Nőket a vezetésbe: heves vita Németországban
A nőknek a német nagyvállalatok vezetésében betöltött arányáról tört ki heves vita a német kormányban.
Általános vélekedés szerint a német nagy- és közepes vállalatok vezetésében - az elnökségben, illetve az igazgatótanácsban - a nők aránya európai viszonylatban alacsony. A kormány illetékes miniszterei ezen kívánnak változtatni kötelező, illetve önkéntes kvóta bevezetésével. Az érintett vállalatok elutasítják ezt.
A női "jogok" legerőteljesebb képviselője, a kereszténydemokrata Ursula von der Leyen munkaügyi miniszter, aki egy új törvényben kötelező kvótát kíván előírni. A hétgyermekes miniszter rendkívül elszánt, amit az is jelez, hogy nem először állt elő ezzel a törekvéssel, hangoztatva: a nők nagyobb vállalatvezetői szerepe Németország tekintélyét és gazdasági vonzerejét növelné.
Az ugyancsak konzervatív Kristina Schröder családügyi miniszter ezzel szemben a kötelező helyett önkéntes kvóta mellett van. Schröder arra kívánja sarkallni az illetékes vállalatokat, hogy általánosságban tegyenek ígéretet a nők "feljebbléptetésére", és minden év végén hozzák nyilvánosságra, hogy mit tettek az ügy érdekében.
A liberális Sabine Leutheusser-Schnarrenberger igazságügyi miniszter viszont mindenfajta kvóta ellen van, és teljes mértékben a vállalatokra bízná az ügyet.
A vita annyira éles, hogy az illetékes miniszterek a hírek szerint hamarosan találkoznak a DAX tőzsdei indexet alkotó 30 német nagyvállalat vezető képviselőivel, akik kiszivárgott értesülések szerint kvótákról hallani sem akarnak, de készek megígérni, hogy 2020-ig jelentősen növelik a nőknek a vezetésben betöltött arányát.
Az ügy pikantériája, hogy a gazdaság ezen a téren jelentős mértékben elmarad a politikától. Ennek kapcsán a többi között elég emlékeztetni arra, hogy Németország élén - először az ország történetében - női kancellár áll, és Angela Merkel öt női minisztert vett maga mellé.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A román kormány az Európai Unión kívülről érkező külföldi munkaerő toborzását szigorító sürgősségi rendeletet fogadott el csütörtökön,... Teljes cikk
Az alapfizetése mellett részvényjuttatásokat, valamint bónuszokat is kap. Teljes cikk
Súlyos vádak merültek fel a New Orleans Regional Transit Authority (RTA) HR vezetőjével szemben egy peres eljárásban. A dolgozók azt állítják,... Teljes cikk
- Kapitány István: aki a mediánbér alatt keres, kevesebb SZJA-t fog fizetni 1 hete
- Elfáradt a HR a tűzoltásban? Így szabadulhat fel a coachinggal! 1 hete
- MGYOSZ: az új kormány alatt megfelelő hangsúlyt kaphat a versenyt előtérbe helyező piacpárti szemlélet 1 hete
- Miért maradnak a munkavállalók a Tescónál? Interjú Túróczi Norbert HR igazgatóval 2 hete
- A legjobb vezetők néha hallgatnak: ezért kell több csend a meetingeken 2 hete
- Partneri együttműködést ajánl az új kormánynak a VOSZ 3 hete
- Állami karrierek újraírva: szakemberekkel épül a Tisza-kormány 3 hete
- Egy láthatatlan gépezet kulcsszereplője: mi az a menedzsmentkapitalizmus? 3 hete
- Cégvezetők Csúcstalálkozója 2026. Lesz végre piacgazdaság? 3 hete
- Aggasztó jelek a német munkaerőpiacról: Ennyi állás tűnt el 3 hete
- Tényleg a 72 órás munkahét a megoldás? Egy orosz milliárdos szerint igen 1 hónapja

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?