kapubanner for mobile

Növelnék a pénzügyi szektorban dolgozók számát

Jelentősen megnövelné a pénzügyi szférában dolgozók számát a pénzügyi világközpont szerepét erősíteni kívánó Sanghaj városa. Gondot a képzett munkaerő szűkös kínálata okozhat.

Az évtized közepére 40 százalékkal kívánja növelni a városban dolgozó pénzügyi szakemberek számát Sanghaj vezetése - áll a kelet-kínai metropolisz kormányzata által közzétett, az ágazat emberi erőforrásának fejlesztésére irányuló ötéves tervben.

A legutóbbi statisztikák szerint a pénzügyi szektorban mintegy 230 ezer fő dolgozik, ami kevesebb, mint a város teljes munkaerő-állományának 2 százaléka. New Yorkban 10, Hongkongban 6 százalék körüli ez az arány. Sanghaj jelenleg hatodik a világ legversenyképesebb pénzügyi központjainak rangsorában, s az érvényben lévő ötéves terv (2011-2015) időszakában prioritás a város pénzügyi-kereskedelmi világközpont jellegének erősítése. Hosszú távú cél, hogy 2020-ra Hongkongot megelőzve Sanghaj váljon Kína első számú pénzügyi központjává.

A versenytársakhoz való felzárkózás érdekében a vezetés a pénzügyi szakemberek számát 2015-ig 90 ezerrel növelné, az új állások 15 százalékának betöltéséhez mesterfokú diploma kellene. A munkahelyeket a regionális központjukat a városban felállító multinacionális cégek biztosítanák, ezeket adókedvezménnyel, az infrastruktúra fejlesztésével, kedvező jogi háttér kialakításával, egyszerűbb adminisztrációval és a pénzügyi innovációk számára szükséges eszközök biztosításával vonzanák Sanghajba.

Már ma is gondot jelent ugyanakkor a képzett munkaerő hiánya a városban, melyet többek közt a kedvezőbb adózást biztosító pekingi és hongkongi munkaerőpiac elszívó hatása és a szektor fejlődésével lépést tartani tudó pénzügyi képzés hiánya okoz. A szűkös kínálat azonban nemcsak Sanghajt érinti, hanem országos szinten is jelentkezik: az eFinancialCareers.com nemzetközi munkaerő-közvetítő és tanácsadó cég áprilisi felmérése szerint a pénzügyi szektorban aktív vállalatok 95 százaléka véli úgy, hogy hiány van képzett munkaerőből ma Kínában, 28 százalékuk ráadásul krónikusnak ítélte azt.

A foglalkoztatási nehézségekre nyár elején a kínai munkaerő-piaci trendeket vizsgáló Hudson-jelentés is rámutatott. A felmérésben részt vevő több mint 500, a bank- és pénzügyi szférában működő cég 85 százaléka válaszolt úgy, hogy nehezebb megfelelő munkaerőt találni, mint egy évvel ezelőtt. Az USA-Kína Üzleti Tanács (USCBC) október végi tanulmánya még borúsabb képet festett, állítván, hogy a legnehezebb menedzseri és műszaki pozíciókba embert találni, de a keleti parton már képzett gyári munkásokból is hiány mutatkozik.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek