Orvostechnológiai cég hoz 100 állást Tatabányára
Több mint száz, zömében felsőfokú végzettséget igénylő munkahelyet teremt a BD (Becton, Dickinson and Company) Tatabányán. A 6 milliárd forintos beruházással épülő üzemben a termelés 2017 elején kezdődhet meg.
Az új üzemben gyógyászati termékek előállításához szükséges kutatási reagenseket gyártanak majd. A száznál több új munkahelynek 60 százaléka a biológia, biokémia, valamint a gyártás területén szerzett felsőfokú végzettséget igénylő állás lesz. A 10 500 négyzetméteres csarnokban 2018-ban, a teljes kapacitás elérésekor 8000 különféle reagenst gyártanak majd.
A BD 2008 óta van jelen Magyarországon, az első, üvegfecskendőket gyártó üzemüket 2010 áprilisában adták át Tatabányán. A vállalat jelenleg 650 embert foglalkoztat, és gyógyszergyártó, valamint biotechnológiai cégek számára exportál előretölthető fecskendőket.
Szabó László, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára szólt arról, hogy az országban 90 ezernél több ember dolgozik amerikai vállalatoknál, 1750 amerikai cég van jelen Magyarországon, az általuk befektetett tőke 9 és 10 milliárd dollár közé tehető.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?