kapubanner for mobile

Orbán ragaszkodik a nyilatkozat kifüggesztéséhez

Lehet más Magyarország, csak ehhez változásokra, tabukat ledöntő változásokra van szükség - összegezte Orbán Viktor miniszterelnök a Lehet Más a Politika (LMP) parlamenti frakciójának szerdai ülésén kifejtett álláspontját újságírók előtt.

A kormányfő, miután részt vett az ellenzéki képviselőcsoport ülésén, sajtótájékoztatóján elmondta: a magyar választók 80 százaléka az áprilisi parlamenti választáson a változásra szavazott. Egyetlen olyan párt van Magyarországon - folytatta -, amely védeni akarja az elmúlt nyolc évet, és nem annak a megváltozására tette fel a következő évek munkáját.

"Azért is tudtam elmenni jó lelkiismerettel az LMP-hez, mert ha lehet más a politika, akkor lehet más Magyarország is" - fogalmazott Orbán Viktor, hozzátéve, hogy az LMP és a kormánytöbbség között - a fennálló jó néhány, jelentős véleménykülönbség ellenére is - a változás érdekében bizonyos együttműködés lehetséges.

Orbán kijelentette: tavaszra lesz preambuluma az alkotmánynak. A nemzeti együttműködésről szóló politikai nyilatkozat kifüggesztésével kapcsolatban úgy fogalmazott: "továbbra sem nyugszom bele abba, hogy akárcsak egy olyan állami alkalmazott is legyen Magyarországon, aki azt gondolja, hogy lehet folytatni azt, mint ami az elmúlt nyolc évben Magyarországon történt". Ezt a változást minden állami alkalmazottnak látnia kell: nincs lopás, nincs hatalmaskodás, nincs többé olyan, hogy az állampolgárt nem segítségre szoruló ügyfélnek tekintik, hanem alávetettnek - sorolta a kormányfő.

"Ragaszkodom ahhoz, hogy ezt - nap mint nap akár - minden magyar állami alkalmazott lássa" - tette hozzá Orbán Viktor.

Szólt arról is, hogy semminek sem örülne jobban, mintha kifüggeszthették volna a mai magyar hatályos alkotmány preambulumát - "ha lenne, csak nincs". Hangsúlyozta azonban, "lesz ilyen preambulum, tavaszra lesz, lesz alkotmány, annak lesz preambuluma, az össze fogja foglalni azokat az értékeket, amelyek összekötnek bennünket".

A miniszterelnök azt javasolja az embereknek, ha hitelt vesznek fel, forint alapút igényeljenek. Orbán Viktor hangsúlyozta, ha valaki nem forint alapú hitelt vesz fel, olyan árfolyamkockázatokat vállal, amelyek kivédésében a magyar kormány csak bizonyos mértékig tud segítséget nyújtani. Közölte: a már bajban lévő emberek számára fel kell állítani a nemzeti eszközkezelő társaságot. Erről a kérdésről a bankokkal már folytak "tapogatózó" megbeszélések - fűzte hozzá a miniszterelnök.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ezt sokan félreértik a Otthon Starttal kapcsolatban

Sokan félreértik az Otthon Start hitel egyik kulcsfontosságú feltételét, ami bizonytalanságot okozhat a leendő igénylők körében. Teljes cikk

NAV: már ennyien véglegesítették az szja-tervezetüket

Az szja-bevallási határidő 2025. május 20-a, de akinek visszajár adó, annak érdemes minél előbb elfogadni a tervezetét vagy kiegészítve beküldeni... Teljes cikk

Szakértő: Ezért kerülhetnek nehéz helyzetbe a nyugdíjasok a választás után

Dr. Farkas András szerint a választások után egy új nyugdíjemelési eljárás bevezetése jelenthet megoldást a nyugdíjasok helyzetére. Teljes cikk