kapubanner for mobile

Nemzeti Befektetési Ügynökség néven működik tovább a HITA

A Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) szombattól Nemzeti Befektetési Ügynökség néven működik tovább – az erről szóló kormányrendelet a pénteki Magyar Közlönyben jelent meg.

A HITA által ellátott azon feladatokat, amelyek nem szerepelnek a Nemzeti Befektetési Ügynökség feladatai között, az MNKH Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. viszi tovább.

Az ügynökség a külgazdasági ügyekért felelős miniszter irányítása alatt álló központi hivatal. A 15 pontba foglalt hatásköréből kiemelendő az, hogy javaslatot tesz a befektetés-ösztönzés rövid, közép- és hosszú távú céljainak kialakítására, a célok elérését biztosító gazdasági, szabályozási, intézményi és egyéb feltételrendszer kialakításának lehetséges irányaira.

Továbbá részt vesz a külgazdasági politikai koncepció és a külgazdasági stratégia végrehajtásában. Feladata még a kiemelt beruházási projektek támogatásával kapcsolatos kormányzati döntések előkészítése, és a külföldi befektetőkkel való kapcsolattartás is.

Az ügynökség a befektetés-ösztönzési tevékenysége körében információkat nyújt a külföldiek számára a hazai befektetési, jogi, adózási és pénzügyi környezetről; egyablakos rendszert működtet, amely segíti a külföldiek tájékozódását a befektetési lehetőségekről, továbbá koordinálja a barna- és zöldmezős, valamint a vegyesvállalati befektetések előkészítését.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek