Nő a szociális szférában dolgozók fizetése
84 ezer állami, önkormányzati, egyházi és civil fenntartású intézményben dolgozónak emelkedik a bére.
Tizennégy százalékkal nő január elsejei hatállyal a szociális szférában dolgozók fizetése - jelentette be az emberi erőforrások minisztere szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón. Kásler Miklós ismertette: a 14 százalékos béremelés tartalmazza a minimálbér és a garantált bérminimum 8 százalékos emelését, ezen felül további 6 százalékkal emelkedik a szociális ágazat dolgozóinak a fizetése. Az intézkedés 84 ezer állami, önkormányzati, egyházi és civil fenntartású intézményben dolgozót érint, átlagosan 30 ezer forinttal nő a bruttó bérük.
A miniszter hozzátette: a dolgozók februárban már az emelt összegű minimálbér és a garantált bérminimum-emelés miatti magasabb összeget kaptak kézhez. Márciusban pedig a január hónapra járó, az ágazati emelés miatti különbözetet és a február hónapra járó illetményt egyidejűleg kapják meg a dolgozók. Kásler Miklós megjegyezte: míg a legalacsonyabb illetmény az ágazatban 2019-ben 155 ezer forint volt, idén már közel 177 ezer forint, a legmagasabb pedig 415 ezer forintról 473 ezer forintra emelkedik. A tárcavezető kitért arra: a korábbi és a mostani béremelésekkel a kormány az elmúlt 10 évben megduplázta a szociális szférában dolgozók bérét.
MTI

- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon