kapubanner for mobile

"Nőnek a szakképzés alapvető problémái"

A szereplők bevonása nélkül nem lehet a szakképzési rendszert érintő törvénymódosításokat előkészíteni - jelentette ki az MKIK elnöke a testület konferenciáján. Parragh László szerint a kormány tervezett javaslatai tovább növelnék a szakképzés alapvető problémáit, áll a Világgazdaságban.

Parragh László kijelentette: ragaszkodnak az alapvető irányokhoz, mivel szerintük a kormány tervezett javaslatai tovább növelnék a szakképzés alapvető problémáit: a fizikai munka elutasítását, az alapkészségek, a tanulási hajlandóság hiányát. Úgy véli, a szakképzés eddigi, jól működő rendszerét hosszú évek tapasztalata alapján alakították ki, írja a Világgazdaság.

Székely Judit, a munkaügyi tárca szakállamtitkára elmondta, a változtatások várhatóan július 1-jén lépnek életbe, ha a parlament június 29-én megszavazza őket. Székely elismerte azt is, a megszorítások a vállalkozások szakképzési finanszírozásán belül főként a rehabilitációs, a foglalkoztatási, a képzési alapokat érintik majd leginkább.

A szaktárca számos intézkedéssel próbálják kompenzálni a változásokat. Ezek egyike a szeptembertől induló ösztöndíjprogram, amelynek keretében tanulmányi eredménytől függően havi 15-20 ezer forinttal támogatják a hiányszakmákban tanulókat.

Világgazdaság
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek