Orbán: Változna a nyugdíjszámítás módja, hogy megérje dolgozni

Orbán Viktor szerint a kormánynak meg kell egyeznie a rendvédelmi dolgozókkal, először is abban, hogy nekik mindig a rend oldalán kell állniuk. A miniszterelnök a TV2-nek kedden adott interjúban elmondta: a nyugdíjszámítást úgy akarják átalakítani, hogy az utolsó tíz, munkával töltött év különösen nagy súllyal essen latba, hogy az emberek minél tovább akarjanak dolgozni.

A kormányfő csütörtökön tárgyal a rendvédelmi szakszervezetek képviselőivel, hogy - mint mondta - "férfiemberek módjára" rendezzék a nyugdíjkedvezményekkel kapcsolatos vitát.

Orbán Viktor kifejtette: meg kell egyezni a rendvédelmi dolgozókkal. Ha úgy érzik, hogy az ötvenes éveiket taposva már nem tudják ellátni a feladatukat, mondják meg, milyen más munkát tudnak végezni, "és én nagyon szívesen biztosítom ennek a lehetőségét" - fogalmazott.

Hozzátette ugyanakkor: a nyugdíjrendszer átalakításának végére el szeretné érni, hogy az emberek minél tovább akarjanak munkában maradni, ugyanúgy, mint Nyugat-Európában. Ennek érdekében változtatna a kormány a nyugdíjszámítás módján is, és az életpályamodelleket is úgy alakítanák, hogy az utolsó tíz évben magasak legyenek a fizetések, jobban megérje dolgozni, mint otthon várni a nyugdíjat - mondta a miniszterelnök.

"Magyarország háborúban áll a munkanélküliséggel"

A miniszterelnök egy másik fórumon is felszólalt kedden, a kormány megalakításának egyéves évfordulója alkalmából tartott, Gazdasági fordulat című konferencián arról beszélt: a gazdaságpolitikai fordulat ugyan megtörtént, ám az még mindig veszélyzónában van.

Úgy fogalmazott: "nem lehetünk elégedettek". Mint mondta, "távol vagyunk még a közös céltól, az erős Magyarország megvalósításától". Szerinte a közös eredmények reményt keltőek, biztatóak, de nem lehet megállni, hátradőlni, lazítani. "Nem lazíthatunk azért sem, mert az a kormányzati teljesítmény, amely elég volt az elmúlt egy évben, nem lesz elegendő, sőt beszéljünk egyenesen, igen, igen kevés lesz a következő esztendőben" - jelentette ki. Külön szólt az oktatásról, amellyel kapcsolatban "oktatási ugrást" sürgetett.

A megújulás csak akkor működik - folytatta -, ha 2012 után jönnek a Széll Kálmán Terv pozitív hatásai, ha a Széchenyi-terv eléri a kkv-kat, és ha bővítik a nagy nemzetközi vállalatok magyarországi jelenlétét, ha megindul a nemzeti iparpolitikai program, és ha lábra kapnak a nagy közmunkaprogramok. Ma azonban szerinte még egyik előfeltétel sem áll fenn, a gazdaságpolitika még mindig veszélyzónában van; a jelenlegi kormányzati, politikai képességek mellett a felemelkedés kereteit még nem tudják működő programokkal megtölteni.

"Miközben leszámoltunk a neoliberális korszak elméleti alapvetéseivel, még nem építettük fel a nem liberális gazdaságpolitika 21. századi tervezési, koordinációs kereteit és gyakorlatát" - fogalmazott, hozzátéve, hogy mivel nem épült ki a reálgazdasági tervezés, a pénzügyi tervezés is féllábas. Szerinte az a legsürgetőbb feladat, hogy a nemzetgazdasági szintű tervezést, koordinálást vertikálisan, horizontálisan és területileg egyaránt kiépítsék, ugyanis ezen múlik a kormány, az ország gazdaságpolitikájának sikere.

Kijelentette: Magyarország háborúban áll az eladósodottsággal és a munkanélküliséggel, de csak megújulással és átszervezéssel nyerheti meg. Hozzátette: "ha mindazt átszervezzük, ami e nélkül hónapról hónapra újratermelné az adósságunkat, akkor nyerhetünk, de csak akkor". Az államadósság és a munkanélküliség Magyarország ellenségei, ezt "onnan lehet felismerni, hogy ha mi nem győzzük le őt, akkor ő győz le minket" - fogalmazott a kormányfő.

Kitért arra is, hogy megérti azokat, akik azért harcolnak, hogy ne kelljen változtatni megszokott életükön, de mindenkinek meg kell barátkoznia a gondolattal, vagy legalábbis együtt kell élnie vele: nem fizethetünk életerős embereknek korai nyugdíjat, nem fizethetünk munkaképes embereknek segélyeket, amikor temérdek elvégzetlen munka van.

"Saját magunkra érdemes hallgatnunk"

Orbán Viktor hosszan beszélt arról, hogy csak "saját magunkra érdemes hallgatunk, és nem szabad várnunk senkinek a jóváhagyására vagy ellenkezésére". Szerinte az elmúlt húsz évben szinte minden magyar kezdeményezést utolért az a tulajdonság, hogy "mindig azt néztük, mit szólnak ehhez mások". "Vagy bele sem kezdtünk fontos dolgokba, vagy ha belekezdtünk, és valakinek nem tetszett Amerikában, Párizsban, Berlinben, Brüsszelben vagy Londonban, akkor hagytuk magunkat elbizonytalanítani, és végül lemondtunk róla". Összeomlóban egy régi világrend, semmi okunk, hogy "a romok alá szorult megmondóemberek tanácsaira és véleményeire figyeljünk" - fogalmazott.

A kormányfő szerint külföldről érkeznek majd még kritikák, dühödt támadások, harcias felszólítások is az új alaptörvény, vagy a most készülő sarkalatos törvények, vagy éppen a gazdaságpolitika miatt, ám "nekünk higgadtan, udvariasan, rezzenéstelen arccal és egyenes tekintettel csak annyit kell mondanunk: ez nem a ti dolgotok, ez a magyarok dolga".

Heti öt munkanapból nem lehet megélni - nem lesz vasárnapi zárva tartás?

A miniszterelnök még ezt megelőzően reagált a konferencián előtte felszólalókra. Demján Sándor, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének ügyvezető elnökének felszólalására, és azzal egyetértve, hangsúlyozta: nagyon szeretné, ha Magyarországon heti ötnapi munkából meg lehetne élni, de nem lehet. "Amint meg lehet majd élni heti ötnapni munkából, akkor én is azok közé tartozom majd, akik támogatni fogják a vasárnapi zárva tartást. Addig azonban úgy érzem, erre nincsen lehetőségünk" - mondta.

Szintén Demján Sándor kijelentésére, miszerint a bérkommandó tevékenysége a vállalkozókkal szembeni bizalmatlanságot mutatja, Orbán Viktor azt mondta: nem állhat elő olyan helyzet, hogy az új adórendszerben bárki kevesebbet keressen, mint korábban. "Nagyon világossá kell tenni Magyarország minden polgára előtt, hogy a kormány nem nyugszik addig, amíg érvényt nem szerez annak az adott szavának, miszerint az adórendszer átalakításának eredményeképpen senki sem kereshet kevesebbet, mint amit korábban keresett" - jelentette ki a miniszterelnök. Ehhez arra van szükség - mondta -, hogy a vállalkozások a bérekkel kapcsolatos megállapodásokat betartsák.



  • 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Itt a NAV friss feketelistája, ők nem jelentették be dolgozóikat

A NAV ismét közzétette azt is, hogy kik azok az adózok, akik nem felelnek meg a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményének. Teljes cikk

Egymillió forintot bukhat, aki ezt nem igényli munkáltatójánál - Már csak pár nap maradt

Keddig jelenthetik be munkáltatójuknál az igényüket azok, akik már meglévő hitelükhöz kapcsolódóan használnák fel a januártól elérhető... Teljes cikk

NAV: könnyítésre számíthatnak az egyéni vállalkozók

Könnyítést hoz az új év az egyéni vállalkozóknak, még az esztendő elején megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete -... Teljes cikk