Óriási vagyont gyűjtöttek a nagyvállalatok az elbocsátások és a rabszolgamunka révén
Azzal, hogy a válságra hivatkozva tömegeket küldtek el, a maradókat pedig szinte rabszolgaként dolgoztatták, hatalmas készpénzállományt gyűjtöttek össze a vállalatok. Ha ezt a pénzt végre befektetnék, beindulna a gazdaság - nyilatkozta Csath Magdolna közgazdász az M1 műsorában.
Egy tanácsadó cég szerint 4 ezer milliárd dolláron ülnek a világ legnagyobb vállalatai - jelentette ki Csath Magdolna közgazdász az M1 Ma reggel című műsorában. Ez az összeg a magyar államadósság negyvenszerese, az eurózóna teljes adósságállományának a fele.
A közgazdász elmondta, hogy a válságra hivatkozva a vállalatok elküldték az embereket, a megmaradókat pedig sokkal intenzívebben dolgoztatták, és hatalmas profitokat termeltek. Az elemzők kimutatták: ekkora nyereség már nagyon régen nem volt - magyarázta a közgazdász.
A cégek jelenleg a készpénzállományukon ülnek, Csath Magdolna szerint azért, mert monopolhelyzetbe szeretnének kerülni, versenytársaikat "fölzabálni". Csakhogy részben ők teremtik a bizonytalanságot azzal, hogy elbocsátanak embereket, csökkentik a béreket - mutatott rá Csath Magdolna, aki szerint ha a cégek beruháznának, végre beindítanák a gazdaságot.
hirado.hu/M1

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?