Nyilvánossá tennék a vállalati adóbefizetéseket
Megszüntetné az adóbefizetések titkosságát a szlovák kormány, azaz nyilvánosan hozzáférhetővé tenné, hogy az egyes cégek mennyi vállalati jövedelemadót fizetnek, illetve melyikük kerüli meg az adóbefizetést - közölte honlapján a Hospodárské Noviny (HN) szlovák gazdasági-közéleti lap hétfőn.
A pozsonyi lap minderről Peter Kazimír szlovák pénzügyminiszterre hivatkozva számolt be, a tárcavezető a témáról az újságnak azt mondta: meg kívánja nyitni az adótitok megszüntetését célzó párbeszédet a jogi személyek esetében.
A HN szerint az adótitok megszüntetésének kérdése most először merült fel nyilvánosan, s a tervezett intézkedést az adóelkerülések összegének a csökkentése indokolná.
A lap által megszólított szakértők szerint az adózási adatok nyilvánossá tétele leginkább a Szlovákiában működő, nagy, multinacionális cégeket érinthetné, mivel ezek némelyikénél feltételezhető, hogy az országban megkeresett jövedelme egy részét külföldre áramoltatja, s ott adózik utána. Hasonló tevékenység gyanúja miatt a szlovák pénzügyi felügyelet 30 vállalatnál vizsgálódik.
Az intézkedés részét képezheti annak a pénzügyi tárca által meghirdetett sorozatnak, amellyel Peter Kazimír szlovák pénzügyminiszter tavaly hadat üzent az áfa-csalóknak és adóelkerülőknek. Becslések szerint az áfa csalások és az adóelkerülések miatt évente több százmillió eurós adóbevételtől esik el a költségvetés.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?