kapubanner for mobile

Nem szalmonella fertőzött a gumigyárban

Kizárható, hogy szalmonellafertőzés miatt betegedett meg múlt pénteken a Hankook Tire Magyarország Kft. rácalmási gyárának húsz dolgozója - mondta a laboratóriumi vizsgálatok eddigi eredményei alapján a Fejér Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állat-egészségügyi Igazgatóságának vezetője szerdán az MTI-nek.

Gombos Zoltán közlése szerint a múlt csütörtökön fogyasztott ételek mintájában, a felhasznált alapanyagokban és a konyhában készített egyéb ételekben sem mutattak ki szalmonella baktériumot a vizsgálatok. Az egyéb kórokozókra kiterjedő vizsgálat várhatóan a hét végén zárul. A konyhai dolgozókon újabb szűrővizsgálatot végeznek - tette hozzá.

A rácalmási gyárban múlt pénteken hasmenéssel, hányással, hasi fájdalommal és lázzal járó tünetekkel húszan fordultak orvoshoz, a megyei tiszti főorvos hétfői tájékoztatása szerint ketten kórházi ápolásra szorultak. Valamennyien paprikás szeletet és nokedlit fogyasztottak az üzemi étkezdében.

A gyárban egy műszakban négyszázan dolgoznak, műszakonként háromféle menüből választhatnak.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek