idei Nyári diákmunka programban 4567 munkaadó kapott összesen több mint 2,9 milliárd forintot 26 503 fiatal átmeneti felvételéhez. Teljes cikk...


Új bértámogatási program indul augusztus 15-én

3 éve Tízezer álláskereső elhelyezkedését támogathatja a kormány a vidéki régiókban az augusztus 15-től induló Vállalkozások regionális munkaerő támogatása programban - közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM). Teljes cikk...


Elemzők szerint a nyári munkák beindulása is segítette a foglalkoztatást

3 éve A szakértők úgy látják, hogy az ukrajnai háború egyelőre semmilyen látható hatást nem gyakorolt a hazai munkaerő-keresletre. Teljes cikk...


A Magyar Postánál kevesebben, a McDonalds éttermekben többen dolgoznak: létszámtrendek

3 éve Áprilisról májusra 265 fővel növelte alkalmazotti létszámát az épületek takarításával és üzemeltetésével foglalkozó B + N Referencia Zrt. Ez a legnagyobb létszámmozgás a legnagyobb hazai munkaadók között - derül ki a HR Portál és az OPTEN összeállításából. A Magyar Postánál 155 fővel lettek kevesebben, a magyar McDonald's egységek 81 fővel bővültek. A munkaerő-kölcsönzők is inkább "mínuszos" hónapot zártak. Teljes cikk...


KSH: az első negyedévben Budapesten volt a legmagasabb a foglalkoztatási arány

3 éve A szellemi foglalkozásúak keresete Budapesten volt a legmagasabb. Teljes cikk...


Foglalkoztatási támogatások 2022

3 éve Milyen munkavállalókra fordítható támogatásokra pályázhatnak a vállalkozások? A nyári diákmunkások felvételének támogatása az egyik legnépszerűbb, de lehet képzésre is forrást szerezni. Az orosz-ukrán háborúval megnyíltak a pénzcsapok a menekültek alkalmazására. Változás, hogy 2022. július 1-től számos munkatapasztalat-szerzési támogatás csak Budapesten és Pest megyében elérhető, a többi régióban nem. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálatnál tájékozódtunk. Teljes cikk...


Megkezdték a leépítéseket az infláció megugrása miatt a cégek

3 éve Az amerikai techcégek májusban a növekvő infláció és a lassuló kereslet miatt közel kilencszer több munkahelyet szüntettek meg, mint az év első négy hónapjában. Ez a legmagasabb havi összlétszám 2020 decembere óta. Teljes cikk...


Hárommillió alá csökkent a munkanélküliek száma Spanyolországban

3 éve Spanyolországban májusban hárommillió alá csökkent a regisztrált munkanélküliek száma, amire 2008 novembere óta nem volt példa - közölte a spanyol munkaügyi minisztérium. Teljes cikk...


Romániában 5,5 százalékra csökkent a munkanélküliségi ráta

3 éve Áprilisban 5,5 százalék volt Romániában a munkanélküliségi ráta, ami 0,1 százalékpontos csökkenést jelent az előző hónaphoz képest, és megegyezik az egy évvel korábbival - közölte a román országos statisztikai intézet. Teljes cikk...


Németországban 5 százalék a munkanélküliség

3 éve Németországban a vártnál kevésbé csökkent a munkanélküliek száma májusban, és az áprilisival megegyező, 5 százalék maradt a munkanélküliségi ráta. Teljes cikk...


Az ukrajnai háborúnak semmilyen hatása nincs a magyar munkaerőpiacra

3 éve A korábbi tendenciák folytatódtak áprilisban a munkaerőpiacon: csúcson a foglalkoztatottság és az ukrajnai háború pedig egyelőre semmilyen hatást nem fejt ki - kommentálták a KSH legfrissebb foglalkoztatási és munkanélküliségi adatait az elemzők. Teljes cikk...


Magyarországon 95 ezer férfi és 75 ezer nő munkanélküli

3 éve Áprilisban a munkanélküliek száma 176 ezer, a munkanélküliségi ráta 3,6 százalék volt - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A február-áprilisi háromhónapos időszakban 170 ezer volt a munkanélküliek átlagos létszáma, a munkanélküliségi ráta pedig 3,5 százalékot mutatott. Teljes cikk...


NFSZ: Rekordmélységben az álláskeresők száma

3 éve A rendszerváltozás óta nem tartottak nyilván az idén májusinál kevesebb álláskeresőt Magyarországon. Az eddigi legkedvezőbb adatot közel 235 ezer álláskeresővel 2019 decemberében regisztrálták, a legfrissebb kimutatás szerint azonban mostanra 234 ezer alá csökkent a munka nélkül lévők száma. Teljes cikk...


Palkovics: újabb rekord a foglalkoztatásban

3 éve A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat gyorsjelentése szerint egy év alatt 40 ezerrel csökkent az állás nélkül lévők száma. Teljes cikk...


MMOSZ: Pontosan látjuk, ki az, aki nem talál munkaerőt

3 éve A Munkaerő-kölcsönzők Országos Szövetségének alelnöke szerint a nagyobb foglalkoztatók, munkáltatók részéről is szemléletváltásra lenne szükség. Teljes cikk...


Ezek a támogatások érintik az ukrajnai menekültek foglalkoztatását

3 éve Magyarország a munkáltatóknak nyújtott támogatással segíti az Ukrajna területéről menekültek magyarországi foglalkoztatását. A támogatást a munkáltató a munkavállaló lakhatási és utazási költségeinek biztosítására köteles fordítani. A támogatás elnyeréséhez azonban mind a munkáltatónak, mind a munkavállalónak meg kell felelnie bizonyos feltételeknek – közölte dr. Szauter Dóra Amina, az act Bán és Karika Ügyvédi Társulás szakértője. Teljes cikk...


Száz férőhelyes munkásszálló épült Füzesgyarmaton

3 éve A 310 millió forintból épült munkásszállón betegszobát és mosóhelyiségeket is kialakítottak. Teljes cikk...


Több mint 5 milliárd forintot fordíthat Hajdú-Bihar munkahelyteremtésre

3 éve Öt és fél milliárd forint áll rendelkezésre foglalkoztatásra, gazdaságfejlesztésre a következő években Hajdú-Biharban. Teljes cikk...


Bodó Sándor: a vállalkozások munkaerő-támogatásával már több mint 42 ezer embert értek el

3 éve A program első három hónapjában az 520 ezer forintot is elérheti a támogatás. Teljes cikk...


ITM: a foglalkoztatáshoz kötődő juttatások is nőnek 2022-től

3 éve A fiatal szakképzetteknél 520 ezer forintra nő az igényelhető támogatás legmagasabb összege. Teljes cikk...


Novembertől új bértámogatás igényelhető, szakképzett fiatalok előnyben

4 éve A novembertől elérhető új bértámogatás a szakképzettséggel rendelkező, 30 év alatti álláskeresők foglalkoztatására ösztönöz. Az első kilencven napban a frissen felvettek munkatapasztalat-szerzésének költségeit fedezi a program, ezután igényelhető fél éven át a havi 100 ezer forintos Vállalkozások munkaerő támogatása is. Egy szakképzett fiatal munkába állását összesen több mint 1,9 millió forintnyi munkáltatói kiadás átvállalásával könnyítheti meg a kormány - hívta fel a figyelmet Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára. Teljes cikk...


KSH: tovább nőtt a foglalkoztatás szeptemberben

4 éve A 25-54 éves népesség körében 0,9 százalékponttal, 87,4 százalékra emelkedett a foglalkoztatási ráta - derül ki a KSH adataiból. Teljes cikk...


Kilőtt a foglalkoztatás az USA-ban, erre még az elemzők sem számítottak

4 éve Szeptemberben az elemzői várakozásokat meghaladó mértékben nőtt a foglalkoztatás az Egyesült Államokban a bérfizetési és foglalkoztatási nyilvántartással foglalkozó ADP adatfeldolgozó intézet legfrissebb jelentése alapján. Teljes cikk...


Munkahelyteremtés: vidéki cégek pályázhatnak akár havi 309 ezer forintra

4 éve Minimum négyezer munkahely jöhet létre a mikro-, kis- és középvállalkozásoknál a munkavállalói létszám növelésére és a kapacitások bővítésére meghirdetett új pályázatnak köszönhetően - jelentette be Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán. Teljes cikk...


Megalakultak az első kismama-szövetkezetek

4 éve Megalakultak az első kismama-szövetkezetek, már négy van belőlük az országban - jelentette be Kósa Lajos országgyűlési képviselő, az Országos Szövetkezeti Tanács elnöke. Teljes cikk...


A megváltozott munkaképességű emberek 44 százaléka dolgozik Magyarországon

4 éve Megváltozott munkaképességű személyeket foglalkoztató vállalkozások mutatták be működésüket augusztus 23-án Miskolcon, ahol a Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezete a Kézfogás Klaszter alapító tagjaként szakmai nyílt napot szervezett. Teljes cikk...


Törökországban rohamléptekben csökken a munkanélküliség

4 éve Törökországban júniusban már a harmadik egymást követő hónapban csökkent a munkanélküliség, részben a gazdaság élénkülésének hatására. Teljes cikk...


A vártnál kevésbé nőtt a foglalkoztatás júliusban az Egyesült Államokban

4 éve A termelőiparban 12 ezerrel, a szolgáltatóipari szektorban 318 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma Teljes cikk...


GKI: folyamatosan romlik a foglalkoztatási hajlandóság

4 éve Az üzleti szféra foglalkoztatási hajlandósága az áprilisi látványos javulás óta lassan, de folyamatosan romlik. Így is minden ágazatban több cég készült azonban a létszám bővítésére, mint csökkentésére - derül ki a GKI Gazdaságkutató legfrissebb konjunktúra-indexének elemzéséből. Teljes cikk...


Tényleg a munkáltató tesz szívességet, hogy alkalmaz valakit?

4 éve Még mindig azt próbálják éreztetni velem munkáltatók, hogy ők tesznek nekem szívességet, ha felvesznek. Tapasztalatok a Hurrá, állást keresek blog jóvoltából. Teljes cikk...


A megváltozott munkaképességű dolgozók is segíthetnek enyhíteni a munkaerőhiányon

4 éve A szakember szerint a nyitottabb, befogadóbb munkahelyi légkör kialakulásához is hozzájárul, ha megváltozott munkaképességű emberek is dolgoznak a csapatban. Teljes cikk...


Bodó Sándor: Magyarországon nőtt a legnagyobb mértékben a foglalkoztatás

4 éve Az Eurostat friss adatai szerint egyedül Magyarországon bővült egy százalék feletti mértékben a munkavállalók száma. Teljes cikk...


Úgy tűnik, talpra pattan az amerikai gazdaság

4 éve A várt csökkenés helyett az Egyesült Államok nem mezőgazdasági ágazataiban nőtt a foglalkoztatás májusban. Teljes cikk...


Harc a munkaerőért - van-e alternatívája Budapestnek?

4 éve Egyre nagyobb versenytársat jelentenek Budapestnek a munkaerőért vívott harcban azok a vidéki városok, amelyek megfelelő infrastrukturális adottságokkal, szórakozási és karrierlehetőségekkel, és a fővárosinál alacsonyabb ingatlanárakkal tudnak előrukkolni. Az olyan nagy munkaerő-centrumok, mint Győr vagy Debrecen ma már sikerrel szólíthatják meg a fiatalokat is. Teljes cikk...


Hogyan érinti a foglalkoztatásomat, ha rehabilitációs ellátást fogok kapni?

4 éve Amennyiben rehabilitációs ellátást ítélnek meg részemre (mellrák miatt), milyen módon érintheti a foglalkoztatásomat? Úgy hallottam, hogy végkielégítés nélkül elküldhet a munkáltatóm, ha arra kerülne sor. Teljes cikk...


Fájó munkaerőpiaci adat 2020 utolsó negyedévéből

4 éve Magyarország is azon öt EU-s ország közt volt, ahol 2020 utolsó negyedévében csökkent a foglalkoztatási ráta. Teljes cikk...


Temethetjük a munkaköri leírást?

4 éve Jelenlegi formájában, úgy tűnik, igen. Ugyanis eredeti céljának, a felgyorsult, változó világban már nem felel meg. Ugyanakkor gyakorlatilag a munkaszerződés szinte kötelező melléklete. Mi a teendő tehát a HR számára? És mi köze van mindehhez Rácz Zsófia államtitkári kinevezésének és munkaköri leírásának? Ezt veszi végig Papp Tamás István, HR szakember. Teljes cikk...


Várólistán a megváltozott munkaképességű álláskeresők

4 éve Bár gondolhatnánk, hogy a távoli munkavégzés elterjedése a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatását is előre viszi, sok esetben éppen ők lettek a leépítések, átszervezések áldozatai. Sok munkáltató inkább kifizeti a rehabilitációs hozzájárulást, mint hogy elinduljon a foglalkoztatás útján, pedig speciális segítséggel megbízható, lojális munkavállalókat nyerhetne. Teljes cikk...


Az anyagi ösztönzés nem elég - miért félnek a vállalatok a megváltozott munkaképességű dolgozóktól

4 éve Évente közel másfél millió forintba is kerülhet a cégnek a hiányzó megváltozott munkaképességű munkavállaló. A félelmek azonban erősebbek lehetnek, mint a pénzügyi racionalitás, derül ki Krekó Judittal, a Budapest Intézet és a KRTK kutatójával - a nemrégiben a KRTK KTI kiadásában megjelent Munkaerőpiaci Tükör 2019-ben szereplő cikk alapján - készült beszélgetésből. Teljes cikk...


GKI: nő a foglalkoztatási hajlandóság, de a munkanélküliségtől való félelem is

4 éve Az iparban a létszám növelését tervező cégek száma már meghaladja a csökkentésre számítókét, az építőiparban azonban romlottak a munkaerő-piaci kilátások. Az emberek állásvesztéstől való félelme pedig hónapok óta nő - derül ki a GKI legfrissebb elemzéséből. Teljes cikk...


290 ezerre csökkent az álláskeresők száma decemberre

4 éve Folyamatosan mérséklődik, és 2020 decemberére 290 ezerre csökkent az álláskeresők száma - mondta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára. Teljes cikk...


Kétezer fő foglalkoztatására nyílik lehetőség a közművelődésben

4 éve A programban résztvevőket 2020. december 1-jétől 2021. november 30-ig foglalkoztatja a Nemzeti Művelődési Intézet. Teljes cikk...


Dolgozhatok-e nyugdíjasként 2 munkahelyen?

5 éve Ez év május 1-től a nők 40 éves korkedvezményével vagyok nyugdíjas. Augusztustól 3 órásként egy boltban dolgozom, mobil munkaidőben helyettesként. Most az önkormányzat egy pályázatban munkaszerződéssel 8 órában kíván foglalkoztatni 2 hónapig szervezőként. A két feladatot el tudom látni egymás mellett. Dolgozhatom-e e formában? Teljes cikk...


Szeptemberben stagnált a foglalkoztatás a GKI szerint

5 éve A részmunkaidőben foglalkoztatottak aránya 6-7 százalék volt. Teljes cikk...


György László: a foglalkoztatás a nyár végére elérte a tavalyi szintet

5 éve Augusztusban 3,8 százalék volt a munkanélküliség és több mint 4,5 millióan dolgoztak Magyarországon. Teljes cikk...


Százból már 44 megváltozott munkaképességű ember dolgozik

5 éve A megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásának támogatására az állam jövőre 46,5 milliárd forintot fordít - mondta Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Ongán. Teljes cikk...


Megérkeztek a friss munkanélküliségi adatok, elég nagy a baj

5 éve Az április-júniusi három hónapos időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma 214 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,6 százalékos volt. A koronavírus-járvány gazdasági következményei a vizsgált időszakot teljes egészében érintették, így hatásai a közölt munkanélküliségi adatokban megjelennek - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Teljes cikk...


A foglalkoztatás és a felnőttképzés fejlesztéséről tárgyalt a versenyképességi tanács

5 éve Varga Mihály szerint az elmúlt tíz év egyik legfontosabb eredménye, hogy 840 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma Magyarországon. Teljes cikk...


Bértámogatás 2020

5 éve A koronavírus-járvány okozta gazdasági helyzet miatt bevezetett bértámogatási intézkedések összefoglalása. Teljes cikk...


Válság alatt és után is jó választás a diákmunka

5 éve Március eleje óta Magyarországon is vezető téma a koronavírus-veszélyhelyzet, majd téma lett a szemmel látható, bőrünkön érezhető gazdasági visszaesés. Elmúlt a húsvét, eltelt a tavasz, lassan belecsúszunk a nyárba, amely a diákmunka csúcs-szezonja. De vajon az lesz-e idén is? Ha az lesz, hogyan lehet az? Teljes cikk...


Mi lesz a pedagógusokkal július 01 után?

5 éve Az új Szakképzési Törvény szerint 2020. július 1-én a szakképzésben dolgozó közalkalmazottak státusza megváltozik, és a munkáltató már a MT szerint foglalkoztatja a dolgozóit. Mi van azokkal a pedagógusokkal, akik nem fogadják el az ajánlatot? Jár-e nekik a végkielégítés és a felmondási idő? Ha igen, akkor az MT vagy a KJT alapján kaphatnak? Teljes cikk...


ILO: A járvány katasztrofális hatással van a foglalkoztatásra

5 éve A világ munkavállalóinak 81%-át, vagyis ötből négy embert érint a munkahelyek teljes vagy részleges bezárása. Az ILO (Nemzetközi Munkaügyi Szervezet) friss jelentése foglalkozik a COVID-19 által legérintettebb szektorokkal és régiókkal, valamint javaslatokat is megfogalmaz a krízis kezelésére. Teljes cikk...


A jövő top zöld állásai: zöld mérnök, zöld autószerelő, zöldfal kertész?

5 éve A gazdaság és társadalmunk új korszakba érkezett, amelyben a fenntarthatóságnak mindennél fontosabb szerep jut, ami a foglalkoztatás szintjén is változásokat indukál. A következő évtizedben mintegy 18 millió zöld állás jöhet létre, köztük olyan izgalmas foglalkozások, mint a vízlábnyom menedzser, a mesterséges hús tudós vagy a termékútvonal nyomonkövető menedzser-mutat rá a fenntartható fejlődés legfontosabb munkaerőpiaci hatásaira az Adecco Csoport. Teljes cikk...


A közös munka összehoz és növeli az érzelmi intelligenciát

5 éve A fogyatékossággal élő és a megváltozott munkaképességű emberek ugyanúgy a társadalmunk szerves részét képezik, mint bárki más. Miért kezeljük őket mégis másként? Nem rosszindulatból, nem diszkriminációs célzattal, pusztán az információhiány és a szocializáció során belénk rögzült hibás felfogás áll a háttérben. Hogyan tehetünk ez ellen? A nyitottság és az érzékenyítés a kulcs. Teljes cikk...


Külfödli diákot lehet-e 30 órában foglalkoztatni?

5 éve A munkáltató 30 órában szeretné foglalkoztatni a külföldi diákot, azonban ez egyértelműen nem lehetséges. Van esetleg más opció, hogy 24 óránál többet tudjon dolgozni a diák? Esetleg megbízási szerződéssel ez lehetséges lenne, vagy bármi egyéb módon? Teljes cikk...


Bodó Sándor: Égnek a vonalak a foglalkoztatást ösztönző program miatt

5 éve Bodó Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár közölte: az országos átlagnál magasabb munkanélküliségi rátával rendelkező régiókban indították el a programot, amelyben a pályázó kkv-k vállalják, hogy legalább 3, legfeljebb 15 fővel növelik a foglalkoztatottak számát. Teljes cikk...


Orbán Viktor: fókuszban a bérek és a foglalkoztatás növelése

5 éve A foglalkoztatás és a bérek növekedését is folytatni akarja a kormány, mert a szegénység felszámolásának nincs más útja- mondta Orbán Viktor évindító nemzetközi sajtótájékoztatóján. A miniszterelnök kilátásba helyezte az szja-mentesség kiterjesztését a háromgyermekes anyákra. Teljes cikk...


Nőtt a foglalkoztatottak száma, 3,5 százalékos a munkanélküliség

5 éve A tavaly szeptember-novemberi három hónapos időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma 163 ezer, a munkanélküliségi ráta változatlanul 3,5 százalék volt - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Teljes cikk...


Lehet-e közfoglalkoztatási programban dolgozót koordinátorként alkalmazni?

5 éve Közfoglalkoztatási programban dolgozók közül, lehet-e valakit 8 általános végzettséggel kordinátorként alkalmazni? Teljes cikk...


HR szakmai iránytű - stratégiaváltás

6 éve Felismerni az értéket ebben a rohanó világban? Minőséget választani mennyiség helyett a bőség korában? Fluktuációkezelés a véget nem érő bővülés idején? Aggodalomra semmi ok, hiszen minden probléma magában foglalja a megoldást. Teljes cikk...


Megszilárdul a magas foglalkoztatottság és az alacsony munkanélküliség

6 éve A legfrissebb adatok szerint a munkaerőpiacot immár stabilan magas foglalkoztatottság és alacsony munkanélküliség jellemzi, a további javulást a munkaerő-tartalék képzetlensége, illetve a romló külső környezet akadályozza - állapították meg az MTI-nek nyilatkozó elemzők a KSH jelentését kommentálva. Teljes cikk...


4,5 millió felett a foglalkoztatottak száma

6 éve Az augusztus-októberi időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 520 ezer volt, 18 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája az előző három hónapos időszakkal megegyező 70,3 százalékra emelkedett - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Teljes cikk...


Fejér megyében elindul a munkaerőpiaci reformprogram

6 éve Az ország szinte összes megyéjéhez hasonlóan, Fejér megyében is elindult a munkaerőpiaci reformprogram, amelyet a munkaadókkal szoros együttműködésben, igényeikhez igazítva valósítanak meg - jelentette be a munkaerőpiacért és vállalati kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár és az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. (OFA) ügyvezető igazgatója. Teljes cikk...


50 ezren álltak munkába az új foglalkoztatási programmal

6 éve Már több mint 50 ezer álláskereső és közfoglalkoztatott helyezkedett el a versenyszférában a Munkaerőpiaci reformprogrammal tavaly augusztus óta, ez nagyban hozzájárult a munkanélküliség érdemi csökkenéséhez - mondta Varga Mihály. Teljes cikk...


Rétvári: a tagállamok maguk dönthessenek szociális, családügyi és foglalkoztatási kérdésekben!

6 éve Minden országnak egyedi a szociális, családügyi és foglalkoztatási rendszere - mondta az államtitkár. Teljes cikk...


A vártnál kevésbé nőtt a foglalkoztatás szeptemberben az Egyesült Államokban

6 éve A humánerőforrás-gazdálkodási, bérgazdálkodási és adózási szolgáltatásokat nyújtó intézet (Automatic Data Processing/ADP) kimutatása szerint az év kilencedik hónapjában 135 ezerrel emelkedett a magánszektor nem mezőgazdasági ágazataiban foglalkoztatottak száma. Ennél kevesebbet az idei évben csak májusban (46 ezer) és júniusban (107 ezer) mértek - írja az MTI. Teljes cikk...


Békés megye foglalkoztatási mutatói kedvezőbbek az uniós átlagnál

6 éve Békés megyében 70 százalékhoz közelít a foglalkoztatási ráta, a munkanélküliség 4,4 százalékos, ami kedvezőbb az uniós átlagnál - mondta a Pénzügyminisztérium (PM) foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkára. Teljes cikk...


Munkaügyi központ

6 éve A munkaügyi központok a fővárosi és megyeszékhelyek kormányhivatalaiban találhatók. Foglalkoztatási, munkaerő-piaci feladatokat ellátó szakigazgatási szervek. Teljes cikk...


Elérhette a csúcspontját a foglalkoztatás

6 éve Elérhette a csúcspontját a foglalkoztatás, a további bővítést a munkaerőhiány mellett elsősorban a bizonytalan világpiaci környezet akadályozhatja - írták az MTI-nek nyilatkozó elemzők a foglalkoztatási és munkanélküliségi adatokra reagálva. Teljes cikk...


Fenyegeti a brexit a bevándorlókat foglalkoztató cégeket

6 éve Azokat a brit a cégeket, amelyek külföldi dolgozókat is foglalkoztatnak, mind megrázhatja a kormány brexit utáni bevándorlásra vonatkozó tervezete - írja az azonnali.hu. Teljes cikk...


Az éghajlatváltozás elleni küzdelem gazdasági növekedést és új munkahelyeket eredményezhet

6 éve A frissen közzétett, európai foglalkoztatási és szociális fejleményekről (ESDE) szóló 2019-es jelentésében az uniós bizottság rámutatott, hogy a munkahelyteremtést biztosító gazdasági növekedés fenntartásához az emberek készségei és az innováció terén kell beruházásokat eszközölni - írja az MTI. Teljes cikk...


Kevésbé nőtt a foglalkoztatás júniusban az Egyesült Államokban

6 éve A rendkívül gyenge május hónap után júniusban is a vártnál kevésbé nőtt a foglalkoztatás az Egyesült Államokban - derült ki az ADP munkaügyi adatfeldolgozó intézet szerdán közzétett adataiból. Teljes cikk...


Szinte teljes a foglalkoztatás, de még lehet javítani

6 éve Lényegében a teljes foglalkoztatottságnál jár a magyar gazdaság, további javulást például a részmunkaidős foglakoztatás és a távmunka fokozásával lehetne elérni - írja a ProfitLine.hu. Teljes cikk...


Ismét 4,5 millió felett volt a foglalkoztatottak létszáma

6 éve A március-májusi háromhónapos időszak átlagában, amire legutóbb tavaly augusztus-októberben volt példa. Az egy ével korábbihoz mérve 43 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal. Teljes cikk...


Varga Mihály - A kormány elkötelezett a foglalkoztatás terheinek csökkentése mellett

6 éve A kormány elkötelezett a foglalkoztatás terheinek csökkentése mellett, ezért számos intézkedést tesz, amelyek közül az egyik legfontosabb a szociális hozzájárulási adó (szocho) csökkentése - jelentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter az Országgyűlés szerdai ülésén. Teljes cikk...


Az érett munkaerő - aki az ötven-pluszosokat mellőzi, az a tapasztalatot mellőzi

6 éve Vezessük csak be minél előbb ezt a kategóriát a munkaerőpiacon, mert bizony itt az ideje! Nem azért, mert régóta jelen vannak már a képviselőik, csak eddig nem nevezték őket nevükön. Nem is csak azért, mert ők is megérdemlik a médiafigyelmet, nemcsak az új generációk. Hanem mert ha nem tudatosítjuk, hogy micsoda értéket jelenthetnek a munkaerőpiacon, akkor a figyelmen kívül hagyásukkal veszteség éri a céget, aki nem vette fel őket. Még csak nem is kereste őket - pedig jól tudjuk: aki keres, az talál. Teljes cikk...


Segítség és észszerű gazdasági döntés a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatása

6 éve Nemcsak segítség, hanem észszerű gazdasági döntés is a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatása - idézte az MTI az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárát. Teljes cikk...


A „tipikus” munkavállaló személye változóban van

6 éve A jövő munkahelyéről és a jövő munkavállalójáról szervezett egy „pecha-kucha” délutánt a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület. A „Roma as Resource (RARE)” elnevezésű, nemzetközi programjuk keretében zajló eseményen a technológia, és innováció társadalomformáló hatását, és a hátrányos helyzetű munkavállalókban megmutatkozó lehetőségeket járták körbe az előadók. Kisgyerekes nők, megváltozott munkaképességű személyek, fogyatékkal élők, romák kaptak már esélyt, és teremtettek értéket kísérleti programokban, és utána a hétköznapok során. A „tipikus” munkavállaló személye változóban van. Ezt fel kell ismernie a munkáltatóknak, és az ebből fakadó előnyöket kell kiaknázni. Különben nélkülük változik a világ. Teljes cikk...


Így éri meg diáknak és munkáltatónak egyaránt

6 éve Közeleg a vizsgaidőszak vége, ami minden évben a diákok tömeges megjelenését eredményezi a iskolaszövetkezetek irodájában. Nem csak a diákoknak fontos a nyáron végzett diákmunka, hanem munkáltatói oldalon is az igények jelentős növekedése mutatkozik a diák munkavállalók iránt ebben az időszakban. Sok helyen az egész évben égető munkaerőhiányukat próbálják meg a nyári szünidejüket töltő diákokkal ellensúlyozni. Teljes cikk...


Miért előítéletes a HR a 45 felettiekkel?

6 éve Munkaerőhiány ide vagy oda, tudjuk, hogy a 45 év feletti álláskeresők ma sincsenek könnyű helyzetben Magyarországon. Pedig a józan ész alapvetően azt diktálná, hogy ez ne így legyen. Hiszen mint tudjuk, az 50 az új 30, és egy 45 éves embernek még legalább 20 évig aktívnak kell lennie a munkaerőpiacon, hiszen csak ez után mehet nyugdíjba. De a Restart-Up Magyarország most az okok mélyére igyekezett ásni, egy komoly, 1500 fős, súlyozott, az eddigi legnagyobb ilyen kutatásban megkérdezte a munkavállalói és a munkáltatói oldalt egyaránt. Legnagyobb félelmeikről, előfeltevéseikről és valódi tapasztalataikról. Vajon miért nem találnak egymásra, miközben dübörög a munkaerőhiány? Teljes cikk...


Egyre többen dolgoznak Csongrád megyében

6 éve A betanított és szakmunkások a legkeresettebbek a piacon – írja a delmagyar.hu. Teljes cikk...


Nyugdíjasokat a fővárosi fürdőkbe

6 éve Nyugdíjas szövetkezeti munkavállalókat keres a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az üzemeltetésében lévő, illetve az abba kerülő fürdőkbe, 50 ezer munkaórában - derül ki az uniós közbeszerzési értesítőből, amelyet a napi.hu. szemlézett. Teljes cikk...


A kormány kiemelt feladata a nők segítése

6 éve A magyar kormánynak kiemelt célkitűzése, hogy a nők foglalkoztatását, munkaerő-piaci elhelyezkedését a lehető legnagyobb mértékben elősegítse - emelte ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkárának beszédéből az MTI. Teljes cikk...


Csökkent az álláskeresők száma januárban

6 éve A nyilvántartott álláskeresők száma 4,9 százalékkal csökkent Magyarországon egy év alatt, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) nyilvántartásában a 2019. januári zárónapon 254 200 álláskereső szerepelt, mintegy 13 ezerrel kevesebb az egy évvel korábbinál - írja az MTI. Teljes cikk...


Csökkennek a regionális különbségek a foglalkoztatásban

6 éve Az átlagosnál erőteljesebben bővült az észak-magyarországi régióban a foglalkoztatottság, ugyanakkor még mindig alacsony az országos átlaghoz képest - írja az MTI Teljes cikk...


Kelet-Magyarországon óriási a munkanélküliség

6 éve Minden negyedik munkanélküli tartósan az, holott 72 ezer be nem töltött állás van az országban. Az RTL Klub Híradója azt is megállapítja, Kelet-Magyarországon jóval többen keresnek munkát, mint nyugaton. Teljes cikk...


Idén több mint 1,3 millió forintra emelkedett a rehabilitációs hozzájárulás éves összege

6 éve A munkaadók által évente fizetendő rehabilitációs hozzájárulás idén az előző évhez képest 8 százalékkal, 1 341 000 forintra emelkedett - közölte a Trenkwalder Személyzeti Szolgáltató Kft. Teljes cikk...


Egyre több a munkanélküli Csehországban

6 éve Tavaly decemberben 3,1 százalékra emelkedett a novemberi 2,8 százalékról a munkanélküliség Csehországban - közölte a cseh munkaügyi hivatal. Teljes cikk...


A dolgozók 40 százaléka minimálbért kap Békés megyében

6 éve Akár az egymilliót is meghaladhatja azok száma, akik törvényileg a legalacsonyabb fizetést, vagyis minimálbért kapnak Magyarországon - írja a portfolio.hu. Teljes cikk...


Kedvező a versenypiacon foglalkoztatottak számának növekedése a szakértő szerint

6 éve Tovább nőtt a versenypiacon foglalkoztatottak száma Magyarországon, ami azt is jelzi, hogy a közmunkában dolgozók közül egyre többen találnak munkahelyet - mondta Csath Magdolna közgazdász az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatait elemezve. Teljes cikk...


Kevesebben kerestek munkát novemberben

6 éve A nyilvántartott álláskeresők száma 5,5 százalékkal csökkent Magyarországon egy év alatt, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) nyilvántartásában a novemberi zárónapon 243 900 álláskereső szerepelt, több mint 14 ezerrel kevesebb, mint egy éve. Teljes cikk...


Foglalkoztathatnak-e két munkakörbe ugyanannál a cégnél?

6 éve Egy multinacionális cégnél dolgozom, heti 40 órában 8:00-16:30-ig, ebédszünetet is beleértve. Nem olyan régen elvégeztem egy masszőr tanfolyamot, így már papírom is van róla, hogy hivatalosan is masszírozhatok. A héten szóba jött a cégnél, hogy alkalmaznának masszőrként is, erre a HR is nyitott lenne, persze nyilván ez csak munkaidőn kívül jöhetne szóba. A kérdésem az lenne, hogy van esetleg erre valamiféle szabály, hogyha egy cég egy munkavállalót két pozícióban foglalkoztat, akkor ezt hogyan lehet kivitelezni? Teljes cikk...


EU: Gond a képzetlenség

6 éve Jelenleg minden harmadik munkaképes korú európai alulképzett vagy teljesen képzetlen - derül ki az Európai Bizottság tegnap közzétett oktatási-foglalkoztatási jelentésből. Képzetlenül azonban 40 százalékkal csökkenek elhelyezkedési esélyeik a középfokú végzettségűekéhez képest. Teljes cikk...


Esélyegyenlőségi étterem nyílik Székesfehérváron.

6 éve Sérült és megváltozott munkaképességű embereknek kínál munkát az év végén megnyíló Hatpöttyös étterem. Teljes cikk...


Salgótarján: megmenekülhet az üveggyár

6 éve Még egy esélyt kaphatnak az üveggyár dolgozói. A Nemzetgazdasági Minisztérium felelős államtitkára Salgótarjánban folytat tárgyalásokat az üzem megmentése érdekében. A lépéssel közel 300 munkahely menekülhet meg. Teljes cikk...


Nagykanizsa: 100 új állás

6 éve Hamarosan 100 új munkahelyet teremt a Kanizsa Trend Kft. A nagykanizsai bútorgyártó cég mintegy 100 millió forintos beruházással indítja el új varrodáját. Teljes cikk...


Stagnál a foglalkoztatottság

6 éve 32 ezer fővel többen dolgoztak 2011 első kilenc hónapjában a vállalkozási szektorban, mint egy évvel korábban. Igaz, a közszférában pedig 38 ezerrel kevesebben. Az időszak alatt a bruttó átlagkeresetek 4,4, a családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkeresetek 5,7%-kal haladták meg az előző évit. Teljes cikk...


Így javítanák a foglalkoztatottságot

6 éve Az EU kötelezővé tenné a 25 éven aluliak foglalkoztatását vagy képzését, míg a magyar kormányzat a nehéz helyzetű csoportok célzott járulékcsökkentésével stabilizálná az álláspiacot - hangzott el a Joint Venture Szövetség szakmai rendezvényén. Andor László uniós biztos és Czomba Sándor a magyar munkaügy feje vázolta az elképzeléseket. Teljes cikk...


Sólyom Hungarian Airways: toborzás már augusztustól

6 éve Nemsokára szárnyalhat a Sólyom. Az augusztus elejével kezdődő toborzás során alkalmasnak bizonyulók csúcsfizetésekre számíthatnak.Kövesd híreinket, állásainkat és szólj hozzá facebook-oldalunkon › Teljes cikk...


Közfoglalkoztatás: 200 ezer emberre lesz szükség télen

6 éve A 2013-2014. évi téli átmeneti időszakra 200 ezer fő álláskereső közfoglalkoztatásba történő bevonásáról döntött a kormány - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.Kövesd híreinket, állásainkat és szólj hozzá facebook-oldalunkon › Teljes cikk...


KSH: másfél évig is tarthat az álláskeresés

6 éve A második negyedévben 55 ezer fővel többen dolgoztak 2012 azonos időszakához képest. A munkanélküliek fele azonban legalább 1 éve álláskereső: a munkanélküliség átlagos időtartama 17 hónap és 10 nap - áll a Központi Statisztikai Hivatal jelentésében. Kövesd híreinket, állásainkat és szólj hozzá facebook-oldalunkon › Teljes cikk...


30 új állást teremt a tatai vadhúsfeldolgozó

6 éve Bővül a tatai Fiwi - Hűt Kft. A tervek szerint a beruházás a cég munkavállalói létszámát is megduplázza.Kövesd híreinket, állásainkat és szólj hozzá facebook-oldalunkon › Teljes cikk...


GE: a vállalat 114 új állást hoz Fótnak

6 éve Új gyártóbázist épít a gáz- és gőzturbinás villamos erőművek központi vezérlő egységeinek előállítására a General Electric Fóton.Kövesd híreinket, állásainkat és szólj hozzá facebook-oldalunkon › Teljes cikk...


Tapolca: 100 új állást hozhat a BHA

6 éve Hatszázmilliós beruházással hoz létre új telephelyet a tapolcai BHA Kft. A cég tervei szerint a munkatársak létszámát is megháromszorozná. Kövesd híreinket, állásainkat és szólj hozzá facebook-oldalunkon › Teljes cikk...


Fidesz: 730 ezer embert megvédett az akcióterv

6 éve Több mint 730 ezer munkavállaló foglalkoztatását segítette az első félévben a munkahelyvédelmi akció, a támogatott munkavállalók fele a nyugdíjhoz közeledő 55 év feletti korosztályból kerül ki - közölte a Fidesz szerdán az MTI-vel. Teljes cikk...


Európai éllovasok vagyunk foglalkoztatásban

6 éve Az európai uniós tagállamok közül Magyarországon nőtt a legjobban, 3,1 százalékkal a foglalkoztatás 2014 második negyedévében az előző év azonos időszakához képest - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szombaton az MTI-vel, reagálva az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat friss adataira. Teljes cikk...


Rekordalacsony munkanélküliség Németországban

7 éve Németországban 5 százalékra csökkent a munkanélküliség novemberben az októberi 5,1 százalékról. Teljes cikk...


3,7 százalékos a munkanélküliség, több mint 4,5 millió a foglalkoztatott

7 éve Az augusztus-októberi három hónapos időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma az egy évvel korábbihoz képest 11 ezer fővel, 173 ezerre, a munkanélküliségi ráta 0,3 százalékponttal, 3,7 százalékosra csökkent - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Teljes cikk...


Minimálisan nőtt a munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban

7 éve A washingtoni munkaügyi minisztérium azt közölte, hogy a szezonálisan kiigazított adatok szerint az első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma 3 ezerrel, 224 ezerre bővült a november 16-án zárult héten. Teljes cikk...


Tízmilliárdból vezetnék vissza a munkaerőpiacra a kisgyermekeseket

7 éve Majdnem 10 milliárd forintos keretösszeggel megjelent a "Kisgyermeket nevelők munkaerőpiaci visszatérésének támogatása" című kiemelt pályázati felhívás a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében - közölte Rákossy Balázs európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkár. Teljes cikk...


Történelmi csúcson a foglalkoztatottság Németországban

7 éve Csökkent a munkanélküliek száma, a foglalkoztatottság pedig történelmi csúcsra nőtt Németországban szeptemberben, híven tükrözve a munkaerőpiac feszességét, amely támogatja a legnagyobb európai gazdaság fogyasztás által vezérelt növekedését. Teljes cikk...


Nőtt a foglalkoztatottak száma, csökkent a munkanélküliség

7 éve Az idei harmadik negyedévben a munkanélküliek átlagos létszáma az egy évvel korábbihoz képest 10 ezerrel, 178 ezerre, a munkanélküliségi ráta 0,2 százalékponttal, 3,8 százalékosra csökkent - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Teljes cikk...


Negyedmillióan keresnek munkát

7 éve Szeptember végén 251 ezer regisztrált álláskereső volt Magyarországon a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) legfrissebb adatai szerint, ez 17 ezres csökkenés a tavaly szeptemberi adathoz képest. Teljes cikk...


Vártnál nagyobb mértékben csökkent a munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban

7 éve Elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma a múlt héten az Egyesült Államokban. Teljes cikk...


Tízéves mélyponton a munkanélküliség az EU-ban

7 éve Közel tízéves mélypontra csökkent a munkanélküliségi ráta augusztusban az euróövezetben, az EU-ban pedig több mint tízéves mélyponton stagnált az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat) hétfőn közzétett kimutatása szerint. Teljes cikk...


A cégek kétharmadánál vannak gondok a foglalkoztatással

7 éve Továbbra is a feketefoglalkoztatás a legfőbb jogsértés a cégeknél - derül ki a Pénzügyminisztérium ellenőrzéséből. Teljes cikk...


Érdekképviseletek pályázhatnak a jogszerű foglalkoztatás támogatására

7 éve Megjelent "A jogszerű foglalkoztatást célzó szolgáltatásnyújtás támogatása" című pályázati felhívás, amelyre a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanácsban képviselt munkavállalói és munkáltatói érdekképviseleti szervezetek pályázhatnak október 8-tól a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében. Teljes cikk...


Spanyolországban 1,5 százalékkal nőtt a munkanélküliség augusztusban

7 éve Spanyolországban 1,5 százalékkal, több mint 47 ezerrel nőtt a munkanélküliek száma augusztusban az előző hónaphoz viszonyítva - közölte a spanyol munkaügyi minisztérium. Teljes cikk...


Program segíti a közfoglalkoztatottak munkaerőpiacra való visszatérését két megyében

7 éve A munkaügyi hivatalok foglalkoztatási osztályai hatékonyságának növelésére, az álláskeresők és a közfoglalkoztatottak elsődleges munkaerőpiacra való visszatérésének segítésére indított programot az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. (Ofa) Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú Bihar megyében, a 656 millió forint értékű, költségvetési forrásból megvalósuló projekt szakmai konferenciáját hétfőn tartották Kisvárdán. Teljes cikk...


Elemzők: a keresetek emelkedése töretlenül folytatódik az idén

7 éve Az MTI-nek nyilatkozó piaci elemzők szerint a vártnál árnyalatnyival magasabb volt a keresetek júniusi emelkedése, de nagy meglepetést nem okozott. Az év második felében is hasonlóan dinamikus béradatokat várnak. Teljes cikk...


A kormány szerint vannak még tartalékok a foglalkoztatás bővítésére

7 éve Béremelés biztosan kell, és a nyugdíjasok körében is nagy az érdeklődés az újbóli munkába állásra - írja az MTI. Teljes cikk...


Még mindig magas a francia munkanélküliség

7 éve Franciaországban 8,7 százalék volt a munkanélküliség a második negyedévben, ami 0,2 százalékpontos csökkenés az első negyedévhez képest. Teljes cikk...


Júniusban stagnált az euróövezeti és az uniós munkanélküliségi ráta

7 éve Júniusban nem csökkent tovább a munkanélküliségi ráta az euróövezetben és az EU-ban az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat kedden közzétett kimutatása szerint. Magyarországon az Európai Unión belül a harmadik legkisebb munkanélküliségi rátát regisztrálták júniusban. Teljes cikk...


Középkorúak húzzátok le a rolót?

7 éve „Nem alkalmas, mert nem rugalmas”- Az utóbbi években drasztikus fejlődésnek indult a világ, és a munkaerőpiac átalakulásával hazánkban a 45 év feletti munkavállalókat korosztályi bélyegzővel látták el. Jelen munkaerőhiányos időkben pedig még mindig elterjedt, hogy a cégek hamarabb felvesznek egy fiatalabb, mint egy idősebb munkavállalót. De vajon meddig lehet még válogatni, ha a fiatalok elmennek és csak a nyugdíjas munkavállalók foglalkoztatása marad? Teljes cikk...


Egyre több itthon az állami alkalmazott

7 éve Európa-szerte csökken az állami szférában dolgozók létszáma. Addig is nálunk egyre több ember dolgozik az államnak. Teljes cikk...


Egyre kevesebben mennek külföldre dolgozni

7 éve Leginkább a szakmunkásképzőt vagy szakiskolát végzett, 20 és 39 év közötti egyedülálló férfiak vállalnak külföldön munkát. Teljes cikk...


Feketén dolgozik az emberek fele az építkezéseken

7 éve Munkaügyi szabálytalanságot találtak a vizsgált 1042 munkáltató 81 százalékánál, az ellenőrzött csaknem négyezer munkavállalónak pedig 69 százalékánál az áprilisi akcióellenőrzésen. A legtöbb probléma az építőipart érintette és jellemzően a fekete foglalkoztatásból adódott - ismertette jelentésében a Pénzügyminisztérium munkaügyi főosztálya. Teljes cikk...


Továbbra is csökken a munkanélküliség a statisztika szerint

7 éve Kevés makrogazdasági adat jelenik meg a héten, a foglalkoztatottságról és a munkanélküliségről, valamint az ipari termelői árakról közöl statisztikákat a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Teljes cikk...


Elkészült a százmilliomodik kéziszerszám a Bosch miskolci gyárában

7 éve A német cégcsoport 14 ezernél is több ember foglalkoztat hazánkban. A miskolci üzem Európa legnagyobb kéziszerszám-gyárává vált, az itt előállított termékek 79 százalékát exportálták. Teljes cikk...


A dolgozói létszámhiány sem akadályozza az állam működését

7 éve Amennyiben a létszámhiány az állami szférában veszélyeztetné a törvényes működés, beavatkozik a kormány. Teljes cikk...


Egy kis pénzzel befogták a reklamáló áruházi feketemunkások száját

7 éve Részben feketén foglalkoztatják a külsős polcszervizeseket az egyik nagy áruháznál. A külsősök a gyártók által megbízott szolgáltatónál, illetve annak alvállalkozójánál állnak alkalmazásban, és csak helyileg a munkahelyük az áruház, a fizetésüket nem onnan kapják. Teljes cikk...


A munkaerőhiány miatt is örökre eltűnhet néhány bogyós gyümölcs

7 éve A klimatikus viszonyok, a munkaerőhiány, valamint a lengyel és a szerb konkurencia miatt lassan megszűnhet itthon egyes bogyós gyümölcsök termesztése. Teljes cikk...


Február-áprilisban nőtt a foglalkoztatottság

7 éve A február-áprilisi időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 445 ezer volt, 67 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 1,5 százalékponttal 68,8 százalékra emelkedett - írja az MTI. Teljes cikk...


A külsős dolgozó beleszámít-e a cég állományi létszámába?

7 éve Az alkalmazásban állók átlagos állományi létszámába bele számít-e az a külsős személy, aki megbízási jogviszonyban áll a céggel egy bizonyos feladat elvégzésére. Teljes cikk...


Rehabilitációs ellátás

7 éve Rehabilitáció ellátást akkor kaphat a megváltozott munkaképességű személy, ha a kompex minősítés során megállapítják, hogy rehabilitálható. Teljes cikk...


Rehabilitációs kártyával mennyit kell járulékként fizetnie a munkáltatónak?

7 éve Érdeklődni szeretnék, hogy rehabilitációs kártyával rendelkezem, de egyéni vállalkozó szeretne foglalkoztatni 6 vagy 8 órában. Az lenne a kérdésem, hogy minimálbér esetén mennyi az az összeg amit adóznia kellene utánam. Mindenképp az összeg lenne a fontos nem pedig a százalék. Teljes cikk...


NGM: meghatározó szerepe van a kkv-knak az ipari termelésben

7 éve A kis- és középvállalkozások jelentős részt képviselnek az ipari termelésben, a foglalkoztatás több mint ötven százalékát adják - írja az MTI. Teljes cikk...


Momentum a DK-val Együtt

7 éve Az egyik karriercentrumokat csinálna a munkaügyi központokból, a másik létrehozná a munkavállalói ombudsmani intézményt, a harmadik törvényt alkotna a tisztességes munkahelyi bánás- és beszédmódról. Megvizsgáltuk a Demokratikus Koalíció, az Együtt, a Momentum foglalkoztatási, munkaügyi programját, és jó néhány hasonlóságot vettünk észre. Teljes cikk...


Komoly gondot okozhat, ha a Brexit után korlátozzák az uniós munkavállalók beáramlását

7 éve Kedvezőtlenül hatna a foglalkoztatásra és a brit gazdaság teljesítményére, ha a brit EU-tagság megszűnése után a kormány korlátok közé szorítaná az Európai Unióból érkező munkavállalók beáramlását - írja az MTI. Teljes cikk...


Közfoglalkoztatottnak mennyi szabadság jár?

7 éve Közfoglalkoztatott 4 hónapon át történő foglalkoztatása esetén hány nap szabadság adható? Teljes cikk...


Lényegesen növekedtek a foglalkoztatáshoz kapcsolódó különféle államháztartási bevételek

7 éve Az államháztartás központi alrendszere 526,6 milliárd forint hiánnyal zárta az év első két hónapját - írja az MTI. Teljes cikk...


Szijjártó: a munkavállalók és a befektetések biztonságban vannak Magyarországon

7 éve A teljes foglalkoztatás jó kihívás, ugyanakkor biztosítani kell a szakképzett munkaerőt, amihez felnőttképzési programokat, tanműhely kialakítási támogatásokat, vállalatoknak nyújtandó képzési támogatásokat biztosít a kormány - mondta Szijjártó Péter külügyminiszter Székesfehérváron az MTI tudósítása szerint. Teljes cikk...


Elértük a teljes foglalkoztatottságot?

7 éve Piaci elemzők szerint a magyar munkaerőpiac 2017-ben elérte a közgazdasági értelemben vett teljes foglalkoztatottság állapotát, emiatt a munkanélküliségi ráta idén már csak korlátozottan tud tovább csökkenni - írja az MTI. Teljes cikk...


A nők foglalkoztatását segítő program indul Tatán

7 éve A tatai önkormányzat és a Fiatal Családosok Klubjának Egyesülete hároméves rendezvénysorozatot indít, amellyel a térségben élő nők foglalkoztatását szeretnék elősegíteni. A program uniós forrásból valósul meg - írja az MTI. Teljes cikk...


Novemberben is csökkent az álláskeresők száma a foglalkoztatási szolgálat adatai szerint

7 éve A nyilvántartott álláskeresők száma 5,7 százalékkal csökkent Magyarországon egy év alatt, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat nyilvántartásában a novemberi zárónapon 258 000 álláskereső szerepelt, több mint 15 ezerrel kevesebb, mint egy éve - tudósít az MTI. Teljes cikk...


75 százalékos lehet a 20-64 év közöttiek foglalkoztatása?

7 éve Belátható időn belül 75 százalékos lehet a 20-64 év közöttiek foglalkoztatása Magyarországon, amivel eléri az EU által 2020-ra kitűzött célt a korosztály foglalkoztatási arányát tekintve - írja az MTI. Teljes cikk...


Fogyatékosság-barát Munkahelyek - idén is taroltak a nagyvállalatok

7 éve Kilencedik alkalommal jutalmazta díjjal a Fogyatékosság-barát Munkahelyeket a Salva Vita Alapítvány. Idén 28 cég kapta meg a kitüntetést, a díjátadót december 1-jén a Nemzeti Színházban rendezték meg, ahol az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI), az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham), a Szövetség a Kiválóságért Közhasznú Egyesület és a Salva Vita Alapítvány képviselői adták át a díjakat. Teljes cikk...


Változások a foglalkoztatásban: december 1-től

7 éve A munkaerő-kölcsönzést, az apának járó pótszabadságot, a harmadik országból érkező munkavállalók foglalkoztatását érintő változások léptek életbe december 1-én. Ezeket vesszük sorra, összefoglaló jelleggel, a 2017. november 16. napján megjelenő 187. számú Magyar Közlöny alapján. Teljes cikk...


Szijjártó: a magyarországi német cégek beruházásaik növelését tervezik

8 éve A magyarországi német vállalatok ilyen nagy arányban még soha nem tervezték beruházásaik növelését, újabb magyar emberek felvételét - írja az MTI. Teljes cikk...


Évente akár 282 ezer forintot is megtakaríthatnak a cégek a kisgyermekes munkavállalók után

8 éve Akár 282 ezer forintnyi közterhet is megtakaríthatnak évente a cégek a kisgyermekes munkavállalók után járó adókedvezménnyel, amelyet Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) számítása szerint jelenleg körülbelül 60 ezer kisgyermekes foglalkoztatott után nem érvényesítenek - írja az MTI. Teljes cikk...


AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2016/679 RENDELETE - IX.fejezet

8 éve a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről (általános adatvédelmi rendelet) (EGT-vonatkozású szöveg) AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA, tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre és különösen annak 16. cikkére, tekintettel az Európai Bizottság javaslatára, a jogalkotási aktus tervezete nemzeti parlamenteknek való megküldését követően, tekintettel az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleményére, tekintettel a Régiók Bizottságának véleményére, rendes jogalkotási eljárás keretében, mivel: Teljes cikk...


Európai Bizottság: felgyorsult a bérnövekedés és könnyebb visszatérni a munkaerőpiacra

8 éve Az Európai Unió valamennyi tagországában gyorsult a bérnövekedés és könnyebb visszatérni a munkaerőpiacra, a tagállamok közötti bérkülönbségek pedig csökkenőben vannak - írja az MTI. Teljes cikk...


Közel egymilliárd forintból bővítette gyártókapacitását a Poli-Farbe

8 éve A Poli-Farbe festék- és vakolatgyár 926 millió forintból, az ipar 4.0 korszerű technológiáját felhasználva bővítette gyártókapacitását a Bács-Kiskun megyei Bócsán. Kerényi János (Fidesz) országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy Bócsán nincs munkanélküliség, a környező településeken élők jelentős része is itt dolgozik - írja az MTI. Teljes cikk...


Hárommilliárd forintos foglalkoztatási program indult Miskolcon

8 éve A miskolci polgármesteri hivatal közleménye szerint hárommilliárd forintos foglalkoztatási program indul a városban - írja az MTI. Teljes cikk...




445/2013. (XI. 28.) Korm. rendelet a harmadik országbeli állampolgárok magyarországi foglalkoztatásának nem összevont kérelmezési eljárás alapján történő engedélyezéséről, az engedélyezési kötelezettség alóli mentességről- I. fejezet

8 éve A Kormány a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény 7. § (4) és (5) bekezdésében, a 27. § tekintetében a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény 47. § (1) bekezdésében, a IV. Fejezet és a 28. § b) pontja tekintetében a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 174/A. § (1) bekezdés b) és c) pontjában, a 28. § a) pontja tekintetében a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény 7. § (3) és (4) bekezdésében, a 28. § c) pontja tekintetében a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 31. § (2) bekezdés b) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el: Teljes cikk...


A 45 fölöttieket diszkrimináció érheti az állásinterjún

8 éve Úgy érzi, hogy csak a kora miatt nem talál állást? Lehet, hogy nem téved! Miközben a kormány célul tűzte ki, hogy 2020-ig 5%-kal növelje a közép- és időskorúak foglalkoztatottságának mértékét, az álláskeresők tapasztalatai mást mutatnak. A munkaadói sztereotípiák leküzdése, és a munkavállalói oldal felkészültségének erősítése céljával jött létre a Restart-Up közösségi program, számos nagyvállalati támogatóval. Teljes cikk...


Segítik a nők munkaerőpiaci elhelyezkedését

8 éve Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára elmondta országszerte 67 Női Információs és Szolgáltató Központ (Nő-Köz-Pont) jön létre a nők munkaerőpiaci elhelyezkedésének segítésére - írja az MTI. Teljes cikk...


A nyugdíj nem jelenti a munka végét

8 éve Zeng a sajtó a nyugdíjasok foglalkoztatása kapcsán, de mi motiválja a senior korosztályt a nyugdíj melletti munkavégzésre és hogyan lehet összeegyeztetni a családi és egyéb teendőkkel? Erről beszélgettünk Vörösmarty Évával, a Nyugdíjtöbblet munkatársával. Teljes cikk...


Lázár: a rendszerváltozás óta nem volt ilyen alacsony a munkanélküliség

8 éve A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a rendszerváltozás óta soha ilyen alacsony nem volt a munkanélküliség Magyarországon, mint most - írja az MTI. Teljes cikk...


Feketemunka: kockázatok és mellékhatások

8 éve Rövidtávon a fekete foglalkoztatásnál olcsóbb foglakoztatás nincs. Mindazonáltal veszélyesebb sincs. A már középtávra is felelősen tervező vállalkozások számára a foglalkoztatás terén elkövetett szabálytalanságok ára lényegesen magasabb lehet a megspórolt összegnél. A feketemunka következményeiről az euCSOPORT munkajogi szakértője, Hoffmann Gábor nyilatkozott. Teljes cikk...


Diákmunka - nehézségek egykor és most

8 éve Ismét mögöttünk egy nyár, az iskolaszövetkezetek kiemelt időszaka. Az augusztusi bérek elutalása után, lassacskán látható, hogy milyen eredményeket hozott a három nyári hónap. A diákok munkakedve talán még a régi, de sok körülmény megváltozott az évek során. Az alábbiakban kis áttekintést adunk a diákmunka változásairól, néhány érdekes eset bemutatásával. Teljes cikk...


Közérdekű nyugdíjas szövetkezetek: jó a munkaadónak, előnyös a nyugdíjasnak

8 éve Hazánkban idén becslések szerint mintegy 60 ezer betöltetlen álláshelyet mutatnak a statisztikák, de a szám akár nagyságrendekkel nagyobb is lehet, mivel ebben jórészt csak a versenyszférából hiányzó munkaerőt tüntették fel, az állami szektorra vonatkozó adatok erősen hiányosak. Ezzel szemben jelenleg 2,7 millió nyugdíjas korú él Magyarországon. A két adatot májusban kezdte el összefésülni a kormány és ekkor vetődött fel először a diákszövetkezetek mintájára létrehozott közérdekű nyugdíjas szövetkezetek ötlete. Teljes cikk...





1991. évi IV. törvény a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról III. fejezet MUNKAERŐPIACI SZOLGÁLTATÁSOK ÉS FOGLALKOZTATÁST ELŐSEGÍTŐ TÁMOGATÁSOK

8 éve 1991. évi IV. törvény a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról III. fejezet MUNKAERŐPIACI SZOLGÁLTATÁSOK ÉS FOGLALKOZTATÁST ELŐSEGÍTŐ TÁMOGATÁSOK Teljes cikk...



1991. évi IV. törvény a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról I. fejezet

8 éve A munka és a foglalkozás szabad megválasztásához való jog gyakorlásának elősegítése, a foglalkoztatási feszültségek feloldása, valamint az álláskeresők támogatásának biztosítása érdekében az Országgyűlés a következő törvényt alkotja. Teljes cikk...


Új üzemcsarnokot épít Tatán a huzaltermékeket gyártó cég

8 éve Új gyártócsarnok építését kezdte meg a Tatai Ipari Parkban a MooWa Assembling Kft., a fejlesztéssel száz új munkahelyet is létrehoz a német tulajdonú cég - írja az MTI. Teljes cikk...


A Széchenyi Tőkebefektetési Alap befektetései 2000 új munkahelyet hoztak létre

8 éve A Széchenyi Tőkebefektetési Alap (SZTA) portfóliócégeinél idén májusra mintegy 2000-rel nőtt a munkavállalók száma a befektetések elindulásához képest - írja az MTI. Teljes cikk...


Csökkent az álláskeresők száma a foglalkoztatási szolgálat adatai szerint

8 éve A nyilvántartott álláskeresők száma 5,9 százalékkal csökkent Magyarországon egy év alatt, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) nyilvántartásában a júliusi zárónapon 274 700 álláskereső szerepelt, több mint 17 ezerrel kevesebb, mint egy éve - írja az MTI. Teljes cikk...


Segítené a fogyatékossággal élők foglalkoztatását az MSZP

8 éve Az MSZP kormányra kerülése esetére azt ígéri, állami megrendelésekkel támogatja majd a fogyatékossággal élőket foglalkoztató vállalkozásokat, növeli a foglalkoztatásbővítés anyagi forrásait és felülvizsgálja a területet érintő jogszabályokat - írja az MTI. Teljes cikk...


Legyen az Év Felelős Foglalkoztatója!

8 éve 300 nyitott gondolkodású résztvevő, 49 elkötelezett szervezet és működő gyakorlata, 4 szakmailag megalapozott elismerés, egy helyen. Tömören, számokban így tudjuk visszaidézni az OFA Nonprofit Kft. 2016-os díjátadó eseményét. De természetesen ennél sokkal többet jelentett: megszámlálhatatlan mosoly és megannyi munka van azok mögött a cégek mögött, akik tavaly úgy döntöttek, megmutatják a profit emberi arcát és pályáznak az „Év Felelős Foglalkoztatója” címre. A nagy sikerű díjátadót követően idén újra pályázatot hirdetünk „Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” címmel. Teljes cikk...


Még mindig nagyon drága a foglalkoztatás Magyarországon

8 éve A legfrissebb OECD-adatok szerint a bejelentett munkát terhelő állami elvonások Magyarországon még mindig nagyon magasak, a járulékcsökkentés után is - írja az Index. Teljes cikk...


Diáklányom vizsgálatokra küldték mégse alkalmazzák, ki téríti meg a költségeket?

8 éve Gimnazista lányom nyári diákmunkára jelentkezett, amihez a munkáltató tüdőszűrést és foglalkozás egészségügyi alkalmassági vizsgálatot kért, melynek költségét a gyermekre, illetve szüleire hárította. Miután a kért iratokat beszereztük, a munkavállaló úgy döntött, hogy nem alkalmazza gyermeket. Érdeklődöm, hogy ebben az esetben hogyan tudom a kárba veszett költségemet megtéríttetni. Teljes cikk...


Lányom ha lemond a rokkantsági ellátásról, kaphat megváltozott munkaképességűekét?

8 éve A kislányom 30 éves, sajnos születése óta óta súlyosan mozgássérült. Jelenleg rokkantsági járadékban részesül. Szerencsére közmunkaprogram keretén belül ötödik éve adatfeldolgozói munkakörben dolgozik. Azt szeretném kérdezni, hogy van-e lehetőség arra, hogy amennyiben a rokkantsági ellátásról lemondana, kérelmezhetné-e a megváltozott munkaképességűek ellátását. Teljes cikk...


Nyugdíjasok vissza dolgozni? Minket ki kérdezett meg erről?

8 éve A kormány állítása szerint 1 millió magyar nyugdíjas várt a lehetőségre, hogy visszatérhessen a munkaerőpiacra. A nyugdíjas szövetkezetekről megszületett a törvény, amely 2017. július elsejével hatályba is lép, így hamarosan lehetővé teszi a munkavégzést számukra. Ugyanakkor a szépkorúak munkába való visszavezetésével kapcsolatban számtalan kérdés felmerül. Úgy gondoltuk, megkérdezünk néhány érintettet, hogy ők mit szólnak a lehetőséghez. Ezért kollégánk ellátogatott Kecskeméten a Kápolna utcai klubba, ahol beszélgetett a Nyugdíjas Klub egyik segítőkész dolgozójával és két aktív hölgy tagjával. Teljes cikk...


Az X generáció a munkaerőpiacon

8 éve Ellentmondásos képet mutat a munkaerőpiac: miközben a hivatalos foglalkoztatási statisztikák folyamatos javulást jeleznek szinte minden korosztályban, a mindennapi tapasztalat és a HR szakma egyaránt rácáfol erre a tendenciára. A kereslet-kínálat egyensúlya billeg, akár egész szektorok fejlődését veti vissza a megfelelő munkaerő hiánya. Generációs probléma is, hiszen az egymás mellett dolgozó korosztályok eltérő elvárásokkal, erősségekkel és fejlődési potenciállal színesítik a képet. Teljes cikk...


Mi számít diák foglalkoztatásnál rendszeres jövedelemnek?

8 éve Egy kérdésben szeretném a segítségüket kérni, vagyis a jogszabály pontos értelmezésében! Egyéni vállalkozó vagyok, diákok is dolgoznak nálam alkalmi munkával, vagy bejelentve. Van egy dolgozóm, aki nálam be van jelentve heti 10 órás munkaviszonyban, azaz havi 40 órában. A 40 órás szakképzetlen minimálbért kapja. Még nem töltötte be a 20. Életévét. Most júniusban érettségizik. Ebben az esetben jár neki a családi pótlék? Mert a jogszabály szerint 3 hónap folyamatos jövedelem után nem jár. De ebben az esetben mi számít rendszeres jövedelemnek? Teljes cikk...


Az iparszövetség szerint jó ötlet a nyugdíjasszövetkezet

8 éve A Magyar Iparszövetség (OKISZ) támogatja a közérdekű nyugdíjasszövetkezetek létrehozását, mert az javíthat a munkaerő-piaci helyzeten a kis- és középvállalkozásoknál is - mondta Vadász György, a szövetség ügyvezető elnöke. Teljes cikk...


Rokkantsági ellátásom mellett részmunkaidőbe dolgozom,vállalhatok teljes munkaidőt?

8 éve Rokkantsági ellátás mellett dolgozom 4 órában. De most lehetőségem lenne mg.munkára cseresznye szedésre napi bejelentéssel+8 órában...igaz ez csak 3 hét lenne. Elmehetek-e ? Teljes cikk...


Nagyon sok nyugdíjas állna újra munkába

8 éve Az idősek 40 százaléka visszatérne dolgozni, 30 százalékuk akár azonnal munkába állna, ha erre lehetőség adódik, derült ki a Diákész és a Szövetkezeti Kutató Intézet által az idősek körében végzett közös felmérésből. Van, aki szerint a nyugdíjasok visszatérése a munkaerőpiacra megoldást jelenthet a munkaerőhiányra, és nem fog hátrányt okozni az aktív dolgozóknak és a diák munkavállalóknak, míg más vélemények szerint foglalkoztatásuk le fogja nyomni a béreket. A legtöbb nyugdíjas nem örömében, hanem anyagi okokból állna újra munkába. Teljes cikk...


Még mindig Magyarországon a legdrágább foglalkoztatni

8 éve Annak ellenére,hogy idén öt százalékkal csökkentek a munkáltatói járulékok, húsz ország összehasonlításában mégis az utolsó lett a foglalkoztatásra jutó terhek tekintetében,derül ki a Mazars kimutatásából, amelyről az Index ír. Teljes cikk...


30 ezerrel kevesebb álláskereső

8 éve A nyilvántartott álláskeresők száma 9,1 százalékkal csökkent Magyarországon egy év alatt, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) nyilvántartásában az áprilisi zárónapon 307 400 álláskereső szerepelt, több mint 30 ezerrel kevesebb, mint egy éve. Teljes cikk...


Képzéssel segíti a kormány a nők foglalkoztatottságát

8 éve Képzéssel támogatja a kormány a nők foglalkoztatottságát, a programra az önkormányzatok május 19-től adhatnak be pályázatot a források kimerüléséig vagy legkésőbb 2018. május 21-ig - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára, a GE Magyarország negyedik Dolgozó szülők napjának megnyitóján. Teljes cikk...


A kormányszóvivő szerint nem megoldás a foglalkoztatásra az illegális bevándorlás

8 éve Európa problémáira - legyenek azok gazdasági, népesedési vagy foglalkoztatási gondok - egészen biztosan nem az illegális bevándorlás a válasz - mondta a kormányszóvivő az M1 aktuális csatorna csütörtök esti műsorában. Teljes cikk...


Elképesztő ötlet a nyugdíjasok szövetkezetekbe terelése

8 éve Elképesztő ötletnek tarja Székely Tamás, a VDSZ elnöke, a Magyar Szakszervezeti Szövetség alelnöke azt a parlamenti előterjesztést, amely alapján a nyugdíjasok szövetkezeti formában dolgozhatnának a nyugdíj mellett. Teljes cikk...


Szövetkezeteken keresztül dolgozhatnának újra a nyugdíjasok

8 éve Kósa Lajos és Harrach Péter törvénymódosító javaslatot nyújtott be, amely szerint közérdekű nyugdíjas szövetkezeteket hoznának létre, amelyeken keresztül a nyugdíjasok visszatérhetnének a munka világába. A jelenlegi szabályozás szerint munkavégzés esetén az érintettnek le kell mondania a nyugdíjáról, a tervezet azt tenné lehetővé, hogy a szövetkezetekbe tömörült nyugdíjasok jövedelme adómentes legyen. Teljes cikk...


A külföldiek foglalkoztatását adóztatná Ausztrália

8 éve Ausztrália részben a külföldieket foglalkoztató munkaadókra kivetett adókból finanszírozná fejlesztési terveit a kedden előterjesztett költségvetési tervezet szerint. Teljes cikk...


Jobban járok ha nyugdíj mellett dolgozom?

8 éve Ebben az évben meglesz szeptemberben a nők 40 éves nyugdíjához az időm. Az adategyeztetés megtörtént a határozatot megkaptam. Ezt a lehetőséget nem szeretném kihagyni, viszont beosztásom miatt lehetőségem lenne maradni még 1,5 évig. Kérdésem, ha a munkáltatóm ha visszafoglalkoztatna szerződéssel, hogyan járok jobban ha nyugdíj mellett vállalom vagy ha a nyugdíjat szüneteltetem. Teljes cikk...


Nyugdíjas kaphat-e alkalmazotti munka után nyugdíjemelést?

8 éve Már meglévő nyugdíjban lévő személy kaphat-e alkalmazotti munka után nyugdíjemelést?Válaszát előre is köszönöm. Teljes cikk...


Munkásszállók építésére indul program

8 éve Kilencmilliárd forintos program indul munkásszállások építésére, illetve munkásszállóként felhasználható ingatlanok felújítására, a támogatásra önkormányzatok vagy önkormányzati társulások nyújthatnak be kérelmet szeptember 30-ig, jelentette be Varga Mihály. Teljes cikk...


A dolgozó lesz a király és a királynő a munkaerőpiacon

8 éve Szabályszerű háború zajlik az üzleti világban a tehetségekért, ehhez pedig alkalmazkodniuk kell a munkáltatóknak, a munkaközvetítőknek és minden egyéb a munkaerőpiacon aktívan jelenlévő szereplőnek. A piacon forradalom zajlik, melynek következtében a foglalkoztatás formái, a vezetés és a munkaerő megtartásának módszerei is sokszínűek lesznek. Ugyanakkor az alapot a tisztességes munkakörülmények, bér stb. jelentik - mondta Annemarie Muntz, a World Empolyment Confederation, a világ magán munkáltatói ügynökségeit tömörítő szervezet igazgatója a BCSDH üzleti reggelijén. Arra a HR Portalnak adott interjújában külön is felhívta a figyelmet, hogy az európai munkaerőpiacról 35 millió munkavállaló fog hiányozni 2020-ra. Teljes cikk...


Kedden nyújtják be a költségvetést, a Költségvetési Tanács nem talált kifogást

8 éve Jövő kedden terjesztik a parlament elé a 2018-as költségvetést, mondta a Kossuth Rádióban a miniszterelnök pénteken reggel. A jövő évre a foglalkoztatás további 1,8%-os, míg a bérek 8,8%-os bővülésével számolnak. Teljes cikk...


106 ezer fővel nőtt a foglalkoztatás

8 éve A 2017. január-márciusi időszakban a foglalkoztatottak létszáma 4 millió 368 ezer fő volt, 106 ezer fővel több, mint egy évvel korábban, derül ki a KSH friss jelentéséből. A munkanélküliségi ráta ugyanebben az időszakban 1,5 százalékponttal, 4,5%-ra csökkent. Az egy évvel korábbi adatokhoz képest 66 ezer fővel csökkent, 207 ezerre a munkanélküliek száma. Teljes cikk...


5,1 milliárd forinttal nőtt a rehabilitációs foglalkoztatására szánt összeg

8 éve A minimálbér- és a garantált bérminimum emelésének kompenzálása miatt márciusban 5,1 milliárd forinttal, több mint 39 milliárd forintra nőtt a megváltozott munkaképességűek rehabilitációs foglalkoztatására szánt összeg - mondta Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkára - írta az MTI. Teljes cikk...


Vita volt a parlamentben az uniós bérkülönbségekről

8 éve A parlamenti pártok igen különbözően ítélik meg, hogy hol is tart Magyarország a többi tagállamhoz képest a bérek terén, sikerült-e előrelépést elérni ezen a területen. Összehasonlító európai statisztikákból azért általában kiderül, hogy lista vége felé foglalunk helyet, minimálbér és átlagbérek tekintetében is. Nem véletlen, hogy sokak számára vonzást jelent a külföldi munkavállalás gyakran a hazai bérek többszöröséért. Teljes cikk...


Így motiválnák az utánpótlást

8 éve Új nemzeti demográfia program előterjesztésének előkészítésébe kezdett az Emmi, amit várhatóan április végén terjesztenek a kormány elé. Az előterjesztés célja a gyermekvállalás ösztönzése, a munka-család egyensúly kialakításának, a fiatalok boldogulásának támogatása, a kisgyermekes édesanyák foglalkoztatottságának növelése. Teljes cikk...


A munkaerő minőségével és mozgathatóságával van a baj

8 éve 700 ezer ember elvileg bevonható lenne még Magyarországon az aktív munkaerőpiacra, a Magyar Nemzeti Bank szakértői szerint. Azonban esetükben a minőségi és mobilitási problémák is felmerülnek, írja a Portfolio. Teljes cikk...


Megjelent a „Jogszerű foglalkoztatás fejlesztés felhívás

8 éve A Széchenyi 2020 keretében megjelent a „Jogszerű foglalkoztatás fejlesztése” című (GINOP-5.3.7 - VEKOP-17 kódszámú) felhívás. A Felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 3,8 milliárd Ft. Teljes cikk...


Férfiak és nők is többen dolgoznak

8 éve 130 ezer fővel dolgoztak többen a 2016. december-2017. februári időszakban, mint egy évvel korábban. A férfiak és nők foglalkoztatási mutatói hasonló mértékben javultak. A 15-64 évesek 67,1 százaléka dolgozik, derül ki a KSH legfrissebb jelentéséből. A munkanélküliségi ráta 4,4%, 73 ezerrel kevesebben vannak munka nélkül, mint egy éve. A nők többet javítottak, mint a férfiak. Teljes cikk...


Rekord foglalkoztatás, megtorpanó bérek a briteknél

8 éve Több mint négy évtizede nem mért mélypontra süllyedt a munkanélküliség Nagy-Britanniában, illetve a foglalkoztatási ráta 1971 óta a legmagasabb, de ezzel egy időben jelentősen lassult a bérnövekedés. Teljes cikk...


Kompenzálják a minimálbér emelését az egyházaknak és civil szervezeteknek

8 éve A passzivitásra kárhoztató segély helyett a foglalkoztatás bővítése, ezen keresztül az esélyteremtés a kormány célja - mondta el Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára a III. Országos Református Tájékoztatási Napon tartott nyitóbeszédében, közölte az Emmi. Teljes cikk...


A foglalkoztatás bővülését fékezheti a szakemberhiány

8 éve Folytatódhat a foglalkoztatottak számának növekedése, illetve a munkanélküliek számának csökkenése az idén, de a folyamat a szakemberhiány miatt már komolyabb akadályokba ütközhet - kommentálták elemzők a KSH adatokat. Teljes cikk...


Még 161 ezerrel többen dolgoznak

8 éve 2016. november-2017. januárban a foglalkoztatottak létszáma 4 millió 401 ezer fő volt, 161 ezer fővel több, mint egy évvel korábban. A legaktívabb foglalkoztatási korosztályból 25-54 éveseknek 83,0%-a dolgozik. A nők foglalkoztatási mutatói nagyobb mértékben javultak, közölte a KSH. A munkanélküliségi ráta 4,3%-ra mérséklődött ebben az időszakban. Teljes cikk...


Pályázat munkahelyi bölcsire

8 éve 4 milliárd forint értékben munkahelyi bölcsődék létrehozásának támogatására pályázhatnak vállalkozások, nonprofit szervezetek és költségvetési szervek. 8 és 100 millió forint között lehet pályázni, a bölcsőde helyszínének kialakítására, az ellátáshoz, gondozáshoz szükséges eszközök beszerzésére, a személyi feltételek megteremtésére, írja a Portfolio. Teljes cikk...


A bérrendezés évei jönnek Varga Mihály szerint

8 éve A munkahelyteremtést fókuszba helyező gazdaságpolitika eredményének tekinti az adóbevételek növekedését a nemzetgazdasági miniszter. A kormány számításai szerint 700 ezerrel nőtt a munkahelyek száma, mostantól pedig a minőségi foglalkoztatásra kívánják helyezni a hangsúlyt. Teljes cikk...


A munkaerő motiválása és korszerűbb toborzás kell 2017-ben

8 éve A munkaadók többsége korszerűbb toborzás-kiválasztási technikákban és fokozott motiválásban látja a munkaerő-gazdálkodási nehézségek megoldását, derül ki a Humán Centrum Kft. legfrissebb kutatásából. Bár a HR-kapacitás szűkös, a munkaerő-kölcsönzők és iskolaszövetkezetek bevonása még kevéssé meghatározó. Teljes cikk...


Tovább javul idén a foglalkoztatás, a munkaerőpiac is alakul

8 éve Folytatódhat a foglalkoztatottak számának növekedése, illetve a munkanélküliek számának csökkenése ebben az évben, a munkaerőpiac szerkezete pedig kedvező irányba mozdulhat - kommentálták a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn közzétett adatait elemzők. Teljes cikk...


Varga Mihály: További munkaerő-mobilitást segítő intézkedések jönnek

8 éve A munkaadói érdekképviseletekkel és önkormányzatokkal történt egyeztetést követően a következő hónapokban további munkaerő-mobilitást segítő intézkedések lépnek életbe, a regionális különbségek csökkentése érdekében - mondta a nemzetgazdasági miniszter hétfőn Budapesten. Teljes cikk...


4,4 millió alkalmazott és 205 ezer álláskereső

8 éve 2016. október-decemberben a foglalkoztatottak létszáma 4 millió 411 ezer fő volt, 152 ezer fővel több, mint egy évvel korábban, derül ki a KSH legfrissebb jelentéséből. A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 67,5%, a munkanélküliségi ráta pedig 4,4%, ami 1,7 százalékpontos csökkenést jelent az egy évvel korábbiakhoz képest. Teljes cikk...


Öt év alatt több mint 700 állás Tolnában

8 éve Több mint 700 álláskeresőt juttatnak munkához a Tolna megyében most kezdődő, három-ötéves foglalkoztatási paktumok keretében, amelyekre összesen 2,3 milliárd forintot fordítanak a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program forrásaiból - írta az MTI. Teljes cikk...


4,6 milliárd forintos fejlesztő-foglalkoztató program indul áprilisban

8 éve Fejlesztő-foglalkoztató program indul fogyatékossággal élő emberek, pszichiátriai és szenvedélybetegek, hajléktalan emberek képességeinek, készségeinek fejlesztésére - írta az MTI. Teljes cikk...


250 új munkahely Pécsen uniós támogatással

8 éve Hátrányos helyzetű emberek foglalkoztatásának növelésére kaptak 850 millió forintos európai uniós forrást Pécs és partnerei - közölte Decsi István, Pécs fideszes alpolgármestere az MTI-vel. Teljes cikk...


7000-el több magyar foglalkoztatott Ausztriában

8 éve Egy év alatt több mint 7000 fővel nőtt azoknak a magyaroknak a száma, akik Ausztriában dolgoztak. Ez az összes többi országból munkát vállalók számának növekedését meghaladja, írja a Privátbankár. Teljes cikk...


Terjeszkedik és sikeres a hajléktalanokat foglalkoztató lánc

8 éve Már három éve alakult a hajléktalanokat foglalkoztató első jótékonysági kávézó Skóciában. Azóta étteremlánccá nőtték ki magukat, és nem csak foglalkoztatnak, hanem ételt is adnak hajléktalanoknak, írja az NLCafé. Teljes cikk...


A rendszerváltás óta nem dolgoztak ennyien, mint most

8 éve A KSH friss jelentése szerint tovább nőtt a foglalkoztatottság, és csökkent a munkanélküliek száma, amely már negyedszázados rekord alacsony értékeket ér el. 142 ezer fővel többen dolgoztak a 2016. szeptember-novemberi időszakban, mint egy évvel korábban. A munkanélküliségi ráta 4,5%-ra csökkent. Teljes cikk...


Járulékcsökkentést ellensúlyozó növekedést lát Varga Mihály

8 éve A gazdasági növekedés ellensúlyozhatja a járulékcsökkentés miatti bevételkiesést, jövőre 3 százalék feletti bővüléssel számol a kormány - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az Országgyűlés gazdasági bizottságában éves meghallgatásán csütörtökön. Teljes cikk...


Csehországot kell utolérnünk

8 éve Csehországban 10 millió főből 5,1 millióan dolgoznak, ez a kitűzött cél, és van még tartalékunk, mondta Varga Mihály a a Deloitte Magyarország "Gazdasági Növekedés és Versenyképesség" című konferenciáján, írja a Portfolio. Teljes cikk...


Toborzóirodát nyitott a SPAR

8 éve Megnyitotta első toborzóirodáját a SPAR Budapesten, a Nyugati téri szupermarketben. Az áruházlánc Magyarország egyik legnagyobb foglalkoztatójaként azért döntött a kitelepülés mellett, mert szeretne minél közvetlenebb kapcsolatot teremteni az álláskeresőkkel, közölte az élelmiszerlánc. Teljes cikk...


Egyre több kkv egyre több embert foglalkoztat

8 éve 675 ezerre nőtt a kkv-k száma 2015-re, az árbevételük pedig 37,9 ezermilliárd forintra nőtt. A vállalatok között azonban az árbevétel-arányos részesedésük mégsem nő, írja a Világgazdaság. Teljes cikk...


Fizetésemelésben gondolkodnak a kkv-k

9 éve Nőtt a fizetésemelésben gondolkodó cégek aránya: jelenleg a cégek 41 százaléka készül fizetésemelésre, utoljára nyolc évvel ezelőtt volt ennél magasabb a béremelést tervező kkv-k aránya - ez derül ki a K&H kkv-bizalmi index legfrissebb, kedden közzétett adataiból. Az iparban minden második cég emelni szándékozik a béreket. A felmérés még a minimálbér emelésének bejelentése előtt készült. Teljes cikk...


Éves átlagban 5 százalék körülire csökkenhet a munkanélküliség

9 éve Az idén érdemben, 5,2-5,3 százalékra csökkenhet az átlagos munkanélküliségi ráta a tavalyi 6,8 százalékról, jövőre pedig 5 százalék alá mérséklődhet - vélik elemzők azt követően, hogy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden közzétette a legfrissebb munkaügyi statisztikát. Teljes cikk...


138 ezerrel több foglalkoztatott

9 éve Egy év alatt 138 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma, 2016. augusztus-októberére, az egy évvel korábbi adatokhoz képest. Jelenleg 4 millió 404 ezer fő foglalkoztatott, derül ki a KSH friss jelentéséből. A közfoglalkoztatottak száma csökken. A munkanélküliségi ráta 4,7 százalékra csökkent, 71 ezer fővel kevesebben munkanélküliek, mint egy évvel korábban. A munkanélküliség átlagos időtartama 17,8 hónap. Teljes cikk...


Hosszabban dolgozhatnak a külföldi munkavállalók Csehországban

9 éve Akár két évre meghosszabbítanák a külföldi munkavállalók csehországi foglalkoztatásának időtartamát egy módosító javaslat szerint, írja a Figyelő. Teljes cikk...


Egymilliárd forintot költenek foglalkoztatásra Szegeden

9 éve A Szegedi Foglalkoztatási Paktum 2017 végéig 1 milliárdot fordít arra, hogy minél több hátrányos helyzetű, alacsony iskolai végzettségű személyt kapcsoljanak be a munka világába, akik eddig nem jutottak álláshelyhez. Szegeden 700 főt juttatnának munkához a harminc hónapos projektben - írja a szegedma.hu. Teljes cikk...


Emmi: az elmúlt években több területen javult a romák helyzete

9 éve Az elmúlt években több területen javultak a roma népességre vonatkozó mutatók, egyebek mellett javult a felsőoktatásban részt vevő cigányok aránya és a foglalkoztatási ráta is, ugyanakkor az alacsony iskolai végzettség még mindig a leghátrányosabb tényező - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára kedden Budapesten - közölte az MTI. Teljes cikk...


Fontos a kormánynak a fenntartható nyugdíjrendszer és a foglalkoztatás

9 éve A foglalkoztatás további bővítése, a fenntartható állami nyugdíjrendszer, az időskori ellátások értékállóságának biztosítása változatlanul kormányzati prioritások az elkövetkezendő időszakra - írta a Nemzetgazdasági Minisztérium arra reagálva, hogy az Országgyűlés kedden jóváhagyta a 2015. évi zárszámadást. Teljes cikk...


Munkába állítaná a nyugdíjasokat az LMP

9 éve Az LMP szerint a nyugdíjasok foglalkoztatása jelentősen segíthetne az ország munkaerőproblémáinak megoldásában, így azt a kormánynak ösztönöznie kellene és nem tiltania - közölte az MTI. Teljes cikk...


Rugalmas munkavállalási formákkal ösztönözné a kormány a szülőket

9 éve Részmunkaidő, csúsztatott munkaidő, távmunka - ezekkel a foglalkoztatási formákkal ösztönözné a kormány az anyák munkavállalását, mondta az InfoRádióban Novák Katalin, család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár. Teljes cikk...


Harangszóig vehetünk halat szentestére?

9 éve Felmelegíti a kormány a vasárnapi zárva tartás történetét. Előírhatják, hogy csak déli 12 óráig lehetnek nyitva a boltok december 24-én, ami nem fogja megkönnyíteni az áruházak dolgát. Napokon belül a parlament elé kerülhet a kiskereskedelmi dolgozók hét végi foglalkoztatásáról szóló törvénytervezet - írja a Magyar Idők. Teljes cikk...


Sokan dolgoznak, de nem elegen

9 éve A foglalkoztatási adatok dinamikus gazdasági növekedést jeleznek, de a munkaerőhiány továbbra is gondokat okoz. A nagyvállalatok elszívhatják a kkv-k munkavállalóit, és ez rombolni fogja a szektor cégeinek termelékenységét - mondják az elemzők a Központi Statisztikai Hivatal harmadik negyedéves munkaügyi statisztikája alapján. Teljes cikk...


Nem lesz meg az 1 millió munkahely?

9 éve 10 év alatt 1 millió munkahely megteremtését ígérte meg Orbán Viktor, még a 2010-es választások előtt. Bár a jelenlegi állás szerint körülbelül 660-670 ezer állással több van, mint hat évvel ezelőtt, a Portfolio azt elemzi miért nem lesz meg mégsem az 1 milliós kitűzött cél. Teljes cikk...


Képezni kell az embereket Csongrád megyében

9 éve Elsősorban a munkaerő-tartalékok megtalálása és integrálása a célja a Csongrád megyei önkormányzat és a megyei kormányhivatal által indított, egymilliárd forintos költségvetésű foglalkoztatási programnak, amelyről az együttműködési megállapodást hétfőn írták alá a résztvevő szervezetek Szegeden. Teljes cikk...


Megszűnt a pozícióm, nem vesznek vissza gyed után

9 éve Gyed után szeretnék visszatérni korábbi pozíciómba, de arra hivatkoznak, hogy megszűnt a pozícióm, mert mikor eljöttem, mást fölvettek helyettem. Ez jogos? Fölajánlottak más munkakört, persze jóval kevesebb fizetéssel. Vagy másik munkahelyet, mert a szerződésben váltakozó munkahely van írva, de 11 éve ezen a munkahelyen vagyok. Ezek jogosak? Teljes cikk...


Egyre több a betöltetlen álláshely a kereskedelemben

9 éve A több kereskedelmi láncnál látványos béremelések történtek, az alkalmazottak száma azonban stagnál. Miközben egyre több betöltetlen álláshelyet jelentenek be a cégek, írja a Világgazdaság. Teljes cikk...


Sokkal többen dolgoznak, mint tíz éve

9 éve Az elmúlt tíz évben több mint 660 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma Magyarországon, a versenyszférában például 430-440 ezerrel dolgoznak többen a tíz évvel ezelőttihez képest - közölte Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára csütörtökön Szombathelyen előadásában. Teljes cikk...


Elemzők: a fokozódó munkaerőhiány gátjává válhat a fejlődésnek

9 éve Banki elemzők szerint a munkaerőpiac javulása a gazdaság élénkülését jelzi, ugyanakkor a fokozódó munkaerőhiány előbb-utóbb gátjává válhat a fejlődésnek. Teljes cikk...


Kevés munkanélküli, sok foglalkoztatott

9 éve Június-augusztusban tovább csökkent a munkanélküliek száma, 77 ezerrel volt kevesebb, mint egy évvel korábban, a munkanélküliségi ráta egy év alatt 1,7 százalékponttal, 4,9 százalékra csökkent - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Teljes cikk...


Még több rab dolgozhat

9 éve A büntetés-végrehajtási szervezet a fogvatartotti foglalkoztatás 10 százalékos növelését tűzte ki stratégiai célul 2016-ra. Teljes cikk...


Navracsics: Rugalmasabbá kell tenni az európai oktatási rendszert

9 éve Az európai oktatási rendszert a munkaerő-piaci kihívások miatt életkor, intézmény és tananyag szempontjából is rugalmasabbá kell tenni - mondta az EU kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztosa a parlament kulturális bizottságának hétfői ülésén. Teljes cikk...


Minőségi munkahelyeket teremt egy üzleti szolgáltatóközpont Szegeden

9 éve Fontos mérföldkőhöz ért a tavaly ősszel elindított SSC (Shared Service Center) Szeged Program. A BP olaj-és gázvállalat a városban nyitja meg legújabb, az egész világra kiterjedő ügyfélszolgáltatásokat nyújtó kirendeltségét. A cég ötszáz, idegen nyelveket magas szinten beszélő diplomás fiatalnak ad munkát - áll a portálunknak eljuttatott sajtóanyagban. Teljes cikk...


Brexit: kevesebb a citybeli állás

9 éve Jelentősen visszaesett az újonnan meghirdetett állások száma a londoni City pénzügyi szektorában a brit EU-tagságról rendezett népszavazás óta. Teljes cikk...


A munkaadók elsöprő többségénél találtak szabálytalanságot

9 éve A foglalkoztatásra vonatkozó jogszabályok betartását ellenőrizte nyáron az NGM Foglalkoztatás-felügyeleti Főosztálya. A munkaadók 86 százalékánál találtak valamilyen szabálytalanságot, derül ki a jelentésből, amit a Kamaraonline osztott meg. A legkomolyabb problémát a feketefoglalkoztatás jelentette. Teljes cikk...


Önmagában a járulékcsökkentés nem elég

9 éve Hazánk a negyedik a béreket terhelő legmagasabb adókat és járulékokat összehasonlító OECD listán. Ez rontja a gazdaság versenyképességét, de napjainkban egyre nagyobb gondot okoz a munkaerőhiány is. Ezt érzékelik a döntéshozók is, ezért helyezett kilátásba Varga Mihály, nemzetgazdasági miniszter gazdaságélénkítő intézkedéseket, például járulékcsökkentést. Zara László, a Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesületének elnöke szerint azonban kevés az esély arra, hogy ez az eszköz önmagában kezelni tudná ezeket a problémákat. Teljes cikk...


Romák és megváltozott munkaképességűek a munkaerő-tartalék

9 éve Hosszú távon a romák és a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatására épít a kormány a bevándorlók helyett, mondta Czibere Károly, a szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár a Magyar Időknek. Teljes cikk...


A romákat a foglalkoztatás terén is komoly diszkrimináció éri

9 éve A romák foglalkoztatottsági adatai komoly aggodalomra adnak okot, ők teszik ki a regisztrált munkanélküliek 25-30 százalékát. A foglalkoztatottaknak mindössze 2-2,5 százaléka roma, miközben a lakossági arányuk 7 százalék körül van, derül ki az Európa Tanács friss jelentéséből. Teljes cikk...


Évtizedes mélyponton a brit munkanélküliség

9 éve Több mint egy évtizede nem mért mélypontra, 5 százalék alá süllyedt a munkanélküliség Nagy-Britanniában, a foglalkoztatottsági ráta pedig beállította eddigi rekordját. Teljes cikk...


Még több megváltozott munkaképességű jelenhet meg a munkaerőpiacon

9 éve Nyolcmilliárdról 12 milliárd forintra emelkednek a megváltozott munkaképességű emberek támogatására fordítható források, 2018 végéig csaknem 12 ezer embert kívánnak bevonni a támogatottak körébe - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára. Teljes cikk...


Járulékcsökkentés vagy egy számjegyű szja?

9 éve Mit hozhat ősszel a kormányzati csomag, amelybe bekerülhet a járulékcsökkentés vagy éppen az egy számjegyű szja, a csok kiterjesztése is? A Világgazdaság elemzése szerint, a 9%-os szja lenne a drágább, a munkáltatói járulékok csökkentése pedig leginkább a növekedést elősegítő. Teljes cikk...


Egyre nehezebb munkaerő-tartalékot mozgósítani

9 éve Elsősorban a versenyszféra javítja a foglalkoztatottsági adatokat, de a további javulást fékezi, hogy egyre nehezebb újabb munkavállalókat mozgósítani, mondta a K&H bank vezető elemzője az M1-en. Teljes cikk...


A rugalmas és részmunkaidős foglalkoztatás népszerű a mikro- és kisvállalkozásoknál

9 éve A magyarországi mikro- és kisvállalkozások 50, illetve 45 százaléka alkalmazza a rugalmas munkaidőt az úgynevezett atipikus foglalkoztatási formák közül, a részmunkaidős megoldás a kisvállalkozások 61 százalékánál fordul elő, a mikrovállalkozásoknak pedig a 22 százaléka él ezzel a lehetőséggel – derül ki a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. megbízásából a KutatóPont által készült kutatásból. Teljes cikk...


Nincs messze az uniós foglalkoztatási cél

9 éve Május-júliusban a foglalkoztatottak létszáma 4 millió 372 ezer fő volt, 148 ezer fővel több, mint egy évvel korábban. A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 66,9 százalékra emelkedett, a nők foglalkoztatási mutatója valamivel nagyobb mértékben javult - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Teljes cikk...


Hiába emelkednek a bérek, nem jönnek a bolti dolgozók

9 éve Júniusban sem nőtt a bolti alkalmazottak száma. Bár több a foglalkoztatott, de ez a diákmunkásoknak és a külföldön dolgozóknak köszönhető, írja a Blokkk.com-ra hivatkozva a Napi.hu. Teljes cikk...


Romlottak a foglalkoztatási várakozások az építőiparban

9 éve Több cég készül elbocsátásra, mint létszámbővítésre az építőiparban, ahol a foglalkoztatási előrejelzések a nyers és a kiigazított adatok szerint is romlottak, derül ki a GKI friss jelentéséből, írja a Napi.hu. Teljes cikk...


Nagy-Britannia: 23 millió teljes munkaidőben dolgozó és közel 9 millió részmunkaidős

9 éve Továbbra is több mint egy évtizede nem mért mélyponton van a munkanélküliség Nagy-Britanniában, a foglalkoztatottsági ráta pedig minden eddigi rekordot megdöntött. Teljes cikk...


Közel egymilliárdos foglalkoztatásfejlesztési program indult Zalaegerszegen

9 éve Az egyre jelentősebb munkaerőhiány kezelését, illetve a munkanélküliség csökkentését egyaránt szolgálja az a 934 millió forintos pályázati program, amelyet Zalaegerszeg nyert foglalkoztatásfejlesztésre - tájékoztatta a város önkormányzata. Teljes cikk...


A járulékcsökkentés csak a profitot növelné?

9 éve A Liga Szakszervezetek úgy látja, a járulékcsökkentés csak akkor töltheti be foglalkoztatáspolitikai célját, ha a tehercsökkentést a munkáltatók új munkaerő felvételére és béremelésre is fordítják. Teljes cikk...


Új engedély az EU-n kívüli munkavállalóknak - mit kell igazolni?

9 éve Speciális tartózkodási engedélyt kaphatnak a nem EU-s állampolgár külföldiek idén szeptember 30-tól, amennyiben az őket foglalkoztató vállalatcsoporton belül, áthelyezéssel kívánnak Magyarországon, illetve az Unió egy másik tagállamában dolgozni - áll a portálunknak eljuttatott sajtóanyagban. Teljes cikk...


Fokozódó gondok a magyar munkaerő-piacon

9 éve A szociális partnerek, azaz a munkavállalói és a munkáltatói érdekképviseletek régóta hangoztatják, hogy amennyiben sürgős beavatkozásra nem kerül sor, komoly problémákkal, elsősorban jelentős munkaerőhiánnyal fog szembe nézni a hazai munkaerőpiac. Az egységes európai térségben ugyanis mind a képzett, mind a képzetlen munkaerőért verseny alakult ki, így nehéz ide kötni az alulfizetett és sok szempontból kiszolgáltatott helyzetben lévő hazai munkaerőt. A probléma súlyát jelzi, hogy a nemzetgazdasági miniszter is elismerte, a munkaerőhiány akadályozhatja a magyar gazdaság növekedési céljait. Nézzük mi is áll a probléma hátterében. Teljes cikk...


Munkaerő-piaci programok Nógrád megyében

9 éve Nógrád megyében a tavalyihoz képest 12 százalékkal csökkent az álláskeresők száma az első félév végére, de az álláskeresők 14,5 százalékos aránya így is a legmagasabb az országban - tájékoztatott a Nógrád Megyei Kormányhivatal foglalkoztatási főosztályának vezetője. Teljes cikk...


Nőtt a feldolgozóipari foglalkoztatottak száma Németországban

9 éve Nőtt a foglalkoztatottak száma az idén júniusban a német feldolgozóiparban a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis hétfőn közzétett kimutatása szerint. Teljes cikk...


Több menekültnek kellene dolgoznia

9 éve Németországban egyre több vállalat csatlakozik ahhoz a kezdeményezéshez, amely a menekültek munkaerő-piaci beilleszkedését szolgálja és már több ezer gyakornoki helyet és állást teremtett, bírálói szerint azonban az eredmények nem jelentősek - írta a Welt am Sonntag című vasárnapi német lap. Teljes cikk...


Kelet-Magyarországon még mindig rosszul áll foglalkoztatásban

9 éve Az ország központi régiójában növekedett a lakosság száma, és jelentősen bővült a foglalkoztatottság is, a válság előtti időkhöz képest. Ugyanakkor Kelet-Magyarország az utóbbi tekintetében még mindig a 2007-es szint körül van. Egyedül a közmunka húzza feljebb az adatokat, írja a Portfolio. Teljes cikk...


A bérek adóterheinek csökkentése lehetne az egyik gyógyszer a munkaerőhiányra

9 éve A munkaerő-tartalékok mozgósításáról, nyílt munkaerőpiacra tereléséről kellene leginkább gondolkodni, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára szerint. Dávid Ferenc ezen kívül a bérterhek mértékét nevezte a foglalkoztatás akadályának, írja a Portfolio. Teljes cikk...


Foglalkoztatásra fordíthat 1,1 milliárdot Békéscsaba

9 éve Békéscsaba önkormányzata és a Békés Megyei Kormányhivatal alkotta konzorcium 1,1 milliárd forintos uniós támogatást nyert el helyi foglalkoztatási együttműködési programok kidolgozására. A programba 756 hátrányos helyzetű embert vonnak be, illetve OKJ-s képzések is várhatóak. Teljes cikk...


A munkaerőhiány válhat a gazdaság legnagyobb problémájává - Amerikában is

9 éve Emelkedett az első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma a múlt héten az Egyesült Államokban. Teljes cikk...


Még mindig rengeteg görög van munka nélkül

9 éve Nem változott a munkanélküliségi ráta Görögországban májusban: a görög statisztikai hivatal (ELSTAT) csütörtökön kiadott jelentése szerint az áprilisi - felülvizsgált és felfelé módosított - 23,5 százalékkal azonos szinten maradt a szezonálisan kiigazított munkanélküliségi ráta. Tavaly májusban még 25,0 százalékon állt a mutató. Teljes cikk...


Kevesebb a spanyol munkanélküli, de sok a határozott idejű munkaszerződés

9 éve Júliusban 2,2 százalékkal, mintegy 84 ezerrel csökkent a regisztrált munkanélküliek száma Spanyolországban, ahol a folyamatosan csökkenő tendencia már ötödik hónapja tart - közölte a spanyol munkaügyi minisztérium kedden. Teljes cikk...


Az első fél évben még több adót csaltak a cégek, mint tavaly

9 éve Eredményes a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) új, célzott kiválasztáson alapuló ellenőrzési rendszere, idén az első fél évben az utólagos ellenőrzések során 383 milliárd forint adókülönbözetet tárt fel a hatóság, ami több mint 12 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit - számolt be Tamásné Czinege Csilla, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adószakmai ügyekért felelős helyettes államtitkára. A foglalkoztatáshoz köthető adók és járulékok ellenőrzése is a NAV figyelmének középpontjában van. Teljes cikk...


Nem haladnak a cégek kellően a korral

9 éve A magyar cégek nagy többsége nem tud alkalmazkodni a technológiai fejlődés gyorsaságához. Teljes cikk...


Az atipikus foglalkoztatási formákat bővítené a kormány

9 éve Egyre magasabb a női foglalkoztatás aránya Magyarországon, lassan eléri az európai uniós átlagot is - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában. Teljes cikk...


Csak az maradhat, aki munkavállalási céllal érkezik

9 éve Csak az a harmadik országból érkező személy kaphat, szigorú ellenőrzési folyamat után, munkavállalási tartózkodási engedélyt, aki aki igazolja, hogy tényleges munkavállalási céllal érkezett, és már megállapodott a munkaadóval, írja a Magyar Idők. Teljes cikk...


Menekültek alkalmazását sürgetik a német tőzsdei cégeknél

9 éve Menekültek alkalmazását sürgeti a frankfurti tőzsde DAX-30 indexében szereplő vállalatoknál Sigmar Gabriel német alkancellár, gazdasági miniszter egy hétfőn kiszivárgott levél szerint. Az integráció elősegítését olyan cégeknél bátorítanák, mint például az Adidas, a BMW, a Deutsche Telekom és Lufthansa. Teljes cikk...


Online gardedám és távsofőrök a jövő dolgozói

9 éve Az automatizálódás a következő 20 évben alapvetően megváltoztatja a munkavégzést és a munkáról alkotott elképzeléseket. Ezzel a megatrenddel, a jövőbeni lehetséges munkahelyek felvázolásával foglakozik a CSIRO (Commonwealth Scientific and Industrial Research Organisation) ausztrál szervezet jelentése, amiről a Pénzcentrum ír. Teljes cikk...


A robotok foglalkoztatását adóztatnák Németországban

9 éve Az emberekkel végzett munka adóterhének csökkentését és a robotokkal végzett munka megadóztatását javasolja a Deutsche Post német postavállalat vezetője. A német vállalatoknál jelenleg 180 ezer robot dolgozik. Teljes cikk...


2017-re lehet annyi a foglakoztatott, mint a válság előtt

9 éve Az OECD adatai szerint tovább javul a foglalkoztatás a szervezet országaiban, így az előrejelzés szerint 2017-re elérheti a válság előtti szintet. A keresetek növekedésének lendületét azonban megtörte a pénzügyi válság, 20 százalékkal lehetnének magasabbak Magyarországon a fizetések, ha a korábbi ütemben nőttek volna a bérek, írja a Portfolio. Teljes cikk...


Miért nem dolgoznak a megváltozott munkaképességűek? - készül a prognózis

9 éve Munkaerő-piaci előrejelzést készít a megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatásáról a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal - tájékoztatták portálunkat. Teljes cikk...


Országossá válhat a speciális közfoglalkoztatás

9 éve Komolyan veszi a kormány a teljes foglalkoztatottság megvalósítását: azok nagy részét is munkára fogják júliustól, akik mentális, egészségi vagy szociális problémáik miatt eddig nem voltak alkalmasak közmunkásnak - írja a Magyar Nemzet. Teljes cikk...


"A fizetés annyi mint a többieké" - ez milyen munkaajánlat?

9 éve Testvérem felsőoktatásban tanul (vendéglátás). Szakmai gyakorlatát végezte az egyik budapesti hotelben. Nagy könyörgések árán kiadták neki az értékelő lapját. Május 20-ától elméletileg alkalmazzák továbbra is, de se megbeszélt fizetést, sem pedig munkaszerződés nincs a kezében. Felajánlottak neki közben egy rendes munkavállalói állást is, de a fizetést úgy közölték hogy annyi lenne mint a többieké. Nem kapott arról sem több információt, de várják a válaszát. Elejtették egy két szót, hogy 12 vagy 18 napot kellene csak dolgoznia, illetve lehet éjszakáznia is kell. Ez milyen ajánlattétel? (rendes munkaszerződés, egyszerűsített bejelentés ami amúgy max. 15 nap lehet egy hónapban .. stb.) Kicsit összezavarodtam és szeretném a testvéremet is megnyugtatni, hogy kellő információk birtokában tudjon a "főnökeivel" beszélni. Teljes cikk...


Huszonéves ügyvezető igazgatók?- program pályakezdőknek

9 éve A világon több mint 70 millió fiatal van munka nélkül, és több mint felük az európai országokban. Még fontosabbá vált a valós piaci környezetben szerzett munkatapasztalat, amelyre a diák akár nyári munkák, akár gyakornoki programok keretében szert tehet. A CEO for One Month program segít a fiataloknak. Teljes cikk...


MSZP: továbbra sem beszélhetünk valódi munkahelybővülésről

9 éve Az ellenzéki párt nem hisz a KSH adatainak, és azt állítja, a valós munkaerőpiac szomorú képet mutat. Teljes cikk...


Négy százalékra vagyunk az áhított foglalkoztatási céltól

9 éve A 20-64 éves korcsoport esetében a foglalkoztatási ráta 2,8 százalékponttal, 71,0 százalékra nőtt 2016. március-májusban a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint. Az Európai Unió 2020-ra 75 százalékos célértéket tűzött ki. Teljes cikk...


Sok nőnek nem marad más, mint az átképzés

9 éve Egy elemzés tavaly közel másfélszer annyi hölgy jelentkezett OKJ-s képzésre, mint az azt megelőző évben, és nőtt a diplomások aránya is a tanulók között - áll a portálunkhoz eljuttatott közleményben. Teljes cikk...


A munkaadók nem tudnak a kisgyermekes dolgozó után járó kedvezményről

9 éve A kisgyermekes szülőt foglalkoztató munkavállalók gyakran nem veszi igénybe az őket megillető adókedvezményt - figyelmeztetett az NGM. Teljes cikk...


Speciális közfoglalkoztatási program indul

9 éve Speciális közfoglalkoztatási program indul a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Harsányban, a település lesz ugyanis az egyik helyszíne az újonnan, kísérleti jelleggel elindított programnak - mondta a település polgármestere pénteken. Teljes cikk...


A vasárnapi boltzár eltörlésének első eredményei

9 éve Több áruházláncnál növekszik a forgalom és nő a foglalkoztatotti létszám is a vasárnapi boltzár eltörlése után két hónappal, derül ki a Magyar Nemzet körkérdésére adott válaszokból. Teljes cikk...


A szakértők tartanak az új közmunkától

9 éve Egy múlt heti kormányhatározat szerint felül kell vizsgálni a mentális, egészségügyi és szociális problémák miatt nem foglalkoztatható emberek foglalkoztathatóságának kérdését. A szakértők vegyes érzésekkel állnak a felvetéshez, írja a Világgazdaság. Teljes cikk...


Dolgozzanak azok is, akiknek nem lehet!

9 éve A mentális, egészségügyi vagy szociális okból a foglalkoztatásba be nem vonható álláskeresők foglalkoztathatóságát növelné a kormány, a Magyar Közlönyben megjelentek szerint, írja a hvg.hu. Teljes cikk...


Több mint tíz éve nem volt ilyen alacsony a munkanélküliségi ráta Magyarországon

9 éve Több mint tíz éve nem volt ilyen alacsony a munkanélküliségi ráta Magyarországon - mondta a Budapesti Corvinus Egyetem oktatója az euróövezet statisztikai hivatala az Eurostat által kedden közzétett áprilisi foglalkoztatási és munkanélküliségi adatokat kommentálva az M1 aktuális csatornán. Teljes cikk...


USA: egyre nehezebb szakképzett munkaerőt találni

9 éve A vártnál valamivel kisebb mértékben emelkedett a foglalkoztatottak száma májusban az Egyesült Államokban - derült ki az ADP munkaügyi adatfeldolgozó intézet csütörtökön közzétett kimutatásából. Teljes cikk...


Ezt ellenőrzi nyáron a munkaügyi hatóság

9 éve A Munkajog.hu összegyűjtötte, hogy miket ellenőriz a munkaügyi hatóság júniusban és júliusban. Teljes cikk...


Támogatják a diákmunkát: indul a program

9 éve A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az idén is meghirdeti a Nyári diákmunka programot 1,9 milliárd forintos támogatási összeggel - jelentette be a minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón. Teljes cikk...


Foglalkoztatás és munkanélküliség: ha a valós helyzetre kíváncsi

9 éve A GKI elemzése szerint a torzító tényezőket figyemen kívül hagyva, a foglalkoztatás valahol a 2008-as szint környékén van, a versenyszférában inkább alatta; a munkanélküliség pedig még érdemben meghaladja azt - írja a Napi.hu. Teljes cikk...


Felszabadult munkavállalók kellenek

9 éve A teljesítmény növelése érdekében nevelni kell a munkavállalókat - ebben egyetértett több szakértő egy foglalkoztatáspolitikai konferencián. A létbizonytalanságban tartás már nem működik, a felszabadult érzést kell elterjeszteni közöttük. Teljes cikk...


Több amerikai lett munkanélküli

9 éve Az Egyesült Államokban az előző hetinél és a vártnál is többen folyamodtak első alkalommal munkanélküli segélyért az elmúlt héten - derül ki a washingtoni munkaügyi minisztérium csütörtökön közzétett jelentéséből. Teljes cikk...


Nem hatékony a támogatott munkahelyteremtés?

9 éve 81 ezer munkahely jött létre 9000 milliárd forintból az elmúlt 5-6 évben. Bár a foglakoztatás hat év alatt 458 ezer fővel nőtt, új munkahelyen csak 81 ezren dolgoznak. Miközben ezekre a támogatásokra komoly összeget költött a kormányzat. A támogatással létrejött munkahelyekből csak 16 ezer maradt meg hosszabb távon, írja a Napi.hu. Teljes cikk...


Szövetkezeti törvény szabályozná a diákmunkát?

9 éve Egy módosító javaslat szerint az iskolaszövetkezetek a jövőben a Munka törvénykönyvének hatálya alól, a szövetkezeti törvény hatálya alá kerülnének át, aminek következtében 130 ezer diák foglalkoztatásának szabályozása a jövőben nem tartozna a Munka törvénykönyvének rendelkezései alá, véli a Ténytár blog. Teljes cikk...


Megint szinte minden támogatást a közmunka kap

9 éve A 2017-es költségvetésben is a közmunka kap legnagyobb támogatást a foglalkoztatási alapból, így egyéb ösztönzőkre a nyílt munkaerőpiacon, amit szakértők már régóta sürgetnek, megint alig jut pénz, írja a Világgazdaság. Teljes cikk...


Egyre többen ingáznak a munkáért

9 éve Manapság a munkavállalók harmada ingázik rendszeresen, vállalva az esetenként akár napi több óra utazást a munkahelyre és vissza. A növekvő tendenciát az okozza, hogy nem csak a falvakban, hanem a kisvárosokban is egyre nehezebb munkát találni, írja a Világgazdaság. Teljes cikk...


Hol járt eredménnyel a munkahelyvédelmi akció?

9 éve A munkahelyvédelmi akciótervet a kormányzat 2013-ban vezette be, és a munkáltatók terheinek csökkentésével jár, bizonyos munkavállalói csoportok esetében. Az IMF értékelése szerint a fiatalok és az idősebbek foglalkoztatása terén pozitív változások történtek, míg a tartós munkanélküliségen és nők visszatérésén a munka világába kevéssé segített, írja a Portfolio. Teljes cikk...


Több amerikai vált munkanélkülivé

9 éve Kissé emelkedett ugyan, de nem törte meg a kedvező trendet az első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma az elmúlt héten az Egyesült Államokban - derül ki a washingtoni munkaügyi minisztérium csütörtökön közzétett jelentéséből. Teljes cikk...


Tovább csökkenhet a munkanélküliség az elemzők szerint

9 éve A munkanélküliség további csökkenésére, éves szinten akár 6 százalék alatti munkanélküliségi rátára számítanak a Takarékbank és az Erste makroelemzői. Teljes cikk...


Egy év alatt 75 ezerrel csökkent a munkanélküliek száma

9 éve Az első negyedévben 6,1 százalékos volt a munkanélküliség, tovább csökkent az előző negyedévi 6,2 és az egy évvel korábbi 7,8 százalékossal összehasonlítva. A foglalkoztatottak létszáma 4 millió 262 ezer fő volt, 145 ezer fővel több, mint egy évvel korábban - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Teljes cikk...


325 milliárd közmunkára, 16 milliárd aktív foglalkoztatáspolitikai eszközökre

9 éve A munkavállalói érdekképviseletek fenntartásaikat hangoztatták a 2017-es költségvetés tervezetének a foglalkoztatást érintő részei miatt. A Magyar Szakszervezeti Szövetség szerint a jövő évi büdzsé sem a dolgozói szegénység csökkenéséhez, sem a foglalkoztatás növekedéséhez nem járul hozzá. Teljes cikk...


Új büdzsé: kiknek segít?

9 éve Eltérően látja a kormánypárt és az ellenzék az új költségvetés részleteit: a Fidesz szerint jelentősen nőnek az egészségügy és a köznevelés forrásai, valamint az adókedvezmények, az ellenzéki pártok viszont úgy látják, csak egy szűk rétegen segít, és nem a lényegre koncentrál a büdzsé. Teljes cikk...


Új büdzsé: kiegyensúlyozottnak tartják a munkaadók

9 éve Munkaadói érdekképviseletek szerint kiegyensúlyozott a jövő évi költségvetés tervezete. Teljes cikk...


A bővülő foglalkoztatás jótékony hatása

9 éve A foglalkoztatásnak, a személyi jövedelemadó csökkentésének, illetve az alacsony inflációnak is köszönhető, hogy februárban nőtt a kiskereskedelmi forgalom az előző év hasonló időszakához képest - mondta Marczinkó Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium kiemelt vállalati kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára. Teljes cikk...


Csökkent az álláskeresők száma Zala megyében

9 éve Zala megyében 20 százalékkal csökkent az álláskeresők száma márciusban az elmúlt év azonos időszakához képest, a harmadik hónap végén 10 502 álláskereső szerepelt a kirendeltségek nyilvántartásában - közölte a kormányhivatal foglalkoztatási főosztálya. Teljes cikk...


Hogyan változnak a megváltozott munkaképességűek munkaerő-piaci esélyei?

9 éve Az elmúlt időben egyre több pozíciót írnak ki magasan képzett és idegen nyelven, elsősorban angolul beszélő megváltozott munkaképességű munkavállalónak. Az is látszik, hogy a munkaerő-kölcsönzés szabályozásának megváltozásával, az átengedhető adókedvezmény bevezetésével a cégek jobban érdekeltté váltak a speciális helyzetű munkavállalók foglalkoztatásában. A piacon zajló trendeket mégis ellentmondásosnak tartja a megváltozott munkaképességűek nyílt munkaerő-piaci integrálásával foglalkozó RehabJob. A cég a Sorsváltó program újbóli elindításával a pozitív folyamatok erősítését kívánja segíteni. Teljes cikk...


Újra lehet pályázni Fogyatékosság-barát munkahely elismerésre!

9 éve A Salva Vita Alapítvány 2010-ben vezette be a Fogyatékosság-barát Munkahely elismerést azzal a céllal, hogy az álláskereső fogyatékos emberek és a foglalkoztatásukra nyitott munkáltatók egymásra találását támogassa. Idén 2016. május 31.-ig lehet pályázni a címre. 2016-ban először a munkavállalók is jelölhetik cégüket a díjra. Teljes cikk...


Könnyen kezelhető a munkaerőhiány - állítja az egyik szakmai szövetség

9 éve A hivatalos adatok szerint a betöltetlen álláshelyek száma országszerte közel 60 ezer volt az idei év elején. A Magyar Outsourcing Szövetség (HOA) szerint a munkaerőhiány rugalmasan kezelhető, például a munkáltatók számára költséghatékony kiszervezési módszerekkel. Teljes cikk...


33 új állás 170 millió forint állami támogatásból

9 éve Mintegy 170 millió forint kormányzati támogatást kap két ajkai autóipari vállalat, a megvalósuló beruházásokkal közel egymilliárdos árbevétel-növekedés várható - jelentette be a nemzetgazdasági miniszter az Ajkai Elektronikai Kft. és az AE-Plasztik Kft. támogatásáról szóló okirat átadásakor. Teljes cikk...


Nem is rossz a munkaerőhiány, legalább a kirúgott közszolgák is el tudnak majd helyezkedni

9 éve A munkanélküliség további csökkenését várják az elemzők, miután az év elején a várakozásoknál kedvezőbben alakult a mutató. A Takarékbank és az Erste elemzője 6 százalék alatti munkanélküliségi adatot vár, a tavalyi 6,8 százalékról pedig éves átlagban is 5,7-6,2 százalékra csökkenhet a mutató. Teljes cikk...


Több mint tízezren mentek külföldre dolgozni a télen

9 éve Tavaly december és idén február között 70 ezer fővel csökkent a munkanélküliek száma, a munkanélküliségi ráta pedig 7,7-ről 6,1 százalékra apadt az egy évvel korábbihoz képest a KSH legfrissebb adatai szerint. Ezzel most télen 275 ezer ember volt hivatalosan munkanélküli Magyarországon. Teljes cikk...


Félmillió ember potenciális munkaerő-tartalék

9 éve A KSH kiadványa szerint a potenciális munkaerő-tartalék kategóriába 2015-ben 535,4 ezren tartoztak. Teljes cikk...


EU: nőtt a foglalkoztatottak száma

9 éve Emelkedett a foglalkoztatottak száma tavaly az Európai Unióban és még inkább az euróövezetben a tavalyi év utolsó negyedében. Teljes cikk...


Megnyílt a megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató kávézó

9 éve Megnyílt Budapesten az egykori Vörösmarty mozi tereiben a megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató Premier Kultcafe, amely többek közt filmvetítéssel és kávéházi szolgáltatásokkal várja a látogatókat csütörtöktől. Teljes cikk...


Támogatás a 25 év alatti gyakornokok foglalkoztatásához

9 éve Megjelent a "Gyakornoki program pályakezdők támogatására" című (GINOP-5.2.4-16 kódszámú) felhívás, amely több millió forint támogatást lehet nyerni. Teljes cikk...


ILO: zsugorodott a középosztály Európában

9 éve Az egyenlőtlenségek utóbbi években tapasztalt növekedése azt eredményezte, hogy zsugorodott a középosztály Európában - ez derült ki a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) és az Európai Bizottság közös tanulmányából, amelyet hétfőn mutattak be Brüsszelben a szerzők. Teljes cikk...


6,2 százalékon a munkanélküliség

9 éve A munkanélküliek száma 51 ezerrel 279 ezerre, a munkanélküliségi ráta 1,2 százalékponttal, 6,2 százalékra csökkent november-januárban az egy évvel korábbihoz képest. A foglalkoztatottak száma 4 millió 240 ezer a KSH friss adatai szerint. A munkanélküliség átlagos időtartama több mint másfél év, a munkanélküliek fele tartósan nem talál állást. Teljes cikk...


Közös adatbázisa lesz az európai állásajánlatoknak

9 éve Az álláskeresők és állásajánlatok uniós szintű adatbázisának létrehozásáról döntött az Európai Parlament. Az új oldal párosítani fogja az állásajánlatokat az életrajzokkal. Az uniós foglalkoztatási szolgálatok (EURES) megújításával a cél a munkanélküliség csökkentése, a munkaerő-piaci kereslet és kínálat hatékonyabb összehangolása. Teljes cikk...


Több ágazatban is gyengült a foglalkoztatási hajlandóság

9 éve Az építőipart kivéve, ahol változatlan maradt, a a többi ágazatban csökkent a foglalkoztatási hajlandóság februárban, a GKI konjunktúra indexe szerint. Miközben a lakosság kevésbé fél a munkanélküliségtől, írja a Portfolio. Teljes cikk...


A külügy elutasítja az osztrák diszkriminációs szándékot

9 éve Az osztrák kancellár hétvégi beszédében vázolta, hogy szigorításokat vezetne be a kelet-európai munkavállalókkal szemben, szűkítené hozzáférésüket a munkaerőpiachoz. A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) hétfőn közleményben tudatta, mindenféle diszkriminatív szabályozást/szabályozásra való törekvést elutasít. Teljes cikk...


"Híd a munka világába": presztízsberuházás foglalkoztatásbővítés helyett

9 éve Az Emberi Erőforrások Minisztériuma felmondja a 2013-ban kötött uniós támogatási szerződést az Országos Roma Önkormányzattal a szabálytalanságok miatt és vissza kell fizetnie a szövetkezetalapításra felvett 1,2 milliárd forintnyi uniós pénzt - tudatja az Index. Teljes cikk...


Bővítené a munkahelyvédelmi akciótervet az államtitkár

9 éve Támogatni kell a munkahelyvédelmi akció kibővítését, amely jelenleg mintegy 900 ezer munkavállaló foglalkoztatását segíti – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán. Teljes cikk...


Megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása: kettészakadt az ország

9 éve Az ezredforduló óta folyamatosan növekszik a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatási aránya. Földrajzilag azonban egyre jobban kettészakad az ország: míg Soprontól Budapesten át Kecskemétig hiány van megváltozott munkaképességűből, addig Dél-Dunántúlon, Békés, Csongrád és az ország keleti részén még mindig jelentős számú egészségkárosodott szeretne elhelyezkedni. Teljes cikk...


Másfél millióval kevesebb a munkanélküli az euróövezetben, mint tavaly

9 éve Az egy évvel korábbihoz képest az EU-ban 2,026 millióval, az euróövezetben pedig 1,501 millióval kevesebben voltak munka nélkül. Teljes cikk...


Januárban mindig nő a spanyol munkanélküliség

9 éve Az év első hónapjában 1,4 százalékkal, több mint 57 ezerrel nőtt a regisztrált munkanélküliek száma Spanyolországban - közölte a spanyol munkaügyi minisztérium kedden Madridban. Teljes cikk...


Újabb emelkedés a foglalkoztatottak számában

9 éve 6,2 százalékra csökkent a munkanélküliségi ráta. A munkanélküliek száma 281 ezer, ami 38 ezres csökkenést jelent az egy évvel korábbi, október-decemberi időszakhoz képest. 4 millió 259 ezren dolgoznak, 118 ezerrel, 2,8 százalékkal többen mint egy éve, derül ki a KSH friss adataiból. Továbbra is másfél év felett az állás nélkül töltött idő. A versenyszférában foglalkoztatottak száma 58 ezerrel nőtt. Teljes cikk...


Egyre inkább csak látens munkanélküliség van az államtitkár szerint

9 éve Magyarországon tartósan 4 millió forint felett van a foglalkoztatottak száma, csökken a munkanélküliség. A foglalkoztatási rátát tovább kívánják növelni, és egyre inkább "csak látens munkanélküliség van" -mondta Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára a Világgazdaság 2016: Ez már tartós növekedési pálya? című konferenciáján. Teljes cikk...


Milyen esélye van a menekülteknek az elhelyezkedésre?

9 éve Egy szakértő szerint hiányosak és csalókák a rendelkezésre álló adatok arról, milyen eséllyel helyezkedhetnek el Európában a munkaerőpiacon. Teljes cikk...


A francia üzletek zárva maradnak vasárnap

9 éve Franciaországban a kormányzat éppen a kötelező vasárnapi zárva tartást szerette volna feloldani, ami azonban a szakszervezetek ellenállásán elbukott, írja a 444.hu. Teljes cikk...


Nőtt a KPMG munkavállalóinak száma

9 éve A KPMG tagvállalatai jelenleg 174 ezer főt foglalkoztatnak. A cég árbevétele globálisan nőtt, ezzel párhuzamosan pedig a munkavállalók száma is nőtt, derül ki a vállalt közleményéből. Teljes cikk...


Zala megye, a munkaerőpiac királya

9 éve Zala megyében 2015 december végén 22 százalékkal volt kevesebb az álláskereső, mint egy évvel korábban - tájékoztatott a megyei kormányhivatal foglalkoztatási főosztálya. Teljes cikk...


Lázár Jánostól várják a pénzüket az átvert dolgozók

9 éve Lázár Jánoshoz, a Miniszterelnökséget vezető miniszterhez fordult az Első Magyar Környezettudatos Szociális Országos Szövetkezet (ESZOSZ) 2800 károsultja. Nyílt levelükben azt írták, sokan közülük emberhez méltatlan körülmények között élnek, mert június óta nem kapták meg fizetségüket. Teljes cikk...


Népesedési megbízottat minden munkahelyre!

9 éve Egy KDNP-s munkaanyag - "Cselekvési terv" szerint, amit Benda József jegyez, minden 10 fősnél nagyobb munkahelynek népesedési megbízottat kellene foglalkoztatni, akinek a dolga az lenne, hogy megakadályozza a 35-42 éves kor közötti nők túlfolglalkoztatását, írja a 444.hu. Teljes cikk...


Egymilliárdos egyszeri támogatás a megváltozott munkaképességűeket foglalkoztatóknak

9 éve Csaknem egymilliárd forintos egyszeri támogatásban részesülnek a megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztató akkreditált cégek a munkakörülmények javítására, eszközeik fejlesztésére. Teljes cikk...


Rengetegen ingáznak határon túli munkahelyre

9 éve A schengeni egyezmény felfüggesztése hátrányosan befolyásolná a munkaerő-mobilitást az Európai Unióban - állapítja meg a Bruegel brüsszeli gazdasági kutató intézet tanulmánya. Teljes cikk...


Úabb foglalkoztatást segítő programok indulnak

9 éve A kormány újabb foglalkoztatást segítő programokat indít az év első felében, elsőként a Közfoglalkoztatásból a versenyszférába című segítő program kezdődik el - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára sajtótájékoztatón kedden, Budapesten. Teljes cikk...


Tovább csökkenhet a munkanélküliség az elemzők szerint

9 éve A vártnál kedvezőbb lett a szeptember-novemberi munkanélküliségi ráta - hívták fel a figyelmet a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) frissen közölt adatait kommentálva az ING Bank, a Takarékbank és az Erste makroelemzői, akik szerint tovább csökkenhet a munkanélküliség. Teljes cikk...


Munkanélküliség: 19 hónapig semmi remény

9 éve 2015. szeptember-novemberben a foglalkoztatottak létszáma 4 millió 273 ezer fő volt, 118 ezer fővel több, mint egy évvel korábban. A munkanélküliségi ráta 6,2 százalékra mérséklődött - jelenti a Központi Statisztikai Hivatal. Teljes cikk...


Alig van munkanélküli Németországban

9 éve Tavaly éves átlagban 0,8 százalékkal nőtt a foglalkoztatottak száma Németországban - közölte hétfőn a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis. Teljes cikk...


Így keresünk állást világszerte

9 éve Világszerte a foglalkoztatottak csaknem 20 százaléka kezdett új munkát tavaly; a nemzetközi trendek azt mutatják, hogy a munkavállalók átlagosan 8 hetet töltenek álláskereséssel, amelyet 5 hetes kiválasztási folyamat követ - derül ki egy álláskeresési trendeket vizsgáló kutatásból. Teljes cikk...


Átlag felett foglalkoztatnak a kis és közepes cégek

9 éve Meghaladja az európai uniós átlagot a magyarországi kis- és közepes vállalkozásoknál dolgozók aránya, a magyar kkv-k a foglalkoztatottak 70-71 százalékának adnak munkát, míg az Európai Unióban a munkavállalók 66-67 százaléka dolgozik ilyen cégnél. Teljes cikk...


Mérési problémák a foglalkoztatás számai körül

9 éve Súlyos mérési problémákra hívta fel a figyelmet a foglalkoztatás és a beruházások számaival kapcsolatban a Költségvetési Felelősségi Intézet ügyvezetője, aki szerint 200 ezerrel lehet felülbecsülve a versenyszférában foglalkoztatottak száma, írja a Portfolio. Teljes cikk...


Többen dolgoznak, mint öt éve, a fiatalok is

9 éve Javul a fiatalok foglalkoztatási aránya is, és több ember dolgozik, mint öt éve, mondta Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára a Fidelitas Tatárszentgyörgyön tartott háromnapos ifjúságpolitikai konferenciájának vasárnapi zárónapján. Teljes cikk...


Ismét Fogyatékosság-barát Munkahely a Provident

9 éve Harmadszorra nyerte el a Fogyatékosság-barát Munkahely elismerést a Provident Pénzügyi Zrt. - tájékoztatta a cég portálunkat. Teljes cikk...


Magyarországon a fogyatékos emberek erősen alulreprezentáltak a munkaerőpiacon

9 éve Magyarországon a fogyatékos emberek erősen alulreprezentáltak a munkaerőpiacon. Ezért fontos azokat a cégeket díjazni, amelyek vállalnak fejlesztéseket a fogyatékossággal élők foglalkoztatása terén. Teljes cikk...


Kevesebb a munkanélküli az euróövezetben

9 éve 2012 januárja óta a legalacsonyabb szintre süllyedt a munkanélküliek aránya az euróövezetben októberben, míg az Európai Unió (EU) egészében nem változott a ráta a szeptemberihez képest. Teljes cikk...


Meg kell állítani a magyarok elvándorlását

9 éve Ujhelyi István szocialista párti európai parlamenti képviselő szerint a kormányoldal és az ellenzék által közösen megfogalmazott és végigvitt nemzeti minimumra van szükség a külföldön dolgozó fiatalok hazahívásához. A politikus erről keddi budapesti sajtótájékoztatóján beszélt. Teljes cikk...


Rokkant ellátás mellett lehet-e külföldön vállalkozóként dolgozni?

9 éve Rokkant ellátás mellett lehet-e külföldön vállalkozóként dolgozni? Teljes cikk...


Cégtulajdonosként rehabilitációs ellátás mellett dolgozhatok?

9 éve Egy cégben 20 százalékos tulajdonom van és itt heti 20 órában munkát végzek. Rehabilitációs ellátást kapok havonta. Kérdésem, hogy tulajdonosként rehabilitációs ellátást mellett dolgozhatok-e vagy sem? Teljes cikk...


Nem kap utánam támogatást a munkavállaló, ha korábban kaptam rokkantsági besorolást?

9 éve 2009-ben véglegesítettek le II. csoportú rokkantként, most lenne lehetőségem, hogy 4 órában dolgozzak. De azt mondták, mivel régi a papírom nincs kategóriám, így nem kapnak rám támogatást. Valóban így van ez? Ha nem milyen paragrafus véd, hogy dolgozhatok? Teljes cikk...


Kivándorlás, közmunka és versenyszféra alakítja foglalkoztatás számait

10 éve A munkanélküliek száma 27 ezerrel 290 ezerre, a munkanélküliségi ráta 6,4 százalékra csökkent augusztus-októberben az egy évvel korábbihoz képest. A foglalkoztatottak száma 115 ezerrel, 4 millió 266 ezer főre nőtt az egy évvel korábbi adatokhoz képest, derül ki a KSH friss jelentéséből. Teljes cikk...


Munkaruhába bújhattak az első fogyatékosokkal dolgozó kávézó munkatársai

10 éve Hamarosan nyit a Nem Adom Fel Café&Bár, amely az első olyan kávézó az országban, ahol szinte csak fogyatékkal élő munkavállalók dolgoznak, szám szerint 27-en, írja az Index. Teljes cikk...


Megvannak az idei év Fiatal Vállalkozói

10 éve Két fiatal vállalkozó kiemelkedő teljesítményét ismerték el ünnepélyes keretek között az idei Fiatal Vállalkozók Hete záróeseményén. A 2015-ös Országos Fiatal Vállalkozói Díjat Keszthelyi Erik, a Keszthelyi Holding Zrt. tulajdonosa kapta, míg a 2015-ös év Jövő Reménysége Díjat Békési Brigitta, a Beautyrobic megálmodója vehette át. Teljes cikk...


Az Európai Unió gazdaságának hajtómotorját a kkv-szektor jelenti

10 éve A közösség 22,3 milliónyi - pénzügyi szektoron kívüli -vállalkozásának 92,7 százaléka olyan cég, amelynek alkalmazotti létszáma 0 és 9 fő között mozog. Itt dolgozik a foglalkoztatottak 29,2 százaléka - írja a Napi.hu. Teljes cikk...


Miért lassú a kikecmergés a válságból?

10 éve Európa és az Egyesült Államok is még mindig a 2007-2009-es gazdasági válság hosszú távú hatásaival küzd, amelyekből ezután sem gyorsul a kilábalás. Bár a gazdaság fejlődik, messze van a válság előtti szinttől, illetve attól, ahol egyébként tarthatna. Magyarország is vesztesek között van, írja a Napi.hu. Teljes cikk...


Csúcson a foglalkoztatás Nagy-Britanniában

10 éve Hétéves mélypontra süllyedt a munkanélküliség Nagy-Britanniában, a foglalkoztatottsági ráta pedig minden eddigi rekordot megdöntött. Teljes cikk...


Hét év telt el, de még mindig 6,4 millióval több a munkanélküli

10 éve A tagországokban szeptemberben az előző havival megegyező, 6,7 százalék volt a munkanélküliségi ráta - közölte kedden a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD). Teljes cikk...


Ha elhelyezkednek a közmunkások, juttatást kapnak

10 éve Jövőre a közfoglalkoztatottak sikeres piaci elhelyezkedésük esetén megkaphatják a közfoglalkoztatási szerződésük még hátralévő idejére járó támogatási részt elhelyezkedési juttatás formájában - az erről szóló kormányrendeletet a Magyar Közlöny keddi számában tették közzé. Teljes cikk...


Tolnában csökkent az álláskeresők száma egy év alatt

10 éve Tolna megyében az álláskeresők száma 8,5 százalékkal volt kevesebb szeptemberben az egy évvel korábbihoz képest, ugyanakkor az augusztusinál 3,2 százalékkal több álláskeresőt tartottak nyilván. Teljes cikk...


Nőtt a munkanélküliség októberben Spanyolországban

10 éve A regisztrált munkanélküliek száma 2 százalékkal, több mint 82 ezerrel emelkedett októberben az előző hónaphoz képest - közölte a munkaügyi minisztérium. Teljes cikk...


Csökkent a munkanélküliségi ráta az EU-ban

10 éve Csökkent a munkanélküliek száma és több éves mélypontra mérséklődött a munkanélküliségi ráta szeptemberben az Európai Unióban és az euróövezetben. Teljes cikk...


Új munkahelyek Nyugat-Nógrádban

10 éve Helyi ételkülönlegességeket, palóc linzert és nagygöncöt gyártó üzemeket hozott létre európai uniós támogatásból, összesen százmillió forintból két szociális szövetkezet Érsekvadkerten; a nyugat-nógrádi községben összesen 22 hátrányos helyzetű munkavállaló dolgozik - erről a szövetkezetek. Teljes cikk...


A miniszterelnök további félmillió embernek adna munkát

10 éve Szokásos pénteki rádióbeszédében Orbán Viktor miniszterelnök többek között arról is szólt, hogy további félmillió embernek szeretnének munkát adni a következő években. Teljes cikk...


Kényszermunkára küldik külföldre az észak-koreaiakat

10 éve Az ENSZ szerint 50 ezer észak-koreai dolgozik külföldön szörnyű körülmények között. Nagyon kevés pénzért, napi 20 órát is dolgoznak, miközben gyakran éheznek, írja a BBC. Teljes cikk...


Az inflációt meghaladóan kellene emelni a minimálbért

10 éve „A munkás bére nem romolhat, a bér legalább az inflációval emelkedjen. Ez jár, erről nem kell tárgyalni” – jelentette ki Gyurcsány Ferenc, aki szerint öt éven keresztül az infláció felett 3-4 százalékkal kellene növelni minimálbért, hogy érzékelhetően jobban éljünk. Teljes cikk...


Milliárdos programmal mennek vissza a munkaerőpiacra

10 éve Október végén zárul a Békés Megyei Kormányhivatal hátrányos helyzetű személyek elhelyezkedését elősegítő programja, amely 8,017 milliárd forintos uniós támogatás révén valósult meg - tájékoztatott a hivatal. Teljes cikk...


Köszönjük, közmunka a vártnál jobb adatokat!

10 éve A foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 265 ezerre nőtt a július-szeptemberi időszakban. A munkanélküliségi ráta 6, 4 százalékra mérséklődött - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán. Teljes cikk...


Hatékonyabban támogatják az álláskeresőket

10 éve Január elsejével bevezetik az ügyfél-kategorizálási rendszert, melynek célja, hogy hatékonyabban segítse az álláskeresőket. A programot egy 10 milliárd forintos uniós keret is támogatja, írja a Világgazdaság. Teljes cikk...


Nyolcvanezer állás maradt betöltetlen szeptemberben

10 éve Több mint 10 százalékkal csökkent az álláskeresők száma az elmúlt egy év alatt, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) nyilvántartásában a szeptemberi zárónapon 341,7 ezer álláskereső szerepelt, csaknem 40 ezerrel kevesebb, mint 2014 szeptemberében. Teljes cikk...


10 milliárd forint a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatására

10 éve Több százezer embert érint a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásának támogatása, amelyre két éven keresztül 10 milliárd forintot fordít a kormány - közölte Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán. Teljes cikk...


Beleszólhatnak az uniós források felhasználásába a munkaadók

10 éve A 2014-2020-as uniós fejlesztési időszakban a források felhasználásában a gazdaság kapja a főszerepet, az ország legfontosabb célja, hogy a magyar gazdaság tartósan növekedési pályára álljon - mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a kamarákkal és munkaadói érdekképviseletekkel való egyeztetésen. Teljes cikk...


Foglalkoztatási program hátrányos helyzetű álláskeresőknek

10 éve A Termelőiskola esélyt ad címmel hátrányos helyzetű munkanélküliek számára szervezett az építőiparhoz kapcsolódó képzési, foglalkoztatási programot az Első Magyar-Dán Termelőiskola Alapítvány Zalaegerszegen. Teljes cikk...


Több pénz jut a hátrányos helyzetűek munkaerő-piaci reintegrációjára

10 éve A kormány egymilliárd forinttal növeli a leghátrányosabb helyzetű csoportok munkaerő-piaci esélyeinek növelésére szolgáló összeget a Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) keretében - az erről szóló határozat a hétfői Magyar Közlönyben jelent meg. Teljes cikk...


Csak nyer a társadalom, ha nem zárja ki a hátrányos helyzetű csoportokat

10 éve Ünnepélyes aláírási ceremónia keretében újabb szervezetek csatlakoztak a Sokszínűségi Egyezményhez, azaz a Diversity Charter mozgalomhoz. A korábbi aláírókkal együtt már 54 vállalat fejezte ki elköteleződését a diszkriminációmentes vállalati kultúra mellett. Teljes cikk...


Ön a holnap munkaerejét látja a menekültekben?

10 éve Aki a menekültekben a holnap munkaerejét látja, az összetéveszti a foglalkoztatáspolitikát a menekültpolitikával - jelentette ki Balog Zoltán a kormányzó Német Kereszténydemokrata Unió (CDU) Baden-Württemberg tartománybeli rendezvényén péntek este Bad Saulgauban. Teljes cikk...


Rég volt ilyen kevés munkanélküli Nagy-Britanniában

10 éve 2008 óta mért legalacsonyabb értéken a brit munkanélküliség. Teljes cikk...


Több európai ország is bekeményítene a menekültekkel szemben munkafronton

10 éve A német pénzügyminiszter a munkanélküli menekültek szociális támogatását csökkentené. Nagy-Britannia pedig bűncselekménnyé nyilvánítja az olyan bevándorlók foglalkoztatását, akiknek nincs tartózkodási engedélyük. Teljes cikk...


44 ezer hátrányos helyzetű álláskeresőnek van már munkája

10 éve Országosan csaknem 154 ezer álláskereső vett részt abban a programban, amely a hátrányos helyzetű álláskeresők munkaerőpiacon való elhelyezkedését javítja, közülük közel 44 ezren már munkában állnak "A hátrányos helyzetűek foglalkoztathatóságának javítása" című projekt segítségével. Teljes cikk...


Megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató kulturális tér nyílik Budapesten

10 éve Kulturális központ és kávéház nyílik december 3-án, a fogyatékossággal élők világnapján Budapesten, az egykori Vörösmarty mozi helyén, fogyatékossággal élő munkavállalókkal. Teljes cikk...


Ezt jósolja a 2008-as összeomlást előre látó gazdasági guru

10 éve A világgazdaság az elhúzódó stagnálás állapotába kerül, amilyen bő két évtizede Japánt bénítja Satyajit Das volt bankár szerint. A 2008-as összeomlást is megjósoló gazdasági guru szerint fájdalmas strukturális változásokra lenne szükség - áll a Napi.hu cikkében. Teljes cikk...


Tovább javíthat a foglalkoztatási rekordon a szakképzési rendszer átalakítása

10 éve A rendszerváltás óta soha nem dolgoztak annyian Magyarországon, mint jelenleg, a szakképzési rendszer átalakítása pedig segítheti a foglalkoztatás további bővülését - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az M1-en, a KSH friss adatait kommentálva. Teljes cikk...


A legaktívabb korosztály 64,5 százaléka dolgozik

10 éve A KSH legfrissebb jelentése szerint 134 ezer fővel többen dolgoznak a június-augusztusi időszakban, mint egy évvel korábban. A munkanélküliségi ráta ugyanebben az időszakban 6,7 százalékra mérséklődött, a munka nélkül töltött időszak azonban meghosszabbodott. Teljes cikk...


Erősödik az amerikai munkaerőpiac

10 éve Emelkedett, de a vártnál kisebb mértékben az első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma az Egyesült Államokban a múlt héten. Teljes cikk...


Munkahelyteremtést kér a kormánytól Salgótarján

10 éve Salgótarján azt kéri a kormánytól, hogy segítse ezer munkahely megteremtését a reálgazdaságban a következő két évben - közölte Dóra Ottó, a város szocialista polgármestere szerdán sajtótájékoztatón. Teljes cikk...


300 új munkatárs várja a pályázati dömpinget

10 éve Szeptember végén megjelennek a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) első pályázatai, ezek végrehajtásában jelentős feladatokat kapó Magyar Államkincstár (MÁK) felkészülten, 300 új munkatárssal kiegészülve várja a startot – jelentette ki a MÁK elnöke. Teljes cikk...


Jól jár a minimálbér emelésével a dolgozó?

10 éve Bár elbocsájtáshoz is vezethet az emelkedő minimálbér, a maradó többség azonban jobban jár, derül ki a Defacto blog elemzéséből, az Indexen. Teljes cikk...


A kormány erőforrásként tekint az idős emberekre

10 éve Egy idősödő társadalomban az idős emberekre erőforrásként és nem teherként kell tekinteni - hangsúlyozta a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár a Nyugdíjas és Idős Emberek Európai Szövetsége és az Európai Szakszervezeti Szövetség nyugdíjasokat képviselő szervezetének 7. kongresszusán szerdán Budapesten. Teljes cikk...


Meghökkentő statisztika: Magyarországon jó bevándorlónak lenni

10 éve Egy két évvel ezelőtti statisztikai felmérés szerint Magyarország jobb foglalkoztatási lehetőséget kínál az ide érkező bevándorlóknak, mint az OECD-országok túlnyomó többsége - írja a Bloomberg alapján a Napi Gazdaság Online. Teljes cikk...


180 ezer fiatalt kell segíteni az elhelyezkedésben

10 éve Szeptember végéig kell benyújtani a pályázatokat az első fiatalok foglalkoztatását segítő projektekre, a közép-magyarországi régióban. 2014 és 2020 között a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP) keretében 288 milliárd forintos uniós támogatás áll a régió rendelkezésére. Teljes cikk...


Ingázunk 1960-2011

10 éve A KSH 2011-es népszámlálásból származó adatai szerint, a foglalkoztatottak 34 százaléka vagyis 1,341 millió magyar ingázott. Teljes cikk...


Minden harmadik magyar ingázik a munkahelyére

10 éve Főleg a fiatalok, de az idősebb korosztály egy részének is ingáznia kell, ha tartós munkaviszonyt szeretne, derül ki a KSH friss elemzéséből, amely a 2011-es népszámlálási adatok alapján készült, írja a Napi.hu. Teljes cikk...


200 új dolgozót vesz fel a BAT

10 éve A korábban bejelentett 100 mellé újabb 100 dolgozót vesz fel a BAT Pécsi Dohánygyár Kft. - közölte Tóth Attila, a londoni székhelyű British American Tobacco vállalatcsoport magyarországi leányvállalatának vállalati és kormányzati kapcsolatok igazgatója. Teljes cikk...


Kevesebb fiatal munkanélküli

10 éve Bár javult a fiatalok foglakoztatási helyzete, ez azonban nem csak pozitív változások eredménye. Kevesebben tanulnak, többen mennek külföldre, ez hozzájárul a statisztika javulásához, írja a Világgazdaság. Teljes cikk...


147 ezer ember betegedik bele a munkanélküliségbe

10 éve Idén május-júliusban a foglalkoztatottak létszáma 4 millió 224 ezer fő volt, 139 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A munkanélküliségi ráta 6,8 százalékra mérséklődött. A munkanélküliség átlagos időtartama 18,2 hónapról 19,3 hónapra nőtt. 147 ezer ember pedig legalább egy éve keres állást - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Teljes cikk...


Még mindig túl sok a fiatal munkanélküli

10 éve A fiatalok foglalkoztatása, életminőségének javítása stratégiai fontosságú Magyarország jövője szempontjából - mondta Schanda Tamás János, az Emberi Erőforrások Minisztériumának ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkára szerdán Szegeden. Teljes cikk...


23 életet követelt a munka az első félévben

10 éve Csökkent a munkabalesetek száma, az első félévben 8057-en váltak baleset miatt három napnál hosszabb időre munkaképtelenné, míg tavaly 8264-en szenvedtek munkabalesetet január-júniusban - derült ki a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkafelügyeleti főosztályának szerdai jelentéséből. Teljes cikk...


Bíróság előtt felel a közmunkást fojtogató munkaadó

10 éve A közmunkás nők egyik kaposvári irányítója rendszeresen túlkapásokat követ el a közfoglalkoztatottak - különösen a nők - ellen. Egyiküket fojtogatni kezdte, amiből bírósági ügy is lesz - adta hírül a Sonline. Teljes cikk...


A londoni autósok 12 munkanapot ültek dugókban tavaly

10 éve A londoni autósok vesztegeltek a legtöbbet torlódások miatt 2014-ben Európában: 96 órát, vagyis 12 munkanapot ültek dugókban. A brit főváros először végzett az élen, 2013-ban még Brüsszel vezetett. Teljes cikk...


Új Mt.: csorbultak a jogok, de minek?

10 éve 2012. július 1-jén léptett életbe az új Munka törvénykönyve (Mt.). Az eredeti elképzelés az volt, hogy a szabályozás segítse a foglalkoztatás növelését, tegye rugalmasabbá a munkaerőpiacot. Egy hatástanulmánya azonban rávilágított, nem sikerült elérni az eredeti célokat - olvasható a Napi Gazdaságban. Teljes cikk...


Igazi karrierterv: közmunkásból közalkalmazott

10 éve Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár szerint sok olyan közfoglalkoztatott van, aki munkája elismeréseként később közalkalmazott, vagy köztisztviselő lesz. Teljes cikk...


Zala megyében tovább csökkent az álláskeresők száma

10 éve Zala megyében tovább csökkent az álláskeresők száma, július végén az egy évvel korábbinál 22 százalékkal, a júniusinál pedig 2 százalékkal kevesebb álláskereső szerepelt a kirendeltségek nyilvántartásában - közölte a Zala Megyei Kormányhivatal foglalkoztatási főosztálya. Teljes cikk...


Alulképzettek és - foglalkoztatottak a fogyatékossággal élők

10 éve A fogyatékossággal élők nagyjából fele még mindig csupán alapfokú iskolai végzettséggel rendelkezik, ötödük érettségizett és csupán 14 százalékukat foglalkoztatták 2011-ben a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) felmérése szerint. A legjobb helyzetben a fővárosban és Pest megyében, valamint a Nyugat-Dunántúlon élnek. Teljes cikk...


A munkanélküliségi ráta alakulása az EU-ban

10 éve Júniusban az euróövezetben 31 ezerrel nőtt, az EU egészében 32 ezerrel csökkent a munkanélküliek száma, a munkanélküliségi ráta azonban nem változott májushoz képest - közölte pénteken az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat. Teljes cikk...


A munkanélküliségi ráta alakulása Magyarországon, 2012. április-2015. június

10 éve Idén április-júniusban 310 ezer volt a munkanélküliek száma, 49 ezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban, a munkanélküliségi ráta 1,2 százalékponttal, 6,9 százalékra csökkent. A foglalkoztatottak létszáma pedig 4 millió 201 ezer fő volt 2015. április-június időszakban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Teljes cikk...


Program indul a megváltozott munkaképességűeknek

10 éve A kormány év végén komplex és kiemelt program indítását tervezi a megváltozott munkaképességű emberek munkaerő-piaci integrációját segítendő 10 milliárd forintos támogatással - közölte Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkár a jobbikos Vágó Sebestyén írásbeli kérdésére válaszul. Teljes cikk...


Hát így már egészen másként fest a KSH statisztikája

10 éve Az év hátralévő részében várhatóan 7 százalék alatt marad a munkanélküliségi ráta az MTI által megkérdezett elemzők szerint. Szakemberek szerint a közfoglalkoztatásnak, a szezonális hatásnak jócskán van szerepe a kedvező statisztikában. Teljes cikk...


GKI: csökkent a munkanélküliségtől való félelem

10 éve Több mint fél éve stagnál a konjuktúraindex. A GKI felmérése szerint az üzleti várakozások szinte nem változtak, míg a fogyasztói várakozások minimálisan emelkedtek. Teljes cikk...


A munkajogi védelem csökkentése rövidtávon is káros

10 éve Sem a gazdasági növekedéshez, sem a munkahelyteremtéshez nem járul hozzá a munkavállalók jogainak csökkentése, már rövid távon sem, derül ki a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet friss kutatásából, írja Szakszervezetek.hu. Teljes cikk...


A legnagyobb foglalkoztatók

10 éve A HVG összeállította a legnagyobb hazai cégek listáját. Az 50-es listán árbevétel alapján helyezkednek el a cégek. Az élen a Mol végzett, a legnagyobb foglalkoztató a Magyar Posta. Teljes cikk...


Még nem késő jelentkezni a nyári diákmunka programba

10 éve Július 1-től kezdték a munkát a fiatalok a Nemzetgazdasági Minisztérium által meghirdetett nyári diákmunka programban. Jelentkezni azonban egészen a program végéig, augusztus 31-ig lehet, írja a Promenád.hu. Teljes cikk...


Harmadik országból akarsz jönni dolgozni? Kvóta van.

10 éve Meghatározta a Magyarországon egyidejűleg foglalkoztatható harmadik országbeli - Európai Unión kívüli - állampolgárok legmagasabb létszámát a nemzetgazdasági miniszter a Magyar Közlöny pénteki számában megjelent rendeletében. Teljes cikk...


Van olyan uniós tagállam, ahol 4,7 százalékos a munkanélküliség

10 éve Egy év alatt az EU-ban 1,575 millióval, az euróövezetben 939 ezerrel csökkent a munkanélküliek száma, a munkanélküliségi ráta pedig a 10,3 százalékról 9,6 százalékra apadt - közölte kedden az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat. Teljes cikk...


Miért javultak a munkaerő-piaci mutatók? - elemzői kommentárok

10 éve A közmunkaprogramok felfutása mellett a versenyszféra javuló mutatóinak is köszönhetően emelkedett több éves csúcsra a foglalkoztatottak száma Magyarországon az MTI által megkérdezett elemzők szerint. Teljes cikk...


Többen dolgoznak, de nem lehet a fizetésekből megélni

10 éve A kormánynak addig nincs oka ünnepelni a foglalkoztatási adatok javulását, amíg a munkával megkeresett pénzből sokan nem tudnak megélni, véli az LMP, írja a hír24. Teljes cikk...


Az emberiség felének nem jut értelmes munka

10 éve A rövidebb munkaidő, a részmunkaidő és a több szabadság, különösen a kreatív munkakörökben növeli a hatékonyságot, és jobban megelőzhető a kiégés is. Ehhez azonban bizonyos berögződésektől, például a klasszikus munkarendtől, meg kellene szabadulni, írja a Világgazdaság szakértője. Teljes cikk...


Mezőgazdasági idénymunka közmunkásoknak - torz vagy sem a közfoglalkoztatási program?

10 éve A közmunkások a jövőben mezőgazdasági idénymunkákban is részt vehetnek egy törvényjavaslat értelmében. Az ellenzék élesen kritizálta a változtatásokat és torznak tartja a kormány közfoglalkoztatási programját. Az LMP-s Szél Bernadett úgy fogalmazott: ha ilyen ütemben folytatódik a közmunkaprogram átalakítása, akkor a kormány hamarosan újra bevezeti Magyarországon a jobbágyságot. Teljes cikk...


Észt és magyar foglalkoztatás az élvonalban

10 éve Miközben a magyar foglalkoztatás már elérte a válság előtti szintet, addig az uniós még meg sem közelítette azt - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM). Teljes cikk...


Indíts a munka világában, mint ügyvezető igazgató!

10 éve Egy tehetséges fiatalember 2015 júniusában egy hónapig az Adecco HR-szolgáltató magyarországi vállalatának ügyvezetője mellett dolgozhat. Az Adecco Experience program 33 országban kerül megrendezésre, melyek közül Magyarországon lép munkába először, június elsejével a kiválasztott fiatal. Teljes cikk...


Több száz állás várja a külföldön dolgozó magyarokat itthon

10 éve Hamarosan megkötik az első szerződéseket a külföldön dolgozó magyar fiatalok hazatérését segítő Gyere haza fiatal programban - mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán június 4-én. Teljes cikk...


Munkanélküliségi ráta Magyarországon 2012. április - 2015. április

10 éve 2015. február-áprilisban a munkanélküliek száma az egy évvel korábbihoz képest 19 ezer fővel, 338 ezerre, a munkanélküliségi ráta 0,5 százalékponttal, 7,6 százalékra csökkent - közölte a KSH. Teljes cikk...


Finnországgal vagyunk egy súlycsoportban, már ami a munkanélküliségi rátát illeti

10 éve A munkanélküliek száma 19 ezerrel csökkent, a foglalkoztatottaké 73 ezerrel nőtt éves összehasonlításban idén tavasszal. A statisztikákból nem derül ki, hogy mindebből mennyi a közmunkaprogram hatása. Czomba Sándor szerint Finnország,Svédország szintjére értünk a munkanélküliségi rátánkkal. Teljes cikk...


Sűrű munkahét a Parlamentben

10 éve A képviselők szombat késő estig a jövő évi költségvetést, továbbá az azt megalapozó törvénymódosításokat és adóváltoztatásokat tárgyalják. Teljes cikk...


Sokkal kevesebb az álláskereső Zala megyében

10 éve Zala megyében 13 százalékkal csökkent a regisztrált álláskeresők száma áprilisban márciushoz képest - közölte a Zala Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja. Teljes cikk...


Liga: azonnal szüntessék meg "visszafoglalkoztatás" gyakorlatát!

10 éve A Liga Szakszervezetek kezdeményezi a jövő évi bértárgyalások megkezdését. Az érdekvédők egyúttal felszólítják a kormányt, hogy a közmunkásként "visszafoglalkoztatott" közalkalmazottak esetét vizsgálja ki és státuszukat megnyugtatóan rendezze - tájékoztatták portálunkat. Teljes cikk...


Nem emelkednek érdemben a fogyatékos ügyre szánt források

10 éve A Fidesz szerint minden támogatást megadnak a fogyatékossággal élő embereknek, míg a PM szerint ez nincs így. Teljes cikk...


Mit ajánl Brüsszel a foglalkoztatás terén?

10 éve Szerdán tette közzé gazdasági ajánlásait az Európai Bizottság. A növekedés érdekében a foglalkoztatás bővítését, közmunka helyett az aktív munkaerő-piaci intézkedések finanszírozását javasolta 2015-16-ra a brüsszeli testület Magyarországnak, írja a Napi.hu. Teljes cikk...


Több pénz jut a Nemzeti Foglalkoztatási Alapba

10 éve A jö­vő évi költ­ség­ve­tés­ben a Nemzeti Foglalkoztatási Alap 484,1 mil­li­árd fo­rint­tal gaz­dál­kod­hat, az idei költ­ség­ve­tés­ben 427,3 mil­li­árd sze­re­pel. Teljes cikk...


Rekord foglalkoztatás Nagy-Britanniában

10 éve Több mint négy évtizede nem mért szintre emelkedett a foglalkoztatottsági ráta Nagy-Britanniában, a munkanélküliség pedig hét éve nem volt olyan alacsony, mint most. Teljes cikk...


Nem bővülnek a kkv-k idén

10 éve A kkv szektorban nem várható idén jelentős bővülés, csak minden 6 cég tervezi új dolgozó felvételét, és minden negyediknél várható csak fizetésemelés, írja a VG Online. Teljes cikk...


Czomba nem szeretné, ha több százezer ember bennragadna a közmunkában

10 éve A versenyszférában nem lehet a foglalkoztatás tartós bővülését elérni gazdasági növekedés nélkül - mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára szerdán este az M1 aktuális csatornán. Teljes cikk...


Munkaerő-kölcsönzés vagy színlelt foglalkoztatás?

10 éve Hatékony és mindkét fél számára előnyös foglalkoztatási forma lehet a munkaerő-kölcsönzés. De nem lehet bármeddig és bárhogyan szerződni a kölcsönzővel, hiszen szigorú szabályok biztosítják, hogy ne lehessen csak az egyszerűség miatt kölcsönzött munkaerővel kiváltani a foglalkoztatottakat. Meddig munkaerő-kölcsönzés, és mikortól színlelet munkavállalás? Teljes cikk...


Javuló foglalkoztatási adatok érkeztek

10 éve A KSH friss munkaerő-piaci jelentés alapján a munkanélküliségi ráta 7,8 százalékra csökkent, a foglalkoztatási ráta pedig 62,4 százalékra emelkedett. 79 ezerrel többen dolgoznak idén, mint egy éve. A munkanélküliek közel 45 százaléka több közel másfél évig nem talál állást. Teljes cikk...


Új adókedvezmény a mezőgazdasági munkások után

10 éve A mezőgazdasági munkakörben foglalkoztatott 25 és 55 év közötti munkavállalók foglalkoztatása esetén a munkáltató 14,5 százalékos kedvezményt érvényesíthet az őt terhelő szociális hozzájárulási adóból, ha az Országgyűlés elfogadja a nemzetgazdasági miniszter javaslatát. Teljes cikk...


Több ezer romát foglalkoztathatnak Észak-Magyarországon

10 éve A romák felzárkóztatását célzó „Hid a munka világába” projekt szakmai programjának következő lépéseként csütörtökön Balassagyarmaton a projekt Észak-magyarországi regionális irodájának szervezésében munkaadói workshop keretében mondták el foglalkoztatási igényeiket, szempontjaikat a régió vállalkozásai. Teljes cikk...


Kevesebb nő a vezetésben, több fiatal munka nélkül

10 éve Kevesebb női vezető van, mint tíz évvel ezelőtt, sok fiatal kezdi munkanélküliként az életét és bár diplomásnak lenni még mindig jó befektetés, nem árt alaposan megnézni, hogy mit végzünk. Mindez a KSH új kiadványából derül ki, írja a Napi.hu. Teljes cikk...


IMF: nem jó a nők munkaerő-piaci helyzete Magyarországon

10 éve A nők foglalkoztatásának bővítése a gazdaság teljesítőképességének is jót tenne, derül ki a Valutaalap friss elemzéséből, írja a Napi.hu. Teljes cikk...


A munkanélküliség könnyen tartóssá válhat

10 éve Folyamatosan csökken a munkanélküliség az Európai Unióban, azonban az állástalanok több mint a fele tartósan, egy éven túl nem talál munkát és továbbra is nagyok a különbségek a tagállamok között – derült ki az Európai Bizottság hétfőn közzétett, a szociális és foglalkoztatási helyzetről szóló negyedéves jelentéséből. Teljes cikk...


Jól járhatnak az agrárágazat munkáltatói

10 éve 6 milliárd forintot hagyhat az agrárium munkaadóinál a munkahelyvédelmi akcióterv kiterjesztése a 25-55 év közötti munkavállalókra a mezőgazdaságban. Az intézkedés 30-35 ezer embert érinthet, írja a Szakszervezetek.hu. Teljes cikk...


Világszerte nő a foglalkoztatottság

10 éve Mintegy hét évvel a globális pénzügyi válság kitörése után a gazdasági fellendülés kilátásai még mindig bizonytalanok. Optimizmusra ad okot azonban, hogy az egyik legjelentősebb gazdasági mutató, a munkanélküliségi ráta a G7 országokban határozottan jó irányba fejlődik; összességében a G7 és az E7 országok gazdaságaiban jelenleg magasabb a foglalkoztatottság mint a válságot megelőzően. Teljes cikk...


Bod Péter Ákos volt jegybankelnök

10 éve Magyarországon még mindig a foglalkoztatottak túl nagy részét tartja el az állam. Széles rétegek nem tudtak leválni az államról. Teljes cikk...


Megváltozott munkaképességűek dolgozhatnak a Levendula-házban

10 éve Negyven megváltozott munkaképességű embernek nyújtanak nappali ellátást és kínálnak munkalehetőséget a Vas megyei Vásárosmiskén, a hajdani plébánia üresen álló épületeiből kialakított Levendula-házban, amelynek új foglalkoztató szárnyát csütörtökön adták át. Teljes cikk...


Magyarországon nőtt a legjobban a nők foglalkoztatása tavaly

10 éve Tavaly 3,3 százalékponttal bővült a nők foglalkoztatása Magyarországon, ami a legmagasabb növekedési arány az unióban - közölte Szalai Piroska, a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK) kuratóriumi elnöke az Eurostat, az unió statisztikai hivatalának adataira hivatkozva. Teljes cikk...


USA: nem ezeket a foglalkoztatási adatokat várták

10 éve A várakozásoktól messze elmaradó mértékben nőtt márciusban a foglalkoztatottak száma az Egyesült Államokban - közölte pénteken a washingtoni munkaügyi minisztérium statisztikai intézete, a Bureau of Labor Statistics (BLS). Teljes cikk...


Diplomával legnagyobb az esély a foglalkoztatásra

10 éve A KSH grafikonja szerint 2013-ban a diplomások foglalkoztatási rátája volt a legmagasabb: 72 százalék. Teljes cikk...


Pilóták kényszervállalkozásban?

10 éve Nagy különbségek vannak a légitársaságok munkáltatói gyakorlatában. Egyeseknél, főleg a kisebb fapados társaságoknál, a pilótákat szinte semmilyen szociális háló nem védi. De vajon befolyásolja-e mindez a repülés biztonságát? - ezt a kérdést boncolgatja cikkében ez Index. Teljes cikk...


Folytatódhat a híd a munka világába projekt

10 éve Befejeződött a Foglalkoztatási szövetkezet – híd a munka világába című projekt ellenőrzése, találtak néhány szabálytalanságot, de ezek nem befolyásolják a program folytatását – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Teljes cikk...


A munkaerő-piacon akkor is a diplomás van előnyben

10 éve A diplomások foglalkoztatási rátája kiemelkedő és a jövedelmi helyzetük is jobb, ezért a munkaerő-piacon még mindig ők a legesélyesebbek, idézi a Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet friss elemzését a Portfolio. Teljes cikk...


A vasárnapi zárva tartás munkajogi összefüggései

10 éve Az utóbbi idők egyik legellentmondásosabb, de mindenképpen leghangosabb munkajogi témája a vasárnapi zárva tartást övező félreértések és szabályok. Teljes cikk...


Az álláskereső is közfoglakoztatottként kerül a statisztikába

10 éve Szélesedik a közfoglalkoztatási jogviszony. A közfoglalkoztatási törvény tervezett módosítása szélesíti a közfoglalkozatási jogviszonyt – közölte a Magyar Nemzet és a Világgazdaság. Utóbbi szerint közmunkás lehet az álláskeresőkből is egy időre, a regisztrált álláskeresők is javíthatják a foglalkoztatási statisztikákat. Teljes cikk...


Fekete lista a feketemunkásokat foglalkoztatókról

10 éve Februárban 4818 név szerepelt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) be nem jelentett alkalmazottakat foglalkoztató adózóinak listáján. Teljes cikk...


A foglalkoztatásra koncentrál a következő nagy ifjúságkutatás

10 éve Foglalkoztatási kérdések állnak majd a 2016-ban esedékes, négyévente sorra kerülő nagy ifjúságkutatás középpontjában - közölte Novák Katalin család és ifjúságügyért felelős államtitkár március 24-én, az Ifjúsági Szakmai Egyeztető Fórum (ISZEF) budapesti ülésén. Teljes cikk...


Ezek a Fogyatékosság-barát Munkahelyek

10 éve Hatodik alkalommal osztották ki a Fogyatékosság-barát Munkahely elismerést. Idén huszonhat szervezet HR gyakorlatát díjazták - tájékoztatták portálunkat. Teljes cikk...


Lázár: Így is túl sokan dolgoznak vasárnap

10 éve Túl sok, hogy egymillióan dolgoznak vasárnap - véli Lázár János. Ha népszavazás lesz, a kormány adott esetben tudomásul veszi a szavazók döntését. Teljes cikk...


Segédmunkást keresnek a zalai munkáltatók

10 éve A munkáltatók februárban 1,6 ezer új álláshelyet jelentettek be a Zala Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központnál. A legnagyobb számban segéd- és alkalmi munkásokat kerestek. Teljes cikk...


Elbocsátás jöhet az építőiparban

10 éve Márciusban az építőipari cégek 14 százaléka készült a létszám bővítésére, míg 16 százalékuk elbocsátásokat tervezett - írja a Napi Gazdaság a GKI legújabb felmérése alapján. Teljes cikk...


Nőhet a foglalkoztatás, ha nő a minimálbér?

10 éve A Nemzetközi Munkaügyi szervezet publikált Munkapiac, intézmények és egyenlőtenség címmel könyvet. Ebben többek között arról is szó van, hogy a minimálbér emelésével csökkenthető azon cégek száma a piacon, amelyek nem hajlandók növelni a termelékenységet, hanem a munkavállalókat zsákmányolják ki, írja blogjában Pogátsa Zoltán az Átlátszón. Teljes cikk...


Még mindig kevesen jelentik be takarítónőjüket

10 éve Tavaly havonta átlagosan ezren jelezték a NAV-nak, hogy háztartási alkalmazottat foglalkoztatnak. 26,3 millió forint regisztrációs díjat fizettek be, csaknem ötször többet, mint a fizetési kötelezettség bevezetését követő első teljes évben, 2011-ben - írja a Világgazdaság. Teljes cikk...


Nyolcszázezer dolgozó foglalkoztatását segítették

10 éve Sikeres a munkahelyvédelmi akcióterv, az elmúlt hónapokban összesen közel 800 ezer versenyszférában dolgozó után vettek igénybe adókedvezményt a munkáltatók. A gazdasági szakértő szerint a foglalkoztatást segítő programok fehérítik a gazdaságot, csökkentik a munkára rakódó terheket, és a kisvállalkozókat segítik, akik ezáltal akár újabb munkahelyeket hozhatnak létre. Teljes cikk...


3 milliárdból söpörhet kéményt a katasztrófavédelem

10 éve A kéményseprő-ipari ellátás folyamatos biztosítása érdekében a kormány felszólította a nemzetgazdasági minisztert, hogy az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság részére egyszeri jelleggel 2,31 milliárd forintot, tartósan pedig 761,6 millió forintot biztosítson - olvasható a keddi Magyar Közlönyben. Teljes cikk...


Európai kritika a közmunkaprogramra

10 éve Bár a 2014-es év rekordokat foglalkoztatási szempontból legmagasabb, munkanélküliségi adatok tekintetében legalacsonyabb értékek szempontjából, az Európai Bizottság mégis komoly kritikát fogalmazott meg, elsősorban a közmunkaprogram tekintetében, írja a Napi.hu. Teljes cikk...


Alkalmazásban állók létszáma a magyar gazdaságban, 2014

10 éve A legtöbben a feldolgozóipar különféle alágazataiban kaptak munkát, míg a második legnagyobb foglalkoztató az egészségügy volt tavaly a KSH adatai szerint. Teljes cikk...


Ön munkaügyi felügyelő? - Németországban biztosan lenne munkája

10 éve Németországban tavaly meghaladta a 100 ezret a feketemunka miatt indított eljárások száma, a hatóságok által kimutatott kár pedig megközelíti az egymilliárd eurót. Nagyon sok munkájuk van tehát a munkaügyi ellenőröknek. 1600 ellenőrt vesznek fel 2019-ig a minimálbérszabályok betartásának ellenőrzésére. Teljes cikk...


Elbocsát a Sziget-Hús Kft.

10 éve Szinte biztos, hogy a 147 embernek munkát adó szigetvári Sziget-Hús Kft. a nyár végén megválik 60-70 dolgozójától - írja a Népszabadság. Teljes cikk...


"Ezüst gazdaság": aktív időskorúak foglalkoztatása a cél

10 éve Az európai kontinens lakosságának elöregedése, az időskorúak számának jelentős megnövekedése jelentette kihívások kezelése, az ebben rejlő gazdasági lehetőségek kiaknázása a témája annak a kétnapos tanácskozásnak, amely hétfőn kezdődött Brüsszelben. Teljes cikk...


Újabb tehetségkutatót indít a Mol

10 éve A Mol-csoport idén kilencedik alkalommal indítja el nemzetközi online tehetségkutató versenyét egyetemistáknak, valamint 12 országban mintegy 220, Magyarországon 75 pozíciót hirdet meg pályakezdőknek. Teljes cikk...


Reális cél-e a nulla százalékos személyi jövedelemadó?

10 éve Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter kétségét fejezte ki, hogy a következő években megvalósulhat Orbán Viktor miniszterelnök által megálmodott nulla százalékos személyi jövedelemadó adókulcs. A magyarázat egybevág Pogátsa Zoltán közgazdász véleményével: az hatalmas lyukat ütne a költségvetésen. Teljes cikk...


8000 fővel bővít a BMW

10 éve A német autógyártó cég 8 ezer ember felvételét tervezi 2015-re, amely minden korábbinál nagyobb létszámbővítést jelent. Teljes cikk...


Szociális érzékenyítés diákoknak

10 éve A Humanitás Szociális Alapítvány 2015 február végén zárta le foglalkoztatási programjának első, 12 hónapos szakaszát, amelynek keretében a középiskolásokat célzó szociális érzékenyítő programokat egy új módszerrel közvetítette a diákok felé. Teljes cikk...


Nőtt a foglalkoztatás: 141 ezerrel dolgoznak többen, mint egy éve

10 éve November és január között 141 ezerrel dolgoztak többen és 54 ezerrel kevesebben voltak munka nélkül, mint egy éve - közölte a Központi Statisztikai Hivatal. Teljes cikk...


Az Országos Roma Önkormányzat az LMP-re mutogat

10 éve A tények nem, csak a botránykeltés és az arra alapuló politikai akció érdekli az LMP delegációját a roma foglalkoztatási szövetkezettel kapcsolatban - írta az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) Híd a munka világába elnevezésű programjának projektirodája. Teljes cikk...


Inkább multik alkalmaznak fogyatékkal élőt

10 éve Egyre több vállalat érdeklődik a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása iránt, azonban sokan közülük nincsenek tisztában a tudnivalókkal - mondta el Dobár Attila, a Rehabjob Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója. Teljes cikk...


Hétszáz új munkahelyet hoz létre Sopronkövesden az Autoliv cég

10 éve Biztonságiöv-gyárának bővítésével hétszáz új munkahelyet teremt Sopronkövesden az Autoliv svéd autóipari vállalat. A fejlesztéssel, amelyet hétfőn jelentettek be Budapesten a Külgazdasági és Külügyminisztériumban, Európa legnagyobb biztonságiöv-gyára lesz a sopronkövesdi. Teljes cikk...


Sztrájkoltak a romániai közszolgák alacsony bérük miatt

10 éve Mintegy 30 ezer tisztviselő részvételével figyelmeztető sztrájkot tartottak pénteken a román közigazgatásban, az önkormányzati közalkalmazottak alacsony bérükkel elégedetlenek. Teljes cikk...


Többszázezer munkahelyet teremt a biciklizés

10 éve Több embert foglalkoztat Európában a kerékpár-ipar, mint a bányászat és majdnem a dupláját az acéliparnak. Egy friss tanulmány szerint már most 650.000 munkahelyet hozott létre, ami 2020-ra egymillióra nőhet. Teljes cikk...


Kölcsönzés vagy közvetítés?

10 éve A munkaerő-kölcsönzés és a munkaközvetítés egyaránt népszerű szolgáltatások a piacon. Két teljesen eltérő intézményről van szó, amelyekre más szabályok vonatkoznak, a gyakorlatban mégis sokszor szinonimaként használják e két fogalmat. Miben más a munkaközvetítés, mint a kölcsönzés? - ezt tekinti át blogjában Kártyás Gábor. Teljes cikk...


OECD: csökkenteni kell a munkát terhelő adóéket

10 éve A termelékenység javítását szolgáló reformokat sürget a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) Magyarországon. Többi között csökkenteni kell a munkát terhelő adóéket, növelni a nyugdíjkorhatárt, hatékonyabbá kell tenni közszférát és a felsőoktatást, kötelező szakmai konzultációt kell bevezetni a törvényjavaslatok előtt. Teljes cikk...


A versenyszférában támogatja a foglalkoztatást a munkahelyvédelmi akcióprogram

10 éve 2015 január 1-től kibővült a kormány munkahelyvédelmi akcióprogramja annak érdekében, hogy a munkaadók minél több kisgyerekes édesanyát alkalmazzanak. Erről tartott ma sajtótájékoztatót Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár és Kovács Zoltán kormányszóvivő. Teljes cikk...


213 ezer új munkahely az USA-ban

10 éve Januárban 213 ezer új munkahelyet hoztak létre az üzleti szektorban az Egyesült Államokban, írja a Portfolio.hu. Teljes cikk...


Javítják a hátrányos helyzetűek foglalkoztathatóságát Zalában

10 éve Zala megyében 2,93 milliárd forintot fordítanak a hátrányos helyzetű emberek elhelyezkedését, társadalmi beilleszkedését, foglalkoztatási rehabilitációját elősegítő programokba - közölte Zala Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja. Teljes cikk...


Akkor vállalunk gyereket, ha össze tudjuk egyeztetni a munkát a családdal

10 éve Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára elmondta: a vágyott gyermekek megszületéséhez legfontosabb a munka és a családi élet összeegyeztetése, a lakhatás és a családbarát környezet megteremtése. Teljes cikk...


Mégsem kapnak adókedvezményt a startupok

10 éve A korábbi ígéretekkel szemben mégsem kaptak adókedvezményt a hazai startupok az idei költségvetésben, egyelőre pedig azt sem látni, hogy mikor jöhetnének ezek. Így nehezen lesz Budapest startup főváros - írta a Napi Gazdaság. Teljes cikk...


A közmunkaprogram nélkül igen gyenge a foglalkoztatás növekedése

10 éve A foglalkoztatás növekedési dinamikájának lassulására számítanak az MTI-nek nyilatkozó elemzők, akik hangsúlyozták azt is, hogy a közmunkaprogram továbbra is erőteljesen befolyásolja az adatokat. Enélkül gyenge a növekedés üteme. Teljes cikk...


KSH: kevesebb a munkanélküli, de aki az, másfél évig nem talál állást

10 éve A múlt év negyedik negyedévében a munkanélküliek száma az előző év azonos időszakához képest 80 ezer fővel, 319 ezerre, a munkanélküliségi ráta 2,0 százalékponttal, 7,1 százalékra mérséklődött - közölte a Központi Statisztikai hivatal (KSH). Teljes cikk...


Nagyon eltérő életet élnek a különböző régiókban élő fiatalok

10 éve Bár a közép-magyarországi ifjúság életmódja, élethelyzete a legjobb, frusztráltabbak és bizonytalanabbak más régióban élő társaiknál - áll a Magyar Ifjúság kutatásban. Teljes cikk...


2600 főt venne fel a spliti hajógyár, de nem vehet fel külföldieket

10 éve Horvátországban a spliti Brodosplit hajógyár továbbra sem tud felvenni 2600 új munkást, mert a horvát állam nem engedélyezi számára a külföldiek foglalkoztatását, miközben a gyár szerint az országban nincs további szakképzett munkaerő a piacon – írta a Polsovni Dnevnik horvát gazdasági napilap csütörtökön. Teljes cikk...


A bizonytalan munkahelyek száma nőtt

10 éve A foglalkoztatást javító intézkedések csak elfedik a munkaerőpiac válságának tüneteit, de nem kezelik a problémát. A Policy Agenda elemzése szerint a bizonytalannak számító munkahelyek száma nőtt leginkább, írja a Hír24. Teljes cikk...


Mit ellenőrizhet a munkaügyi ellenőr?

10 éve Jogszerűen foglalkoztatni nem egyszerű feladat, és gyakran a legjobb szándékunk ellenére sem biztos, hogy helyesen járunk el. Ezért fontos, hogy ne csak a jogszabályi előírásokkal legyünk tisztában, hanem a gyakorlattal is. és Mit ellenőrizhet pontosan a munkaügyi ellenőr és meddig terjed a hatásköre? Teljes cikk...


Egy munkahely kétmillió forintból jön létre

10 éve Kétmillió forintjába kerül az adófizetőknek minden államilag támogatott munkahely - legalábbis ezt mutatja az az adatsor, amelyet a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) bocsátott a HR Portál rendelkezésére. Az Orbán-kormány ugyanis 2010 óta 41 milliárdot költött munkahelyteremtő pályázatokra, amelyből 21700 új munkahely keletkezett. Szakértők szerint érdemes lenne inkább hitel formájában nyújtani a támogatást, az utókövetés pedig – amely jelenleg hiányzik – elengedhetetlen lenne. Teljes cikk...


Ki állhat be a pult mögé vasárnap?

10 éve A vasárnapi zárva tartás szabálya miatt nagyobb figyelmet kap, hogyan lehet a családtagokat bevonni a munkába. Foglalkoztathatunk-e családtagot ingyen? Mik a jogi keretek, ha a nagymama is beállna a pult mögé? Íme a legfontosabb tudnivalók. Teljes cikk...


Elemzők: el kellene kezdeni kivezetni a közmunkaprogramot

10 éve Bár éves összehasonlításban csökkent a munkanélküliség, az augusztus-októberi adatokhoz képest nőtt, és még mindig jelentős javító tényező a közfoglalkoztatás. Teljes cikk...


A közmunkások is béremelést követelnek

10 éve Azonnali, legalább tízezer forintos béremelést követel a Közmunkás Szakszervezet, amelynek célja az is, hogy a közmunkások a későbbiekben a minimálbért kaphassák kézhez. Teljes cikk...


Nagyot javult a női foglalkoztatás

10 éve Az Európai Unió tagállamai közül Magyarországon bővült leggyorsabban a női foglalkoztatás - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium kedden. Teljes cikk...


Több munkahely, magasabb bérek - ez a Fidesz ígérete

10 éve A kormánypárt szerint Magyarország 2015-ben is Európa éltanulója marad, a magyar gazdaságfejlesztési modell biztosítani fogja a bérek és a foglalkoztatottsági szint emelkedését. Teljes cikk...


Hol kerestek a legjobban idén?

10 éve A bruttó átlagkereset a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozások, a költségvetési intézmények és a megfigyelt nonprofit szervezetek körében 234 400 forint volt január-októberben, 2,9 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken. Teljes cikk...


Támogatást kapnak a fogyatékossággal élőket foglalkoztató cégek

10 éve Még az idén 2 milliárd 670 millió forint támogatást kapnak a megváltozott munkaképességű, fogyatékossággal élő embereket foglalkoztató akkreditált cégek a munkakörülmények javítására, eszközeik fejlesztésére - jelentette be a szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár csütörtökön Budapesten. Teljes cikk...


Vasárnapi zárva tartás: Európa megosztott

10 éve Megváltozik az élet március 15-től. Az Országgyűlés elfogadta a vasárnapi pihenőnapról szóló törvényt. A nagy üzletek nem nyithatnak ki, csak a kis családi vállalkozásban működő boltok. Európa több országában évek óta zajlik a vita, enyhítsenek-e a vasárnapi zárva tartás szigorán. Teljes cikk...


Közmunkára lesz pénz jövőre is

10 éve A Belügyminisztérium számításai szerint a költségvetési tervezet alapján jövőre havonta átlagosan 220 ezer fő körül alakulhat a közfoglalkoztatottak létszáma az idei majdnem 200 ezer után - írja a Magyar Hírlap. Teljes cikk...


Nő a minimálbér Romániában - a munkáltatók tiltakoznak

10 éve A minimálbér megemeléséről döntött szerdai ülésén a román kormány, így a jövő évben két lépcsőben, 1050 lejre (72 600 forint) nő a kötelező minimális juttatás. Teljes cikk...


A Munkanélküli Központtól a közpénzes feketemunkáig

10 éve Akkor mit fognak csinálni a Munkaügyi Központok? – valószínűleg nagyjából így reagál a munkanélküli segély eltörlésének lehetőségére az átlagember. Ezt az intézményt a honpolgárok többsége bürokratikus nyűgnek, illetve juttatás-kifizetőhelynek tekinti. Ahol azon a csekélyke összegen kívül mást nemigen kaphat. Persze a kincstári álláspont nem erről szól. Aszerint – nagyjából - azért nem lesz szükség segélyre (illetve ezt folyósító hivatalra), mivel mindenkinek lesz munkája, jön a teljes foglalkoztatottság, kvázi itt a Kánaán. Lenti elemzésből ennél (finoman szólva) némiképp borúlátóbb, árnyaltabb összkép rajzolódik ki. Teljes cikk...


Hogyan legyenek eredményesebbek a foglalkoztatási programok?

10 éve Az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. (OFA) a „FoglalkoztaTárs – Társ a foglalkoztatásban” című kiemelt projekt keretén belül 2014. december 4-én Tematikus Konferenciát rendezett „A 2014-2020 tervezési időszak foglalkoztatást ösztönző operatív programok kiemelt fejlesztési tématerületei” témában. Teljes cikk...


Emmi: lesz pénz a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatására

10 éve A jövő évben emelkedik a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatására fordított támogatások összege - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkársága. Teljes cikk...


Melyek Fejér megye legnagyobb vállalkozásai?

10 éve Fejér megye száz legnagyobb nettó árbevételét produkáló vállalkozása adja az összes megyei nettó árbevétel háromnegyedét a 2013-as társasági adóbevallások szerint - ismertette Umenhoffer Ferenc, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Közép-dunántúli Regionális Adó Főigazgatósága főigazgatója egy gazdasági fórumon. Teljes cikk...


Szakadék tátong a fejlett és a fejlődő világ bérei, a munkavállalók és a tőketulajdonosok között

10 éve Szakadék tátong a fejlett és a fejlődő világ bérei, a munkavállalók és a tőketulajdonosok között. A társadalmi egyenlőtlenségek ellenszerei az újraelosztási mechanizmusok, a minimálbér-politika, a kollektív tárgyalások megerősítése, valamint a diszkrimináció eltörlése - állapította meg a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) legújabb globális jelentése. Teljes cikk...


Németországban csúcson a foglalkoztatás

11 éve Németországban az idén ősszel történelmi csúcsra emelkedett a foglalkoztatottság, a munkanélküliség pedig három éve a legalacsonyabb szintre süllyedt a csütörtökön megjelent adatok szerint. Teljes cikk...


192 ezerrel többen dolgoznak

11 éve A KSH legfrissebb jelentése szerint egy évvel ezelőtthöz képest 192 ezerrel többen dolgoznak, a foglalkoztatottak száma 4 millió 184 ezer fő. A munkanélküliségi ráta pedig 7.1 százalék. Teljes cikk...


Soha nem dolgozott ilyen sok nő, mint idén

11 éve Magyarországon csaknem kétmillió nő dolgozik, ami 56,5 százalékos foglalkoztatási rátát jelent, azaz több mint 3 százalékkal nőtt ez az érték. Az elmúlt három évben bevezetett kormányzati intézkedéseknek, a munkahelyvédelmi akciótervnek vagy a gyed extrának, köszönhető a kedvező adat, nem a közmunkának - írja a Magyar Nemzet. Teljes cikk...


Segély nem lesz, csak közmunka

11 éve A teljes foglalkoztatottság és a munka alapú társadalom céljának elérése érdekében a kormány 2018-ig eltörölné a munkanélküli-segélyeket. Helyette marad a közmunka, írja az Index. Teljes cikk...


Foglalkoztatás: le vagyunk maradva uniós szinten

11 éve Jók a munkanélküliségi és foglalkoztatási tendenciák, de uniós szinten messze nem ott tartunk, ahol szeretnénk - hangsúlyozta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium szakképzésért és munkaerőpiacért felelős államtitkára. Teljes cikk...


A háztartási alkalmazott után regisztrációs díjat kell fizetni

11 éve A háztartási munkára alkalmazottakat is be kell jelenteni a NAV-nál, de a jövedelem nem adóköteles. Mi a teendő? Teljes cikk...


Határon túli együttműködés a foglalkoztatás javításáért

11 éve A Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program (HU-RO) támogatási keretéből Arad, Bihar, Békés és Hajdú-Bihar megyéket lefedve közös munkaerő-piaci adatbázist hoznak létre, közös monitoring rendszert építenek ki és a munkaadók igényei alapján mind a két országban elismert szakképzéseket indítanak. Teljes cikk...


Mennyi fogyatékkal élő dolgozik?

11 éve Kétszer annyi, csaknem nyolcvanezer fogyatékos, egészségkárosodott, megváltozott munkaképességű embert aktivált a kormány. - olvasható az Emberi Erőforrások Minisztériumának közleményében. Teljes cikk...


Multinál dolgoznánk, de egyre kevesebb van belőlük

11 éve Miközben a nemzetközi többségi tulajdonban lévő cégek aránya mindössze 5 százalékra tehető, addig részesedésük a foglalkoztatásban 25 százalék, írja a Világgazdaság Online. Teljes cikk...


Csökkent a munkanélküliség és több a foglalkoztatott

11 éve A KSH szerint a munkanélküliségi ráta 2.4 százalékponttal csökkent, 7.4 százalékra, az egy évvel korábbi adatokhoz képest, a munkanélküliek száma 102 ezerrel, 333 ezerre csökkent a harmadik negyedévben. A foglalkoztatási adatok szerint 192 ezerrel dolgoznak többen, mint egy éve. Teljes cikk...


Ezért kell, hogy legyen munkaügyi ellenőrzés

11 éve A munkaügyi ellenőrzés a foglalkoztatásra vonatkozó szabályok betartatásában jelentős szerepet játszik. Az 1996.évi LXXV.tv. (Met.) hatályos rendelkezései szerint az ellenőrzés a foglalkoztatásra irányuló jogviszonyok állami kontrollját jelenti. Ilyen jellegűnek minősül valamennyi jogviszony, amelynek keretében ellenérték fejében történik a munkavégzés, a vállalkozás, valamint a megbízás azonban nem tartoznak ebbe a körbe. Teljes cikk...


Tovább javulhat a munkaerő-piaci helyzet

11 éve A foglalkoztatás bővüléséhez a versenyszféra is hozzájárult, és a reálkeresetek érdemben bővültek a negatív infláció mellett – mondták a Buda-Cash és az ING elemzői a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által közölt friss kereseti adatokkal kapcsolatban. Teljes cikk...


Nagyobb megbecsülést a magyar munkavállalóknak!

11 éve A LIGA Szakszervezetek szerint a gazdasági válság leküzdése, és a megindult gazdasági fejlődés lehetővé teszi, hogy a Kormány nagyobb figyelmet fordítson a munkavállalók helyzetének javítására. Ugyanez következik a munka alapú társadalom építésének célkitűzéséből is. Teljes cikk...


Zala megyében csökkent az álláskeresők száma

11 éve Szeptember végén tízezren voltak munka nélkül Zala megyében. 4,5 százalékkal kevesebben, mint egy hónapja és 29 százalékkal kevesebben, mint tavaly augusztusban - közölte a Zala Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja. Teljes cikk...


Stratégiaváltás kell a foglalkoztatás javításához

11 éve A munkanélküliség nem szociálpolitikai hiányosságok eredménye, hanem inkább világpiaci versenyképességünk elégtelenségének tudható be – Európa legbefolyásosabb munkaadói érdekképviseleti szervezetének vezetője szerint. Teljes cikk...


Minden 4. esetben hiányosságokat talált a NAV

11 éve A júliusban és augusztusban tartott 15 ezer ellenőrzés negyedénél talált valamilyen hibát az adóhatóság. A mulasztási bírságok összege több mint 530 millió forintot tett ki, és még mindig a nyugtaadási fegyelem az egyik legkomolyabb probléma. A foglalkoztatás területén az ellenőrzések harmadánál találtak jogsértést. Teljes cikk...


MSZP: a Fidesz csak a közmunkában látja a romák felzárkóztatását

11 éve Az MSZP szerint a Fidesz és a Lungo Drom szegénységi bizonyítványa, hogy ma is csak a közmunkában látják a romák felzárkóztatásának lehetőségét. Teljes cikk...


Harminc új munkahely az egri Agria Humán Kft.-nél

11 éve Harminc új munkahely jött létre a zömmel megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztató vállalkozásnál, az egri Agria Humán Nonprofit Kft.-nél. Teljes cikk...


Nem tudják kezelni a fiatalok munkanélküliségét az EU-ban

11 éve Mintegy 10 milliárd euró áll a tagországok rendelkezésére a fiatalok körében tapasztalható munkanélküliség leküzdésére kialakított Ifjúsági Garancia megvalósításához - mondta szerdán Andor László uniós biztos a foglalkoztatásról szóló EU-csúcstalálkozón Milánóban. Teljes cikk...


Segítik a megváltozott munkaképességűek munkához jutását

11 éve Kevés eséllyel próbálkoznak a megváltozott munkaképességűek - írja a Világgazdaság arra a szakértői becslésre utalva, amely szerint a száz-százhúszezer munkaerőpiacra integrálható ember csupán harmada kap lehetőséget a versenyszférában, illetve a közszféra nem védett foglalkoztatásra létrehozott munkahelyein. Teljes cikk...


Sérülékeny az európai munkaerőpiac

11 éve Folyamatosan nő a foglalkoztatottság az unióban, azonban sérülékeny a gazdasági fellendülés és a munkaerőpiac helyzete - állapította meg az Európai Bizottság (EB) hétfőn közzétett, a szociális és társadalmi helyzetről szóló negyedéves jelentése. Teljes cikk...


A rabszolgatartás a múlt - Papp Imre a munkaerő-kölcsönzésről

11 éve A debreceni székhelyű HR-szolgáltató, a HSA Kft. cégvezetője, Papp Imre leszámolna a modern rabszolgatartó sztereotípiájával, amely még manapság is körbelengi a munkaerő-kölcsönzést. Interjúnkban egyúttal jelezte, hogy a munkaerő-kölcsönzés ma már nem az olcsósága miatt előnyös. Teljes cikk...


Kkv-szektor: ötezer ember kerül utcára 2015-ig

11 éve Négy százalékkal csökkent a kkv-k száma 2009 és 2013 között, ami huszonkétezer vállalkozás és megközelítőleg harminckétezer munkahely megszűnését jelenti. Az Európai Bizottság előrejelzése szerint további ötezer-háromszáz munkahely szűnik meg ebben a szektorban 2015-ig - olvasható a Világgazdaság összeállításában. Teljes cikk...


Nőtt a foglalkoztatás Amerikában

11 éve Az Egyesült Államokban a szakértők által vártnál némileg nagyobb mértékben, 213 ezerrel nőtt szeptemberben a foglalkoztatottak száma a magánszektorban - derült ki az ADP adatfeldolgozó szolgálat szerdán kiadott havi országos foglalkoztatási jelentéséből (National Employment Report). Teljes cikk...


El lehet helyezkedni a börtön után is

11 éve Három éves projektben vettek részt a tiszalöki fogvatartottak, akik a képzési és foglalkoztatási programok jóvoltából esélyt kapnak a társadalmi integrációra. Teljes cikk...


Hamarosan indulnak a duális képzések

11 éve A Duális Képzési Tanács megalakulását előkészítő egyeztetést tartottak Palkovics László felsőoktatási államtitkár kezdeményezésére - közölte a felsőoktatási államtitkárság szeptember 30-án. Teljes cikk...


400 új munkahelyet jelenthet a kipufogógyár

11 éve Szijjártó Péter az amerikai BorgWarner képviselőivel együtt hétfőn letette a vállalat zöldmezős beruházásában épülő 15 ezer négyzetméteres oroszlányi kipufogó-alkatrész gyárának alapkövét. Teljes cikk...


Hogyan néz ki a jövő vállalati stratégiája?

11 éve A vállalatok életében mindig nagyon fontos a stratégiaépítés, amely a cégvezetők egyik alapvető feladata. Mire kell figyelnie egy menedzsernek a következő évtizedekben, ha lépést akar tartani a változásokkal? A McKinsey összeszedte a következő 50 év trendjeit. Ezekből válogattuk ki tízet. Teljes cikk...


Minimális állami nyugdíj, 70 éves nyugdíjkorhatár

11 éve Ezt prognosztizálja 2050-re Holtzer Péter nyugdíjszakértő, a Nyugdíj- és Időskor Kerekasztal (NYIKA) volt elnöke a hvg.hu-nak adott interjújában. A mai 35-50 év közöttiek lesznek a rendszer legnagyobb vesztesei, az életszínvonal fenntartásához 20-30 millió megspórolására lenne szükség az aktív időszakban. Teljes cikk...


Iskolázatlanság egyenlő munkanélküliség

11 éve Az OECD friss jelentése szerint, míg Magyarországon a legszorosabb az összefüggés az iskolai végzettség és a foglalkoztatás között, addig itt az elmúlt évtizedben egyre kevesebbet fordítanak erre a területre, írja a portfolio.hu. Teljes cikk...


Majdnem 25 millióan munkanélküliek

11 éve Az Eurostat júliusi adatai szerint 24,850 millió volt az állástalanok száma az EU-ban, ezen belül 18,409 millió az euróövezetben. Az előző hónaphoz képest nem, de az előző évi adatokhoz képest csökkentek a számok. Teljes cikk...


Tizenegyezer új munkahelyet hozhatnak létre a nagyvállalatok

11 éve A foglalkoztatás további emelkedését támogatják a hazai nagyvállalatok létszámbővítésre vonatkozó szándékai – írja a K&H nagyvállalati növekedési index kutatására hivatkozva a Világgazdaság Online. Teljes cikk...


Ausztriában 5100 céget alapítottak egykori munkanélküliek

11 éve Ausztriában csaknem 5100 céget alapítottak egykori munkanélküliek tavaly, amelyek közül a becslések szerint 3300 öt év múlva is a piacon lesz – közölte az osztrák munkaügyi szolgálat (Arbeitsmarktservice, AMS). Teljes cikk...


Már 70 ezer magyar dolgozik Ausztriában

11 éve A nyári hónapokban másodszor dönt rekordot a magyar munkavállalók száma Ausztriában. A valós szám pedig még ennél is magasabb lehet a feketén foglalkoztatottak miatt, írja a Privátbankár. Teljes cikk...


Kormánybiztost a női foglalkoztatásért

11 éve Kormánybiztos kinevezését szorgalmazza az LMP a nők munkaerő-piaci helyzetének javítása érdekében. Teljes cikk...


A szociális szövetkezetek lehetnek a közmunka alternatívái

11 éve Szakértők szerint a közmunkaprogram helyett a szociális szövetkezeteket kellene támogatnia a kormánynak – írja a Világgazdaság Online. Teljes cikk...


Már rendelet is tiltja a melegek diszkriminációját

11 éve Obama elnök rendeletben tiltotta meg a melegekkel, a leszbikusokkal és transzneműekkel szembeni diszkriminációt a foglalkoztatásban. Teljes cikk...


Sokba kerül a munkaerő

11 éve A minimálbér dupla annyiba kerül a munkáltatónak, mint amennyit az alkalmazott végül megkap. A közszférában enyhén csökkent, a vállalkozások esetében viszont emelkedett az alkalmazás költsége az utóbbi években, írja a VG.hu. Teljes cikk...


Külföldit alkalmazna? Így teheti meg!

11 éve Az EU tagállamok közül Magyarországon (1,5 százalék) nőtt a legjobban a foglalkoztatottak száma. A statisztikai adatok jó színben tüntetik fel a magyarországi munkáltatókat, ám többségük még mindig nincs tisztában a foglalkoztatási szabályokkal, vagy egyszerűen figyelmen kívül hagyja azokat. Mik a szabályok külföldiek esetén? Teljes cikk...


Gyermeke 3 éves koráig ne lehessen elbocsájtható az anya

11 éve Az LMP úgy kívánja megváltoztatni a munka törvénykönyvét, hogy ne legyenek elbocsáthatóak a 3 évnél fiatalabb gyermeket nevelő nők - jelentette be a párt társelnöke. Teljes cikk...


Megváltozott munkaképességűek - közvetítve

11 éve Érdemes próbálkozni a rehabilitációs hozzájárulás kiváltásával? Találhatunk olyan megváltozott munkaképességű dolgozót, aki el tudja látni a napi feladatokat? Hogyan fogjunk hozzá, ha semmilyen ismerettel nem rendelkezünk ezen a téren? Teljes cikk...


Tovább javult a foglalkoztatás az Egyesült Államokban

11 éve Az előző havinál és a várakozásoknál is nagyobb mértékben nőtt júniusban a nem mezőgazdasági ágazatokban foglalkoztatottak száma az Egyesült Államokban – közölte szerdán az amerikai Automatic Data Processing (ADP) statisztikai intézet. Teljes cikk...


Nem emelkednek a bérek

11 éve Bár az MNB az itthoni folyamatokkal kapcsolatban optimista, az alacsony infláció a bérekre például nem hat ösztönzőleg, írja az Index. Teljes cikk...


Valójában mit jelentenek a javuló munkanélküliségi adatok?

11 éve Csökkent a nyilvántartott munkanélküliek száma, nőtt a foglalkoztatás, mindez része a kormányzati sikernek. De mi van a számok mögött? - ebből vont mérleget a Policy Agenda, írja a Figyelő. Teljes cikk...


Leépülőben a szociális rendszerek

11 éve A világ lakosságának 70 százaléka már ma sem kap megfelelő szociális ellátást. Számos helyen pedig a felépítés helyett leépítik a rendszert, állapította meg legfrissebb jelentésében a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO). Teljes cikk...


Lemaradt az USA munkaerőpiaca

11 éve A vártnál kevésbé nőtt a foglalkoztatás májusban az Egyesült Államokban. Teljes cikk...


„FoglalkoztaTárs – Társ a foglalkoztatásban” - Tematikus Konferencia

11 éve Az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. (OFA NKft.) a „FoglalkoztaTárs – Társ a foglalkoztatásban” című kiemelt projekt keretén belül – immáron másodízben – Tematikus Konferenciát rendezett:„Foglalkoztatás és innováció - Innovatív kezdeményezések, kísérleti foglalkoztatási módszerek és programok” címmel. Teljes cikk...


Foglalkoztatási szempontból fontosak a kkv-k

11 éve A kis- és középvállalkozások (kkv) helyzetének javítása továbbra is kiemelt kormányzati figyelmet érdemel, mert a foglalkoztatásban 75 százalékos arányt képvisel - mondta Vadász György, a Magyar Iparszövetség (OKISZ) ügyvezető elnöke a szövetség közgyűlésén Budapesten. Teljes cikk...


Európai választások

11 éve Özönlenek a hírek és az elemzések az európai parlamenti választások eredményei kapcsán. A részvételi arány rekord alacsony volt, mindössze 28.92 százalék. Magyarországról a Fidesz-KDNP 12, a Jobbik 3, az MSZP és a DK 2-2, az Együtt-PM és az LMP 1-1 mandátumot kaphat az EP-ben. De végleges eredmény csak szerdára lesz. Teljes cikk...


Hol a legrosszabb dolgozni?

11 éve A nemzetközi szakszervezeti konföderáció (ITUC) közzétette rangsorát a világ országairól, mely az alapján készült, hogy az adott helyen mennyire védik, illetve tartják tiszteletben a munkavállalók jogait, írja a hvg.hu. Teljes cikk...


Minimálbér Európában, Amerikában, Magyarországon

11 éve A tisztességes bérezés valamennyi nemzetközi dokumentumban benne foglalt alapvető jog, a minimálbér pedig a munkavállaló kiszolgáltatottságát csökkenti, de a foglalkoztatásra tett hatása vitatott – derül ki Kéri Ádám HR Blogon megjelent bejegyzéséből. Teljes cikk...


Mikor jó megoldás a diákmunka?

11 éve Tipikusan nyáron biztosan az: néhány héten belül óriási mennyiségben özönlenek a munkaerőpiacra újfajta problémakezelésre fogékony, jól terhelhető diákok. Ez a szezonális munkaerőtöbblet rugalmas, gazdaságos és kényelmes létszámgazdálkodást tesz lehetővé a cégek számára. Teljes cikk...


1126 munkanélküliből lesz közmunkás Nyíregyházán

11 éve Az önkormányzat Városüzemeltető és Vagyonkezelő Nonprofit Kft.-je szeptember végéig biztosít napi nyolc órás foglalkoztatást az álláskeresőknek. Teljes cikk...


10 ezer megváltozott munkaképességű juthat munkához

11 éve A megváltozott munkaképességű emberek rehabilitációjának és foglalkoztatásának segítését szolgáló országos program keretében 10 ezer ember foglalkoztatására nyílik lehetőség, eddig 8600-an csatlakoztak a programhoz - közölte a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal főigazgató-helyettese szerdán Zalaegerszegen. Teljes cikk...


Meglepően sok időskorú dolgozik

11 éve Jelentősen nőtt az időskorúak foglalkoztatottsága a 1999-2013-as időszakban – írja a kormány a Brüsszelnek benyújtott konvergenciaprogramban a Napi.hu szerint, amiből az is kiderül, hogy az idén kezdődő korhatáremelés foglalkoztatási hatásait lenullázza a 2012-ben bevezetett nők 40 kedvezmény. Teljes cikk...


Mitől lesz valaki megváltozott munkaképességű munkavállaló?

11 éve Munkáltatói oldalról sok a félreértés, hogy mikortól nevezünk valakit megváltozott munkaképességű munkavállalónak. Teljes cikk...


Eddig ezermilliárdot küldött az unió foglalkoztatásra és felnőttképzésre

11 éve Az európai uniós csatlakozás óta eltelt 10 év alatt a foglalkoztatási és felnőttképzési szakterületen csaknem 900 ezer embert érintően több mint 1000 milliárd forint uniós társfinanszírozású forrást használtak fel eddig az állami, civil, érdekképviseleti szervezetek és vállalkozások Magyarországon - közölte a Miniszterelnökség fejlesztési sajtóosztálya. Teljes cikk...


Értéktelen munkavállalók - nincs biztos megélhetés

11 éve Túl kell élni az új gazdasági rendszert, ami már nem az alkalmazotti léten alapul, ahol nem számít a tudás, a végzettség és végső soron az ember. Legalábbis ez a véleménye Sarah Kendizor St. Louis-i publicistának, aki az Al Jazeerán fejtette ki rendhagyó gondolatait a gazdasági élet és a foglalkoztatás alakulásáról. Teljes cikk...


Ez történt az Egyesült Államok munkaerőpiacán

11 éve Nőtt a foglalkoztatottak száma, de többen folyamodtak segélyért, miközben a személyi jövedelmek is gyarapodtak a közelmúlt statisztikái szerint az Egyesült Államokban. Teljes cikk...


Optimistábbak a kis- és középvállalkozások

11 éve A beruházási hajlandóság és a jövőbe vetett bizalom is jelentősen javult a hazai kis- és középvállalkozások (kkv) körében - derül ki a Budapest Bank anyavállalata, a GE Capital hét európai országban végzett kutatásából. A cégek harmada készül új munkaerőt felvenni, ami akár 51 ezer új munkahelyet jelenthet. Teljes cikk...


Elemzők: a vártnál kedvezőbben alakultak a munkaerő-piaci folyamatok

11 éve A vártnál kedvezőbben alakultak a munkaerő-piaci folyamatok az idei első negyedévben az MTI által megkérdezett elemzők szerint, akik ugyanakkor felhívták a figyelmet arra, hogy a közmunkaprogram is jelentős szerepet játszott a javulásban. Az NGM a kormány foglalkoztatási programjainak sikereként értékelte az adatokat. Teljes cikk...


Feleannyi közmunkás lesz?

11 éve Több vidéki településen is csökkenteni kell a programban dolgozók számát a Népszabadság információi szerint. A munkaügyi központok nem adnak hivatalos választ, a folytatás bizonytalan. Teljes cikk...


6541 munkahely a pályázat eredménye

11 éve Megszületett a döntés a kis- és középvállalkozásoknak (kkv) kiírt idei munkahelyteremtő beruházási pályázat nyerteseiről, 1254 vállalkozás kap összesen 13 milliárd forint támogatást, ami 6541 új munkahely létrehozását segíti - jelentette be Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatásért felelős államtitkára szerdai budapesti sajtótájékoztatóján. Teljes cikk...


Nincs a pártoknak mondanivalója a foglalkoztatásról

11 éve A LIGA Szakszervezetek a választási kampány kezdetén – ahogy a korábbi választások előtt is – levélben fordult a parlamentbe aspiráló politikai pártokhoz, konzultációt kezdeményezve azok gazdaság- és társadalompolitikai koncepcióiról. A szakszervezet sajnálattal vette tudomásul, hogy egyetlen párt részéről sem volt fogadókészség a munkavállalók alapvető életviszonyait érintő kérdések megtárgyalásának indítványára. Teljes cikk...


Megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató üzemet avattak Csurgón

11 éve A legfrissebb adatok szerint 40 százalékkal csökkent a megváltozott munkaképességű álláskeresők száma az elmúlt években, jelenleg mintegy 17 ezerrel többen dolgoznak, mint a kormányváltás előtt - mondta Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális és családügyért felelős államtitkára kedden Csurgón, az ötven megváltozott munkaképességű embernek munkát adó Kézmű Nonprofit Kft. lámpa-összeszerelő üzemének avatásán. Teljes cikk...


Tovább csökkent a munkanélküliség, nőtt a foglalkoztatás

11 éve A KSH friss jelentése szerint tovább csökkent a munkanélküliség 2013 decembere és 2014 február között. Egy év alatt 123 ezer fővel, 379 ezerre, a munkanélküliségi ráta 3,0 százalékponttal, 8,6%-ra csökkent. A foglalkoztatottság pedig nőtt. 236 ezerrel több embert foglalkoztatnak, mint korábban. Teljes cikk...


Nőtt a foglalkoztatás az EU-ban 2013 végén

11 éve Nőtt a foglalkoztatás a 28 tagállamú Európai Unióban (EU) és a 18 tagállamú eurózónában is 2013 utolsó negyedévében 2013 harmadik negyedévéhez képest - ismertette legújabb adatait az EU statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken. Teljes cikk...


Kevesebben kértek segélyt

11 éve Csökkent a munkanélküli segélykérelmek száma az Egyesült Államokban. Teljes cikk...


Fiatalok és Paks a középpontban

11 éve Az Országgyűlés elnöke szerint a következő uniós pénzügyi ciklusban a fiatalok foglalkoztatásának támogatása kerül fókuszba. Kövér László hangsúlyozta, hogy a paksi bővítés 10 ezres nagyságrendben teremthet munkahelyeket. Teljes cikk...


Érdekvédelmi szervezetek a minisztériumban

11 éve A Nemzetgazdasági Minisztérium munkatársai csütörtökön fogadták a négy érdekvédelmi szervezet elnökét. Kerekasztal-beszélgetés keretein belül a több mint 100.000 munkavállaló szervezett, legális foglalkoztatását biztosító szervezetek szakmai vezetőinek lehetősége volt a működésüket ellehetetlenítő jogszabályváltozással kapcsolatos közös egyeztetésre. Az NGM munkatársai szakmai előterjesztést készítenek a döntéshozók számára a probléma 2014. július 1. előtti megoldása érdekében, hogy még a hatálybalépést megelőzően érdemi döntés, jogszabály-módosítás születhessen, áll a portálunkhoz eljuttatott közleményben. Teljes cikk...


A szolgáltató központok kétharmada bővítést tervez Magyarországon

11 éve A hazánkban működő szolgáltató központok kétharmada bővítést tervez Magyarországon. A cégek többsége szerint a képzett munkaerő az ország legnagyobb erőssége - derül ki az EY Nemzeti SSC Felméréséből, amelyet csütörtökön mutattak be Budapesten. Teljes cikk...


Több munkahelyet jelenthet az MVM erőteljesebb jelenléte a Mátrai Erőműben

11 éve Növelheti tulajdonrészét a Magyar Villamos Művek Zrt. a Mátrai Erőműben. Németh Lászlóné, fejlesztési miniszter kiemelte, hogy a 2011-es energiastratégia számol a szén- és megújuló energiával is. A környéken pedig a foglalkoztatás bővülését is hozhatja a szorosabb együttműködés. Teljes cikk...


Megváltozott munkaképességűek jutnak esélyhez Vas megyében

11 éve Országosan több mint másfél ezer megváltozott munkaképességű dolgozóját képzi a FŐKEFE Nonprofit Kft., hogy elősegítse munkaerő-piaci esélyük növekedését. Ez Vas megyében összesen kétszáz főt érint, kétharmad részben a megyeszékhelyen. Az erről tartott szombathelyi sajtótájékoztatón Puskás Tivadar polgármester üdvözölte, hogy a képzés 128 szombathelyi embert is elér - olvasható a portálunkhoz eljuttatott sajtóközleményben. Teljes cikk...


Kétkulcsos adó, családi adókedvezmény helyett magasabb családi pótlék - ezt tervezi a DK

11 éve A választások közeledtével portálunk arról érdeklődött a pártoknál, hogy kormányra kerülésük esetén milyen munkavállalókat és munkáltatókat érintő döntéseket hoznának. A Demokratikus Koalíció (DK) eltörölné a családi adókedvezményt, helyette magasabb összegű családi pótlékot nyújtanának, visszaállítanák a kisgyerekes anyák munkahelyi védettségét, kétkulcsos adót vezetnének be. Lássuk a részleteket, így változtatna a DK. Teljes cikk...


Már megvan a GE-központ első 200 munkavállalója

11 éve A Váci úton lévő, környezetbarát épületben helyet kapott, csúcstechnológiát képviselő új központ a GE üzletágai számára nyújt integrált üzleti szolgáltatásokat Európában és a kontinensen kívül is. Teljes cikk...


25.000 diák, aki nem lehet diákmunkás - nem hiányoznak valakinek?

11 éve Miközben a 25 év alattiak körében a munkanélküliség kiemelten magas (meghaladja a 28 százalékot) évente 25.000 diák öngondoskodását teszi lehetetlenné az a joggyakorlat, amely szerint a tanulmányaikat szüneteltető nappali tagozatos hallgatók nem vállalhatnak munkát a járulékkedvezményeket és ezáltal legális pénzkereseti lehetőséget biztosító iskolaszövetkezetekben. Pedig a hallgatók mintegy fele anyagi okokból, munkavállalás céljából függeszti fel iskoláit. Teljes cikk...


Januárban ezren igényelték a gyed melletti munkavégzés lehetőségét

11 éve Januárban mintegy ezer ember igényelte a gyed folyósítása melletti munkavégzés lehetőségét - mondta az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főigazgatója a gyed extráról szóló pénteki budapesti sajtótájékoztatón, amelyen sikeresnek értékelte a január 1-je óta adott lehetőségeket. Teljes cikk...


Kilenc hónapig járó álláskeresési juttatás, közmunka-átalakítás, kétkulcsos adó

11 éve A választások közeledtével portálunk arról érdeklődött a pártoknál, hogy kormányra kerülésük esetén milyen munkavállalókat és munkáltatókat érintő döntéseket hoznának. Az Együtt-PM Szövetség újra kilenc hónapig adna álláskeresési járadékot, bevezetné a gyermekellátási utalványt, igazságosabbá tenné a családi adókedvezményt, eltörölné az egykulcsos adót és átalakítanák a közmunkaprogramokat. Lássuk a részleteket, így változtatna az Együtt-PM. Teljes cikk...


46,2 millióan munka nélkül

11 éve Csökkent 2013 decemberében a munkanélküliség a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagállamaiban. A 34 tagországból álló szervezetben már a harmadik egymást követő hónapja esett a munkanélküliség, decemberben leginkább a fiatalkorúak és a férfiak körében mérséklődött az állástalanok aránya. Teljes cikk...


Minden negyedik magyarnak multitól jön a fizetése

11 éve A fizetéseken kívül az államnak adót, a GDP-nek pedig a hatvan százalékát adják a Magyarországon jelen lévő multicégek. Vajon mit adtak és mit vettek el a multik? Az MTA közgazdász-kutatója megvizsgálta a kérdést - írja az Index. Teljes cikk...


Már nem félünk a munkanélküliségtől?

11 éve Januárban folytatódott a GKI-Erste konjunktúra-index értékének immár több mint egy éve tartó, dinamikus emelkedése. A gazdaságkutató által, az EU támogatásával végzett felmérés szerint a fogyasztói várakozások az év első hónapjában is jelentősen, immár nyolc éve nem látott szintre emelkedtek, írja közleményében a gazdaságkutató. Teljes cikk...


Legálisan alkalmazott bejárónők

11 éve Több mint tízezer háztartási alkalmazottat jelentettek be tavaly a regisztrációs foglakoztatás alapján, írja a Magyar Nemzet. Az ebből származó állami bevétel sokszorosára emelkedett a 2010-es bevételhez képest. Teljes cikk...


Az Együtt-PM tagadja a minisztérium vádjait

11 éve Az Együtt-PM pártszövetség szerint nem igaz, hogy 30-35 ezerrel kevesebb női munkahely a céljuk, mint ahány jelenleg van. Teljes cikk...


Igazságtalanul ítélik el a "nulla órás szerződéseket"?

11 éve A gazdasági válság miatt a munkaerőpiac rugalmasabbá tétele vált szükségessé. Terjednek a határozott idejű szerződések és különböző válfajai, mint például a zero-hours contracts - "nulla órás szerződések". Utóbbiak veszélyére már munkajogászok is felhívták a figyelmet. A visszaélésekre is lehetőséget adó, elsősorban Nagy-Britanniában ismert foglalkoztatási forma lényege, hogy a munkáltató nem rendelkezik foglalkoztatási kötelezettséggel és a munkavállalót a szükségleteihez igazodva, alkalomszerűen hívja be dolgozni. Teljes cikk...


Fejlesztették a megváltozott munkaképességűek rehabilitációját támogató informatikai rendszert

11 éve A Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal (NRSZH) közel félmilliárd forintos európai uniós támogatással fejlesztette a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatási rehabilitációját támogató informatikai rendszert. Teljes cikk...


Kétkulcsos szja, kilenc hónapos munkanélküli segély - íme a program

11 éve Újra jöhetne a kétkulcsos szja, az adójóváírás, cserébe jelentősen csökkenne a közmunka forrásigénye és újra 9 hónapig járna a munkanélküli segély - legalább is az Együtt-PM választási programja szerint, melyről a napi.hu számol be. Teljes cikk...


Csökkent a munkanélküliség az OECD tagállamaiban

11 éve Csökkent a munkanélküliség a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagállamaiban 2013 novemberében. Bár a munkanélküliség havi bázisú alapon összességében csak 0,1 százalékkal esett vissza, június óta ez volt az első alkalom, hogy csökkent az állástalanok száma. Teljes cikk...


Már beadható a kkv-s munkahelyteremtő pályázat

11 éve Az idén a kis- és közepes vállalkozások (kkv) számára a tavalyihoz hasonló összegű, 13 milliárd forintos támogatási forrás áll rendelkezésre új munkahelyek teremtésére - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatásért felelős államtitkára. Teljes cikk...


Még Svájcban is nőtt a munkanélküliség

11 éve Havi és éves szinten egyaránt nőtt Svájcban a munkanélküliség decemberben. Ezt a a svájci kormány gazdasági államtitkársága (SECO) közölte. Teljes cikk...


Nem látszik olyan erő, mely a migrációt visszatartaná

11 éve A migráció egyre gyorsul és nem tudjuk, merre halad. Az itthon munkát vállaló, a változó körülményekhez jobban alkalmazkodó, leginkább versenyképes csoport távozik, akik belföldön sem tudnak elhelyezkedni, maradnak. A migráció következményeit felmérni talán még korai lenne, azonban cikkünkből kiderül, azok az IT szakemberek, akik az elmúlt öt évben mentek ki, már nem jönnek vissza. Tízezer körüli a betöltetlen IT állások száma. Teljes cikk...


Kulturális közmunka: jól hangzik

11 éve Nem volt zökkenőmentes a négyezer érettségizett és diplomás munkanélkülit munkára fogó kulturális közfoglalkoztatási program novemberi indulása, de a decemberben elkezdődő szakmai munkára már nem volt panasz. Az is a program mellett szól, hogy a munkát megelőző képzésen a kulturális munkához szükséges ismereteket sajátíthatják el a közmunkások. A megszerzett tudás és munkatapasztalat későbbi, elsődleges munkaerőpiacon való hasznosíthatósága itt is megkérdőjelezhető. A programot kidolgozó és a munkáltató jogokat gyakorló Nemzeti Művelődési Intézetnek és a partnerszervezetek közül megkérdezett Hagyományok Házának azonban erre is vannak tervei. Teljes cikk...


Megugrott a horvát munkanélküliség

11 éve Nőtt a horvát munkanélküliség novemberben, 21,1 százalék volt az októberi 20,3 százalék után, de éves összevetésben is emelkedett a ráta: tavaly novemberben 20,4 százalék volt az állástalanok aránya. Teljes cikk...


Nőtt a munkanélküli segélykérelmek száma

11 éve Az Egyesült Államokban erősen megemelkedett az első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma a 49. héten - közölte csütörtökön az Egyesült Államok munkaügyi minisztériuma. Teljes cikk...


Nőtt a munkanélküliség, de bizakodnak a görögök

11 éve Minimálisan nőtt a görög munkanélküliségi ráta szeptemberben az előző két havi stagnálás után - jelentette az ELSTAT görög statisztikai hivatal szerdán. Teljes cikk...


Győr-Moson-Sopronban a rendszerváltás óta nem volt ilyen alacsony a munkanélküliség

11 éve A megyei kormányhivatal munkaügyi központjának tájékoztatása szerint Győr-Moson-Sopronban csupán 7 ezer 148 ember keres munkát. Az előző évhez viszonyítva Győrött csökkent a legnagyobb mértékben a munkanélküliek száma - írja a nol.hu. Teljes cikk...


Megnyílt Magyarország első családbarát közösségi irodája

11 éve Megnyílt az első magyarországi családbarát közösségi iroda Szegeden; a Tó Office a Tudásklaszter Nonprofit Kft. gyermekvállalás után munkába visszatérő nők elhelyezkedését segítő programjának egyik eleme - mondta el a megnyitóval egybekötött keddi sajtótájékoztatón a projekt menedzsere. Teljes cikk...


Nőtt a munkanélküliség a lengyeleknél

11 éve Lengyelországban 13,2 százalékra emelkedett a munkanélküliség novemberben az októberi 13 százalékról - közölte a lengyel munkaügyi minisztérium. Teljes cikk...


Elvándorolnak az iskolázott szakemberek Nógrád megyéből

11 éve A pénzügyi-gazdasági válság még tovább rontotta Nógrád megye munkaerő-piaci helyzetét, a válság miatt állástalanná váltak zöme azóta sem talált munkát és a pályakezdők álláskeresési ideje is hosszabbá vált; emiatt a fiatal, iskolázott szakemberek elvándorolnak a megyéből - fogalmazták meg a megye 2012. évét gazdasági szempontból elemző kiadványban. Teljes cikk...


Fidesz: a gyed extra az édesanyák megbecsülését jelzi

11 éve A gyed extra jelzi az édesanyák megbecsülését, megkönnyítheti a munkaerő-piaci visszatérésüket, és az új családtámogatási intézkedések bevezetéséről hozott kormánydöntés segíthet megállítani a népességfogyást - hangsúlyozta Vantara Gyula, a Fidesz megyei választmányi elnöke pénteken Békéscsabán. Teljes cikk...


Csökkent a munkanélküliség az eurózónában

12 éve Októberben 12,1 százalékra csökkent a munkanélküliség az eurózónában a szeptemberi 12,2 százalékról. A teljes, 28 tagállamból álló Európai Unióra vonatkozó munkanélküliség nem változott, továbbra is 10,9 százalékon áll - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat. Teljes cikk...


Négyezer munkahelyet teremthet a panelprogram

12 éve Négyezer ember foglalkoztatását teszi lehetővé a panelprogram újraindítása a szakemberek szerint. A nemzeti fejlesztési miniszter kedden jelentette be, hogy országosan 8 ezer panellakás korszerűsítése kezdődik meg, amely csaknem 9 milliárd forintos megbízást jelent az építőiparban és a felújításban résztvevők számára - írja a hirado.hu. Teljes cikk...


Kölcsönzött munkavállalóknál nagyobb eséllyel tolódik ki a gyerekvállalás?

12 éve Egy kutatás arra hívja fel a figyelmet, hogy a nők karrierépítési ambíciói helyett sokkal inkább a foglalkoztatási viszonyaik vannak hatással a gyermekvállalási tendenciákra - írja a Medical News Today. Teljes cikk...


Kevésbé félünk állásunk elvesztésétől

12 éve Sokat javultak az üzleti és különösen a fogyasztói várakozások novemberben a GKI Gazdaságkutató felmérése szerint. Teljes cikk...


Csak félállásban dolgozhatnak a négygyermekes nevelőszülők

12 éve Foglalkoztatásnak minősül a nevelőszülői viszony az Országgyűlés hétfői törvénymódosítása szerint. Teljes cikk...


Versenyelőny felsőoktatási együttműködésekkel

12 éve "Nincs gazdasági növekedés az oktatás kiterjesztése nélkül" - mondta Sándorné dr. Kriszt Éva, Magyar Rektori Konferencia társelnöke a Tempus Közalapítvány konferenciáján. Az Üzlet és felsőoktatás a 21. században - versenyelőny a nemzetközi felsőoktatási együttműködések révén című rendezvény célja az volt, hogy áttekintsék a cégek és felsőoktatási intézmények közötti együttműködési formákat. Teljes cikk...


Képzések megváltozott munkaképességű dolgozóknak Martfűn

12 éve „Ahogyan a megváltozott munkaképességű embereknek szükségük van megélhetést biztosító munkára, úgy a magyar gazdaságnak is szüksége van az általuk előállított jó minőségű termékekre - jelentette ki Boldog István országgyűlési képviselő (Fidesz) Martfűn, a FŐKEFE Nonprofit Kft. sajtótájékoztatóján. Teljes cikk...


Mennyire reális a 100 ezer forint minimálbér a magyar gazdaságban?

12 éve Várhatóan 100 ezer forint fölé emelkedik jövőre a kötelező legkisebb bér. Az ellentétes nézőpontok közepette egy-két kérdés bizonyosan felvetődik: mennyire reális a magyar gazdaság teljesítményéhez képest a jelenlegi bérszínvonal? A választ a hvg.hu írása a versenyképesség, foglalkoztatottsági szint és a feketemunka területén kereste. Teljes cikk...


Jó gyakorlatok hátrányos helyzetűek foglalkoztatására

12 éve Az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. (OFA NKft.) a "FoglalkoztaTárs - Társ a foglalkoztatásban" című kiemelt projekt keretén belül 2013. november 12-én Tematikus Konferenciát rendezett "Hátrányos helyzetű csoportok foglalkoztatása, jó gyakorlatok bemutatása" témában, Budapesten. Teljes cikk...


Munkahelyteremtést sürget az IMF az Arab-öböl országaiban

12 éve Munkahelyteremtést sürget a Nemzetközi Valutaalap (IMF) az Arab-öböl országaiban. Ahmed Maszúd, az IMF regionális igazgatója szerint a legtöbb arab ország már rájött, hogy az emberek állami szférában való alkalmazása nem javítja a termelékenységet, ezért a magánszektort kell erősíteni - írta a londoni Financial Times napilap. Teljes cikk...


Megkezdődött a fiatalok munkanélküliségéről szóló uniós fórum

12 éve Megkezdődött kedd délután Párizsban az európai fiatalok munkanélkülisége elleni küzdelemről szóló uniós konferencia, amelyen 24 EU-ország állam- és kormányfője, munkaügyi minisztere, valamint a legfőbb európai intézmények vezetői egyeztetnek a kérdésről. Teljes cikk...


Új megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató szerviz

12 éve Megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztató szervizműhelyt adtak át Baktalórántházán kedden; a létesítményt, amely egy létrejövő térségi szervizhálózat központja, Soltész Miklós szociális és családügyi államtitkár avatta fel a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kisvárosban. Teljes cikk...


Kilépni az árnyékból - hazai példák fogyatékkal élő emberek foglalkoztatására

12 éve Munkáltatók az Esélyegyenlőségért - ezzel a címmel tartott szakmai konferenciát néhány nappal ezelőtt a Munkáltatók Esélyegyenlőségi Fóruma. Az előadások célja az volt, hogy konkrét példákkal, praktikus tanácsokkal mondhassák el az egyes munkáltatók, hogy náluk miként sikerült a szervezetbe fogyatékkal élő embereket integrálni. Teljes cikk...


Néhány javaslat a fiatalok foglalkoztatásáért

12 éve A magyar fiatalokat európai kortársaikhoz hasonlóan súlyosan érintik a munkaerőpiac nehézségei, ám Magyarország mégis kissé különbözik: kiemelkedő jelentősége van annak, hogy a magasabb képzettség megvédhet a munkanélküliségtől. Mit tesz az állam és a vállalati szféra a fiatalok foglalkoztatásáért? A cikk szerzője Szabó Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetsége Ifjúsági Tagozatának elnöke. Teljes cikk...


Történt-e foglalkoztatási fordulat?

12 éve Nem könnyű megítélni a valós munkaerő-piaci helyzetet, hiszen számtalan tényező befolyásolja a munkanélküliséget és a foglalkoztatást, a felmérések különböző eredményei pedig tovább nehezítik a tisztán látást. Kádár Piroskával, a Portfolio elemzőjével készített interjúnkból kiderül, fordulatról még korai lenne beszélni, de nem igaz, hogy a foglalkoztatás ne nőtt volna a versenyszférában. Teljes cikk...


Tényleg nő a versenyszféra foglalkoztatottsága?

12 éve A versenyszféra alkalmazotti létszáma 2011 év vége óta csökkenő trendet követ, ha az éves változásokat nézzük, miközben a foglalkoztatottság növekszik. A foglalkoztatásért felelős államtitkár szerint a kormányváltáshoz képest 100 ezres a növekmény. Lehet ez? Teljes cikk...


Kis cégek: ideje odafigyelni a munkavállalókra

12 éve Hazánkban a kis cégek létrehozására és életben maradásukra szánt állami támogatások mértéke az átlag alatt van. Pedig a szektorban jelentős a foglalkoztatottak száma, a kkv-k által foglalkoztatott munkavállalók száma meghaladja az 1 millió 700 ezer főt. A szakértő szerint a kisvállalkozásoknál - ezen belül a mikrovállalkozásoknál - sokkal hangsúlyosabb szerepe van, illetve lenne a "HR"-nek, mint a nagy cégeknél. Teljes cikk...


Elemzők így látják a foglalkoztatottak "történelmi csúcspontját"

12 éve Kedvezőnek tartják a munkaerő-piaci adatokat az elemzők, akik azonban arra is felhívták a figyelmet, hogy a foglalkoztatás növekedése nagymértékben a közmunkaprogramok felfutásának eredménye. Az NGM szerint a kormány gazdaságpolitikájának sikere, hogy a foglalkoztatottak létszáma "történelmi csúcsra" nőtt. Teljes cikk...


MSZP: növekvő jövedelmi különbségek, csökkenő foglalkoztatottság

12 éve A kormányváltás óta hét és félszeresről kilencszeresre nőtt a társadalom leggazdagabb és legszegényebb tíz százaléka közötti jövedelmi különbség - mondta Gúr Nándor, az MSZP alelnöke pénteki budapesti sajtótájékoztatóján. Teljes cikk...


Túl szigorúra sikerült a rokkantellátó-rendszer

12 éve Sok kisebb mértékű egészségkárosodással élő ember nem kap már ellátást, azonban a költségvetés sem érte még el a megváltozott munkaképességűek ellátásának átalakításával tervezett megtakarítást. Az érdekvédők módosításokat szorgalmaznak - íjra a Világgazdaság Online pénteki cikke. Teljes cikk...


"Ma nem sokat ért a munkám" - merünk ilyet mondani a főnöknek?

12 éve Kísérővel érkezik munkahelyére Szabó Alexandra: a Down-kóros lány egy hónapja dolgozik a Tranzit Art Caféban. Vele egyszerre kezdett a kávézóban dolgozni Molnár Marietta, aki 2007-ben egy baleset következtében került kerekesszékbe. Mindketten érdemi, valós, értéket teremtő munkát végeznek, közben pedig megtanítják a vendégeket és az itt dolgozókat valami másra: hogy ők nem is mások. Teljes cikk...


Jó gyakorlatok a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatására

12 éve Miképpen alakítják szervezeti politikájukat a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatását illetően a munkáltatók, mennyiben követnek egy rendszerszerű megközelítést a megváltozott munkaképességűek hatékony foglalkoztatására? - ezt a kérdéskört vizsgálja dr. Tardos Katalin, az mtd Tanácsadói Közösség szakmai vezetőjének tanulmánya. Teljes cikk...


Nem lesz meg a választás előtt az új foglalkoztatási mutató

12 éve A kormány szerint hamisak azok az ellenzéki vádak, amelyek szerint a foglalkoztatási törvények célja a statisztikai adatok javítása és az adatok befolyásolása - jelentette ki az egyes foglalkoztatási tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat keddi általános vitájában Czomba Sándor államtitkár. Teljes cikk...


Szerény reálbér-növekedés várható - de nem a versenyszférában

12 éve 2013 második negyedében történelmi szintet ért el a foglalkoztatási ráta, ám mindez nem a versenyszférának köszönhető - olvasható az MNB Inflációs jelentésében. A nemzetgazdasági foglalkoztatottságot hosszabb ideje elsősorban a közfoglalkoztatás és a bővülő külföldi munkavállalás emeli, és nem a hazai versenyszféra. Az MNB szerint a bruttó bérek 4,5 százalékkal emelkedhetnek 2014-ben, ám a versenyszférában 3 százalékos béremelés lehet - írja a napi.hu. Teljes cikk...


Ebben az ütemben 2080-ra lenne meg az egymillió új munkahely

12 éve Köllő János az MTA Közgazdaságtudományi Intézetének munkatársa a Magyar Narancsban megjelent írásában kifejti, hogy a jelenleg jellemző növekedési ütem mellett 65-70 évbe is beletelhet, mire megvalósul a kormány által 10 éven belülre ígért egymillió új munkahely – tudtuk meg a Portfolio.hu összefoglalásából. Teljes cikk...


Bod Péter Ákos: A hazai munkaadók foglalkoztatási statisztikái nem mutatnak érdemi növekményt

12 éve A százezres nagyságrendben külföldön munkát vállaló magyarokat a lakossági megkérdezésen alapuló statisztikák munkavégzőként rögzítik, és az így készített munkaerő-piaci statisztikák javulni látszanak. A kormány pedig ebben a kedvezőbbnek kinéző mutatóban a gazdaságpolitikai fordulat bekövetkeztét látja - olvasható Bod Péter Ákos, a Budapesti Corvinus Egyetem professzora a Világgazdaság Online oldalán megjelenő cikkében. Teljes cikk...


Czomba Sándor elnézte a versenyszféra számait

12 éve A versenyszférában létrehozott új munkahelyek is fontos szerepet játszottak a foglalkoztatás bővülésében mind az utóbbi egy, mind pedig az utóbbi három évben; ennek is köszönhető, hogy a KSH friss adatai szerint két évtizedes rekordot döntött a foglalkoztatottak száma idén nyáron - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára pénteki budapesti sajtótájékoztatóján. Valószínűleg hibás adatokra támaszkodva, ugyanis a KSH számai szerint éppen ennek az ellenkezője igaz. Teljes cikk...


Állami építkezéseken teremtenének munkalehetőséget romáknak

12 éve A tartósan munkanélküli, hátrányos helyzetű romák foglalkoztatásának elősegítéséről kötött együttműködési megállapodást Farkas Flórián, az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnöke és Fürjes Balázs, az egyes kiemelt jelentőségű budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos kedden Budapesten. Teljes cikk...


Munkahelyteremtési pályázat a megváltozott munkaképességűekért

12 éve A pályázásra jogosult szervezetek a megváltozott munkaképességű munkavállalókat foglalkoztató akkreditált munkáltatók, amelyek a munkahelyek rehabilitációs célú átalakítása keretében új munkahelyek teremtéséhez illetve azok átalakításához igényelhetnek vissza nem térítendő támogatást. Teljes cikk...


GKI: perspektívátlan pályán döcög a gazdaság

12 éve Mivel a 2013. évi 0,3 százalék után 2014-ben is csak 1,3 százalék körüli növekedés várható, folytatódik az ország leszakadása a régiótól: 2011-14-ben a GDP átlagosan csak évi 0,4 százalékkal nő, ennél rosszabb teljesítmény egyedül Szlovéniában lesz - véli a GKI Gazdaságkutató Zrt. Teljes cikk...


Kiknek segített a munkahelyvédelmi akció?

12 éve Januártól érvényesíthetők a munkahelyvédelmi akcióterv kedvezményei. Mind Varga Mihály, mind Czomba Sándor abszolút sikeresnek véli az akciót. Teljes cikk...


Nőtt a félelem a munkanélküliségtől

12 éve A GKI Gazdaságkutató Zrt. által, az EU támogatásával végzett felmérés szerint a fogyasztói bizalmi index ugyanis csökkent, a gazdasági várakozások a tavaszi javulás után a nyár folyamán összességében nem változtak lényegesen. A szolgáltató cégek optimistábbak, az emberek viszont tartanak a munkanélküliségtől. Teljes cikk...


2010-es szinten ragadt a versenyszféra dolgozói száma

12 éve Bár nemzetgazdasági szinten többen állnak alkalmazásban, mint tavaly júniusban, vagy épp idén májusban, a versenyszféra még képtelen magára találni. Volt ugyan pozitívként értelmezhető adat a friss statisztikában, más szemszögből megvilágítva a dolgot, kiderül, hogy már tavaly december óta semmi sem változik. Teljes cikk...


Ötéves mélyponton az amerikai friss munkanélküliek száma

12 éve Múlt héten több, mint ötéves mélypontra, 19 ezer fővel esett az először munkanélküli segélyért sorban állok száma az Egyesült Államokban. Teljes cikk...


Munka a hipermarketekben, és ennek munkaerő-piaci hatása

12 éve A nosztalgikus hangulatú közértekkel és csemegeboltokkal lassan már csak a múzeumokban lehet találkozni. Helyüket fokozatosan veszik át a kisebb-nagyobb áruházláncok, ahol a hosszú polcokon tömegével állnak a termékek, melyeket katonás sorba rendeznek az egyenruhába öltözött árufeltöltők. Milyen hatással vannak a gazdaságra, a helyi kisboltokra és a foglalkoztatásra a hipermarketek? Milyen a munka a hipermarketekben? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ. Teljes cikk...


Selmeczi: A Fidesz nem fogad el foglalkoztatási tanácsokat a bukott baloldaltól

12 éve A Fidesz nem fogad el foglalkoztatási tanácsokat a bukott baloldaltól - reagált Selmeczi Gabriella a szocialista Gúr Nándor vasárnapi sajtótájékoztatóján elhangzottakra. Teljes cikk...


Családpolitika: nyilvános vitára hívja Szabó Tímea Harrach Pétert

12 éve Nyílt levélben hívja családpolitikáról szóló vitára a kereszténydemokrata Harrach Pétert Szabó Tímea, a PM politikusa. Teljes cikk...


Azonnal el kellene indulnia az ifjúsági garanciaprogramnak

12 éve A gazdasági és pénzügyi válság egyik, ha nem a legszomorúbb következménye a fiatal korosztály foglalkoztatási helyzetében mutatkozik meg, mely egyre aggasztóbb tendenciákat mutat Európa-szerte. A Munkástanácsok Országos Szövetségének (MOSZ) Ifjúsági Tagozata fontosnak tartja az elfogadott ifjúsági garanciaprogramot - áll a szövetség közleményében. Teljes cikk...


Tényleg annyira sötét a feketemunka?

12 éve A kampánytémák örökzöld favoritja szerte az Unióban a feketegazdaság - leginkább a feketemunka - elleni harc. Közben pedig mindenki tudja, hogy a válság mélyén fuldokló magánszektor (azon belül a politikusok által szavakban olyannyira imádott, ajnározott kis- és középvállalkozások) törékeny versenyképességét az egyre nagyobb tömegben foglalkoztatott illegális dolgozók, a közterhek megspórolása biztosítják. Épp ezért inkább beszéljünk róla álszent frázisok nélkül. Teljes cikk...


Munkáltatók figyelem! Egyre fifikásabb a NAV!

12 éve Egyre valószínűbb, hogy minden gazdálkodó lebukik, aki nem jelenti be alkalmazottait. A NAV ugyanis a foglakoztatás ellenőrzésekor egyre eredményesebb módszereket alkalmaz. Teljes cikk...


Csúcsot döntöttek Ausztriában a magyar munkavállalók

12 éve Az osztrák társadalombiztosítottak szervezete (Hauptverband der Österreichischen Versicherungsträger) friss statisztikája szerint júniusban 59 575 magyar állampolgár dolgozott Ausztriában, ez 3411 fővel több, mint egy hónappal korábban, pedig már az is új rekord volt - írja a Privatbankar.hu. Teljes cikk...


Hiányszakmákat tanuljanak a megváltozott munkaképességűek

12 éve Uniós támogatással a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását segítő programot indított Csongrád megyében egy alapítvány. A programot indító Progress Vállalkozásfejlesztő Alapítvány arra hívta fel a figyelmet, hogy a legutóbbi népszámlálási adatok szerint a fogyatékossággal élő emberek 9 százalékának, a megváltozott munkaképességű emberek 12 százalékának volt munkahelye. Teljes cikk...


Munkahelyvédelmi akcióterv: növekszik a kedvezményezettek száma

12 éve Az év elején életbe lépett munkahelyvédelmi akcióterv eredményei a várakozásoknak megfelelően alakultak: eddig 720 ezer munkavállaló foglalkoztatását könnyítette meg, és a munkáltatók költségei a program révén összesen 45 milliárd forinttal csökkentek. Teljes cikk...


2020-ra négy magyarból három dolgozzon

12 éve Jelenleg négyből kettő magyar dolgozik valamit, de ha megvalósul az uniós pénzekre épített nagyszabású magyar terv 2020-ig, akkor már négyből hárman dolgoznak majd, írja az origo. Teljes cikk...


Javult a foglalkoztatás, de nem lett kevesebb munkanélküli az USA-ban

12 éve Az Egyesült Államokban váratlanul nagy mértékben nőtt júniusban a nem mezőgazdasági ágazatokban foglalkoztatottak száma, ugyanakkor a munkanélküliségi ráta nem csökkent - közölte az Egyesült Államok munkaügyi minisztériumának statisztikai hivatala. Teljes cikk...


Házi feladat a cégeknek: mindenki fogadjon gyakornokot!

12 éve A legtöbb vállalat nem él azzal a helyzeti előnnyel, hogy a közelében szakmai felsőoktatást folytató intézmények működnek. Sajnos, ez egy szerencsétlen alulértékelése egy olyan eszköznek, amely pedig komoly növekedési potenciált hordoz magában. A gyakornok, amennyiben megfelelően van alkalmazva, igazi versenyelőnyhöz juttathatja az őt befogadó céget. Teljes cikk...


Mélyponton a munkanélküliségi ráta Írországban

12 éve Hároméves mélypontra, 13,6 százalékra csökkent júniusban Írországban a munkanélküliek aránya - írja a Magyar Nemzet. Teljes cikk...


"Gyerevissza" kismama, vár a munkahelyed!

12 éve Szülés után vissza a munkába - sok programot, lehetőséget, kezdeményezést bemutattunk már, melyek egytől-egyig azt a célt szolgálják, hogy a kisgyerekesek ne szoruljanak ki a munkaerőpiacról, ne írja le őket a társadalom, igenis dolgozhassanak. Ezt célozza a GYEREVISSZA címet viselő projekt is. A Seed Alapítvány vállalkozni tanítja a kismamákat, akik így saját lábukon állva, saját idejüket beosztva tudnak dolgozni. Cikkünkben a K&H példaértékű programjára is kitérünk. Teljes cikk...


Több pénz a fiatalok munkahelyteremtésére, és a kkv-k támogatására

12 éve Az uniós csúcson megállapodás született az ifjúsági munkanélküliség elleni küzdelem új lépéseiről és a kis- és középvállalatok hitelezésének ösztönzéséről - írja a Napi Gazdaság. Teljes cikk...


Az MSZP szerint minden szempontból romlott a munkaügyi helyzet

12 éve Az MSZP szerint tavaly csökkent a munkaügyi ellenőrzések száma, s több visszaélés történt a munkavállalókkal szemben. Azt is kifogásolták, hogy csökkent a 8 órában foglalkoztatottak száma. Teljes cikk...


LMP: a kormány ismét a képzéseken spórolna

12 éve Elfogadhatatlannak tartja az LMP szakpolitikusa, hogy "ismét a képzéseken spórolna a kormány". Négymilliárd forintot vontak el a szak- és felnőttképzéstől. Teljes cikk...


"A közmunkaprogramoknak közösségteremtő erejük van"

12 éve A közmunkaprogramoknak közösségteremtő erejük van - hangsúlyozta Kovács Zoltán, az EMMI társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára pénteken az MTI-nek adott nyilatkozatában, azokat a témákat áttekintve, amelyek Viviane Redinggel, az Európai Bizottság igazságügyi kérdésekben illetékes alelnökével az előző nap folytatott megbeszélése során felmerültek. Teljes cikk...


Mit gondolnak az elemzők a munkaerő-piaci adatokról?

12 éve Meglepően jónak tartják a csütörtökön publikált március-májusi munkanélküliségi adatot az MTI-nek nyilatkozó elemzők, akik szerint a foglalkoztatottság növekedését továbbra is elsősorban a közmunkaprogramok okozzák, ugyanakkor némi javulás feltételezhető a versenyszférában is. Teljes cikk...


GKI: folytatódik Magyarország leszakadása a régiótól

12 éve A GKI Gazdaságkutató Zrt. idei második átfogó előrejelzése szerint folytatódik Magyarország leszakadása a régiótól - mondta Vértes András, a GKI elnöke szerdán Budapesten, a gazdaságkutató cég sajtótájékoztatóján. A foglalkoztatási helyzet sem ígéretes. Teljes cikk...


Öt év alatt duplájára nőtt a foglalkoztatottak száma a paksi ipari parkban

12 éve A válság nem ingatta meg a paksi ipari parkban lévő cégeket, sőt az elmúlt öt évben folyamatos volt a fejlődés: kilenc telephelyfejlesztés zajlott, hozzávetőleg hárommilliárd forint értékben, a foglalkoztatottak száma pedig megduplázódott - mondta el Sztruhár Sándor, a Paksi Ipari Park Kft. ügyvezetője. Teljes cikk...


Különösen a rossz a fiatalok helyzete

12 éve Különösen a fiatalok foglalkoztatási helyzete rossz az EU legtöbb tagországában, így Magyarországon is - mondta el a fiatalok munkához jutási lehetőségeiről az ombudsmani hivatalban rendezett konferencia több felszólalója pénteken. Teljes cikk...


55 ezer megváltozott munkaképességű munkavállaló dolgozik

12 éve Az állami támogatás igénybevételével foglalkoztatott megváltozott munkaképességűek száma tízezerrel több, mint két évvel ezelőtt. -mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális és családügyért felelős államtitkára. Teljes cikk...


Több adószabály is változik a távollétidíj-törvény elfogadásával

12 éve Több adó-, illeték- és jövedéki szabály módosítását is elfogadták a képviselők pénteken az Országgyűlésben a távolléti díj számításával összefüggő törvényjavaslat jóváhagyásával. Teljes cikk...


Csökkent a foglalkoztatottság az Európai Unióban

12 éve Az Európai Unió statisztikai hivatala szerint 0,5 százalékkal csökkent a foglalkoztatottsági ráta az eurózónában 2013 első negyedévében az előző negyedévvel összehasonlítva és 0,2 százalékkal zsugorodott a 27 tagországból álló Európai Unióban. Teljes cikk...


Újabb foglalkoztatási programok indulnak fiataloknak

12 éve A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) két új foglalkoztatási programot indít: az Út a szakmaválasztáshoz című program keretében a hátrányos helyzetű fiatalok szakmához jutását támogatják, a helyi önkormányzatokat pedig abban segítik majd, hogy a nyári szünidőben diákokat alkalmazhassanak. Teljes cikk...


Átfogó kampány az ifjúsági munkanélküliség csökkentéséért

12 éve A 30 év alatti fiatalok körében 14 millióra nőtt a munkanélküliek száma, ami becslések szerint mintegy 153 milliárd eurós bevételkiesést jelent az Európai Uniónak. Az Európai Bizottság ezért pályázatot hirdetett egy átfogó tájékoztató kampányra, mely a magyarországi Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) irányítása alatt valósul meg. A projekt célja, hogy országszerte felhívja a figyelmet a fiatalok elhelyezkedési nehézségeire, bemutassa a munkáltatóknak a fiatalok foglalkoztatásában rejlő lehetőségeket, az azzal járó előnyöket, valamint ösztönözze és segítse az érintett fiatalokat - írja a portálunkhoz eljuttatott sajtóközlemény. Teljes cikk...


Stratégiai partnerségi program a foglalkoztatás fellendítésére

12 éve Foglalkoztatási témában stratégiai partnerséget kötött a Man at Work Kft. Nemesvámos Önkormányzatával. Az együttműködés az 5000 fő alatti települések tartós munkanélküliségének enyhítésére meghirdetett felhívás mintaprojektje. Ennek keretében elsősorban a hátrányos helyzetűek, a rossz anyagi körülmények között, segélyen élők számára biztosítanak betanított, alkalmi, segéd- és szakmunkát, valamint segítik a fiatalok pályaorientációját. Teljes cikk...


Czomba: Ötezer új állás jött létre a munkahelyteremtő pályázatnak köszönhetően

12 éve A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) 822 vállalkozásnál 4914 munkahely létrejöttét támogatta idei, mikro-, kis- és közepes vállalkozásoknak kiírt munkahelyteremtő pályázatán - mondta Czomba Sándor, a tárca foglalkoztatásért felelős államtitkára szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón. Teljes cikk...


Az államtitkárság cáfolja, hogy ne lenne átfogó, romáknak szóló foglalkoztatási program

12 éve Cikkünkben közzé tesszük a Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság közleményét, melyben kifejtik, milyen kormányzati intézkedések történtek, illetve vannak folyamatban a roma foglalkoztatás elősegítése érdekében. Teljes cikk...


A költséghatékony foglalkoztatás lehetőségei

12 éve A foglalkoztatás és annak egyéb terhei képviselik a legmagasabb arányt a vállalkozások költségvetésében. Egy vállalkozás akkor jár el költséghatékonyan, ha állandó alkalmazottainak állományát az átlagos terhelési szint alá "„lövi be", így üresjáratok esetén nem kell nagyszámú munkavállalót munka nélkül tartania. A továbbiakban a munkaerővel fedezetlen kiemelkedő termelési csúcsokat pedig kölcsönzött munkaerővel, vagy diákmunkásokkal elégítik ki. Teljes cikk...


Egy hungarikum megoldási javaslat a fiatalkori munkanélküliségre

12 éve Rekordmagas a fiatalok munkanélküliségi rátája, a legnagyobb probléma, hogy a pályakezdők munkatapasztalat nélkül lépnek ki a munkaerőpiacra. A hungarikumnak mondható iskolaszövetkezeti foglalkoztatás érdekképviseleti vezetői egy kutatásra támaszkodva rámutattak, mekkora lehetőségek rejlenek ebben az eszközben. Felvázoltak egy megoldási javaslatot az Európai Unió stratégiájával összhangban a fiatalkori munkanélküliségre. Teljes cikk...


Kilenc hónapig járna munkanélküli-segély

12 éve A 2014-es kormányváltást követően az első kormányzati döntések egyike lesz, hogy három helyett kilenc hónapra emelik a munkanélküli-segély folyósításának időtartamát - ígérte az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért választási szövetség vezetője, Bajnai Gordon csütörtöki székesfehérvári nagygyűlésén. Teljes cikk...


Tizenkétmilliárd forint fogyatékossággal élők foglalkoztatására

12 éve A fogyatékossággal élő, illetve megváltozott munkaképességű emberek nyílt munkaerő-piaci foglalkoztatását és képzését támogatja egy most elindított uniós program - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális államtitkára csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján. Teljes cikk...


Részmunkaidő kismamáknak: újabb lépések jönnek

12 éve Rövidesen újabb munkahelyvédelmi lépésekről születhet döntés, az intézkedések elsősorban a hatévesnél fiatalabb gyermeket nevelő anyák részmunkaidős elhelyezkedését segíthetik - írja a Magyar Nemzet. Teljes cikk...


Kevesebb álláskereső Fejér megyében

12 éve Fejér megyében jelentősen, 2624 fővel csökkent a regisztrált álláskeresők száma áprilisban, - tájékoztatott a Fejér Megyei Kormányhivatal munkaügyi központja csütörtökön. Teljes cikk...


A második félévtől a versenyszférában is nőhet a foglalkoztatás

12 éve A következő hónapokban tovább csökkenve 11 százalék alá kerülhet a munkanélküliségi ráta Magyarországon, és lassan a versenyszférában is javulnak a foglalkoztatási kilátások - véli a Takarékbank és az ING makroelemzője. A Nemzetgazdasági Minisztérium is kiemeli, hogy kedvezően változtak mind a foglalkoztatási, mind a munkanélküliségi adatok. Teljes cikk...


Kilátástalanság és szegénység - nincs kormányzati válasz a romák munkanélküliségére

12 éve A kormány 100 ezer cigány származású ember foglalkoztatását tervezi 2015-ig, ezt azonban feltehetően csak közmunkával tudja majd megoldani - vélik a HR Portálnak nyilatkozó szakértők, akik szerint ez a foglalkoztatási forma nem jelent valódi alternatívát és csak meghosszabbítja a nehéz helyzetben lévők vegetálását. Átfogó, romáknak szóló foglalkoztatási és képzési program nincs, enélkül viszont nem valószínű, hogy tartósan csökkenne a 80 százalékos munkanélküliségi arány. Teljes cikk...


Könnyítenék a nyugdíjasok elbocsátását

12 éve Az elbocsátási okok közé emelné a nyugdíjkorhatár betöltését a jövő évtől a szlovák munka, szociális és családügyi minisztérium - közölte a szaktárca vezetője, Ján Richter kijelentéseire hivatkozva a pozsonyi Pravda kedden. Teljes cikk...


Lefaraghat a foglalkoztatói költségekből

12 éve Munkaadóként mindenki arra törekszik, bárcsak kevesebb járulékot kellene fizetnie alkalmazottai után; szerencsére ezen igényüket a legtöbben nem a törvények megkerülésével próbálják kielégíteni. Nincs is rá szükség, hiszen alkalmi vagy szezonális munkaerőigény esetén a főállású foglalkoztatásnak van egy sokkal kényelmesebb és kedvezőbb alternatívája: a diákszövetkezeti munka. Teljes cikk...


Miniszteri biztos: nőtt a kisgyermekes anyák foglalkoztatása

12 éve A nők és a kisgyermekes anyák növekvő foglalkoztatási adatairól beszélt Szalai Piroska, a területért felelős miniszteri biztos az Európai Parlament magyar néppárti képviselőcsoportjának pénteki konferenciáján, amelyen a kormány nőkért, családokért és gyermekekért tett intézkedéseiről volt szó. Teljes cikk...


A családi napközi szerepe a család és munka összeegyeztetésében

12 éve Kizárólag a munkavállalási rugalmasság és a munkaválallást lehetővé tevő, rugalmas és gyermekközpontú ellátóhelyek hozzáférhetőségének bővítése oldhatja meg a foglalkoztatás és családpolitika problémáit, hozzájárulva a magyar gazdaság versenyképességégének javításához. A családi napközi Magyarországon még unikumnak számít, alulfinanszírozottsága okán egyelőre csak egy méregdrága magánbölcsi - mutat rá egy széleskörű tanulmány. Teljes cikk...


Megy össze az építőipar, eddig hétezer állás szűnt meg

12 éve Az építőipari ágazat nem áll messze attól, hogy több építőanyag gyártása teljesen megszűnjön Magyarországon. A tégla-, cserép- és betoniparban dolgozók létszáma 14 ezer főről 7 ezerre csökkent. Teljes cikk...


Szabad vállalkozói zónaként járnak a kedvezmények a településeknek

12 éve A kormány döntése alapján szabad vállalkozói zónává válik a Heves megyei Bélapátfalva, illetve a környező 12 település is - a térségben foglalkoztatás-bővítés és adókedvezmények várhatók. Teljes cikk...


Ellentmondások és igazságok a munkaerő-piaci statisztikákban

12 éve Folyamatos a közleményharc arról, hogy jól áll-e a magyar munkaerőpiac vagy sem. Nőtt a foglalkoztatás, de nőtt a munkanélküliség is, melyik adat a mérvadó? Hogyan számítanak a külföldön dolgozók, számolják-e őket egyáltalán? A különböző munkaerő-piaci statisztikák metodikáinak segítségével próbáljuk megfejteni azok legszembetűnőbb diszkrepanciáit. Teljes cikk...


Három érv a megváltozott munkaképességűek alkalmazása mellett

12 éve 2013-ban mindössze néhány új szabályt kell megismernie annak a munkáltatónak, aki versenyképessége javításában, költségei csökkentésében vagy a vállalat társadalmi felelősségvállalásának tudatos megvalósítása során megváltozott munkaképességű dolgozókat is foglalkoztat. A foglalkoztatás ezen módjával kapcsolatos lehetőségek azonban úgy tűnik, egyre több munkaadó számára válnak vonzóvá. Nézzük röviden a legfontosabb okokat. Teljes cikk...


Megéri az ötvenest is felvenni

12 éve Főként a high-tech és mérnöki területeken dolgozók a karrierjük csúcsát 50-60 éves korukra érték el, ami azt jelentheti, hogy a vállalatoknak érdemes újragondolni a felvételi és elbocsátási gyakorlatukat, írja a jobline egy izraeli kutatás nyomán. Teljes cikk...


Tavaly 15 ezerrel több kisgyermekes anya dolgozott, mint korábban

12 éve Magyarországon tavaly több mint 190 ezer 6 év alatti kisgyermeket nevelő anya dolgozott. Ez 15 ezerrel több, mint egy évvel korábban - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az Eurostat adataira hivatkozva. Teljes cikk...


Maradhatnak az egészségügyben a nyugdíjasok

12 éve A március végéig az EMMI-hez beérkezett 1906 továbbfoglalkoztatási kérelemből - a szakmai előterjesztés elfogadásával - 1848 esetben a kormányzat is támogatta a továbbfoglalkoztatást, írja a NapiGazdaság. Teljes cikk...


Komárom-Esztergom megyében csökkent a munkanélküliség

12 éve Április elejére a munkaviszonyt vesztett álláskeresők számának csökkenése és az új állásbejelentések növekedése miatt Komárom-Esztergom megyében a korábbi 11-ről 10 százalékosra csökkent a munkanélküliség - tájékoztatta a megyei munkaügyi központ igazgatója kedden az MTI-t. Teljes cikk...


MSZP: a kormány hazudozik a foglalkoztatásról

12 éve Az MSZP szerint a Fidesz valótlanságokat állít a foglalkoztatásról, ezért arra szólítják fel a kormánypártot, hogy fejezze be a "hazudozást", és inkább foglalkozzon az ígért egymillió munkahely létrehozásával. Teljes cikk...


Elemzők: nem csökken a munkanélküliség, de a foglalkoztatottság nőhet idén

12 éve Nem várható a munkanélküliség csökkenése ebben az évben, a foglalkoztatottság viszont bővülhet, bár ennek mértékéről megoszlik az MTI által megkérdezett elemzők véleménye. A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint már látszik a kormány munkahelyvédelmi és foglalkoztatást elősegítő intézkedéseinek hatása. Teljes cikk...


Tartósan 11 százalék felett a munkanélküliségi ráta

12 éve 2013 I. negyedévében a munkanélküliek száma 509 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 11,8 százalék volt. Míg a férfiak munkanélküliségi rátája 0,4 százalékponttal emelkedett az előző év azonos időszakához képest, addig a nőké ugyanennyivel csökkent - jelenti a KSH. Teljes cikk...


Csökkent a regisztrált álláskeresők száma Fejér megyében

12 éve A regisztrált álláskeresők száma 23 884 volt márciusban Fejér megyében, ami az előző havinál 2,9 százalékkal kevesebb - derült ki a Fejér Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának elemzéséből. Teljes cikk...


Infokommunikációs területén bővülhet a nők foglalkoztatottsága

12 éve A magyar kormány számára kulcskérdés a nők tudásának, a női erőforrásnak a minél hatékonyabb felhasználása, azon belül a nők foglalkoztatásának a bővítése az infokommunikáció területén - hangsúlyozta Szalai Piroska nemzetgazdasági miniszteri biztos csütörtökön Brüsszelben, az Európai Parlament ipari és nőjogi bizottsága által közösen szervezett meghallgatáson. Teljes cikk...


Raiffeisen: Magyarország növekedési fordulat előtt áll

12 éve A Raiffeisen elemzői szerint Magyarország növekedési fordulat előtt áll, a kérdés csak az, mikor és milyen lendülettel indul majd be a gazdaság, ezért a Raiffeisen elemzői csapata a korábbi 0,5 százalékos GDP-csökkenésről 0 százalékra, azaz stagnálásra változtatta az idei évre szóló növekedési előrejelzését. Teljes cikk...


Gödörben a foglalkoztatás Tolna megyében?

12 éve Haldoklik a megye, gödörben a foglalkoztatás Tolna megye haldoklik, mondta egy villanyszerelő cég vezetője a teol honlapján. Helyben nincs munka, több száz kilométert kell utazni, hogy dolgozhassanak. Teljes cikk...


Vas megyében csökkent az álláskeresők száma

12 éve A közfoglalkoztatási programok indulása kedvező hatással volt a munkaerő-piaci folyamatok alakulására Vas megyében: márciusban megállt a regisztrált álláskeresők számának tavaly november óta tartó emelkedése. Teljes cikk...


Négy hónap alatt minden fiatalnak legyen állása - megvalósulhat az ifjúsági garancia?

12 éve Magyarországon 30 százalék körül van a 25 éven aluli munkanélküli fiatalok rátája, ami nem azt jelenti, hogy minden harmadik-negyedik fiatal állástalan, hanem azt, hogy akik a munkaerőpiacon vannak egyáltalán - tehát munkát keresnek -, azoknak harmada-negyede nem talál állást - mondta el Andor László. A foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi befogadásért felelős európai biztost arról kérdeztük, milyen feltétele, és mekkora esélye van az ifjúsági garancia megvalósulásának, azaz annak, hogy a jövőben legfeljebb négy hónapig legyen munkanélküli egy fiatal. Teljes cikk...


Kevesebben keresnek állást Zala megyében

12 éve A közfoglalkoztatási programok beindulásának köszönhetően Zala megyében 8 százalékkal mérséklődött az álláskeresők száma márciusban. Teljes cikk...


Beindultak a közmunkák: szinte az összes új munkahely támogatott

12 éve Javult a foglalkoztatási helyzet márciusra: a zárónapon 8,3 százalékkal kevesebb munkakeresőt regisztrált a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) mint egy hónappal korábban. A februári mélypont után helyrerázódott a betöltetlen munkahelyek száma is, miután közel 142 ezer új munkalehetőség jelent meg a rendszerben, azonban ennek több mint kilencven százaléka támogatott álláshely volt. A tavaly márciusinál majdnem 29 ezerrel többen kerestek munkát. Teljes cikk...


Újabb összefogás a fiatalok foglalkoztatásáért

12 éve Együttműködési megállapodást írt alá csütörtökön az Iskolaszövetkezetek Országos Szövetsége (ISZOSZ) és a Munkástanácsok Országos Szövetsége (MOSZ) a fiatalok foglalkoztatási helyzetének javításáért, a diákok biztonságos foglalkoztatását biztosító Iskolaszövetkezetek elismertségének és ismertségének növeléséért - derült ki a lapunkhoz eljuttatott közleményből. Teljes cikk...


Több részmunkaidős munkahelyre volna szükség

12 éve Járulékkedvezményekkel kellene ösztönözni a részmunkaidős foglalkoztatás elterjedését Magyarországon - mondta a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára csütörtökön Budapesten. Teljes cikk...


Jobb foglalkoztatási adatokat vár az IMF

12 éve A tavalyinál jobb foglalkoztatási adatokat vár idén a Nemzetközi Valutaalap, tudta meg a Hír TV. Teljes cikk...


Csúcsra szökött a görög munkanélküliség

12 éve Újabb csúcsot ért el a munkanélküliség Görögországban januárban. A tízmilliós országban 27,2 százalékra emelkedett a munkanélküliség a decemberi 25,7 százalékról. Teljes cikk...


Ausztráliában is nő a munkanélküliség

12 éve Márciusban Ausztráliában 5,6 százalékra emelkedett a munkanélküliségi ráta a februárban regisztrált 5,4 százalékról - írja a Profitline. Teljes cikk...


Kölcsönzött munkavállalóból is lehet alkalmazott

12 éve A munkaerő-kölcsönzés, mint foglalkoztatási forma népszerűsége az elmúlt 5 évben növekedett, ennek hátterében a költséggazdálkodás területén tapasztalható szigorúbb tulajdonosi elvárás állhat, illetve a jelenlegi gazdasági helyzetre adott válaszként is értelmezhető ez a tendencia. Ezt támasztja alá két különböző iparágban tevékenykedő és a Work Force Kft.-től rendszeresen munkaerőt bérlő munkáltató véleménye is, akik szerint nincs különbség a saját állományú és bérelt munkavállalók között bánásmód vagy jövedelmi csomag tekintetében. Teljes cikk...


A diplomások foglalkoztatási helyzete

12 éve A hazai diplomások foglalkoztathatóságáról, elhelyezkedési esélyeiről rendezett konferenciát április 5-én a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája, áll a HÖOK sajtóközleményében. Teljes cikk...


Átadták a Kék Madár Alapítvány új irodaépületét Szekszárdon

12 éve Átadták a fogyatékossággal élők foglalkoztatását segítő Kék Madár Alapítvány új irodaépületét szerdán Szekszárdon, a szervezet az Új Széchenyi Terv 40 millió forintos támogatásával valósította meg a beruházást. Teljes cikk...


Folytatódik a közmunkaprogram a Zala Megyei Kórházban

12 éve Összesen 11 embert foglalkoztat közmunkaprogram keretében négy hónapon át a Zala Megyei Kórház, ahol az ápolás, a háttérszolgáltatások területén és egyes szakterületeken alkalmazzák a jelentkezőket - mondta el az első dolgozók munkába állása kapcsán kedden tartott zalaegerszegi sajtótájékoztatón az intézmény főigazgatója. Teljes cikk...


A külföldön dolgozók beszámítása torzítja a hazai foglalkoztatási statisztikákat?

12 éve Az MSZP alelnöke szerint a kormányváltás óta romlottak a foglalkoztatási mutatók. Teljes cikk...


Az MGYOSZ koordinálja a fiatalok foglalkoztatását elősegítő programot

12 éve A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) koordinálja itthon azt a hét országra - köztük Magyarországra - kiterjedő projektet, amely a fiatalok foglalkoztatásának elősegítését tűzte ki célul. Teljes cikk...


Andor: Az egész unióban gond a fiatalok nagyarányú munkanélkülisége

12 éve Az Európai Unió (EU) foglalkoztatásért felelős biztosa szerint az egész unióban gond a fiatalok nagyarányú munkanélkülisége. Teljes cikk...


Összefogás a fiatalok foglalkoztatásának elősegítéséért

12 éve A vállalatok és a képző intézmények kapcsolatának erősítése, így a fiatalok foglalkoztatásának elősegítése érdekében ingyenes, workshoppal egybekötött fórumot szerveztek 2013. március 19-én az Észak-Alföldi régióban - írja a portálunkhoz eljuttatott sajtóközlemény. Teljes cikk...


37 ezer romát vezettek vissza a munka világába

12 éve A kormányváltás óta mintegy 36-37 ezer munkanélküli romát sikerült visszavezetni a munkaerőpiacra - mondta Farkas Flórián, az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnöke csütörtökön egy hajdúböszörményi konferencián. Teljes cikk...


200 új közmunkás helye biztosított Zalaegerszegen

12 éve Az augusztus 31-el záruló idei első ütemben 140 embert tud közfoglalkoztatottként munkába állítani a Kontakt Humán Nonprofit Kft. Az önkormányzati cég már megkezdte a dolgozók felvételét - írja a Zalai Hírlap Online. Teljes cikk...


Czomba Sándor: Rugalmasabb lesz a lakhatási támogatás rendszere

12 éve Rugalmasabb feltételeket határoznak meg a lakhatási támogatás nyújtásánál, az erről szóló módosítások néhány héten belül életbe léphetnek - jelentette be Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikai államtitkára szerdán, miután Budapesten aláírták az 500. hatósági szerződést. Teljes cikk...


Fel kellett függeszteni a hátrányos helyzetűek foglalkoztatására kiírt pályázatot

12 éve A benyújtás első napján, hétfőn annyi pályázat érkezett a hátrányos helyzetűek foglalkoztatásának támogatása kiírt pályázatra, amely szükségessé tette a kiírás jogszabály szerinti felfüggesztését - közölte a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) hétfőn az MTI-vel. Teljes cikk...


Az ENSZ nőjogi bizottságának értékelése Magyarországról

12 éve Az ENSZ nők elleni diszkriminációval foglalkozó CEDAW Bizottsága a vonatkozó Egyezmény magyarországi végrehajtását vizsgálva számos aggodalomra okot adó területet és ügyet talált, melyek kapcsán több mint 60 pontban fogalmazott meg ajánlást Magyarország részére. Azt kérte, hogy két év múlva - a soron következő jelentéstételi időszak félidejében - az állam külön is számoljon be több, a nők elleni erőszakra, az abortuszhoz és a fogamzásgátló eszközökhöz való hozzáférésre, valamint a fogyatékossággal élő nők kényszersterilizációjára vonatkozó ajánlás teljesítéséről. Teljes cikk...


Kevesebben dolgoznak az euróövezetben

12 éve Csökkent a foglalkoztatottak száma 2012 negyedik negyedévében az euróövezetben és az Európai Unióban - közölte csütörtökön az EU statisztikai hivatala, az Eurostat. Teljes cikk...


A cégek szinte ingyen bővíthetnék kapacitásaikat megváltozott munkaképességűekkel

12 éve A Foglalkozási Rehabilitációs Tudástár elemzése szerint a rehabilitációs hozzájárulás 2010-es drasztikus emelése 25 százalékkal növelte a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatási arányát, de még 67 ezer ember felvétele helyett inkább fizetnek. Sok munkaadó nem ismerte fel, hogy a foglalkoztatással akár jobban is járhat. Teljes cikk...


Szociális szövetkezeteken keresztül teremtenének munkalehetőséget a hátrányos helyzetűeknek

12 éve Hátrányos helyzetűeknek teremtenének munkalehetőségeket a szociális szövetkezetek - derült ki az erről szóló előterjesztés keddi, általános vitájában. A javaslatot az MSZP azért bírálta, mert az szerintük a foglalkoztatási statisztikával való trükközésre ad lehetőséget. Teljes cikk...


Nőtt a munkanélküliség az OECD országokban

12 éve Nőtt a munkanélküliségi ráta és a munkanélküliek száma az OECD tagországokban az idén januárban - közölte kedden a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet, az OECD. Teljes cikk...


Hogyan lesz itt egymillió új munkavállaló? - értékelt az államtitkár

12 éve Magyarországon a munkaerő-piacon kívül lévő inaktívak (aki nem alkalmazott és nem regisztrált álláskereső), mintegy 2,5 milliós számát kell csökkenteni; így lehet 2020-ig egymillióval növelni a dolgozók számát - mondta a munkaügyi helyettes államtitkár. Teljes cikk...


Nőtt a foglalkoztatás, csökkent a munkanélküliség februárban az Egyesült Államokban

12 éve A várakozásokat meghaladó mértékben nőtt a foglalkoztatás és csökkent a munkanélküliségi ráta februárban az Egyesült Államokban. Teljes cikk...


Tovább csökkent a dolgozó nők aránya a magyar munkaerőpiacon

12 éve A felsővezetők alig 18 százaléka nő Magyarországon, bónuszuk pedig átlagban majdnem a negyedével marad el a férfiakétól. Tovább csökkent a dolgozó nők aránya a magyar munkaerőpiacon és továbbra is kevesebb pénzt visznek haza - ezek a Hay Group női munkavállalókra vonatkozó 2013-as felmérésének a legérdekesebb eredményei. Teljes cikk...


Húszéves csúcson a nők foglalkoztatása

12 éve Tavaly a 15-64 éves nők 52,1 százaléka dolgozott Magyarországon, ilyen magas éves foglalkoztatási rátát 1992 óta nem mért a KSH - mondta Szalai Piroska, a Nemzetgazdasági Minisztérium nők munkaerő-piaci helyzetének javításáért felelős miniszteri biztosa csütörtökön sajtótájékoztatóján Szombathelyen. Teljes cikk...


A Jobbik feljelentést tesz a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása miatt

12 éve A Jobbik feljelentést tesz a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatása után járó juttatásokkal kapcsolatos visszaélések miatt - jelentette be csütörtökön Sneider Tamás, az ellenzéki párt alelnöke és a szociális bizottság elnöke. Teljes cikk...


Újabb munkaerő-piaci akcióterv készülőben

12 éve A miniszterelnök évértékelőjében bejelentett, a bérből és fizetésből élő támogatása érdekében bevezetendő akcióterv kidolgozása folyamatban van, de még korai ennek részleteit ismertetni - mondta Varga Mihály hétfőn a parlament foglalkoztatási bizottsági meghallgatását. A politikus nemzetgazdasági miniszterré való kinevezését 12 igen, 3 nem és 3 tartózkodó szavazat mellett támogatta a testület. Teljes cikk...


Uniós segítség érkezik a fiatalok foglalkoztatásáért

12 éve Mintegy 14 milliárd forintos forrást nyert el Magyarország az Európai Unió ifjúsági garanciaprogramjából, amelyből a fiatalok foglalkoztatási lehetőségeinek bővítését finanszírozzák - mondta Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója vasárnap Budapesten. Teljes cikk...


Az első munkahely megtalálása a fiatalok boldogulásának garanciája

12 éve Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) üdvözli a kormány március 1-jétől újrainduló "első munkahely garancia" programját, amely 5 milliárd forinttal segíti a pályakezdőket foglalkoztató cégeket. Teljes cikk...


150 millió forintot kap telepprogramra Baks

12 éve A Csongrád megyei Baks 150 millió forintból valósítja meg A jövőnek dolgozunk elnevezésű fejlesztési programját: a kezdeményezés a település szinte valamennyi mélyszegénységben élő családja számára komplex lakhatási és képzéssel egybekötött munkaerő-piaci támogatást nyújt - írta közleményében az Emberi Erőforrások Minisztériumának társadalmi felzárkózásért felelős államtitkársága szerdán. Teljes cikk...


Év közben is választható lesz a kisvállalati adó

12 éve A kisvállalati adó (kiva) év közben is választható lesz, és bővül a kedvezményezett foglalkoztatottak köre - mondta Balog Ádám, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adóügyekért felelős helyettes államtitkára szerdán Budapesten a kormány döntésére hivatkozva. Teljes cikk...


Így hozna létre 300 ezer új munkahelyet az MSZP

12 éve Néhány éven belül akár 200-300 ezer új munkahely létrehozását tenné lehetővé az MSZP agrárprogramja egy tanulmány szerint, melynek egyik szerzője Magda Sándor egyetemi tanár, korábbi szocialista országgyűlési képviselő. Teljes cikk...


Nőtt a munkanélküliek száma Borsodban

12 éve Nőtt a regisztrált munkanélküliek száma az év első hónapjában Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, ahol 75 ezer 647 állástalant tartott nyilván a kormányhivatal munkaügyi központja, 9500-zal többet, mint az előző hónapban. Az elmúlt év hasonló időszakához képest ugyanakkor 718-cal voltak kevesebben munka nélkül - tette közzé honlapján a januári adatokat a központ. Teljes cikk...


Tízéves csúcson a horvát munkanélküliség

12 éve Horvátországban tíz éve legmagasabb szintre nőtt a munkanélküliség januárban az ország statisztikai hivatalának csütörtökön közölt adatai szerint. Teljes cikk...


Az elemzők szerint idén már reálbér-növekedés lesz

12 éve Az idén már reálbér-növekedésre számítanak a tavalyi csökkenés után az MTI-nek nyilatkozó elemzők. Teljes cikk...


Fidesz: valódi segítséget kaptak a megváltozott munkaképességűek

12 éve A Fidesz szerint a jelenlegi kormánytöbbség valódi segítséget adott a megváltozott munkaképességű embereknek, akiknek így nemcsak segélyekből kell megélniük, hanem visszakerülhetnek a munkaerőpiacra, ahol értékes munkát végezhetnek. Teljes cikk...


Nőtt az álláskeresők száma Vas megyében

12 éve Több mint 17 százalékkal nőtt januárban az álláskeresők száma Vas megyében - közölte a Vas Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának igazgatója az MTI-vel kedden. Teljes cikk...


Mi a probléma Magyarországon a foglalkoztatással?

12 éve A növekvő foglalkoztatás "a kevés fénypont egyike" a recesszió sújtotta magyar gazdaságban, ám a munkahelyek zöme nem azokban a szektorokban keletkezik, amelyekben a foglalkoztatottság emelkedése hozzájárulna a gazdaság termelékenységének javításához - vélekedtek szerdai helyzetértékelésükben londoni pénzügyi elemzők. Teljes cikk...


Ilyen előnyben részesülnének a rehabilitáltakat foglalkoztatók

12 éve A hamarosan elkészülő új közbeszerzési törvényjavaslat szerint előnyben részesülnének azok a vállalkozások, ahol a megváltozott munkaképességű, illetve a fogyatékos munkavállalók aránya meghaladja a cég alkalmazottainak felét - jelentette be Soltész Miklós szociális és családügyi államtitkár szerdán Salgótarjánban. Teljes cikk...


Nem a munkaerő-piaci helyzet javulása miatt nőtt a foglalkoztatottság

12 éve Nem feltétlenül a munkaerő-piaci helyzet javulásának eredménye az évtizedes csúcson álló foglalkoztatási ráta a Napi Gazdaság cikke szerint. Teljes cikk...


Megjelent az idei Munkaerőpiaci tükör - középpontban az adók hatása

12 éve Tizenharmadik alkalommal jelent meg a magyarországi munkapiac és foglalkoztatáspolitika aktuális jellemzőit bemutató Munkaerőpiaci tükör című évkönyv az idén. Teljes cikk...


Jelentős mértékben nőnek a minimálbérek idén Kínában

12 éve Kétszámjegyű minimálbér-emelkedésre lehet számítani idén Kína számos tartományában - a központi vezetés ezzel is enyhítené az óriási jövedelmi különbségeket az országban. Teljes cikk...


Az álláskeresők több mint fele semmilyen ellátást nem kap

12 éve Miközben a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legújabb statisztikája szerint januárban 648,5 ezer volt a munkanélküliek száma, 340 ezerre nőtt azoké az álláskeresőké, akik semmilyen ellátásban nem részesülnek - írta az MTI-hez eljuttatott közleményében a független Szél Bernadett. Teljes cikk...


Együtt 2014: Bajnai nem fogja csökkenteni a nettó minimálbért

12 éve Bajnai Gordon nem fogja csökkenteni a nettó minimálbért - közölte ismét az Együtt 2014 választói mozgalom a Fidesz hétfői sajtótájékoztatójára válaszul. Teljes cikk...


Ezentúl havonta kapnak fizetést a közmunkások

12 éve Nyolc- és hatórás foglalkoztatási formában folytatódik a Start munkaprogram, az érintettek bérét pedig havonta utalják a továbbiakban - tájékoztatta a kormány szerdai döntéséről a Belügyminisztérium csütörtökön az MTI-t. Teljes cikk...


Ifjúsági foglalkoztatási programot indít az Európai Unió

12 éve Az Európai Unió az ifjúsági garanciaprogrammal és a munkára rakódó terhek mérséklésével segítené a munkaerő-piaci problémák megoldását, a magyar kormány szintén a munkahelyvédelmi akcióterv biztosította járulékkedvezményekkel stabilizálná a foglalkoztatási helyzetet. Teljes cikk...


Hatvan Nógrád megyei fémipari munkás dolgozhat Győrben

12 éve Csütörtökön már előszűrésen vesznek részt azok a Nógrád megyei állástalan fémipari szakmunkások, akik vállalják, hogy a későbbiekben győri és Győr környéki kis- és középvállalkozásoknál dolgoznak majd, amelyek Nógrádból 60 embernek biztosítanak állást - tájékoztatta az MTI-t a Nógrád megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja szerdán. Teljes cikk...


Kiegészítő záradékot írnának alá a továbbdolgozó nyugdíjas orvosok

12 éve A Magyar Orvosi Kamara (MOK) azt javasolja a kötelező nyugdíjazással érintett orvosoknak, hogy csak kiegészítő záradékkal írják alá a közalkalmazottként történő továbbfoglalkoztatásuk engedélyezésére szóló kérelmüket. Teljes cikk...


Kifizeti a kormány a pincérek és a szobalányok fizetésemelését

12 éve A turizmusban is támogatást adnak a foglalkoztatóknak a minimálbér-emelés miatti költségnövekedéshez. Teljes cikk...


Így mentenék meg az építőipart

12 éve Teljesítésigazolási Szakértői Szerv (TSZSZ) felállításával szeretné a kormány megakadályozni a lánctartozások kialakulását, illetve jövőbeni újratermelődését az építőiparban a nemzetgazdasági miniszter által a parlamenthez hétfőn benyújtott törvényjavaslat szerint, amely emellett a késedelmes fizetésekkel összefüggő módosításokat is tartalmaz. Teljes cikk...


Több nőnek lett állása

12 éve "A női foglalkoztatásban elért eredmények az atipikus munkaformák - részmunka, távmunka - bővülésének is köszönhető. Cél az, hogy az évtized végére az aktív lakosság 75 százalékának legyen állása" - mondta Szalai Piroska a női munkáért felelős miniszteri biztos. Teljes cikk...


A 47 leghátrányosabb térség lesz szabad vállalkozási zóna

12 éve Véglegesítette a szabad vállalkozási zónák listáját keddi ülésén a kormány, az ország leghátrányosabb 47 térsége lesz szabad vállalkozási zóna - tájékoztatta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerdán az MTI-t. Teljes cikk...


Lesz még itt 11 százalék fölötti munkanélküliség

12 éve Elemzők szerint az idén sem várható a munkanélküliség csökkenése, a következő hónapokban szezonális hatások miatt még emelkedhet is a ráta. Teljes cikk...


Nőtt az álláskeresők száma Veszprém megyében

12 éve Nőtt az elmúlt egy hónapban az álláskeresők száma Veszprém megyében - közölte az MTI-vel a megyei kormányhivatal vasárnap. Teljes cikk...


Így spórolhat százezreket rajtunk a munkáltatónk

12 éve Kell néhány igazolás, van vele némi papírmunka, de jelentősen csökkentheti a cége a munkabére után fizetendő terheit. Ami lehet, hogy tényleg segíthet megőrizni a munkahelyét. A foglalkoztatók hétféle kedvezményt vehetnek igénybe. Már a januári bérre is! Teljes cikk...


Nőtt a munkanélküliek száma Borsodban

12 éve Nőtt a regisztrált munkanélküliek száma az elmúlt év utolsó hónapjában Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, ahol 66 ezer 189 állástalant tartott nyilván a kormányhivatal munkaügyi központja, 4300-zal többet, mint a megelőző hónapban. Az elmúlt év hasonló időszakában csaknem ugyanennyien voltak munka nélkül - olvasható a központ tájékoztatójában. Teljes cikk...


Pintér: A fogvatartottak teljes foglalkoztatása a cél

12 éve A fogvatartottak önellátása, valamint teljes foglalkoztatása a kormányzati cél - mondta Pintér Sándor belügyminiszter csütörtökön az állampusztai büntetés-végrehajtási intézetben felépített baromfivágóhíd átadásakor. Teljes cikk...


Egyre több a munkanélküli Horvátországban

12 éve Horvátországban 21 százalék feletti munkanélküliségi rátát regisztráltak decemberben, amire 2003 márciusa óta nem volt példa - jelentette a helyi média a horvát statisztikai hivatal legfrissebb adataira hivatkozva szerdán. Teljes cikk...


Hallássérültek munkába állását segítő program indult

12 éve Hallássérültek munkába állását segítő program indult Csongrád megyében - tájékoztatta a megyei kormányhivatal kommunikációs vezetője az MTI-t. Teljes cikk...


Mélyponton a munkaerőpiacok - mi akadályozza a munkahelyteremtést?

12 éve Öt évvel a globális pénzügyi válság kitörése után továbbra is mélyponton vannak a munkaerőpiacok, és nem látszanak a javulás jelei. A bizonytalan gazdasági kilátások és az elhibázott politikai válaszok akadályozzák a munkahelyteremtést - hívja fel a figyelmet új jelentésében a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO). Teljes cikk...


Nőtt az állástalanok száma Szabolcsban

12 éve Nőtt a regisztrált munkanélküliek száma decemberben Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében: míg tavaly novemberben 55 518 álláskereső szerepelt a nyilvántartásokban, addig 2012 utolsó hónapjára számuk közel négyezer fővel, 59 331-re emelkedett - olvasható ki a térségi kormányhivatal munkaügyi központjának honlapján közzétett adatokból. Teljes cikk...


Közmunka helyett zöldmunkát teremtene az LMP

12 éve Az LMP véleménye szerint a kormánynak semmiféle foglalkoztatáspolitikai víziója nincs - mondta keddi, budapesti sajtótájékoztatóján Szél Bernadett, jelezve, hogy pártja hamarosan egy zöldmunkahely-teremtési koncepciót mutat be. Teljes cikk...


Több tízezer romának tudnak munkát adni

12 éve 2013 a romapolitikai sikeréve lesz - mondta Farkas Flórián, az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnöke csütörtökön Kaposváron, a somogyi megyenaphoz kapcsolódó egyhetes rendezvénysorozat esélyegyenlőségi konferenciáját megelőző sajtótájékoztatón. Teljes cikk...


Emelkedett a munkanélküliség Csehországban

12 éve Tavaly decemberben 9,4 százalékra emelkedett éves szinten a munkanélküliség Csehországban. A munkaügyi és népjóléti minisztérium szerdai közlése szerint több mint 545 ezer ember volt munka nélkül. Teljes cikk...


A fiatalok foglalkoztatásáról rendeznek szemináriumot Budapesten

12 éve Háromoldalú szemináriumot tart Budapesten a fiatalok munkaerő-piaci integrációját érintő kihívásokról, valamint a foglalkoztatási helyzetük javítását célzó intézkedésekről január 11-én a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO). Teljes cikk...


Még hány millió munkanélküli lesz Európában?

12 éve Csak találgatni lehet, hogy idén eléri-e mélypontját az európai foglalkoztatási krízis. A téma valamennyi uniós értekezleten napirenden van. A legnagyobb probléma, hogy mindeddig nem sikerült létrehozni egy egységes európai munkaerőpiacot - cikkezi a Napi Gazdaság. Teljes cikk...


A kormányváltás óta 160 ezerrel dolgoznak többen

12 éve A kormányváltás óta 160 ezerrel dolgoznak többen, jelenleg a rezsi tíz százalékkal csökken, miközben a minimálbér és vele számos juttatás pedig növekszik. A szocialisták viszont mindent megtesznek azért, hogy hamis adatokkal manipuláljanak - reagált az MSZP-s Gúr Nándor vasárnap elmondott szavaira a Fidesz szóvivője. Teljes cikk...


Szalai Piroska: A nők minden korcsoportjában nőtt a foglalkoztatottak száma

12 éve Jövőre a munkaerőpiac további rugalmasítását célzó intézkedések és a családbarát munkaerő-piaci modellek kialakításán dolgozik Szalai Piroska. A nők munkaerő-piaci helyzetének javításáért felelős miniszteri biztos az MTI-nek adott év végi interjújában 2012 eredményei közül kiemelte, hogy jelentősen javult a nők foglalkoztatási helyzete. Teljes cikk...


Több elbocsátás, növekvő reálbér - álláspiaci prognózis 2013-ra

12 éve A nemzetgazdaság szintjén 0,3 százalékos foglalkoztatásbővüléssel számol a Magyar Nemzeti Bank legújabb előrejelzése, ám a versenyszférában elbocsátások várhatóak. A minimálbér 5,4 százalékos emelése feljebb tolja a béreket a felsőbb bérkategóriákban is, így a lakosság reáljövedelme minimális mértékben ugyan, de 0,2 százalékkal nőhet. Teljes cikk...


Nőtt a szlovák munkanélküliség

12 éve Szlovákiában a harmadik egymást követő hónapban nőtt a munkanélküliség novemberben, a ráta felette állt az egy évvel korábbinak. Teljes cikk...


Nagyot drágult a magyar munkaerő

12 éve Mindössze két olyan ország van az Unióban, melynek versenyszférájában egy év alatt jobban drágult volna a munkaerő egy órára vetített költsége, mint hazánkban. Teljes cikk...


Marad a negatív tendencia a béreknél és a foglalkoztatásban is

12 éve A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által kedden közzétett bér- és foglalkoztatási adatok nem törik meg a korábbi hónapok negatív tendenciáját - mondták az MTI által megkérdezett makrogazdasági elemzők. Teljes cikk...


Több az álláskereső Zala megyében

12 éve A szezonális munkák megszűnése miatt mintegy tíz százalékkal nőtt az álláskeresők száma Zala megyében - közölte Borsos József, a Zala Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának igazgatója hétfőn az MTI-vel. Teljes cikk...


Emelkedett az álláskeresők száma Vas megyében

12 éve Csaknem 4 százalékkal emelkedett egy hónap alatt a regisztrált álláskeresők száma Vas megyében, novemberben 7625 főt tartottak nyilván a kirendeltségeken, 1,4 százalékkal többet, mint az elmúlt év azonos időszakában - közölte a Vas Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja az MTI-vel. Teljes cikk...


219 500 forint volt a bruttó átlagkereset az első tíz hónapban

12 éve A bruttó átlagkeresetek 4,5, a családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkeresetek 1,8 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakit az idén január-októberben, a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 219 500 forint volt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden. Az inflációt is figyelembe véve tehát továbbra is csökkenő reálbérekről beszélhetünk. Teljes cikk...


Munkanélküliség: tehetetlenek a kormányok?

12 éve Az aktív munkakeresésre és a munkaerőpiac dinamizálására kell költeniük a kormányoknak, ha mérsékelni akarják a magas munkanélküliséget - vélik a HR Portálnak nyilatkozó munkaügyi szakértők, akik szerint a közmunka legfeljebb átmeneti és kiegészítő eszköz lehet. Több százalékos javuláshoz azonban már elengedhetetlen a gazdasági növekedés is, amelyet leginkább beruházásbarát környezettel és helyes adópolitikával lehet ösztönözni. Teljes cikk...


Nőtt a csoportos létszámleépítés keretében elküldött emberek száma

12 éve Novemberben nőtt a csoportos létszámleépítés keretében elküldeni szándékozottak száma, és egyre többen jelentkeznek be a munkaügyi központokba - írja a Napi Gazdaság. Teljes cikk...


Ezek lesznek a legkeresettebb szakmák pár éven belül

12 éve Az előttünk álló időszakban a foglalkoztatás bővüléséhez elsősorban az építőipar és a bankszektor lesz képes hozzájárulni egy uniós prognózis szerint. Mfor.hu-háttér. Teljes cikk...


Nőtt a munkanélküliség Franciaországban

12 éve Franciaországban 9,9 százalék volt a munkanélküliségi ráta a harmadik negyedévben, 0,7 százalékponttal magasabb, mint egy évvel korábban - közölte csütörtökön az Insee, a francia statisztikai hivatal. Teljes cikk...


Messze még a munkaerő-piaci bumm

12 éve Nincs mit csodálkozni azon, hogy egyre kevesebben dolgoznak a versenyszférában. Az alkalmazotti statisztika ugyanis tökéletesen leköveti a GDP alakulását. Teljes cikk...


Minden második spanyol fiatal munkanélküli

12 éve Novemberben az előző hónaphoz képest 1,5 százalékkal 4,9 millióra emelkedett a regisztrált munkanélküliek száma Spanyolországban - közölte a madridi munkaügyi minisztérium kedden. Teljes cikk...


Mire számíthat a Flextronicstól elbocsátott 1100 dolgozó?

12 éve Három ütemben összesen 1100 dolgozót bocsát el a Flextronics International zalaegerszegi gyártóüzeméből. A Népszabadság körképet készített, hogyan fogadták a döntést az érintettek, és milyen segítségre számíthatnak. Teljes cikk...


Ombudsman: csökken a jogbiztonság a foglalkoztatásban

12 éve Csökkennek a munkavállalókat védő garanciák és a jogbiztonság a foglalkoztatásban - mondta Szabó Máté ombudsman A munka méltósága elnevezésű projekt záró rendezvényén hétfőn Budapesten. Teljes cikk...


Brüsszel garanciát kér a tagállamoktól a fiatalok foglalkoztatására

12 éve Garanciát kér az Európai Bizottság a tagállamoktól a 25 éven aluli munkavállalók foglalkoztatására - írta hétfőn a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) egy javaslatra hivatkozva. Teljes cikk...


Azonos védelem alá kerül a saját és a kölcsönzött foglalkoztatottak bére

12 éve Ha egy cég csődbe megy, a vonatkozó uniós irányelvnek megfelelően a saját és a kölcsönzött foglalkoztatottak bérére ugyanaz a jogi védelem vonatkozik jövő januártól. A parlament hétfőn 234 igen, 33 nem és 32 tartózkodás mellett fogadta el az erről szóló törvényt, amely a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról, illetve a bérgarancia-alapról szóló törvényt módosítja. Teljes cikk...


Képzési programot indít a kormány megváltozott munkaképességűeknek

12 éve Képzési programot indít a kormány a megváltozott munkaképességűek nyílt munkaerő-piaci foglalkoztatásának elősegítésére; a 4,9 milliárd forintos összköltségvetésű - vidékközpontú - projekt forrásainak 95 százalékát az Új Széchenyi Terv keretében biztosítják. Teljes cikk...


"Munkahelygyár" a magyar autóipar

12 éve A három magyarországi autógyártó csaknem kétszáz beszállítóval áll kapcsolatban, ezáltal a mintegy tizenötezer közvetlen foglalkoztatott mellett további több tízezer főnek biztosítanak munkát − s ez a szám még növekedhet - cikkezi a Napi Gazdaság. Teljes cikk...


Ennyi pályakezdő munkanélkülin segített a kormány

12 éve A Munkahelyvédelmi Akcióterv keretein belül bevezetett 25 éven aluli pályakezdők munkáltatói közteher-mentes foglalkoztatásával 7100 fiatalt alkalmaznak, ami a 69 ezer munkanélküli pályakezdő fiatal több mint 10 százaléka. Erről Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár beszélt szombaton, a Fidelitas országos választmányi ülésén. Teljes cikk...


Húsz éve nem volt ennyi dolgozó nő

13 éve Magyarországon jelenleg több mint 1,8 millió nő dolgozik a 15-64 éves korcsoportban, ilyen magas értéket 1992 óta nem mért a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) - ismerteti a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtöki közleményében. Teljes cikk...


Nőtt a foglalkoztatottak száma októberben Németországban

13 éve Októberben az előzetes adatok szerint nőtt a foglalkoztatottak száma Németországban - közölte csütörtökön a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis. Teljes cikk...


200 millió embernek nincs munkája

13 éve A válságból való kilábalás alapvető eleme a foglalkoztatás bővítése, a világban 200 millió munkanélküli van, a krízis óta számuk 27 millióval növekedett - mondta Mark Levin, a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) budapesti regionális irodáján vezetője szerdán a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) Teljes cikk...


Miért nincsenek nálunk kormányellenes megmozdulások és sztrájkok?

13 éve A miniszterelnök szerint egész Magyarország érzi, hogy szükség van a teljes átalakulásra, így az ahhoz szükséges társadalmi nyugalom fennmaradt, nincsenek az országban nagy kormányellenes megmozdulások és sztrájkok. Teljes cikk...


Javultak a foglalkoztatási várakozások, de még pesszimista a hangulat

13 éve Mind az üzleti, mind a fogyasztói várakozások javultak novemberben a GKI-Erste konjunktúra-index szerint, összességében viszont még mindig pesszimista a magyar gazdaság kilátásainak a megítélése - közli a Világgazdaság Online. Teljes cikk...


"Korszakváltás" - női munkavállalás korlátok nélkül

13 éve Az idén 10 éves Jól-Lét Közhasznú Alapítvány "Korszakváltás" - női munkavállalás korlátok nélkül címmel jubileumi konferenciát szervez, melyre várja azon humán erőforrás szakembereket és döntéshozókat, akiknek fontos a nemek esélyegyenlősége a munkaerőpiacon. Teljes cikk...


80 százalékos a cigányság körében a munkanélküliség

13 éve A 700-750 ezer magyarországi cigány egészségügyi helyzete kirívóan rossz, ráadásul köztük 80 százalék a munkanélküliség; ennek ellenére ügyüket nem szabad kizárólag rájuk hagyni, a többségi lakossággal közösen kell megoldani - hangzott el A magyarországi cigányság felzárkóztatásának esélyei címmel tartott keddi, parlamenti vitanap kormányzati vitaindítójában a Magyar Nemzet írása szerint. Teljes cikk...


Kivennék a kereső tevékenységek közül a szociális szövetkezeti munkát

13 éve Az adómentes jövedelem határáig nem minősülne kereső tevékenységnek a szociális szövetkezetben végzett tevékenység Kara Ákos (Fidesz) módosító javaslata alapján. Teljes cikk...


Pedagógusok - előrelépés történt a tárgyalásokon

13 éve Előrelépés történt a pedagógusok foglalkoztatása ügyében a sztrájkbizottság és a kormány keddi tárgyalásán - derült ki a több órán át tartó egyeztetés után. A bérkövetelésekről tovább egyeztetnek jövő szerdán. Teljes cikk...


Jövőre is támogatja a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását a kormány

13 éve A kormány 2013-ban is támogatja a megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatását - tájékoztatta keddi közleményében az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az MTI-t. A munkáltatók 2012. december 16-ig pályázhatnak bérköltségre és a megváltozott munkaképességből fakadó többletkiadások támogatására. Teljes cikk...


Csökkent a reálkereset, és mintegy 20 ezer fővel kevesebben dolgoztak, mint egy évvel korábban

13 éve Az év első kilenc hónapjában az inflációt figyelembe véve hiába nőttek a nettó és a bruttó bérek is, a kereset reálértéke csökkent. Összességében a nemzetgazdaságban az 5 fő feletti vállalkozásokban, a költségvetési szférában (a közfoglalkoztatottakkal együtt), valamint a megvizsgált nonprofit szervezeteknél 2 millió 671 ezer fő állt alkalmazásban, 19,6 ezer fővel kevesebb, mint egy évvel korábban. Teljes cikk...


Emelkedett az építőipari termelés szeptemberben

13 éve Az építőipari termelés volumene 6,8 százalékkal haladta meg szeptemberben az egy évvel korábbit, az épületek építése 4,2, az egyéb építményeké pedig 9,4 százalékkal nőtt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn. Teljes cikk...


Hogy lesz nekem első állásom?

13 éve Szinte minden területen egyre nagyobb a verseny, ezért már érdemes az egyetemen vagy a szakképzés során elkezdeni a karrierépítést. A felvi.hu áprilisi Diplomás Pályakövetési Rendszer összegzése szerint a hallgatók 43 százaléka dolgozik az egyetem vagy főiskola mellett. Teljes cikk...


Minden harmadik állástalan legalább egy éve nem talál munkát

13 éve Bár csökkent a nyilvántartott álláskeresők száma októberben, újabb 3000 fővel emelkedett a tartósan állástalanok száma. Arányuk így újabb, közel ötéves csúcsra emelkedett. Teljes cikk...


Öt hónapig adna munkanélküli segélyt az MSZP

13 éve Az MSZP foglalkoztatáspolitikai programjának célja, hogy minden családban legyen valaki, akinek biztos munkahelye van, és tisztességes bért kap – közölte Mesterházy Attila a dokumentumot ismertető konferencián pénteken, Budapesten. Teljes cikk...


Átalakuló rokkantrendszer: nem jutott több ember munkához

13 éve A költségvetés kiadásai nem mérséklődtek, és több fogyatékkal élő sem jutott munkához a rokkantrendszer átalakítása nyomán - írja a Világgazdaság. Teljes cikk...


Visszaesett a betöltendő állások száma Németországban

13 éve Jelentősen csökkent a betöltendő állások száma Németországban, a harmadik negyedévben több mint ötvenezerrel kevesebb munkahelyre kerestek jelentkezőt, mint egy évvel korábban. Teljes cikk...


MSZP: több ezer megváltozott munkaképességű ember veszíti el a munkahelyét

13 éve A megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásának állami támogatásáért emelt szót az MSZP szerdán. Teljes cikk...


Kaotikus kapkodás? - változik a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása

13 éve Az LMP a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásának új támogatási rendszerét kritizálta az Országgyűlés tegnapi ülésén. Teljes cikk...


Érzik a válság negatív hatását a munkaerő-közvetítők

13 éve Egyre inkább érzi a gazdasági válság foglalkoztatásra gyakorolt negatív hatását a Magyarországon is érdekelt svájci Adecco, a világ vezető munkaerőközvetítő cégének bevétele 5 százalékkal csökkent a harmadik negyedévben az egy évvel korábbihoz képest, 5,28 milliárd euróra, az adózott eredmény pedig 18 százalékkal 118 millió euróra apadt. Teljes cikk...


MGYOSZ: Magyarország fő problémája a bizalom hiánya

13 éve Az MGYOSZ álláspontja szerint a legnagyobb problémát jelenleg a magyar gazdaságban a bizalom hiánya jelenti. Éppen ezért nem is értékelhető jelenleg az ország valós állapota kizárólag gazdasági mutatószámok alapján. Teljes cikk...


Nem lesz itt jövőre foglalkoztatási boom

13 éve Az elkövetkezendő egy évben a haza kkv-k nagy többsége nem tervez létszámbővítést, aki igen, az is csak néhány új alkalmazottat tervez felvenni. Csak minden ötödik vállalkozás számol béremeléssel - derül ki a K&H kkv bizalmi indexéből. Teljes cikk...


GKI: jövőre sem nő a gazdaság, tovább szűkül a foglalkoztatottság

13 éve Az idei 1,5 százalékos visszaesés után, a bejelentett újabb megszorítások miatt jövőre várhatóan stagnál a magyar gazdaság, noha korábban 0,8 százalékos GDP-növekedés látszott valószínűnek 2013-ban - közölte legfrissebb prognózisában a GKI Gazdaságkutató Zrt. Teljes cikk...


Tíz ágazatra és 200 foglalkoztatási csoportra készül munkapiaci előrejelzés

13 éve Jövő februárban zárja le közel hároméves munkaerő-piaci előrejelzési projektjét a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) egyik intézete. Az európai uniós támogatással készült fejlesztés eredményeként legalább 10 ágazatra és 200 foglalkoztatási csoportra készül prognózis öt- és tízéves távlatra. Teljes cikk...


Mérsékelten nőtt az álláskeresők száma Vas megyében

13 éve Az álláskeresők száma Vas megyében mérsékelten, mintegy 0,8 százalékkal nőtt szeptemberben az előző hónaphoz képest, éves összehasonlításban azonban a munkanélküliek aránya a gazdaságilag aktív népességhez viszonyítva 6,1 százalékra csökkent az egy évvel korábbi 6,6 százalékról - közölte a Vas Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja szerdán az MTI-vel. Teljes cikk...


Újra indul a KKV hét

13 éve Az Európai Bizottság 2012-ben immár negyedik alkalommal hirdeti meg az Európai KKV Hetet. A 27 tagország és 10 meghívott ország részvételével zajló rendezvénysorozattal Európa kifejezi elismerését vállalkozásai számára a munkahelyteremtésben, az innovációban és a versenyképességben vállalt szerepükért - írja a Nemzeti Külgazdasági Hivatal sajtóközleménye. Teljes cikk...


Így lehetne segíteni az építőipart

13 éve Hároméves, az építés nemzetgazdasági költségvetési keretszámait tartalmazó tervre van szükség ahhoz, hogy kiszámítható legyen a befektetőknek és a kivitelezőknek is a piac - véli az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ). Teljes cikk...


Hét éve stagnál a foglalkoztatás a kkv-szektorban

13 éve 2005 óta stagnál a foglalkoztatás a kis- és közepes vállalkozásoknál (kkv) Magyarországon, miközben a kkv-k száma sem emelkedett - állapítja meg az Európai Bizottság hétfőn közzétett jelentésében. Teljes cikk...


105 ezer forintos minimálbért javasolnak

13 éve Bruttó 105 ezer forintos minimálbért és bruttó 120 ezer forintos garantált bérminimumot javasol 2013-ra a Munkástanácsok Országos Szövetsége (MOSZ) - tájékoztatta a szervezet hétfőn az MTI-t. Teljes cikk...


A munkaerő-kölcsönzés szimpatikussá tételéért indul kampány

13 éve "„Van munkám" címmel a munkaerő-kölcsönzés, mint foglalkoztatási forma széles körben ismertté és szimpatikusabbá tételéért indít kampányt a magyar munkaerő-kölcsönzési piac egyik magyar tulajdonban lévő szereplője, a Work Force Kft. A program első lépéseként a cég vezetése az olimpiai bajnok kajakos lányokkal meghosszabbította szponzori szerződését. Teljes cikk...


Hátrányos helyzetű álláskeresők képzésére indult program

13 éve Az Európai Unió pályázati támogatásával hátrányos helyzetű álláskeresőknek indult képzési és foglalkoztatási program Ópályiban - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei település polgármestere az MTI-vel. Teljes cikk...


A fiatalok elhelyezkedését segítő programokat indulhatnak

13 éve A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) több, a fiatalok, pályakezdők elhelyezkedését segítő programot tervez, ezek előkészítése folyamatban van - mondta Jáczku Tamás, a tárca főosztályvezetője szombaton Budapesten, a Munkástanácsok Országos Szövetségének (MOSZ) rendezvényén. Teljes cikk...


Gyurcsány beáll dolgozni a nehéz heyzetben lévő emberek mellé

13 éve A foglalkoztatási nehézségeket, a fiatalok elvándorlását nevezte a térség legnagyobb gondjának Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke kedden a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Vásárosnaményban, ahol a párt országjáró körútjának első tapasztalatairól beszélt. Teljes cikk...


Változik a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatása

13 éve Augusztus közepéig úgy tűnt, az állam nem támogatja a továbbiakban a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását. Egy friss kormányrendelet azonban év végéig zöld utat ad a szerződések meghosszabbításának visszamenőlegesen is - adta hírül riportjában a Gazdaság TV. A kormany.hu oldalon található rendelet szerint 2013-tól pedig egy teljesen új támogatási rendszerre fog átállni Magyarország. Teljes cikk...


Így áll az EU 2020 stratégia

13 éve Az Európai Unió 27 tagállamában 68,6 százalék volt a foglalkoztatás szintje 2011-ben, 2010-ben kutatás-fejlesztésre a tagországok összesen hazai össztermékük (GDP) 2 százalékát költötték - ismertette az Európai Unió által két évvel ezelőtt kitűzött célok teljesülésére vonatkozó adatokat hétfői közleményében az Eurostat, az unió statisztikai hivatala. Teljes cikk...


A Jabil legalább öt évre vállalta pécsi dolgozói foglalkoztatását

13 éve Az amerikai érdekeltségű Jabil Circuit Magyarország Kft. legkevesebb 5 évre vállalta 400 munkavállaló foglalkoztatását Pécsen egy napokban aláírt, 212 millió forintos, ipartelepítésre adott támogatási szerződés szerint. Teljes cikk...


Mit hoz a jövő a munkaerő-kölcsönzésben Magyarországon?

13 éve Erre a kérdésre a konkrét választ senki nem tudja megmondani. Lehet tippelni, az elmúlt évek tapasztalataiból véleményt mondani, de konkrétumokat nem lehet kijelenteni. Kölcsönző cégek jönnek-mennek, a cégek hol kölcsönöznek, hol nem. Projektfüggő, költségfüggő, munkaerőigény-függő és még lehetne sorolni. Teljes cikk...


"Nagyon súlyos" a foglalkoztatási helyzet az EU-ban

13 éve Az Európai Bizottság legfrissebb munkanélküliségi jelentése szerint a tagállamokban folyamatosan nő a munkanélküliség, és rendkívül rosszak a munkahelyteremtési kilátások - olvasható a Világgazdaságban. Teljes cikk...


Európa küzd az ötmillió embert foglalkoztató szektorért

13 éve Átalakítaná a repülési piac szabályait az Európai Bizottság a tiszta verseny előmozdítása és az európai légitársaságok versenyképességének megőrzése érdekében - közölte Siim Kallas közlekedésért felelős uniós biztos. Teljes cikk...


Munkanélküliség és foglalkoztatottság: mi áll a kedvező adatok mögött?

13 éve A nyári hónapokban 77 ezer fővel többen dolgoztak, mint egy évvel korábban és a munkanélküliségi ráta 10,4 százalékra csökkent a KSH adatai szerint. A Portfolio.hu elemzése szerint a kedvező adatok mögött több több tényező húzódik meg, például a közfoglalkoztatás és az álláskeresési járadék folyósítási idejének csökkentése. Teljes cikk...


Románia: 6,9 százalékra csökkent a munkanélküliségi ráta

13 éve Csökkent Romániában a munkanélküliségi ráta a második negyedévben, amikor 6,9 százalékot jegyeztek az előző negyedévi 7,6 százalékhoz képest - közölte a román országos statisztikai intézet kedden. Teljes cikk...


Felértékelődik a HR tanácsadó cégek munkaerő-piaci szerepe

13 éve A foglalkoztatottsági nehézségekkel teli időszakban a személyzeti tanácsadó cégek munkaerő-piaci szerepe egyre fontosabbá válik a brüsszeli „Jobs for Europe” (Munkahelyeket Európának) konferencia résztvevői szerint - áll a lapunknak eljuttatott sajtóanyagban. Teljes cikk...


22 százalékos munkanélküliségi ráta Borsodban

13 éve Egy hónap alatt 63 889-re csökkent a regisztrált munkanélküliek száma Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, de még így is 22 százalékos volt a munkanélküliségi ráta augusztusban - jelentette a megyei kormányhivatal munkaügyi központja. Teljes cikk...


Csökkent a munkanélküliek száma Somogy megyében

13 éve Csökkent a munkanélküliek száma Somogy megyében augusztusban - tájékoztatott a megyei kormányhivatal. Teljes cikk...


Tolna megye: rengeteg a munkanélküli pályakezdő

13 éve Bár az álláskeresők száma csökkent Tolna megyében augusztusban az egy évvel korábbihoz képest, a pályakezdő álláskeresők száma több mint háromszázzal nőtt - közölte a Tolna Megyei Kormányhivatal munkaügyi központja. Teljes cikk...


"Ez nem szolidaritás" - új foglalkoztatáspolitikát akar az MSZP

13 éve Az MSZP szerint új utakat kell keresni a foglalkoztatáspolitikában, mert a mostani irányvonal nem segít abban, hogy az ország egységes legyen. Teljes cikk...


Temethetjük a munkát? - foglalkoztatás ellen ható megatrendek

13 éve A fejlett világban egyre kevesebb lesz a munkahely - állítja egy kutató. Németh Tibor szerint a kormányok szándékaira érzéketlen világfolyamatokkal, vagyis a megatrendekkel szembefordulni lehetetlen, ezért megállíthatatlan a bérmunka terjedelmének zsugorodása is. Íme az a négy megatrend, amely világunkat formálja. Teljes cikk...


Dívik a feketemunka a mezőgazdaságban

13 éve Elsősorban a nyugtaadással és a foglalkoztatási szabályok megsértésével kapcsolatos problémákat tártak föl a nyári ellenőrzések során a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) revizorai Csongrád megyében. Teljes cikk...


Munkahelyvédelem: sokan emiatt veszíthetik el állásukat?

13 éve A munkahelyvédelmi akcióterv végleges formája tegnap állt össze. A HR Portálnak nyilatkozó ellenzéki pártok munkaügyi politikusai jó ötletnek tartják a munkahelymegőrzést, de szerintük az akcióterv életképtelen. Reális veszélynek tartják, hogy a tervben foglaltak miatt sokan elveszítik az állásukat. Teljes cikk...


Pályakezdők járulékmentes alkalmazása, új munkaerő-piaci adatbázis - ezt tervezi a kormány

13 éve A kormány tervei szerint a 25 év alatti pályakezdők után a munkáltatónak két évig nem kellene szociális hozzájárulási adót fizetnie, új munkaerő-piaci adatbázist hoznának létre, ugyanakkor a minimálbér differenciálása jelenleg nincs napirenden. A terv végleges formája ma áll össze. Teljes cikk...


Elveszik a raboktól a munkát

13 éve A börtönlakosság foglalkoztatásának jelentőségét hangoztatta a Vatikán szerdán, miután az olasz kormány költségvetési megszorításai a raboktól is elvették a munkát. Teljes cikk...


Start-munka: állást teremt a hűtőház

13 éve Friss zöldség és gyümölcs tárolására alkalmas hűtőházat adtak át kedden délelőtt Gyulán. A beruházás a Start-munka mezőgazdasági mintaprogram keretében valósult meg. Teljes cikk...


Hat-nyolc milliárd forint hiányzik a szakképzés rendszeréből az MSZP szerint

13 éve A foglalkoztatottak számának csökkenése miatt is több pénz szükséges a szakképzésre, amelybe az eddiginél nagyobb arányban kell bevonni a cégeket is - hangsúlyozták szocialista parlamenti képviselők. Teljes cikk...


Németország: csúcson a foglalkoztatottság

13 éve Négy éve nem volt olyan magas a foglalkoztatottság a német iparban, mint most. Teljes cikk...


Románia: kétszintű érettségi rendszer alakul

13 éve Megszavazta a szakmai érettségi bevezetéséről szóló törvénytervezetet hétfőn a román szenátus, így a tanév végén kétszintű érettségi rendszerben vizsgáznak majd a középiskolák végzősei, amennyiben Traian Basescu államfő kihirdeti a jogszabályt. Teljes cikk...


Vas megye: kevesebb az álláskereső

13 éve Az elmúlt év augusztusához képest 10 százalékot meghaladó mértékben csökkent az álláskeresők száma Vas megyében - közölte a Vas Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja. Teljes cikk...


Bővülő közfoglalkoztatás, mérséklődő munkanélküliség Zala megyében

13 éve A közfoglalkoztatás bővüléséből adódóan mérséklődött a munkanélküliség Zala megyében, augusztus végén 13 546 álláskeresőt tartottak nyilván a kirendeltségeken, több mint 100 fővel kevesebbet, mint egy hónappal korábban - közölte a Zala Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja. Teljes cikk...


Törvényjavaslat a "feudális jellegű" foglalkoztatás ellen

13 éve Törvényjavaslatban kezdeményezi az LMP-s Schiffer András és Szél Bernadett annak rögzítését, hogy közmunkások és rabok ne dolgozhassanak állami és önkormányzati vezetők, képviselők földjein vagy üzemeiben. Teljes cikk...


700 ezer forintba kerül egy pályakezdő első munkahelye

13 éve A szeptember elsejével indult Első munkahely garancia program eddig 3020 pályakezdő számára biztosított munkalehetőséget országszerte, a 3 milliárd forintos keret összesen várhatóan mintegy 4300 fiatal elhelyezkedését segíti - mondta Czomba Sándor, a foglalkoztatáspolitikai államtitkár. Teljes cikk...


Elbocsátás és munkaerő-felvétel: erre számíthatunk az idén

13 éve Kevesebb elbocsátás várható a magyar munkaerőpiacon az idei utolsó negyedévben, de a cégek felvételi kedve továbbra sem javult Magyarországon - állapította meg egy munkaerő-piaci szolgáltató legfrissebb felmérésében. Teljes cikk...


Munka kisgyermekkel: atipikus foglalkoztatási formákkal lehetséges

13 éve Az alacsony női foglalkoztatottság hátterében több tényező húzódik meg, az egyik az atipikus foglalkoztatási formák hiánya. Ezen változtatna egy most induló kísérleti program. Teljes cikk...


Elindult a Munka kisgyermekkel program

13 éve A közel kétszázmillió forintba kerülő program révén legalább száz kisgyerekes szülő kaphat minimum féléves munkát Közép-Magyarország területén. Teljes cikk...


A kormány célja a teljes foglalkoztatottság

13 éve A kormány célja, hogy 2020-ig több mint 5 millió adózó munkahely legyen Magyarországon, ez pedig egyben teljes foglalkoztatást jelent - mondta éves meghallgatásán az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottságában a nemzetgazdasági miniszter hétfőn. Teljes cikk...


Csökkent a munkanélküliségi ráta az Egyesült Államokban

13 éve Augusztusban csökkent a munkanélküliségi ráta, de a vártnál kisebb mértékben emelkedett a nem mezőgazdasági ágazatokban foglalkoztatottak száma az Egyesült Államokban - közölte pénteken az amerikai munkaügyi minisztérium statisztikai hivatala, a Bureau of Labor Statistics. Teljes cikk...


Andor: Valós probléma a munkaerő-kereslet hiánya

13 éve Közös fellépést sürgetett a foglalkoztatáspolitikában a tagállamok és az uniós szervek részéről Andor László, a területért felelős EU-biztos a pénteken véget ért Jobs4Europe konferencia sajtóértekezletén, Brüsszelben. Teljes cikk...


Tagadja a gyermekmunkával kapcsolatos vádakat a Samsung

13 éve A Samsung kínai gyáraiban is találtak súlyos visszaéléseket, míg februárban az Apple beszállítóit marasztalta el a Fair Labour Association (FLA) munkajogi szervezet, most a China Labor Watch (CLW) nem-kormányzati szervezet a riválisnál talált hasonló problémákat - derül ki a CLW által kiadott 122 oldalas jelentésből. Teljes cikk...


Dohánytermelés: több ezer állás maradhat meg

13 éve A Magyar Dohánytermelők Országos Szövetsége (Madosz) üdvözli a dohánytermelők uniós támogatásának fenntartására hozott európai parlamenti bizottsági döntést - közölte Bényei Illés, a szervezet elnöke. Teljes cikk...


Enyhén nőtt a munkanélküliség Romániában

13 éve Enyhén nőtt Romániában a nyilvántartott munkanélküliek száma augusztusban, amikor 0,13 százalékkal több állástalant jegyeztek az előző hónaphoz képest. Teljes cikk...


Íme az "Első munkahely garancia" program elemei

13 éve A pályakezdőket sújtó munkaerő-piaci nehézségek kezelése, az első munkahely, munkatapasztalat megszerzésének segítése a célja a most elinduló "Első munkahely garancia" programnak. Teljes cikk...


Minden negyedik spanyol munkanélküli

13 éve Négy hónapos csökkenés után újra nőtt a munkanélküliek száma Spanyolországban - írja az origo.hu Teljes cikk...


Munkaerőpiac: mi lehet a kiút Budapest számára?

13 éve Állami nagyberuházások, idegenforgalom, felsőoktatáshoz kapcsolódó szolgáltatások - jórészt ez a három terület segíthetne abban, hogy Budapest foglalkoztatási szempontból is Magyarország húzóereje legyen - hangzott el egy hétfői konferencia kerekasztal beszélgetésén. Teljes cikk...


Nőtt a munkanélküliség Ausztriában

13 éve Több mint hat százalékkal magasabb volt Ausztriában az állástalanok száma augusztusban, mint az előző év azonos időszakában, ugyanakkor lassult a munkanélküliség növekedése a bécsi munkaügyi minisztérium közlése szerint. Teljes cikk...


Nem kaptak segítséget a pályaválasztáshoz a felsőoktatásból kiszoruló fiatalok - mulasztottak a szaktárcák

13 éve Az alapvető jogok biztosa szerint a megváltozott keretszámok miatt a felsőoktatásból kiszoruló fiatalok számára nincsenek a továbbtanulással vagy a foglalkozásválasztással kapcsolatos olyan pályaorientációs lehetőségek, világos, könnyen hozzáférhető tájékoztatók, amelyek alapján felelős döntést hozhatnának. Teljes cikk...


Andor: Vannak előremutató elemek a munkahelyvédelmi akciótervben

13 éve Az Európai Bizottság foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi összetartozásért felelős biztosa szerint vannak előremutató elemek a kormány munkahelyvédelmi akciótervében, így az esélyek kiegyenlítésére is lehet pozitív hatása. Teljes cikk...


A közmunkások bére is emelkedhet

13 éve A közfoglalkoztatottak bére a jövőben is emelkedhet, ha a parlament növeli a piaci szférára érvényes minimálbért - jelentette ki a Magyar Hírlapnak Lőrincz Leó, a Belügyminisztérium Közfoglalkoztatási és logisztikai főosztályának vezetője. Teljes cikk...


LMP: gyökeres gazdasági és társadalompolitikai fordulatra van szükség

13 éve Az LMP véleménye szerint hiába növekedett papíron a foglalkoztatotti létszám, a munkanélküliek száma érdemben nem csökkent - közölte a párt a KSH adataira támaszkodva. Teljes cikk...


Kilenc éve nem volt ilyen erőteljes munkahelybővülés

13 éve 2012. május-júliusban a munkanélküliek létszáma 459 ezer fő volt, ami 10,5 százalékos munkanélküliségi rátát eredményezett. A fiatalok munkanélküliségi rátája 28 százalékos volt. Jó hír viszont, hogy 76 ezer fővel többen dolgoztak ebben az időszakban, mint egy évvel ezelőtt - jelenti a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Teljes cikk...


Együttműködési megállapodást kötött az IPOSZ és a Nemzeti Munkaügyi Hivatal

13 éve Az ipartestületekbe tömörült mikro-, családi, kis- és középvállalkozások működésének javítása, a foglalkoztatás bővítése érdekében együttműködési megállapodást kötött az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ) és a Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) - közölte a szövetség. Teljes cikk...


LMP: gazdaságpolitikai fordulatra van szükség!

13 éve Gazdaságpolitikai fordulatot sürget az LMP a legfrissebb, az ellenzéki párt szerint csökkenő reálbérekről és foglalkoztatásról szóló statisztikai adatokra hivatkozva. Teljes cikk...


Több az álláskereső Vas megyében

13 éve Év eleje óta júliusban emelkedett elsőször a regisztrált álláskeresők száma Vas megyében, melynek a legfőbb oka, hogy az elmúlt évekhez hasonlóan a nyár közepén egyre több a pályakezdők fiatal kereste fel a kirendeltségeket - közölte a Vas Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja. Teljes cikk...


Gazdaságfejlesztés másként

13 éve A Békés Megyei Közgyűlés - az országban elsőként - gazdaságfejlesztő tevékenységre önálló társaságot alapított. A társaság kiemelt gazdaságfejlesztési és foglalkoztatási programok kidolgozásáért felel majd. Teljes cikk...


LMP: hosszabbítsák meg a bértámogatási szerződéseket!

13 éve Az LMP arra szólítja fel a kormányt, hogy minél előbb hosszabbítsa meg a megváltozott munkaképességűek rehabilitációs bértámogatásáról szóló szerződéseket, mert ennek hiányában 38-40 ezer ember foglalkoztatása kerülhet veszélybe az év második felében - mondta Szél Bernadett, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője szerdai sajtótájékoztatóján, Budapesten. Teljes cikk...


Visszatérő kismamák - segíti-e foglalkoztatásukat a járulékkedvezmény?

13 éve A munkatörvénykönyv módosítása miatt könnyebb lesz elbocsátani a munkába visszatérő kismamákat. A kormány járulékkedvezményekkel igyekszik elősegíteni foglalkoztatásukat, ám a probléma ezzel nincs megoldva. A fő gond nem a járulékokkal van - derül ki a Népszabadság írásából. Teljes cikk...


Több ezer állást teremtettek vagy őriztek meg

13 éve Nem kizárólag a közmunkások miatt javulnak a foglalkoztatási mutatók, a munkahelymegőrző és -teremtő programok jóvoltából több ezer álláshely maradt meg, illetve létesült a versenyszférában - írja a Magyar Nemzet a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat és a gazdasági tárca adatai ra hivatkozva. Teljes cikk...


MSZP: javítani kell a hódmezővásárhelyi foglalkoztatási helyzeten

13 éve A mezőgazdaság és az arra épülő feldolgozóipar jelenthet kitörési lehetőséget a foglalkoztatási helyzet javításában Hódmezővásárhelyen a szocialistáknak a szeptember 2-i időközi polgármester-választáson induló jelöltje szerint. Teljes cikk...


Tájékozódhatnak a munkaerőpiacról a fesztiválozók

13 éve A munkahelyteremtés, a gazdasági válságból való kijutás mikéntje, valamint az idén 50 éves közös agrárpolitika áll a középpontban a Sziget fesztiválon szerdán nyílt European Meeting Point sátorban, ahol az Európai Bizottság magyarországi képviselete várja az érdeklődőket. Teljes cikk...


Önkéntes munka külföldön - önköltség nélkül

13 éve A Fiatalok Lendületben Program az Európai Unió mobilitási projektjeként lehetőséget ad a 13 és 30 év közötti fiataloknak - köztük azoknak is, akik sikertelenül felvételiztek felsőoktatási intézménybe - arra, hogy akár egy éven át önkéntes munkát végezzenek külföldön, önköltség nélkül. Teljes cikk...


Gumi-újrahasznosító üzem teremt új állásokat

13 éve Használt gumiköpenyekből táskákat készítő üzemet hoznak létre a leghátrányosabb helyzetű települések felzárkóztatási programjának 149 millió forintos támogatásából a Tolna megyei Fürgeden - közölte a község polgármestere. Teljes cikk...


Idénymunkásokkal csökken a szabolcsi munkanélküliség

13 éve Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében egy hónap alatt 57 ezerről 54 300-ra csökkent a nyilvántartott álláskeresők száma, a kedvezőbb foglalkoztatottsági adatokhoz az is hozzájárult, hogy ebben az időszakban több ezren dolgoznak a mezőgazdaságban és a feldolgozóiparban. Teljes cikk...


Közel kétszázezer ember van munka nélkül a Vajdaságban

13 éve Az állami foglalkoztatási szolgálat adatai szerint Vajdaságban júliusban 198.045 nyilvántartott munkanélküli volt, ami több mint 9000-rel kevesebb, mint az év elején - írja a VajdaságMa délvidéki hírportál. Teljes cikk...


Romlott a vállalkozói környezet Szlovákiában

13 éve Tovább romlott a vállalkozói környezet indexe (IPP) Szlovákiában az év második negyedévében - közölte aktuális felmérésére hivatkozva Szlovákia Vállalkozói Szövetsége (PAS) csütörtökön. Teljes cikk...


163 ezer munkahelyet teremtett az amerikai magánszektor

13 éve Az amerikai magánszféra júliusban 163 ezer munkahelyet teremtett, és így jóval meghaladja a várt 120 ezres számot. Teljes cikk...


Elindult a Start munkaprogram második szakasza Miskolcon

13 éve A Start munkaprogram második szakasza szerdán indult Miskolcon, a programnak köszönhetően csaknem 1400 embert foglalkoztathat a Miskolci Kistérségi Társulás - mondta a város fideszes polgármestere szerdán sajtótájékoztatón. Teljes cikk...


Még több az állástalan Németországban

13 éve Enyhén nőtt a munkanélküliség júliusban Németországban: a nürnbergi munkaügyi hivatal kedden délelőtt publikált adatai szerint a szezonális hatásokat figyelembe véve az év hetedik hónapjában 2,876 millióan voltak állás nélkül, 67 ezerrel többen, mint májusban. Teljes cikk...


Miért kapnak kevesebb esélyt a pályakezdők?

13 éve A diplomás kezdő munkavállalók bére bruttó 240 és 260 ezer forint között van és csak kevés cég fordít külön figyelmet a pályakezdők bérezésére –- derül ki a Hay Group 2012-es Jövedelemszint-felméréséből. A mérnökök és az informatikusok kapják a legtöbb kezdő fizetést. Teljes cikk...


Ferdít a GKI reálbérekkel kapcsolatos elemzése?

13 éve A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) álláspontja szerint a GKI Gazdaságkutató Zrt. reálbérekkel és foglalkoztatással kapcsolatban hétfőn közzétett elemzése hemzseg a rosszindulatú ferdítésektől és a szakmaiságot nélkülöző csúsztatásoktól. Teljes cikk...


További 4,5 millióval csökkenhet a munkahelyek száma

13 éve Tovább növekedhet a munkanélküliség az eurózónában az Munkaügyi Tanulmányok Nemzetközi Intézetének álláspontja szerint. A következő négy évben további 4,5 millióval csökkenhet a munkahelyek száma az euróövezetben - írja a kitekinto.hu. Teljes cikk...


Uniós forrásból működtetett foglalkoztatási projektek zárultak le

13 éve Lezárultak a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) "A foglalkoztatási szolgálat fejlesztése az új integrált munkaügyi és szociális rendszer részeként" elnevezést viselő kiemelt uniós programjának alprojektjei - közölte a foglalkoztatási szolgálat csütörtökön az MTI-vel. Teljes cikk...


Foglalkoztatási lehetőséget biztosít pályakezdőknek a munkaügyi központ

13 éve A pályakezdő munkanélküliek tíz százalékot meghaladó részének támogatott foglalkoztatási lehetőséget biztosít a Komárom-Esztergom Megyei Munkaügyi Központ - jelentette be a szervezet igazgatója keddi sajtótájékoztatóján. Teljes cikk...


Támogatják a pályakezdők foglalkoztatását

13 éve A pályakezdő munkanélküliek tíz százalékot meghaladó részének támogatott foglalkoztatási lehetőséget biztosít a Komárom-Esztergom Megyei Munkaügyi Központ - jelentette be a szervezet igazgatója. Teljes cikk...


Fogyatékosság: az LMP szerint kevés cél valósult meg

13 éve Az LMP azt kéri Balog Zoltántól, az emberi erőforrások miniszterétől, hogy nevezze meg, ki lesz az új fogyatékosságügyi miniszteri biztos - közölte Szabó Tímea, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője. Teljes cikk...


A munkavállalók világa

13 éve Egy műsor azoknak, akik munkát keresnek, munkát kínálnak, vagy éppen munkahelyet biztosítanak. Érdekességek, pozitív és negatív esetek, problémák és megoldások a munkavállalók világából az Echo TV műsorán. Teljes cikk...


Nettó 143 ezer forintot keres a magyar

13 éve 2012. első öt hónapjában a bruttó átlagkeresetek 4,4, a családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkeresetek 1,7 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Teljes cikk...


GKI a munkahelyvédelmi tervről: a foglalkozatás érdemben nem bővül

13 éve A kormány munkahelyvédelmi akcióterve úgy rontja számottevően a költségvetés pozícióját, hogy érdemben nem járul hozzá a foglalkoztatás bővítéséhez - áll a GKI Gazdaságkutató Zrt. elemzésében. Teljes cikk...


Az iparkamara sürgeti a gazdaság további élénkítését

13 éve A kormányprogram részévé váltak a kamarai javaslatok - hangsúlyozta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. Ugyanakkor a kamara szerint fel kell gyorsítani a meglévő források kihelyezését, és sürgeti a gazdaság további élénkítését, amely fontos eleme, hogy javuljon a vállalkozások finanszírozása. Teljes cikk...


Orbán: Végig fogom vinni a munkahelyvédelmi programot

13 éve Orbán Viktor óriási nyomásra számít a munkahelyvédelmi akciótervvel kapcsolatban, de végig fogja azt vinni, továbbá javasolta, hogy a bankrendszer fele legyen magyar kézben. Teljes cikk...


Hatékonyabbá és egyszerűbbé válnak a képzési támogatások

13 éve Elfogadta a kormány a Nemzeti Foglalkoztatási Alap képzési alaprészéből egyedi kormánydöntéssel nyújtható támogatások új szabályait; ennek köszönhetően a beruházó vállalatok munkaerő-szükségletének kielégítését szolgáló támogatási rendszer lényegesen egyszerűbbé válik - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM). Teljes cikk...


Csökkent az álláskeresők száma Zala megyében

13 éve Mintegy 5 százalékkal csökkent a nyilvántartott álláskeresők száma Zala megyében; június végén 13.600 álláskeresőt tartottak nyilván a kirendeltségeken, a májusinál közel 750-nel, az egy évvel korábbinál pedig 720 fővel kevesebbet - közölte a Zala Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja az MTI-vel. Teljes cikk...


Vitatkozik a Fidesz az MSZP-vel a munkanélküliségről

13 éve A Fidesz szerint a szocialisták hiába készítenek alternatív költségvetést, hiszen az Állami Számvevőszék (ÁSZ) szerdai jelentéséből is kiderül, hogy 2004 és 2010 között 1850 milliárd forint elköltése mellett is képtelenek voltak a munkanélküliség csökkentésére. Teljes cikk...


Ausztria nem tud lemondani a bevándorlókról

13 éve Nyolc év múlva 170 ezer munkavállalóval kevesebb lesz Ausztriában, mint most a jelenlegi trendek szerint -– közölte Rudolf Hundstorfer népjóléti miniszter a Világgazadság híradása szerint. Teljes cikk...


Miért nyerő kismamát felvenni? - öt érv a kisgyermekes dolgozó mellett

13 éve Jobban megéri majd kismamát felvenni, ugyanis utánuk a tervek szerint két éven át nem kell közterhet fizetni. De a pénzbeli előnyökön túl mit tudnak a gyesről, gyedről visszatérők? Teljes cikk...


Hová lett 1850 milliárd munkahelyteremtésre fordított forint?

13 éve Makroszinten a válságtól függetlenül nem hasznosult érdemben a foglalkoztatás bővítésére 2004-2010 között fordított mintegy 1850 milliárd forint - derült ki az Állami Számvevőszék jelentéséből, melyet a Napi Gazdaság közöl. Teljes cikk...


Kibontjuk Orbán csomagját

13 éve Íme a 10 pontos terv részletei: könnyítés a vállalkozások adózásában és a foglalkoztatást bővítő lépések. A Nemzetgazdasági Minisztérium beterjesztette törvényjavaslatait. Teljes cikk...


Másfél milliárdra pályázhatnak a roma nőket foglalkoztató szociális intézmények

13 éve Összesen 1,4 milliárd forintra pályázhatnak a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi intézmények mintegy hétszáz roma ember - elsősorban roma nő - egy évig tartó támogatott foglalkoztatására. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma kezdeményezésének fő célja, hogy javuljon a társadalmi előítélettel és munkaerő-piaci diszkriminációval küzdő munkanélküli roma nők foglalkoztatása. Teljes cikk...


Megéri pályakezdőt alkalmazni - új támogatás

13 éve Hárommilliárd forintos munkaerő-piaci programot indít a pályakezdő fiatalok álláshoz juttatása érdekében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) - jelentette be Czomba Sándor, a tárca foglalkoztatásért felelős államtitkára hétfőn. Teljes cikk...


Kisgyermekes szülők elhelyezkedését segítő program indul

13 éve Ötven kisgyermekes szülő vehet részt Gödöllőről és környékéről abban a kétéves programban, amelynek célja a sikeres munkavállalásra felkészítés. Teljes cikk...


Megjelentek a képzési támogatások részletes szabályai

13 éve A Magyar Közlönyben pénteken megjelentek a Nemzeti Foglalkoztatási Alap (NFA) képzési alaprészéből a kormány egyedi döntésével nyújtható támogatások részletes szabályai. Teljes cikk...


MSZP: elbocsátások, átrendeződés várható a munkapiacon

13 éve Az MSZP szerint nem vezet majd új állások létrejöttéhez a kormány munkahelyvédelmi terve. Teljes cikk...


Munkahelyvédelmi terv: így látja Vámosi-Nagy Szabolcs és Zara László

13 éve A miniszterelnök által hétfőn bejelentett intézkedéscsomag adószakértők szerint segítheti a munkahelyek megtartását, az MTI-nek nyilatkozó szakértők ugyanakkor felhívták a figyelmet arra is, hogy a részletszabályok még nem ismertek. Teljes cikk...


Kirekesztik a fogyatékosokat a munkaerőpiacról

13 éve Az alapvető jogok biztosa szerint vannak ugyan kedvező jogszabályi változások, de a fogyatékossággal élő embereket továbbra is aránytalan módon kirekesztik a munkaerőpiacról - közölte az ombudsman hivatala. Szabó Máté a civil szervezetek és a munkaügyi központok szorosabb együttműködését látná eredményesnek. Teljes cikk...


Munkanélküliségi ráta: Japánban 4,4, Spanyolországban 24,6 százalékos

13 éve Emelkedett kissé a munkanélküliségi ráta májusban az előző havihoz képest az euróövezetben és az Európai Unióban - közölte hétfőn az EU statisztikai hivatala, az Eurostat. Teljes cikk...


Így függhet majd össze a foglalkoztatás a diákigazolvánnyal

13 éve Mihalovics Péter szerint a diákigazolvány kedvezményrendszerét foglalkoztatáspolitikai területre is ki kellene terjeszteni, valamint hallgatói jogviszonyon kívül életkorhoz, a 26. életév betöltéséhez kötni - mondta el a miniszteri biztos az m1 - Ma reggel című műsorában. Teljes cikk...


2780 közmunkást vesz fel a Magyar Közút

13 éve A Magyar Közút Nonprofit Zrt. minden eddiginél több, 2780 közfoglalkoztatott embert alkalmaz július 2. és november 17. között. A cég elsősorban a régóta állást keresőknek ad munkát. Teljes cikk...


Munkanélküliség: rosszabb adatokra számítottak az elemzők

13 éve A vártnál jobb lett a 2012. március-májusi időszak 11,2 százalékos munkanélküliségi rátája az MTI által megkérdezett elemzők szerint, akik a foglalkoztatás további bővülését várják a következő hónapokban. Teljes cikk...


27 százalékra nőtt a fiatalok munkanélküliségi rátája

13 éve Bár idén március és május között 63 ezerrel többen dolgoztunk, mint egy évvel korábban, húszezerrel nőtt a munkanélküliek száma is. A fiatalok munkanélküliségi rátája pedig 27 százalékos - jelenti a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Teljes cikk...


Nem túl bíztató a foglalkoztatási és szociális helyzet az EU-ban

13 éve Az Európai Bizottság negyedéves munkaügyi jelentése szerint az Európai Unió tagországaiban az idei első negyedévben mutatkoztak ugyan a javulás bizonyos jelei, de a foglalkoztatási és szociális helyzet továbbra sem biztató. Teljes cikk...


Az ország legnagyobb munkáltatója a rendőrség

13 éve Mára az ország legnagyobb munkáltatója a rendőrség lett, közel 50 ezer embert foglalkoztatnak, ezért nem mindegy, hogy a személyi állomány milyen megelőző, gyógyító és orvosi ellátásban részesül, ugyanis ez morális, lélektani kérdés mellett egzisztenciális kérdés is - mondta el Hatala József országos rendőrfőkapitány A foglalkozás-egészségügy aktuális kérdései címmel tartott nemzetközi tudományos-szakmai konferencia megnyitóján. Teljes cikk...


Részmunka: lenne még hova fejlődni

13 éve Az adatok alapján a részmunkaidős foglalkoztatásban jól halad a kormány: nem törte meg a 2008 óta növekvő trendet. Bár ez még messze elmarad az uniós átlagoktól. Teljes cikk...


Jobban megéri majd foglalkoztatni a fiatalokat és a kismamákat

13 éve Az Origo értesülése szerint 250 milliárd forintba kerülhet a kormányzat készülő foglalkoztatási programja. Teljes cikk...


Teljes EU-s foglalkoztatást ígérő tervet mutatnak be

13 éve A hosszú távú gazdasági növekedést megduplázni képes, az évtized végéig az Európai Unióban akár teljes foglalkoztatottsághoz vezető tervet terjeszt a csütörtök-pénteki EU-csúcsértekezlet elé az európai munkaadói csúcsszervezet, a BusinessEurope. Teljes cikk...


"Félmillió, tisztes megélhetést biztosító munkahely elegendő lenne"

13 éve Magyarországon mintegy félmillió új munkahelyre lenne szükség a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) szerint ahhoz, hogy a foglalkoztatotti ráta elérje az európai uniós átlagot. Teljes cikk...


"Az egymillió munkahelyhez az is kell, hogy az inaktívakat megmozdítsák"

13 éve A gazdasági felemelkedés záloga lehet a foglalkoztatás bővülése Kardkovács Kolos, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) helyettes államtitkára szerint. Teljes cikk...


Megkönnyítik a fiatalok foglalkoztatását

13 éve Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) csatlakozik a Fidesz-KDNP-frakció azon javaslatához, amely megkönnyíti a 25 éven aluli munkavállalók foglalkoztatását - mondta Stágel Bence, a szervezet elnöke, kereszténydemokrata országgyűlési képviselő. Teljes cikk...


Bővíti létszámát a timári Rofa-Művek

13 éve Autóipari tesztüzemet adott át a timári Rofa-Művekben Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára pénteken. Teljes cikk...


Mikor lesz egymillió új munkahely? - Varga Mihály sem tudja

13 éve Nem tudni, mikorra lehet meg a korábban ígért egymillió munkahely - idézi Varga Mihály tárca nélküli minisztert a Napi Gazdaság. Teljes cikk...


Egy diploma, amivel jól lehet keresni

13 éve Az országos átlaghoz képest a Műegyetemen végzettek továbbra is kedvező helyzetben vannak, a BME-diploma az átlagnál magasabb jövedelmet és gyors elhelyezkedést biztosít. Ennek ellenére az intézmény diákközpontjának 2010-11-es felmérésében résztvevők a jelenlegi munkahelyükön a juttatásokkal és a szakmai előmenetellel voltak a legkevésbé elégedettek. Teljes cikk...


Javult a foglalkoztatási helyzet Fejér megyében: keresettek a mérnökök

13 éve Jelentősen javult a foglalkoztatási helyzet Székesfehérváron és Fejér megyében, az előző év azonos időszakához viszonyítva minden térségben csökkent az álláskeresők száma - mondta Cser-Palkovics András (Fidesz), Székesfehérvár polgármestere. Teljes cikk...


Új Mt: a kismamák biztosan pórul járnak

13 éve Ha a szigorúbb munkajogi szabályok nem tudták megakadályozni a kismamák munkaerő-piaci diszkriminálását, nem tudtak javítani a kisgyerekesek alacsony visszafoglalkoztatási arányán, akkor elképzelhető, hogy mi lesz a júliusban életbe lépő új Mt. után. Teljes cikk...


"A munka értéket jelent" - tüntetések Olaszországban

13 éve Utcai harc robbant ki szombaton Bolognában a Mario Monti miniszterelnök ellen tüntetők és a rendőrség között. A három legnagyobb olasz szakszervezeti szövetség és a munkanélküli fiatalok is a kormány ellen demonstráltak. Teljes cikk...


Vizsgálják a veszélyes tevékenységet folytató üzemeket

13 éve Jász-Nagykun-Szolnok megyében eddig kilencven üzem jelezte, hogy veszélyes tevékenységet folytat, közülük kettő a fokozottan veszélyes, úgynevezett felső küszöb értéket elérő kategóriába sorolható - közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője. Teljes cikk...


Bővült a közfoglalkoztatás, nőtt a szezonális munkalehetőség Zalában

13 éve A közfoglalkoztatás bővüléséből, valamint a szezonális munkaerőigények növekedéséből adódóan ezer fővel mérséklődött májusban a nyilvántartott álláskeresők száma Zala megyében - közölte a Zala Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja. Teljes cikk...


Előfinanszírozási rendszer vállalkozásoknak és önkormányzatoknak

13 éve Az európai uniós források kifizetésének felgyorsítása érdekében két új előfinanszírozási rendszert biztosít a vállalkozásoknak és az önkormányzatoknak a kormány - tájékoztatta a kormányszóvivői iroda a kabinet döntéséről. Teljes cikk...


Több mint 20 millió új munkahely jön létre az elkövetkező években

13 éve Támogatta csütörtöki határozatában az Európai Parlament az Európai Bizottság konkrét intézkedéseket tartalmazó új foglalkoztatáspolitikai csomagját; a strasbourgi voksolás eredményét üdvözölte Andor László biztos és Őry Csaba (Fidesz), a jelentés néppárti EP-felelőse, a vitában felszólalt Göncz Kinga (MSZP) is. Teljes cikk...


Kínai-magyar együttműködés foglalkoztatási kérdésekben

13 éve Foglalkoztatási kérdésekről is tárgyalt Wang Xiaochu (Vang Hsziao-csu), a Kínai Népköztársaság Humánerőforrás és Társadalombiztosítási Minisztériumának miniszterhelyettese csütörtökön, amikor fogadta őt Czomba Sándor foglalkoztatásért felelős államtitkár Budapesten. Teljes cikk...


Növekedési tervre és munkára van szükség

13 éve Mellár Tamás, a Központi Statisztikai Hivatal volt elnöke szerint Magyarországon növekedési tervre van szükség, valamint arra, hogy munkát adjanak az alacsony szakképzettségű és mobilitású embereknek. Teljes cikk...


Több mint háromszáz új munkahely Somogyban

13 éve Több mint háromszáz új állás jöhet létre Somogy megyében a Nemzetgazdasági Minisztérium mikro-, kis- és középvállalkozások számára munkahelyteremtő beruházásokat támogató pályázatán elnyert, összesen 692,3 millió forint vissza nem térítendő forrás segítségével - közölte a munkaügyi központ. Teljes cikk...


"A kormány teljesítménye foglalkoztatás körében elkövetett bűncselekmény"

13 éve A súlyos gazdasági válság ellenére sikerült elérni, hogy nyolcvanezerrel többen dolgoznak, valamint több százezerrel kevesebben élnek segélyből, mint két éve - reagált Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője Gúr Nándor szocialista alelnök a kormány foglalkoztatás terén elért eredményeit kritizáló sajtótájékoztatójára. Teljes cikk...


11 százalékon a munkanélküliség az euróövezetben

13 éve Áprilisban 11 százalékot tett ki a munkanélküliség az euróövezetben a márciusi 10,9 százalékot követően - tette közzé az Európai Unió statisztikai hivatala pénteken. Teljes cikk...


Németország: közel félmillióval nőhet a foglalkoztatottak száma

13 éve A német gazdaságban zajló fellendülés folytatódására számítanak a német vállalkozások. Egy szerdán bemutatott felmérés szerint a cégek a belső fogyasztás bővülésére és az euróövezeten kívüli exportpiacokon jelentkező kereslet növekedésére számítanak, és derűlátóbbak, mint az év elején. Teljes cikk...


Dübörög a közmunka - így lett jó a statisztika

13 éve Egy hónap alatt több lett a foglalkoztatott, és kevesebb a munkanélküli. Ebben sokat számít a dübörgő közmunkaprogram, és a munkaképesek munkaerőpiacra való visszaterelése. Teljes cikk...


Stagnáló munkanélküliség, növekvő foglalkoztatottság

13 éve Idén február-áprilisban 15 ezerrel többen kerestek állást, mint tavaly. Ugyanakkor 52 ezerrel többen dolgoztak, mint egy évvel ezelőtt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Teljes cikk...


Kevesebb az álláskereső Veszprém megyében

13 éve Csökkent a nyilvántartott álláskeresők száma áprilisban Veszprém megyében; egy hónap alatt 1.192 fővel, míg az egy évvel ezelőttihez képest 3.127 fővel kevesebben kerestek munkát - közölte a Veszprém Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja MTI-vel csütörtökön. Teljes cikk...


Dupláz a BMW Kínában: új munkahelyek

13 éve Második összeszerelő üzemét avatta a BMW Kínában, az északkeleti Senjang (Shenyang) városban, s ezzel éves termelői kapacitását 200 ezer darabra növelte a világ legnagyobb autópiacán - jelentette a kínai média a hétvégén. Teljes cikk...


Megújultak a munkaügyi kirendeltségek több városban

13 éve Tizenkét munkaügyi kirendeltség épülete és informatikai eszköztára újult meg az idén májusban lezáruló Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program (TIOP) egyik kiemelt projektje keretében, több mint 1,2 milliárd forintos európai uniós támogatással. Teljes cikk...


"A fiatalok helyzete kétségbeejtő az országban"

13 éve Az LMP szerint több olyan kormányzati intézkedés született az elmúlt időszakban, amely inkább rontotta, mint javította a fiatalok foglalkoztatási helyzetét. Ilyen például a nyugdíjkorhatár emelése. Teljes cikk...


Közmunka: nyolcvan szolnoki jutott kereseti lehetőséghez

13 éve Jász-Nagykun-Szolnok megyében két település - Jászapáti és Szolnok - részese a májusban indított a Startmunka idegenforgalmi országos közfoglalkoztatási programnak; összesen nyolcvan ember jutott kereseti lehetőséghez szeptember végéig a turisztikai szempontból fontos területek rendbe tételével. Teljes cikk...


Kirekesztik a romákat az EU-ban

13 éve A romák átlagosan rosszabb körülmények között élnek, mint a közvetlen környezetükben élő nem romák, és továbbra is hátrányos megkülönböztetés sújtja őket - állapította meg az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége (FRA) tizenegy országra kiterjedő, szerdán közzétett felmérésében Teljes cikk...


Új Mt., szakképzési törvény, közmunka: átalakult a foglalkoztatáspolitika

13 éve Új Mt., szakképzési törvény, közmunka, bérkompenzáció. Csak néhány példa a foglalkoztatáspolitika strukturális átalakítására. Czomba Sándor államtitkár szerint bár sok mindent megtettek, mégsem dőlhetnek hátra, hiszen nagyon sok olyan dolgozni akaró honfitársunk van, akinek nincs munkája. Teljes cikk...


Munkahelyet teremthet a megújuló energia

13 éve Győr-Moson-Sopron megye válhatna az olyan innovatív ágazatok magyarországi központjává, mint az energiahatékonyság vagy a megújuló energiák - mondta a parlament foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának ülése után tartott sajtótájékoztatón Heltai László, a Lehet Más a Politika szóvivője. Teljes cikk...


Hatezer munkahelyet teremthet az erdőápolás

13 éve Akár hatezer munkahelyet is teremthet az a négymilliárd forint, amelyet az önrésszel és a támogatással együtt a fiatal erdők ápolására fordíthatnak a magánerdők tulajdonosai a Magánerdő-tulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetsége (MEGOSZ) elnöke szerint - tudósít a Világgazdaság. Teljes cikk...


Rabszolgasors a Start-közmunkaprogramban

13 éve Egyes Békés megyei településeken embertelen körülmények között foglalkoztatják a mezőgazdasági Start-közmunkaprogram résztvevőit - mondta Szél Bernadett. Az LMP képviselője, aki kedden a megye három településére, Bánkútra, Pusztaottlakára és Medgyesegyházára látogatott, úgy fogalmazott, hogy a program résztvevői gyakorlatilag "rabszolgasorban" élnek. Pusztaottlaka önkormányzata visszautasítja az LMP vádaskodásait. Teljes cikk...


YEPP: össze kellene hangolni a foglalkoztatással kapcsolatos uniós programokat

13 éve Az Európai Néppárt ifjúsági szervezete (YEPP), amelynek a Fidelitas is tagja, közös nyilatkozatban tette közzé javaslatait a fiatalok munkanélküliségével kapcsolatban - tájékoztatott Dömötör Csaba, a nemzetközi szervezet elnöke. Teljes cikk...


Szakszervezetek: nem javult a munkaerőpiac és a munkavállalók helyzete sem

13 éve A kormány a ciklus első két évében nem tudta növelni a foglalkoztatottságot Magyarországon, a munkavállalók helyzete pedig romlott - vélekedik a kabinet eddigi munkájáról a Liga, az MSZOSZ és az Autonómok elnöke. Az érdekvédők az új Munka törvénykönyvét is kritizálták. Teljes cikk...


Kétmilliárd az innováció fejlesztésére

13 éve Innovatív ötletekből gazellák elnevezéssel 2 milliárd forintos keretösszegű pályázati forrást hirdet a kormányzat júniusban kis- és középvállalkozások részére - jelentette be Cséfalvay Zoltán szombaton Egerben. Teljes cikk...


MSZP: a foglalkoztatást serkentő gazdasági környezetre van szükség

13 éve Az MSZP szerint az újabb sarcok kivetése helyett csökkenteni kellene inkább az élő munkára rakódó járulékterheket, és beindítani a hitelezést. Teljes cikk...


LMP: nem változik érdemben az adórendszer

13 éve Az LMP véleménye szerint nem történik érdemi változás az adórendszerben, a kormány újra csak látszatintézkedéseket tesz - reagált a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón bejelentettekre Vágó Gábor. A politikus parlamenti sajtótájékoztatóján kijelentette: az egykulcsos adó megszüntetésére és az élőmunkát terhelő járulékok csökkentésére lenne szükség. Teljes cikk...


Így csökkentik a munkanélküliséget a dánok

13 éve A dán kormány kedden reformprogramot terjesztett elő a foglalkoztatottság és a gazdasági növekedés ösztönzésére, miközben fenntartják a költségvetési szigort. Teljes cikk...


Széll Kálmán Terv 2.0: csökkenő reálbér, és 56 ezer új foglalkoztatott

13 éve A Széll Kálmán Terv felújított kiadásában részletesen kifejti a kormány, hogy a foglalkoztatás javítása érdekében 2015-ig milyen intézkedéseket kíván végrehajtani, több esetben az ehhez szükséges összeg és néhol még a várt, számszerűsített hatás is kiderül. A kormány 56 ezer új munkahelyre számít, az alappályához képest ugyanakkor jelentősen csökkenne a reálbér - írja az mfor.hu. Teljes cikk...


Nyártól jön az új Mt.: 50 ezer fővel csökkenhet a foglalkoztatottság

13 éve A nyártól életbe lépő új Munka Törvénykönyve nagyobb védelmet adnak a kölcsönzött munkavállalóknak, ez azonban csak látszatra kedvező fejlemény számukra. A foglalkoztatóknak ugyanis nagyobb kockázatot kell majd vállalniuk, az érdekvédő szövetség szerint 50 ezer fővel is nőhet a munkanélküliség emiatt. Teljes cikk...


Czomba Sándor: 90 százalék felett lehet a bérkompenzáció

13 éve A magyar foglalkoztatottak 75 százalékánál végrehajtották a bérkompenzációt február végéig, júniusra pedig jóval 90 százalék fölé nőhet ez az arány - mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára pénteken Budapesten. Teljes cikk...


Vizsgálja a munka törvénykönyvét az ombudsman

13 éve Munkajogi programot indított az alapvető jogok biztosa, Szabó Máté elsősorban a rászorulók, a kisgyermekes anyák és a fogyatékos emberek védelmében kívánja megvizsgálni a méltó munkához való jog érvényesülését. Teljes cikk...


Munkanélküliséget, szegénységet hoz a Széll Kálmán Terv

13 éve A Széll Kálmán Tervből az látszik, hogy a szegénységet a munkába állás ösztönzésével enyhítené a kormány, ugyanakkor a Népszabadság által megkérdezett elemzők szerint a foglalkoztatottság növelése ezen az úton elérhetetlen. Teljes cikk...


Reagált a Tesco: csak 5 százalék a diák munkavállaló

13 éve A Tesco-Global Zrt. több mint 210 áruháza működtetéséhez összesen mintegy 5 százalékban biztosítja a munkaerőigényét diákok legális, diákszövetkezeteken keresztül történő foglalkoztatásával. A diákok alkalmazása az áruházláncnál több éves gyakorlat, nem új keletű, továbbá az 5 százalék megfelel a kiskereskedelemben diákmunkaerőt alkalmazó vállalatok átlagának. Teljes cikk...


Széll Kálmán Terv 2.0 - így fog javulni a foglalkoztatás

13 éve A munkanélküliség 2012-ben változatlanul 10,9 százalékon marad, 2013-tól pedig csökkenő tendenciát mutat. Jövőre 10,3 százalékra mérséklődik, és 2014-től csökkenhet 10 százalék alá a munkanélküliségi ráta - áll a Széll Kálmán Terv 2.0 program részeként hétfőn benyújtott konvergenciaprogramban. Teljes cikk...


Parragh: 30-35 ezer fős foglalkoztatás bővülés várható

13 éve Parragh Lászó szerint ha nem lett volna szükség bérkompenzációra, akkor gyorsabban is nőhetett volna a foglalkoztatottak száma - írja a hirado.hu. Teljes cikk...


Adóbevételi rekord Németországban

13 éve Németországban a gazdasági növekedés lassulásának dacára az idei első három hónapban rekord nagyságú adóbevétel keletkezett. Teljes cikk...


1,4 milliárd személyi juttatásokra: melyik minisztériumról van szó?

13 éve Mintegy 1,4 milliárd forintot fordítottak az idei év első negyedévében a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumnál (KIM) foglalkoztatottak személyi juttatásaira - derül ki a kormányzati portálon az információszabadságról szóló törvény alapján frissen közzétett adatokból. Teljes cikk...


LMP: szakmaiatlanul hajtják végre a közmunkaprogramot

13 éve A kormány állításaival szemben nem nőtt, hanem éppen hogy csökkent a foglalkoztatás Magyarországon - jelentette ki Szél Bernadett. Az LMP-s képviselő szerint az ország egy részén a közmunka jelenti az egyetlen "mentsvárat" a dolgozni akaróknak, de sok helyen ezeket a programokat is szakmaiatlanul hajtják végre. Teljes cikk...


A minimálbér-emelés miatt több a munkanélküli?

13 éve A minimálbér-emelés foglalkoztatásra gyakorolt hatásáról még korai lenne nyilatkozni, az viszont nagyobb biztonsággal állítható, hogy a versenyszférában foglalkoztatottak száma 2011 végén már mérséklődhetett. Idén a gyenge gazdasági környezet hatására a versenyszféra létszámának további mérséklődésére számít az Magyar Nemzeti Bank (MNB) - derül ki a Napi Gazdaság cikkéből. Teljes cikk...


Nő az iskolázottság, mégis magas a munkanélküliség - hiábavaló lenne a tanulás?

13 éve Foglalkoztatottságban az unió sereghajtói vagyunk -– hiába nőtt meg az általános iskolázottság, mindezt a foglalkoztatottság növekedése nem követte, így a közép- és felsőfokú végzettségűek foglalkoztatásával is alaposan lemaradtunk az európai országoktól és régiós versenytársaktól. Hiábavaló lenne a hosszú évekig tartó tanulás és az oktatásba ölt milliók? - teszi fel a kérdést a portfolio.hu írása. Teljes cikk...


Új szövetkezeti forma a hátrányos helyzetűek foglalkoztatására

13 éve A parlament keddi határozathozatalai második felében új szövetkezeti formát hozott létre a hátrányos helyzetűek foglalkoztatására, majd szó esett a közmunkaprogramokól, és a rokkantnyugdíjasokról is. Teljes cikk...


Matolcsy: Megyünk egy ötkulcsos, élőmunkát terhelő adózás felé

13 éve Egyes foglalkoztatási csoportok munkába állását a kormány a célzott adókedvezmények rendszerének bővítésével segíti elő - közölte Matolcsy György Heti Válaszban megjelent cikkével kapcsolatban a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénteken. Teljes cikk...


Eddig 122 milliárd forint támogatást kapott a munkaerőpiac

13 éve A foglalkoztathatóság fejlesztésére, a munkaerőpiacra való belépés elősegítésére, ösztönzésére az Európai Szociális Alapból 150 projekt részesült mintegy 122 milliárd forint támogatásban a Társadalmi Megújulás Operatív Programban (TÁMOP) 2007-től - közölte a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség az MTI-vel. Teljes cikk...


Generációk nőnek fel munka nélkül

13 éve Európa-szerte súlyos problémákat jelent a munkanélküliség, ami főleg a válság éveiben fokozódott elviselhetetlen mértékűre több tagállamban. A magyar munkaerőpiac problémái azonban nem az elmúlt években kezdődtek, vannak olyan területek, amelyeken több évtizedes lemaradásban vagyunk. Igazán kritikus állapot a tartósan munkanélkülieknél alakult ki – írja a Népszabadság. Teljes cikk...


Uniós foglalkoztatási csomag: a keresleti oldalon lesz a hangsúly

13 éve Átfogó európai uniós foglalkoztatási előterjesztés-csomagot készít az Európai Bizottság a következő hetekben - jelentette be Andor László, a bizottság e témában illetékes tagja kedden Brüsszelben. Teljes cikk...


Nem magyar probléma a munkanélküliség

13 éve Az unió számos országában nehezen küzdenek meg a tartós válsággal. Ez jelenik meg többek között a hosszú távú munkanélküliség emelkedésében. Azok az országok, ahol a munkanélküliségi ráta jóval az uniós átlag fölött van, emellett komoly gazdasági veszteséget is elszenvednek. Andor László foglalkoztatásért és szociális ügyekért felelős uniós biztos szerint ha az alapvető makrogazdasági problémák megoldásában nem történik előrelépés, a foglalkoztatáspolitikai eszközök önmagukban nem lehetnek elég eredményesek. Teljes cikk...


EU: 1,874 millióval nőtt a munkanélküliek száma

13 éve Nőtt a munkanélküliségi ráta a 17 tagú euróövezetben és a 27 tagú EU-ban februárban, a januárihoz képest mindkét mutató 0,1 százalékponttal emelkedett - közölte hétfőn az Eurostat. Teljes cikk...



Nemek szerint eltérően alakult a munkanélküliség

13 éve A munkanélküliek létszáma 497 ezer fő volt a 2011. december-2012. februári időszakban, ez az egy évvel korábbihoz hasonló, 11,6 százalékos munkanélküliségi rátát eredményezett - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A jelentés szerint a munkanélküliség nemek szerint eltérően alakult. Teljes cikk...


Több mint 72 ezer álláskeresőt regisztráltak Szabolcsban

13 éve Február végén több mint 72 ezer volt a nyilvántartott álláskeresők száma Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, a hónap során 5.454-en kerültek a nyilvántartásába, közöttük igen magas arányú, 91,3 százalékos volt a visszalépő munkanélküliek száma, az első alkalommal bejelentkezők pedig 473-an voltak. - közölte a térségi kormányhivatal munkaügyi központja kedden az MTI-vel. Teljes cikk...


Kevesebb álláskereső Veszprém megyében

13 éve A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai szerint Veszprém megyében idén januárról februárra 323 fővel csökkent, tavaly februárhoz képest viszont 3.305 fővel mérséklődött az álláskeresők száma - közölte a Veszprém megyei kormányhivatal munkaügyi központja az MTI-vel hétfőn. Teljes cikk...


Közmunkával bővíteni lehetne az öntözött területeket

13 éve Az öntözött termőföldek arányát közmunka programokkal lehetne növelni, így a víztársulatok közvetlen állami támogatással csökkenthetnék a gazdálkodókra nehezedő, az öntözéssel kapcsolatos anyagi terheket - mondta a Vízgazdálkodási Társulatok Országos Szövetségének főtitkára az MTI-nek. Teljes cikk...


"A csökkenő foglakoztatás szociális robbanáshoz vezet"

13 éve Az MSZP szerint a januári adatok alapján tavaly december végéhez képest 81 ezer fővel csökkent a foglalkoztatottak száma a kormány drasztikus leépítésének köszönhetően. A szocialisták úgy látják, hogy az ország északi régiójában tapasztalható munkanélküliség szociális robbanáshoz vezethet. Teljes cikk...


Itt a stratégia: 700 ezerre kell növelni a létszámot a mezőgazdaságban

13 éve A már egy éve készülő nemzeti vidékstratégia újabb szakaszhoz érkezett, miután szerdán elfogadta azt a kormány. A konkrét célkitűzések között szerepel, hogy 2020-ig a mezőgazdasági foglalkoztatás 400 ezerről 700 ezerre növekedjen. Ezt szakértők túlzottnak tartják, de a munkahelyteremtés és a hazai élelmiszer fogyasztásának növelése jó útnak látszik - olvasható a Népszabadságban. Teljes cikk...


Csökkent a munkanélküliek száma Borsodban

13 éve Csekély mértékben, de csökkent a munkanélküliek száma Borsod-Abaúj-Zemplén megyében: februárban 76.303 állástalant tartott nyilván a kormányhivatal munkaügyi központja, 63-mal kevesebbet, mint januárban - olvasható a központ jelentésében. Teljes cikk...


Kérdés, hogy mennyire tartósak az újonnan bejelentett munkalehetőségek

13 éve Februárban a munkáltatók csaknem 95 ezer munkalehetőséget jelentettek be a munkaügyi kirendeltségeken. Ez a szám a januári közel négyszerese. Mihályi Helga, a Miskolci Egyetem Szociológiai Intézetének adjunktusa úgy véli, a hátrányos helyzetű térségekben élők foglalkoztatási helyzetét a kedvező adatok ellenére nem lehet egyik-napról a másikra megoldani - írja a hirado.hu. Teljes cikk...


Káosz a foglalkoztatásban: ki tartja majd el a nyugdíjba menő generációkat?

13 éve Az Ökopolisz Alapítvány arra vállalkozott, hogy az elmúlt időszak hazai munkaerő-piaci változásait, az új jogszabályok várható vagy már érezhető hatásait vitassa meg szakemberekkel. A Mai Manó Házban tartott szerda esti beszélgetésen a meghívott vendégeket a jelenlegi kaotikus foglalkoztatási helyzetről, és arról faggatta az Alapítvány, merre találjuk a válságból a kiutat. Teljes cikk...


Ötpontos terv: így lehetne elérni a foglalkoztatás növekedését

13 éve Legyenek nyitva a nemzetközi határok a szakképzett munkaerő számára, szülessen erről nemzetközi megállapodás, fektessenek be a képzésbe és az oktatásba, teremtsenek foglalkoztatási lehetőséget, és tartsák az időseket a munkahelyen - ez az az ötpontos terv, amelyet a kormányok, nemzetközi szervezetek és multik figyelmébe ajánl a Hays és az Oxford Economics nemzetközi gazdaságkutató intézet. Teljes cikk...


Mintegy 40 ezer fővel kevesebben dolgoztak januárban

13 éve Összességében a nemzetgazdaságban alkalmazásban állók száma 38,6 ezerrel csökkent 2012 januárjában 2011 januárjához képest. A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 219.100 forint - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Teljes cikk...


Javultak a munkaerő-piaci tendenciák Vas megyében

13 éve A közfoglalkoztatási programok indulásával javultak a munka-erőpiaci tendenciák Vas megyében; az egy hónappal korábbihoz képest februárban 1,7 százalékkal kevesebb, 9.568 álláskereső szerepelt a regisztrációs rendszerben - közölte a Vas Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja hétfőn az MTI-vel. Teljes cikk...


400 ember kap munkát az egyik leghátrányosabb tájegységben

13 éve Több mint 400 embernek indul Start munkaprogram az ország egyik leghátrányosabb tájegységében, a dél-dunántúli Ormánságban március második felétől december végéig - jelentette be Tiffán Zsolt, a Baranya Megyei Közgyűlés fideszes elnöke szerdán Pécsen. Teljes cikk...


Közmunkások takarítják az észak-magyarországi turistautakat

13 éve Az országos közfoglalkoztatási programhoz kapcsolódva év végéig átlagosan 550 közmunkást alkalmaz a Mátra, a Bükk és a Heves-Borsodi dombvidék turistaútjainak takarítására az Egererdő Zrt. - tájékoztatta Urbán Pál, a társaság vezérigazgató-helyettese az MTI-t kedden. Teljes cikk...


Czomba Sándor: A bérkompenzáció várhatóan júniustól valósul meg

13 éve Ha sikerül elfogadni a költségvetési törvény, illetve néhány más idevágó jogszabály módosítását, akkor a kormányzat másnap kiírja a cégeknek a bérkompenzációhoz támogatást nyújtó pályázatot. A szükséges törvényi változtatások várhatóan április elején sürgősséggel életbe lépnek, a pályázatok beadására harminc nap áll rendelkezésre, és újabb harminc nap a bírálatra. Így a bérkompenzáció várhatóan júniustól valósul meg visszamenőleg - mondta Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikai államtitkár a hirado.hu írása szerint. Teljes cikk...


Andor: Foglalkoztatási remények és csalódások 2011-ben

13 éve Andor László európai bizottsági tag szerint jelentős különbséget mutatott a tavalyi év első és második része az Európai Unióban a gazdasági növekedés és a munkahelyteremtés szempontjából: az év első fele tényleges növekedést és csökkenő munkanélküliséget hozott, míg a második részében a recesszió kockázata erősödött meg. Világossá vált az is, hogy pénzügyi stabilitás és gazdasági teljesítmény szempontjából az EU aszimmetrikus. Teljes cikk...


Foglalkoztatási szövetkezeteket hoznának létre

13 éve A szociális szövetkezetek foglalkoztatói szerepének hatékonyabb betöltését, valamint foglalkoztatási szövetkezetek létrehozását célozza az a törvényjavaslat, amelyet Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter nyújtott be pénteken az Országgyűlésnek. Teljes cikk...


Orbán: 5,5 millió embernek kell jól fizető munka

13 éve A vállalkozások támogatását és a munkahelyteremtést nevezte az ország sikeressége zálogának Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Orosházán, egy üzemcsarnok átadásán. Teljes cikk...


Csökkent a munkanélküliség Veszprém megyében

13 éve Veszprém megyében csökkent az álláskeresők száma januárban, 2011. januárjához képest 2.967-tel - közölte a Veszprém Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja. Teljes cikk...


Siket szakács, kerekes székes felszolgáló - sikeres a fogyatékkal élők étterme

13 éve Siket szakácsok főznek, mozgássérült felszolgálók viszik ki az ételt, tanulásban akadályozott emberek pedig a kisegítő munkát végzik el a szekszárdi Kék Madár Alapítvány éttermében. A fogyatékkal élőket foglalkoztató, országosan is egyedülálló társadalmi vállalkozás öt év alatt elfogadott, népszerű vendéglátóhellyé vált Szekszárdon. Teljes cikk...


Idén kilenc cég nyerte el a fogyatékosság-barát munkahely elismerést

13 éve Átadták a fogyatékosság-barát munkahely elismeréseket csütörtökön Budapesten, az idén nyertes kilenc cég vállalja, hogy folyamatosan fejleszti a fogyatékos emberek toborzásával, foglalkoztatásával, megtartásával kapcsolatos gyakorlatát. Teljes cikk...


Kónya Péter: A kormányzat akadályozza a foglalkoztatás növekedését

13 éve Kónya Péter, a Magyar Szolidaritás Mozgalom (Szolidaritás) társelnöke szerint az Orbán-kormány kifejezetten akadályozza a vállalkozások teljesítményének és ezzel a foglalkoztatásnak a növekedését. Teljes cikk...


Egymillió új munkahely: Czomba szerint reális cél

13 éve Pozitív változásnak tartja Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár, hogy egy év alatt negyvenezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma, és továbbra is reális célkitűzésnek tartja, hogy tíz éven belül egymillió új adózó munkahely létesüljön - írja a Kossuth Rádió nyomán a hirado.hu. Teljes cikk...


Elsősorban a férfiak munkaerő-piaci pozíciója javult

13 éve A 2011. november–2012. január között időszakban a munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal 11,1 százalékra mérséklődött, a munkanélküliek létszáma gyakorlatilag stagnál. Ugyan ebben az időszakban 3 millió 816 ezer főt foglalkoztattak, ami az előző év azonos időszakához képest 1,1 százalékos emelkedést jelent - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden. Teljes cikk...


A Munka méltósága: átfogó vizsgálat alá veszik a magyar munkaerőpiacot

13 éve A Munka méltósága címmel átfogó vizsgálatot indít az ombudsman. Szabó Máté elsősorban arra kíváncsi, felkészültek-e a munkaügyi szervek és a lehetséges munkáltatók a felsőoktatási reform következményeként várhatóan tömegesen a munkaerőpiacra kerülő szakképzetlen, pályakezdő fiatalok képzésére és foglalkoztatására - tudta meg a Népszabadság. Teljes cikk...


Stratégiai cél a vidéki foglalkoztatás növelése és a fiatal gazdák támogatása

13 éve A fiatal gazdák és a vidék jövője elválaszthatatlan egymástól, az agrár tárca elkötelezett az erős vidék mellett, amit csak velük együtt lehet megvalósítani - mondta Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára pénteken Fiatal Gazda Konferencián. Teljes cikk...


96 ezer fővel többen kerestek állást januárban - mi áll a háttérben?

13 éve Idén januárban a nyilvántartott álláskeresők száma 648,4 ezer fő volt, ami az előző hónaphoz képest 17,4 százalékos (96,1 ezer fős) növekedést, míg az előző év azonos hónapjához képest 5,2 százalékos (35,9 ezer fős) csökkenést jelent - derül ki a Nemzeti Munkaügyi Hivatal közleményéből. Teljes cikk...


Matolcsy-féle játék a számokkal: 25 ezer fővel többen dolgozunk?

13 éve A legfrissebb adatokból Matolcsyék a számukra kedvező adatokat ragadták ki, ha azonban kicsit mélyebben nézzük meg az adatsorokat, akkor nem 25 ezer fős növekedés, hanem sokkal inkább létszámcsökkenés mutatkozik. Mfor.hu-háttér. Teljes cikk...


Munkahelyteremtő pályázatokra nyílik lehetőség a következő időszakban

13 éve Munkahelyteremtő pályázatok nyílnak meg a vállalkozások számára a következő időszakban - derült ki a MAPI Magyar Fejlesztési Iroda Zrt. összeállításából. Öt pályázatból négy kifejezetten a foglalkoztatás fejlesztését célozza, az ötödikben pedig lehetőség van a munkaerő alkalmazására használni a forrást - írja az [origo]. Teljes cikk...


Czomba: Lehetőséget kell adni a tisztességes munkára

13 éve A tisztességes munkához és jövedelemhez jutás lehetőségének megteremtését nevezte a kormány egyik legfontosabb feladatának a foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár szerdán Pécsen. Teljes cikk...


Holnaptól lehet pályázni munkahelymegőrző támogatásra

13 éve A meglévő foglalkoztatási kapacitás megtartására, a csoportos létszámleépítés elkerülésére központi munkahelymegőrző programot indított a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), amelynek keretében február 14-étől június 30-áig vissza nem térítendő támogatásra lehet pályázni - közölte Czomba Sándor. Teljes cikk...


Egymillió fölé emelkedett a munkanélküliek száma

13 éve Görögországban egymillió fölé emelkedett a munkanélküliek száma novemberben - az ország statisztikai hivatalának csütörtöki közlése szerint. Teljes cikk...


Az atipikus formák csökkentik a feketefoglalkoztatást

13 éve A magyar munkaerőpiac előtt álló kihívás, hogy növelje a foglalkoztatottságot, és ehhez az atipikus formákat jobban igénybe kellene venni - hangsúlyozta Baja Sándor, a Randstad Hungary Kft. ügyvezető igazgatója kedden sajtótájékoztatón Budapesten. Teljes cikk...


Egy hónap alatt tíz százalékkal több munkanélküli Szabolcsban

13 éve Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében hat százalékkal csökkent az álláskeresők száma decemberben az egy évvel korábbi adatokhoz képest, novemberhez képest viszont mintegy tíz százalékkal több munkanélkülit regisztráltak - derül ki a megyei kormányhivatal munkaügyi központjának honlapján közzétett adatokból. Teljes cikk...


Húsz százalékkal csökkent a munkanélküliség Vas megyében

13 éve Vas megyében mintegy 20 százalékkal csökkent a munkanélküliek száma decemberben az egy évvel korábbi adatokhoz képest, noha a szezonális munkák megszűnése, valamint a közfoglalkoztatottak regisztrációs rendszerbe történő visszaáramlása miatt az év utolsó hónapjában az álláskeresők száma 10 százalékkal meghaladta a novemberit - közölte a Vas Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja kedden az MTI-vel. Teljes cikk...


35 új állás Szombathelyen

13 éve Harmincöt új munkahelyet teremtett az a több mint 900 milliós beruházás Szombathelyen, mely nemcsak a gyártást bővíti az Epcos Kft.-nél, de a kutatás-fejlesztésnek is helyet ad. Teljes cikk...


Figyelmeztet az ILO: hatszázmillió új munkahelyre van szükség

13 éve A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) globális foglalkoztatásról szóló éves jelentése szerint a fenntartható növekedés beindításához és a társadalmi kohézió megőrzéséhez a világra 600 millió új produktív munkahely megteremtésének sürgősen megoldandó feladata hárul a következő évtizedben. A kedden közzétett jelentés szerint a túl szigorú költségvetési politikák negatív hatással vannak az aggregált keresletre, így a fejlett gazdaságokban és az Európai Unióban a megszorító intézkedések kizárólagos előtérbe helyezése tovább árthat a munkaerőpiacoknak. Teljes cikk...


Nemzetközi távmunka térkép: hol a legrugalmasabb a munkavégzés?

13 éve A nemzetközi átlagnál Magyarországon jóval kevésbé elterjedt a távmunka, mindössze a foglalkoztatottak 3 százalékát érinti. Az Ipsos kutatása rámutat: az alkalmazottak többsége szerint a munkahellyel számítógépen történő kapcsolattartás és munkavégzés a foglalkoztatási piacon tartja a tehetséges nőket, csökkenti a stresszt valamint segít megtalálni a munka és magánélet egyensúlyát. Teljes cikk...


Kétszázmillió ember lesz munka nélkül a világon

13 éve Az idén világszerte 200 millióra emelkedik a nyilvántartott munkanélküliek száma, ami 27 milliós növekedés a világméretű gazdasági válságot megelőző időszakhoz képest - mutatta ki a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO). Teljes cikk...


Nyolcezer fővel kevesebben dolgoztak, mint egy évvel korábban

13 éve A KSH pénteki közlése szerint 2011. január-novemberben a nemzetgazdaságban az alkalmazásban állók létszáma átlagosan 2 millió 694 ezer fő volt, nyolcezer fővel kevesebb, mint egy évvel korábban. Statisztikákat tett közzé a Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) is, mely szerint tavaly decemberben novemberhez képest 11,1 százalékkal emelkedett, az előző év azonos időszakához képest pedig több mint kétszeresére nőtt a bejelentett új munkahelyek száma. Az újonnan bejelentett állások legnagyobb része azonban közmunka. Teljes cikk...


Közel ezer fővel nőtt az álláskeresők száma Zalában

13 éve Közel ezer fővel nőtt tavaly decemberben az álláskeresők száma Zala megyében; az év utolsó hónapjában 15.182 munkanélkülit tartottak nyilván a kirendeltségeken, ami novemberhez képest 6,8 százalékos növekedést jelent - közölte a Zala megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja csütörtökön az MTI-vel. Teljes cikk...


Milyen pályázatot szeretne? - mondja el véleményét!

13 éve Az Új Széchenyi Terv keretében meghirdetésre kerülő mikro- kis- és középvállalkozások munkahelyteremtésének támogatását célzó pályázatról mondhatnak véleményt a cégek. Teljes cikk...


Tíz évvel ezelőtt még 400 ezerrel több embernek volt munkája

13 éve Szerbiában történelmi mélypontra sülyedt a foglalkoztatottak száma. Tíz évvel ezelőtt még 400 ezerrel több embernek volt munkája, mint mostanában - olvasható a Szerb Gazdasági Kamara legújabb jelentésében. Teljes cikk...


Miként jelezhetők előre a jövőbeli foglalkoztatási igények?

13 éve A vállalati szerkezet-átalakítások foglalkoztatási és társadalmi hatásának korlátozására is lehetőségeket keres az Európai Bizottság a témáról kedden útjára indított, "egész Európát átfogó" vitában. Teljes cikk...


Így javult 2011 első háromnegyed évében a munkaerő-piaci helyzet

13 éve A kedvezőtlen külgazdasági környezet ellenére javult a munkaerő-piaci helyzet Magyarországon 2011 első három negyedévében: a válság mélypontját jelentő 2009 harmadik negyedévéhez képest 2011 azonos időszakában mintegy 70 ezerrel több munkavállalót foglalkoztattak a nemzetgazdaságban - olvasható a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Statisztikai tükör című kiadványában. Teljes cikk...


Hogy áll az európai álláspiac?

13 éve Pénteken látott napvilágot a Monster állásportál európai foglalkoztatási indexe (Monster Employment Index Europe), amely a kontinens hét országának (német, angol, francia, belga, holland, olasz, svéd) online álláskínálatát veszi nagyító alá. Teljes cikk...


Több száz új munkatárs felvételét tervezi az IT Services Hungary

13 éve Az IT Services Hungary a Közép-Magyarországi Operatív Program keretében elnyert 314 millió forintos támogatás segítségével az idén új kutatás-fejlesztési (k+f) központot és ezzel hetven új munkahelyet hoz létre Budapesten. Teljes cikk...


Utoljára a válság kitörésekor volt ennyi magyarnak munkája

13 éve Majdnem három éve, 2008 októbere és decembere között dolgoztak utoljára a mostaninál többen hazánkban - derül ki a friss adatokból. Persze a történelmi csúcshoz még így is majdnem százezer álláshely hiányzik, vagyis lenne még hova fejlődni. A következő hónapokban főleg az aktivitási arány emelkedhet a kormány intézkedéseinek köszönhetően, nagy kérdés, hogy kereslet lesz-e a piacon. Teljes cikk...


Elemzők: nem volt meglepő a munkaerő-piaci adat

13 éve Elemzők szerint nem volt meglepőek a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön publikált 2011. szeptember-novemberi foglalkoztatottsági és munkanélküliségi mutatói. Teljes cikk...


Majdnem kétmillió munkanélküli van az országban

13 éve A minisztérium becslése szerint a 38 milliós Lengyelországban decemberben 1,983 millióan voltak munka nélkül, 68,1 ezerrel többen, mint novemberben. Lengyelországban a munkanélküliség 2003-ban tetőzött 20,7 százalékon. Teljes cikk...


42 ezerrel többen dolgoznak Magyarországon, mint egy évvel ezelőtt

13 éve A foglalkoztatottak létszáma 2011. szeptember-novemberben 3 millió 870 ezer fő volt, 42 ezerrel több, mint az előző év azonos időszakában - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön. Teljes cikk...


Emelkedik a reáljövedelem és rekordon a foglalkoztatottság - melyik országra gondolunk?

13 éve Minden korábbinál magasabbra emelkedett a foglalkoztatottság tavaly, a statisztikai hivatal (Destatis) hétfőn megjelent adatai szerint pedig a 82 milliós országban több mint 41 millióan dolgoztak 2011-ben. Idén az adó- és járulékfizetési szabályok változásának hatására éves szinten 160 euróval emelkedik az átlagjövedelem. Kitalálta már? - Németországról van szó. Teljes cikk...


Kevesebb munkaerőt igényel majd a feldolgozóipar

13 éve A magyar feldolgozóipar szűkülését jelzi a Beszerzési Menedzser Index (BMI), az adatokból a foglalkoztatottság csökkenésére lehet következtetni - cikkezi a Népszabadság. Teljes cikk...


Czomba: Foglalkoztatás szempontjából is nehéz év jön

13 éve A következő év a foglalkoztatás szempontjából is nehéz év lesz Magyarországon, de továbbra is cél, hogy 2020-ra egymillió új, adózó munkahely jöjjön létre az országban - mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára az MTI-nek. Teljes cikk...


Nem nyitott mindenkinek a távmunkaház

13 éve A 2007-ben megnyitott örkényi távmunkaház után idén december 6-án újabb nyílt Nagykőrösön, a hónap közepén pedig a szlovákiai Szőgyénben (Svodin). Mindkettő a Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program támogatásával. A távmunkaházakban előreláthatólag telefonos ügyfélszolgálatosként és call center operátorként kezdhetik majd meg a munkát az arra alkalmasnak bizonyulók. De miben más ez, mint a teleház? Teljes cikk...


Elemzők: stagnáló foglalkoztatás, csökkenő reálbér 2012-ben

13 éve Az MTI által megkérdezett elemzők szerint jövőre csökkenhetnek a bruttó bérek, idén jórészt az állami szférában végrehajtott bérkompenzáció miatt emelkedtek. Teljes cikk...


Felértékelődnek a rugalmas létszám-gazdálkodási eszközök

13 éve A 2012-es év tervezett munkaerő-piaci alakulását vizsgálta a magyarországi munkaerő-kölcsönzési piac egyik legjelentősebb hazai szereplője, a Work Force Kft. A válaszok alapján kijelenthető, hogy a 2008-2009-es gazdasági válság egyik fontos tanulsága volt, hogy a munkaerő-kölcsönzés a legalkalmasabb eszköz a vállalatok számára a létszámuk megrendelés-állományhoz való igazításában. Teljes cikk...


Fogyatékosság-barát munkahely "lett" a Tesco

13 éve Fogyatékosság-barát munkahely díjat kapott a Tesco a fogyatékosok és megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásában és toborzásában végzett folyamatos fejlesztéseinek köszönhetően - írja az Élelmiszer Online. Teljes cikk...


Értéket és munkahelyet teremt a zöldség-gyümölcs ágazat

13 éve Magyarországnak minden lehetősége megvan a kertészeti ágazat fejlesztésére - mondta V. Németh Zsolt, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) vidékfejlesztésért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeB) évértékelő rendezvényén. Teljes cikk...


Munkahelyeket teremtenek a versenyszférában

13 éve A kormány célja, hogy a munkahelyek bővítésére fordítható, elsősorban uniós támogatások nagyobb része a következő időszakban a versenyszférában álljon rendelkezésre, és a kkv szektor fejlesztését segítse - jelentette ki Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős állattitkár. Teljes cikk...


Munka: példát vehetünk a kínaiakról

13 éve Orbán Viktor miniszterelnök szerint munkaalapú társadalmakra van szükség az Európai Unióban ahhoz, hogy a közösség tagállamai versenyképesek legyenek Kínával és az Egyesült Államokkal. Teljes cikk...


Kétszáz fővel bővült a Nestlé csapata

13 éve A Nestlé az elhúzódó gazdasági válság ellenére is meg tudta tartani magyarországi munkaerő-állományát, amely idén 1500 főre duzzadt a büki gyár bővítésével. Teljes cikk...


Soltész: Javul a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatása

13 éve A Nemzeti Erőforrás Minisztérium szociális államtitkára szerint pozitív elmozdulás tapasztalható a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatásában; Soltész Miklós erről az országban csaknem nyolcvan fióktelepet működtető, mintegy 3500 megváltozott munkaképességű dolgozót is foglalkoztató Főkefe Nonprofit Kft. tiszafüredi termelési központjának szerdai megnyitóján beszélt. Teljes cikk...


Andor László: Fontosak az európai szociális értékek

14 éve Az európai szociális értékeket a pénzügyi válság közepette is fenn kell tartani - nyomatékosította Andor László foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi befogadásért felelős magyar biztos, amikor Hollande francia parlamenti képviselővel találkozott. Teljes cikk...


"Gazellák" húzzák majd a magyar gazdaságot

14 éve Az utóbbi hónapok válságos időszaka rávilágított arra, hogy az elkövetkezendő évek gazdaságpolitikája átgondolásra szorul. Mind a politikai életnek, mind a gazdaság meghatározó szereplőinek elemi érdeke a növekedés újraindítása, felpörgetése, amely munkahelyteremtéssel és a növekvő foglalkoztatással érhető el. Ebben pedig nagy szerep jut a kkv szektornak - hangzott el az MTA KTI konferenciáján. Teljes cikk...


Új csúcson az euróövezeti munkanélküliség

14 éve Új eurótörténeti csúcsra, 10,3 százalékra szökött októberben az euróövezeti munkanélküliség. Ezt a szezonális hatásoktól tisztított adatok alapján állapították meg. Teljes cikk...


Életpálya-tanácsadás és Szakpolitikai Világszimpóziumot szervez a Foglalkoztatási Hivatal

14 éve Több mint harminc ország szakembereinek részvételével a Foglalkoztatási Hivatal rendezi meg az Életpálya-tanácsadás és Szakpolitika 6. Világszimpóziumát 2011. december 5-7. között, Budapesten, áll a lapunknak eljuttatott sajtóközleményben. Teljes cikk...


Előrejelzés: jövőre is kétszámjegyű lehet a munkanélküliségi ráta

14 éve Az elemzők az év végéig nem számítanak a munkanélküliség javulására, és előrejelzésük szerint jövőre is kétszámjegyű lehet a mutató, ugyanakkor biztató jelnek értékelik az aktivitási ráta emelkedését. Teljes cikk...


"Beavatkozást igényel az európai foglalkoztatás csökkenése"

14 éve A BusinessEurope európai munkaadói érdekképviseleti tömörülés szerint mielőbbi beavatkozást igényel az európai foglalkoztatás folyamatos csökkenése, amely álláspontjuk szerint komoly gátat jelent a gazdasági növekedés szempontjából. Teljes cikk...


Kevéssel csökkent a szlovák munkanélküliek száma

14 éve Szlovákiában 13,29 százalékra mérséklődött a munkanélküliség októberben az előző havi 13,37 százalékról – közölte az ország munkaügyi hivatala hétfőn. Tavaly októberben a ráta alacsonyabb, 12,29 százalék volt. Teljes cikk...


Stagnál a foglalkoztatottság, hízik a versenyszféra

14 éve 32 ezer fővel többen dolgoztak a vállalkozási szektorban 2011 első kilenc hónapjában, mint egy évvel korábban. A nemzetgazdaságban - a legalább 5 fős vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél - az alkalmazásban állók létszáma átlagosan 2 millió 691 ezer fő volt január-szeptemberben - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken. Teljes cikk...


Rekordalacsony munkanélküliség Győr megyében

14 éve Győr-Moson-Sopron megyében 4,7 százalék a nyilvántartott álláskeresők aktív népességen belüli aránya az októberi adatok szerint. Az álláskeresők száma 10 ezer alá csökkent, nem volt ilyen alacsony a munkanélküliség a 2008-2009-es gazdasági válság óta - mondta Rimányiné Somogyi Szilvia, a megyei kormányhivatal munkaügyi központjának vezetője szerdán sajtótájékoztatón Győrött. Teljes cikk...


Új trend a feketemunka piacán

14 éve Továbbra is komoly gondot jelent a feketemunka elterjedtsége a gazdaságban, azonban új trend látszik megvalósulni: az építőipar helyett a vagyonőri ágazatban vált jellemzőbbé az illegális foglalkoztatás - írja a hirado.hu. Teljes cikk...


Magyar Gumiabroncs Szövetség: az iparág tízezer embernek ad munkát

14 éve Megalakult a Magyar Gumiabroncs Gyártók és Gyártói Nagykereskedők Szövetsége, a Magyar Gumiabroncs Szövetség (HTA) - jelentette be Morenth Péter, a szervezet ügyvezető elnöke csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón. Urbán Péter, a HTA elnöke közölte: a nyár végén alakult szövetség tagja a Bridgestone, a Continental, a Goodyear, a Hankook, a Michelin, a Pirelli, valamint a Vredestein cég. Teljes cikk...


Nincs összhangban oktatás és munkaerőpiac

14 éve A szlovákiai felsőoktatás és a munkapiac között gyakorlatilag nincs információcsere, az intézmények nem az aktuális munkapiaci trendek szerint nyitnak szakokat - írja az Új Szó. Teljes cikk...


Ettől nő majd a foglalkoztatás

14 éve A foglalkoztatás növelése a jövő évi költségvetésnek is kiemelten fontos eleme, a büdzsében megjelenő intézkedésekkel a tervek szerint egyúttal egy jövőbe mutató gazdálkodási rendszer alapját is letennék. A támogatott foglalkoztatás növelheti a foglalkoztatottak számát. Teljes cikk...


Veszélyes tendencia: inkább közmunkást foglalkoztatnak majd a cégek

14 éve A vonatkozó kormányrendelet szerint 57 ezer forintot kell fizetni egy közfoglalkoztatottnak havonta, ha 8 órás állásban dolgozik. A jövő évre érvényes minimálbérnél (92 ezer forint) és a szakképzettséghez kötött garantált bérminimumnál (108 ezer forint) ez jóval alacsonyabb, így elvileg lehetséges, hogy a vállalkozások költségeik csökkentése céljából megfontolják a közmunkások alkalmazását. Teljes cikk...


Rehabilitációs foglalkoztatás: feljelentés történt

14 éve Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos feljelentést tett hűtlen kezelés és személyes adattal való visszaélés gyanúja miatt a megváltozott munkaképességűeket foglalkoztatók költségvetési támogatásának ellenőrzését végző két cég ügyében. Teljes cikk...


A béremelés vezethet ki a válságból

14 éve Le kell számolni a mítosszal, hogy a bércsökkentés munkahelyeket teremt - véli a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet. Teljes cikk...


Recessziót, áremelkedést, létszámcsökkenést vetít előre a GKI

14 éve Erre az évre 1,5 százalékos növekedést, jövőre viszont egy százalékos gazdasági visszaesést tartalmaz a GKI Gazdaságkutató Zrt. előrejelzése, melyet a Népszabadság idéz. Teljes cikk...


ILO: nyolcvanmillió munkahely hiányzik

14 éve Nyolcvanmillió új munkahelyet kellene létrehozni a következő két évben ahhoz, hogy a foglalkoztatás visszaálljon a válság előtti szintre - figyelmeztette a világ legbefolyásosabb országait tömörítő G20 csúcsértekezletének résztvevőit az ENSZ munkaügyi szervezete (ILO) a Napi Gazdaság cikke szerint. Teljes cikk...


Háromezer embernek ad munkát a Continental Automotive Hungary

14 éve A cégcsoport stratégiai döntése nyomán november elsejétől egy vállalatként működik a Temic Hungary Kft. és a Continental Teves Magyarország Kft. Az új cég hozzávetőleg háromezer főnek ad munkát - áll a lapunknak eljuttatott közleményben. Teljes cikk...


Mit terveznek a vállalatvezetők 2012-re?

14 éve Mikor és hogyan várható a gazdaság fellendülése? Miben rejlik a növekedés kulcsa Magyarországon és melyek a munkahelyteremtés legnagyobb akadályai? Idén a PwC első alkalommal készíti el hazánkban a Magyarországi Vezérigazgató Felmérését, melyben ezekre a kérdésekre keresi a választ - olvasható a cég közleményében. Teljes cikk...


Súlyosbodik a fiatalok globális foglalkoztatási válsága

14 éve A fiatalok globális foglalkoztatási válságának hosszabb távú súlyosbodására és az ebből fakadó kockázatokra hívja fel a figyelmet a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) az MTI-hez is eljuttatott jelentésében. Teljes cikk...


Nőtt a munkanélküliek száma Szlovákiában

14 éve Szlovákiában 13,37 százalékra emelkedett a munkanélküliség szeptemberben az előző havi 13,12 százalékról az ország munkaügyi hivatalának csütörtöki közlése szerint. Teljes cikk...


Több az új állás Zalában

14 éve Stagnált a regisztrált álláskeresők száma Zala megyében, szeptemberben és augusztusban közel azonos számú álláskeresőt tartottak nyilván a kirendeltségeken - közölte a Zala megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja szerdán az MTI-vel. Teljes cikk...


Giga-bevásárlóközpont épül Budapesten - jön az Árkád II.

14 éve Megkezdődött Budapesten az Örs vezér téren az Árkád II. bevásárlóközpont beruházása - írja a Világgazdaság a szerdai számában a Property Magazine szaklapra hivatkozva. Teljes cikk...


A vártnál jobban nőttek a bérek, de nem várható a foglalkoztatás bővülése

14 éve A vártnál jobban nőttek a bérek augusztusban és az év első nyolc hónapjában egyaránt, azonban a következő hónapokban nem várható a foglalkoztatás jelentős bővülése többek között a regisztrált felvételek egyre lassuló növekedése miatt a versenyszférában - vélekedett a KSH friss adatairól az Erste és a Takarékbank elemzője. Teljes cikk...


Járulékmentességet élvezne a munkáltató, ha rokkantnyugdíjast foglalkoztat

14 éve Az elkövetkező években 195 ezer rokkant munkaerőpiacra történő visszajuttatásának elősegítése a cél, aminek érdekében többek között a munkáltató teljes járulékmentességet élvezne a rehabilitált foglalkoztatásáig és megszűnne a csak védett szervezeteknél történő foglalkoztatás -– ezt tartalmazza a témában készült MTI birtokába került kormánypárti feljegyzés. Teljes cikk...


Miért lett az egyik legjobb női munkahely az Északdunántúli Vízmű?

14 éve Az a 1,7 millió nő, akik állással rendelkeznek, a válság idején sokszor annak is örülnek, hogy van munkájuk. Éppen emiatt elismerésre méltó teljesítmény, ha egy munkahely kiemelt figyelmet fordít a női munkavállalóira, és azok igényeire. Ilyen foglalkoztató az Északdunántúli Vízmű Zrt., aki a 250 fő feletti vállalatok kategóriájában második helyezettként - a Legjobb Női Munkahely kitüntető címet kapta. Teljes cikk...


Feketemunkásokat talált egy szüreten az adóhivatal

14 éve Harminckét bejelentés nélkül foglalkoztatott munkásra bukkantak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai, egy a Mátraaljai borvidéken tartott ellenőrzés során. Teljes cikk...


2017-ig biztos az állásuk a Daimler-dolgozóknak

14 éve A Daimler német autógyártó társaság 2012-től öt évre garanciát vállal a határozatlan idejű munkaszerződéssel foglalkoztatott németországi dolgozók alkalmazására. Az üzemi tanáccsal kötött megállapodás 130 ezer embert érint, adja hírül a Magyar Nemzet az MTI alapján. Teljes cikk...


Kétszáz embernek ad munkát a sebességváltót gyártó csarnok

14 éve Átadták az amerikai Allison Transmission új gyártócsarnokát. Az új üzemcsarnok megépítésére az Opel szentgotthárdi motorgyárának terjeszkedése miatt volt szükség, adja hírül a hirado.hu. Teljes cikk...


"Plázastop" törvénytervezet: mérlegen a foglalkoztatás és a fenntarthatóság

14 éve Szakmai szervezetek szerint a törvénytervezet és azon belül a kereskedelmi központok létesítésére előírt moratórium számos ponton veszélyt hordoz a gazdaság növekedésére és a foglalkoztatásra nézve, ezért annak mellőzését szorgalmazzák, írja a Napi Gazdaság. Teljes cikk...


Szlovákiában is hatalmasak a regionális bérkülönbségek

14 éve Óriásiak a különbségek Pozsony megyei átlagbérek, valamint a többi szlovákiai megyék átlagbérei között. Helyenként az eltérés akár 32 százalékos - derült ki a Platy.sk portál országos online felméréséből, amely 52 ezer személy válaszait összegezte. Teljes cikk...


Elektronika: vezető szerepben hazánk

14 éve A régióban vezető szerepet betöltő hazai elektronika fejlődésére nem lesz hatással, hogy lelassul Európában a szerződéses gyártás növekedése az újból gyengülő makrogazdasági kilátások miatt, írja a Világgazdaság. Teljes cikk...


Tovább csökkent az állástalanok száma Fejér megyében

14 éve Tovább csökkent a munkanélküliek száma Fejér megyében; szeptemberben a korábbinál háromszázzal kevesebb - 21.790 - regisztrált álláskeresőt tartottak számon a megyei munkaügyi kirendeltségein - mondta el a Fejér Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának szervezési szakreferense az MTI-nek. Teljes cikk...


Fazekas: Csak versenyképes tudással lehet munkához jutni

14 éve Az MTA Közgazdaság-tudományi Intézetének igazgatója szerint egymillió új munkahely csak hosszú távon hozható létre Magyarországon - írja az MTI nyomán a Népszava. Teljes cikk...


Félezer embernek ad munkát a határvonalak tisztítása

14 éve Kilenc megyében összesen csaknem 500 közfoglalkoztatott vesz részt a határvonalak tisztításában - tájékoztatta a közfoglalkoztatási program kommunikációs felelőse az MTI-t vasárnap. A szakképesítést és középfokú iskolai végzettséget nem igénylő munkakörök betöltése, és a teljes munkaidő teljesítése esetén a bruttó közfoglalkoztatási hetibér összege 13.120 forint. Teljes cikk...


Rekordalacsony munkanélküliség Németországban

14 éve A vártnál jobban csökkent a munkanélküliség Németországban, s ezzel a legalacsonyabb szinten van a két évtizeddel ezelőtt megvalósult újraegyesítése óta - derül ki a német munkaügyi hivatal csütörtökön ismertetett adataiból. Teljes cikk...


"Csalókák" a legfrissebb foglalkoztatási adatok?

14 éve A Népszava által megkérdezett szakértő szerint a KSH legfrissebb foglalkoztatási adatai csalókák, és inkább becslésnek tekinthetőek. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) azt emelte ki, hogy folytatódott a foglalkoztatottak számának dinamikus emelkedése. Teljes cikk...


Andor László a G-20-on: A válság akkor ér véget, mikor nő a munkahelyek száma

14 éve A világ legjelentősebb országait tömörítő G-20-as csoport foglalkoztatási miniszterei hétfőn és kedden Párizsban tanácskoztak. Az Európai Uniót Andor László képviselte, személyében magyar állampolgár először vett reszt ezen a magas szintű megbeszélésen. A tanácskozáson arra keresték a választ, hogyan lehet növelni a foglalkoztatottságot és a szociális jogokat a gazdaságilag nem könnyű időkben. Külön kitértek az ifjúsági munkanélküliségre, mely egyes államokban a 30-40 százalékot is eléri - írja a portálunkhoz eljuttatott közlemény. Teljes cikk...


Csökkent a román munkanélküliség a második negyedévben

14 éve Romániában a 7,2 százalékos munkanélküliségi ráta kisebb az első negyedévi 7,6 százaléknál, de éves viszonylatban növekedés tapasztalható. Teljes cikk...


Mi az igazi válasz Magyarország munkaerő-piaci problémáira?

14 éve A gazdasági válságra nem lehet az a válasz, hogy csökkentik a munkavállalói jogokat, mert e nélkül nem lesz fenntartható az átmenet - mondta Elisabeth Schroedter európai parlamenti képviselő (Zöldek/ az Európai Szabad Szövetség) csütörtökön Budapesten az "Ökopolitika és munkavállalói jogok a XXI. században" című konferencián. Teljes cikk...


Pesszimisták a munkáltatók - hol várható leépítés?

14 éve Az aktuális, harmadik negyedévi munkaerő-gazdálkodási felmérésből kiderül, az ország legtöbb térségében alacsonyabb létszámmal számolnak a munkáltatók a következő egy évben - olvasta ki a portfolio.hu a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat jelentéséből. Teljes cikk...


Így növelné a vidéki foglalkoztatást az MSZP

14 éve A vidéki foglalkoztatás növelése és a fenntartható gazdálkodási lehetőségek kialakítása érdekében szociális gazdaságfejlesztési programot javasol az MSZP. Állami támogatással alakuló szociális szövetkezetekben adnának munkát az állástalanoknak. Teljes cikk...


Nőttek a Győr megyei cégek bevételei tavaly

14 éve Nőttek a Győr megyei cégek bevételei tavaly, de a 16,5 százalékos bővülés dacára még mindig 8,5 százalékkal a 2008-as szint alatt maradtak - mondta el hétfői sajtótájékoztatóján Horváth Szabolcs, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Győr-Moson-Sopron Megyei Adóigazgatóságának vezetője. Teljes cikk...


Jóval az országos átlag felett a munkanélküliség Borsodban

14 éve Csökkent a regisztrált munkanélküliek száma augusztusban, júliushoz képest Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a nyilvántartott álláskeresők létszámához számított munkanélküliségi arány 22,1 százalékos volt, miközben az országos átlag nem érte el a 12 és fél százalékot. Teljes cikk...


Jobban csengő nevet kapott a közmunka?

14 éve Orbán Viktor az Országvédelmi Terv bejelentésekor szólt egy bizonyos "Start-munkaprogram" bevezetéséről is. "Munkát fogunk kínálni mindenkinek, aki munkaképes, aki pedig nem veszi fel a munkát a számára felajánlott helyen, az nem kaphat az államtól segélyt" - közölte. De mi ez a program? Teljes cikk...


Indul a Start munkaprogram

14 éve A huszonhat bevont kistérség közül elsőként a fehérgyarmatiban indul el a következő hetekben a több ezer embernek munkát adó Start munkaprogram - jelentette be Papp Károly, a Belügyminisztérium közfoglalkoztatásért felelős helyettes államtitkára hétfőn Nyíregyházán. Teljes cikk...


Kétszáznegyven, elsősorban roma álláskereső kapott munkát

14 éve Kétszáznegyven, elsősorban roma származású, bérpótló támogatásban részesülő álláskereső foglalkoztatására nyílik lehetőség a Békés megyei vízgazdálkodási társulatoknál - közölte a Békés megyei kormányhivatal vezetője vasárnap az MTI-vel. Teljes cikk...


Egyre több embert foglalkoztatnak a vállalkozások

14 éve Az idén január-júliusban 36 ezerrel többen, 1 millió 846 ezren dolgoztak a vállalkozási szektorban, mint egy évvel korábban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Teljes cikk...


Csökkent a munkanélküliség Vas megyében

14 éve Mintegy 7 százalékra mérséklődött augusztusban a munkanélküliek aránya Vas megyében – közölte a Vas Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja szerdán. Teljes cikk...


Az emberek tartanak attól, hogy romlani fog a munkavállalók helyzete

14 éve Az emberek 37 százaléka szerint nem javult az utóbbi másfél évben a munkavállalók helyzete, és az új Munka törvénykönyvének változásai miatt sokan tartanak a munkahelyek számának csökkenésétől - derül ki a Policy Agenda és az Ipsos kutatásából. Teljes cikk...


"Meddig lesz még magyar munkahely?"

14 éve Meg kell állítani a kormányzat gazdasági ámokfutását, mert a nemzetközi beruházók elriasztásával lassan nem lesz miről vitatkoznunk, hiszen elfogynak a munkahelyek - fogalmazott Herczog Edit az MSZP munkás és foglalkoztatáspolitikai tagozatainak közös rendezvényén. Teljes cikk...


Csökkent munkaképességű embereket foglalkoztatna az egyház

14 éve Fontosnak tartja az egyház a szociális foglalkoztatást, ezért a jelenleg nem megfelelően kihasznált egyházi épületekben szociális foglalkoztató intézményeket szeretnének kialakítani -– mondta Erdő Péter bíboros, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke a testület őszi rendes ülése után tartott sajtótájékoztatón csütörtökön, Budapesten. Teljes cikk...


Támogatják a munkahelyteremtést Dombóváron

14 éve Saját forrásból havonta ötezer forinttal támogatja a dombóvári önkormányzat a bérpótló támogatásban részesülők foglalkoztatását - közölte a dombóvári városháza az MTI-vel. Teljes cikk...


Évi százezer kölcsönzött munkavállaló

14 éve A hazai munkaerő-kölcsönzők az idén körülbelül százezer embert közvetítenek ki, főleg a feldolgozóipari gyárakba. A válságban a cégek egyre szívesebben választják a rugalmas foglalkoztatási formákat, például a munkaerő-kölcsönzést. A kölcsönzők leginkább betanított vagy gyári munkásokat keresnek - közölte összeállításában az MR1 - Kossuth Rádió. Teljes cikk...


Magyar családok ezreinek megélhetése kerülhet veszélybe

14 éve Több ezer, az ország leghátrányosabb területein élő család marad munka és megélhetés nélkül, ha az unió a jelenleginél szigorúbb dohánytermék irányelvet fogad el. Eszerint ugyanis minden adalékanyag felhasználását megtiltanák - írja a hirado.hu. Teljes cikk...


Kétezer ember juthat munkához Békés megyében

14 éve Új típusú mintaprogramok kezdődnek országosan. A Belügyminisztérium tizenhárom megye két-két kistérségét vonta be a hamarosan induló közmunkaprogramba. Békés megye tizenhét településén összesen kétezer tartósan munkanélküli ember juthat munkához. Teljes cikk...


Miért nem szeretjük a részmunkaidős állást?

14 éve Egy új javaslat nem csak a gyermeknevelésből a versenyszférába visszatérőket segítené, de elméletileg javíthatná a részmunkaidős foglalkoztatás arányát is. A foglalkoztatási forma alacsony aránya azonban nemcsak ezen múlik. Teljes cikk...


Csökkent a friss munkanélküliek száma Amerikában

14 éve Csökkent a új munkanélküliek száma a múlt héten, ahogy azt várták. A mai jelentés szerint a szezonális hatásoktól megtisztítva 409 ezer új munkanélkülit regisztráltak, ez a becsült 410 ezernél pozitívabb adat, ez azonban még mindig a munkaerőpiac lassú stabilizálódását jelenti. Teljes cikk...


Lassúbb növekedés és növekvő munkanélküliség várható

14 éve A GKI Gazdaságkutató Zrt. előrejelzése szerint a friss nemzetközi és hazai statisztikai adatok illetve várakozások a korábban vártnál lényegesen lassúbb, csak 1,5-2 százalék közötti idei és jövő évi növekedést alapoznak meg. A gyenge belföldi kereslet megnehezíti a költségvetési célok elérését, ugyanakkor javítja a külső egyensúlyt és visszafogja az inflációt. Teljes cikk...


Így módosulnak a foglalkoztatási szabályok szeptembertől

14 éve A foglalkoztatást érintő több jogszabály is változik szeptember 1-jétől, valamit átalakul a lakásfenntartási támogatás, hatályba lép a népegészségügyi termékdíj - ismertette a jövő hónaptól érvényes változásokat a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár kedden. Teljes cikk...


Történelmi csúcson a munkaerő-kereslet

14 éve Németországban történelmi csúcsra emelkedett a munkaerő-kereslet: a munkaügyi hivatal (BA) erre vonatkozó mutatója az adatgyűjtés kezdete, 2004 óta augusztusban állt legmagasabban, 170 ponton. Teljes cikk...


Érvek a megváltozott munkaképességű dolgozó mellett

14 éve A megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatását illetően bőségesen akad még negatív előítélet a munkaadók körében, és a tájékozatlanság továbbra is probléma. Hátráltatja álláskeresésüket, hogy a vállalatok esetükben csak kisegítő munkákban gondolkodnak, ugyanakkor a teljes munkaidőtől visszatartja őket, hogy ha keresetük egy bizonyos szint fölé emelkedik, akkor elveszítik állami juttatásukat. Teljes cikk...


A börtönökben van a legolcsóbb és legfegyelmezettebb munkaerő?

14 éve A rabok a minimálbér harmadáért dolgoznak, sohasem késnek el, és lógni sem tudnak - a képlet azonban nem ilyen egyszerű. Minden esetre egy júliustól hatályos kormányrendelet szerint tucatnyi kizárólagos állami tulajdonban levő büntetés-végrehajtási kft.-től kell megrendelniük bizonyos termékeket és szolgáltatásokat a központi államigazgatási és a rendvédelmi szerveknek –- írja a Népszabadság. Teljes cikk...


Szijjártó: Fókuszban a munkahelyteremtés

14 éve A kormány gazdaságpolitikájának fókuszában továbbra is a munkahelyteremtés áll - közölte a miniszterelnök szóvivője a legfrissebb foglalkoztatottsági adatokra reagálva hétfőn az MTI-vel. Teljes cikk...


Május-július: növekvő aktivitás a foglalkoztatásban

14 éve 3 millió 832 ezer fő volt a 15–74 éves foglalkoztatottak létszáma 2011. május–júliusban, 43 ezer fővel (1,1 százalékkal) több, mint az előző év azonos időszakában. A munkanélküliek száma az egy évvel korábbival lényegében megegyezett, 463 ezer fő volt, amely 10,8 százalékos munkanélküliségi rátát eredményezett - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal ma közzétett adataiból. Teljes cikk...


Miért jó, ha túlképzett munkavállalót foglalkoztatunk?

14 éve "Tíz éves munkatapasztalatom van, kitűnő referenciákkal és széles kapcsolati hálóval rendelkezem, mégsem találok munkát" - vallják azok a munkavállalók, akiket "túlképzettnek" definiál a munkaerőpiac. Újabb tanulmányok szerint azonban a túlképzett munkavállaló alkalmazása legalább annyi hasznot rejt magában, mint rizikót. Teljes cikk...


Munkanélküliség: romlott a helyzet Szabolcsban

14 éve A júniusihoz képest kissé emelkedett a nyilvántartott álláskeresők száma Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyében, ahol júliusban az előző hónaphoz képest 0,7 százalékkal többen, összesen 58 049-en voltak munka nélkül -– közölte honlapján a megyei kormányhivatal munkaügyi központja kedden. Teljes cikk...


Veszélyben az idei bérfejlesztések

14 éve A vállalatok a készülő jogszabályi változások miatt kivárnak a létszám-, illetve bérfejlesztési tervekkel. Ebben csak megerősíti őket a gazdasági környezet romlása, ami visszafoghatja a munkaerőpiac hagyományos őszi felfutását. Teljes cikk...


Elemzők: várhatóan nem javul a foglalkoztatottság

14 éve A magyar gazdaság növekedésének lassulását tükrözik a most közölt foglalkoztatási adatok - mondták az MTI által megkérdezett elemzők, akik szerint a beinduló közfoglalkoztatás ellenére sem várható érdemi javulás a foglalkoztatottságban a versenyszférában egyre lassuló a munkaerő-piaci bővülés miatt. Teljes cikk...


Közel nyolc százalékos a brit munkanélküliség

14 éve Júliusban az egy hónappal korábbihoz képest 37 ezerrel nőtt a munkanélküliségi segélyt igénylők száma Nagy-Britanniában, amely meglepte az elemzőket, adja hírül a Napi Gazdaság. Teljes cikk...


220 fogvatartottat foglalkoztat az Ipoly cipőgyár

14 éve Katonáknak is gyártanak bakancsot a balassagyarmati börtönben. Az Ipoly Cipőgyár vezetése jelenleg a NATO-nak szóló ajánlattétel előkészítésén dolgozik. A balassagyarmati gyár civilek mellett 220 fogvatartottat foglalkoztat, és évente mintegy 200 ezer pár biztonsági és munkavédelmi lábbelit állít elő - hangzott el a Magyar Rádióban. Teljes cikk...


Emelkedik a munkanélküliség Vas megyében

14 éve Vas megyében mintegy 260-nal nőtt a munkanélküliek száma júliusban - közölte a Vas Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja az MTI-vel kedden. Teljes cikk...


"1,8 millió ember munkaképes, mégis szociális segélyekből él"

14 éve Romániában 1,8 millió ember munkaképes, mégis szociális segélyekből élnek - jelentette ki kedden Sebastian Lazaroiu román munkaügyi miniszter, aki közölte, hogy szeptemberben a kormány olyan törvénytervezetet terjeszt a parlament elé, amely a szociális segélyektől való függőség csökkentését célozza. Teljes cikk...


Igaz-e, hogy munkatáborok épülnek Magyarországon?

14 éve Kovács Zoltán kommunikációs államtitkár szerint már a kérdés is elfogadhatatlan. Teljes cikk...


Elindultak az új közmunkaprogramok

14 éve Újabb közmunkaprogramokat indított a Belügyminisztérium (BM) közfoglalkoztatási helyettes államtitkársága hétfőn, Gyöngyöspatán a patakmeder tisztításán, Dombrádon pedig kerékpárút építésén dolgoznak közmunkások nyolc órában - közölte a BM az MTI-vel. Teljes cikk...


Részmunka, távmunka: miért nem élnek vele a vállalkozások?

14 éve Inkább a már meglévő munkatársak munkaidejét kurtítják meg a vállalkozások az atipikus foglalkoztatási formák bevezetése helyett, cikkünkből ennek eddig rejtve maradt okaira is fény derül. Pedig a rész- és távmunkakörök hazai elterjedése, állami ösztönzése és ezáltal népszerűbbé válása nem csupán a kisgyermekes munkavállalók életét tenné egyszerűbbé. A cégek egy része pedig az üzletmenet sikere és az anyavállalat kulturális sajátosságai miatt kezdett el részmunkaidőben és távmunkában gondolkozni. Teljes cikk...


Alacsonyan képzett munkanélkülieknek szerveznek oktatást

14 éve Közel félszáz, különböző okok miatt foglalkoztatási szempontból hátrányos helyzetben lévő ember képzése valósul meg több mint 50 millió forintból Jászfényszarun - jelentette be a nyitórendezvény sajtótájékoztatóján a projekt vezetője. Teljes cikk...


Fidesz: meg kell teremteni a foglalkoztatáshoz szükséges jogi környezetet

14 éve A Fidesz parlamenti frakciója szerint az eddig megkezdett út folytatásához létfontosságú, hogy a foglalkoztatáshoz szükséges jogi környezetet megteremtsék és ebbe a folyamatba illeszkedik az új munka törvénykönyvének őszre tervezett elfogadása is - írta az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében Kara Ákos. Teljes cikk...


Közmunkában foglalkoztatnának a kisebbségi önkormányzatok

14 éve Kisebbségi önkormányzatok feladat alapú működési támogatási rendszerének átstrukturálását kezdeményezik a nyírbátori kistérségbe tömörült cigány érdekképviseletei szervezetek, hogy - kapcsolódva a kormány közmunkaprogramjához - éves költségvetésük egy részéből legalább két embert napi nyolc órában foglakoztathassanak. Teljes cikk...


Csökkent a bolgár munkanélküliség

14 éve Bulgáriában 9,56 százalékra csökkent a munkanélküliség júniusban az előző havi 9,87 százalékról, elsősorban a szezonális munkaerő iránti kereslet növekedésének hatására - közölte az ország munkaügyi minisztériuma hétfőn. Teljes cikk...


Nőtt a munkanélküliség Szlovákiában

14 éve Szlovákiában 12,98 százalékra emelkedett a munkanélküliségi ráta júniusban, miután az előző három hónapban csökkent - az ország munkaügyi hivatalának szerdai közlése szerint. Teljes cikk...


Több mint hatvanezer fővel több a közmunkás január óta

14 éve Az alkalmazásban állók létszáma 2011. január-májusban átlagosan 2 millió 667 ezer fő volt. A közmunkások száma az év eleji 13 ezerről 74 ezerre nőtt. A bruttó átlagkeresetek 3,4, a családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkeresetek 5,1 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit - írja legfrissebb gyorsjelentésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Teljes cikk...


Hét százalék alatt a munkanélküliek aránya Vas megyében

14 éve Vas megyében 6,9 százalékra csökkent a munkanélküliek aránya júniusban; az elmúlt év azonos időszakában még a gazdaságilag aktív népesség 8,8 százaléka, míg az idén májusban 7,2 százaléka volt regisztrált álláskereső – közölte a Vas Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja hétfőn az MTI-vel. Teljes cikk...


Megváltozott munkaképesség, felelős foglalkoztatás - biztató a helyzet

14 éve Néhány hete került megrendezésre a II. Esélykonferencia, mely a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatásának témakörére épült. A rendezvényen a szakemberek szinte kivétel nélkül megfogalmazták, hogy a vállalati felelősségvállalást nem a törvények és szabályok vezérlik, hanem a vállalati kultúra kelti életre -– számol be Nagy Andrea, a JAM Blog egyik szerzője. Teljes cikk...


Sikeres a közmunkaprogram? - kétszer több a támogatott álláshely

14 éve A munkáltatók júniusban több mint 47 ezer új álláslehetőséget jelentettek be, 14 százalékkal kevesebbet, mint májusban. A helyzet viszont kedvezőbb az egy évvel korábbinál, nagyrészt a közmunkának köszönhetően - derül ki a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) honlapján közzétett legfrissebb munkaerő-piaci adatokból. Teljes cikk...


Foglalkoztatási projektzárás Zalában

14 éve Lezárult a Nyugat-Dunántúl régió regionális foglalkoztatási együttműködési rendszerét kialakító, Rekord nevet viselő projekt, amelynek záróünnepségét tegnap tartották Zalaszentgróton. Teljes cikk...


Csökkent a munkanélküliség Csehországban

14 éve Júliusban 8,1 százalékra csökkent a munkanélküliségi ráta Csehországban a májusi 8,2 százalékról - közölte a cseh statisztikai hivatal kedden. Teljes cikk...


Fókuszban a foglalkoztatás

14 éve A munkahelyteremtés kérdése, a generációk közötti szolidaritás, valamint a demográfiai kihívásokra adandó válaszok szerepelnek a középpontban a foglalkoztatásért és szociálpolitikáért felelős miniszterek informális ülésén a lengyelországi Sopotban, július 7-8-án, melyen részt vesz Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter is. Teljes cikk...


Közmunkások művelnék az önkormányzat földjét

14 éve A szociális földprogrampályázatra az idén csaknem másfél milliárd forintot fordít a kormány -– mondta Balog Zoltán, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára kedden Miskolcon egy szakmai tájékoztató előtt újságíróknak - írja az MTI nyomán a Magyar Nemzet. Teljes cikk...


Tíz éve a versenyszféra szolgálatában a munkaerő-kölcsönzés

14 éve Július elsején volt tíz esztendeje, hogy egy törvénymódosítás létrehozta a munkaerő-kölcsönzés jogintézményét Magyarországon. Egy felmérés alapján világosan látszik, a munkaerő-kölcsönző cégek várják adminisztrációs terheik csökkentést, valamint az ez év január elsejétől rájuk is kivetett rehabilitációs hozzájárulás fizetési kötelezettségük visszavonását. Teljes cikk...


Diszkrimináció miatt hárommillió forintos bírság a Tescónak

14 éve Diszkrimináció miatt hárommillió forintos bírságot kapott a TESCO Global Áruházak Zrt. A Fővárosi Bíróság (FB) azért élt ezzel a szankcióval, mert az áruház az életkora miatt nem alkalmazta az egyik jelentkezőt - írja a Világgazdaság. Teljes cikk...


Foglalkoztatási paktum a siklósi kistérségben

14 éve Megvalósult a foglalkoztatási paktum és folyamatban van egy kisharsányi mintagazdaság megteremtése a siklósi kistérségben - összegezték az erről szóló projekt záró rendezvényén a szakemberek. Teljes cikk...


Csökkent májusban a horvát munkanélküliség

14 éve Májusban 1.404.159 főnek volt állása Horvátországban, 12.321-gyel többnek, mint áprilisban - derül ki a horvát statisztikai hivatal csütörtökön nyilvánosságra hozott jelentéséből. Teljes cikk...


Innovációs kereskedelmi központ jön létre Bagon

14 éve Egy 16-20 milliárd forintot is meghaladó projekt keretében a magyar agrárágazat köré szerveződő üzleti, logisztikai és kereskedelmi park létrehozása kezdődött el a Budapesttől 38 kilométerre lévő Bagon - írja a Világgazdaság. Teljes cikk...


Ígéret: százezer új munkahely romáknak

14 éve Az Európa Tanács jóváhagyta az unió első, romák felzárkózását elősegítő stratégiáját. Balog Zoltán, a felzárkózásért felelős államtitkár a Magyar Rádiónak elmondta, hogy a tervek szerint Magyarország a következő négy évben többek között százezer új munkahelyet, tízezer új érettségit, ötezer új egyetemi helyet és húszezer embernek szakmát biztosítana. Teljes cikk...


Negyven rászorulónak ad munkát egy szociális központ

14 éve Negyven embernek ad munkát a katolikus egyház által a Vas megyei Kemenespálfán létesített, Szent Pálról elnevezett szociális központ, amelyet szerdán avatott fel V. Németh Zsolt, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára és Veres András szombathelyi megyés püspök. Teljes cikk...


2011 munkaerő-piaci helyzete elemzői szemmel

14 éve Tovább javulhat a munkaerő-piaci helyzet a következő hónapokban, majd az idei év végére kissé ismét emelkedhet az állástalanok aránya, éves átlagban 11 százalékos munkanélküliségi rátát eredményezve - vélekedtek az MTI által megkérdezett elemzők a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) frissen közölt adatai alapján. Teljes cikk...


Elkészült a Magyar Munka Terv - így jön létre az egymillió új munkahely

14 éve Elkészült a Magyar Munka Terv, amelynek célja a foglalkoztatási és képzési területet érintően a Széll Kálmán Tervben, valamint a Konvergencia Programban vázolt strukturális átalakítások végrehajtása és az ebből eredő költségvetési megtakarítások elérése. Az MTI által megkérdezett szakértők szkeptikusak a tervet illetően. Teljes cikk...


Veszprém megyében is csökkent a munkanélküliség

14 éve Veszprém megyében folytatódott a nyilvántartott álláskeresők számának csökkenése májusban; arányuk a gazdaságilag aktív népességen belül 10,3 százalék, amely 1,4 százalékos csökkenést jelent az előző hónaphoz és az előző évhez képest - közölte a Fejér Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja az MTI-vel. Teljes cikk...


Jól-Lét műhely a kisgyermekes szülők sikeres munkavállalásáért

14 éve Sok szó esik a sajtóban a nem hatékony és eredménytelen munkaerő-piaci programokról, azonban kevesebb nyilvánosságot kapnak azok a kezdeményezések, amelyek hosszútávú elhelyezést és valóban új jövőképet, valós egzisztenciát teremtenek az álláskeresőknek, méghozzá a nyílt munkaerőpiacon. Teljes cikk...


3000 új munkahely jött létre pályázatokból

14 éve A vállalkozások 3095 új munkahelyet alakítottak ki, és a munkahelyeken 2427 álláskereső legalább kétéves foglalkoztatását vállalták a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) központi munkahelyteremtő pályázati programja keretében - írja a Magyar Nemzet az MTI nyomán. Teljes cikk...


Mérséklődött a munkanélküliség Borsodban

14 éve Csökkent a regisztrált munkanélküliek száma Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, ahol májusban 67.5 ezer állástalant tartottak nyilván, számuk áprilisban 72 ezer 400 volt, márciusban meghaladta a 78 ezret, februárban pedig a 80 ezret. Teljes cikk...


"Kifehérítette" a foglalkoztatást a munkaerő-piaci nyitás

14 éve Az osztrák és a német gazdaságra nézve csak kedvező hatások várhatók a múlt havi munkaerő-piaci nyitásból a korábbi esetekről készült tanulmányok alapján - jelentette ki Andor László uniós biztos egy hétfői bécsi konferencián. Teljes cikk...


Tíz százalék alatt a munkanélküliség Komárom-Esztergom megyében

14 éve Komárom-Esztergom megyében májusban folytatódott a nyilvántartott álláskeresők számának csökkenése, arányuk a gazdaságilag aktív népességen belül 9,4 százalék - tájékoztatta a Fejér Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának sajtóreferense hétfőn az MTI-t. Teljes cikk...


Nemzetközi összefogás a kelet-európai fiatalok foglalkoztatásáért

14 éve A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) és az Európai Unió (EU) fokozza erőfeszítéseit a kelet-európai fiatalok foglalkoztatásának javítására, erről a foglalkoztatási és szociálpolitikai miniszterek genfi informális találkozóján állapodtak meg - közölte az ILO és a soros magyar uniós elnökség pénteken az MTI-vel. Teljes cikk...


Továbbképzést szeretne a közmunkaprogramban az LMP

14 éve A továbbképzés lehetőségét és a jól dolgozók továbbfoglalkoztatását is előírná saját közmunka koncepciójában az LMP - mondta el a tervezetet ismertető, pénteki budapesti sajtótájékoztatóján Kaufer Virág. Teljes cikk...


Meglepte az elemzőket az áprilisi bérnövekedés

14 éve Meglepte az elemzőket az 5,9 százalékos áprilisi bruttó bérnövekedés, hiszen átlagosan csak 4 százalékot vártak, ugyanakkor arra számítanak, hogy a következő hónapokban lassul a növekedés üteme, s az év végére az infláció is mérséklődhet. Teljes cikk...


Nőtt a bruttó bér, és többen dolgoztak vállalkozásoknál január-áprilisban

14 éve Egy év alatt 47 ezer fővel nőtt a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál az alkalmazottak január-áprilisi átlagos létszáma, a 2,6 százalékos emelkedéssel létszámuk 1 millió 833 ezer főt tett ki. Ugyanezen időszak alatt a bruttó átlagkeresetek 2,6, a családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkeresetek 4,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. Teljes cikk...


Távmunka: ötvenezer álláshelyet jelenthetne a szabályok megváltoztatása

14 éve Július 1-én tartja meg éves közgyűlését a Magyar Távmunka Szövetség. A közgyűlésen áttekintésre kerülnek a Szövetség jelenlegi támogató munkája éa folyamatban lévő projektjei. Vélehtően új elnök megválasztására is sor kerül - adja hírül az Országos Sajtószolgálat. Teljes cikk...


Nagy a fiatalok munkanélküliségi aránya - mit tesz a kormány?

14 éve A munkaadók ösztönzésével, a munkáltatók és az oktatási intézmények közötti szorosabb együttműködés kiépítésével szeretné növelni a fiatalok arányát a munkaerőpiacon a magyar elnökség -– mondta csütörtökön Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatásért felelős államtitkára a foglalkoztatási miniszterek pénteken tartandó luxembourgi ülése előtt az eu2011.hu-nak. Teljes cikk...


Tárgyalják a munkaügyi törvényt - súlyos megszorítások a javaslatban?

14 éve Megkezdődött az Országgyűlés szerdai ülésén az egyes munkaügyi tárgyú törvények általános vitája. A kormány szerint egyszerűbb, és rugalmasabb foglalkoztatási szabályok lesznek. Az ellenzék úgy véli, súlyos megszorítások bújnak meg a javaslatban. Teljes cikk...


Átgondolatlan a határozat a cselekvőképtelen emberek foglalkoztatásáról

14 éve Az Alkotmánybíróság 2011. május 30-án az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége 2006-ban benyújtott indítványára hozott határozatot. A döntés jogi érvelése elnagyolt és erősen vitatható megállapításokat tartalmaz - az Országos Sajtószolgálat egy közleménye szerint. Teljes cikk...


Közel hétszáz új állás Tiszaújvárosban

14 éve Állami támogatásból valósul meg a floridai Jabil elektronikai gyártó új magyarországi beruházása, írja a Reuters alapján a Világgazdaság. Teljes cikk...


"Napokon belül újranyitjuk a felnőttképzési forrásokat"

14 éve A Start-kártyák és az ahhoz kapcsolódó kedvezmények nem lettek leállítva, csak a felnőttképzés hazai és uniós forrásai, amelyeket napokon belül újranyitnak - jelentette ki Czomba Sándor államtitkár a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában. Teljes cikk...


Mennyit keresnek a pályakezdők?

14 éve A 18 és 25 év közötti pályakezdők átlagosan bruttó 160 ezer forintot keresnek, a legmagasabb, 209 ezer forintos átlagfizetést a egyetemi végzettségű pályakezdők, míg a legalacsonyabbat (118 ezer forint) az általános iskolát végzettek kapják kézhez - derül ki egy felmérésből. Teljes cikk...


Kevesebb a spanyol munkanélküli

14 éve Kevesebben folyamodtak munkanélküli segélyért Spanyolországban májusban, miután nőtt a turisztikai szektorban az álláshelyek száma a nyári csúcsforgalom előtt - közölte a spanyol munkaügyi minisztérium csütörtökön. Teljes cikk...


A START-programot nem függesztették fel

14 éve A START járulékkedvezményeket finanszírozni hivatott TÁMOP 1.2.1 projekt nincs a napokban felfüggesztett programok között, állítja a Nemzetgazdasági Minisztérium a sajtóban megjelent hírekre reagálva. Teljes cikk...


Portál indul a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásáért

14 éve A törvényi szabályozások nyomán megváltozott munkerő-piaci helyzetre való rendkívül gyors válaszként indítja el a JOB Kft. a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását segítő portálját. Teljes cikk...


Autista munkavállalók nyílt munkaerő-piaci sikere

14 éve A fogyatékosügyi szervezetek már évek óta képviselik azt az álláspontot, amely szerint az autista személyek nagyobb része munkavállalóként komoly hozzáadott értéket biztosíthat a legtöbb vállalat, szervezet számára. Ennek ellenére csak elvétve találkozhat az ember autista munkavállalóval a hazai cégeknél, foglalkoztatóknál. Teljes cikk...


Lépésről lépésre - lezárult a munkavállalást segítő program

14 éve A munkavállaláshoz nélkülözhetetlen készségek elsajátításában segített halmozottan hátrányos helyzetű embereket a győri és a téti kistérségben uniós támogatással a győri United Way Kisalföld Alapítvány. Teljes cikk...


Munkaerő-toborzás ingyen - vevők rá a cégek

14 éve Az egy évvel ezelőtt indított Randstad Toborzó működése bizonyítja, hogy egy ingyenes munkaerő-toborzó szolgáltatás is hozhat eredményt a megfelelő jelölt megtalálásában: a felhasználók körében végzett friss kutatás szerint 81,5 százalék elégedett a Randstad díjmentesen igénybe vehető online rendszerével. Teljes cikk...


Nőtt a beruházási kedv, de a leépítési szándék is

14 éve A közép-európai régió cégvezetői körében érezhetően nőtt a beruházási kedv - állapította meg egy felmérés. A foglalkoztatás lehetőségeiről azonban a romániai és magyarországi cégvezetők pesszimistábban nyilatkoztak, mint tavaly. Teljes cikk...


Autistákat és megváltozott munkaképességűeket foglalkoztat a Főkefe

14 éve Autistákat és megváltozott munkaképességűeket foglalkoztat a Főkefe Nonprofit Kft. a Heves megyei Karácsondon abban a majorságban, amelyet a ferences rend működtetett eddig - jelentette be a szociális, ifjúsági és családügyekért felelős államtitkár hétfőn Karácsondon a Népszabadság értesülései szerint. Teljes cikk...


Kié lesz a "Legjobb Női Munkahely"? - zajlik a verseny

14 éve Még lehet jelentkezni a "Legjobb Női Munkahely" pályázatra, amit negyedik alkalommal hirdetett meg a Magyar Női Karrierfejlesztési Szövetség. A cél, hogy az esélyegyenlőségi szempontok mellett rámutassanak a nők foglalkoztatásának gazdasági szükségszerűségére is - írja a Népszava. Teljes cikk...


Roma foglalkoztatás: "üres szólamok helyett" itt az újabb lehetőség

14 éve Egy három pilléren álló, a romák társadalmi felzárkózását gyakorlatilag is megvalósító foglalkoztatási programot mutatott be a kormánynak, az önkormányzatoknak és a gazdasági élet szereplőinek ajánlva a Roma Polgári Tömörülés (RPT) vezetője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján. Teljes cikk...


Orbán: Jóléti helyett munkaléti államra van szükség

14 éve A jóléti helyett munkaléti államra van szükség, különösen Magyarországon, ahol rendkívül alacsony, csupán 55 százalékos a foglalkoztatási ráta - mondta Orbán Viktor Párizsban. A kormányfő az OECD főtitkárának kérdésére is válaszolt, miszerint "hogyan lehet a szükséges reformot keresztülvinni egy rebellis hírében álló országban?" Teljes cikk...


Andor: Csökkenteni kell a fiatalok munkanélküliségét

14 éve A hosszú távú munkanélküliség ellen csak a gazdaság- és foglalkoztatáspolitika összehangolásával lehet védekezni - mondta Andor László, az Európai Unió foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi befogadásért felelős biztos a G20-as konferencián. Teljes cikk...


Megállítaná a lemorzsolódást az EU

14 éve A hátrányos helyzetű gyermekek korai iskolaelhagyásának, a tanulók lemorzsolódásának megelőzéséről tanácskoznak az EU miniszterei május 19-én és 20-án az Oktatási, Ifjúsági, Kultúra és Sport Tanács brüsszeli ülésén. Teljes cikk...


Magyarország a foglalkoztatás területén is segíti Montenegrót

14 éve Magyarország a foglalkoztatás területén is igyekszik előmozdítani a nyugat-balkáni országok, köztük Montenegró európai uniós integrációját, többek között az európai uniós támogatások felhasználásával kapcsolatos tapasztalatok megosztásával - közölte csütörtökön Montenegróban a Foglalkoztatási Hivatal főigazgatója. Teljes cikk...


Jól képzett kutatók és pénz - ez szükséges a gyógyszerkutatáshoz

14 éve Az újjászületett" Ubichem Kutató Kft. előtt most megnyílik a lehetőség arra, hogy kiszélesítse tevékenységi körét, és központi szerepét megerősíthesse Kelet-Közép-Európában, áll a cég sajtóközleményében. Teljes cikk...


Célzott közmunkaprogrammal küzdenek a parlagfű ellen

14 éve Új, célzott közmunkaprogram indul várhatóan június közepén parlagfű-mentesítésre az ország 50, parlagfűvel legfertőzöttebb kistérségében. Teljes cikk...


Orbán: Kifejezetten biztatóak a friss foglalkoztatási adatok

14 éve Kifejezetten biztatóak a foglalkoztatásról szerdán közölt magyarországi adatok - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelben, az úgynevezett európai üzleti csúcstalálkozó színhelyén a sajtónak nyilatkozva. Teljes cikk...


Futó Péter: Az innováció jelent kitörési pontot Európa számára

14 éve Futó Péter, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) elnöke a K+F és az innováció ösztönzését és a vállalkozások tőkéhez jutásának elősegítését emelte ki az unió előtt álló legfontosabb kihívások közül az Európai Üzleti Csúcstalálkozón. Teljes cikk...


Súlyos visszaélések a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásában

14 éve Súlyos visszaélésekre hívta fel a figyelmet több, megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató cég vezetője is az Országgyűlés számvevőszéki bizottságának elszámoltatási albizottságában. A testület elnöke szerint ésszerűbb szabályozással a duplájára is lehetne emelni az érintett alkalmazottak számát - értesült a HírTV. Teljes cikk...


Diákmunka iskolaszövetkezeten keresztül - mindenki jól járhat

14 éve A "trükköző" munkáltatók még mindig jelentős veszélyt jelentenek a diákmunkásokra - hívja fel a figyelmet a MŰISZ Iskolaszövetkezet közleménye nyomán az InfoRádió. Megtudjuk azt is, hogy a diákmunka mint szolgáltatási forma alkalmazása jelentős költségmegtakarítást jelent az igénybe vevő cégek számára. Teljes cikk...


"Matolcsy ugyanazt mondja, mint Gyurcsány Ferenc"

14 éve Ilyen számokat, hogy x év alatt z darab munkahelyet teremtünk, nincs sok értelme mondani - véli Köllő János, a Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaságtudományi Intézetének kutatási igazgatója a Napi Gazdaság Online-nak adott interjúban. Teljes cikk...


Valós tények a szegedi SZEFO Zrt. működéséről

14 éve Egy országos hetilap tegnapi számában helyreigazítást tett közzé a szegedi SZEFO Zrt.-ről egy korábban megjelentetett, valótlan állításokat tartalmazó cikke kapcsán. Ehhez kapcsolódva az MNV Zrt. a társaság működéséről az alábbi tájékoztatást adja. Teljes cikk...


Mérséklődött a munkanélküliség Borsodban

14 éve Csökkent a regisztrált munkanélküliek száma Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, ahol áprilisban 72 400 állástalant tartottak nyilván. Márciusban számuk még meghaladta a 78 ezret, februárban pedig a 80 ezret - írja a Magyar Nemzet. Teljes cikk...


Összefogás a romák munkába állásáért

14 éve Az állami, önkormányzati cégeknél betöltetlen állásokról készít adatbázist az itt élő roma emberek munkahelyhez juttatása érdekében a Győr-Moson-Sopron megyei kormányhivatal és a megyei cigány önkormányzat. Teljes cikk...


Audi-beruházás: megmozdult a Győr megyei munkaerőpiac

14 éve Megmozdította a Győr-Moson-Sopron megyei munkaerőpiacot az Audi győri gyárbővítése; a beruházás eddig ezerrel csökkentette a munkát keresők számát. Teljes cikk...


"Minden képzeletet felülmúló közmunka-programot indítunk"

14 éve Nagyszabású, minden eddiginél nagyobb és minden képzeletet felülmúlóan nagy közmunka-programokat fog a kormány indítani, amellyel feltornássza a jelenlegi 55 százalékos foglalkoztatást - nyilatkozta Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője az MTV Este című műsorában. Teljes cikk...


Csökkent az álláskeresők száma, mégis többen vannak, mint egy éve

14 éve Áprilisban 612 ezer álláskeresőt tartottak nyilván Magyarországon, az előző hónaphoz képest 5,8 százalékkal - 38.000 fővel - kevesebbet. Az adat az előző év azonos időszakához képest ugyanakkor 1,7 százalékos, több mint 10.000 fős emelkedést jelez - derül ki a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) honlapjáról. Teljes cikk...


Jelentősen nőttek az álláslehetőségek az EU-ban

14 éve Áprilisban is gyorsan szaporodott az álláskínálat az Európai Unióban. A Monster Európai Foglalkoztatási Mutató (MEIE) kedden megjelent kiadása szerint áprilisban az EU-ban 26 százalékkal több állást hirdettek az internetes munkaközvetítő oldalakon, mint tavaly áprilisban, illetve 4 százalékkal többet, mint márciusban. Teljes cikk...


Az állásteremtés 5 mítosza

14 éve Mind a Bajnai, mind az Orbán-kormány több intézkedését az állásteremtés szándékával magyarázta, magyarázza. A gyakran hangoztatott érvek, állítások egy idő után igazságoknak tűnhetnek, pedig pusztán az ismétléstől semmi sem válik igazabbá. A foglalkoztatás mítoszai következnek. Teljes cikk...


Szociális igények és gazdasági szükségszerűségek - lesz-e egyensúly?

14 éve G. Fodor Gábor a Magyar Rádió Ütköző című műsorában arról beszélt, hogy a kormány sikere azon múlik, hogyan sikerül egyensúlyozni a szociális igények és a gazdasági szükségszerűségek között. Teljes cikk...


Feketemunka és csődbűncselekmény - börtönbe kerülhetnek a cégvezetők

14 éve Csődbűncselekmény és munkáltatással összefüggésben elkövetett adócsalás miatt, két különböző építőipari cég ellen lefolytatott nyomozást zárt le egyforma végeredménnyel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak-magyarországi Regionális Bűnügyi Igazgatósága - közölte a Független Hírügynökséggel a hatóság szóvivője. Teljes cikk...


Segítik a munkanélküliek vállalkozóvá válását

14 éve Az unió által is támogatott, Franciaországban kifejlesztett, Belgiumban és Portugáliában is sikeresen bevezetett mintaprojektet indít a Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja a munkanélküliek vállalkozóvá válásának támogatására. Teljes cikk...


Mintegy 900 ezer embernek nincs szakképesítése

14 éve A foglalkoztatáspolitika egyik legsúlyosabb problémájának nevezte Czomba Sándor illetékes államtitkár, hogy napjainkban a munkanélküliek és az inaktívak táborában közel 900 ezer olyan ember van, akiknek semmiféle szakképzettsége nincs. Teljes cikk...


Munkaszüneti nap lehet augusztus 15.

14 éve Munkaszüneti nappá tenné Nagyboldogasszony napját Michl József tatai polgármester, országgyűlési képviselő - írja a kemma.hu portál alapján a Népszabadság. Teljes cikk...


A munkaerő-piaci nyitás után is fonos a munkavédelem

14 éve A magyar és az osztrák szakszervezeti szövetség közös munkavédelmi programot indít - írja a Világgazdaság. Teljes cikk...


Nem orvosol minden problémát a vidékstratégia

14 éve A kormány tízéves vidékstratégiát dolgozott ki. Az érdekvédők úgy látják, hazánkban a családi gazdaságok működéséhez szükséges örökölt tudás hiányzik. A szakszervezetek szerint a legfontosabb alapfeltétel az úthálózat reorganizációja. Az LMP pedig hiányolta a környezeti stratégiát a koncepcióból. Teljes cikk...


Féltik az állásukat az osztrákok és a németek

14 éve A német kormány szerint új lehetőségek nyíltak meg a gazdaságuk számára a munkaerő-piaci korlátozások megszűnésével. A német dolgozók azonban nem örülnek: féltik a munkájukat. Az osztrákok is attól félnek, hogy a beáramló kelet-európai munkások miatt elterjed a feketemunka, és veszélybe kerül az állásuk. Teljes cikk...


Szabad kezet kapnak a vállalkozók az új Mt.-vel

14 éve Vajon az új Mt. a vállalkozók rugalmasságát vagy a dolgozók kiszolgáltatottáságát növeli? A Magyar Rádió cikkéből kiderül. Teljes cikk...


Hankook: létszámbővítés, béremelés és cafeteria

14 éve A Hankook létszáma 1900-ra nőtt rácalmási gyárának fejlesztésével. A gyár a 8 százalékos béremelés mellett bevezette a cafeteria- rendszert is. A vidéki szakemberek elhelyezésére pedig munkásszállót épít a gyár. Teljes cikk...


Létrejött egy csak romákkal foglalkozó államtitkárság

14 éve A szociális foglalkoztatás a kormány romapolitikájának egyik központi eleme - emelte ki Balog Zoltán társadalmi felzárkózatásért felelős államtitkár hétfőn egy sajtóbeszélgetésen Bécsben. Hangsúlyozta azt is, hogy a kormány megvédi a romákat a támadásoktól. Teljes cikk...


Nagyobb reálkereset, több fekete bér - ez vár ránk

14 éve A lakosság reáljövedelme (a magán-nyugdíjpénztárak reálhozamának kifizetésével együtt) 2 százalék körüli mértékben emelkedik, ídézi a GKI Gazdaságkutató Zrt. előrejelzését a Világgazdaság. Teljes cikk...


Réthelyi Miklós a magyar szociálpolitikáról

14 éve Magyarország több lépésben próbálja megőrizni a szociális támogatások értékét annak érdekében, hogy akinek ténylegesen szüksége van rá, az megkaphassa. Azok számára viszont, akik kényszerből kerültek a segélyezettek körébe, a cél az, hogy legyen munkalehetőség - mondta Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter. Teljes cikk...


Hajlanak a munkaerő-felvételre a svájci vállalatok

14 éve A svájci vállalatok terveik között szerepel alkalmazottaik számának növelése - derül ki a svájci KOF gazdasági kutató intézet negyedévente végzett felméréséből. Teljes cikk...


Világszerte sok fiatal van munka nélkül

14 éve Egy 131 országra kiterjedő kutatás szerint világszerte a 30 év alattiak körében a legmagasabb a munkanélküliségi ráta. Azok, akik dolgoznak, sok esetben alulfoglalkoztatottak, és nem elégedettek munkájukkal, olvasható az ELTE Társadalomtudományi Kar hírlevelében. Teljes cikk...


"Illúziók élnek arról, kiket lehet munkára fogni"

14 éve Csaba László, a Közép-európai Egyetem tanára szerint illúziók élnek arról, kiket lehet munkára fogni. Egyfelől adott egy ötven év körüli és afölötti népesség, amely hosszú évek óta nem dolgozik. Az ő ügyükben nem vagyok derűlátó - mondta el az InfoRádió Aréna című műsorában. Teljes cikk...


Kevesebb álláskereső Fejér és Szabolcs megyében

14 éve Csökkent az álláskeresők száma Fejér megyében; a februárihoz képest 654-el kevesebb - 25.625 - regisztrált munkanélkülit tartottak számon március végén a térségben. Szabolcsban 2.6 százalékkal kevesebb munkanélkülit regisztráltak márciusban. Teljes cikk...


Így lehetne növelni a kistérségi foglalkoztatást

14 éve A munkaerő-piaci aktivitást kistérségi foglalkoztatási programokkal, és olyan, helyben nyújtott szolgáltatásokkal lehetne növelni, amelyekre van kereslet az adott területen - mondta Pirisi Károly, a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) címzetes egyetemi docense, az Állami Foglalkoztatási Szolgálat korábbi főigazgatója kedden Budapesten. Teljes cikk...


Újra sokaknak munkát adhatna a tanyai gazdálkodás?

14 éve A 90-es és a 2000-es népszámlás között a kecskeméti kistérségben 15 ezerről 2300-ra esett vissza a mezőgazdaságból aktív kereső módon élők száma - mondta el a Kossuth Rádió műsorában Csatári Bálint, az újjászervezett Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat elnöke. A szakember szerint a tanyai gazdaság újra életképes lehetne. Teljes cikk...


Atipikus foglalkoztatás: mit mutatnak az adatok?

14 éve A gazdasági válság hatására nőtt az atipikus foglalkoztatási formák - részmunkaidő, határozott idejű szerződés, távmunka - szerepe Magyarországon - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) honlapján szereplő összeállításból. Teljes cikk...


Politikai utópia? - 700 ezer embert fog foglalkoztatni a mezőgazdaság

14 éve A Vidékfejlesztési Minisztérium múlt héten bocsátotta társadalmi vitára a Nemzeti vidékstratégiai koncepció vitaanyagát, a terv a foglalkoztatottságot jelöli meg fő célnak, és 2020-ra 700 ezer agráriumból élő embert szeretne látni Magyarországon, melyet szakértői vélemények túlzásnak tartanak - írja a Világgazdaság. Teljes cikk...


Bürokrácia-csökkentő program - csökkennek a foglalkoztatási terhek

14 éve A kormány a vállalkozások adminisztratív terheinek csökkentése során kiemelt hangsúlyt fordít a foglalkoztatás adminisztrációjának egyszerűsítésére - derül ki a bürokrácia-csökkentő program részletes anyagából, amelyet a Nemzetgazdasági Minisztérium csütörtökön közölt a honlapján. Teljes cikk...


Terjed a részmunkaidő és a határozott idejű munkaszerződés

14 éve Meredeken emelkedik az atipikus foglalkoztatási formák népszerűsége Magyarországon. A munkaerőpiac rugalmassága jelentősen javíthat a gazdaság teljesítményén, a nyugati országokhoz képest azonban még van mit behoznunk - cikkezi a Világgazdaság. Teljes cikk...


A munkaképes cigány férfiak 85 százalékának nincs munkaviszonya

14 éve A magyarországi munkaképes cigány férfiak 85 százalékának nincs munkaviszonya - mondta Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár a romák társadalmi integrációjáról szóló konferencián kedden Budapesten. Teljes cikk...


Eredményes volt a TÁMOP program

14 éve Sikeres és eredményes volt az Európai Unió támogatásával 2008-ban a hátrányos helyzetűek foglalkoztatására meghirdetett, s az idén április végén záródó TÁMOP 1.1.2 program; a projektbe több mint 53 ezer embert vontak be a regionális munkaügyi központok - hangzott el a székesfehérvári záró konferencián kedden. Teljes cikk...


Konvergenciaprogram - átalakul a munka világa

14 éve Átalakul a munka világa jövőre: új közfoglalkoztatási rendszer lép életbe, az álláskeresési járadék eddigi maximálisan 270 napos folyósítási ideje 90 napra csökken, és az álláskeresési segély - amely eddig további 90 napig biztosított ellátást - megszűnik - derül ki az aktualizált konvergenciaprogramból. Teljes cikk...


Átrendeződött a feketefoglalkoztatás ágazati megoszlása

14 éve Csaknem 30.000 munkavállalót foglalkoztattak feketén tavaly Magyarországon, és bár hat százalékponttal csökkent a munkaszerződés vagy bejelentés nélkül dolgozók aránya, a munkaügyi jogsértéssel érintett létszám 27 százalékát teszik ki ezek a munkavállalók - olvasható az OMMF beszámolójában. Teljes cikk...


Sikeres a fogyatékkal élő emberek foglalkoztatási programja

14 éve Sikeres a fogyatékkal élő emberek képzésére és munkába állítására tavaly elindított program Nagykállóban; a nagyrészt uniós támogatás segítségével megvalósuló projekt zárórendezvényét csütörtökön tartották a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kisvárosban. Teljes cikk...


"Foglalkoztatást ösztönző nyugdíjrendszer készül"

14 éve Az európai átlagnál jobban gondoskodik Magyarország az idősekről, de az alacsony foglalkoztatottságot mindenképpen javítani kell ahhoz, hogy a rendszer fenntartható legyen. A Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság vezetője a Kossuth Rádió műsorában azt ígérte, hogy ennek szellemében alakítják át a nyugdíjrendszert. Teljes cikk...


Kevesebb az álláskereső Zala megyében

14 éve Közel hét százalékkal csökkent idén márciusban a nyilvántartott álláskeresők száma Zala megyében - közölte Borsos József, a Zala Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának vezetője. Teljes cikk...


Nemcsak az autógyárakat, a munkavállalókat is támogatja az állam

14 éve Az Audi győri gyárának bővítéséhez 11,2 milliárd forint, az Opel szentgotthárdi beruházásához pedig 5,5 milliárd forint állami támogatás kap - ismertette a kormány döntését Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter. Teljes cikk...


Száz munkanélkülit foglalkoztatnak Nyíregyházán

14 éve A közfoglalkoztatási program keretén belül 109 munkanélküli foglalkoztatása valósul meg Nyíregyházán május elejétől december végéig - jelentette be Halkóné Rudolf Éva alpolgármester szerdán sajtótájékoztatón Nyíregyházán. Teljes cikk...


Repülőgép-alkatrészgyár épül hazánkban

14 éve Repülőgép-alkatrészgyárat hoz létre Nyírbátorban a német Diehl Aircabin Gmbh. Markus Marschall, a cég gazdasági vezetője bejelentette, a termelést az év végén negyven dolgozóval már indítják, utána a létszámot folyamatosan százötven főre növelik, adja hírül az MTI alapján a Világgazdaság. Teljes cikk...


Kinek nem kell félni a kirúgástól?

14 éve Akadnak szakmák és pozíciók, melyek képviselői jelentős és mérhető előnyökkel bírnak a piac más szereplőivel szemben. Az említett kiváltságok lehetnek anyagi, erkölcsi természetűek és persze presztízs jellegűek. Ezek közül talán ma a biztonság árfolyamát értékeljük a legtöbbre - véli a munkapszichológus. Teljes cikk...


Foglalkoztatás: a problémák az ország egyharmadára koncentrálódnak

14 éve Ma a foglalkoztatási problémák kétharmada az ország egyharmadára koncentrálódik, tehát Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében és a dél-alföldi régió bizonyos szegmeseiben vannak a legnagyobb problémák - mondta Czomba Sándor az Ináncson rendezett közmunka témában tartott fórumon. Teljes cikk...


Közmunkaprogram - belátta a kormány a hibáját?

14 éve Az LMP üdvözli, hogy felhívására a kormány végre szembenéz a leszakadó térségek sajátos foglakoztatási problémáival, mégha egy évnyi késéssel is. A foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár Ináncson tett látogatásán legalábbis pluszforrásokat, és ezek hatékony felhasználását ígérte. Teljes cikk...


7,2 százalékon a német munkanélküliségi ráta

14 éve Németországban legkésőbb szeptemberre 3 millió alá csökkenhet a munkanélküliek száma - véli a német munkapiaci és foglalkozáskutató intézet (IAB) igazgatója. Teljes cikk...


Orbán: Európa szakít néhány tabuval

14 éve A magyar miniszterelnök szerint Európában új gazdasági-társadalmi modell alakul ki, a válság után nem a régi viszonyok állnak helyre - Orbán Viktor az EU-csúcstalálkozó után tartott sajtótájékoztatót pénteken Brüsszelben. Teljes cikk...


Öt és félezer embert segített álláshoz egy uniós program a Dél-Alföldön

14 éve Az elmúlt három évben mintegy 5.500 álláskeresőnek sikerült elhelyezkednie annak az uniós programnak a segítségével, amelyet a Dél-alföldi régióban valósítottak meg a hátrányos helyzetűek támogatásáról szóló projekt keretében - közölte a Békés megyei kormányhivatal vezetője sajtótájékoztatón csütörtökön, Békéscsabán. Teljes cikk...


Gödöllőn a munkaerőhiány okoz gondokat

14 éve Cukrász, kertész, műszaki mérnök és további más munkakörök esetében munkaerőhiánnyal küzdenek a gödöllői kistérség vállalatai, az állások legtöbbször szakképzettség hiánya miatt maradnak betöltetlenül - ez derül ki a Gödöllői Kistérségi Foglalkoztatási Paktum legfrissebb felméréséből. Teljes cikk...


Így teremtenének sok munkahelyet a családi cégek

14 éve Indítvánnyal fordul a döntéshozókhoz a Felelős Családi Vállalkozásokért Magyarországon Egyesület - ebben a kormány szándékaival egybecsengő munkahelyteremtő-programját ismerteti a lehetséges együttműködés szándékával. Teljes cikk...


"A többletmunkahelyek 60 százaléka szakmunkásokra jut"

14 éve Magyarországon a kormány által kitűzött cél, vagyis az egymillió munkahely megvalósítását a szakmunkásképzés újraszervezésével kellene kezdeni, mivel így több százezer embert lehetne stabil, tartós munkahelyhez juttatni - mondta Kőrösi István, a Magyar Tudományos Akadémia Világgazdasági Kutatóintézetének főmunkatársa. Teljes cikk...


Kevesebb álláskereső és több bejelentett állás februárban

14 éve Februárban 673.600 álláskeresőt tartottak nyilván Magyarországon, ez több mint 10.000 fős csökkenést jelent januárhoz képest, ezzel párhuzamosan jelentősen, több mint 23 százalékkal nőtt a bejelentett új állások száma az év második hónapjában. Teljes cikk...


Kétezer roma kaphat munkát víztársulatoknál

14 éve Kétezer roma munkavállaló foglalkoztatásáról írt alá együttműködési megállapodást Farkas Flórián, az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnöke és Ligetvári Ferenc, a Vízgazdálkodási Társulatok Országos Szövetségének vezetője szerdán Budapesten. Teljes cikk...


"Munkát és kenyeret" - demonstrációra készülnek a romák

14 éve Munkát és kenyeret követel több tízezer roma április 15-én a parlament előtt, és addig lesznek ott, amíg el nem érik a céljukat - jelentette be tegnap Miskolcon, a területi cigány kisebbségi önkormányzat közmeghallgatásán Nótár Zoltán roma kisebbségi képviselő, a Borsod megyei Igrici uborkatermelő szövetkezet alapítója - írja a Népszabadság. Teljes cikk...


Kvótákkal és bérlistákkal a nők egyenjogúságáért

14 éve Kvótákkal és nyilvános bérlistákkal küzdene Ausztria az "üvegplafon" ellen, amellyel a nők a gazdasági és szakmai életben szembesülnek. A századik nemzetközi nőnaphoz közeledve a nemek közti gazdasági egyenlőség hiányáról esett a legtöbb szó Magyarország nyugati szomszédságában. Teljes cikk...


A nemek közti esélyegyenlőségről is döntenek a miniszterek

14 éve A nemek közti esélyegyenlőség előmozdítását célzó törekvésekről, valamint a középtávú foglalkoztatási stratégia végrehajtásáról hoznak döntéseket a tervek szerint az uniós tagországok szakminiszterei hétfői brüsszeli találkozójukon - értesült az Inforádió. Teljes cikk...


Több támogatás jut munkahelyteremtésre

14 éve A súlyos gondokkal küzdő régiókban nagyobb arányú támogatáshoz jutnak a beruházók - közölte Czomba Sándor. Teljes cikk...


Új HR funkció: generációmenedzsment

14 éve Magyarországon a pályakezdők és az ötven év felettiek alig tudnak munkát találni. Az öregségi nyugdíj korhatára ennek ellenére egyre emelkedik. A rokkantsági és korkedvezményes nyugdíjban lévők aránya jóval magasabb, mint a kívánatos szint. Mi a megoldás?Harc a generációk között, vagy a kiút közös keresése? Teljes cikk...


Döntött a bérkompenzációról a Rail Cargo Hungaria

14 éve A Rail Cargo Hungaria Zrt. menedzsmentje döntött arról, hogy egyszeri juttatással kompenzálja az adóváltozások miatt nettó keresetcsökkenést szenvedett dolgozóinak jövedelmét - tájékoztatta Kovács Imre elnök-vezérigazgató csütörtökön az MTI-t közleményben. Teljes cikk...


Mi a megoldás a 45 év feletti munkavállalók foglalkoztatására?

14 éve Az öregedő társadalom egyik legnagyobb kihívása az aktív keresők számának csökkenése. A munkaadók nem foglalkoztatják szívesen az idősebbeket, pedig minden korsztálynak megvannak a maga előnyei. Széll Klára karriermárka tanácsadó sajtóanyaga hasznos tanácsokkal szolgál munkaadóknak és munkavállalóknak egyaránt. Teljes cikk...


Széll Kálmán Terv - részletek és vélemények

14 éve Az államadósság csökkentése a legfőbb cél - így kezdte a Széll Kálmánról elnevezett strukturális reformprogram bemutató beszédét a nemzetgazdasági miniszter. A megtakarítások nagy része a foglalkoztatás, a nyugdíjrendszer, és az oktatás reformjából származik majd a tegnap bejelentett előzetes tervek szerint. Teljes cikk...


Januártól jobban járnak a részmunkaidőben foglalkoztató cégek

14 éve Még mindig kevés nőt foglalkoztatnak részmunkaidőben, és egyébként is kevés az ilyen álláslehetőség. Január elseje óta azoknak a munkaadóknak, akik részmunkaidőben nőket alkalmaznak, 27 százalékos tb-járulék helyett 20 százalékos járulékot kell fizetniük - adja hírül a Kossuth Rádió. Teljes cikk...


Nem lesz hátránya a munkaerő-piaci nyitásnak

14 éve Csak előnyök várhatók a májusi német és osztrák munkaerő-piaci nyitástól - mondta Andor László foglalkoztatási és szociális ügyekért felelős EU-biztos. Teljes cikk...


Súlyos ellentmondások a rokkantsági rendszerben

14 éve A rokkantsági ellátások támogatási rendszere bonyolult és ellentmondásos, esetenként túl sokat ad, fontos támogatások pedig hiányoznak; kritikusan alacsony a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása - rögzíti a Nemzetgazdasági Minisztérium elemzése, amely szerint ma 728 ezren kapnak rokkantsági nyugellátást. Teljes cikk...


Uniós szinten kellene támogatni a romákat

14 éve Átfogó uniós alapot kellene létrehozni a romák támogatására, mondta Kóczé Angéla szociológus, hangsúlyozva, az EU készülő roma keretstratégiájában foglalkozni kell a többségi társadalom előítéleteivel. Teljes cikk...


Andor: Szociális robbanás fenyeget

14 éve Andor László EU biztos támogatja a magyar kormány tervezett lépését a rokkantnyugdíjak felülvizsgálatára, de a HR Portal kérdésére nem tudta megválaszolni, hogyan kerülnek vissza a munkába egyik pillanatról a másikra azok, akik évek-évtizedek óta nem dolgoztak, mert a rehabilitációjukra, visszailleszkedésük támogatására nem lesz pénz. Teljes cikk...


Foglalkoztatás: miben vagyunk elmaradva Európától?

14 éve Magyarország legnagyobb elmaradása a fiatalok, az alapfokú végzettségűek, valamint a gyermekvállalási korban lévő nők foglalkoztatásában van. A rugalmas foglalkoztatási formák elterjedtsége és az inaktív csoportok munkaerő-piaci részvétele között erős összefüggés van - olvasható egy minisztériumi közleményben. Teljes cikk...


Munkaerő-piaci körkép Nyíregyházáról: csökkent a reálkereset

14 éve Romlott a foglalkoztatási mutató Nyíregyházán - állapította meg felmérésében a Debreceni Egyetem egészségügyi karának társadalomtudományi tanszéke. Az oktatási intézmény kutatói újra felmérték a megyeszékhely lakóinak életminőségét, és megállapították, hogy átlagban reáljövedelem-csökkenés jellemzi a háztartásokat. Teljes cikk...


Még soha nem volt ennyi foglalkoztatott Németországban

14 éve Már a gazdasági növekedési mutatókat csak jelentős késéssel követő munkaerőpiac is egyértelműen jelzi a német gazdasági élénkülést: a most nyilvánosságra hozott adatok szerint az újraegyesítés óta soha annyi foglalkoztatott nem volt Németországban, mint 2010 utolsó negyedévében. Teljes cikk...


Gazdasági szükségszerűség is a romák foglalkoztatása

14 éve A Világbank felmérése szerint ha a romák foglalkoztatási rátája elérné a régió átlagát, akkor az a GDP hat százalékos emelkedését jelentené az Európai Unióban. A romák elfogadása nem pusztán emberi jogi kötelesség, hanem gazdasági szükségszerűség is. Komplex lakhatási, oktatási, foglalkoztatási programokra van szükség. Teljes cikk...


A cégek számára vonzóak a pályakezdők

14 éve A vállalatok 88 százaléka foglalkoztat frissdiplomást, 66 százalékuk 1-3 pályakezdő munkavállalót. A cégek 93 százaléka a végzettségének megfelelő munkakörbe veszi fel a fiatal szakembereket, akiktől elsősorban a magas szintű szakmai ismereteket és a magabiztos nyelvtudást várják el. Teljes cikk...


Rossz hír Zalából: 14,6 százalékkal emelkedett a munkanélküliség

14 éve Zala megyében 14,6 százalékkal emelkedett a regisztrált álláskeresők száma januárban; a növekedés mértéke a korábbi években ennél jóval alacsonyabb, átlagosan 10 százalék körüli volt - közölte a Vas Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja az MTI-vel csütörtökön. Teljes cikk...


Bővíti kapacitását a Volkswagen Szlovákiában

14 éve A Volkswagen további egymilliárd eurót fektet be szlovákiai gyárában a következő öt évben, adja hírül az MTI-re hivatkozva a Világgazdaság. Teljes cikk...


Török Zoltán, a Raiffeisen Bank Zrt. vezető elemzője

14 éve A hasonló lakossággal rendelkező Csehországban 70 százalék körüli a foglalkoztatási ráta, vagyis körülbelül egymillióval dolgoznak többen, mint Magyarországon. Teljes cikk...


Közmunka helyett munkahelyteremtés - ez a kormány célja

14 éve A foglalkoztatottság drasztikus növelésére van szükség, az új munkahelyek többségének pedig a vállalkozásoknál kell létrejönniük - közölte Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára kedden, Makón. Teljes cikk...


Fókuszban a foglalkoztatási jó gyakorlatok

14 éve Együttműködési megállapodást írt alá a Foglalkoztatási Hivatal főigazgatója, Komáromi Róbert és a Nonprofit Humán Szolgáltatók Országos Szövetségének elnöke, Ríz Ádám 2011. február 7-én, Budapesten, olvasható a lapunknak eljuttatott sajtóanyagban. Teljes cikk...


Orbán: Minden munkaképes embernek dolgoznia kell

14 éve Ahhoz, hogy Magyarország legyűrje az államadósságot, mindenkinek, aki munkaképes, dolgoznia kell, az idei év a megújulásé lesz és a magyar szellemnek megfelelő új alkotmányra van szüksége az országnak - jelentette ki Orbán Viktor országértékelő beszédében. Teljes cikk...


Nem utópisztikus az egymillió új munkahely

14 éve Scharle Ágota közgazdász szerint nem utópisztikus az egymillió új munkahely tíz év alatt, de ehhez minden szerkezeti átalakítást meg kell lépni, adja hírül a Népszabadság. Teljes cikk...


Nemzetgazdasági Minisztérium: tények a munkahelyteremtésről

14 éve A kormány vállalta, hogy 2020-ig egymillió új, adózó munkahely megteremtésében lesz a vállalkozások partnere, áll a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében. Teljes cikk...


Csökkent a munkanélküliség az Egyesült Államokban

14 éve Januárban 9 százalékra, 2009 áprilisa óta a legalacsonyabb szintre csökkent a munkanélküliségi ráta az Egyesült Államokban a decemberi 9,4 százalékról - közölte a washingtoni munkaügyi minisztérium pénteken. Teljes cikk...


Valós munkahelyteremtés: kicsi az esély a szakértők szerint

14 éve A valós gazdasági növekedés generálta munkahelyteremtésre a munkaerő-kereslet korlátozottsága, illetve az infrastrukturális feltételek hiánya miatt kevés esélyt látnak a Napi Gazdaság által megkérdezett szakértők. Teljes cikk...


Az európai munkaadók javaslata a soros magyar elnökségnek

14 éve Az európai munkaadók csúcsszervezete, a Businesseurope megfogalmazta a gazdaság növekedését célzó ajánlásait az Európai Unió soros magyar elnöksége számára - olvasható a Világgazdaságban. Teljes cikk...


A brit diplomások egyötöde állástalan

14 éve Több mint tíz évvel ezelőtt volt utoljára olyan magas az új diplomások közötti munkanélküliség, mint most. Szigetországszerte minden ötödik, egyetemet végzett fiatal hiába keresett eddig állást - cikkezi a Népszabadság. Teljes cikk...


Nem változott a munkanélküliség az euróövezetben

14 éve Decemberben nem változott az euróövezetben a szezonálisan kiigazított munkanélküliségi ráta novemberhez képest: 10 százalékot tett ki az Eurostat kedden ismertetett adatai szerint. Teljes cikk...


A Bosch újra növekedési pályára került

14 éve A Bosch csoport újra növekedési pályára került és máris visszaállt a 2007. évi, vagyis a válság előtti árbevételi szintre. Az előzetes számadatok szerint a 2010-es üzleti évben a cég 47,3 milliárd eurós, vagyis a tavalyi 38,2 milliárd euróhoz képest 24 százalékkal nagyobb árbevételt ért el - olvasható sajtóközleményükben. Teljes cikk...


Egyáltalán nem mobilis a magyar munkaerő

14 éve A Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára szerint rövid távon nem lehet növelni Magyarországon a munkaerő mobilitását, éppen ezért munkahelyeket kell teremteni azokban a térségekben, ahol a legnagyobb a munkanélküliség - adja hírül az InfoRádió. Teljes cikk...


Optimisták az elemzők: tovább javul a foglalkoztatás

14 éve Idén éves átlagban 10,3-10,5 százalékra csökkenhet Magyarországon a munkanélküliségi ráta - vélekedtek az MTI által megkérdezett elemzők, akik elmondták: a ráta tavalyi utolsó negyedévi enyhe emelkedését szezonális hatások és a csoportos létszámleépítések okozták - írja a Napi Gazdaság. Teljes cikk...


Tízezer magyar köszönheti a munkáját kínaiaknak

14 éve A múlt évben a kínai-magyar áruforgalom 7,9 milliárd dollárt tett ki, ebből 2 milliárd volt a magyar export, a kínai tőkebefektetések nyomán pedig mintegy tízezer munkahely keletkezett Magyarországon - mondta az "Ázsia Európa felé tart" című konferencián Kao Csien (Gao Jian) nagykövet szerdán Budapesten. Teljes cikk...


Ne is várjunk béremelést

14 éve A foglalkoztatottak csaknem kétharmadának munkát adó közepes- és nagy cégek több mint kétharmadánál nem lesz béremelés a minimálbérnél többet keresők körében – derül ki a GKI legfrissebb felméréséből. Vannak azonban kivételes iparágak, ahol a dolgozók reálbér-emelkedésre is számíthatnak. Teljes cikk...


Megváltozott munkaképesség: legnagyobb akadály az információhiány

14 éve "Információhiány akadályozza a megváltozott munkaképességű munkavállalók alkalmazását a vállalatoknál, a rehabilitációs hozzájárulás egy évvel ezelőtti radikális megemelése ezért nem hozott nagymértékű változást" - ezt állapította meg a Gödöllői Foglalkoztatási Paktum kistérségi felmérése. Teljes cikk...


Európai tehetségnap bevezetését javasolja a magyar kormány

14 éve Európai tehetségnap bevezetésére tesz javaslatot a magyar kormány a soros uniós elnökség keretein belül - jelentette be Hoffmann Rózsa, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatásért felelős államtitkára az Európai Parlament kulturális és oktatási bizottsága előtti meghallgatásán kedden Brüsszelben. Teljes cikk...


Több mint száz közmunkást foglalkoztat a Sefag Zrt.

14 éve Száztíz közmunkást foglalkoztat az idén a somogyi erdőkben a Sefag Erdészeti és Faipari Zrt. az állami közmunkaprogram keretében. Teljes cikk...


30 százalékra növelnénk a felsőfokú végzettséggel rendelkezők arányát

14 éve Megkezdődött a társadalmi konzultációsorozat hétfőn az Európa 2020 stratégiájának végrehajtására szóló Nemzeti Intézkedési Tervről, amelyet a magyar kormány április közepén juttat el az Európai Bizottságnak - írja a Magyar Nemzet. Teljes cikk...


Biogazdálkodásra épülő foglalkoztatási program indul

14 éve Biogazdálkodásra épülő oktatási és foglalkoztatási programot indítanak a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hernádszentandráson, egy sikeres uniós pályázatnak köszönhetően ugyanis mintegy 28 millió forint áll rendelkezésre a pályázati projekt megvalósítására. Teljes cikk...


Négy év alatt négyszázezer munkahely jön létre

14 éve 2015-ig négyszázezer új munkahelyet teremt a kormány, a hiány pedig ütemesen csökken - mondta Cséfalvay Zoltán, a nemzetgazdasági tárca államtitkára a MR1-Kossuth Rádió 180 perc című reggeli műsorában. Teljes cikk...


Szerződéses elektronikai gyártás: vezető szerepe lehet hazánknak

14 éve Túljutottak a gazdasági válságon a szerződéses elektronikai gyártással (EMS) foglalkozó vállalatok, amely 2009-ben éreztette leginkább hatását az iparágon belül. A Magyarországon is tevékenykedő gyártók tavaly 25 százalékkal növelték dolgozóik számát, összegzi az iparági helyzetet a Világgazdaság. Teljes cikk...


Nőtt a munkanélküliek száma az Észak-Alföldön

14 éve Kismértékben nőtt a regisztrált munkanélküliek száma az Észak-alföldi régió három megyéjében a 2010 decemberi adatok szerint. Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok megye munkaügyi kirendeltségein az év utolsó hónapjában összesen 137 454 álláskeresőt tartottak nyilván. Teljes cikk...


Folytatódik a közmunkaprogram a Pilisben

14 éve A korábbi évek gyakorlatához hasonlóan idén is az erdőművelési és parkerdő-fenntartási munkálatokban vesz majd részt 55 közmunkás a Pilisi Parkerdő területén - mondta az MTI-nek a főváros környéki erdőket kezelő társaság szóvivője. Teljes cikk...


ÚSZT: 67 milliárd jut a foglalkoztatásra

14 éve Országjárás kezdődik a jövő héten az Új Széchenyi-terv (ÚSZT) megismertetésére - közölte a kormányszóvivő egy keddi háttérbeszélgetésen. Nagy Anna úgy fogalmazott: "gazdái elviszik a tervet azokhoz, akiknek érdemes használni azt." - írja a Magyar Nemzet. Teljes cikk...


Czomba: Stratégiai cél a fiatalok foglalkoztatása

14 éve Amíg a fiatalok munkaerőpiaci helyzete nem javul, addig Magyarország sem juthat túl a válságon - mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatásért felelős államtitkára kedden Gödöllőn. Teljes cikk...


Nőttek a reálkeresetek tavaly

14 éve Az alkalmazásban állók létszáma tavaly január és november között 1,5 százalékkal emelkedett. A reálkereset pedig - a fogyasztóiár-index 4,9 százalékos növekedése mellett, döntően a személyijövedelemadó-szabályok változásának köszönhetően - 2,5 százalékkal nőtt. Teljes cikk...


Foglalkoztatáspolitikai miniszterek tanácskoznak Gödöllőn

14 éve A foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszterek és államtitkárok tanácskoznak mától két napig Gödöllőn, a megbeszélésen a fiatalok foglalkoztatásáról, és a foglalkoztatás-barát gazdasági növekedésről lesz szó, valamint arról, hogyan lehet több és minőségileg jobb munkahelyet teremteni. Teljes cikk...


Kevesebb vállalatvezető foglalkoztatna családanyákat

14 éve Újra erősödni látszanak a régi előítéletek: a Regus tavalyi felmérésének eredményeihez képest 8 százalékkal kevesebb vállalatvezető gondolja úgy, hogy szívesen foglalkoztatná a szülési szabadságról visszatérő anyákat - olvasható egy a portálunkhoz eljuttatott sajtóközleményben. Teljes cikk...


Nagy lehetőség előtt a kkv-k: hamarosan indul az új Széchenyi-terv

14 éve A hónap közepén indul az új Széchenyi-terv. A program egyik fő célja a foglalkoztatás bővítése. A pályázatok legnagyobb kedvezményezettjei a kis- és középvállalkozások - közli a Magyar Hírlap. Teljes cikk...


NFSZ: Több mint 11 ezer állás betöltetlen

14 éve Tavaly decemberben 6,3 százalékkal - ez 35.000 fős emelkedést jelent - nőtt a nyilvántartott álláskeresők száma az előző hónaphoz képest, és még a szezonálisan kiigazított adatok szerint is mintegy 7.000-rel többen kerestek állást az év utolsó hónapjában, mint novemberben az NFSZ legfrissebb adatai szerint. Teljes cikk...


Az uniós foglalkoztatás irányelvei egy magyar biztos szemével

14 éve Andor László szerint az Európai Unió egyik legnagyobb problémája a munkanélküliség. Az EU foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi befogadásért felelős biztosa a Világgazdaságnak elmondta: fontos lépés, hogy az "Európa 2020" stratégia hét kiemelt kezdeményezése közül kettő témája a foglalkoztatás. Teljes cikk...


Meglepően jó foglalkoztatási adat érkezett USA-ból

14 éve Decemberben emelkedett a foglalkoztatás az amerikai magánszektorban az ADP munkaadói szolgálat szerdán közölt adata szerint. Teljes cikk...


Minden eddigi rekordot megdöntött a foglalkoztatás

14 éve A statisztikai hivatal hétfőn ismertetett adatai szerint tavaly 40,48 millióan voltak állásban Németországban, 212 ezerrel, azaz 0,5 százalékkal többen, mint a válságos 2009-es évben. Teljes cikk...


Hová tűnt 300 ezer adózó?

14 éve Húsz évvel ezelőtt 4 719 264-en tartoztak a személyi jövedelemadó hatálya alá Magyarországon, míg 2008-ban már csak 4 420 733-an - derül ki egy decemberben elkészült, több mint 32 millió adatot tartalmazó összeállításból. Az Index annak járt utána, mi magyarázza a csaknem háromszázezres különbséget. Teljes cikk...


KKV pályázat járulékkedvezményre

14 éve Szilveszterig lehetett pályázni az álláskeresők mikro-, kis- és középvállalkozásoknál (kkv), valamint civilszervezeteknél történő foglalkoztatásának járulékkedvezményére a Foglalkoztatási és Szociális Hivatalnál (FSZH) - írja a Világgazdaság. Teljes cikk...


Nem támogatja a kormány a foglalkoztatás növelését?

14 éve Az Oktatást Segítő és Információs Alapítvány (OKSI) közleményt adott ki, mely szerint rendkívül sajnálatos, hogy a kormány egyetlen fillérrel sem támogatja a foglalkoztatás javítását célzó civil törekvéseket, holott a kormányprogramban megfogalmazott célokra hivatkozva adott 971 millió forintot 240 civil szervezetnek. Teljes cikk...


Csúcson a foglalkoztatás Ausztriában

14 éve Foglalkoztatási rekordot hozott Ausztriában a december a szociális ügyekkel foglalkozó tárca vasárnapi közlése szerint. Teljes cikk...


Továbbra is 20 éves mélyponton a munkanélküliség Németországban

14 éve Németországban a kemény tél ellenére decemberben közel 20 éves mélyponton, 3 millió alatt maradt a munkanélküliek száma szakértők szerint. Teljes cikk...


Összefogás a turizmus szereplői között

14 éve Elindult az összefogás a turizmus szereplői között, ami a versenyképesség javulásának alapja, egyben ez alapozhatja meg a foglalkoztatás bővülését is az ágazatban - mondta Dr. Horváth Endre, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságfejlesztésért felelős helyettes államtitkára az MTI-nek. Teljes cikk...


Íme a jövő évi foglalkoztatáspolitikai irányelvek

14 éve A kormány politikájának centrumában továbbra is a munkahelyteremtés áll, amelyben jelentős szerepet szán a magyar kis- és közepes vállalkozásoknak - mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikai államtitkára az MTI-nek. Teljes cikk...


Orbán: A nyugdíjrendszer jövője a foglalkoztatásban és a családtámogatásban van

14 éve A nyugdíjrendszer hosszú távú jövője nem a nyugdíjrendszerben van, hanem a foglalkoztatásban és a családtámogatásban, ezért növelni kell a foglalkoztatottságot - jelentette ki Orbán Viktor a Magyar Televízió Az Este című műsorában. Teljes cikk...


Megváltozott munkaképesség - még mindig kényszer a foglalkoztatás?

14 éve Bár egyre több vállalat nyitott a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatására, még mindig nem alakult ki a célcsoport foglalkoztatásának gyakorlata. De a sérültek sem vállalják szívesen a megmérettetéseket, alulértékelik magukat - a Work Force Személyzeti Tanácsadó Kft. éves ágazati értékelése szerint. Teljes cikk...


Miért válságosak az iskolázatlanok foglalkoztatottsági adatai?

14 éve A diplomások és az érettségizettek foglalkoztatottsága hazánkban többé-kevésbé megegyezik az uniós átlaggal, de az érettségivel nem rendelkezőké kirívóan alacsony. A Népszabadság szakértői ennek okára keresték a választ. Teljes cikk...


Megszámolják a munkaképes embereket

14 éve Borsod-Abaúj-Zemplén megye településein hatamas a munkanélküliség, ráadásul a hivatalos statisztika nem tartalmazza a segélyezettek, valamint a regisztrációban nem szereplő munkaképes lakosság arányát. A kormány a tényleges adatok megszerzése érdekében lépéseket tesz, tudatja a Magyar Nemzet. Teljes cikk...


Fellendül a munkaerőpiac

14 éve Pozitív tendenciák mutatkoznak a munkaerőpiacon, az üzleti szektor túljutott a válságon, amit mutat az is, hogy 2011-ben 15 százalékkal többen terveznek létszámbővítést, mint csökkentést - mondta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke. Teljes cikk...


"Sikeres lépések a munkához" Salgótarjánban

14 éve Európai uniós támogatással 60 hátrányos helyzetű salgótarjáni képzését végezte el a Szív a Szívért Alapítvány, a program résztvevői közül 21-en már munkába álltak - tájékoztatta a program szakmai vezetője kedden az MTI-t. Teljes cikk...


Rehabilitációs referensek segítik a beilleszkedést

14 éve A megváltozott munkaképességűek munkába állását gyakran akadályozza a munkavállaló és a munkáltató kölcsönös bizalmatlansága. Elhelyezkedésüket megkönnyítheti a rehabilitációs referens képzés, amelynek eredményeként megváltozott munkaképességű munkavállalók segítik elő sorstársaik munkahelyi beilleszkedését. Teljes cikk...


Íme a munkaidőkeret szabályai

14 éve Egyre több vállalat alkalmazza a munkaidőkeretet a költségek csökkentése érdekében, de sokan nincsenek tisztában a bonyolult előírásokkal. A legfontosabb tudnivalókat egy ingyenesen elérhető tanulmány foglalja össze, áll a lapunknak eljuttatott közleményben. Teljes cikk...


Ezer munkavállaló ingyenes képzése indul az északi régióban

14 éve Mikro- és kisvállalkozók munkavállalóinak képzését kezdi meg a Nógrád Megyei Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány egy nyertes TÁMOP-program keretében; Nógrád, Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében ezer ember tanulhat többek között értékesítési ismereteket és angol nyelvet a következő két évben. Teljes cikk...


Foglalkoztatottság: utolsók vagyunk az EU-ban

14 éve Magyarország az első félévben az Európai Unióban a legutolsó helyen állt a 15-64 évesekre jellemző 55,3 százalékos foglalkoztatási rátával, amely 9 százalékponttal maradt el a 27 tagország átlagától - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai nyomán a DunaTV. Teljes cikk...


Konferenciát tartottak a fogyatékkal élő munkavállalók ügyében

14 éve Az alkotás teszi az embert emberré, épp ezért fontos a fogyatékossággal élők számára is a munka - mondta Soltész Miklós szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár pénteken Budapesten, a "Segítő Vásárlás" című szakmai konferencián Budapesten. Teljes cikk...


Nőtt a spanyol munkanélküliség

14 éve Spanyolországban az állástalanok száma novemberben elérte a 4,1 milliót a 40 millió lakosú országban - közölte csütörtökön a madridi munkaügyi minisztérium a HVG értesülései szerint. Teljes cikk...


Meglepetés az USA-ban: 100 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma

15 éve Az Egyesült Államokban novemberben 93 ezerrel nőtt a versenyszektorban foglalkoztatottak száma, ami kisebb meglepetés a várakozásokhoz képest - írja a Napi Gazdaság. Teljes cikk...


Lenyomta a válság a fővárosi munkaerőpiacot

15 éve A fogyasztás visszaesése és a közigazgatás leépítése miatt Közép-Magyarországon jobban nőtt a munkanélküliség, mint a többi, kevésbé fejlett régióban, így válság némileg kiegyenlítette a munkaerőpiac regionális különbségeit. Teljes cikk...


EU: a munkaerőpiac "lassan kimászik a gödörből"

15 éve Az Európai Bizottság jelentése szerint az unió nem kiugrik, hanem lassan kimászik a gödörből. Érdekes tény, hogy az európai munkaerőpiac még a válság dacára is jobban áll, mint 2000-ben. Többek között erre mutat rá az Európai Unió foglalkoztatási jelentése, melyről a Világgazdaság számol be. Teljes cikk...


Több mint két éve a legjobb heti munkanélküliségi adat Amerikából

15 éve Az Egyesült Államokban több mint két éve a legalacsonyabbra csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma a múlt héten. Teljes cikk...


Milyen ágazatokban várható munkaerő-felvétel?

15 éve A foglalkoztatási szándék az iparban és a szolgáltatók körében rosszabb lett, az építőiparban és a kereskedelemben viszont javult, és csökkent a fogyasztók munkanélküliségtől való félelme is - írja a Napi Gazdaság. Teljes cikk...


Karvalits: A foglalkoztatottak száma 100 ezerrel bővül 2014-ig

15 éve A szektorális különadók miatt a vártnál lassabban nőnek a beruházások, ezért a kormány által számított 400 ezerrel szemben a jegybank elemzése szerint csak 100 ezerrel nő a foglalkoztatottak száma 2014-ig - mondta Karvalits Ferenc, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke a Napi Gazdaság által rendezett adókonferencián. Teljes cikk...


Uniós foglalkoztás: a kézség legyen összhangban a kereslettel

15 éve Az Európai Bizottság útjára indította "Új készségek és munkahelyek menetrendje" című kezdeményezését, mely 13 kiemelt intézkedést határoz meg a munkaerőpiacok reformja, és a kereslettel való összehangolása, a munkakörülmények és a munkaminőség javítása, valamint a munkahelyteremtés érdekében. Teljes cikk...


Vonzóbbá válhat a tanári pálya

15 éve Mérsékelné a tanárok terhelését és kisebb létszámú osztályokat indítana a kormány, az intézkedéseknek köszönhetően várhatóan több pedagógusra lesz szükség a pályán - írja a Magyar Nemzet. Teljes cikk...


Munkahelyeket teremt a Hell Energy Szikszón

15 éve Szikszóra helyezi át termelésének döntő hányadát az energiaital-gyártó miskolci székhelyű Hell Energy Magyarország Kft. 2011 tavaszára. Az új gyár 4,5 milliárd forintból készül el és ötven embernek ad munkát. jelenti az MTI hírére hivatkozva a Magyar Nemzet. Teljes cikk...


A foglalkoztatás bővítésén múlik, hogy lesz-e nyugdíjunk

15 éve Miközben felmérések szerint a magán-nyugdíjpénztári tagok fele is visszaléphet az állami tb-kasszába, közép- és hosszabb távon kérdéses, mennyire képes szavatolni az állam a Nyugdíjbiztosítási Alap egyensúlyát - cikkezi a Világgazdaság. Teljes cikk...


MSZOSZ-kongresszus - elfogadhatatlan a reálbérek csökkenése

15 éve A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének (MSZOSZ) kongresszusa szerint elfogadhatatlan a reálbérek csökkenése és a törvények, valamint a kollektív szerződések alapján járó tisztességes jövedelmek visszamenőleges megadóztatása - olvasható a kongresszus által elfogadott nyilatkozatban. Teljes cikk...


Az egykulcsos adó kevés a foglalkoztatás bővítéséhez

15 éve A kormány többek között a foglalkoztatás bővülését várja a 16 százalékos egykulcsos személyi jövedelemadó bevezetésétől. A Világgazdaság által megkérdezett szakértők közül azonban többen úgy vélik, túlzottak ezek a remények. Teljes cikk...


Kopits György, a Költségvetési Tanács elnöke

15 éve Az új szja éppen az alacsonyabban képzettek, a szülőképes nők, vagyis azon csoportok munkaerő-piaci bevonását nem segíti elő, ahol a legjelentősebb mértékű a munkaerő-kínálat. Teljes cikk...


Lehetőség az alacsony foglalkoztatási eséllyel rendelkezőknek

15 éve A Fehér Bot Alapítvány 2010. november 16-án tartotta tájékoztatóját a "Trambulin" Komplex Fejlesztési Programjában résztvevőknek. A program során 50 fő fogyatékos, illetve megváltozott munkaképességű ember részére nyújt lehetőséget, hogy könnyebben bejuthassanak a munkaerőpiacra - írja az Országos Sajtószolgálat. Teljes cikk...


Az EP foglalkoztatási bizottsága Magyarországon tárgyal

15 éve Magyarországra érkezett az Európai Parlament (EP) foglalkoztatási és szociális ügyi bizottsága, amely csütörtökön az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottságával találkozott. Teljes cikk...


20 ezer munkahelyet hozna létre a nyugat-dunántúli gazdasági tengely

15 éve A nyugat-dunántúli régió három nagyvárosa - Szombathely, Zalaegerszeg és Nagykanizsa - összefogásával speciális gazdasági övezetet kívánnak létrehozni, amely 2014-ig 20 ezer új munkahelyet eredményezhet a térségben, hangzott el a három város polgármestereinek közös sajtótájékoztatóján Szombathelyen szerdán. Teljes cikk...


Félmillió külföldi munkaerő kell a németeknek

15 éve Egy munkaügyi tanulmány szerint 2015-től évente közel félmillió külföldi munkaerőre lenne szükség a német gazdaságban a "demográfiai foglalkoztatási lyukak befoltozására" - adja hírül a Magyar Nemzet. Teljes cikk...


Milliárdok a munkanélküliség enyhítésére Észak-Magyarországon

15 éve Az idén 4 milliárd 881 millió forint jut a munkanélküliség enyhítésére az észak-magyarországi régió három megyéjében a decentralizált foglalkoztatási alaprészből. Az összeg 97 százalékát már lekötötték, 73 százalékát pedig kifizették - mondta Gúr Nándor, a régió munkaügyi tanácsának soros elnöke. Teljes cikk...


Ezer fővel bővül novemberben az államigazgatási apparátus

15 éve Mintegy ezer fővel bővül novemberben az államigazgatási apparátus - írja a Vasárnapi Hírek. A létszámbővítés főleg az igazgatási szerveket érinti: 60 ezerről 61 ezerre emelkedett a létszám - írja a Népszava. Teljes cikk...


A kormány nem nyúl a rokkantnyugdíjakhoz

15 éve A kormány egyelőre nem vállalkozik a rokkantnyugdíj-ellátási rendszer gyökeres átalakítására, és a jogosultságok felülvizsgálatára - írja a Népszabadság. Teljes cikk...


Nemzeti Intézkedési Terv: elsődleges a foglalkoztatás bővítése

15 éve A Nemzetgazdasági Minisztérium benyújtotta az Európai Bizottságnak az Európa 2020 Stratégia (EU2020) magyar vállalásait tartalmazó előzetes Nemzeti Intézkedési Tervet (NIT), amely tartalmazza, hogy az ország a stratégia kiemelt céljainak eléréséhez milyen számszerű célkitűzések teljesítését vállalja 2020-ig. Teljes cikk...


Magyar munkásokra hajtanak a németek

15 éve Csaknem harmadával nőtt Németországban egy év alatt az üres álláshelyek száma, egyre nehezebben találnak megfelelő szakképzettségű munkásokat a cégek. Több terv született az űr betöltésére: magyarországi toborzásokat rendeznek, illetve egyszerűsítik a bevándorlást. Teljes cikk...


Orbán Viktor: Foglalkoztatási szintben vezetők leszünk az EU-ban

15 éve Orbán Viktor elmondta: tíz év alatt 1 millió munkahely megteremtésével éri el Magyarország az EU 65 százalékos foglalkoztatási szintjét, ugyanakkor 13-15 éves távlatban azt kell célul kitűzni, hogy Magyarország Európa vezető országa legyen ebből a szempontból. Teljes cikk...


Nagyot nőtt a világ legnagyobb állásközvetítőjének profitja

15 éve Jelentősen növelte profitját a világ legnagyobb állásközvetítő cége, a svájci Adecco a harmadik negyedévben. Teljes cikk...


Regionális foglalkoztatási hálózat a Nyugat-Dunántúlon

15 éve Létrejött az első regionális foglalkoztatási hálózat a Nyugat-Dunántúlon, általa megvalósulhat a hiányszakmák képzése, vagy éppen a dolgozók munkahelyre utaztatása, jelenti a Magyar Rádió. Teljes cikk...


Obama amerikai munkahelyeket akar teremteni ázsiai körútjával

15 éve Az amerikai munkahelyek létrehozásában nevezte meg tíznapos ázsiai körútjának legfőbb célját Barack Obama amerikai elnök, aki szombaton érkezik útja első állomására, Indiába, majd ellátogat Indonéziába, Dél-Koreába és Japánba is. Teljes cikk...


Orbán: A roma közösség óriási munkaerőtartalékot jelent

15 éve Az unió érdekegyeztető csúcstalálkozóján az európai munkaadói szervezetek támogatták a magyar miniszterelnök azon céljait, amelyek a foglalkoztatás növelését és a társadalmi szolidaritás erősítését helyezik fókuszba. A jövő év első felében Magyarország tölti majd be az Európai Unió soros elnökének tisztét. Teljes cikk...


Ismeretlen fogalom lesz a munkanélküliség Németországban

15 éve Fellendült Németország gazdasága, így nem csoda, hogy a munkanélküliség 1992 óta a legalacsonyabb szintre süllyedt, áll a Világgazdaságban. Teljes cikk...


Elhelyezkedést segítő program indul a győri kistérségben

15 éve Legalább öt éve hátrányos helyzetű emberek elhelyezkedését segíti a győri kistérségben induló program, amelyet az Európai Unió és a magyar állam 67 millió forinttal támogat - mondta Rácz Sándor, a Győr-Moson-Sopron Megyei Társadalmi Egyesületek Szövetségének (TESZ) elnöke a projektnyitó előtt hétfőn az MTI-nek. Teljes cikk...


Átadták a "Fogyatékosságbarát munkahely" elismeréseket

15 éve Átadták a Fogyatékosságbarát munkahely díjakat hétfőn Budapesten, az elismerést kilenc szervezet érdemelte ki. Teljes cikk...


NGM: az Új Széchenyi Terv az egymillió új munkahely záloga

15 éve A 2011. január 15-én induló Új Széchenyi Terv legfontosabb célja: a foglalkoztatás dinamikus bővítése, tíz év alatt egymillió új és adózó munkahely létrehozása - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénteken az MTI-vel. Teljes cikk...


Vége lehet a 40 órás munkahétnek Németországban

15 éve A világgazdasági válságból gyors léptekkel kilábaló Németországban a várhatóan már idén is 3 százalékot meghaladó növekedés hatására egyre nagyobb a magasan képzett munkaerő hiánya, amit valószínűleg csak a munkaidő meghosszabbításával lehet egyensúlyozni - vélik kutatók. Teljes cikk...


Felszámolják a Ganz-Röck Zrt.-t

15 éve Miközben az elmúlt hetekben is folyamatosan tárgyalt a dolgozók elmaradt fizetéseiről a Ganz-Röck Zrt. menedzsmentje, már egy hónapja eldőlt, hogy a cégre felszámolás vár - értesült a Népszabadság. Teljes cikk...


Szakdolgozókat foglalkoztatnak uniós támogatással a Zala Megyei Kórházban

15 éve Két éven keresztül tizenegy szakdolgozó teljes foglalkoztatási költségét fedezi csaknem 50 millió forint uniós támogatásból a Zala Megyei Kórház - jelentette be Csidei Irén főigazgató szerdán Zalaegerszegen sajtótájékoztatón. Teljes cikk...


Tartós munkanélküliség Somogyban

15 éve A somogyi munkanélküliek közel negyven százaléka több mint egy éve nem tud elhelyezkedni; a megyei munkaügyi központ legutóbbi - szeptember végi - összesítése szerint a 24 ezret meghaladó regisztrált álláskereső közül csaknem kilencezren tartósan, legalább egy éve munkanélküliek. Teljes cikk...


Javulásnak indult a magyar munkaerőpiac

15 éve Két év hanyatlás után az idei második negyedévben növekvőre fordultak a foglalkoztatási mutatók az Európai Unióban, a munkanélküliség szintje pedig május óta csökken - derül ki az Európai Bizottság hétfőn nyilvánosságra hozott havi munkaerő-piaci figyelőjéből. Teljes cikk...


Megkezdődhet a világszintű munkanélküliség enyhülése

15 éve A vállalkozások világszerte keresik az új munkaerőt, ami az egyik első jele annak, hogy a globális gazdasági fellendülés stabil pályára állt - olvasható a legfrissebb Regus Business Tracker jelentés tanulsága a portálunkhoz eljuttatott sajtóközleményben. Teljes cikk...


"Az adórendszernek munkára kell ösztönöznie"

15 éve Varga Mihály államtitkár szerint olyan adórendszert kell alkalmazni, amely munkára ösztönöz, és a munkahelyteremtést is szolgálja. 16 százalékos lesz a személyi jövedelemadó, és arányos adózás lesz, mely a népességcsökkenés megállítására, és a gyermekvállalás ösztönzésére irányul - cikkezi a Magyar Nemzet. Teljes cikk...


Támogatott képesítésszerzés három szakmában Debrecenben

15 éve Első lépés címmel szervezett képzést alacsony foglalkoztatási eséllyel rendelkezőknek a Debreceni Humán Szolgáltató Kft. (DEHUSZ); a 70 milliós projekt szeptemberi befejezését követően 66-an szereztek OKJ-s képesítést három szakmában. Teljes cikk...


Elmaradásban vagyunk a munkát terhelő adókkal

15 éve A munkát terhelő adókat tekintve jelentősen elmaradásban vagyunk a régió országaihoz képest; a cél az, hogy a régiós országokkal egy szintre kerüljünk, majd lehagyjuk őket - mondta Varga Mihály, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár a 48. szegedi Közgazdász-vándorgyűlésen tartott előadásában a Napi Gazdaság híradása szerint. Teljes cikk...


Új Széchenyi Terv: bővülhet a kistérségi foglalkoztatás

15 éve Megújuló Magyarország - Zöld Gazdaságfejlesztés címmel csütörtökön Budapesten került sor az Új Széchenyi Tervhez kapcsolódó szakmai konzultációsorozat második részére - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium az MTI-vel. Teljes cikk...


896 millió forint támogatás a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásához

15 éve A megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásához szükséges eszközök vásárlására, átalakítására, a munkahely és a munkaeszközök korszerűsítésére 896 millió forint vissza nem térítendő támogatás áll a munkáltatók rendelkezésre - hívta fel a figyelmet a Média Unió a Társadalmi Tudatformálásért Közhasznú Alapítvány. Teljes cikk...


Kevesebb dolgozó az amerikai cégeknél

15 éve A várt növekedés helyett csökkent a foglalkoztatás az amerikai magánszektorban szeptemberben az ADP munkaadói szolgálat szerdán közölt adata szerint. Teljes cikk...


Áttelepítésekkel csökkentenék az oroszok a munkanélküliséget

15 éve Oroszországban Moszkván és környékén kívül gyakorlatilag nem keletkeznek korszerű munkahelyek, és nagyon csekélyek a bérek. A most elkészült észak-kaukázusi fejlesztési terv célja, hogy áttelepítésekkel csökkentsék a munkanélküliséget. Teljes cikk...


"Cigánynak születni hátrányt jelent a munkaerőpiacon"

15 éve Balog Zoltán államtitkár szerint ma Magyarországon cigánynak születni az esetek nagy többségében hátrányt jelent a munkaerőpiacon, az oktatásban és más területeken egyaránt. Teljes cikk...


Obama munkaerő-képzési programot hirdetett

15 éve Az önkormányzati főiskolák és a vezető amerikai nagyvállalatok partnerségére épülő munkaerő-képzési programot hirdetett meg hétfőn Washingtonban Barack Obama amerikai elnök. Teljes cikk...


A nyereségadó változásai

15 éve Az első fél évben 50, a másodikban 250 millió forint a nyereségadó kedvezményes kulcsának határa. A 10 százalékos tányakulcs korábban is létezett, alkalmazásához azonban szigorú feltételeket kellett teljesíteni, többek között a foglalkoztatás terén - írja a Világgazdaság. Teljes cikk...


Megvan a jövő munkahelyteremtő eszköze: energianád

15 éve A Nád MPS-H Kft. által kidolgozott bioenergetikai rendszer energianáddal váltaná ki a hazai importfüggőséget, amely akár nyolcvanezer munkahelyet is létrehozhat a következő évtizedben - értesült a Napi Gazdaság Kiss Gábor ügyvezetőtől. Teljes cikk...


Nekünk is jó hír: tovább csökkent a német munkanélküliség

15 éve Németországban szeptemberben tovább csökkent a munkanélküliség: a német munkaügyi hivatal (BA) csütörtökön közölt adatai szerint a regisztrált munkanélküliek száma 3,146 millió volt szeptemberben. Teljes cikk...


Csak a Fidesz választási témája a munkahelyteremtés

15 éve Az önkormányzati választás kampányában Orbán Viktor lakossági fórumain elmondta, hogy új munkahelyeket kell teremteni, de átfogó foglalkoztatási programmal egyelőre adós maradt a kormányzat. Feltűnő ugyanakkor, mennyire egyedül van a Fidesz, mennyire csak egy oldal választási témája a munkahelyteremtés. Berta László publicisztikája. Teljes cikk...


Továbbra is vonzó befektetési célpont Magyarország

15 éve Újabb nagybefektetők érkezhetnek hazánkba. A projektet tervezők között van többek között összeszerelő üzemet létesíteni szándékozó amerikai cég, elektronikai gyártó, német gépjárműipari beszállító, pénzügyi tanácsadó is - írja a Világgazdaság. Teljes cikk...


Száz dolgozót vesz fel a Knorr-Bremse

15 éve Bővíti telephelyét a Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. Több milliárdos gyár építését tervezi a cég, amely új munkahelyeket teremt, írja a Világgazdaság. Teljes cikk...


"A kormány határozott célja a munkahelyteremtés"

15 éve A kormánynak határozott elképzelései és világos gazdaságpolitikai céljai vannak, amelyek központjában a munkahelyteremtés áll - jelentette ki Varga Mihály, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár csütörtökön Szegeden. Teljes cikk...


Fellendíti a foglalkoztatást a schengeni csatlakozás

15 éve Fellendítené a Békés megyei Biharugra foglalkoztatási helyzetét Románia schengeni övezethez történő csatlakozása, hiszen Nagyvárad alig több mint 20 kilométerre fekszik az 1100 lelket számláló községtől, adja hírül az MTI alapján a Magyar Nemzet. Teljes cikk...


ILO: szociális válság közeleg

15 éve Csak öt év múlva, több mint nyolcmillió új munkahely révén állhat helyre a munkaerőpiac a válság előtti szintre a fejlett gazdaságokban - figyelmeztet a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO). A szervezet által készített tanulmány kiemeli, az elhúzódó "munkaerő-piaci recesszió" sok országban rontja a szociális kilátásokat. Teljes cikk...


A fogyatékkal élők jobb foglalkoztatásáért emelt szót egy magyar EP-képviselő

15 éve A következő félévben kialakítandó EU-tagállami foglalkoztatáspolitikai vállalásokban fokozott figyelmet kell majd fordítani a fogyatékos és megváltozott munkaképességű emberek munkaerő-piaci problémáira - hangoztatta Kósa Ádám (Fidesz) európai parlamenti képviselő egy brüsszeli megbeszélésen. Teljes cikk...


Jövőre minden második német dolgozni fog

15 éve Minden korábbinál több embernek lehet munkája Németországban a gazdasági fellendülés hatására; a berlini DIW gazdaságkutató intézet elemzése szerint 2011-ben csaknem minden második ember dolgozni fog a 82 milliós országban - cikkezi a Napi Gazdaság. Teljes cikk...


Uniós kulcsszerepet kapnak a "zöld" munkahelyek a jövő évtizedben

15 éve Az energiatakarékosságot szem előtt tartó "zöld" munkahelyek létesítésének kulcsszerepe van a 2020-ig terjedő európai uniós növekedési és foglalkoztatási stratégiában - jelentette ki Andor László, az Európai Bizottság foglalkoztatási és szociálpolitikai felelőse a kedden Brüsszelben kezdődött kétnapos miniszteri konferencián. Teljes cikk...


Amerika: csúcson a társadalmi egyenlőtlenség

15 éve Minden korábbinál nagyobb volt tavaly a jövedelmi különbség a gazdagok és a szegények között az Egyesült Államokban, elsősorban a foglalkoztatási helyzet romlása miatt. Teljes cikk...


Munkanélküli? - másfél évig még az is marad

15 éve A munkanélküliségi ráta 11 százalék volt a június-augusztusi időszakban, ugyanannyi, mint május-júliusban, miközben a munkanélküliek száma 467,2 ezerről 470,6 ezerre növekedett - közli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Teljes cikk...


150 ezer új munkahely vállalkozásfejlesztés keretében

15 éve Az új kormány a következő tíz évben egymillió új munkahelyet kíván létrehozni, ebből vállalkozásfejlesztés keretében 150 ezret - mondta Czomba Sándor a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára hétfőn Budapesten, a Baross Gábor Társaság rendezvényén. Teljes cikk...


Továbbra is központi kérdés az egymillió új munkahely

15 éve Orbán Viktor miniszterelnök megerősítette, hogy a kormány gazdaságpolitikájának fókuszában tíz év alatt, egymillió új munkahely létrehozása áll, adja hírül az MTI alapján a Magyar Nemzet. Teljes cikk...


Közmunkaprogramok a romák felzárkóztatásáért

15 éve Fokozottabban bevonná a jövőben a romákat a közmunkaprogramokba a kormány - jelentette ki Balog Zoltán államtitkár azt követően, hogy roma telepeken tett látogatást vasárnap Gyöngyösön és a közeli Halmajugrán. Teljes cikk...


350 milliárddal kell visszafogni jövőre a büdzsét

15 éve Munkaösztönző gazdaságpolitikát kell követni, és akkor lesznek befektetők, akik ma még más országokat választanak, ám később hozzánk jönnének. Magyarország regionális összehasonlításban is olcsó befektetési célpont. Teljes cikk...


Tízéves lett a felnőttoktatási program

15 éve Tízéves az EU Grundtvig-programja, amely a képzések és a tanulási mobilitás pénzügyi támogatásával segíti a felnőtteket készségeik fejlesztésében és foglalkoztathatóságuk javításában - adja hírül a Világgazdaság. Teljes cikk...


Foglalkoztatási Paktumot írtak alá a Gödöllői Kistérségben

15 éve Hatvan szervezet írta alá Gödöllőn a kistérség Foglalkoztatási Paktumának alapító okiratát, a partnerség létrehozásával közös kitörési pontokat fogalmaztak meg a térség foglalkoztatási szintjének növelése érdekében - közölte a kistérség kommunikációs cége szerdán az MTI-vel. Teljes cikk...


300 megváltozott munkaképességűnek biztosít munkahelyet az Auchan

15 éve Több száz megváltozott munkaképességű dolgozhat 2010-től az Auchan Magyarország 12 áruházában, ahol olyan munkaköröket tölthetnek majd be, mint az árufeltöltő, a pénztár hostess vagy az eladó - írja a a cég sajtóközleménye. Teljes cikk...


Másik utat épít a munkába az új kormányrendelet

15 éve Akár ezer ember foglalkoztatása is megoldható annak a kormányrendeletnek köszönhetően, amelynek értelmében az árvízkárok helyreállításában közmunkásokat is alkalmazhatnak az újjáépítésben részt vevő vállalkozások - írja a Világgazdaság. Teljes cikk...


Béremelés és munkahelyek a kkv-szektorban

15 éve A hazai mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv) negyede tervezi, hogy növeli alkalmazottainak létszámát a következő egy évben, harmaduk pedig a dolgozói bérek emelkedésével számol - derült ki a 700 kkv-vezető megkérdezésével végzett K and H Bank kkv felmérésből. Teljes cikk...


Nem a kormány, hanem a vállalkozások teremtenek egymillió munkahelyet

15 éve Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára szerint az egymillió új munkahely megteremtésének célja mozgósította az embereket, amikor megadták a Fidesznek a kétharmados felhatalmazást. Ezt azonban nem a kormány, hanem a vállalkozások fogják létrehozni - cikkezi az MTI nyomán a Magyar Nemzet. Teljes cikk...


Munka megváltozott munkaképességűeknek

15 éve Magyarországon 600 ezer megváltozott munkaképességű ember él, közülük 400 ezer aktív korú, és ebből a körből csak 35-40 ezren dolgoznak - mondta Bernáth Ildikó fogyatékosságügyi miniszteri biztos szerdán Törökszentmiklóson, egy megváltozott munkaképességű varrónőknek elkészült foglalkoztató átadása alkalmából. Teljes cikk...


MSZP: ne csak a nők mehessenek nyugdíjba 40 év munka után

15 éve Az MSZP törvénymódosítást kezdeményezett annak érdekében, hogy a legalább 40 év szolgálati idővel rendelkező munkavállalók nemtől függetlenül jogosulttá váljanak a száz százalékos öregségi nyugdíjra. Teljes cikk...


Nőtt a foglalkoztatottság Lengyelországban

15 éve Lengyelországban fordulat következett be a foglalkoztatásban az idei második negyedévben: az Eurostat szerdán ismertetett adatai szerint április-június között 1,1 százalékkal nőtt a foglalkoztatottak száma az előző negyedévhez képest. Előzőleg három egymást követő negyedévben csökkent a foglalkoztatottak száma. Teljes cikk...


Sikeres a sérült embereket foglalkoztató szekszárdi étterem

15 éve Három évvel ezelőtt nyitotta meg Szekszárdon különleges, Ízlelő Családbarát éttermét a Kék Madár Alapítvány, és sokan már akkor temették. Mészáros Andrea, az alapítvány vezetője Hollandiából hozta az ötletét, működtessenek egy olyan éttermet, ahol csak fogyatékkal élő munkavállalók dolgoznak. Vállalták az úttörő szerepét, és most úgy tűnik, bevált a kezdeményezés. Teljes cikk...


Vállalkozók is alkalmazhatnak közcélú munkásokat

15 éve Közcélú munkában részt vevőket is foglalkoztathatnak hamarosan azon vállalkozások, amelyek részt vesznek az árvíz sújtotta települések újjáépítésében - írja az MTI nyomán a Magyar Nemzet. Teljes cikk...


Csak részben hasznosultak a munkahelyteremtő támogatások

15 éve Az előző két kormány által megfogalmazott munkahelyteremtő célok csak látszólag teljesültek, mivel vidéken az látható, hogy a támogatási rendszerek nem olyan helyen hasznosulnak, ahol leginkább kellene - állapította meg Karakó László (Fidesz), az elmúlt évek kormányzati intézkedéseit vizsgáló albizottságának elnöke. Teljes cikk...


Ezeken a területeken terveznek toborzást a cégek

15 éve A munkáltatók továbbra is mérsékelt létszámbővítéssel számolnak. A III. negyedévben a cégek 62,4 százaléka nem változtat a létszámán, negyedük növekedést vár és 12,7 százalékuk elbocsát. Az adminisztratív szolgáltatás, víz - és hulladékgazdálkodás, a feldolgozóipar területén tervezik a legtöbb munkaerő-felvételt, áll az ÁFSZ jelentésében. Teljes cikk...


Lesz-e új munkahely az EU tagállamaiban?

15 éve Andor László, az Európai Bizottság foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi összetartásért felelős tagja szerint a gazdasági növekedés már idén beindul, de a munkahelyek száma csak kevés tagállamban emelkedik. Jövőre már csökkenhet a munkanélküliség a tagországok nagy részében - cikkezi az MTI nyomán a Világgazdaság. Teljes cikk...


Németország munkaerőpiaca kezd talpra állni

15 éve Németországban csökkent a munkanélküliség augusztusban, két éve nem volt ilyen alacsony, s nőtt a munkaerő iránti igény is. Teljes cikk...


Jövőre se számítsuk nagy toborzásokra, béremelésre

15 éve A foglalkoztatás emelkedéséhez legalább 3 százalékos éves gazdasági növekedésre lenne szükség Magyarországon, Lengyelországban és Csehországban, ám a közeljövőben ilyen növekedési ütem nem várható ezekben a gazdaságokban - áll az egyik legnagyobb londoni gazdaságelemző központ értékelésében. Teljes cikk...


A Jobbik felszámolná a magyar munkaerő "röghöz kötöttségét"

15 éve A Jobbik törvényjavaslatban kezdeményezi a lakásbérleteket sújtó adóterhek csökkentését a magyar munkaerő "röghöz kötöttségének" felszámolása, és egyúttal foglalkoztatásának növelése érdekében. Teljes cikk...


Folytatódhat a munkanélküliség csökkenése

15 éve A következő hónapokban tovább folytatódhat a munkanélküliség lassú csökkenése Magyarországon, ugyanakkor a szezonális munkák kifutásával év végére ismét 11 százalékra nőhet az állástalanok aránya - vélekedtek pénteken az MTI által megkérdezett elemzők. Teljes cikk...


KSH: több férfi van munka nékül

15 éve Idén május-júliusban 11 százalékos munkanélküliségi rátát mért a Központi Statisztikai Hivatal, ami 0,1 százalékponttal alacsonyabb, mint az egy hónappal korábbi adat, de 1,3 százalékponttal magasabb, mint tavaly ilyenkor. Az egy évvel korábbihoz képest 467 ezerre nőtt a munkanéküliek száma - derül ki a mai jelentésből. Teljes cikk...


Továbbra sincs elegendő ács és kőműves

15 éve Bár csökkent az álláskeresők száma, a foglakoztatási ráta érdemben továbbra sem változott hazánkban. Tartósan rossz a helyzet az építőiparban. Az export bővítésével a kis- és középvállalkozások helyzete javulhatna, így növekedhetne foglalkoztatás. Az Észak-Alföld régióban munkaerő-piaci program indult - cikkezi a Magyar Hírlap. Teljes cikk...


Részmunkaidőt és távmunkát akar a Jobbik

15 éve A Jobbik programjában is kiemelt helyen szerepelnek az alternatív foglalkoztatási formák, azaz a részmunkaidő és a távmunka támogatása - mondta Bertha Szilvia, a párt országgyűlési képviselője. Teljes cikk...


Magára talált a német munkaerőpiac

15 éve A német gazdaság javuló teljesítménye egyre inkább visszatükröződik a foglalkozatás növekedésében is - derül ki a német szövetségi statisztikai hivatal (Statistische Bundesamt) jelentéséből. Teljes cikk...


Dohányipari szabályozás: egészség vs. foglalkoztatás

15 éve Foglalkoztatási válságot okozhat Európában a dohány-adalékanyag betiltását tartalmazó WHO javaslat. Magyarországon legalább tízezren, Európában pedig háromszázezren válhatnak munkanélkülivé a javaslat miatt, adja hírül a hirado.hu. Teljes cikk...


Andor: korrekt a kapcsolat az új kormánnyal

15 éve Korrekt, szakmai jellegű a kapcsolata a kormánnyal Andor Lászlónak. A foglalkoztatásért felelős uniós biztos erről a Vasárnapi Híreknek adott interjúban beszélt. Teljes cikk...


Nem képzi magát a magyar

15 éve Az egész életen át tartó tanulás a versenyképesség fontos eszköze, mi azonban sereghajtók vagyunk ebben a tekintetben. Csapnivaló foglalkoztatási mutatónk is ezt igazolja. Teljes cikk...


Száz embernek ad munkát egy uniós program Nyíregyházán

15 éve Száz, halmozottan hátrányos helyzetű embernek teremt munkalehetőséget az Első lépés elnevezésű, európai uniós támogatású program keretében a nyíregyházi Regionális Érdekvédelmi Alapítvány - közölte Szegedi Sándor projektvezető szerdán a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhelyen. Teljes cikk...


A kétmillió inaktív országa - kőkemény feladat vár Orbánékra

15 éve A magyar gazdaság felzárkózása nem lehetséges a foglalkoztatási szint tartós növelése nélkül, ez azonban - az Orbán-kormány szerint - elsősorban nem a multik, hanem a hazai kkv-k feladata lenne. Magyarországon öt munkaképes korú emberből mindössze három van jelen hivatalosan a munkaerőpiacon. Teljes cikk...


Megvan, honnan lehet egymillió munkahelyet létrehozni

15 éve Az alacsony képzettségűek, szakképzetlenek foglalkoztatási aránya jelenleg 20-21 százalékos, ezen a területen van a legtöbb tennivaló - hangzott el a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a Nemzetgazdasági Minisztérium keddi közös sajtótájékoztatóján. Teljes cikk...


KSH: enyhén csökkent a munkaerőköltség 2009-ben

15 éve Enyhén csökkent 2009-ben az előző évihez képest az egy főre jutó havi munkaerőköltség nemzetgazdasági szinten a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozások és a költségvetési intézmények teljes vonatkozási körében - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 2010 júliusi statisztikai tükréből. Teljes cikk...


Egyszerűsített foglalkoztatás: ügyfélszolgálaton lehet érdeklődni

15 éve Telefonos, illetve internetes tájékoztató szolgálat segíti a tájékozódást az augusztus elsején hatályba lépett egyszerűsített foglalkoztatás szabályaival kapcsolatban. Teljes cikk...


Értékteremtő közfoglalkoztatás munkanélkülieknek

15 éve A Nemzetgazdasági Minisztérium át kívánja alakítani a közfoglalkoztatás teljes rendszerét, és csak az értékteremtő munkát támogatja. Ennek az elvnek valamennyi munkahely esetében érvényesülnie kell, ahol munkanélkülieket kívánnak foglalkoztatni - írja az MTI nyomán a Magyar Nemzet. Teljes cikk...


Nemcsak fizetést kap a dolgozók többsége

15 éve Magyarországon a munkavállalók több mint fele kap béren kívüli juttatást. A leggyakrabban a munkába járást adják béren felül a munkáltatók - derül ki egy állásportál felméréséből, amely arra is rámutat: a cafetériánál is számít a vállalat nagysága és a pozíció. Teljes cikk...


Átírná az Új Széchenyi-Tervet az LMP

15 éve A Lehet Más a Politika a foglalkoztatás és a fenntarthatóság szempontjait követve jelentősen módosítaná az Új Széchenyi-Terv (ÚSZT) mostani, "elavult és önellentmondásos koncepcióját, és számos konkrétummal bővítené a programot" - írja a párt közleményében. Teljes cikk...


Teret nyert a részmunkaidős foglalkoztatás

15 éve Közel egymillió teljes munkaidős állás szűnt meg a brit gazdaságban a válság kezdete óta, de teret nyert a részmunkaidős foglalkoztatás. Teljes cikk...


Körkép a 2009-es elbocsátásokról

15 éve A válság tömeges elbocsátást eredményezett a versenyszférában - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kiadványából. Teljes cikk...


Ismét nőtt a munkanélküliség Szabolcsban

15 éve Az utóbbi hónapok csökkenése után ismét nőtt a munkanélküliség Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, júniusban közel ezren kerültek az álláskeresők közé a térségben. Teljes cikk...


Sikeres a balkányi fiatalok képzésére indított program

15 éve Több mint háromszázan vettek részt azokon az ingyenes képzéseken, álláskeresési és személyiségfejlesztő tréningeken, amelyeket a balkányi ifjúsági tanácsadó iroda indított a város hátrányos helyzetű fiataljai számára. Az uniós finanszírozású projekt zárókonferenciáját pénteken tartották a szabolcsi kisvárosban. Teljes cikk...


Követhetetlen és eredménytelen az uniós források felhasználása

15 éve Egy kutatás szerint elsődlegesen a forráshiány enyhítésére használják fel az Európai Unió társadalmi programjaiból lehívható anyagi támogatásokat. A szakértők szerint Magyarország rendkívüli mennyiségű pénzt hív le, ellenben ezek felhasználása a megcélzott társadalmi csoportok helyzetében nem hoz javulást. Teljes cikk...


Feketén dolgoztatja az INA a magyarokat

15 éve Horvát sajtóbeszámolók szerint több mint 300 magyar dolgozót foglalkoztat tartózkodási és munkavállalási engedély nélkül a részben a Mol tulajdonában lévő INA olajipari vállalat. Teljes cikk...


Eltűnőben a nemi szerepek

15 éve Az antidiszkriminációs törekvések értelmében egyre több cég ügyel arra, hogy munkatársaikat kizárólag egynemű dolgozókként kezelje, ne pedig férfiak és nők gyülekezeteként. Az indíték érthető, viszont nem feltétlenül egészséges. Teljes cikk...


Új Széchenyi-Terv: vegyes fogadtatás

15 éve Vitára bocsátja és gazdasági konzultációsorozatot indít a kormány az új Széchenyi-Tervet. A munkaadói szervezetek kedvezően fogadták a vitaanyagot, míg a tervre adott politikai reagálások vegyesek voltak. Az LMP visszalépésnek tartja, a Jobbik bíztatónak ítéli a tervet. Teljes cikk...


Hazánkban 11,1 százalékos a munkanélküliség

15 éve A munkanélküliségi ráta 2010. április-júniusban 11,1 százalékot tett ki, ami 0,7 százalékponttal kevesebb az előző negyedévinél, de 1,5 százalékponttal magasabb az egy évvel korábbinál - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán. Teljes cikk...


Megszűnhet a fiktív foglalkoztatás Kubában

15 éve Kuba gazdasági és a munkaerő-piaci reformokra kényszerül az államháztartási hiány miatt. Raúl Castro kubai elnök nemrég azzal a kijelentésével keltett riadalmat a nemzetben, hogy minden ötödik dolgozó feleslegessé válhat. Az utcákon azonban nem úgy tűnik, mintha ettől félnének. Teljes cikk...


Kína is küzd a foglalkoztatás növelésével

15 éve Júniusban is 4,2 százalékos volt a munkanélküliségi ráta Kínában, a valós adatok azonban nem ismertek, adja hírül a Reuters alapján a Világgazdaság. Teljes cikk...


Munkahelyteremtés Orbán Viktor módra

15 éve A mostani politikai kurzus elkötelezett a munkahelyek létesítése mellett - jelentette ki Orbán Viktor a Sapa Profiles Kft. székesfehérvári beruházása kapcsán. A kormányfő azt mondta, a célként kitűzött egymillió új munkahelyet csak új termelési kapacitások beindításával lehet megteremteni. Teljes cikk...


Kevesebbet utaltak haza a vendégmunkások

15 éve Tavaly hosszú idő óta először csökkent az Európai Unió tagországaiban a külföldön dolgozó vendégmunkások által hazautalt összeg: összességében 17,9 milliárd euróra a 2008. évi 21,7 milliárdról. Teljes cikk...


Eltolódhat az egykulcsos személyi jövedelemadó bevezetése

15 éve Az ország teherbíró képességének gyengesége és a hiánycsökkentésre irányuló külső nyomás miatt eltolódhat a 16 százalékos egykulcsos szja januári bevezetése - írja a Népszabadság. Teljes cikk...


Gyermekmunka - a hatóság tehetetlen

15 éve Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa szerint sem a munkaügyi ellenőrzési hatóság, sem a gyermek védelmére hivatott szervek nincsenek felkészülve arra, hogy mit tegyenek abban az esetben, ha a gyermeket munkavégzésen találják - közölte az ombudsman hétfőn az MTI-vel. Teljes cikk...


Sorsfordító munkaerő-piaci program a Dél-Dunántúlon

15 éve Közel harminc településen több mint kétszázan vesznek részt a Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Sorsfordító, sorsformáló elnevezésű munkaerő-piaci programjában, amelynek keretében munkanélküliek önkormányzati és magán kertészetekben dolgoznak. Teljes cikk...


Matolcsy György: Magyarország elindult a pénzügyi függetlenség felé

15 éve Magyarország elindult a pénzügyi függetlenség felé - jelentette ki Matolcsy György. A nemzetgazdasági miniszter a foglalkoztatási reformról szólva elmondta: 10 év alatt 1 millió adózó munkahelyet teremtenek, a népesedési folyamatokat kedvezően befolyásoló adórendszer kialakítása a cél. Teljes cikk...


Ezer új állás Tiszaújvárosban: toboroz a Jabil

15 éve Ezer új dolgozót - köztük 200 diplomást - vesz fel az elektronikai termékeket gyártó Jabil tiszaújvárosi gyára, tudta meg a Népszabadság. Teljes cikk...


Amire ügyelniük kell a diákokat alkalmazóknak

15 éve Számos különleges előírás vonatkozik a diákmunkára, a fiatalok foglalkoztatására, írja a Világgazdaság. Teljes cikk...


Bevándorlóktól függnek az OECD-országok

15 éve Csökkent a legális bevándorlók száma az OECD-országokban. Ez azért lényeges, mert a migránsok adják a munkaképes korú lakosság bővülésének mintegy egyharmadát, mutat rá a Világgazdaság egy OECD jelentést idézve. Teljes cikk...


Még egy esélyt kaphatnak az üveggyár dolgozói

15 éve Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatásért felelős államtitkára Salgótarjánban folytatott tárgyalást a felszámolás alatt álló öblösüveggyár megmentéséről - olvasható a salgótarjáni önkormányzat honlapján. Teljes cikk...


Vizsgálják az elmúlt évek foglalkoztatáspolitikai intézkedéseit

15 éve Az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának újonnan létrehozott albizottsága vizsgálja az elmúlt nyolc év foglalkoztatáspolitikai vonatkozású kormányzati intézkedéseit - mondta Varga József (Fidesz), a bizottság alelnöke. Teljes cikk...


Mérséklődött az amerikai munkanélküliek száma

15 éve A múlt héten újonnan munkanélküli segélyért folyamodók száma a vártnál jobban, 21 ezer fővel 454 ezer főre mérséklődött, a várakozások 460 ezerről szóltak. A múlt héten közölt 472 ezres adatot 475 ezerre módosították. Négy heti mozgóátlaggal számítva a kérelmek 1250 fővel 466 ezerre csökkentek. Teljes cikk...


Liga: alapvető jogoktól fosztja meg a dolgozót a cselédtörvény

15 éve A Liga szerint a háztartási foglalkoztatás több alapvető jogtól fosztja meg a munkavállalót és legfeljebb statisztikák szépítésére alkalmas, adja hírül az MTI alapján a Népszabadság. Teljes cikk...


OECD: nem szabad a segélyeken spórolni

15 éve Tizenhétmillió új munkahelyre lenne szüksége a világgazdaságnak a hosszú távú stabilizálódáshoz - derült ki az OECD jelentéséből. Teljes cikk...


Több, mint félmillióan keresnek állást

15 éve Éves bázison csökkent, szezonálisan kiigazítva nőtt az álláskeresők száma júniusban - tájékoztat az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ). Teljes cikk...


Munka nélkül vannak a Zala megyei pályakezdők

15 éve Tizenkét százalék alá mérséklődött a munkanélküliek száma Zala megyében; a júniusban regisztrált 16 ezernél is több álláskereső közel hat százaléka pályakezdő - tájékoztatott Rubi János, a Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ zalaegerszegi kirendeltségének osztályvezetője. Teljes cikk...


Milyen területekre fókuszál a II. Széchenyi-terv?

15 éve Január 15-én, a Széchenyi-terv indításának tizedik évfordulóján startol a II. Széchenyi-terv, amelynek keretében tömegesen jelennek majd meg a pályázatok - közölte Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter. Teljes cikk...


Gyermekszegénységhez vezet a munkanélküliség

15 éve Riasztó a gyermekszegénység itthon és Európában. Magyarország lakói közül 13 százalékot tartanak szegénynek, viszont a gyermekeket alapul véve 20 százalék fölötti a becsült adat. A kutatók szerint a gyermekszegénység szorosan összefügg a foglalkoztatási szinttel, a családok jövedelmi viszonyaival és a képzetlenség is döntő. A Nyírségben a helyzet aggasztó, amelyen a több milliárdot felőrlő képzési programok sem segítettek. Teljes cikk...


Augusztustól él az új, egyszerűsített foglalkoztatásról szóló törvény

15 éve A munkaadók által korábban kifogásolt naponkénti elektronikus bejelentési kötelezettség nem változik, viszont a munkavállalóknak és a munkaadóknak is több ponton előnyösebb az új, egyszerűsített foglalkoztatásról szóló törvény. Teljes cikk...


Nő a termelékenység, ha a munkavállaló is tulajdonos

15 éve A munkavállalói tulajdon stabilabbá teheti a tulajdonosi szerkezetet - hangsúlyozta Andor László, az Európai Bizottság foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi befogadásért felelős biztosa egy brüsszeli tanácskozáson. Teljes cikk...


Több ezer embert keresnek a svájci pénzintézetek

15 éve A válság miatt végrehajtott drasztikus leépítések után ismét keresik a bankszakembereket a svájci pénzintézetek; a bankok, biztosítók, pénzügyi tanácsadó cégek és az ágazat más szereplői összesen több mint 4 ezer állást hirdettek június végén. Teljes cikk...


A fellendülés előszele: nőtt a részmunkaidős foglalkoztatás

15 éve A részmunkaidős foglalkoztatás erőteljes növekedése arra utal, hogy mind az Egyesült Államokban, mind az Európai Unióban megindult a gazdasági fellendülés - mondta Denis Pennel, a munkaközvetítő ügynökségek nemzetközi szövetsége, az International Confederation of Private Employment Agencies (CIETT) ügyvezetője. Teljes cikk...


Milliárdok a munkanélküliség enyhítésére Észak-Magyarországon

15 éve Ez évben 4 milliárd 881 millió forint jut a munkanélküliség enyhítésére az észak-magyarországi régió három megyéjébe az úgynevezett decentralizált foglalkoztatási alaprészből. Teljes cikk...


Ismét bebizonyosodott: nem éri meg a fekete foglalkoztatás

15 éve Fekete foglalkoztatáson kapott egy Tolna megyei vállalkozót a munkaügyi felügyelőség. Az adóhatóság 7,2 millió forintos büntetést szabott ki, írja a teol.hu alapján a Magyar Nemzet. Teljes cikk...


Új munkahelyek a kkv szektorban - érdemes pályázni

15 éve Versenyképességük fejlesztése és foglalkoztatási kapacitásuk bővítése érdekében összesen 200 millió forintra pályázhatnak a kisvállalkozások e hónap végéig, illetve szeptember 30-ig - derül ki abból a pályázati felhívásból, ami az Országos Foglakoztatási Közalapítvány (OFA) honlapján jelent meg. Teljes cikk...


Munkanélküli közmunkások dolgoznak az árvízvédelemben

15 éve Több mint kétezer munkanélkülit vonnak be szerdától közmunkásként a helyreállításba a tíz, ár- és belvíz elleni rendkívüli védekezésben érintett környezetvédelmi és vízügyi igazgatóságon - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium. Teljes cikk...


Hatórás munka kismamáknak: kötelezhető-e a munkáltató?

15 éve Mi a teendő, ha letelt a próbaidő, de nincs szerződés? Mikor kell kifizetnie a munkáltatónak a gyesről visszatérő kismama ki nem adott szabadságát? Kötelezhető-e a foglalkoztató a gyerekes szülő hatórás foglalkoztatására?Dr. Sipos Márta munkajogi szakértő válaszol az olvasók kérdéseire. Teljes cikk...


Tovább csökkent a munkanélküliség Lengyelországban

15 éve Lengyelországban várhatóan 12,0 százalékra csökkent a munkanélküliség májusban az áprilisi 12,3 százalékról - közölte a lengyel munkaügyi minisztérium hétfőn. Teljes cikk...


Kísérlet hátrányos helyzetű emberek munkába állítására

15 éve Negyven hátrányos helyzetű, tartósan munkanélküli ember képzését és foglalkoztatását segíti az az uniós program, amely júliusban indul Nyíregyházán - közölte Váradi Zsuzsanna, az Első Nyírségi Fejlesztési Társaság operatív igazgatója. Teljes cikk...


TÁMOP: 1100 roma foglalkoztatását segítették

15 éve Az év első öt hónapjában 1.103 romát vontak be a Szociális és Munkaügyi Minisztérium (SZMM) roma foglalkoztatás-szervezői projektjébe, amelynek fő célja a hátrányos helyzetű emberek munkaerőpiacra lépésének segítése - közölte a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal (FSZH). Teljes cikk...


Nyáron 10,6 százalék lehet a munkanélküliség

15 éve Nem mérséklődött a munkanélküliség áprilisban a munkaerőpiacra visszatérők számának növekedése miatt. A nyártól azonban javulás várható - írja elemzői véleményekre hivatkozva a Napi Gazdaság. Teljes cikk...


Több százezer munkahely rejlik a turizmusban

15 éve A turizmus nemcsak a létrehozandó egymillió új munkahely harmadát adhatja, de hozzájárulhat ahhoz is, hogy a nyolc általánost nem végzett, szakképzetlen munkaerőt is felszívja - hangsúlyozta Matolcsy György kijelölt nemzetgazdasági miniszter. Teljes cikk...


Nem fognak össze a gödöllői munkaerő-piaci szereplők

15 éve Egyebek mellett a munkaerőpiac szereplőinek összefogására, színvonalas képzési kínálatra, karrierkövetésre, illetve a tömegközlekedés fejlesztésére lenne szükség a gödöllői kistérség által nyújtott foglalkoztatási lehetőségek kiaknázására - olvasható a Gödöllői Foglalkoztatási Paktum felmérésének összegzésében. Teljes cikk...


Tízezer munkahely szűnhet meg egyes dohányfajták betiltásával

15 éve Magyarországon mintegy tízezer munkahely szűnhet meg, ha az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Dohányellenőrzési Keretegyezményének (FCTC) változásai hatályba lépnek - állítja a Magyar Dohánytermelők Országos Szövetsége (MADOSZ) közleményében. Teljes cikk...


Összefogás a foglalkoztatási helyzet javításáért

15 éve Mintegy 111 együttműködő partner: munkaügyi szervezetek, munkáltatók, önkormányzatok, civil szervezetek foglalkoztatási paktumot írtak alá Zalaegerszegen, a Göcseji Falumúzeumban csütörtökön. Teljes cikk...


Matolcsy: A foglalkoztatás áll a középpontban

15 éve A mezőgazdaság, a turizmus, az építőipar és a családon belüli munkavégzés az a terület, ahol gyorsan és tömegesen új munkahelyeket lehet létrehozni, elsősorban a képzetlen munkaerő számára - hangsúlyozta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszterjelölt. Teljes cikk...


Uniós forrásból képzi tovább dolgozóit a nyíregyházi légrugógyár

15 éve Több mint 130 millió forintos hazai és uniós forrásból képzi tovább több mint 150 dolgozóját a német érdekeltségű Phoenix Légrugó Technológia Gumiipari Kft. - jelentette be Jókay László, a cég ügyvezető igazgatója Nyíregyházán. Teljes cikk...


Közelebb viszik a fogyatékosokat a munka világához

15 éve A kapuvár-beledi kistérségben fogyatékkal élők nappali ellátásáról, foglalkoztatásáról gondoskodik a Sors-Társ szociális szolgáltatóközpont, amelyet a napokban adtak át Kapuváron. Teljes cikk...


Félmillióan vannak munka nélkül

15 éve Félmillióan voltak munka nélkül, s a munkanélküliségi ráta 11,8 százalékos volt a februártól áprilisig tartó három hónapos időszakban. Ez azt jelenti, hogy megállt a munkanélküliség növekedése –jelenti a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Teljes cikk...


Háromezer német bankár kerül utcára

15 éve A következő években leépítés várható a frankfurti bankoknál: a Hessen-Thüringen Landesbank (Helaba)szerdán ismertetett felmérése szerint háromezer állás szűnhet meg a németországi pénzügyi metropoliszban 2012 végéig. Teljes cikk...


A képzett szakmunkások a legkeresettebbek

15 éve Miközben a munkaerőpiacon jelenleg a képzett szakmunkások a legkeresettebbek, a magyar szakemberek képzettsége nem követi a piac igényeit, gyenge problémamegoldók, rosszul teljesítenek csapatban, és a munkavállalási hajlandóságuk sem megfelelő - állapította meg a Manpower felmérése. Teljes cikk...


Ha átalakulnak a kórházak, ki alkalmazza majd az orvosokat?

15 éve A kórházakat köztulajdonú közkereseti társasággá alakíttatnák át az intézménytulajdonosokkal. A Népszabadság úgy tudja, az is felvetődött, hogy az intézmények helyett az ellátást finanszírozó állami biztosító alkalmazná az orvosokat. Teljes cikk...


Terjed a részmunkaidő

15 éve Tavaly a válság miatt jelentősen, kétszázezerre nőtt a részmunkaidőben foglalkoztatottak száma Magyarországon, jelenti a Központi Statisztikai Hivatal. Teljes cikk...


Mérnökhiány Szekszárdon - indul a gyakornoki program

15 éve Pályakezdő mérnökök számára indít gyakornoki programot a szekszárdi autóipari klaszter, miután az autóipari beszállító cégek a városban és környékén nem találnak megfelelő számban és minőségben gyakorlattal rendelkező diplomás szakembert. Teljes cikk...


Rehabilitációs foglalkoztatás kezdődik Dombóváron

15 éve Csaknem nyolcvan megváltozott munkaképességű ember áll munkába az idén Dombóváron; az önkormányzat a város tulajdonában álló cégeknek is kötelezővé tette a törvényben előírt rehabilitációs foglalkoztatást. Teljes cikk...


Oszkó kitörő lelkesedéssel távozik

15 éve Oszkó Péter szerint az első negyedéves GDP adatok ismeretében biztosan állatható, hogy idén már nő a gazdaság, és a pénzügyminiszter szerdai budapesti tájékoztatóján megerősítette azt is, hogy a 3,8 százalékos GDP arányos államháztartási hiánycél tartható. Teljes cikk...


Figyelem! Jön a kedvezményes adó

15 éve A feketefoglalkoztatásban élen járó szektorokat új, kedvezményes adókulccsal terelné a legális gazdaság irányába a következő kormány - nyilatkozta a Figyelőnetnek Matolcsy György. Teljes cikk...


Munka fogyatékosoknak és gyógyult szenvedélybetegeknek

15 éve Ostyasütő üzemet létesítenének a jelenleg üresen álló nagylengyeli plébániaépületben, ahol megváltozott munkaképességűek számára teremtenének munkahelyet - írja a Zalai Hírlap. Teljes cikk...


Salva Vita: kevés fogyatékost alkalmaznak a cégek hazánkban

15 éve Míg az Európai Unióban minden negyedik megváltozott munkaképességű embernek van munkája, addig Magyarországon csak minden tizediknek - állítja a Salva Vita Alapítvány. Holott a cégek elkerülhetik a rehabilitációs járulék befizetését, ha minden 20. dolgozó után legalább egy megváltozott munkaképességűt alkalmaznak. Teljes cikk...


Nagy-Britanniában is csúcson a munkanélküliség

15 éve Nagy-Britanniában 1996 óta nem volt annyi munkanélküli, mint 2010 első negyedévében, adja hírül a Napi Gazdaság. Teljes cikk...


Rehabilitációs hozzájárulás: elérte a célját

15 éve A várakozásokhoz képest sokkal több cég döntött úgy, hogy nem fizet idén rehabilitációs hozzájárulást, helyette megváltozott munkaképességűeket foglalkoztat - írja a Napi Gazdaság csütörtöki száma. Teljes cikk...


Ezer fővel több dolgozót alkalmaz a ISD Dunaferr, mint kellene

15 éve Jelentősen túlteljesítette az ISD Dunaferr Zrt. tulajdonosa vállalásait a foglalkoztatási, foglalkoztatottakat érintő, illetve a kistérségi fejlesztési kötelezettségei területén - közölte a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) szerdán az MTI-vel a tanács ülése után. Teljes cikk...


Élénkül a munkaerőpiac, kevesebb az álláskereső

15 éve A gazdasági recesszió kedvezőtlen foglalkoztatási hatása egyre kisebb szerepet játszik a munkaerő-piaci folyamatokban, áprilisban ugyanis jelentősen csökkent a regisztrált álláskeresők száma - hívja fel a figyelmet a Szociális és Munkaügyi Minisztérium (SZMM). Teljes cikk...


Matolcsy lát esélyt az idei adócsökkentésre

15 éve Matolcsy György szerint a növekedés beindítása érdekében azonnali fordulatra van szükség az adórendszerben és a foglalkoztatásban; az idén az államháztartási hiány a GDP 4,5-6,5 százaléka között lehet. A leendő nemzetgazdasági miniszter lát esélyt egy idei adócsökkentésre és szigorú költségvetési politikát ígér. Teljes cikk...


Alkalmi munkavállalás: a vendéglátóipar a legnagyobb vesztes

15 éve Elsősorban a vendéglátásban okozhat problémát az alkalmi munkavállalói (am) könyv eltűnése. A mukaügyi felügyelők arról számoltak be, hogy a szabálytalan foglalkoztatás aránya nő, tudatja a Napi Gazdaság. Teljes cikk...


Elbocsátástól tartanak a Főkefe szombathelyi dolgozói

15 éve A megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató Főkefe Nonprofit Kft. mindent megtesz azért, hogy a lecsökkent állami támogatások mellett is megőrizze szombathelyi gyáregységének munkahelyeit - közölte a cég. A szakszervezet azonban nem ért egyet és tüntetnek pénteken a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő székháza előtt. Teljes cikk...


Részmunkaidőben dolgozhatnak az anyák

15 éve A kormányszóvivő szerint a Bajnai-kormány foglalkoztatást bővítő intézkedései nyomán már részben megvalósult az a cél, hogy gyermeküket nevelő édesanyák részmunkaidőben dolgozhatnak; idén januártól ugyanis a közszférában - a szülő kérésére - kötelező részmunkaidőben foglalkoztatni a gyes-ről, gyed-ről visszatérőket. Teljes cikk...


A hatékonyság gátja: kihasználatlan munkaerő

15 éve Azért nehéz növelni a foglalkoztatottságot és csökkenteni a munkanélküliséget, mert sok vállalatnál kihasználatlan a munkaerő egy része, így ha javul is a konjunktúra, először nem a munkaerő felvétele, hanem a belső hatékonyság és termelékenység javítása kerül előtérbe - mondta a Központi Statisztikai Hivatal elnöke. Teljes cikk...


Felülmúlta az elemzői várakozásokat a munkanélküliség

15 éve Felülmúlta az elemzői várakozásokat a munkanélküliség, ugyanis a ráta 11,8 százalékra emelkedett az első negyedévben, 16 éve nem volt ilyen sok álláskereső, jelenti a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Teljes cikk...


Miért nem dolgoznak a kismamák?

15 éve Az országok többségében nem képesek kielégíteni az igényeket a meglévő gyermekgondozási szolgáltatások, különösen igaz ez a három éven aluli gyermekek esetében. A hiány miatt csökkent az anyák foglalkoztatási aránya - derül ki a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet tanulmányából. Teljes cikk...


Közel 15 százalékkal növelték a cégek a cafetériát

15 éve A tavalyi évhez képest 2010-ben közel 15 százalékkal nőtt a cafeteria keretében adott juttatások bruttó értéke, ugyanakkor a jogszabály-módosítások hatására átrendeződött az igénybe vett elemek egymáshoz viszonyított aránya - derül ki a lapunknak eljuttatott felmérésből. Teljes cikk...


Fókuszban a foglalkoztatási rehabilitáció

15 éve Megkezdődött a szociális hét Szombathelyen, ahol a foglalkoztatási rehabilitáció, a megváltozott munkaképességű emberek problémái kerülnek előtérbe. Teljes cikk...


Több munka, kevesebb szabadidő - ez vár a nőkre

15 éve A nők kevesebbet keresnek, és még mindig sok fizetetlen munkát végeznek, írja az OECD friss jelentését idézve a Népszabadság. Magyarország az utolsók között van a nők foglalkoztatását tekintve. Teljes cikk...


Hullámvasúton a keresetek dinamikája a bérkompenzáció miatt

15 éve A közszférában hullámzóan alakultak a bérek a kompenzáció kifizetése miatt. A fogyasztói kereslet növekedésének feltétele, hogy növekedjen a foglalkoztatás, ami az új kormány politikájától is függ - mondták az MTI által megkérdezett elemzők. Teljes cikk...


Hol emelkedtek a legnagyobbat a bérek?

15 éve Az idei első két hónap során 10,3 százalékkal nőttek éves szinten a nettó keresetek, a bruttó összeg 3,7 százalékkal bővült. A nettó keresetek a versenyszférában 9,8 százalékkal, a költségvetési szervezeteknél pedig 11,3 százalékkal növekedtek, jelenti a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Teljes cikk...


Fidesz: kapjon prioritást a foglalkoztatás az EU-ban

15 éve Az uniónak elsőszámú prioritásként kell kezelnie a foglalkoztatás növelését - mondta Őry Csaba európai parlamenti képviselő. A néppárti politikus emellett az önfoglalkoztatók helyzetének méltó rendezését is kiemelten kezelné. Teljes cikk...


Biogázüzem épül a Tolna megyei Földespusztán

15 éve Évi negyvenezer tonna nyersanyagot, főként trágyát feldolgozó biogáz üzemet építenek a Tolna megyei Földespusztán. A közel 1,1 milliárd forintos költséggel létesülő erőmű éves villamosenergia-termelése hét gigawattóra lesz - közölte Koncz Gyula a Mil-Power Kft. ügyvezetője. Teljes cikk...


Tíz ember jutna egy állásra

15 éve Márciusban 644 ezer álláskereső szerepelt a munkaügyi központok nyilvántartásában, miközben ennek a tizedénél is kevesebb állásajánlatot kínáltak. Csoportos leépítést 26 cég jelentett be. Tavaly óta 14 százalékkal többen veszítették el a munkájukat, a munkanélküliségi ráta megközelíti a 15 százalékot. Teljes cikk...


Hazánk Kína kiemelt befektetési célpontja

15 éve A kínaiak kiemelt befektetési célpontnak tartják Magyarországot, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a világon elsőként Budapesten nyitott irodát a kínai befektetési ügynökség (CIPA), amely az egész EU-ra kiterjedő befektetésösztönzési és kereskedelemfejlesztési feladatokat lát el, írja a Világgazdaság. Teljes cikk...


Drága a magyar foglalkozatás és munkaerő - újabb cég vonul ki

15 éve Négyszáz dolgozó munkahelye szűnik meg július 20-ig Fehérgyarmaton: a kábelkorbács gyártását kell felszámolni több lépcsőben, amely két cég, a Fipkersz Kft. és a Relabor Kft. termelését érinti - adta hírül a Szabolcs Online szerdán. Teljes cikk...


Kevesli a román államfő a közszféra leépítéseit

15 éve Traian Basescu román államfő elégedetlen az államapparátusban eddig végrehajtott leépítések mértékével, ezért arra készül, hogy személyesen vonja felelősségre a kormányt. Teljes cikk...


Könyvelők szerint a gazdasági fellendülés még várat magára

15 éve Bár világszerte kevesebb az elbocsátás, és egyre kevesebb cég válik fizetésképtelenné, gazdasági fellendülés még várat magára, állítja a világ legnagyobb pénzügyi és számviteli szakembereket tömörítő szakmai szervezete, az ACCA (Association of Chartered Certified Accountants). Teljes cikk...


Tovább nő a magyar munkanélküliség

15 éve Még idén is csökken a foglalkoztatás, és nő a munkanélküliség Magyarországon - áll az Európai Bizottság elemzésében, amely kiemelte: a fiatalok munkanélküliségi mutatója januárban meghaladta a 30 százalékot. Teljes cikk...


Csökkent a munkanélküliek száma Észak-Magyarországon

15 éve Két százalékot meghaladóan, csaknem háromezerrel csökkent márciusban a regisztrált munkanélküliek száma az észak-magyarországi régió megyéiben az előző hónaphoz képest - közölte a regionális munkaügyi központ kedden. Teljes cikk...


Borsodban van a legtöbb munkanélküli

15 éve Két százalékot meghaladóan, csaknem háromezerrel csökkent a regisztrált munkanélküliek száma az észak-magyarországi régió megyéiben márciusban az előző hónaphoz képest. Az éves adatok azonban jelentősen romlottak. Teljes cikk...


Csapdában a balatoni munkaadók az új munkaügyi szabályok miatt

15 éve Bár az új munkaügyi jogszabály csak néhány napja lépett életbe, a munkaközvetítők és központok, sőt már az önkormányzatok is érzékelik: idén bedugulhat a szezonális foglalkoztatás - írja a Napi Gazdaság. A lap szerint ez különösen érinti a vendéglátást, s köztük a balatoni munkaadókat. Teljes cikk...


Vállalkozz okosan a Közép-Dunántúlon is

15 éve A mikro,- kis- és középvállalkozások, valamint a vállalkozást indítani szándékozók részére indult hétfőtől ingyenes szaktanácsadás a Közép-dunántúli régióban - mondta a regionális munkaügyi központ szakmai főigazgató-helyettese. Teljes cikk...


Csökkent a munkanélküliek száma Zala megyében

15 éve Fél év után először márciusban mérséklődött a munkanélküliek száma Zala megyében, a szezonális munkák megkezdése után pedig további csökkenés várható - mondta Deák Ferenc, a Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Zala Megyei Kirendeltségének osztályvezetője. Teljes cikk...


Szigorúan szolidáris MSZP

15 éve Az MSZP-ben sokan gondolkodnak úgy, hogy a szociális segélyezés területéről a munka világába kell jó értelemben kényszeríteni a munka nélkül élő rászorulókat, akik tudnának, de nem hajlandók dolgozni - fejtette ki a HR Portálnak Gúr Nándor, szocialista politikus, a parlamenti Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Bizottság elnöke. Teljes cikk...


Az MSZP összekötné a foglalkoztatást a családtámogatással

15 éve Az MSZP a foglalkoztatási helyzet megoldását összekapcsolná a családtámogatási rendszer átalakításával és folytatná az eddigi megkezdett lépéseket. A szocialisták a következő ciklusban 4-5 százalékkal csökkentenék az élő munka terheit. Teljes cikk...


Csökkent a bolgár munkanélküliség

15 éve Másfél év óta először csökkent a munkanélküliség Bulgáriában: a munkaügyi minisztérium adatai szerint a ráta márciusban 10,1 százalékra esett a februári 10,3 százalékról a szezonális foglalkoztatás növekedésének köszönhetően, adja hírül az MTI alapján a Magyar Nemzet. Teljes cikk...


Spanyolország: menjenek haza a munkanélküli bevándorlók!

15 éve Celestino Corbacho, a spanyol szocialista foglalkoztatási miniszter távozásra szólította fel a munkanélküli bevándorlókat, jelenti a Magyar Nemzet spanyol Expansión interjúja alapján. Teljes cikk...


Alkalmi munkavállalók bejelentése: az iparkamara moratóriumot kért

15 éve Moratóriumot kért az adóhivataltól az alkalmi munkavállalók bejelentésére vonatkozó szabályok alkalmazásánál a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara. A testület véleménye szerint az APEH elmulasztotta idejében közzétenni a szükséges adatlapokat. Teljes cikk...


Szigorú az új francia bevándorlási törvénytervezet

15 éve A francia kormány tovább akarja szigorítani a bevándorlásra vonatkozó szabályozást, egyebek között komoly büntetést szabna ki az illegális bevándorlókat foglalkoztatókra, tudatja a Magyar Rádió. Teljes cikk...


Rosszabb lett a munkavállalók helyzete

15 éve Egyre rosszabb lett az utóbbi évek során a magyar munkavállalók általános helyzete: alacsony munkabérekért dolgoznak hosszabb munkaidőben, és fenyegeti őket a munkanélkülivé válás - mondta Palkovics Imre, a Munkástanácsok elnöke. Teljes cikk...


MDF: közszolgákat a vállalkozásokba!

15 éve Frissen nyomott plakátokról "Munkahelyteremtő" Bokros Lajos mosolyog ránk, aki még rászolgálhat e névre, bár akkor több lesz az álláskereső állami alkalmazott, akiket várnak majd a vállalkozások. Az MDF programjának egyik fő iránya a piacképes vállalkozások támogatása. Interjú Tóth Tihamérrel, a párt programírójával. Teljes cikk...


Az amerikai foglalkoztatás hidegzuhanyként érte az elemzőket

15 éve A szerdán közölt amerikai magán foglalkoztatási adatok szerint az állások számának előrejelzett növekedése helyett ismét csökkent az alkalmazottak száma, írja a Világgazdaság a Bloomberg cikkét idézve. Teljes cikk...


Gordon Brown: Hasznosak a kelet-európaiak a brit gazdaságnak

15 éve A brit gazdaságnak hasznos a kelet-európai EU-polgárok nagy-britanniai munkavállalása - mondta szerdán Gordon Brown, a brit kormányfő. Teljes cikk...


Nem védi kollektív szerződés a dolgozók felét

15 éve A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) szerint tovább kell erősíteni a munkavállalók érdekvédelmét az országban, s valamennyi munkahelyen szükség lenne kollektív szerződésre, a kisebb cégek esetében pedig ágazati megállapodással lehetne a megfelelő dolgozói érdekvédelmet elérni. Teljes cikk...


"Nincs gazdasági indoka a vasárnapi munkavégzésnek"

15 éve Magyarországon - az unió több tagállamához hasonlóan - aláírásgyűjtés indul a közeljövőben a szabad vasárnapért - mondta el a Népszavának Sáling József, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének elnöke. Teljes cikk...


Feketén foglalkoztatják az őrző-védőket

15 éve Tízből kilenc embert illegálisan foglalkoztatnak a biztonsági cégek Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyében - írja keddi számában a Kisalföld. Teljes cikk...


Mesterházy: emelkedhet a munkabér

15 éve Mesterházy Attila, az MSZP miniszterelnök-jelöltje kijelentette, hogy a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége által megfogalmazott elvárásoknak kíván megfelelni, ha megválasztják. Ennek kapcsán arról is beszámolt, hogy az MSZP milyen célokat tűzött maga elé. Teljes cikk...


Befagyasztaná a minimálbért az LMP

15 éve Befagyasztaná a minimálbért, eltörölné a bérminimumot, s minimális garantált bért ajánl segélyek helyett az LMP. Egy rész neoliberalizmus, egy rész ökológiai gondolkodás. Az fn.hu - több más pártprogram után - most az LMP gazdasági elképzeléseit elemzi. Teljes cikk...


Munkanélküliség: áprilistól fordulat várható

15 éve A munkanélküliségi ráta 11,4 százalékra nőtt a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) jelentése szerint. Az elemzők nem vártak ekkora munkanélküliséget. A feldolgozóiparban, az építőiparban és a kereskedelemben a legrosszabb a helyzet. Jó hír, hogy a foglalkoztatás áprilistól az idénymunkák beindulásával javulhat, adja hírül a Népszabadság. Teljes cikk...


Megszűnik az alkalmi munkavállalói könyv

15 éve Április elsejétől megszűnik az alkalmi munkavállalói könyv és a közteherjegy, amelyek helyett egyszerűsített munkaszerződést kell kötni, illetve a munkáltatónak elektronikusan kell bejelenteni a foglalkoztatást az APEH-nak a munkavégzés megkezdését megelőzően, jelenti a Magyar Nemzet az MTI alapján. Teljes cikk...


Átszivárognak a Volvo-állások Kínába?

15 éve Mint ismert, megvették a kínaiak a svéd Volvot, így a pénzügyi problémák megoldódtak, azonban foglalkoztatási természetű kérdések merültek fel. Alkalmazottai ugyanis attól tartanak, hogy munkahelyeik fokozatosan átszivárognak majd Kínába. Az új tulajdonos azonban azt ígéri, hogy a Volvo megtartja önállóságát, és leépítésektől sem kell tartani. Teljes cikk...


Üzleti érdek a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása

15 éve A munkaadóknak üzleti lehetőségként kellene tekinteniük a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatására, mivel így mentesülhetnek a csaknem egymillió forintos rehabilitációs hozzájárulás megfizetése alól - hangsúlyozza a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ). Teljes cikk...


Segít a fogyatékosoknak a Fidesz-KDNP

15 éve A Fidesz-KDNP kiemelten kívánja kezelni a nemzeti ügyek politikája keretében a szociális területet és azon belül a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását, adja hírül az MTI alapján a Magyar Nemzet. Teljes cikk...


A magas munkanélküliséget nem a lusta álláskeresők okozzák

15 éve Az alapvető gazdasági ás társadalmi problémák az egyes emberek mentalitásában keresendők Magyarországon, idézi a Világgazdaság Yusaf H. Akbar, a budapesti CEU Business School MBA képzéseinek vezetőjét. Teljes cikk...


Az összes dolgozójától megvált egy siófoki szálloda

15 éve Minden dolgozóját elbocsátotta a siófoki, négycsillagos Casa Perla szálloda, a munkavállalók rendőri figyelmeztetésre hagyták el az épületet - írta pénteki számában a Somogyi Hírlap. Teljes cikk...


Szigorítaná a segélyezési rendszert a Jobbik

15 éve Választási sorozatunk első részében Sneider Tamás, a Jobbik alelnöke árulta el: csak napi élelmiszer fejadagot adnának azoknak, akik nem dolgoznak, ráadásul nem hajlandók teljesíteni a segélyhez jutás feltételeit. A párt szerint a vidék biztonsága érdekében két év alatt 7 ezer csendőrre van szükség. Teljes cikk...


Foglalkoztatási EU-csúcsot rendezhetnek

15 éve Európai uniós foglalkoztatási csúcstalálkozó megtartását javasolják az EU elnökségét az idén és a jövő év első felében betöltő tagállamok, Spanyolország, Belgium és Magyarország - jelentette be a három ország munkaügyi miniszterének csütörtöki brüsszeli találkozóját követően a belga Joelle Milquet. Teljes cikk...


USA: kevesebb az új álláskereső

15 éve Csökkent a munkanélküli segélyért először folyamodók száma az Egyesült Államokban, de nem annyira, mint amennyire az elemzők számítottak - az amerikai munkaügyi minisztérium csütörtöki közlése szerint. Teljes cikk...


Konferenciasorozat a munkahelyek megőrzéséért

15 éve Bár a GKI Gazdaságkutató Zrt. legutóbbi előrejelzése szerint a recesszió véget ér az első negyedévben, a gazdaság éves átlagban még stagnálni fog, így az üzleti élet szereplői számára továbbra is kihívást jelent a versenyképesség megőrzése, a munkahelyek megtartása. Teljes cikk...


Uniós szinten kellene finanszírozni az orvosképzést

15 éve Az orvosi képzés költségeinek visszafizetettése nem megoldás, a szabad munkaerővándorlás az Európai Unióban amúgy is erős jog. Ha viszont az orvosok hiánya európai probléma, akkor uniós megoldást kell találni, véli a Fidesz egykori szakminisztere. Teljes cikk...


Nehezebb ma munkanélkülinek lenni, mint a rendszerváltáskor

15 éve Lassul a munkanélküliség növekedése a Közép-dunántúli régióban, de a regisztrált álláskeresők még mindig csaknem annyian vannak, mint az 1990-es évek elején voltak - mondta el Zimmermann József, a Közép-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ főigazgatója az MTI-nek. Teljes cikk...


Csökkent a brit munkanélküliség

15 éve Csökkent a munkanélküli segélyt igénylők száma az Egyesült Királyságban, nem erre számítottak az elemzők, írja a Napi Gazdaság külföldi lapokra hivatkozva. Teljes cikk...


USA: marad a magas munkanélküliség

15 éve Az amerikai gazdaság már túl van a pénzügyi válság nehezén, de hosszú ideig tartó magas munkanélküliség várható a súlyos recesszió miatt - állapították meg Barack Obama elnök vezető gazdasági tanácsadói kedden. Teljes cikk...


Új munkahelyek Pécsett

15 éve Új munkahelyeket jelenthet Pécsett már az idén az az együttműködési megállapodás, amelyet a Philips és az Elcoteq kötött energiahatékony fényforrások gyártására - közölte Szili Katalin kedden az MTI-vel. Teljes cikk...


Nőttek a lengyel bérek

15 éve A lengyel versenyszektorban 2,9 százalékkal nőttek a bérek februárban éves szinten a januári 0,5 százalékos emelkedés után - közölte a lengyel statisztikai hivatal kedden. Teljes cikk...


Foglalkoztatás: sereghajtók vagyunk az EU-ban

15 éve Magyarországon tavaly a foglalkoztatottak létszáma sokkal alacsonyabb volt mint egy évvel korábban, a 15-64 éves korcsoportra számított 55,4 százalékos foglalkoztatási ráta jelentősen alulmúlta a 64,8 százalékos európai uniós átlagot - derül ki a KSH Statisztikai Tükör című kiadványából. Teljes cikk...


Kistérségi összefogás a foglalkoztatás növelésére

15 éve Új munkahelyek teremtése, a foglalkozatási szint növelése, a képzések vállalati igényekhez való igazítása a legfőbb céljai egy alakuló kistérségi kezdeményezésnek, a Foglalkoztatási Paktumnak. Teljes cikk...


Péntekig lehet munkahelyteremtésre pályázni

15 éve Másfél milliárd jut a foglalkoztatás bővítésére, péntekig lehet pályázni a munkahelyteremtésre. Az ellenzéki oldal és a szakma azonban elégedeteln az eddig elért eredményekkel, a pályázat elbírálásával, írja a Népszava. Teljes cikk...


Nem tudják hova rakni a gyereket a dolgozó nők

15 éve Világszerte gondot jelent a dolgozó vagy dolgozni kívánó szülők számára, hogy gyermekeik számára megfelelő gondozást biztosítsanak - állítja a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) legújabb tanulmánya. Teljes cikk...


Mit várnak a vállalkozók az új kormánytól?

15 éve A vállalkozások a foglalkoztatást ösztönző, korszerű adórendszert, a bürokrácia csökkentését, a foglalkoztatás növelését várják az új kormánytól - mondta Vadász György, a Budapesti Kereskedelemi és Iparkamara (BKIK) általános alelnöke. Teljes cikk...


Megszűnhet a napszámosok foglalkoztatása

15 éve Több tízezer alkalmi munkás foglalkoztatása és több ezer, a napszámosoknak munkát adó mezőgazdasági üzem termelő tevékenysége kerülhet veszélybe április 1-jén, mivel betarthatatlan az ekkortól hatályba lépő, az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló törvény - állítják szakmai szervezetek. Teljes cikk...


A munkanélküliek száma 9,2 százalékkal nőtt Fejér megyében

15 éve Fejér megye: 9,2 százalékkal nőtt az álláskeresők száma, ennek oka az elbocsátás, és a kölcsönzöttek elküldése. A munkanélküliek száma meghaladja a 25.700-at - mondta el a Közép-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ PR-referense. Teljes cikk...


Közel 12 százalékos a munkanélküliség Komárom-Esztergom megyében

15 éve Mintegy egy százalékkal nőtt egy hónap alatt a munkanélküliség Komárom-Esztergom megyében, aránya a gazdaságilag aktív népességhez viszonyítva 11,8 százalék - közölte a Közép-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ. Teljes cikk...


Megállíthatatlan a spanyol munkanélküliség

15 éve Immár hét hónapja folyamatosan nő a regisztrált spanyol munkanélküliek száma, írja a Napi Gazdaság. Teljes cikk...


Jabil: 250 ember felvételét tervezi

15 éve Új projekteket nyert el a javítással, valamint integrált logisztikai szolgáltatással foglalkozó Jabil, s ennek nyomán májustól kezdődően akár 250 fővel is növekedhet a cégnél a dolgozók létszáma - írta keddi számában a Vas Népe. Teljes cikk...


Adócsökkentést és több munkahelyet ígérnek a pártok

15 éve Adó- és járulékcsökkentést és a foglalkoztatás bővítésének kiemelt kezelését ígérik a pártok a választási kampányukban. Teljes cikk...


Bokros: Reformok kellenek a munkahelyteremtéshez

15 éve Oktatási és adóreform alapozhatja meg Bokros Lajos szerint azt, hogy a vállalkozói szektor munkahelyeket tudjon teremteni. Teljes cikk...


EU: stagnál a munkanélküliség

15 éve Nem változott a munkanélküliség az euróövezetben és az Európai Unióban januárban az előző hónaphoz képest - közölte hétfőn az Eurostat. Teljes cikk...


Csak a kölcsönzött dolgozókra van igény

15 éve Az ország nyugati felében is egyre nagyobb a küzdelem az elérhető állásokért. A munkaerő-közvetítéssel és -kölcsönzéssel foglalkozó cégek ügyfeleinek száma egyre nő, a kínálatuk viszont hétről hétre csökken. A kölcsönzött munkaerő iránt folyamatosan nő az érdeklődés, jelenti a Napi Gazdaság. Teljes cikk...


Tovább foglalkoztatják a diósgyőri kohászokat

15 éve Egyelőre határozott időre, március hónapban tovább foglalkoztatják azt a 157 diósgyőri kohászati dolgozót, akik még tavaly október közepén állhattak munkába az Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ által indított 4 hónapos foglalkoztatási programnak köszönhetően. Teljes cikk...


500 milliót átcsoportosítanak a Munkaerő-piaci Alapba

15 éve A rendelkezésre állási támogatásban (rát) részesülők foglalkoztatására 500 millió forintot csoportosít át a Munkaerőpiaci Alapba a kormány a helyi önkormányzatok fejezetéből - a kabinet szerdai döntéséről a Szociális és Munkaügyi Minisztérium (SZMM) tájékoztatta az MTI-t. Teljes cikk...


Bajnai javaslatai az új kormánynak

15 éve Bajnai Gordon hétfői parlamenti évértékelő beszédében három fontos célt nevezett meg, amelyet a következő kormánynak és parlamentnek szem előtt kell tartania: az euró 2014-es bevezetését, a foglalkoztatás bővítését és a gazdasági növekedés beindítását. Teljes cikk...


Nettó 124 ezer forint - ennyit kerestünk tavaly átlagosan

15 éve Tavaly a reálkereset (a fogyasztóiár-index 4,2 százalékos növekedése mellett) 2,4 százalékkal maradt el az előző évitől. Az átlagos nettó kereset 124 100 forint volt 2009-ben - jelenti Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Teljes cikk...


Megtriplázná a közmunkások számát Tatabánya

15 éve Tatabánya önkormányzata háromszorosára növelné az idén a közcélú foglalkoztatásban részt vevők számát, s arra számít, hogy az ez évi, 1135 fős keretben már a szakképzett munkaerő is megjelenik - mondta a városháza személyügyi referense az MTI-nek. Teljes cikk...


Pályázatok munkahelyteremtő beruházások támogatására

15 éve A Szociális és Munkaügyi Minisztérium februárban pályázatokat hirdetett munkahelyteremtő beruházások támogatására - hívja fel a figyelmet a PricewaterhouseCoopers (PwC). Teljes cikk...


Segítik a romák munkaerő-piaci integrációját

15 éve A Szociális és Munkaügyi Minisztérium (SZMM) elindította roma foglalkoztatás-szervezői projektjét, amellyel 2500 roma munkaerőpiacra történő belépését szeretnék elősegíteni - mondta el Herczog László szociális és munkaügyi miniszter. Teljes cikk...


Létszámbővítésbe kezdenek a német nagyvállalatok

15 éve A németországi nagyvállalatok az idén már létszámbővítést terveznek. Teljes cikk...


Abszurd állásajánlat a Philips-től

15 éve Székesfehérvári gyárában ajánl állást a holland Philips elektronikai vállalat a franciaországi Dreux-ben felszámolás alatt álló gyára dolgozóinak, amit felháborítónak tartanak a francia szakszervezetek. Teljes cikk...


Több mint száz dolgozónak ad munkát a panelgyár Tolnában

15 éve Panelgyár épül Tamásiban, ahová 130 dolgozót vesznek fel az év második felében, írja a Tolnai Népújságra hivatkozva a Magyar Nemzet. Teljes cikk...


Hatszáz munkanélkülit fognak közmunkára Salgótarjánban

15 éve Salgótarjánban az idei közfoglalkoztatási terv keretében 638 tartós munkanélkülit alkalmaz közcélú munkára az önkormányzat 525 millió forintból, adja hírül az MTI alapján a Népszava. Teljes cikk...


Foglalkoztatás: jót tett a válságkezelés?

15 éve A kormány programja mérsékelte a foglalkoztatásban a válság miatt kialakult negatív trend hatását - mondta Pirisi Károly, a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal (FSZH) főigazgatója hétfőn a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság ülésén. Teljes cikk...


Száz dolgozót vesz fel a bútorgyártó cég

15 éve Újabb gyártási programot telepít magyar cégéhez az egyik legnagyobb német bútorgyártó és -forgalmazó, a Steinhoff Trend Design GmbH, ezzel újabb száz embernek adva munkát, adja hírül a Napi Gazdaság. Teljes cikk...


Bokros: A nyugdíj nem a szociális ellátás része

15 éve Öt kérdést próbált körüljárni Bokros Lajos és Ungár Klára a Kossuth Klubban rendezett vitájuk során. Az MDF elnöke több alkalommal aláhúzta: a szociális rendszer fenntartása nem mehet a munkára ösztönzés rovására, adja hírül a Népszava. Teljes cikk...


Mi marad a csődhullám után?

15 éve További fogyasztáscsökkentés, a munkanélküliség növekedése, s enyhén csökkenő bruttó hazai termék várható Magyarországon, ám 2011-től már fölfelé indulhat a gazdaság szekere. Félő azonban, hogy az idei csődhullám jócskán megtizedeli a kkv-kat, márpedig azoknak oroszlánrészük van a foglalkoztatásban. Teljes cikk...


Százezren vannak munka nélkül Szlovéniában

15 éve Szlovéniában megközelítette a 100 ezret a munkanélküliség az idén januárban: a statisztikai hivatal csütörtökön ismertetett adatai szerint pontosan 99.600-an voltak állás nélkül, 34,7 százalékkal többen, mint egy évvel korábban. Teljes cikk...


Minden harmadik európainak alacsony a képzettsége

15 éve Jelenleg minden harmadik munkaképes európainak alacsony a képzettsége, vagy egyáltalán nem rendelkezik hivatalos képesítéssel, és így 40 százalékkal kisebb a foglalkoztatottsági esélye, mint a középfokú végzettségüeknek - olvasható az Európai Bizottság által csütörtökön közzétett oktatási-foglalkoztatási jelentésben. Teljes cikk...


Több mint félmillióan vannak munka nélkül

15 éve Több mint duplájára nőtt januárban a bejelentett új állások száma decemberhez képest. mégis nőtt a nyilvántartott álláskeresők száma, már 653 ezren vannak munka nélkül A harmincezer bejelentett állásból húszezer támogatott állás - derül ki az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) honlapján közölt januári munkaerő-piaci adatokból. Teljes cikk...


"Politikai fordulat kell a munkanélküliség megállításához"

15 éve A Fidesz szerint a munkahelyeket meg kell védeni a szocialistáktól, és a munkanélküliség megállításához politikai fordulatra van szükség. Teljes cikk...


Jó gyakorlatok a munkahelyek megőrzésére

15 éve Közel negyven olyan, az unió által is támogatott programot mutatnak be a Békés Megyei Könyvtár és Tudásházban, amelyek a jó gyakorlatok ismertetésével segíthetik Békésben a munkahelyek megőrzését és teremtését - közölte a Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ főigazgatója. Teljes cikk...


Megváltozott munkaképességű dolgozókat keresnek

15 éve Hirtelen megugrott a megváltozott munkanképességű dolgozók iránti igény a munkáltatók részéről. Ennek nyilvánvalóan az az oka, hogy az idén több mint ötszörösére emelkedett a rehabilitációs hozzájárulás mértéke, írja a Napi Gazdaság. Teljes cikk...


Több ezer állás menekül meg és jön létre

15 éve Elindította a Szociális és Munkaügyi Minisztérium (SZMM) a munkahelyteremtő és -megőrző programokat, amelyek révén több mint 2000 új munkahely jöhet létre és 3.500-4.000 munkahely menekülhet meg - mondta Simon Gábor, a tárca államtitkára. Teljes cikk...


Új foglalkoztatási lehetőségre hívta fel a figyelmet Lamperth Mónika

15 éve Új foglalkoztatási lehetőségre, többletjövedelem szerzésére hívta fel a figyelmet, s egyúttal segítséget ajánlott az ápolási díjban részesülő kaposváriak számára Lamperth Mónika, a város szocialista országgyűlési képviselője. Teljes cikk...


Hány állás szűnt meg Amerikában? - hamarosan kiderül

15 éve Szakértők szerint 30 ezer állás szűnt meg az amerikai magánszektorban januárban a decemberi 84 ezer után, de biztosat még nem tudni, adja hírül az MTI alapján a Magyar Nemzet. Teljes cikk...


Észak-Magyarország: milliárdok közmunkára

15 éve Az észak-magyarországi régióban ebben az évben 2,63 milliárd forint jut közmunkára, ez a pénz csaknem négy és félezer ember munkához jutását segítheti - mondta Gúr Nándor (MSZP), az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának elnöke miskolci sajtótájékoztatóján kedden. Teljes cikk...


Munka és család: nem áll túl jól hazánk

15 éve A nők foglalkoztatása, a 0-2 éves gyermekek intézményi ellátása, valamint a rugalmas munkavállalási formák terén messze elmarad hazánk az európai országokhoz képest, így nem csoda, ha nehezen tudnak visszatérni a munka világába a gyereket vállalók, írja a Világgazdaság. Teljes cikk...


Hatékonyabbak a fogyatékosokat alkalmazó vállalatok

15 éve Nem csupán több tízmillió forint járulékot takaríthat meg, de a kutatások szerint hatékonyabb munkafolyamatokra és összetartóbb csapatra számíthat az a munkaadó, amely megváltozott munkaképességűeket is alkalmaz. Teljes cikk...


Feketén foglalkoztatott a szocialista képviselő?

15 éve Pert indított a munkaviszony-felmondás jogellenességének megállapítása ügyében Kálmán Imre, aki állítja: Vadai Ágnes, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára 2002 és 2006 között feketén foglalkoztatta. Az alperes cáfolja, hogy ebben az időszakban munkaviszony lett volna közöttük, írja a Magyar Nemzet. Teljes cikk...


Több ezer településőrt fognak foglalkoztatni

15 éve Az igazságügyi tárca számításai szerint idén 2.600-ra nő a településőrök létszáma - közölte Forgács Imre igazságügyi és rendészeti miniszter a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón. Teljes cikk...


Kétezer megváltozott munkaképességű ember veszíti el állását

15 éve Nem lesz határzár Battonyánál január elején, a rendőrség ugyanis nem járult hozzá. A dél-békési polgármesterek és az érintettek azért tiltakoznak, mert szerintük egy kormányrendelet miatt ellehetetlenült a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása - közölte Csanádapáca fideszes polgármestere. Teljes cikk...


Hangsúlyt kap a foglalkoztatáspolitika

15 éve Andor László szerint a gazdasági válság miatt hangsúlyos szerepet kell kapnia a foglalkoztatás- és szociálpolitikának az Európai Bizottságban (EB). A magyar uniós biztosjelölt erről az európai ügyek bizottságában tartott meghallgatásán beszélt szerdán. Teljes cikk...


KSH: 14 éves csúcson a munkanélküliség

15 éve Újabb csúcsot döntött a munkanélküliség, 2009. szeptember-november 10,5 százalék volt az állástalanok aránya. Erre 1996 óta nem volt példa - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Teljes cikk...


Megszűnt a leépítés a feldolgozószektorban

15 éve Csaknem négy éve nem tapasztalt aktivitást mutat a világgazdaság feldolgozóipari szektora, és két év óta első ízben nőtt az ágazatban a foglalkoztatás is - ez derül ki az egyik vezető londoni befektetési bankcsoport által összeállított legutóbbi globális gyáripari beszerzőmenedzser-index (PMI) adataiból. Teljes cikk...


Ha álláskeresőt alkalmaz, a cégé a munkanélküli segély

15 éve Jól járhat az a munkaadó, aki olyan munkaerőt alkalmaz, aki a válság miatt vált álláskeresővé. Megkapja ugyanis az álláskereső után járó munkanélküli segélyt és annak járulékait. A támogatási forma érv lehet a munkanélküli kezében az állásinterjún, írja a Világgazdaság. Teljes cikk...


Sokba kerülnek a munkanélküliek a kormánynak

15 éve Jelentős hiány keletkezett 2009 első háromnegyed évében a kormányzati szektorban, ebben igen nagy szerepet játszott a nagy munkanélküliség, hiszen a kormány 46 százalékkal többet költött a munkanélküli ellátásra az előző év azonos időszakához viszonyítva, adja hírül a Napi Gazdaság. Teljes cikk...


Németországban csökkent a foglalkoztatás

15 éve Németországban a válság következtében tavaly első ízben csökkent a foglalkoztatás 2005 óta. Teljes cikk...


Sok az álláskereső a Dunántúlon

15 éve Ötödik hónapja tart az álláskeresők számának mérsékelt növekedése a közép-dunántúli régióban; a 3 megyében mintegy 65 ezer regisztrált munkanélkülit tartanak számon - közölte a regionális munkaügyi központ PR referense. Teljes cikk...


Közmunkások lepik el Barcsot

15 éve Közmunkások javítják 2010-ben a barcsi közutakat és a járdákat, de emellett közterület takarítást is végeznek. Az önkormányzati intézmények nappali és éjszakai őrzését látják el, füvet kaszálnak, irtják a parlagfüvet, gondozzák a város parkjait, segítenek az időseknek és gyerekeknek. Teljes cikk...


Nem működik együtt az MSZP-vel az MSZOSZ

15 éve Teljesületlenek maradtak a szocialista vezetésű kormánnyal szemben támasztott elvárások az elmúlt nyolc évben. Pataky Péter, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének (MSZOSZ) elnöke a Népszabadságnak ezzel is indokolta, hogy ezúttal nem írnak alá együttműködési nyilatkozatot az MSZP miniszterelnök-jelöltjével. Teljes cikk...


Rolek Ferenc: 2010 első felét kell túlélniük a cégeknek

15 éve A Magyar Gyáriparosok és Munkaadók Országos Szövetségének (MGYOSZ) megítélése szerint 2010 első féléve igen nehéz lesz, ez az időszak nagyon megrostálhatja a vállalkozásokat, és azok a cégek, amelyeknek sikerül túlélniük, nagy valószínűséggel meg is maradnak - mondta Rolek Ferenc alelnök az MTI-nek adott interjúban. Teljes cikk...


Új munkaadói támogatást vezetnek be

15 éve Új foglalkoztatási támogatási formát vezet be a kormány: mindenki, aki a válság időszakában vált munkanélkülivé, és akit képes lenne egy munkáltató foglalkoztatni, az - mintegy ösztönző támogatásként - "magával viheti" segélye és annak járulékai összegét - jelentette be Kiss Péter társadalompolitikai miniszter. Teljes cikk...


Országos távmunka-ház program indulhat 2010-ben

15 éve A Magyar Távmunka Szövetség felkérésére Habsburg György elfogadta az országos távmunka-ház program fővédnökségét. A program a Távmunka Szövetség és a Magyar Vöröskereszt együttműködésével 2010-ben indulhat. Teljes cikk...


Fejér megye: csúcson a munkanélküliség

15 éve Fejér megyében tizenöt éve volt a mostanihoz hasonlóan magas a regisztrált munkanélküliek száma annak ellenére, hogy a térség foglalkoztatottsági mutatói még most is kedvezőbbek az országos átlagnál - mondta a regionális munkaügyi központ PR menedzsere az MTI-nek. Teljes cikk...


Jövőre 12 ezerrel nőhet a foglalkoztatottak száma

15 éve Az idei 70 ezres csökkenés után jövőre 12 ezerrel nőhet a foglalkoztatottak száma, ami gyakorlatilag stagnálást jelent - hangzott el a Szociális és Munkaügyi Minisztérium (SZMM) és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) közös keddi budapesti tájékoztatóján. Teljes cikk...


Ingyenes tanácsadó központ munkaadóknak

15 éve Magyarországon elsőként ingyenes, komplex szolgáltatást nyújtó tanácsadó központ segíti azokat a vállalkozókat, akik érdeklődnek a rugalmas foglalkoztatási formák iránt, vagy szeretnék az újszerű ismereteket saját vállalkozásukban alkalmazni, áll a lapunkhoz eljuttatott közleményben. Teljes cikk...


Pályázat: nem jár azonnali kizárással a fekete foglalkoztatás

15 éve A fekete foglalkoztatás miatt már az első elkövetéskor kizárja magát a cég az állami támogatást igénylő pályázatokból, viszont több vétséget két éven belül ismételten kell elkövetni a kizáráshoz - hívja fel a figyelmet az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF). Teljes cikk...


Több tízezer állást teremt a szélessávú internet Amerikában

15 éve Az amerikai kormány szélessávú internethálózatok bővítésével igyekszik munkahelyeket teremteni - közölte a washingtoni Fehér Ház. Teljes cikk...


Tartós munkanélküliség veszélyezteti Európát

15 éve Az Európai Unió jelenleg a növekvő tartós munkanélküliség veszélyével szembesül, amely azért aggasztó, mert a készségek romlásához és a munkaerőpiacról történő kieséshez vezethet, főleg az idősebb munkavállalók és a fiatalok körében. Ráadásul, a dolgozók egy része akár véglegesen is kikerülhet a munkaerőpiacról. Teljes cikk...


A válság eddigi mérlege: 20 millió munkahely szűnt meg

15 éve Világszerte legalább 20 millió munkahely esett áldozatul a globális pénzügyi és gazdasági válságnak 2008 márciusa óta. A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) legújabb tanulmánya szerint az EU-n belül mintegy 6,1 millió álláshellyel lett kevesebb a válság következtében. Teljes cikk...


Dolgozzunk újra együtt: program álláskeresőknek

15 éve Száz hátrányos helyzetű, társadalmi kirekesztődéssel küzdő képzetlen munkanélküli foglalkoztatását segítik Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében uniós támogatással, adja hírül az MTI alapján a Népszabadság. Teljes cikk...


Békés megye: összefogás a foglalkoztatás javításáért

15 éve Már több mint 170 Békés megyei önkormányzat, munkáltató és civil szervezet működik együtt annak érdekében, hogy javuljon a megye foglalkoztatási helyzete és versenyképessége - közölte a Paktum-Progress nevű program vezetője. Teljes cikk...


Litvánia: 13,8 százalékos a munkanélküliség

15 éve Litvániában 13,8 százalékos volt a munkanélküliség a harmadik negyedévben, ami 0,2 százalékpontos emelkedés az előző három hónaphoz képest. Egy évvel korábban 5,9 százalékos volt a munkanélküliség - közölte a balti ország statisztikai hivatala szerdán. Teljes cikk...


A vártnál több állás szűnt meg az amerikai magánszektorban

15 éve Az amerikai magánszektorban a szakértők által vártnál több állás szűnt meg novemberben. Teljes cikk...


Hat közmunkaprogramot indít a kormány

15 éve A kormány 13 milliárd forintos támogatással hat közmunkaprogramot indít januárban. A programokba 25 ezer álláskereső bevonását tervezik, és minden programhoz kapcsolódik képzés is - mondta Simon Gábor, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium (SZMM) államtitkára. Teljes cikk...


Oszkó: Jövőre csökken az adócentralizáció, nő a reálbér

16 éve Jövőre 39,4 százalékra - két év alatt majdnem 1 százalékponttal - csökken az adócentralizáció, és emelkednek a reálbérek - mondta Oszkó Péter pénzügyminiszter. Teljes cikk...


EU: rövid távú munkaerő-piaci intézkedések szükségesek

16 éve Rövid távú munkaerő-piaci intézkedéseket is magában foglaló, aktív foglalkoztatási politikára van szükség az Európai Unió tagországaiban, mert a nemzetközi gazdasági válság miatt a munkaerőpiacokon tovább romlik a helyzet - állapították meg a tagállamok munkaügyi miniszterei hétfői brüsszeli találkozójukon. Teljes cikk...


Bajnai: 11 százalékos munkanélküliség lesz jövőre

16 éve A foglalkoztatás visszaesésének mértéke már lassul, de a mélyponton még nincs túl az ország, a jövő év első fél évében a munkanélküliség aránya 11 százalék körül lehet - nyilatkozta a Népszabadságnak Bajnai Gordon. A miniszterelnök elmondta, hogy visszafogják a közszolgák év végi jutalmait. Teljes cikk...


Út a munkához: bevonják a cégeket is

16 éve A tervek szerint jövőre 110 milliárd forint hazai és 7,5 milliárd forint uniós forrást biztosít a kormány az "Út a munkához" programra. Ennek köszönhetően várhatóan 50-60 ezer fő lesz a foglalkoztatottak átlagos havi létszáma. Jövőre már cégeket is várnak a programba. Teljes cikk...


Tovább romlott a munkaerő-piaci helyzet Somogyban

16 éve Somogy megyében a múlt év azonos időszakához képest 21 százalékkal több álláskeresőt tartottak nyilván a munkaügyi kirendeltségek; az október végi zárónapon a regisztrációban szereplő 26 ezer álláskereső a gazdaságilag aktív népesség 19,3 százalékát tette ki. Teljes cikk...


4 millió munkahelyet darált be a válság az EU-ban

16 éve A nemzetközi gazdasági válság kezdete óta több mint 4 millió munkahellyel zsugorodott a foglalkoztatás az Európai Unióban, azzal együtt is, hogy a hatást valamennyivel csillapította a rövidített munkaidő és más módszerek alkalmazása. Teljes cikk...


Demján: Az országot a válság mentette meg a csődtől

16 éve Ha nem jön a világválság, meglehet becsődöl az ország, Magyarországot a válság mentette meg a teljes összeomlástól - idézte Demján Sándor nagyvállalkozót hétfői számában a Vas Népe. Teljes cikk...


Magasan képzett munkaerőt vár Finnország

16 éve Finn napot szervez az Európai Foglalkoztatási Szolgálat (EURES) és a Finn Nagykövetség november 28-án Budapesten, ahol az északi ország iránt érdeklődők közvetlenül találkozhatnak a finnországi állásajánlatokat, továbbtanulási- és ösztöndíj-lehetőségeket kínáló kiállítókkal - közölte a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal (FSZH). Teljes cikk...


Programiroda a vidéki munkahelyteremtő beruházásokért

16 éve Megkezdte működését szerdán a vidéki foglalkoztatás bővítését koordináló programiroda az agrártárcánál - mondta Pásztohy András, a programiroda tevékenységéért felelős Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) főtitkára. Teljes cikk...


Herczog: Cél a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása

16 éve A kormányzat egyik kiemelt céljának nevezte a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásának javítását Herczog László szociális és munkaügyi miniszter kedden Pécsett. Teljes cikk...


Vasutasok: nincs megállapodás, akár sztrájk is lehet

16 éve Továbbra sincs megállapodás a kormány és az öt reprezentatív vasutas szakszervezet között, az egyeztetést egy hét múlva folytatják - közölték az érintettek a hétfői kollektív munkaügyi vita után. Teljes cikk...


Boros és Bochkor nem kap a 200 millióból

16 éve Kétszázmillió forint végkielégítést fizet a Sláger Rádió azoknak az alkalmazottainak, akiket nem tud tovább foglalkoztatni - írja a Vasárnapi Bors. Teljes cikk...


"A rendszerváltás vesztesei a munkavállalók"

16 éve A rendszerváltás vesztesei a munkavállalók - jelentette ki Palkovics Imre. A Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke hangsúlyozta: programjuk célja a foglalkoztatás bővítése, az új munkahelyek létrejöttének támogatása. Teljes cikk...


Európa: nem javul a munkaerőpiacok állapota

16 éve Noha a derűlátás kezd eluralkodni a globális recesszió közeli végével és a fellendülés megindulásával kapcsolatban, a munkaerőpiacok állapota továbbra sem mutat javulást - írja a Világgazdaság. Teljes cikk...


Fókuszban a kézműipari hiányszakmák

16 éve A Foglalkoztatási és Szociális Hivatal és az Ipartestületek Országos Szövetsége a kézműipari hiányszakmákkal kapcsolatos problémák enyhítésén, a szakmák népszerűsítésén fog együttdolgozni. . Teljes cikk...


Munkaerőre szabott feladat, vagy feladatra szabott munkaerő?

16 éve Egyre nagyobb szerepet kap az atipikus foglalkoztatás a vállalatok HR stratégiájában. Bár egy globális felmérés alapján úgy tűnik, a magyarországi munkaadók jóval nyitottabbak a nem saját állományú munkaerő foglalkoztatására, mint a régió más országainak vállalatvezetői, a dolgozó beillesztésében (felvétel, betanítás) már nem remekelnek. Teljes cikk...


Más eszközt kell találniuk a feketemunkára a munkáltatóknak

16 éve Januártól megszűnik az alkalmi munkavállalói könyvvel történő foglalkoztatás lehetősége, melyet a munkáltatók a feketemunka leleplezésére használták, jelenti a Magyar Nemzet. Teljes cikk...


Támogatni kell a megváltozott munkaképességűeket alkalmazó cégeket

16 éve A Szociális és Munkaügyi Minisztérium egy olyan stratégiát dolgozott ki, amelynek célja a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásának bővítése. Czomba Sándor (Fidesz) szerint jelenleg az a fő kérdés, hogyan élik túl a következő hónapokat a megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató cégek. Teljes cikk...


Maximálnák a harmadik országbeli munkavállalók számát

16 éve A foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter rendeletben határozná meg a Magyarországon foglalkoztatható harmadik országbeli állampolgárok legmagasabb számát. Teljes cikk...


Ezernél is több településőrt foglalkoztatnak a jövőben

16 éve Sikerrel járt a településőri program: eddig az önkormányzatok több mint ezer településőr foglalkoztatásához nyújtottak be pályázatot - mondta Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter a kormány tízpontos közbiztonsági csomagjának eddigi eredményeit ismertetve. Teljes cikk...


Munkahelyteremtő törvénymódosítások Szlovákiában

16 éve A szlovák kormány a foglalkoztatási törvény módosításával próbál munkahelyeket megtartani és teremteni, illetve támogatja a munkahelyükről a válság miatt elbocsátott dolgozók egy részének visszavételét korábbi állásukba. Teljes cikk...


Tartós marad a magas munkanélküliség

16 éve Tartós és magas munkanélküliséggel kell számolni a válság miatt, és a munkahelyek visszanyerése, valamint újabbak létesítése csak a kilábalással együtt, annak következményeként fog megvalósulni - mondta Varga István nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának ülésén. Teljes cikk...


Az uniós forrásoknak nincs jelentős hatása a foglalkoztatásra

16 éve Az AAM Tanácsadó Zrt. elemzése szerint felül kellene vizsgálni az Új Magyarország Fejlesztési Tervet, mivel a világgazdasági körülmények, és Magyarország helyzete is jelentősen változott a terv 2006-os elkészítése óta. Teljes cikk...


Elbocsátások: csak egy megye bukott tíz százaléknál nagyobbat

16 éve Az országban egyedül Komárom-Esztergom megyében csökkent tíz százalékot meghaladó mértékben a foglalkoztatottak száma egy év alatt - közölte szerdán az MTI-vel a megyei munkaügyi központ. Teljes cikk...


Kiverte a biztosítékot Magyar javaslata a PDSZ-nél

16 éve A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) levélben fordult Bajnai Gordon miniszterelnökhöz, hogy ne támogassa a 2010. évi költségvetéshez benyújtott, Magyar Bálint által jegyzett módosító javaslatot, az ugyanis alkalmas a foglalkoztatás biztonságának csökkentésére. Teljes cikk...


Távmunkára buzdít a szaktárca

16 éve Ismét megrendezik, immár nyolcadik alkalommal az Országos Távmunka Konferenciát a Szociális és Munkaügyi Minisztérium és szakmai tanácsadó testülete, a Távmunka Tanács, valamint a Budapesti Munkaerőpiaci Intervenciós Központ közös szervezésében - közölte Simon Gábor, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára, a Távmunka Tanács elnöke. Teljes cikk...


További leépítések várhatók

16 éve Csak a jövő év második felére lélegezhetnek fel a német cégek dolgozói, áll a Világgazdaságban. Teljes cikk...


2012: foglalkoztatási rehabilitáció négyezer látássérültnek

16 éve Magyarországon évente 4500-6000 ember veszíti el a látását, ellátásuk az egészségügyi intézmények és a rehabilitációs szolgáltatók feladata. A szociális szaktárca szerint 2012-től éves szinten 4000 látássérült személy részesülhet elemi és foglalkozási rehabilitációban - hangzott el a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinikáján megrendezett Látás Napja konferencián. Teljes cikk...


Válságban még kiszolgáltatottabbak az ideiglenesen foglalkoztatottak

16 éve Az ideiglenes foglalkoztatásúak helyzete eddig sem volt túl stabil, és most a gazdasági válság miatt tovább romlott, ezért a szakszervezeteknek harcolniuk kell kiszolgáltatottságuk megszüntetéséért - mondta Pataky Péter, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) elnöke az MTI-nek, a Tisztes Munka Világnapja alkalmából szerdán tartott budapesti villámakció után. Teljes cikk...


Válságban felértékelődnek a foglalkoztatási szolgálatok

16 éve A foglalkoztatási szolgálatok szerepe felértékelődik a válságban, hiszen elősegítik a munkahelyek megtartását, és a különösen veszélyeztetett csoportok, például pályakezdő fiatalok, gyes-ről visszatért kismamák munkához jutását - mondta Kovács Géza, a Foglalkozatási és Szociális Hivatal (FSZH) főosztályvezetője. Teljes cikk...


Svájci Alap: újabb forrás a foglalkoztatás növelésére

16 éve A foglalkoztatás növelését, munkahelyteremtést célzó komplex programok támogatására pályázatot írtak ki a Svájci Hozzájárulás Alap (Svájci Alap) keretében az Észak-magyarországi és az Észak-alföldi régióban - közölte a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) az MTI-vel. Teljes cikk...


Jövőre több állást ígérnek

16 éve Jövőre lassú fellendülés indulhat, és ennek nyomán 2010 második felében a foglalkoztatás is bővülhet - mondta Katona Tamás, a Pénzügyminisztérium (PM) államtitkára pénteken Budapesten az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) plenáris ülésén. Teljes cikk...


Kötelező foglalkoztatni a kismamákat a közszférában - akár részmunkaidőben is

16 éve Kötelező lesz részmunkaidőben foglalkoztatni 2010. január 1-től a közszférában a gyes-ről, gyed-ről visszatérőket, ha kérik. Teljes cikk...


Mit érnek a foglalkoztatást ösztönző programok?

16 éve Hiába állítottak össze a foglalkoztatás csökkenését megakadályozó programokat, ezek hosszabb távon nem tudnak segíteni a gondokon. A munkahelymegőrző programok például csak felületi kezelésre elegendők - erre a megállapításra jutottak a Világgazdaság által megkérdezett szakemberek. Teljes cikk...


Elsőként a fizetések rázódnak helyre?

16 éve A második negyedévben a foglalkoztatás visszaesése ellenére is ugrásszerűen megemelkedtek a bérköltségek az eurózónában, a termelőipari és építőipari bérnövekedésekkel az élen. Teljes cikk...


Tíz százalékkal csökken a szociális tárca költségvetése

16 éve Jövőre az idei évhez képest közel tíz százalékkal, 88 milliárd forinttal csökken a Szociális és Munkaügyi Minisztérium (SZMM) költségvetése - közölte a szaktárca vezetője. Teljes cikk...


Csökkent a foglalkoztatottak száma az Európai unióban

16 éve Az euróövezetben 1,8 százalékkal, a 27 tagú unióban pedig 1,9 százalékkal csökkent a foglalkoztatottak száma a második negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva - jelentette hétfőn az Eurostat. Teljes cikk...


Felfüggesztették a központi munkaerő-piaci programot

16 éve Szeptember 14-i hatállyal felfüggesztik az átmenetileg nehéz helyzetbe jutott munkaadók támogatására irányuló "Munkahelyek megőrzéséért" elnevezésű központi munkaerő-piaci programot, így a programterveket csak jövő hétfőig fogadják be - mondta Réthy Pál, a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal (FSZH) foglalkoztatási és szolgáltatásfejlesztési főosztályának helyettes vezetője. Teljes cikk...


USA: mérséklődött a munkanélküliség

16 éve Az amerikai foglalkoztatásügyi minisztérium jelentése szerint az újonnan munkanélküli segélyért folyamodók aránya az elmúlt héten 26 ezerrel 550 ezer főre esett vissza, ami a legalacsonyabb érték július közepe óta. A Reuters felmérésében elemzők 560.000 fős értéket vártak a múlt heti felülvizsgált 576 ezres érték után. Teljes cikk...


Átképző tanfolyamok munkanélkülieknek

16 éve Szeptemberben több mint 50 szakmában indulnak átképző tanfolyamok a fővárosban és Pest megyében élő munkanélkülieknek, 3000 embernek teremtve ezzel nagyobb esélyt új állás megtalálásához - közölte a Közép-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ főigazgató helyettese pénteken az MTI-vel. Teljes cikk...


Nyugdíj melletti munka a rendőrségnél: megéri

16 éve Több száz személyt foglalkoztat a rendőrség nyugdíjuk folyósítása mellett, néhányan akár bruttó négyszázezer forintot is kapnak. Jövőre lép életbe az a törvénymódosítás, amely szerint a nyugdíj melletti jövedelemszerzés a minimálbérig terjedhet - tudta meg a Népszabadság. Teljes cikk...


Nagyfai börtön: több száz munkahely veszélyben

16 éve A nagyfai büntetés-végrehajtási intézet jövője és az ott dolgozók munkahelye miatt aggódik Kalmár Ferenc, a KDNP alelnöke, szegedi önkormányzati képviselő. Teljes cikk...


Németország: négymillió új munkahely?

16 éve A német szociáldemokraták 2020-ig megteremtenék a teljes foglalkoztatást. Frank-Walter Steinmeier négymillió munkahelyet ígért gazdaságpolitikai terveiben, áll a Világgazdaságban. Teljes cikk...


A Balatonnál razziázott az APEH

16 éve Az ellenőrzés során 626 vizsgálatot végeztek, és mintegy 27 millió forint bírságot szabtak ki a szabálytalankodókra. Teljes cikk...


Veszélyben ötezer termelő munkája - mentőöv a TÉSZ-eknek

16 éve Komoly pénzügyi zavarba kerültek a a dél-alföldi zöldség- és gyümölcságazatban működő termelői értékesítő szövetkezetek (TÉSZ) a válság és a nem túl hatékony működés miatt, ezért a kormány mentőcsomagot dolgozott ki. Bedőlésük esetén ugyanis ötezernél is több termelő család munkája válna kérdésessé, értesült a Világgazdaság. Teljes cikk...


Simon Gábor: Javul a foglalkoztatási helyzet

16 éve A kormány munkahelymegtartó és -teremtő, illetve a gazdaság élénkítésére tett intézkedéseinek is köszönhetően, a régióban egyedül Magyarországon javul tendenciózusan a foglalkoztatási helyzet: csökken a regisztrált álláskeresők száma, és a munkanélküliségi ráta, a foglalkoztatottak létszáma pedig emelkedik - mondta Simon Gábor, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára. Teljes cikk...


Növelhető a foglalkoztatás a mezőgazdaságban

16 éve A megújuló energiaforrásokban rejlő mezőgazdasági lehetőségek kihasználásával az egyre jobban gépesített, modernizálódó agráriumban is növelhető a foglalkoztatottak száma - mondta Gőgös Zoltán földművelésügyi és vidékfejlesztési államtitkár. Teljes cikk...


Fidesz: megbukott az Út a munkához program

16 éve Farkas Flórián szerint újra kell gondolni az Út a munkához programot, az ugyanis megbukott. A fideszes politikus Teleki László keddi tájékoztatójára reagált, ahol a romaügyi miniszterelnöki megbízott arra biztatta a vállalkozásokat, pályázzanak a romák foglalkoztatását elősegítő programokra. Teljes cikk...


"Pályázzanak a cégek a romák foglalkoztatását elősegítő programokra!"

16 éve Az MSZP arra biztatja a vállalkozásokat, vegyenek részt a romák foglalkoztatását is elősegítő programokban, amelyekre több tízmilliárd forint áll rendelkezésre - mondta Teleki László, az MSZP országgyűlési képviselője, romaügyi miniszterelnöki megbízott, keddi budapesti sajtótájékoztatóján. Teljes cikk...


Szezonális közhasznú és segédmunkából van most a legtöbb

16 éve Az aktív foglalkoztatáspolitikának, a szezonális csúcsidőszaknak, vagy a válság enyhülésének jeleként, hosszú idő óta először, májusban csökkent a nyilvántartott munkanélküliek száma. Annak jártunk utána, vajon ez a csökkenés tényleg a recesszió végét jelenti, vagy csupán arról van szó, hogy az aktív munkavégzésbe legkevésbé bevonható, szakképzetlen pályakezdők felmondták a kapcsolattartást a legális munkaerőpiaccal. Teljes cikk...


Mobilitás hiánya: röghöz kötnek a szoros kapcsolatok?

16 éve Aggasztóak a magyar munkavállalók nyelvi és gyakorlati ismereteinek hiányosságai. Ugyanakkor van mire építeni: növekszik az elkötelezettség, a felelősségvállalás, és az együttműködési készség a hazai munkavállalók körében - derül ki az IBM munkaerő-piaci tanulmányából. A felmérés szerint továbbra sem vagyunk mobilisak, ebben leginkább a lakóhelyhez való érzelmi kötődés gátolja meg a magyarokat. Szakértők szerint ezen attitűd megváltoztatását már az óvodában, iskolában el kellene kezdeni. Teljes cikk...


Új rendszer a munkanélküliség ellen

16 éve Az agrárgazdaságban foglalkoztatnák a munkanélkülieket elképzelt rendszerükben a Szegedi Tudományegyetem hallgatói, akik a nemzetközi agrárgazdasági világfórum esettanulmány versenyén vettek részt, írja a Világgazdaság. Teljes cikk...


Támogatás az egészségügyi intézmények foglalkoztatására

16 éve Június végéig jelentkezhetnek a Társadalmi Megújulás Operatív Programon (TÁMOP) belüli, a foglalkoztatás támogatására szolgáló 3,043 milliárd forintos pályázatra az egészségügyi intézmények. Eddig 25 intézmény pályázott, írja a Világgazdaság. Teljes cikk...


Amerika: nagyprojektek több százezer állásért

16 éve Barack Obama a következő 100 nap alatt 600 ezer állás teremtését vagy megőrzését várja a tíz nagyprojekttől, írja a Világgazdaság a Reuters alapján. Teljes cikk...


EU: egyszerűbb a fogyatékkal élő munkavállalók állami támogatása

16 éve Az Európai Bizottság két iránymutató dokumentumot fogadott el, amelyek a nagy összegű képzési támogatások, illetve a hátrányos helyzetű és fogyatékkal élő munkavállalóknak nyújtott támogatások mélyreható értékelésének kritériumait rögzítik. Teljes cikk...


A családtámogatási rendszer átalakításával nő a foglalkoztatás?

16 éve A családi pótlék összege idén és jövőre nem emelkedik - közölte Herczog László, szociális és munkaügyi miniszter, aki azt is kiemelte, hogy a családtámogatási rendszer átalakításának célja a foglalkoztatás növelése, nem a költségvetési megtakarítás. Teljes cikk...


Zalaegerszeg: összefogás a válságban

16 éve Az élelmiszeripari, könnyűipari cégek többsége megszűnt Zalaegerszegen, az építőipar nehéz helyzetben van; a kialakult válsághelyzetet a helyi adók csökkentésével, gazdaságélénkítéssel, a foglalkoztatás bővítésével, a szakoktatás fejlesztésével lehet enyhíteni - mondta Gyutai Csaba alpolgármester a hétfőn Zalaegerszegen tartott gazdasági fórumon. Teljes cikk...


Foglalkoztatásbővítésre fordítják milliárdos kölcsönüket a lengyelek

16 éve A Világbank három részletben, összesen 3,75 milliárd dollár (2,7 milliárd euró) értékben nyújt kölcsönt nyújt Lengyelországnak a munkaerő-piaci és az egészségügyi reformok finanszírozásához. Teljes cikk...


Tíz pontos terv az uniós foglalkoztatási válságra

16 éve A május 7-én Prágában tartott, nem túl sikeres EU foglalkoztatási csúcson tíz intézkedést fogadtak el. Céljuk a növekvő munkanélküliség megállítása, és a társadalmi elégedetlenség lecsillapítása, ami miatt emberek ezrei vonultak az utcára Európa-szerte. Teljes cikk...


Az építőipar miatt szenved az osztrák munkapiac

16 éve Elsősorban az építőipar veszteségei rontják a foglalkoztatás helyzetét Ausztriában, írja a Humán Rent Európa Csoport hírlevele az Austrian Times cikkére hivatkozva csütörtökön. Teljes cikk...


Európai minimálbérrel a szociális feszültségek ellen

16 éve A válság miatt szűkülő piacon éleződik a verseny mind a vállalkozások, mind a munkavállalók között, amely szociális feszültségekhez vezet - mondta Kósáné Kovács Magda. Az Európai Parlament Szocialista Frakciójának alelnöke szerint európai minimálbér nélkül nehezen biztosítható a szociális béke. Teljes cikk...


Milliárdokat költött Észak-Magyarország foglalkoztatási programokra

16 éve Közel hárommilliárd forint értékben vállalt kötelezettséget foglalkoztatási támogatásokra az Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ, miközben az idei keret nem éri el a 4,4 milliárd forintot - tájékoztatta a központ az MTI-t az Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Tanács ülését követően szerdán. Teljes cikk...


"Szabadítsák fel a fogyatékosok foglalkoztatási pénzét!"

16 éve A kormánynak fel kell oldania a Munkaerő-piaci Alapba a fogyatékosok foglalkoztatásra befizetett 4,2 milliárd forint zárolását, ugyanis helytelenül járt el, amikor ezt tette - mondta csütörtökön Szekszárdon, egy fogyatékkal élők számára szervezett fórumon, Soltész Miklós, a Fidesz-KDNP népjóléti kabinetjének vezetője. Teljes cikk...


A Bajnai-csomag alternatívái

16 éve Van-e alternatívája a Bajnai-csomagnak? A nyugdíjasokat vagy a vagyonosokat sanyargassuk? Elhibázott-e a magyar modernizációs stratégia? A főárammal, az általános vélekedésekkel szembehelyezkedő közgazdászok, baloldali teoretikusok: Szalai Erzsébet, Tamás Gáspár Miklós, Gazdag László is elmondják véleményüket. Teljes cikk...


Herczog László lesz az új munkaügyi miniszter

16 éve Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölt a konfliktushelyzetek kezelésében nagy gyakorlatot szerzett, kiváló embert jelöl szociális és munkaügyi miniszternek - mondta Szűcs Erika, a távozó szociális és munkaügyi miniszter kedden Budapesten újságíróknak. Sajtóhírek szerint a tárca várományosa Herczog László. Teljes cikk...


Foglalkoztatás: felhúzhatják egymást az önkormányzatok

16 éve A decentralizált források elosztásánál 2009-ben lehetőség nyílik olyan fejlesztésekre is, amelyek célja az egyes települések, kistérségek közötti fejlettségbeli különbségek csökkentése, illetve a helyi foglalkoztatási problémák megoldása. Teljes cikk...


Közel 40 milliárdos támogatás jut foglalkoztatást generáló beruházásokra

16 éve Összesen 37 milliárd forint támogatást nyújt telephelyek modernizálására és foglalkoztatást generáló beruházásokra európai uniós forrásból a kormány - jelentette be Varju László, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium (NFGM) államtitkára hétfőn a kormányszóvivői tájékoztatón. Teljes cikk...


A legsúlyosabb recessziót éljük a második világháború óta

16 éve Most már semmi kétség, az amerikai gazdaság a leghosszabb recesszióját éli át a második világháború óta - írta a vasárnapi The New York Times. Teljes cikk...


Titkolóznak a Szenior Foglalkoztatási Szövetség pályázatáról

16 éve A Magyar Nemzet szerint a munkaügyi minisztérium háttérintézményeként működő Országos Foglalkoztatási Közalapítvány (OFA) titkolózik a Vadász János vezette Szenior Foglalkoztatási Szövetség által elnyert, a 45 év felettiek foglalkoztatásának bővítésére szolgáló pályázat részleteiről. Teljes cikk...


Kritikus a foglalkoztatási helyzet a Koppány-völgyében

16 éve Kritikus a foglalkoztatási helyzet a Koppány-völgyében, a következő hetekben újabb elbocsátások várhatók - írta keddi számában a Somogy Hírlap. Teljes cikk...


SZMM: közfoglalkoztatás százezer embernek

16 éve A közfoglalkoztatási program keretében várhatóan közel százezer ember jut munkához az idén - közölte Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszter szombaton Nyíregyházán sajtótájékoztatón. Teljes cikk...


Nyírtelek: központ hátrányos helyzetűeknek

16 éve Hátrányos helyzetű embereket segítő oktatási, foglalkoztatási és szolgáltató centrumot alakítanak ki az Európai Unió támogatásával Nyírteleken - hangzott el a projekt bemutató konferenciáján, a Nyíregyháza melletti kisvárosban csütörtökön. Teljes cikk...


Óriási foglalkoztatásösztönző program indul Japánban

16 éve Ezerötszáz milliárd jen (12 milliárd euró) értékű, soron kívüli intézkedésekkel lendítené föl a foglalkoztatást a japán kormány, enyhítendő a mélyülő recesszió munkaerőpiaci hatásait - jelentette be csütörtökön a távol-keleti ország munkaügyi minisztere. Teljes cikk...


OCÖ: aggályos az Út a munkába program

16 éve Állásfoglalással tiltakozik az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) a kormány Út a munkához programjának romák foglalkoztatására vonatkozó egyes részei ellen - döntött a grémium szerdai budapesti közgyűlésén; a testület az ülésen elfogadta tavalyi mérlegbeszámolóját is. Teljes cikk...


Bekerülne az erkölcsi bizonyítványba a foglalkozástól eltiltás

16 éve A jövőben bekerülne az erkölcsi bizonyítványba az is, ha valakit a bíróság jogerős ítéletében eltilt foglalkozása gyakorlásától - erről az igazságügyi tárca büntetőjogi főosztályvezetője beszélt csütörtökön az MTI érdeklődésére, annak kapcsán, hogy elkészült a bűnügyi nyilvántartás szabályozását módosító jogszabálytervezet. Teljes cikk...


Szűcs: A válság sem veszélyezteti a százmilliárdos programot

16 éve Az Út a munkához programra elkülönített 100 milliárd forintot nem veszélyezteti a gazdasági válság - mondta Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszter kedden Szentendrén, eloszlatva a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének fórumán elhangzott aggályokat. Teljes cikk...


Elhagyják Amerikát a képzett bevándorlók

16 éve Szakértők szerint százezer, az Egyesült Államokban vezető pozícióban alkalmazott kínai és indiai szakember térhet vissza hazájába az elkövetkező öt év során, mert jobb feltételekkel tudnak munkát találni a fejlődő országokban, mint Amerikában. Teljes cikk...


Állásmentésről tárgyalt Barroso

16 éve Az Európai Bizottság ma a szakszervezetek és a munkaadók európai uniós szintű képviselőinek részvételével zajló különleges üléssel folytatta az európai gazdaságélénkítési terv végrehajtására irányuló munkáját. Az ülésen széleskörű egyetértés bontakozott ki arról, hogy a belső piac és a gazdaságélénkítési terv a megfelelő kiindulópontok a válság kezeléséhez és az európai munkahelyek védelmében történő fellépéshez, továbbá egyetértettek abban, hogy további uniós szintű intézkedésekre van szükség. Teljes cikk...


Változnak a foglalkoztatást elősegítő támogatások szabályai

16 éve Egyebek mellett a keresetpótló juttatás és a munkahelymegőrző támogatás szabályait is módosította a szociális és munkaügyi miniszter abban a rendeletében, amely a foglalkoztatást elősegítő támogatásokat szabályozó 1996-os alaprendeletet szabta újra - a jogszabály a Magyar Közlönyben jelent meg. Teljes cikk...


Út a munkához: Dombóvár környékén nincs pénz a bérekre

16 éve Több Dombóvár környéki önkormányzat nem tudja megelőlegezni az Út a munkához programban foglalkoztattak bérét, amelynek nagy részét az állam utólag téríti vissza - mondta Berta Ottília, a dombóvári többcélú társulás munkaszervezet-vezetője csütörtökön az MTI-nek. Teljes cikk...


Tovább élünk, de tovább is dolgozunk

16 éve A kormány 2016-tól évente négy hónappal növelné a nyugdíjkorhatárt, amely 2025-ben elérné a 65 évet. A Népességtudományi Kutatóintézet igazgatóhelyettese az InfoRádiónak elmondta: az eddigi adatok alapján 20 évente körülbelül 3 évvel növekszik a nyugdíjasok várható élettartama. Ez azt jelenti, hogy a módosítással is csak a jelenlegi nyugdíjfinanszírozás "tartósítását" lehet elérni. Teljes cikk...


ILO: regionális konferencia a válság megoldására

16 éve A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) 8. Európai Regionális Konferenciája február 9-én kezdte meg munkáját, hogy megoldást javasoljon a pénzügyi és gazdasági válságra, a növekvő munkanélküliségre és a társadalmi nehézségekre. Teljes cikk...


Jönnek a gazdaságfejlesztési pályázatok - kicsiknek, nagyoknak

16 éve Pénteken várhatóan 5+1 új pályázati felhívással bővül gazdaságfejlesztési kiírások köre. Újdonságnak számít a 2.1.3-as kiírás, amelynek célja magas foglalkoztatási hatású komplex projektek támogatása - értesült a Világgazdaság. Teljes cikk...


Csökkentik a parlament és az önkormányzatok létszámát

16 éve Gyurcsány Ferenc szerint a kabinet vasárnap ismertetett csomagját értékelheti úgy a Fidesz, hogy teljesül két korábbi, nagy követelése: a megyei önkormányzatok és a parlament létszámának csökkentése. Fókuszban továbbra is az adó-, szociális- és a foglalkoztatási rendszer átalakítsa van. Erről a miniszterelnök nyilatkozott hétfőn. Teljes cikk...


Nem reménykedik semmiben a lakosság és az üzleti szféra

16 éve A GKI által készített felmérés szerint sem az üzleti szféra, sem a lakosság nem volt még soha olyan pesszimista, mint 2009 januárjában. A lakosság túlnyomó többsége (88 százaléka) szerint családjának továbbra sincs módja félretenni. A foglalkoztatási lehetőség megítélése pedig alacsony szinten stagnált. Teljes cikk...


Az ekho még biztosan marad az idén

16 éve A kormányfő szerint a kormány egyelőre nem tervezi az eva és az ekho megszüntetését, bár azt elismeri, hogy ezekben az adókban van igazságtalanság, de megéri fenntartani, mert az eva és az ekho bevezetése sok embert hozott be az adórendszerbe. A vagyoni adók egységesítését megfontolná. A vállalkozások terheinek 1000 milliárdos csökkentésére legalább három évet várnunk kell. Teljes cikk...


2010 második felében indulhat be a gazdasági növekedés

16 éve Az állami újraelosztás mértékének erőteljes mérséklése, a vállalkozási szféra jövedelemfelhalmozó képességének erősítése, valamint a munkabér terheinek jelentős csökkentése révén lennének ellensúlyozhatók valamelyest a kedvezőtlen külső gazdasági feltételek Magyarországon. Hosszú távon a nagy ellátórendszerekhez is hozzá kell nyúlni - mondta az MTI-nek Petschnig Mária Zita. Teljes cikk...


Alaposan átszabná az adórendszert Gyurcsány

16 éve Érdemi adó- és járulékcsökkentésre van szükség - közölte Gyurcsány Ferenc miniszterelnök hétfőn azt követően, hogy közgazdászokkal egyeztetett. Teljes cikk...


Csökkenthető a társasági adó, ha korrekt a munkáltató

16 éve Sok és sokszor jogos kritika éri a magyar adórendszert. Az elvonások mértéke túl erős ahhoz, hogy a kis- és középvállalati szektornak megérje betartani a jogszabályokat. A jelentős mértékű adócsökkentésnek jelen pillanatban számtalan gazdasági és politikai akadálya van, de apró jelek észlelhetők. A társasági adó eddig is az adórendszerünk legigazságosabban működő eleme volt, amelyről azonban nem sokan tudták, hogy jelentős kedvezményeket ad. A feltétel egyszerű: csupán jogszerű, a feketegazdaságot kerülő munkáltatói attitűd kell hozzá. Teljes cikk...


Hárommilliárdos keret az egészségügyi hiányszakmákra

16 éve Az Új Magyarország Fejlesztési Terv Társadalmi Megújulás Operatív Programjában biztosított hárommilliárd forintos keret szolgálja az egészségügyi foglalkoztatás bővítését - tudta meg a Népszava az egészségügyi tárca államtitkárától. Teljes cikk...


Csúcsot döntött a német foglalkoztatás

16 éve Németországban tavaly rekord magasságba szökött a foglalkoztatottak száma: az év egészében 40,35 millióan voltak állásban, amire a német újraegyesítés, 1990 óta nem volt példa. Teljes cikk...


Milliárdok az egészségügyi intézmények fejlesztésére

16 éve Lezárult az első fordulója annak a pályázatnak, amely során összesen 75 milliárd forintra pályázhatnak egészségügyi intézmények a pólusprogram keretében - jelentette be az egészségügyi miniszter hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján. Teljes cikk...


AXA: 9 százalék fölé is kúszhat a munkanélküliségi ráta

16 éve A munkanélküliségi ráta 9 százalék fölé emelkedhet jövőre Magyarországon, ami több mint 60-80 ezer új munkanélkülit jelenthet - közölte az AXA Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt. az MTI-vel hétfőn. Teljes cikk...


Tavalyhoz képest huszonhatezerrel több az álláskereső

16 éve A foglalkoztatás elősegítése érdekében a kormány egyik célja az, hogy felgyorsítsa a munkahelyeket teremtő nagy infrastrukturális fejlesztéseket - mondta Tukacs István kormánybiztos csütörtökön a kormányszóvivői tájékoztatón. Teljes cikk...


Vita az iskolalátogatáshoz kötött szociális segélyezésről

17 éve Az iskolalátogatáshoz kötött szociális segélyezésről alakult ki vita hétfőn az Országgyűlésben az egyes szociális és foglalkoztatási tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitájában. Teljes cikk...


HEFOP: 25 milliárdot költöttek az egészségügyre

17 éve Több mint 25 milliárd forintot használtak föl az egészségügyben 2004 és 2006 között az európai uniós pénzforrásokból. A Humán Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (HEFOP) részeként elkészült beruházásokról - az uniós jogszabályok alapján - a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) ez év végéig köteles tájékoztatni a közvéleményt; az országos roadshow megkezdődött - írja a Világgazdaság. Teljes cikk...


Ötszáz tartós munkanélkülit foglalkoztattak Salgótarjánban

17 éve Az idén októberig 502 tartós munkanélkülit alkalmazott közhasznú, közcélú és közmunkán a Salgótarjáni Foglalkoztatási Kht.; rajtuk kívül 409 közérdekű munkára ítélt összesen 3009 napot dolgozott le - tájékoztatta Podos Gyula, a Kht. ügyvezető igazgatója szerdán az MTI-t. Teljes cikk...


Jelentős a lemaradás a hátrányos helyzetűek foglalkoztatásában

17 éve Az Európai Unió átlagához képest jelentős Magyarország lemaradása a hátrányos helyzetű emberek foglalkoztatásában - mondta Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszter az EQUAL Közösségi Kezdeményezés programzáró konferenciáján hétfőn Budapesten. Teljes cikk...


Akár százezreken is segíthet az Út a munkába program

17 éve A rendszeres szociális segélyezettek közül 80-100 ezer embernek az elhelyezkedését segítheti jövőre a szociális és foglalkoztatási tárgyú törvények módosítása - közölte Gúr Nándor, az MSZP-frakció foglalkoztatási munkacsoportjának vezetője hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón. Teljes cikk...


Negyedével csökkentené a munkahelyi baleseteket az unió

17 éve Az egészséges munkahelyekről szóló, az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség (EU-OSHA) által szervezett 2008-2009-es Egészséges munkahelyek - Jó Önnek, jó a vállalkozásoknak kampány a munkahelyi egészségvédelemmel és biztonsággal kapcsolatos közösségi stratégiával (2007-2012) összhangban hangsúlyozza a kockázatértékelés szükségességét, amely stratégia célja, hogy a szóban forgó időszakban EU-szerte negyedével csökkenjen a munkahelyi balesetek száma. Teljes cikk...


Továbbra sem állnak munkába az Alitaliánál

17 éve Folytatódik az egy hete kezdődött sztrájk az olasz Alitalia légitársaságnál. Hétfőn több mint száz, Rómából és Milánóból induló járatot töröltek. Teljes cikk...


Értékelték a kkv-k létszámbővítését

17 éve Hétfőn átadták Budapesten az első K and H kkv bizalom pályázat díjait. A fődíjat nyerő kisbéri Halmai-Therm Kft. 2007-ben 25 új alkalmazottat vett fel. A másik két díjazott a győri 3D CAD PLAN Kft. és az ÓHG Ózdi Hulladékgazdálkodási Kft. lett. A legjobb három pályázót kétmillió, egymillió, illetve 500 ezer forinttal támogatja a K Teljes cikk...


Bajnai: 1400 milliárd a kkv-knak

17 éve A következő két évben a vállalkozások 1400 milliárd forint közvetlen támogatáshoz juthatnak, amely döntő részben az uniós források átcsoportosításával valósul meg - jelentette ki Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter a Parlamentben rendezett csütörtöki gazdasági csúcson. Demján Sándor VOSZ-elnök szerint torzszülött a foglalkoztatás és a termelés szerkezete, és egymillió embernek kéne még bekacsolódnia termelésbe. Teljes cikk...


Segély helyett a munkára biztosít forrást az SZMM

17 éve A tervek szerint az "Út a munkához program" keretében jövőre fele-fele arányban jut pénz rendszeres szociális segélyre, illetve a foglalkoztatás ösztönzésére - jelentette ki Szűcs Erika kedden Egerben. Teljes cikk...


Ezermilliárdos programmal segíti a kkv-kon a kormány

17 éve Kétszázmilliárd forinttal megemeli a kormány azt a válságkezelő alapot, melyet néhány hete Bajnai Gordon jelentett be 807 milliárdos kerettel. A pénz uniós forrásból származik - olvasható a hétfői Világgazdaságban. Teljes cikk...


Bevált a foglalkoztatási stratégia: több és jobb munkahelyek

17 éve Az Európai Foglalkoztatási Stratégia bevált, hiszen több és jobb munkahelyeket teremtett, javultak a nők lehetőségei, és elmozdulás történt a tudástársadalom irányába, áll az Eurofound jelentésében. Teljes cikk...


Nem várható foglalkoztatásbővülés 2009-ben

17 éve A kormány nem számol foglalkoztatásbővüléssel a 2009-es esztendőben - jelentette be Csizmár Gábor, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára. Teljes cikk...


Jól hat a munkahelyi csapatra a vak dolgozó

17 éve Míg Nyugat-Európában minden negyedik látássérültnek van munkahelye, addig Magyarországon alig 10 százalékuk dolgozik. Pedig vannak szakmák - például gyógymasszőr, telefonos ügyfélszolgálatos, zenetanár - amelyekben látás nélkül is lehet boldogulni. Egyelőre azonban még sok a munkáltatói előítélet, pedig a látássértültek a munkahelyen duplán akarnak bizonyítani és jelenlétük a munkahelyi csapatra is pozitív hatással van. Október 15-én, a Fehér Bot napján a látássérülteket ünnepeljük. Teljes cikk...


A kkv-k dolgozóit is megóvná az unió

17 éve "A jelenlegi gazdasági helyzetben nagyon fontos, hogy a családok millióinak megélhetést nyújtó kisvállalkozói szektor megkapja a politika támogatását" - mondta vitaindító előadásában Herczog Edit európai parlamenti képviselő az általa összehívott, a kis- és közepes vállalkozások helyzetét megvitató kerekasztal-beszélgetésen az Európai Parlamentben. Teljes cikk...


Állami beruházásokkal tartanák életben a hazai építőipart

17 éve Az elkövetkező másfél év során állami megrendelésre, 1800 milliárd forintnyi építőipari beruházást kezdenek meg, mely közbeszerzési eljárás keretében kerülhet a hazai vállalkozásokhoz - jelentett ki Bajnai Gordon gazdasági miniszter a Magyar Fejlesztési Bank keddi rendezvényén. Ez is része a hazai vállalkozásokat segítő állami beavatkozásnak. Teljes cikk...


Megduplázták bevételeiket a dolgozó nyugdíjasok

17 éve Nyugdíj mellett több mint félmillióan szereztek tavaly adóköteles jövedelmet az APEH adatai szerint. A nyugdíjbiztosítótól mintegy százezren kérvényezték járadékuk növelését, mondván, az elmúlt időszakban 365 napig munkában álltak - összegezte a Népszabadság. Teljes cikk...


Pályázatok nyomán keletkező menedzseri állások

17 éve Közismert tény, de a HR szakemberek szempontjából talán még nem eléggé föltárt dolog, hogy sok gazdasági témájú, az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretein belül meghirdetett pályázat révén új menedzseri munkahelyek is keletkeznek. Teljes cikk...


Romlik az amerikai munkaerő-piaci helyzet

17 éve Az Egyesült Államokban a Conference Board által publikált foglalkoztatási index 109,3 pontról 108,4 pontra esett szeptemberben. Az előző év azonos időszakához képest pedig 10 százalékkal esett az index. 2009 második felében a Conference Board szerint a munkanélküliségi ráta elérheti akár a 7 százalékot is. Teljes cikk...


Növeli-e a foglalkoztatást az alkalmi munka?

17 éve Egyre népszerűbbek hazánkban is az atipikus foglalkoztatási formák beépülése a munkaerő-piaci folyamatokba. Ezek közül leginkább az alkalmi munkavállalásra jellemző, hogy olyan dolgozni kívánó magánszemélyek számára is legális munkalehetőséget teremt, akiknek kevés esélye nyílik az azonnali hosszú távú elhelyezkedésre. De vajon az elmúlt tíz évben az alkalmi foglalkoztatás valóban sok munkanélküli és egyéb hátrányos helyzetű számára teremtett lehetőséget? Teljes cikk...


Európai állásdömping Szombathelyen

17 éve Az uniós foglalkoztatási lehetőségekről tájékozódhatnak az Európai Foglalkoztatási Napok keretében Szombathelyen és az ausztriai Mattersburgban az Europe Direct és az Európai Foglalkoztatási Szolgálat (EURES) közös információs napján, az esemény szervezésében részt vett a Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ is. A program részleteit a szombathelyi vasútállomás épületében rendezett sajtótájékoztatón ismertették a szervezők. Teljes cikk...


Nőtt az álláskeresők száma Somogyban

17 éve Nőtt az álláskeresők száma Somogyban; a tavalyinál több az idős, az alacsony iskolai végzettségű és a pályakezdő munkanélküli, az előző évhez képest kétszer több férfi vesztette el az állását, mint nő - derül ki a Dél-Dunántúli Regionális Munkaügyi Központ legfrissebb jelentéséből. Teljes cikk...


Közmunka híján két évig nincs szociális segély

17 éve Huszonötmillió forintot nyert el rendszeres szociális segélyezettek foglalkoztatására a Paks-Dunaföldvár kistérség a Szociális és Munkaügyi Minisztériumtól - írta szerdai számában a Tolnai Népújság. Teljes cikk...


A kkv-kkal növelné a foglalkoztatást az unió

17 éve Az Európai Unió az egész uniós térségre szabott kisvállalati intézkedéscsomagot vezet be hamarosan, amelyről nemrégiben egyeztettek a versenyképességgel foglalkozó európai miniszterek. Teljes cikk...


GSZT: összehangolatlanok a foglalkoztatási programok

17 éve A foglalkoztatási programokra szánt összeg 50 milliárd forintra emelkedik a következő évben - hangzott el a Gazdasági és Szociális Tanács ülésén, ahol a hozzászólók elsősorban az országos fejlesztési stratégia hiányát, a különféle programok összehangolatlanságát kérték számon a kormányzati előterjesztőktől. Teljes cikk...


Bővülést várnak a foglalkoztatási paktumoktól

17 éve Szeptember 15-ig pályázhatnak a kiválasztottak az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány foglalkoztatási paktumok működésére kiírt pályázatra. A meghívásos pályázat keretében összesen 200 millió forint lel majd gazdára. Egy-egy pályázó paktum minimum 5 millió forintot és maximum 10 millió forintot kaphat általános tevékenysége támogatására. Teljes cikk...


Vártnál gyengébb az amerikai foglalkoztatási adat

17 éve A múlt héten újonnan munkanélküli segélyért folyamodók száma 15 ezer fővel 444 ezer főre emelkedett az Egyesült Államokban, szemben a várt 425 ezer fős emelkedéssel, míg a megelőző heti adatot is 4 ezer fővel felfelé, 429 ezerre módosították. Az adatközlő minisztérium felhívta a figyelmet arra, hogy a következő hetek adatait befolyásolhatja a hurrikán érintette államokban történő leállások, a most közölt adatokban ez a hatás még nem érvényesült. Teljes cikk...


A 25-54 évesek foglalkoztatási rátája közel az uniós átlaghoz

17 éve A 25-54 éves korosztály az egyetlen Magyarországon, amelynek a foglalkoztatási rátája közel áll az uniós átlaghoz, a többi rétegnél jelentős a lemaradás - mondta a Magyar Iparszövetség elnökségi ülésén tartott megbeszélésen csütörtökön Simon Gábor, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára. Teljes cikk...


Kabinet előtt az új munkaprogram

17 éve A kabinet első olvasatban megtárgyalta a miniszterelnök Megegyezés című írásában múlt héten ismertetett munkaprogramot - mondta a kancelláriaminiszter a szerdai fővárosi kormányszóvivői tájékoztatón. Teljes cikk...


Észak-Magyarország: foglalkoztatásra még egymilliárd forint

17 éve Alig egymilliárd forint elkölthető pénz van még abból a 8,21 milliárd forintból, amelyet az idén Észak-Magyarország költhet a foglalkoztatás bővítésére, munkahelyteremtő beruházások támogatására, az összeg nagy hányada ugyanis már gazdára talált - mondta Szabó József, a régió munkaügyi központjának főigazgatója. Teljes cikk...


Cégbezárási hullám sújtja az önkormányzatokat

17 éve Egymás után zárják be kapuikat vagy települnek át más országokba a Magyarországon működő és a foglalkoztatásban kulcsszerepet játszó cégek, amellyel nehéz helyzetbe hozzák az önkormányzatokat, áll a Magyar Nemzetben. Teljes cikk...


Új adócsomag: megvalósítható, de kockázatos

17 éve Megvalósíthatónak, de kockázatosnak tartja a kormányfő adócsökkentő programját Oszkó Péter, a Deloitte elnök-vezérigazgatója, valamint Vámosi-Nagy Szabolcs, az Ernst and Young adószakértője. Pataky Péter, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének elnöke jó tárgyalási alapnak nevezte, Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára nagyvonalakban egyet értett az elképzelésekkel, a LIGA szerint pedig az adócsökkentési tervek a vártnál mérsékeltebb intézkedéseket tartalmaznak. Teljes cikk...


Gyurcsány: Az olcsóbb foglalkoztatás a cél

17 éve Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerint az olcsóbb foglalkoztatás megteremtése a lényege szerdán nyilvánosságra hozott programjának. A politikus a MR1-Kossuth Rádió Magánhangzó című műsorában arról is beszélt, hogy lemond, ha a parlament nem fogadja el az adótörvényeket és a költségvetést. Teljes cikk...


A vártnál kevesebb friss munkanélküli az USA-ban

17 éve Az Egyesült Államokban a friss munkanélküliek száma a várt 443 ezer fő helyett 432 ezer főre csökkent a korábban mért 450 ezer után. Teljes cikk...


Filló: az alulképzettek lesznek munkanélküliek

17 éve Az MSZP képzéssel, átképzéssel és már 2009-től havi 20-30 ezer forintos szakmunkástanulói ösztöndíjjal javítaná a foglalkoztatási mutatókat. Filló Pál, a párt országgyűlési képviselője szerint nem igaz a Fidesz állítása, amely szerint válságos a magyarországi foglalkoztatási helyzet. Teljes cikk...


Szociális szövetkezetekben látja a megoldást a kormány

17 éve Szociális szövetkezetekkel, tranzitfoglalkoztatási programmal, a helyi vállalkozásfejlesztési központok hálózatának bővítésével növelné a jövő évtől a foglalkoztatást a kormány - írja a Napi Gazdaság. Teljes cikk...


ÁFSZ: apadt az álláskeresők száma júniusban

17 éve A nyilvántartott álláskeresők száma a júniusi zárónapon 415,6 ezer fő volt. Ez az előző hónaphoz képest 8,9 ezer fős (2,1 százalékos) csökkenést mutat, míg az előző év azonos hónapjához képest kisebb, 12,9 ezer fős (3,2 százalékos) növekedést regisztrálhatunk. Teljes cikk...


80 ezres leépítés az amerikai magánvállalatoknál

17 éve A vártnál sokkal több, nem kevesebb mint 79 ezer állás szűnt meg a múlt hónapban az amerikai magánvállalatoknál, közölte a helyzetet rendszeresen felmérő Automatic Data Processing (ADP) szervezet és a Macroeconomic Advisers tanácsadó cég szerdán. Teljes cikk...


Felfelé módosították az uniós munkanélküliségi rátát

17 éve Az Európai Unió statisztikai hivatala kis mértékben módosította kedden a havi munkanélküliségi adatokat a múlt év decemberétől kezdődően, mivel az eurózóna gazdasági növekedése lassult a magasabb energia-és élelmiszerárakkal, a szigorodó hitelfeltétekkel összefüggésben. Teljes cikk...


Apadt a munkanélküliek száma Németországban

17 éve Németországban a munkanélküliségi ráta a várt 7,9 százalék helyett 7,8 százalékra csökkent. A tartós munkanélküliek száma pedig 3,28 millió főről 3,16 millió főre csökkent. Teljes cikk...


Drasztikusan szigorítanak jövőre az alkalmi foglalkoztatás szabályain

17 éve Drasztikus szigorításokat tervez a jövő év elejétől a szaktárca az alkalmi foglalkoztatás szabályain, viszont tovább egyszerűsödik annak adminisztrációja - jelentette ki Székely Judit, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium szakállamtitkára a 20. Vasas Nyári Egyetemen csütörtökön Szombathelyen. Teljes cikk...


Kiss Péter a szakképzéssel javítani a foglalkoztatáson

17 éve A kancelláriaminiszter szerint Magyarországon jelenleg a vállalkozások 11 százaléka nem talál megfelelő szakképzettséggel rendelkező munkaerőt, s ha ez a helyzet megváltozna, 7 százalékponttal nőhetne a foglalkoztatottság mértéke. Teljes cikk...


USA: csökkent az új munkanélküliek száma

17 éve A múlt héten újonnan munkanélküli segélyért folyamodók száma 5 ezer fővel 381 ezerre csökkent a felülvizsgált korábbi 386 ezerről az Egyesült Államokban, azonban a várt értéket (375 ezer) meghaladja. Teljes cikk...


Romlott a foglalkoztatási helyzet az unióban

17 éve Az euróövezet országaiban nőttek a munkaköltségek az idei év első negyedében az egy évvel korábbihoz képest, miközben lassult a foglalkoztatás növekedésének az üteme - tette közzé pénteken az EU statisztikai hivatala. Teljes cikk...


Kismértékű változás a svéd munkaerőpiacon

17 éve Svédországban a munkanélküliségi ráta a várt 5,7 százalék helyett 5,9 százalékra csökkent csak májusban az áprilisi 6 százalékról. Teljes cikk...


Kevesebben kerestek munkát májusban

17 éve A nyilvántartott álláskeresők száma május végén 424 500 volt, ami áprilishoz képest 4,1 százalékos csökkenés, míg az előző év azonos időszakához viszonyítva 2,7 százalékos növekedés - mondta Pirisi Károly, a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal főigazgatója sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten. Teljes cikk...


Finn igen a Lisszaboni Szerződésre

17 éve A finn parlament szerdán elsöprő többséggel jóváhagyta a Lisszaboni Szerződést. Teljes cikk...


Bajnai: A bürokrácia mérséklése felér egy adócsökkentéssel

17 éve Az európai uniós átlagot meghaladó tartós gazdasági növekedés beindításához hozzá kell nyúlni a foglalkoztatást terhelő adókhoz és járulékokhoz, mérsékelni kell a bürokráciát, ami önmagában felér egy adócsökkentéssel, továbbá a munkaerő-piaci igényeknek megfelelő szakképzést kell megvalósítani - mondta Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter. Teljes cikk...


USA: aggasztó foglalkoztatási adatok

17 éve A múlt hónapban 48 ezerrel csökkent a nem mezőgazdaságban bérért és fizetésért dolgozók száma az Egyesült Államokban, a munkanélküliségi ráta pedig 5,5 százalékosra emelkedett - ezzel az elmúlt 3 és fél évben a legmagasabb értéket vette fel. Teljes cikk...


Hova kerülnek a munkaügyre költött milliárdok?

17 éve Tavaly 341 milliárd forintot használt fel a Munkaerőpiaci Alap az álláskeresők pénzbeli juttatásaira, a különféle elhelyezkedést segítő programokra, valamint egyéb, az alap forrásaiból megvalósítandó célokra - derül ki a most elkészített éves összesítésből. Teljes cikk...


A minimálbér eltörlésével növelnék a foglalkoztatást

17 éve Ezer milliárd forinttal csökkentené az Oriens pénzügyi tanácsadó cég által kidolgozott átfogó javaslat a foglalkoztatás költségeit, ehhez a forrást az állami kiadások mérséklésével, bizonyos adó- és járulékfizetési szigorításokkal biztosítanák - áll a szerzők tanulmányában. Teljes cikk...


Váratlanul bővült a foglalkoztatás Amerikában

17 éve Az ADP jelentése szerint (Automatic Data Processing) az Egyesült Államok magánszektorában a foglalkoztatottak száma májusban váratlanul 40 ezer fővel emelkedett, miközben 30 ezer fős csökkenést vártak - az áprilisi adatot 10 ezerről 13 ezerre javították. A váratlan emelkedés a pénteki foglalkoztatási adattal kapcsolatos várakozásokat is javíthatja. Teljes cikk...


2010 előtt változhat a gyes kifizetése

17 éve Még ebben a kormányzati ciklusban változhat a gyes rendszere - értesült a Népszava. A módosítás értelmében két év alatt kifizetnék a három évre járó pénzt. Teljes cikk...


Bajnai hathetente egyeztetne mindenkivel

17 éve Ahhoz, hogy a gazdaság visszaálljon egy gyorsabb növekedési pályára, az ország munkához való viszonyát kell megváltoztatni, hogy ne csak a felnőttek alig több mint fele dolgozzon - mondta Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter hétfőn a sajtónak, miután nemzetközi kamarák képviselőivel tárgyalt. Teljes cikk...


Dagad a német munkanélküliség

17 éve Májusban váratlanul növekedett a munkanélküliek száma Németországban, amire 2006 óta nem volt példa. A munkanélküliek száma 4 ezer fővel bővült szezonális kiigazításokkal, szemben a szakértői várakozásokban szereplő 20 ezer fős csökkenéssel. Áprilisban még 4 ezer fővel csökkent a munkanélküliek száma. Teljes cikk...


KSH: tavalyhoz képest nőtt a munkanélküliség

17 éve Ez év február-áprilisban a foglalkoztatottak száma 3 millió 850 ezer, a munkanélkülieké 323 ezer fő volt, ami 7,7 százalékos munkanélküliségi rátát jelentett. Teljes cikk...


Tizenhat milliárdos beruházás Nyíregyháza térségében

17 éve Az Eurout-Óbuda konzorcium nyerte el a Nyíregyháza térségében épülő szennyvíz-hálózat mérnöki lebonyolítói és kommunikációs tenderét - közölték az érintett önkormányzatok és cégek vezetői sajtótájékoztatón a nyírségi nagyvárosban csütörtökön. Az Európai Unió támogatásával 16 milliárd forintért építik ki Nyíregyháza külső városrészeinek, illetve bokortanyáinak, valamint Kálmánháza, Kótaj és Nyírpazony korszerű szennyvíz-hálózatát. Teljes cikk...


Munkát és biztonságot az európai dolgozóknak

17 éve Az új munkahelyek teremtése alatt minőségi, hosszú távú foglalkoztatási lehetőséget kell értenünk, szemben a mai állapotokkal - hangsúlyozta Harangozó Gábor szocialista európai parlamenti képviselő kedden Strasbourgban annak kapcsán, hogy az EP elfogadta az Anne Van Lancker belga európai képviselő által a lisszaboni stratégiához benyújtott, munkaügyi jellegű módosító javaslatokat. Teljes cikk...


Autistákat foglalkoztatnak Csókakőn

17 éve Felavatták az autizmussal élő fiatal felnőttek foglalkoztatására, elhelyezésére és oktatására alkalmas Autifarm első épületét szerdán Csókakőn. Teljes cikk...


ÁFSZ: csökkent a regisztrált álláskeresők száma

17 éve A nyilvántartott álláskeresők száma az előző hónaphoz képest 19,5 ezer fős (4,2 százalékos) csökkenést mutat, míg az előző év azonos hónapjához képest enyhe, 9,7 ezer fős (2,3 százalékos) növekedést regisztrálhatunk - áll a lapunknak eljuttatott közleményben. Teljes cikk...


Borsik: Képzést a 900 ezer alapfokú végzettségűnek!

17 éve A foglalkoztatás bővítésének fontosságát, valamint az ezt segítő hosszú távú, átfogó kormányzati programok mielőbbi kidolgozásának szükségességét hangoztatta az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének (ASZSZ) elnöke kedden Pécsett. Teljes cikk...


Büdzséje közel felét költi az unió a foglalkoztatás javítására

17 éve A hosszú távú gazdasági növekedést és a foglalkoztatás javítását szolgálja elsősorban a jövő évi európai uniós költségvetés az "uniós kormány" tervei szerint: a 116,7 milliárd eurónyi kifizetésekkel számoló büdzsének 45 százaléka jut ezekre a célokra. Teljes cikk...


Egy évtizede nem javul a foglalkoztatás helyzete

17 éve Annak ellenére sem bővült a foglalkoztatás 1998 óta, hogy a gazdasági növekedés folyamatos volt az adott időszakban. Az inaktívak létszáma 2 millió 591 ezer volt a múlt évben és 2 millió 868 ezer 1998-ban, miközben a munkanélküliek létszáma az év végén 312 ezret tett ki, mely kétezerrel magasabb, mint egy évtizede. Teljes cikk...


Kedvezőbben alakult az amerikai munkanélküliség

17 éve Áprilisban tovább csökkent a foglalkoztatás az Egyesült Államokban, de jóval kevésbé a vártnál. Áprilisban 20 ezerrel csökkent a foglalkoztatottak száma, a 81 ezres, márciusi csökkenés nyomában, közölték az illetékes amerikai kormányhivatalban pénteken. Februárban 63 ezerrel csökkent a foglalkoztatottak száma. Teljes cikk...


Utolsó esély a romák foglalkoztatására

17 éve Május 1-je a cigányok esetében a munka követelésének napját jelenti, mert a rendszerváltással megszűnt számukra a biztonságos megélhetés, a teljes foglalkoztatás teljes munkanélküliséggé változott - jelentette ki Horváth Aladár, a Roma Polgárjogi Alapítvány elnöke csütörtökön Budapesten. Teljes cikk...


Képzési program a Nyugat-Dunántúlon

17 éve Az alacsony iskolai végzettségűek, pályakezdők, ötven évesnél idősebb munkanélküliek és GYES-ről, GYED-ről visszatérők elhelyezkedésének segítése érdekében képzési programot indított a Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ - jelentették be a projektnyitó tájékoztatón szerdán Szombathelyen. Teljes cikk...


Új közmunkaprogramok: 4 500 foglalkoztatott

17 éve Újabb közmunkaprogramok indulnak 3,6 milliárd forint ráfordítással, az erdőművelési, vasúttisztasági és közútkarbantartó feladatok körülbelül 4 500 személynek adnak majd a következő hónapokban munkalehetőséget, és legalább a minimálbért jelentő keresetet - ismertette Lamperth Mónika szociális és munkaügyi miniszter. Teljes cikk...


A munka ünnepe összehozza a szakszervezeteket

17 éve A hat országos szakszervezeti konföderáció közül ismét csak négy ünnepli közösen május 1-jét Budapesten a Városligetben - jelentették be az érdekképviseletek vezetői hétfőn sajtótájékoztatón Budapesten. Teljes cikk...


8,2 milliárd Észak-Magyarország foglalkoztatásának bővítésére

17 éve Az idén összességében 8,2 milliárd forint fordítható a foglalkoztatás bővítésére az észak-magyarországi régió három megyéjében a Foglalkoztatási Alap decentralizált részéből, az év első negyedében a regionális munkaügyi központ ebből az összegből több mint 5 milliárd forintot már odaítélt a pályázóknak - mondta Mogyorósi Gyula, a regionális munkaügyi tanács elnöke. Teljes cikk...


Lamperth Mónika: Nem mondunk le senkiről

17 éve A leghátrányosabb helyzetű térségek felzárkóztatásának kulcsa a helyi szükségletekre alapozott, összehangolt gazdasági, közlekedési, egészségügyi, szakképzési, oktatási, foglalkoztatási és szociális fejlesztések biztosítása - mondta Lamperth Mónika csütörtökön Budapesten. Teljes cikk...


Foglalkoztatási program indult a Dél-Dunántúlon

17 éve A Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ 3,5 milliárd forintos foglalkoztatási programot indított elsőként az országban a hátrányos helyzetű álláskeresők munkaerő-piaci integrációjára - jelentette be az intézmény vezetője a program ünnepélyes nyitókonferenciáján csütörtökön Bonyhádon. Teljes cikk...


Egyre több az alkalmi munkás

17 éve A múlt évben csaknem 936 ezer alkalmi munkavállalói könyv volt érvényben, ez több mint 500 ezerrel nagyobb darabszám mint 2006-ban - derül ki a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal most elkészített összesítéséből. Teljes cikk...


MÁV-Trakció: elfogadták az új kollektív szerződést

17 éve A MÁV-Trakció Vasúti Vontatási Zrt. új kollektív szerződést írt alá a képviselettel rendelkező szakszervezetekkel, az új szerződés célja a hatékonyabb foglalkoztatás elősegítése oly módon, hogy az új szabályozás a munkavállalók számára se legyen hátrányos - közölte a cég csütörtökön az MTI-vel. Teljes cikk...


Nem hatékonyak a munkaerő-piaci programok?

17 éve További munkavállalást segítő programokkal bővíti repertoárját a munkaügyi minisztérium, sőt, még a szociális segélyek felvételének rendszerét is átszabja, hogy növelje a foglalkozatást. Mind több milliárdot költ az állam a foglalkoztatás növelésére, ám áttörést egyik intézkedés sem hozott. - írja a Magyar Hírlap. Teljes cikk...


Simor: Az egyik legnagyobb baj a foglalkoztatás

17 éve Simor András jegybankelnök szerint az ország jelenlegi egyik legnagyobb gondját az jelenti, hogy igen alacsony a foglalkoztatási ráta, másrészt a termékpiacok liberalizációját még nem sikerült megvalósítani, egyes esetekben erőteljes a piaci monopóliumok hatása. Teljes cikk...


Jogegyenlőségre számíthatnak a kölcsönzött dolgozók

17 éve Az Európai Unió második félévi francia elnökségének előkészítése keretében csütörtökön Párizsban tárgyalt Lamperth Mónika szociális és munkaügyi miniszter francia kollegájával. Teljes cikk...


Márciusban nőtt az új álláshelyek száma

17 éve A március hónapban bejelentett új álláshelyek száma 39 789 darab volt, számuk februárhoz képest 17 százalékkal nőtt, de az egy évvel korábbi adathoz képest is mérsékelt növekedés tapasztalható - áll a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal lapunknak eljuttatott közleményében. Teljes cikk...


Az orvosokon spórolnának az osztrákok

17 éve Az osztrák szociális partnerek - a munkáltatók és a szakszervezetek - évi 600 millió eurós megtakarítási lehetőséget látnak az egészségügyi rendszerben, főképp az orvosi honoráriumból és a gyógyszerkiadásokból. Teljes cikk...


Közmunka az elbocsátott dolgozóknak

17 éve 2005 végén megszűnt az ózdi Finomhengermű Munkás Kft., melynek következtében 320 dolgozó került az utcára. Az újbóli elhelyezkedés a nyugdíj előtt állóknak volt a legnehezebb, 51 egykori dolgozó máig nem talált állást. Helyzetük rendezésére született most megoldás - írja a Népszabadság. Teljes cikk...


Év végére hazánk kikerülhet a növekedési "gödörből"

17 éve A világgazdasági krízis és a túlfűtött belpolitikai küzdelem nehezíti a konvergenciaprogram végrehajtását - áll a GKI Gazdaságkutató Zrt.-nek az Erste Bank együttműködésével készült előrejelzésében. Teljes cikk...


Több mint ötmilliárd az észak-alföldi foglalkoztatás elősegítésére

17 éve Az észak-alföldi régióban 2008-2009 között az Új Magyarország Fejlesztési Terv Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) regionális részprogramjában 5,5 milliárd forintot fordítanak a foglalkoztatási helyzet javítására - közölte a Miskó Istvánné, a regionális munkaügyi központ vezetője az MTI-vel. Teljes cikk...


Munkaesély a Közép-Dunántúlon

17 éve Csaknem 1800 hátrányos helyzetű ember foglalkoztatását segítő program kezdődött európai uniós támogatással, 2,46 milliárd forint forrásból a közép-dunántúli régióban - közölte a regionális munkaügyi központ főigazgató-helyettese. Teljes cikk...


Nőtt az uniós foglalkoztatás

17 éve Egyaránt 0,2 százalékkal nőtt a foglalkoztatás az euróövezetben és az EU egészében 2007 utolsó negyedévében, legalábbis az azt megelőző három hónaphoz képest - jelenti a Világgazdaság. Teljes cikk...


Együttműködési szándék Debrecenben

17 éve Az egyetemi képzés és a munkaerő-piaci igények összehangolása, közelítése érdekében együttműködési szándéknyilatkozatot írtak alá csütörtökön Debrecenben az egyetem, a munkaügyi központ és a regionális képzőközpont vezetői. Teljes cikk...


Csökkenő foglalkoztatás Amerikában

17 éve Az ADP adatai szerint az amerikai magánszférában a foglalkoztatottak száma 23 ezer fővel esett vissza februárban, szemben a várt 20 ezres értékkel. Ezzel együtt a januári értéket is lefelé, 130 ezerről 119 ezerre csökkentették. Teljes cikk...


Külön hangsúly a hátrányos helyzetűek foglalkoztatásán

17 éve A gazdasági növekedés és a foglalkoztatás bővülése nem vonja maga után automatikusan a szegénység csökkenését és a hátrányos helyzetű rétegek életfeltételeinek javulását - hangsúlyozta Simon Gábor, a szociális és munkaügyi minisztérium államtitkára pénteken Brüsszelben. Teljes cikk...


A közigazgatási leépítésekkel magyaráz a kormány

17 éve A közszférában történt leépítések idénre is áthúzódó hatásával és a nyugdíjszabályok változásával magyarázta a foglalkoztatási helyzet változását csütörtöki nyilatkozatában Budai Bernadett kormányszóvivő. Utoljára 1998 második negyedévében volt ilyen magas a munkanélküliségi ráta, akkor 8 százalékot mértek. Teljes cikk...


Nem veszély, hanem esély a globalizáció

17 éve Az európai gazdasági tanácsadó csoport (EEAG) szerint az európai kormányoknak sem a munkavállalókat, sem a vállalatokat nem kell védeniük a globalizáció hatásaitól, mivel hosszabb távon mindenki hasznot húzhat a nyitott, rugalmas szabályozásból. A számos európai kutatóintézetet tömörítő szervezet kedden tette közzé idei jelentését. Teljes cikk...


EU: reménykeltő foglalkoztatási adatok

17 éve A foglalkoztatottak száma az elmúlt évben rendkívüli mértékben megnövekedett az Európai Unióban, olvasható a foglalkoztatásügyi miniszterek által egy hét múlva elfogadandó, pénteken közzétett közös foglalkoztatási jelentésben. Teljes cikk...


Nem építi le az egri kórházat a HospInvest Zrt.

17 éve Az egri székhelyű megyei Markhot Ferenc Kórház üzemeltetésére kiírt pályázaton induló HospInvest Zrt. vállalja a dolgozók további foglalkoztatását - áll abban a közleményben, amelyet a Zrt. csütörtökön juttatott el az MTI-hez. Teljes cikk...


Közel ötvenezerrel emelkedett a foglalkoztatottak száma

17 éve 2002 és 2007 között 47 ezerrel emelkedett a foglalkoztatottak száma a 15-64 éves korosztályban, a foglalkoztatási ráta pedig 56,2-ről 57,3 százalékra javult - mondta Lamperth Mónika szociális és munkaügyi miniszter évértékelő tájékoztatóján csütörtökön Budapesten. Teljes cikk...


Barsiné: Oldják fel a szabad munkavállalás korlátait

17 éve Az Európai Unió munkahelyteremtést és gazdasági növekedést célzó lisszaboni stratégiájáról tartottak ülést hétfőn és kedden Brüsszelben az Európai Parlament (EP) illetékes munkacsoportjának szervezésében, az uniós tagállamok parlamenti képviselőinek bevonásával. Teljes cikk...


Több mint tízmilliárd forint az észak-alföldi foglalkoztatásra

17 éve A foglalkoztatás javítására több mint tízmilliárd forintot fordíthat az idén az Észak-alföldi Regionális Munkaügyi Központ - közölte a nyíregyházi székhelyű szervezet főigazgatója az MTI-vel. Teljes cikk...


Foglalkoztatási együttműködés Dél-Pesten

17 éve Közös paktumot írt alá öt fővárosi kerületi polgármester a dél-pesti régió foglalkoztatási helyzetének javításáról - jelenti a Világgazdaság. Teljes cikk...


Több pénz jut az idén az új munkahelyek létrehozására

17 éve A korábbi éveknél több pénz jut az idén a Munkaerőpiaci Alapból az új munkahelyek létrehozásának támogatására - derül ki a Munkaerőpiaci Alap Irányító Testülete (MAT) erre vonatkozó határozatából. Teljes cikk...


Női esélyegyenlőséget sürget az Európai Bizottság

17 éve Ugyan folyamatosan emelkedik a nők foglalkoztatása az Európai Unióban, még mindig komoly hátrányokkal kell szembenézniük a munkaerőpiacon a férfiakhoz képest: magasabb iskolai végzettségük ellenére továbbra is kevésbé és alacsonyabb fizetésért alkalmazzák őket, pedig ők dinamizálják a foglalkoztatást a közösségben. Teljes cikk...


ILO: ötmillió fővel nőhet a munkanélküliség 2008-ban

17 éve Az elsősorban a hitelpiaci válság és az emelkedő olajárak miatt kialakult gazdasági turbulencia körülbelül 5 millió fővel növelheti a világ munkanélkülijeinek számát 2008-ban, áll a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal (ILO) ma közreadott, éves Globális Foglalkoztatási Trendek (Global Employment Trends - GET) című jelentésében. Teljes cikk...


Újra jönnek a GOP-pályázatok

17 éve Bajnai Gordon szerint az uniós támogatások igénybevételében azok a korábbi uniós tagállamok voltak a legsikeresebbek, amelyek stabil makrogazdasággal, nyitott gazdasággal rendelkeztek, központi intézményeik hatékonyan működtek, és az adott országban alacsony szintet ért el a korrupció. Teljes cikk...


15 százalékossá dagadhat a horvát munkanélküliség

17 éve Horvátországban decemberben 14,7 százalékra nőtt a munkanélküliség a novemberi 14,5 százalékról, közölték hétfőn a horvát statisztikai hivatalban. Teljes cikk...


Eltalálták a brit munkanélküliek számát

17 éve Az Egyesült Királyságban a novemberi munkanélküliségi ráta a vártnak megfelelően alakult, 5,3 százalék lett. Az átlagos negyedéves keresetek a várt 3,9 százalékos csökkenés helyett, a korábbi 4 százalékos szinten maradtak; a munkanélküli segélyért folyamodók száma pedig már 15 hónapja csökken. Teljes cikk...


Több mint 26 ezer új munkalehetőséget kínáltak decemberben

17 éve Tavaly decembeben a munkáltatók 26349 új álláshelyre jelentettek be munkaerőigényt, ami 5 ezerrel haladja meg a novemberi értéket. Az új álláshelyek egynegyedét a közép-magyarországi munkaadók kínálták, emellett jelentős az észak-magyarországi és a dél-alföldi régióban a hónap folyamán igényelt létszám. Teljes cikk...


Kétséges, hogy elérjük a csökkentett foglalkoztatási célkitűzést

17 éve A kutatók szerint kétséges, hogy hazánk 2010-re eléri a konvergencia program alapján a korábbiakhoz képest csökkentett foglalkoztatási célkitűzést. Teljes cikk...


Felújították a helyi munkaügyi kirendeltségek felét

17 éve A 168 helyi munkaügyi kirendeltség közül az elmúlt évek során 80-at újítottak fel, a program keretében az Állami Foglalkoztatási Szolgálat informatikai rendszerét is fejlesztették, így több új szolgáltatással segítik az álláskeresést - közölte Lengyel János, a program szolgáltatási- és kutatási komponensének vezetője. Teljes cikk...


Nem csökkent a bértámogatás igénybevétele

17 éve Nem csökkent a bértámogatással elhelyezkedő álláskeresők létszáma tavaly az első háromnegyed évében, noha a támogatás, amely korábban elérhette akár a 100 százalékot is, az európai uniós elvárásokhoz igazodó, 2007. január 1-je óta hatályos szabályok szerint 50 százalékos volt csupán. Teljes cikk...


Sikeres a munkanélkülieket célzó osztrák program

17 éve Ausztriában már megvalósult és gyakorlattá vált, hogy a munkaügyi intézményrendszer a tényleges személyes szükségleteik szerint foglalkozik a munkanélküliekkel, akiknek kiszolgálására a munkaügyi kirendeltségeken három jól elkülönült zónát alakítottak ki: az információs, a szolgáltató és a tanácsadó zónát - derül ki a a Munkaügyi Intézet tanulmányából. Teljes cikk...


Még jobban szabályozott munkaerő-piac

17 éve A személyi jövedelemadó bejelentéséhez hasonlóan az új munkatárs felvételekor is dupla adatszolgáltatás alapján vizsgálódhatna az APEH; vagyis 2009 januárjától nem csak a foglalkoztatóknak, a munkavállalóknak is be kellene jelenteniük az adóhatósághoz a munkaviszony kezdetét, illetve annak változásait, a kialkudott bér mértékét. Teljes cikk...


Kétéves program indul a romák integrációjáért

17 éve A kormány elfogadta a roma integráció évtizede program kétéves intézkedési tervét - közölte Lamperth Mónika szociális és munkaügyi miniszter a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón. Teljes cikk...


Egy hónap alatt hétezerrel nőtt az álláskeresők száma

17 éve Az egy hónappal ezelőttihez képest 7 ezerrel, az egy évvel korábbihoz viszonyítva csaknem 36 ezerrel nőtt a regisztrált álláskeresők száma novemberben, a hónap végén 419.800 álláskereső tartottak nyilván. Teljes cikk...


Óriási álláspiaci különbségek

17 éve A közel 413 ezer hazai álláskereső közel egynegyede az Észak-Alföldön él. Itt és Észak-Magyarországon minden tizedik munkavállalási korú embernek nincs állása. A tavalyi azonos időszakhoz képest 1,15 százalékkal nőtt az országban a munkanélküliség, a legcsekélyebb mértékben a Közép-Dunántúlon, a legnagyobb arányban pedig az Észak-Alföldön - idézi az Állami Foglalkoztatási Szolgálat adatait a Világgazdaság. Teljes cikk...


EU: majdnem 6,5 millió munkahely jött létre az elmúlt két évben

17 éve A konkrétabbá tett versenyképességi törekvéseknek köszönhetően javult az Európai Unió gazdasági teljesítménye, de a kitűzött célok csak úgy érhetők el, ha a reformok újult erővel folytatódnak - állapította meg a témáról kedden Strasbourgban kiadott jelentésében az Európai Bizottság. Teljes cikk...


A foglalkoztatás bővítésére koncentrál a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség

17 éve Az Új Magyarország Fejlesztési Terv célja elsősorban az exportképes tevékenységek támogatása és az innováció ösztönzésének elősegítése - mondta Csabina Zoltán, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) főosztályvezetője hétfőn Budapesten. Teljes cikk...


Forrást biztosít az OFA a foglalkoztatási paktumoknak

17 éve Forráshoz juthatnak a többnyire európai uniós támogatással létrehozott helyi foglalkoztatási paktumok, amelyek működtetését már nem támogatja a közösség - olvasható a Foglalkoztatási Közalapítvány honlapján. Teljes cikk...


Négymillióval több munkahely az EU-ban

18 éve A Foglalkoztatás Európában 2007 című jelentés szerint tavaly négymillióval nőtt a munkahelyek száma az Európai Unióban, részben az integrált munkaerő-piaci politikáknak köszönhetően. Ez 2000 óta a legjobb szintet jelenti. Teljes cikk...


Roma fiatalokat is várnak hivatásos tűzoltónak

18 éve A roma fiatalok jelentkezését is várják hivatásos készenléti tűzoltónak a tűzoltóságok - mondta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője kedden egy romavezetők számára rendezett budapesti tanácskozáson. Teljes cikk...


Nő a feketemunka aránya Németországban

18 éve Munkaerő-piaci szakértők szerint az idén ismét növekszik a feketemunka aránya Németországban, becsléseik szerint az árnyékgazdaság országos szinten 8-10 milliárd euróval nő, ezt korábban csak 3, 5 milliárd euróra várták. Teljes cikk...


Csúcson a foglalkoztatás Németországban

18 éve Szeptemberben is rekordot döntött a foglalkoztatás Németországban, ráadásul az előző havinál gyorsabb növekedéssel. 40, 052 millióan voltak állásban 341 ezerrel többen, mint tavaly szeptemberben, jelentették a szövetségi statisztikai hivatalban kedden. Teljes cikk...


Új programokat indít az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány

18 éve Meglévő programjai mellett további foglalkoztatást elősegítő projekteken dolgozik a 15 éve működő Országos Foglalkoztatási Közalapítvány (OFA). A tervek szerint a hangsúly az elkövetkezendő időkben az egészségügyi dolgozók nem túl sikeres mobilitási programjának átdolgozásán és az egyéni vállalkozások támogatásán lesz. Teljes cikk...


Közel 1000 milliárd a foglalkoztatásra

18 éve Több mint 983 milliárd forint támogatást hagyott jóvá a magyarországi foglalkoztatás növelésére és a közszolgáltatások javítására az Európai Szociális Alap (ESZA) és a magyar kormány társfinanszírozásában megvalósuló két program keretében az Európai Unió - közli a Napi Gazdaság. Teljes cikk...


Tapasztalatcsere a foglalkoztatásról

18 éve Tapasztalatcserét szervezett az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány a hátrányos helyzetű személyek foglalkoztatását elősegítő programok eredményeinek bemutatása érdekében kedden Budapesten. Teljes cikk...


Számos foglalkoztatási program nyerhet uniós támogatást

18 éve 200 uniós pályázatot ír ki a kormány idén, amivel 1100 milliárd forintot osztanak el Bajnai Gordon szerint. Teljes cikk...


Pályatanácsadó hálózatot alakít ki a szaktárca

18 éve Mindenki számára elérhető, naprakész on-line információs rendszert kívánnak működtetni, hogy a fiatalok olyan szakirányt válasszanak, amely lehetőséget ad az elhelyezkedésre - fogalmazta meg az általa vezetett tárca egyik fontos célját Lamperth Mónika Szociális és Munkaügyi Miniszter az MTI-nek adott nyilatkozatában. Teljes cikk...


A munkaügyi tárca támogatná a foglalkoztatási paktumokat

18 éve A munkaügyi tárca keresi a lehetőséget a helyi foglalkoztatási együttműködések, más elnevezéssel foglalkoztatási paktumok fenntartásának támogatására - közölte Székely Judit, a Szociális és Munkaügyi minisztérium szakállamtitkára egy keddi budapesti szakmai konferencián. Teljes cikk...


Határon átnyúló foglalkoztatási paktum a Nyugat-Dunántúlon

18 éve A határ menti foglalkoztatás javítása érdekében írtak alá megállapodást szerdán Szombathelyen a West-Nyugat Pannónia Eurégió, a Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ, továbbá az osztrák Burgenland tartomány és a Burgenlandi Munkaerőpiaci Szolgálat képviselői. Teljes cikk...


Nőtt a foglalkoztatás az euróövezetben

18 éve Az euróövezetben az első negyedévben 0,4 százalékkal - 533 ezer fővel - nőtt az állásban lévők száma az előző negyedévhez képest szezonális kiigazítással, és a foglalkoztatottak 1,4 százalékkal többen voltak, mint a tavalyi első negyedévben -jelentették az EU statisztikai hivatalában szerdán. Teljes cikk...


Pályázatokkal segíti az OFA a foglalkoztatás bővítését

18 éve Több, a foglalkoztatás bővítését célzó pályázatot írt ki az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány (OFA). Teljes cikk...


Mérséklődik a munkanélküliség az EU-ban

18 éve Az erőteljes gazdasági növekedés következtében az Európai Unió országainak többségében a kilencvenes évek óta a legalacsonyabb szint felé tart a munkanélküliség. A legrosszabb foglalkoztatási mutatókkal jelenleg Lengyelország rendelkezik - derül ki a Napi Gazdaság cikkéből. Teljes cikk...


Stagnál a foglalkoztatás a feldolgozóiparban

18 éve A márciusinál kisebb lett ugyan a hazai feldolgozóipari beszerzési menedzser index (BMI) áprilisi értéke, ám így is dinamikus növekedést jelez a mutató. A foglalkoztatás terén azonban rosszabb a helyzet, az eltelt négy hónap átlagos létszámváltozása nagyobb csökkenést mutat, mint az előző évben. Teljes cikk...


Együttműködés a baranyai foglalkoztatás javításáért

18 éve Baranya foglalkoztatási helyzetének javítása érdekében együttműködési megállapodást köt májusban a megyei önkormányzat, a munkaügyi központ, több érdekvédelmi szervezet és vállalkozás - mondta a Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ főigazgató-helyettese kedden Pécsett. Teljes cikk...


Kóka: Húszezer új munkahelyet teremtettek a külföldi befektetők

18 éve A multinacionális cégek és a foglalkoztatás közötti kedvező összefüggésekről beszélt tegnap Kóka János a parlament foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának ülésén. A Fidesz ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy az elmúlt öt évben gyorsabban nőtt a munkanélküliek száma, mint a foglalkoztatottaké. Teljes cikk...


Rehabilitációs foglalkoztatási program indul

18 éve Új komplex rehabilitációs foglalkoztatási program indításáról dönt a következő hetekben a kormány - jelentette be Kiss Péter pénteken Nyíregyházán, ahol Veres János pénzügyminiszterrel együtt avatta fel a tizenegy megyében működő Pro Rehabilitáció Kft. vállalati központját. Teljes cikk...


A foglalkoztatást segítő pályázatokat támogatják

18 éve A kormány azokat a hazai pályázatokat támogatja, amelyek a foglalkoztatást növelik és a gazdaság bővülését segítik - mondta Kecskeméten Magyar Bálint fejlesztéspolitikai államtitkár. Teljes cikk...


A tartósan munkanélküliek foglalkoztatására dolgoznak ki programot

18 éve A "reményvesztett munkanélküliek" foglalkoztatásának elősegítésére dolgoz ki programot a Közép-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ. Ennek lényege, hogy a szociális és a munkaügyi kérdésekkel foglalkozó szervezetek között összehangoltabb együttműködés alakuljon ki - közölte Cegléden Lengyel János, a központ helyettes főigazgatója. Teljes cikk...


50 millió forint a foglalkoztatást segítő rendezvényeknek

18 éve Az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány 50 millió forintos keretösszegből támogatja a foglalkoztatást segítő rendezvényeket, civil szervezetek kapcsolatépítését - erről jelent meg pályázati felhívás az intézmény honlapján. Teljes cikk...


Képzéssel javítható a negyven év felettiek foglalkoztatása

18 éve Erősíteni kellene a civil szervezetek napi kapcsolatát a munkáltatókkal, így könnyebben segíthetnék a hátrányos helyzetű álláskeresők elhelyezkedését - hangzott el a Negyven-plusz alapítvány csütörtöki konferenciáján. Teljes cikk...


Inaktívak a magyarok - uniós javaslatok hazánknak

18 éve Elismerő szavak mellett bírálatokat is megfogalmaz Magyarország gazdaság- és foglalkoztatáspolitikai célkitűzéseire vonatkozóan az Európai Bizottság hétfőn kiadott jelentése. A dokumentum a magyar munkaerőpiac legsúlyosabb problémájának a rendkívül alacsony aktivitási szintet nevezi. Teljes cikk...


A 45 év felettieket segítenék munkához

18 éve A legnagyobb munkáltatói szervezetek és a legjelentősebb szakszervezeti konföderációk, nyugdíjasszervezetek, humán-, és foglalkoztatáspolitikai civil szakemberek összefogásának eredményeként Szenior Foglalkoztatási Szövetség alakult, amelynek célja, hogy munkához segítse a 45 év felettieket. Teljes cikk...


Foglalkoztatottság és munkanélküliség 2006. március-május

19 éve A 2006. március-májusi időszakban a foglalkoztatottak száma 3 millió 928 ezer, a munkanélkülieké 309 ezer fő volt, ami 7,3%-os munkanélküliségi rátát jelentett. A vizsgált időszakban a 15-74 éves népesség 54,9%-a jelent meg a munkaerőpiacon, így a foglalkoztatottak létszáma elérte a 3 millió 928 ezret. Teljes cikk...


150 ezer betöltetlen állás?

19 éve Magyarországon várhatóan 2006-ban is folytatódik az EU-átlagot meghaladó gazdasági növekedés és bővül a foglalkoztatás - állapították meg gazdasági kutatók 8040 vállalkozás megkérdezése alapján. Teljes cikk...


Összefoglaló a foglalkoztatás helyzetéről

20 éve A kormányzat célja, hogy az elkövetkező időszakban évente legalább egy százalékkal bővüljön a munkaerőpiacon megjelenők száma. Jelenleg Magyarországon a foglalkoztatás aránya 57 százalékos, szemben az unió 63 százalékos átlagával. Teljes cikk...


Foglalkoztatási hét Brüsszelben

20 éve Idén tizenkettedik alkalommal rendezték meg Brüsszelben az Európai Foglalkoztatási Hét eseményeit. Magyarország harmadik alkalommal szerepelt kiállítóként, illetve a szakmai programok résztvevőjeként a rendezvényen. Teljes cikk...


Foglalkoztatotti létszám: 3 millió 874 ezer fő

20 éve Az uniós átlagnál alacsonyabb a munkanélküliségi ráta, azaz 6,9%-nak felelt meg. A KSH a 2004. december-2005. februári időszakban 286 ezerre nőtt, ez 38 ezer fővel több, mint az egy évvel korábban mért érték. Teljes cikk...


Bővülő foglalkoztatás, minőségi javulás

21 éve Az idei 68 milliárdról jövőre 88 millárd forintra bővülnek a munkaerő-piaci és képzési programokra fordítható anyagi források, 30-50 ezer fővel növekedhet a foglalkoztatottak száma - mondta Csizmár Gábor szakminiszter az Országos Foglalkoztatáspolitikai Konferencián, Budapesten. Teljes cikk...


Könnyítés és foglalkoztatás

22 éve Pozitív diszkriminációt indítványoz a megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató cégek által előállított termékek megvásárlására Éder Géza, a Vas Megyei Munkaügyi Központ igazgatója. Teljes cikk...