Bölcsőde nyílik a Vatikánban
Szent Ferenc és Szent Klára néven jövő tavasztól bölcsőde várja a vatikáni dolgozók kisgyermekeit - jelentette be a pápai állam csütörtökön.
Ez az első gyerekeknek fenntartott, nem egyházi célú intézmény, amely a Vatikán területén nyílik.
A bölcsőde a tervek szerint harminc kicsit tud majd befogadni három hónapostól három éves korig. Heti öt nap tart nyitva, és olasz és angol nyelven folynak a foglalkozások.
A Szent Ferencről és Szent Kláráról elnevezett bölcsőde a Vatikánban dolgozó családosok iránti figyelmet kívánja erősíteni.
Az év elején közölt adatok szerint a pápai államban mintegy ötezren dolgoznak egyháziak és világiak. A legtöbben, közel kétezren a kúria hivatalaiban teljesítenek szolgálatot, de hétszázan dolgoznak a Vatikáni Múzeumban és több mint százötvenen a Vatikáni Könyvtárban is.
Ferenc pápa 2013-as megválasztásakor 846 volt a női dolgozók száma a Vatikánban, ami jelenleg már túllépte az ezerszázhatvanat.
A vatikáni dolgozók sokáig kiváltságos helyzetet élveztek az olaszországi munkavállalókhoz képest a pápai államban évtizedeken át biztosított kedvezmények és szolgáltatások miatt. Az utóbbi időben azonban a Vatikán is megszorításokat vezetett be.
A pápai állam történetében májusban történt meg első alkalommal, hogy a Vatikáni Múzeum dolgozóinak egy csoportja tiltakozásba kezdett: egyebek között a túlórák magasabb bérezését követelték.
Augusztusban a Vatikán világi dolgozóinak szervezete (Adlv) közleményben fejezte ki aggodalmát a pápai állam munkapolitikája miatt. Az Adlv szerint a Vatikán a költségcsökkentés nevében megkezdte a személyi állomány leépítését, és egyre inkább kiszervezi a munkát. A dolgozók panaszai között szerepelt, hogy a Vatikán falai mögött található szupermarketet is, ahol korábban kedvezményesen vásárolhattak, kiadták egy olasz láncnak.
A Vatikán nem vállalatként működik, dolgozói iránti magatartását az egyház tanításához kell igazítani - hangoztatta az Adlv.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?