Nincs bérfeszültség a konduktorok között
A portálunkon megjelent hírre közleményben válaszolt a Pető András Főiskola. Közleményük szerint nem helytállóak azon kijelentések, melyek a konduktorok között kialakuló bérfeszültségről szólnak.
Ennek a folyamatnak fontos elemeként a nem köznevelési intézményben dolgozó konduktor munkatársak foglalkoztatási keretei is felülvizsgálatra kerültek, amely során világossá vált, hogy nem jogszerű azon korábban kialakult gyakorlat, mely szerint ezen kollégák a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény, valamint a pedagógusok előmeneteli rendszeréről és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény köznevelési intézményekben történő végrehajtásáról szóló 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet alapján kerülnek foglalkoztatásra. Az érintettek a köznevelési feladatok ellátásában nem vesznek részt, feladatukat a PAF szolgáltatási tevékenysége keretében végzik el, ezért nem sorolhatóak be pedagógus munkakörbe, még abban az esetben sem, ha végzettségük szerint konduktorok.
A közalkalmazotti jogviszonyra vonatkozó szabályba ütköző kinevezés a Kjt. 2. § (3) bekezdése és az Mt. 27. § (1) bekezdése alapján ex lege semmis, és érvénytelen. Az Mt. 29. § (1) bekezdése szerint „az érvénytelen megállapodás alapján létrejött jogviszonyt a munkáltató köteles haladéktalanul, azonnali hatállyal megszüntetni, feltéve, hogy az érvénytelenség okát a felek nem hárítják el”.
Az érvénytelenségi ok elhárítása érdekében 2016. december óta többször, több fórumon - a Közalkalmazotti Tanácsot és a Szakszervezetet is bevonva - tájékoztattuk a dolgozókat a kinevezésüket érintő jogi helyzetről, és a várható változásokról. A Közalkalmazotti Tanács módosítási kéréseit alapvetően figyelembe véve megállapodtunk a területen dolgozó konduktorok új - jogszabályok megfelelő - munkaköri besorolásában, valamint egyéb javaslataik megvizsgálásában.
Az érintett munkatársaknak olyan kinevezés módosítást ajánlottunk fel, amely számukra a jelenlegihez képest nem jelent semmilyen anyagi hátrányt, szakmai előmenetelüket és anyagi megbecsülésüket mindenekelőtt szem előtt kívánjuk tartani, így a módosítást követően jövedelmük nem csökken.
Fentiek alapján tényszerűen nem helytállóak azon kijelentések, melyek a konduktorok között kialakuló bérfeszültségről szólnak.
A jogszabály nem ad mérlegelési lehetőséget a Főiskola számára a jogszerűtlen jogviszony fenntartása tekintetében, így a szabályos foglalkoztatást elutasító közalkalmazottak jogviszonyát saját döntésük következtében meg kellett szüntetni.
Fenti intézkedések mellett az érintett területen a feladatellátás folyamatossága továbbra is biztosított.
A Főiskolán az állami átvétel óta racionalizálás céljából meghozott intézkedések következtében az intézmény működése stabil.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Skillsoft friss jelentése szerint az AI-val kapcsolatos készségfejlesztési programok népszerűsége egy év alatt közel tízszeresére nőtt, jelezve a... Teljes cikk
Egy friss összegzés rávilágít a munkaerőpiac legújabb trendjeire és kihívásaira, különös tekintettel a friss diplomások helyzetére és a... Teljes cikk
A PwC legfrissebb kutatása rámutat, hogy a munkavállalók széles körét érintő pénzügyi stressz drámai mértékben rontja a termelékenységet és az... Teljes cikk
- Hogyan lehetne visszahozni a korkedvezményes nyugdíjakat? 2 hónapja
- Mikor számítanak szolgálati időnek a felsőfokú tanulmányok a nyugdíj esetében? 2 hónapja
- Gyereknevelés és nyugdíj: sok nő rosszul számolja a beszámítható éveket 2 hónapja
- Élő végrendelet – ezért nem szabad halogatni ezt a döntést 3 hónapja
- Tényleg nem számít a ’88 előtti kereset a nyugdíjban? – van két fontos kivétel 3 hónapja
- Ezek voltak a legnépszerűbb szakok a keresztféléves felvételin 3 hónapja
- Sokan nem tudják: így jár pénz nyugdíj előtt is 3 hónapja
- Hogyan időzíthető optimálisan a Nők40 igénylése 2026-ban? 4 hónapja
- Nyugdíj 2026: mi marad és mi változik? 5 hónapja
- Így kell kiszámolni a nyugdíjat 2026-ban - Mutatjuk a lépéseket 5 hónapja
- Mire számíthatnak a nyugdíjasok 2026-ban? Itt vannak a legfontosabb tudnivalók 5 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?