kapubanner for mobile

OÉT: elutasítják az elvárt adó helyetti intézkedéseket

A munkáltatói és a munkavállalói oldal sem támogatja az elvárt adó helyetti szigorított adóellenőrzésre vonatkozó kormányzati terveket az OÉT ülésén.

Csuport Antal, a munkáltatói oldal szóvivője elmondta: a célokkal, azzal, hogy minél többen fizessenek adót egyetértenek, a javasolt megoldással viszont nem. Szerintük így több lenne a cégek adminisztrációs munkája, költsége, illetve az adóhatóság beavatkozhatna önálló vállalati döntésekbe. Ez ellentétes a vállalkozás szabadságával - mondta.

Borsik János, a munkavállalói oldal szóvivője elmondta: ők sem támogatják a tervet, mint ahogy a konvergenciaprogramot sem támogatták. Mivel a kormány az elvárt adó eredményeként tervezett 60 milliárd forint, illetve a most javasolt intézkedések által biztosított bevétel különbségét a költségvetési tartalékból kívánja fedezni, Borsik János leszögezte: ez nem mehet a közszférával kötött bérmegállapodás teljesítésének rovására.

  • 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek