kapubanner for mobile

Női mozdonyvezetőket keres a MÁV

Hazánk történetében először jelentkezhetnek nők mozdonyvezetői tanfolyamra. A MÁV és Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút (GYSEV) Zrt. ugyanis újfajta mozdonyaihoz már női vezetőket is keres - írja a Népszabadság.

images

A hagyományos mozdonyoknál korábban azért nem engedtek nőket a vezetőállásba, mert a szerelvények esetleges össze-, illetve szétkapcsolásához jelentős súlyt kell emelni. Most viszont, a központi ütköző- és vonókészülékkel felszerelt korszerű motorvonatoknál üzemszerű működés közben nincs szükség fizikai munkára, ezért nyitják meg a vasutak ezeket az álláslehetőségeket a nők számára is.

A 2013. januári kezdéssel meghirdetett tanfolyamokon a nők is elsajátítják a dízel- és villamos motorvonat vezetésével, üzemeltetésével kapcsolatos ismereteket. Amennyiben sikeres vizsgákat tesznek, ők lehetnek a két vasúttársaság történetének első női motorvonat-vezetői.

A konkrét állásajánlatok, felhívások a jövő héten jelennek meg a MÁV-Trakció, valamint a GYSEV honlapján, illetve a munkavállalóknak szóló belső fórumokon.

Népszabadság
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek