Óriási léptékű beruházásokat tervez a TriGranit
A TriGranit a következő öt évben hétszázmillió euró fejlesztést hajt végre Magyarországon, amely a térségben folyamatban lévő beruházásain belül 15-20 százalékot tesz ki - mondta Kibédi Varga Lóránt, a TriGranit Fejlesztési Zrt. vezérigazgatója hétfőn, sajtótájékoztatón, Budapesten.
Hajdu László, a vállalat magyarországi fejlesztési igazgatója elmondta: folytatódik a Millennium Városközpont beruházás, amelyre a 2013. évi befejezésig még háromszázmillió eurót fordítanak, és mintegy négyszázmillió eurót szánnak további magyarországi fejlesztésekre.
Mindeközben a cég Romániában is tovább nyomul, három bevásárlóközpont üzemeltetését veszi át az osztrák Immoeasttől - közölte korábban az mfor.hu a Világgazdaságra hivatkozva. Idővel az Immoeast összes romániai ingatlanjának üzemeltetése átkerült a budapesti székhelyű céghez. Egyelőre azonban csak a Galántán és a Pitestiben lévő Euromall központról, illetve az aradi Armonia Aradról van szó.
Mindeközben a cég Romániában is tovább nyomul, három bevásárlóközpont üzemeltetését veszi át az osztrák Immoeasttől - közölte korábban az mfor.hu a Világgazdaságra hivatkozva. Idővel az Immoeast összes romániai ingatlanjának üzemeltetése átkerült a budapesti székhelyű céghez. Egyelőre azonban csak a Galántán és a Pitestiben lévő Euromall központról, illetve az aradi Armonia Aradról van szó.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?