Nem törlik el az lengyel "bérplafont"
A lengyel elnök csütörtökön megvétózta azt a törvényjavaslatot, amely eltörölte volna az állami cégek vezetői fizetéseinek felső határára vonatkozó korlátozást.
- A meglévő törvény - szigora miatt - nem kedvező, de a korlátozást teljesen eltörlő törvény szintén elfogadhatatlan lenne - vélekedett sajtóértekezletén a lengyel elnök.
A jelenlegi törvény - amelyet 2000-ben fogadtak el - a céges fizetések felső határát az aktuális havi átlagbér hatszorosában maximálta, ami most most 7300 dollár. A törvény azokat a lengyel állami cégeket érinti, amelyekben az államkincstár a többségi tulajdonos.
Lech Kaczynski, csütörtöki bejelentése szerint, új javaslatot tesz az állami céges vezetők fizetési plafonjára vonatkozóan, amely - mint mondta - beépíti majd a kormány javaslatait is. Az új javaslatra vonatkozóan azonban nem közölt részleteket.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?