kapubanner for mobile

Országos romaszakképzési központ Balatonlellén

Országos romaszakképzési központot és felnőttképzési szakkollégiumot avattak szombaton Balatonlellén.

Az intézmény megnyitása mérföldkő a romák szakmai képzésében és foglalkoztatásában - hangsúlyozta Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat (ÖCO) elnöke az avatóünnepségen. A központ, illetve a szakkollégium az általános és szakmai képzések megszerzését és a foglalkoztatás lehetőségét biztosítja a romák számára - tette hozzá.

Gémesi Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára üdvözölte az ÖCO kezdeményezését, és egyúttal reményét fejezte ki, hogy az itt megszerzett ismeretek hozzásegítik a képzésben részvevőket ahhoz, hogy piacképes szakmát szerezzenek, és el tudjanak helyezkedni.

Rauh Edit, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium esélyegyenlőségi államtitkára annak a meggyőződésének adott hangot, hogy jó kezekbe került a létesítmény. Elmondta: a szaktárca örömmel vette és támogatja az ÖCO elnökének és az elnökségnek a hasznosításra vonatkozó elképzeléseit.

Mint arról az ÖCO elnöke beszámolt, a felújítási munkálatok még folynak, de szombaton a szakképző központ átadásával egy időben már 180 gyerek kezdte meg táborozását Balatonlellén. Az egyhetes turnusok részvevőinek a szállás ingyenes, az étkezést pedig önköltségi áron biztosítják - mondta Kolompár Orbán, aki a terveikről szólva arról is tájékoztatott,: nyáron gyerektáborként, ősztől tavaszig továbbképzési központként hasznosítják majd a létesítményt. A táborban egy időben 300 roma gyereket tudnak fogadni, az 540 órában tartott képzéseket - például kőműves, ács, állványozó - pedig havonta egy hét bentlakással 25-50 fős csoportokban szervezik.

A szakmát adó kurzusok mellett a cigány önkormányzatokban tevékenykedő tisztviselők számára továbbképzéseket tartanak, ez utóbbiak a közéleti szereplésre készítik fel a roma politikusokat - mondta Kolompár Orbán.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek