kapubanner for mobile

Nincs elég gondozó, ezért már képesítést sem kérnek

A kis településeken működő gyermekotthonok, lakásotthonok, javítóintézetek és bölcsődék munkatársai átmenetileg felmentést kaphatnak a képesítési előírások alól az intézmények folyamatos működésének biztosítása érdekében - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szociális és családügyért felelős államtitkár

A közlemény szerint azonban a képesítés alól felmentetteket kötelezni kell arra, hogy a szükséges szakképzettséget három éven belül szerezzék meg. Ha ez nem sikerül, a közalkalmazotti jogviszony a törvény erejénél fogva megszűnik - fűzték hozzá.

Az államtitkárság közleményében több, a gyermekvédelemmel kapcsolatos rendeletmódosítást ismertetett.

Ezek közé tartozik, hogy a jövőben az intézményekben elhelyezett gyermekek után járó családi pótlék teljes összegét az adott intézmény a gyerek ellátására fordíthatja, és a pénz felhasználásáról nem kell személyre szóló igazolást sem adni. (Az intézmények eddig csak a családi pótlék 50 százalékát fordíthatták a gyerek ellátására, az összeg másik fele pedig a gondozottak számláján gyűlt.)

Közölték azt is, annak érdekében, hogy a jövőben a gyermekek a lehető legrövidebb időn belül megfelelő gondozási helyre kerüljenek, a jövőben gyorsabbá válik a szakvélemény kiadása.

A tájékoztatás szerint a vonatkozó kormányrendelet pontosításokat is tartalmaz, így kiegészül a hátrányos, halmozottan hátrányos helyzet fennállásának megállapítására irányuló kérelemnyomtatvánnyal, valamint meghatározza, hogy mi alapján lehet ezt a helyzetet megállapítani.

Így például az iskolai végzettség megadása továbbra is önkéntes alapon történik. Az alacsony foglalkoztatottság a jegyző nyilvántartásából vagy a munkaügyi központ igazolása alapján, az elégtelen lakáskörülmény pedig az integrált településfejlesztési stratégia, illetve ennek hiányában környezettanulmány által lesz megállapítható. Az egységes jogalkalmazás érdekében a kormányrendelet kiegészül a környezettanulmány tartalmát meghatározó melléklettel is - áll a közleményben.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek