Több ezer bölcsődei férőhely építése zajlik jelenleg is az országban
Magyarország kormánya a nemzetet a családokon keresztül látja, és büszke arra, hogy ma már több mint 30 támogatási forma és intézkedés segíti a magyar családokat - közölte a kormányszóvivő pénteken az MTI-vel.
Vitályos Eszter a tiszalúci bölcsőde átadásán kiemelte, hogy a bölcsődei férőhelyek száma az elmúlt majdnem másfél évtizedben jelentős mértékben nőtt, ez hozzájárult a munka és a magánélet közötti kiegyensúlyozott kapcsolat megteremtéséhez. Hozzátette: a munka és a család a 2010 utáni Magyarországon már nem ellentétes fogalmak, és arra is emlékeztetett, hogy a férőhelyek száma már meghaladta a 65 ezret, ami duplája a 2010-es 32 ezernek. Csak az elmúlt egy évben több mint 4700, vagyis majdnem 5000 új férőhely jött létre. A kapacitásbővítés és fejlesztés továbbra is folyamatos, több ezer férőhely építése zajlik jelenleg is az országban - tette hozzá.
A közlemény szerint Koncz Zsófia, az Energiaügyi Minisztérium (EM) parlamenti államtitkára, a térség országgyűlési képviselője a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei településen hangsúlyozta, hogy a munka világába visszatérni akaró szülők számára komoly segítség a bölcsődei ellátás, amely a fiatal családok helyben maradását is erősíti. "Büszkék vagyunk arra, hogy a vármegyében 2024-ben két és félszer több bölcsődei ellátást biztosító férőhely áll rendelkezésre mintegy ötször annyi településen" - fogalmazott. Az új, 24 férőhelyes bölcsőde ünnepélyes átadásán az államtitkár kiemelte: míg 2010-ben 32 500 bölcsődei férőhely volt Magyarországon, ma már 65 722 van, a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei férőhelyek száma a 2010-es 1422-ről 3698-ra nőtt, a bölcsődével rendelkező települések száma pedig a 2010-es 22-ről ötszörösére, 109-re emelkedett a vármegyében.
Koncz Zsófia elmondta, hogy a választókerületében jelenleg 9 településen zajlik bölcsődefejlesztés, mellyel a kormány jelentős segítséget ad az ott élő családoknak. A képviselő megköszönte a kormány 270 millió forintos támogatását. Az új bölcsődében négy kisgyermeknevelő és egy dajka várja az 5000 fős település bölcsődéseit - tették hozzá.
Az átadó ünnepségen beszédet mondott Siri Norbert, Tiszalúc polgármestere és Csordás László alpolgármester. A településvezető nagy örömnek nevezte, hogy az új bölcsődék megnyitásával szeptembertől 24 tiszalúci édesanya kap lehetőséget visszatérni a munka világába, és 24 kisgyermek részesülhet a legkorszerűbb ellátásban. Tiszalúc alpolgármestere kiemelte: új bölcsőde korszerű kialakítása óriási előnyt jelent, hiszen az önkormányzat fenntarthatóan és költséghatékonyan működtethető. Egy ilyen beruházás is erősíti a nagyközség térségben betöltött meghatározó szerepét - olvasható a közleményben.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?