Nyugat-Európa keresi a magyar munkaerőt
Jók a lehetőségek külföldi munkavállalásra, ugyanis Nyugat-Európa munkaerőhiánnyal küzd. Nemzetközi álláspiaci körképünkből kiderül, a diplomások közül mérnökként, orvosként könnyű a kijutás megfelelő nyelvtudás birtokában. Keresettek az építőipari szakmunkások, a betegápolók, a pincérek és a konyhai kisegítők is. A nyugati uniós tagállamok képviselői a múlt héten Magyarországon kutattak munkaerő után két állásbörzén.
A tanácsadókkal és a cégek képviselőivel beszélgetve kiderült, a nyugati és a skandináv uniós tagországok munkaerőigénye hasonló. A diplomások közül a gépész- és villamosmérnökök, az informatikusok, az általános orvosok és a fogorvosok számítanak kapósnak. Persze csak akkor, ha végzettségük szakmai tapasztalattal és magas szintű angoltudással párosul. A svéd és finn EURES-tanácsadók elmondták, náluk az egészségügy küzd szakemberhiánnyal. Nem ritka, hogy az egészségügyi szolgáltatók Kelet-Közép-Európába utaznak és helyben a munkaügyi központok közreműködésével vadásznak orvosokra, gyógyszerészekre, akiknek a későbbiekben a nyelvtanulását és a beilleszkedését is fedezik.
Finnországban jók a lehetőségek informatikusként elhelyezkedni. E területen nem feltétel a finn nyelv ismerete, kizárólag angollal is lehet boldogulni. Azt azonban a finn EURES tanácsadó hozzátette, könnyebb a munkahelyi beilleszkedés, ha valaki akár alapszinten is, de beszéli a helyi nyelvet.
Felmérik a magyar munkaerőt a németek
Különösen nagy mérnök- és építőipari szakmunkáshiányról számoltak be a német munkaügyi központ (Bundesagentur für Arbeit) képviselői. Részlegük - a Zentrale Auslands- und Fachvermittlung - eredetileg azért jött létre, hogy segítsen a munkanélküli németek külföldi -főleg ausztriai és svájci - állásszerzésében. A német álláspiacon azonban az utóbbi egy évben fordulat állt be: drasztikusan csökkent a munkanélküliség, elindult felfelé a gazdaság, nagy lett a munkaerőhiány különösen a német középvállalatok körében. A részleg most azt a feladatot kapta, mérje fel a kelet-közép-európai "mozdítható" munkaerő-potenciált, ezért is látogattak el a magyar állásbörzékre. Elképzelhető, hogy a német kormány a közeljövőben könnyít az eddigi munkaerőstopon, és zöld utat enged néhány szektorban a kelet-közép-európai uniós tagországok munkavállalóinak.
Mérnököket kerestek az írek
Írországban és az Egyesült Királyságban - a németekhez és a skandináv országokhoz hasonlóan - műszaki, építőipari és egészségügyi területen mutatkozik igény külföldi munkavállalókra. Egy hajókat gyártó skót cégtől egyenesen a menedzserek jöttek el Esztergomba és Budapestre gépész, villamosmérnökök és technikusok után kutatva.
Egy nagy ír élelmiszeripari cég henteseket és csontozókat keresett. A vállalat toborzási szakértője megjegyezte, a pályázásnál a szakmai tapasztalat fontos, kérdőívet töltetnek ki a jelentkezőkkel és minimális angoltudást várnak el. Ha megfelel a jelentkező, egy-két héten belül kezdhet, az induláshoz és az áttelepüléshez a cég minden segítséget megad. Összesen 4 ezer munkavállalót foglalkoztatnak, mintegy negyven magyar dolgozik náluk, nagyobb számban lengyeleket és litvánokat alkalmaznak. Marhacsontozóként heti 350 eurót lehet keresni, amiből az adólevonás után 330 euró tartható meg. Aki jól és sokat dolgozik, heti 550 eurót is megkereshet, ahhoz azonban pörögni kell...
A magyarok Angliában és Írországban ácsként, asztalosként, autószerelőként és sofőrként 8 fontos, illetve 12 eurós (3000 forint) órabérre számíthatnak. A szakképzettséget nem igénylő, vendéglátós, szállodás munkakörökben - például konyhai kisegítés, betanított gyári szalagmunka - 5,5 fontos (2000 forint) órabért ajánlanak.
Az EURES dán képviselője szintén az egészségügyet, az építőipart és a vendéglátást emelte ki a munkaerőhiánnyal küszködő területek közül. Elmondta, ugyan országába a magyar munkavállalók továbbra is munkavállalási engedéllyel juthatnak ki, 2004 óta egyszerűsödött a rendszer. Elegendő, ha a munkaadó eljuttatja a munkavállalási engedélykérelmét az illetékes hatósághoz, a vendégmunkás már az engedélyezési eljárás alatt dolgozhat.
Állások tehát vannak, ám a külföldi munkát megcélzó magyaroknak nem árt az óvatosság és az itthoni készülés. Időnként hallani rémtörténeteket Angliából rabszolgasághoz közeli állapotba került vagy anyagilag átvert keleti munkavállalókról. Hogy érdemes kezdeni a munkaszerzést? - tettük fel a kérdést Hegedűs Rolandnak, az EU Work Munkaközvetítő és Tanácsadó Kft ügyvezetőjének.
"Mielőtt belevágunk, alaposan ellenőrizzük le a munkaközvetítő céget vagy a leendő munkaadót. Ebben segíthetnek barátok, ismerősök és az internet is. Intő jel a céggel kapcsolatban, ha feltűnően színvonaltalan a weboldala, kapcsolatként csak mobiltelefonszám szerepel, nincs megadva cégszékhely, a regisztrációs szám, a postacím, egy vezetékes telefonszám. Beszédes lehet a kiválasztás menete, az interjúk megszerzvezése. Jó tudni: a piacon hiteles közvetítőirodák szinte mindegyike amerikai típusú, angol nyelvű, fényképes önéletrajzot kér a külföldi munkára jelentkezőktől" - jegyzi meg a szakember.
A nyelvtudás jelentősége szintén nem elhanyagolható. Minimális nyelvtudás nélkül nem ajánlatos útnak indulni. Kiszolgáltatottnak érzi magát a dolgozó, ha hivatalos papírokat úgy kell aláírnia, hogy nem tudja, miről is van szó. Érdemes anyagi tartalékkal útnak indulni, és a legrosszabb esetre is felkészülni. Angliába utazóknak és önállóan állást keresőknek legalább 500-600 fontnak (mintegy 200 ezer forint) kell lennie a kofferben. Ha megbízható közvetítőirodával megyünk, ennek a fele is elegendő.
A munkavállalás előtt arról is érdeklődjünk, mennyit kell a kiszemelt pozícióban utazni a szállástól a munkahelyig. Próbáljuk meg kideríteni, milyen színvonalú lakhatást ajánl fel a kinti munkaadó. Aláírás előtt alaposan tanulmányozzuk át a felkínált munkaszerződést. A közvetítőirodák legális munkalehetőségeket kínálnak, ám a magánúton külföldre utazóknak a feketemunka elkerülésére is figyelnie kell - ad tanácsot Hegedűs Roland.
Takács Gabriella
- 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!
Részletek
Jegyek
- 2025.10.07Óbudai Egyetem Állásbörze Jöjjön el, legyen kiállító! Kerüljön közvetlen kapcsolatba tehetséges, frissen diplomázó vagy végzős hallgatókkal, akik készen állnak a szakmai pályafutásuk elindítására. Akik naprakészen ismerik a legújabb technológiákat, elméleteket és iparági trendeket.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznak
Részletek
Jegyek
Otthonról végezhető munkáról szóló valótlan álláshirdetések miatt vádat emelt az ügyészség egy férfi ellen - tájékoztatta a Somogy Vármegyei... Teljes cikk
Újszerű megoldással állt elő a dolgozó szülők problémájára a horvátországi Szamobor város önkormányzata. Mivel a helyi óvodákban és... Teljes cikk
Az otthonokban gyakran találkozunk a mindent beborító rendetlenséggel – ruhák, sporteszközök, karácsonyi kiegészítők halmazaival. Mindez könnyen... Teljes cikk
- Az álláskeresők szerint képzési hiány van, nem pedig készséghiány 2 hete
- Új elnök a Magyar Elektrotechnikai Egyesület élén 2 hete
- A 20 legbefolyásosabb magyar HR vezető 2025-ben 3 hete
- Felmérés: kevés cég tartja hatékonynak a készségek értékelését 3 hete
- Felmérés: Egyre kevesebb munkahelyen elvárás a diploma 3 hete
- Orbán Viktor: Magyarország jövője nem csupán a pártokon, hanem elsősorban a teljesítményen múlik 3 hete
- Üvegplafon a ma munkavállalójának: még mindig van vele dolgunk? 3 hete
- Felkészülés a fogadásukra: mit tehet egy cég, hogy sikeresen fogadja a Fülöp-szigeteki munkavállalókat? 3 hete
- Varga Mihály is megszólalt az MNB-s elbocsátások kapcsán 1 hónapja
- Több mint 250 munkavállalójától válik meg az MNB 1 hónapja
- A magyar vállalkozások alig 4 százaléka használ MI-t, az EU átlag 8 százalék 1 hónapja