kapubanner for mobile

Önéletrajz képpel és hanggal

A hazai álláspiacon a jó pozíciókért egyre élesebb harcot kell folytatniuk a jelölteknek. Kevés olyan szektor van, ahol a megfelelő végzettség önmagában bejuttatja a hirdető céghez az állásjelentkezőt. A pozíciókért versengőknek - főleg a felsőbb szinteken - egyre több pluszt kell felmutatniuk.

A jó prezentáció eladja az állásjelentkezőt

A hirdetésben megadott végzettséggel egyező diploma mellett a legfontosabb igény a munkatapasztalat. Főleg a pályakezdők vannak igen nehéz helyzetben, mivel az 'átlagos' állásajánlat egyszerre igényli a tapasztalatot és a fiatalságot. Emellett a magas szintű nyelvtudás, a második diploma, az MBA, a külföldi tapasztalatok mind-mind dönthetnek a jelöltek között. A hiányszakmák esetében, mint amilyen jelenleg a gépészmérnöki vagy a logisztikusi, aránylag mértéktartóbbak az álláshirdetések, de az olyan telített szférákban, mint a PR, a marketing vagy az informatika a hirdetők a korábbinál sokkal magasabbra teszik a mércét.

Professzionálisan mutatkoznak be a fiatalok

A jó prezentáció az állásinterjú esetén fél siker. A többiektől eltérő, új típusú bemutatkozás adott esetben kiemelhet egy-egy pályázót a sok hasonló tudású jelölt közül. A fejvadászok ma már a gyakorlatban is tapasztalják, hogy míg az állásjelentkezőkre általában jellemző a felkészületlenség, a magasabb pozíciók esetén a versenyzők sokszor igen tudatosan készülnek az interjúra. Az első körben, ahol az önéletrajz alapján bekerültek pályázókat először szűrik meg, elegendőek a saját tudásunkról, a területről illetve a cégről szerzett alapos ismeretek, emellett némi határozottság. Az esélyesek szűkebb körében viszont már komolyabb harc folyik az áhított pozícióért. A fiatalok mind gyakrabban kész prezentációval érkeznek az interjúra. A próbamunkát sokan kidolgozzák úgy, hogy egy professzionális előadás keretében - ha mód van rá, vetítővel, fóliával - adhassák elő megoldási tervüket. De ha nem kapott a jelölt konkrét feladatot, akkor is sok esetben megjelennek 'önkéntes' próbamunkákkal, vagy korábbi projektjeikből készülnek fel. A jó felllépés, a meggyőző előadásmód elsősorban az olyan pozícióknál döntő, ahol alapfeltétel a kitűnő kommunikációs készség. Egy jövendő PR menedzser vagy key account értékesítő sikere a kapcsolatteremtési képességen áll vagy bukik, így aki hatásosan prezentál, fél lábbal már benn van az ajtón.

Önéletrajz képpel és hanggal

A hatékonyabb kiválasztás érdekében a fejvadász cégek Nagy-Britanniában új módszert fejlesztettek ki, mellyel már az első körbe bekerülő jelölteket is tesztelhetik megjelenésük és kommunikációs készségük szempontjából. A videó cv egyfajta multimédiás önéletrajz, melynek segítségével láthatják és hallhatják a pályáztatók a jelölteket. A lámpaláz elkerülése végett a programozók beépítettek egy "személyes tanácsadást" is a szoftverbe: mielőtt a pályázó elmesélné a legfontosabb információkat magáról, egy digitalizált videó segítségével elmondják neki lépésről lépésre, mit kell majd tennie. A felkészítés után az álláskeresőnek általában nyolc interjúkérdésekre kell válaszolnia, amelyeket a munkaerőt kereső cég igényei szerint állítanak össze. A szóbeli megmérettetés helyettesíti a személyes találkozót: mivel a nemzetközi álláspiacon a személyes állásinterjú gyakran egy távoli országba való utazással jár együtt, a video cv-vel időt és pénzt takaríthat meg mind a jelölt, mind a hirdető fél.

  • 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Eleged van mindenből? Fizikai munkások jelentkezését várják az Antarktiszon

Nem irodai székbe, hanem hóviharba keresnek embereket: a British Antarctic Survey asztalosokat, szerelőket, szakácsokat és más fizikai dolgozókat... Teljes cikk

Elhunyt a magyar szakszervezeti mozgalom egyik meghatározó alakja

Elhunyt Borsik János, a rendszerváltás kiemelkedő szakszervezeti vezetője, a Mozdonyvezetők Szakszervezetének egykori ügyvezető alelnöke, az Autonóm... Teljes cikk

Kutyabarát munkahely? Csak akkor működik, ha ezeket a szabályokat betartják

A kutyabarát iroda egyre több munkavállaló számára vonzó extra, ugyanakkor HR-szempontból komoly felelősséget is jelent. A négylábú kedvencek... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek