Orbán Viktorral tárgyalnak a munkaadók
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA Fidesszel folytatódik a "Megállapodás a jövőért" konzultáció május 27-én - mondta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke hétfőn az MTI-nek.
A 16 érdekképviselet, amelyek között megtalálható több magyarországi vegyes kamara, a VOSZ, az MKIK és a Joint Venture Szövetség is, két évvel ezelőtt közzétett kiáltványában kisebb és hatékonyabb államot, új, régiós elven működő, lényegesebb kisebb önkormányzati rendszert, versenyképesebb, átláthatóbb és egyszerűbb adórendszert és szolgáltató egészségügyet szorgalmazott - emlékeztetett a kiáltványra az MKIK elnöke.
Hozzáfűzte, hogy a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) is részt vesz a tárgyalásokon. Az azóta eltelt időben a kormányzatnak csak az államháztartás egyensúlyán sikerült jelentős javulást elérnie, ugyanakkor a többi általunk felvetett témában szinte semmi sem történt - mondta Parragh László. Hangsúlyozta: "Most különösen az ígért 200-250 milliárd forintot felölelő adóváltozások elmaradása miatt vagyunk csalódottak", miután a kiáltvány képviselői az elmúlt hónapokban több alkalommal konzultáltak Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel.
- A konzultáció-sorozatot a május 27-én Orbán Viktorral, a Fidesz elnökével folytatjuk, majd a többi parlamenti párt következik, az SZDSZ esetében megvárjuk az új elnököt - mondta az MKIK elnöke.
A két évvel ezelőtt megfogalmazott kiáltvány ma is érvényes - mutatott rá Parragh László, hiszen a gazdaság szereplői, a parlamenti pártok és a kormány között új társadalmi szerződésre van szükség, olyan karcsúbb államra, amely versenyképesebbé teszi az országot, figyelembe véve a stratégiai célokat.
MTI/Napi Gazdaság

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?