Növekszik a közmunkások átlagéletkora, egyre több a női munkavállaló
A belügyi tárca közfoglalkoztatási portáljának december 4-én megjelent, augusztusról szóló jelentéséből kiderül, hogy a közmunkások 59 százaléka nő. Míg 2016-ban csak 29 százalékuk volt 50 év feletti, addig idén nyáron már 37 és fél százalékuk - írja a Népszava.
Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) elnöke szerint azok maradnak közmunkások, akik megfelelő képzettség hiányában nem tudnak elhelyezkedni még az építőiparban, vagy a hulladékgazdálkodás területén sem. Úgy tapasztalja, hogy a nyugdíjhoz közeledő asszonyok mindent elvállalnak, hogy bevételhez jussanak, házakhoz járnak takarítani, vendéglátóhelyeken mosogatnak, de ahol nincs ilyen munka, ott közmunkásnak állnak - írja a Népszava.
Akik már átlépték a nyugdíjkorhatárt, azok inkább a jobban fizető pár hónapos idénymunkákra jelentkeznek.
A lap munkatársai találtak egy 67 éves közmunkást Nagyvisnyón, neki nem volt meg korábban az elegendő biztosítási ideje, a közmunka segítségével tudott végül nyugdíjba menni.
Molnár György, az MTA Közgazdaság-tudományi Intézetének munkatársa a lapnak elmondta a nők arányának növekedése a közmunkások között egyszerűen visszavezethető a tipikus magyar családmodellre, ahol az asszony megy a gyerekekért az óvodába, iskolába, ő vállalja a közmunkás létet, mert a rossz közlekedés miatt nem tud más településen munkát vállalni.
Országos szinten a közfoglalkoztatottak száma a 2016-os csúcshoz képest majdnem 60 százalékkal csökkent, alig haladja meg a százezer főt.
Népszava

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek