Nem lesz több rendőrdemonstráció?
Pintér Sándor belügyminiszter a fegyveres és rendvédelmi szakszervezetekkel való együttműködésről azt mondta: megfelelő szintre jutottak a tárgyalások ahhoz, hogy a demonstrációk a későbbiekben elmaradjanak, az életpályamodellhez pedig mindenkinek várják a javaslatát. Szeptember 15-éig készülhet el a Belügyminisztérium javaslata - tette hozzá.
Megtartják a rendőrök ötéves korkedvezményét
Pintér Sándor úgy fogalmazott: bár 2010-ben, a tárca átvételekor 10 milliárdos nagyságrendű adósságállományt kellett kezelni, az év végére minden hozzájuk tartozó szervezet kiegyenlítette számláit és kifizette a túlóradíjakat. A korkedvezményes nyugdíjról a miniszter azt mondta: a magyarországihoz hasonló gyakorlat még nálunk gazdagabb európai országokban sincsen, de úgy véli, hogy a rendőrök ötéves korkedvezményét továbbra is meg kell tartani.
Nem kell csendőrség
A belügyminiszter szerint a fegyveres szervezetek el tudják látni közrendvédelmi feladataikat. Úgy fogalmazott: nem kell önkormányzati rendőrség, nem kell csendőrség, az Országos Rendőr-főkapitányság és a Belügyminisztérium irányítása alatt álló fegyveres szervek az ország közrendjét, közbiztonságát megfelelő szinten képesek biztosítani.
A szakszervezetekkel folytatott tárgyalásokra, illetve a rendvédelmi dolgozók nyugdíjazására vonatkozó változásokra utalva arról beszélt: senkit sem kényszerítenek majd vissza a szolgálatba, mindenki maga döntheti el, vissza kíván-e térni a fegyveres szolgálatba. Jelezte továbbá: a visszatérőknek lehetőségük van arra, hogy a "könnyített rendőri hivatást" válasszák.
Inforádió/hirado.hu
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Április 20-ig kell befizetnie a turizmusfejlesztési hozzájárulást az erre kötelezetteknek - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzeti... Teljes cikk
A magyar egészségügyben nemcsak az alacsony bérek, hanem a rossz munkahelyi légkör is egyre több dolgozót taszít el a pályától. Egy friss... Teljes cikk
Bár egyes egyetemi szakokkal kifejezetten alacsony fizetés vár a pályakezdőkre, ezek továbbra is népszerűek a felvételizők körében. Teljes cikk
- Most dől el minden: később már nem kérhető a nyugdíj újraszámítása 1 hete
- Még a választások előtt jöhet a tanársztrájk? 2 hete
- Ennyi magyar kap havi 2 millió forintnál több nyugdíjat 2 hete
- Évente egy kabát, de közben beázik a ház – mi történik a magyar nyugdíjakkal? 3 hete
- Időzített bomba a techiparban: sztrájk jöhet a Samsungnál 3 hete
- Felfüggesztik a sztrájkot a pécsi buszvállalatnál 1 hónapja
- Kiknek jár a nyugdíj előtti álláskeresési segély és mekkora az összege? 1 hónapja
- A szakértő szerint elkerülhetetlen a nyugdíjrendszer reformja 1 hónapja
- Mi az a valorizációs szorzó, ami kulcs a nyugdíjszámításnál? 1 hónapja
- „Az egészséges nagymama, nagypapa olyan, mint a lottóötös” – növelhetik-e az egészségügyi kiadások a GDP-t? 1 hónapja
- Sztrájk miatt szinte a teljes élet leáll ma ebben az országban 1 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?