kapubanner for mobile

Oroszország titkos fegyvere: munkaerő az egyik legzártabb diktatúrából

Miközben Moszkva egyre nehezebben talál munkaerőt a dróngyártáshoz, váratlan irányból érkezhet segítség: az ukrán hírszerzés szerint Oroszország több ezer észak-koreai dolgozó bevonásáról tárgyal, hogy fenntartsa a háborúhoz szükséges hadiipari termelést.

Oroszország munkaerőhiánnyal küzd a Sahid– (Geran/Gerbera) típusú drónok gyártásában, ezért Észak-Koreához fordulhat segítségért – állítja az ukrán katonai hírszerzés (HUR) egy november 14-én közzétett Telegram-bejegyzésében. A Magyar Hírlap összefoglalója szerint Moszkva az év végéig mintegy 12 ezer észak-koreai munkás érkezését tervezi a tatárföldi Alabuga gyárba, ahol az iráni tervezésű kamikaze drónok hazai változata készül.

A HUR információi szerint az egyeztetések az orosz fél és a Jihyang Technology Trade Company között zajlanak. Ez a vállalat a Green Pine fedőcége, amely Észak-Korea fegyverkereskedelmének egyik központi szereplője, beleértve a ballisztikus rakéták exportját is. A Green Pine 2010 óta amerikai szankciók alatt áll az észak-koreai nukleáris programban való részvétele miatt – emlékeztet a Kyiv Independent.

A jelentés kiemeli: Oroszország történelmileg erősen támaszkodott a külföldi munkaerőre, különösen a távol-keleti régiókban. Az elmúlt években Moszkva aktívan toborzott – sőt a beszámolók szerint becsábított és elrabolt – munkásokat a fejlődő világból, leginkább Afrikából és Közép-Ázsiából. Az Interpol jelenleg is vizsgál olyan eseteket, amelyek Botswanához köthető emberkereskedelmi hálózatokra utalnak.

Az észak-koreai vendégmunkások különösen kedvezőnek számítanak az orosz hatóságok szemében, mivel a béreiket nem ők kapják, hanem közvetlenül a phenjani rezsim. Egy 2017-es amerikai külügyminisztériumi jelentés „rabszolgaszerű körülményekről” számolt be a külföldön dolgozó észak-koreaiak helyzetét illetően.

A munkaerőáramlás a háború kitörése óta felgyorsult: egy ukrán tábornok októberben már 20 ezerre becsülte az orosz fegyvergyárakban dolgozó észak-koreaiak számát. Észak-Korea emellett az egyetlen ország, amely – Moszkván kívül – katonákat is küldött az ukrajnai frontra. Cserébe Oroszország modern haditechnikai ismeretekkel és fegyvergyártási technológiákkal támogatja a szankciók sújtotta diktatúrát.

A HUR szerint a most készülő újabb munkásimport a két ország egyre szorosabb és egyre nyíltabban katonai jellegű együttműködésének újabb bizonyítéka.

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Aggasztó jelek a német munkaerőpiacról: Ennyi állás tűnt el

Egyre több jel utal arra, hogy megtorpant a munkaerőpiac Nyugat-Európában, különösen az iparban. Bár a foglalkoztatottság még magas, a háttérben... Teljes cikk

Aki nem használ AI-t, azt elküldik az amerikai PwC-től

A PwC amerikai vezetése egyértelművé tette: a mesterséges intelligencia használata nem választás, hanem alapelvárás a dolgozók számára. Teljes cikk

Így alakult a a munkanélküliség az OECD országaiban

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban átlagosan 5 százalék volt a munkanélküliség januárban, megegyezett a... Teljes cikk