Nem tetszett Kósa Ádám esélyegyenlőségi jelentése az EP-nek
Leszavazta a fideszes Kósa Ádám jelentését a munkavégzés és foglalkoztatás során alkalmazott egyenlő bánásmódról az Európai Parlament foglalkoztatási ügyekkel foglalkozó bizottsága - közölte csütörtökön az EP néppárti frakciója.
„Az európai baloldal elutasítja az egyenlő bánásmódot” – értelmezte a döntést közös közleményében Kósa Ádám és Őry Csaba fideszes EP-képviselő.
A két politikus szerint Kósa előterjesztése elsősorban a gyermeket vállaló nők pozitív megkülönböztetésének elősegítése, valamint az életkor, fogyatékosság, vallási és egyéb meggyőződés alapján fennálló diszkrimináció leküzdése és az esélyegyenlőség előmozdítása érdekében fogalmazott meg javaslatokat.
„Képmutató, hogy a szolidaritás jelszavát zászlajára tűző európai baloldal az eltérő nemi irányultságú csoportokon kívül más hátrányos helyzetű társadalmi csoportok esélyegyenlősége érdekében nem akar fellépni. Ez a kettős mérce elfogadhatatlan!” – szögezte le Kósa és Őry a szavazást követően.
A közleményben a két politikus kiemeli, hogy Kósa kereszténydemokrata-néppárti képviselőként első alkalommal jegyezhetett egy, korábban kizárólag a baloldal privilégiumának számító témakört feldolgozó dokumentumot, a jelentést mégis leszavazta a szocialisták, zöldek és kommunisták többsége.
„Az európai baloldal mellett egyértelműen elment a XXI. századi vonat. A hátrányos megkülönböztetés tilalma ugyanis nem elválasztható a többi társadalmi folyamattól, így a demográfiai válság kezelésétől sem, amivel a baloldal láthatóan nem tud mit kezdeni. A baloldalnak nincs olyan válasza, ami egy fenntartható és szociálisan is stabil társadalmat eredményezne a jövőben, csak kicsinyesen ragaszkodik egyes érdekcsoportok jogaihoz, méghozzá az európai parlamenti többségét használva, akárcsak ezt a Tavares-jelentés során a viták alatt és annak elfogadásakor tette” – emelte ki Kósa Ádám, az EP egyetlen siket képviselője.
Egy, a szocialista frakcióhoz közel álló forrás a szavazást követően az MTI-nek úgy nyilatkozott, hogy a Szocialisták és Demokraták képviselői a bizottságban azért szavaztak a Kósa-jelentés ellen, mert úgy ítélték meg, hogy a néppárti politikus által készített szöveg túl szűken értelmezte a diszkrimináció fogalmát.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?