Nem támogatja az új adócsomagot az MSZOSZ
A szakszervezetek szerint a kabinet több adóváltoztatási elképzelése is elfogadhatatlan - mondta Pataky Péter, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének (MSZOSZ) elnöke sajtótájékoztatón.
Pataky Péter megjegyezte, hogy álláspontjukról érdemi vitát szeretnének folytatni Gyurcsány Ferenc kormányfővel az Országos Érdekegyeztető Tanács következő, pénteki ülésén. A szakszervezeti szövetség elnöke szerint "Magyarországon nem jó a közteherviselés", s ezt tovább rontja, hogy a hétmillió forinton felüli éves jövedelemmel rendelkezőknél a 4 százalékos különadó eltörlését tervezik. "Az igazság és a szolidaritás elve azt igényelné, hogy a jelenlegi nehéz helyzetben a tehetősebbek többet vállaljanak a terhekből" - jelentette ki.
Csak az áfa emelésével értenek egyet, de azzal sem teljesen
Arra is kitért, hogy a tervezett 5 százalékpont arányú járulékcsökkentést nemcsak a munkaadóknál, hanem a munkavállalóknál is fontolóra kellene venni, közöttük 4:1 arányban megosztani. Úgy vélte ugyanis, hogy az alacsony jövedelműek az adósáv változtatásával nem jutnak a remélt plusz pénzhez, nem marad több a zsebükben, pedig ez lenne a cél.
Az MSZOSZ vezetője az üdülési csekk és az étkezési jegy megadóztatását "elhibázottnak" nevezte. Úgy vélte: a munkáltatók a tervezett adózás miatt megszüntetik, vagy lényegesen lecsökkentik majd az adományozást, pedig az a "részévé vált a bérnek". "Az alacsony keresetű dolgozók, ha például nem kapnak étkezési jegyet, jövedelmük 5-10 százalékát is elveszíthetik" - magyarázta. Megjegyezte, hogy az üdülési jegy a "belföldi turizmust tartja életben", s ha visszaesik a felhasználása, szállodák, vendéglátóhelyek és beszállítóik sora mehetnek tönkre".
Pataky Péter a forgalmi adó emelését jó iránynak tartotta, kivéve az alapvető élelmiszerek esetében, ott inkább jelentős csökkentést tartana indokoltnak, az alacsony jövedelmű emberek miatt.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Egy korábbi rendőrségi dolgozó súlyos fegyelmi eljárás alá került, miután kiderült, hogy furfangos módszerrel szimulálta a folyamatos online... Teljes cikk
Magyar Péter felszólította a leköszönő Orbán-kormányt, hogy szerdai ülésén döntsön arról: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a jövőben akár... Teljes cikk
Az egyéni vállalkozóknak készített szja-bevallási tervezetekbe a NAV automatikusan betölti a rendelkezésére álló online számla- és... Teljes cikk
- Bejelentették az új kormány hét miniszterét 1 hete
- Biztosítás vagy rejtett adóteher? A „win-win” megoldás, ami a dolgozó mellett a munkaadónak is védőhálót jelent 1 hete
- Magyar Péter csökkentené a miniszterelnöki fizetést – közben 12 milliós végkielégítéssel távoznak képviselők 2 hete
- Donald Trump Magyar Péterről: az új ember jó munkát fog végezni 2 hete
- Uniós források feltételekkel: mi kell a kifizetésekhez? 2 hete
- Állami karrierek újraírva: szakemberekkel épül a Tisza-kormány 2 hete
- "Távozzanak!" – vezetőcseréket sürgetett Magyar Péter győzelmi beszédében 2 hete
- Új vezérigazgató a Glosternél 1 hónapja
- Lesz idén prémium? Mikor jár és mikor perelhetünk érte? 4 hónapja
- Új munkaszüneti nap jöhet Magyarországon – karácsonyi bejelentés 4 hónapja
- Valós emelés a nyugdíjaknál, duplázás a családi pótléknál – erre készülne a Tisza-kormány 5 hónapja

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?