Nyugdíjakhoz igazítják a rendőrök fizetését
Akár már április elsejétől plusz pénzt kaphatnak azok a rendőrök, akik legalább 25 éves szolgálati idővel rendelkeznek. Az igazságügyi és rendészeti miniszter az InfoRádiónak elmondta, hogy bízik benne, hogy e lépéssel feloldják azt az ellentmondást, hogy sok rendőr esetében 25 éves szolgálat után a nyugdíj magasabb, mint a fizetés.
A tárcavezető szerint a lépéssel feloldják azt az ellentmondást, hogy sok rendőr esetében 25 éves szolgálat után a nyugdíj magasabb, mint a fizetés. Ez a rendszer tarthatatlan és értelmetlen, ám mindez a jogszabályok hibája, nem a rendőröké - tette hozzá.
Draskovics Tibor abban bízik, hogy a pótlék bevezetésével elvész a motiváció a rendőrök számára, hogy nyugdíjba menjenek a 25 éves szolgálat letelte után.
A tárcavezető szerint a szükséges pénz a költségvetési tartalékból rendelkezésre áll, és akár már áprilistól életbe léphet az intézkedés, ha ehhez egy miniszteri rendelet elegendő.
A szolgálati törvény kimondja: 25 év szolgálati jogviszony után, ha fizikai állapota nem teszi lehetővé, hogy a szolgálatot ellássa, vagy átszervezés miatt megszűnik a beosztása, nyugdíjba mehet a fegyveres szervek hivatásos állományú tagja. A gyakorlat nagyon elterjedté vált, és sok, negyvenes évei elején járó rendőr ment nyugdíjba. Éppen ezért nem véletlen, hogy a 45 ezer fős rendőrségen mindössze 350 rendőr életkora haladja meg az ötben évet. Ma egy rendőr átlagosan 131 ezer forint nyugdíjat kap.
InfoRádió
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Május 1-je a munka ünnepe. A szocializmusban látványos állami ünnepségek kísérték a napot, ám a gyökereit nem keleten, hanem nyugaton kell keresni.... Teljes cikk
Egy friss kutatás szerint az AI fokozott használata a kiválasztásban ahhoz vezethet, hogy a munkáltatók átsiklanak a kiváló pályázók felett. A... Teljes cikk
Egy civil kezdeményezés szerint július 8. a jövőben hivatalos nemzeti ünneppé, akár munkaszüneti nappá is válhatna a Rákóczi-szabadságharc... Teljes cikk
- Az X generáció fele kénytelen lesz elhalasztani a nyugdíjba vonulást 4 napja
- Az öregségi nyugdíj egy főre jutó átlagos összege teljes ellátás szerint járásonként 1 hete
- Felmérés: a cégek számára versenyelőnyt jelenthetnek a hosszútávú munkavállalói ösztönzőprogramok 1 hete
- A saját jogon járó nyugdíjban és ellátásban részesülők száma nemek és a teljes ellátás összege szerint 1 hete
- A főbb nyugdíjellátások átlagos összege Magyarországon - grafikon 2 hete
- Egyre nagyobb a szakadék az átlagnyugdíjak és az átlagbérek között 2 hete
- A nyugdíjban és egyéb ellátásban részesülők aránya vármegyénként - grafikon 2 hete
- A nyugdíjban és egyéb ellátásban részesülők száma az ellátás típusa szerint - grafikon 2 hete
- Jön a Férfiak40? – inkább a rugalmas nyugdíj lehet a megoldás 3 hete
- Svájci indexálás: így maradtak el a magyar nyugdíjak a bérektől 3 hete
- Sok rendőr kénytelen másodállást vállalni, hogy megéljen 3 hete

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?