kapubanner for mobile

Nyolcvan személyes munkásszálló nyílt Karcagon

A munkásszállások kialakítására meghirdetett programban eddig lezárt öt kiírás során a kormány 45 szállás, benne 5796 férőhely létrehozását több mint 14,7 milliárd forinttal támogatta - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára Karcagon.

munkászálló karcag-

Bodó Sándor a Malom szálló átadásán azt mondta, a kormány, az önkormányzatok és a vállalkozások összefogásával megvalósuló beruházások célja egyrészt, hogy komfortos körülményeket biztosítsanak a munkavállalóknak, másrészt, hogy ne maradjanak torzón elhagyott ingatlanok a városok frekventált helyein.

A nyolcvan fő elhelyezésére alkalmas karcagi Malom szállót egy volt hántolóüzemi központ helyén alakították ki nettó 306,5 millió forint költséggel, amihez 213,6 millió forint vissza nem térítendő támogatást biztosított a kormány. A beruházással négy új munkahelyet hoztak létre - ismertette az államtitkár.

A térség gazdasági helyzetére utalva azt mondta, Jász-Nagykun-Szolnok megye gazdasági növekedése a 2010-es kormányváltás óta gyorsabb ütemű volt a nemzetgazdasági átlagnál. A megyében foglalkoztatottak száma ebben az időszakban 140 ezerről 158 ezerre nőtt, a foglalkoztatási ráta 54,1 százalékról 67,6 százalékra emelkedett, miközben a munkanélküliek száma 16 ezerről 10 ezerre csökkent.

Szatmári Zoltán, a Szatmári cégcsoport tulajdonos-ügyvezetője, a beruházás kivitelezője elmondta: a fejlesztés eredményeként 80 személyes, hotel körülményeket biztosító munkásszállás jött létre.

A kétszintes Malom szálló 18 kétágyas, 14 háromágyas szobával, illetve egy betegszobával és egy akadálymentesített szobával rendelkezik. Lehetőség van főzésre, étkezésre, személyes holmik mosására is.

A cégvezető reményét fejezte ki, hogy a beruházás vonzóbbá teheti Karcagot a betelepülni kívánó munkaerő számára, a cégeknek pedig segítséget nyújthat a dolgozók toborzásában és megtartásában. 

Fotó: Szoba a karcagi Malom szállóban az avatás napján, 2021. december 1-jén. A szálló a munkásszállások kialakítását ösztönző kormányzati munkaerőpiaci program támogatásával épült meg. MTI/Czeglédi Zsolt

  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Új ünnepnapot kapna Magyarország: július 8. munkaszüneti nappá válhat

Egy civil kezdeményezés szerint július 8. a jövőben hivatalos nemzeti ünneppé, akár munkaszüneti nappá is válhatna a Rákóczi-szabadságharc... Teljes cikk

6,1 millió vezető felkészületlen: ki gondoskodik a mentális jólétről?

Egy friss kutatás szerint az Egyesült Királyságban 6,1 millió olyan vezetői pozícióban lévő munkavállaló van, akik nincsenek felkészülve a... Teljes cikk

Körömlakkos trükkel szimulálta a munkát a dolgozó – fegyelmi eljárás alá került

Egy korábbi rendőrségi dolgozó súlyos fegyelmi eljárás alá került, miután kiderült, hogy furfangos módszerrel szimulálta a folyamatos online... Teljes cikk