Ismét lehet pályázni munkahelyi bölcsődék létrehozására
Hétfőtől ismét lehet pályázni munkahelyi bölcsődék létrehozására - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára hétfőn a TV2 Mokka című műsorában.
Koncz Zsófia elmondta, a munkahelyi bölcsődei pályázatot 2025-ben írták ki, most az 1,3 milliárd forintos keretből maradt 337 millió forintra lehet pályázni a négy, legkevésbé fejlett régióból.
Hozzátette,
a pályázattal meg tudják duplázni a munkahelyi bölcsődék számát, amelyek korábban 302 férőhellyel működtek. A pályázók eddig 240 férőhelyre nyertek el támogatást, az újabb kiírással pedig tovább nőhet a férőhelyek száma.
Kitért arra, hogy a kormány 2010-hez képest országosan 32 500-ról 71 ezerre emelte a férőhelyek számát, az akkori 326 településsel szemben 1260 településen van bölcsőde. "Ez nagyon fontos, hiszen egymillió munkahelyet létrehoztunk, nagyon sok kisgyermekes édesanya munkába állt, és nekünk itt kell segíteni" - fogalmazott.
Az államtitkár beszélt arról is, hogy
a kormány januártól megduplázta a családi adókedvezményt, ami egymillió családot érint. A kedvezmény egy gyermek esetén 20 ezer, két gyermek esetén 80 ezer, három gyermek esetén 198 ezer forintra emelkedett. Az édesanyák szja-mentességét a kétgyermekes édesanyák esetében lépcsőzetesen vezetik be, most 120 ezer 40 év alatti anya vált szja-mentessé, esetükben az átlagkeresetnél a személyi jövedelemadó (szja) összege havonta 109 ezer, évente 1,3 millió forintot jelent, ami "nagyon jelentős anyagi támogatás".
Bővítették a 30 év alatti egygyermekes édesanyák szja-mentességét is. A családi adókedvezmény duplázása és az szja-mentesség egy 30 év alatti, egygyermekes édesanyánál havonta 129 ezer, egy kétgyermekes, 40 év alatti édesanyánál 189 ezer, a háromgyermekeseknél 307 ezer forintot jelent havonta - ismertette Koncz Zsófia.
MTI
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
A pályázat beküldési határideje március 31. Teljes cikk
Keddtől még rugalmasabb feltételek mellett pályázhatnak a hazai mikro- és kisvállalkozások a telephelyfejlesztést támogató programban. A... Teljes cikk
Negyven milliárd forintnyi beruházás valósulhat meg az 1+1 program második ütemében - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön az MTI-vel. Teljes cikk
- MI-fejlődés ingyen: Itt a program, ami időt ad a cégeknek 2 napja
- Nem a fizetés számít: ez tartja a munkahelyen a Z generációt 3 napja
- Lakhatási támogatás 2026-ban - amit munkavállalóként és munkáltatóként tudni kell 3 napja
- Százból három maradt: hamarosan eldől, kié lesz a babóti tanári állás és a Maldív-utazás 3 napja
- Elindult a HBLF esélyegyenlőségi pályázata 1 hete
- Ekkor indul a munkakörülmények fejlesztését célzó pályázat második szakasza 1 hete
- Ekkora hitelt kaphatunk egy vagy két minimálbéres jövedelemmel 1 hete
- 200 új munkahelyet hoz létre ez a cég Sóskúton 2 hete
- Czomba Sándor: indul a Lakhatási és Utazási támogatás 2026 2 hete
- Akár 150 millió forint telephelyfejlesztésre – lazítottak a pályázati feltételeken 2 hete
- 700 munkahely válik betonbiztossá Pápán – újabb milliárdos beruházás érkezett 2 hete

Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben