kapubanner for mobile

Nem túlóráznak ingyen a Honvédkórház orvosai

A Honvédkórház 112 orvosa felmondta az önkéntes túlmunkáról szóló szerződéseit, köztük aneszteziológusok és traumatológus szakorvok. Ők 2018 szeptemberétől az eddigi 60 óra helyett 48 órában dolgoznak - írja a Népszava.

Emiatt a kórházban visszavesznek a műtétek számából, így várhatóan hosszabbodnak a várólisták - írja a lap.

A Népszava szerint a Honvédkórház menedzsmentje júniusban megvonta az önkéntes túlmunkáért adható pénzt. Emiatt voltak olyan orvosok, akik júliusban 100 ezer forinttal kevesebbet vittek haza.

Az érintettek az elmúlt hetekben folyamatosan próbáltak egyeztetni a munkáltatóval, megállapodni azonban nem tudtak.

Az egészségügyben dolgozók normál munkaideje heti 40 óra, ezen felül a munkáltató további 8 órányi gyógyítást rendelhet el, további 12-ről pedig önként, a munkavállaló dönt.

A lap információi szerint a Honvédkórházban az önkéntes túlmunkáért óránként pár ezer forint járt, de csak a ténylegesen munkával eltöltött időre. Ha valaki túlmunkát vállalt, de nem került műtőbe, akkor nem fizettek.

112 ember pótlása szinte lehetetlen: traumatológusból, aneszteziológusból országszerte hiány van. Vannak olyan kórházak, ahol a munkaerőhiány miatt egy nyolc órás ügyeletért akár 150 ezer forintot is hajlandóak fizetni. A külsős, vállalkozási formában kisegítő aneszteziológusoknak pedig évek óta 50-60 ezer forintos óradíjuk van - írják.

Fotó: Pixabay
Népszava
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek