Offshore-gyanús cégekről közölt listát az NFÜ
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) nyilvánosságra hozta szombaton a nyilatkozattételi kötelezettséget nem teljesítők listáját, amelyen mintegy 2500 cég szerepel.
Az nfu.hu/atlathatosag oldalra felkerül minden olyan kedvezményezett, aki harmadik kiküldést követően sem vette át a nyilatkozatot, később pedig azokat is lajstromba veszik ugyanitt, akik elmulasztották a nyilatkozat kitöltését és visszaküldését - derül ki az ügynökség honlapján megjelent közleményből. Hozzáteszik: az ellenőrzések előrehaladtával minden olyan kedvezményezett felkerül az oldalra, amely nem felel meg az átláthatóság törvényi elvárásainak.
A közleményben emlékeztetnek arra, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség szeptember eleje óta több mint 46 ezer cégnek és civil szervezetnek küldte el az új átláthatósági nyilatkozatot. A kedvezményezettek felülvizsgálatának célja, hogy az NFÜ láthatóvá tegye, hogy az elmúlt években támogatásra jogosult cégek hol adóztak a támogatásokból megvalósított fejlesztések eredményeképp keletkezett jövedelem után.
A tulajdonosi szerkezetről szóló nyilatkozat kitöltésére a kedvezményezetteknek az átvételtől számítva nyolc napjuk volt. A szűkös időkorlát miatt az NFÜ többször is kiküldte az értesítést azoknak a projektgazdáknak, akik valamilyen oknál fogva még nem vették át a nyilatkozatot, és még nem küldték vissza azt.
Az NFÜ hangsúlyozza: a mulasztások esetében kivétel nélkül megindítja az elállási folyamatot, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy mindazok a cégek és egyéb szervezetek, amelyek nem tettek eleget a vállalt tájékoztatási kötelezettségüknek, elvesztik a korábban számukra megítélt támogatást.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek